Azt raksz be rejtvénynek, ami jólesik, legfeljebb sokáig tart megtalálni. Csak azt kérem, ne feltételezd rólam, hogy ilyen Blikk-féléket olvasok :-)
Most a változatosság kedvéért szóbeli rejtvény (aki ismeri, annak nagyon könnyű lesz). Van egy sziget. Azon egy tó. A tavon egy sziget. A szigeten megint egy tó. A tóban sziget. A szigeten még egy tó. Hol található ez a szép skatulya-sor? Képet csak akkor teszek, ha anélkül nem megy.
Na szóval a Rabaul azért egy relatíve ismert vulkán, az említett város kitelepítése miatt is, meg elég gyakran tör ki, emellett a kutatások szerint valami bődületes mennyiségű arany található a magmába beolvadva, csak a nagy fajsúlya miatt nehezen jut a felszínre. Ez még a Blikkben is benne volt, szóval úgy gondoltam, ezek után iderakható. A térség egyetlen gyakran említett vulkánjáról van szó.
Erről a Tavurvurról olyanokat írogatnak, hogy egy Rabaul nevű kaldera egyik gyermekkúpja. 1994-ben együtt tört ki egy Vulcan nevű másikkal, és emiatt a szintén Rabaul nevű várost ki kellett üríteni.
Hát, őszintén szólva még az is lehet, hogy igazad van, amire én gondoltam ugyanis, az egy összetett vulkán, és lehet hogy az egyik kráterének ez a neve. Egy kicsit többet tudsz róla írni?
Amúgy meg a jó öreg Etnára mindig is lehetett számítani, megint kitört.
Nincs időm fülöpszigetelni, csak naponta kétszer lógok ide; akkor meg tátott szájjal bámullak titeket. Nem gyönge, amit műveltek. :-))))) Impozáns ez a vulkánkvíz.
No akkor először próbáljuk kitalálni a régiót. Széles kaldera robbanásos működést feltételez. Jó eséllyel Tűzgyűrű. Ha felrobbant, akkor nem nagyon magas, mégis havas, tehát valszleg északon van, esetleg Dél Amerika végében, vagy az Antarktiszon. Első tippem Alaszka.
Teszek fel én is újabb hegyet. Nem annyira nevezetes, de van néhány enyhítő körülmény. Az egyik, hogy könnyen behatárolható, merre lehet. A másik, hogy ez a kép nagyon egyedi. Sok példányban és változatban van fenn a neten; a vulkán éppen azt mondta: öeee :-)
Mt Pelée, Martinique szigetén. Specialitása a nuées ardentes, amelyekkel sok ember szívét melengette már (a testük többi részével együtt). De erről csak Auguste Ciparis, és Léon Léandre tudott mesélni...
Homár meglett, akkor elővezetem az érdemeit. Indonézia 2. legmagasabb vulkánja, 3726 m. Nemzeti parkká nyilvánították. A környék lakossága szent helynek tartja (bár azt hiszem, ez nem olyan ritka dolog arrafelé). Van valami mítosz is róla, hogy aki nagynak látja a krátertavat, az még hosszú életű lesz, ellenben aki kicsinek, annak már nincs sok hátra... Szerintem óóriááásii! :-)
A krátertó becsületes neve Segara Anak, a gyermekkúpé Barujari. A történelmi időkben max 2 VEI kedélyes pöfékeléseket végzett, de ahogy a kalderát elnézem, lehetett itt nagyobb esemény is. Erről adatot nem találtam.
Hát megvallom az őszintét, a Rinjaniról még csak nem is hallottam sohasem. A Smithsonian persze nem ebből a szögből mutatja. Valóban nagyon szép vulkán.
Ismét egy szép képes weboldal. A változatosság kedvéért franciául, de itt kevés a szöveg. Szerepel a rejtvény-alanyom is, méghozzá éppen működő állapotban.
Örülök, hogy mégsem adod fel olyan könnyen. Segítségképpen lekaptam a Google Earth-ben olyan nézetből, amilyet a neten nem találtam, de szerintem jellemző. A fehér szín nem hó!
A Tengger-ben nem tudok krátertóról, a benne levő kúpok közül a Batok és a Bromo slágertémák a fotókon, de ez egyik sem.
Lehet hogy a Tengger kalderának van vizes része, ez esetben a tippem a Bromo. Végigmazsoláztam a környék összes vulkánját, itt a Bromo híres, a Merapi, a Krakatau, az Agung, és a Tambora, meg talán a Semeru. Kaldera csak a Krakataunál van, de ott alig van meg valami a külső peremből, így marad a Bromo. Nyertem?