Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Nekem a Free As A Bird annyiban volt élmény, hogy amikor jöttek a hírek, hogy érkezik, kicsit megtapasztalhattam, milyen lehetett anno várni egy új Beatles-lemezt. A megjelenés napjának reggelén nyitáskor rátörtem a Szervita téri Fotexra az ajtót és követeltem az Anthology-t. Persze fogalmuk se volt, mi az. Aztán valakinek beugrott, hogy a Blikk szerkesztőségében van a premier és meg is lehet ott venni. Életemben egyszer, akkor vettem Blikket, hogy megnézzem, hol a szerkesztőség. És tényleg, beléptem és szólt a Free As A Bird, egy sose hallott, új Beatles-dal. A fíling feledhetetlen volt.
Ja, amúgy az Index elengedte ezt az évfordulót, ma nem írtak róla.
Nagyon nehéz ilyesmit érvekkel megtámogatni. Idézzem a híres bonmot-t? "A Velvet Underground első lemezét kevesen vették meg, de azok mind zenekart alapítottak." Vagy hivatkozzak tekintélyre? Fáy Miklós írta: "akkoriban nem volt akkora eset, sem közvetlen hatását, sem anyagi vonzatát tekintve, de évek múlva a Velvet Undergrund az alternatív rockzenében ugyanaz, mint a dallamos vacakolásban a Beatles."
Lehet, hogy két ennyire fontos zenekarnál már eldönthetetlen az elsőség, és csak az egyén echo chamberén múlik, melyik felé hajlik. De hogy a Beatles a szerethetőbb zene, az nem vitás.
Az egész szösszenet színvonala "11 éves Pistike fogalmazása" jellegű. Elég mellbevágó, főleg ha az ember összehasonlítja ezzel az alig fél évvel ezelőtti cikkel:
A Stray Cat Bluest Richards szerint azután írták, hogy meghallgatták a banános albumot, Jagger pedig konkretabbat nyilatkozott: szerinte kifejezetten a Heroin c. dal inspirálta a számot.
Szerintem az elsőséget nem lehet elvenni a Beatlestol ezen a téren sem.
Viszont az öt legnagyobb hatású zenekarban biztos, hogy benne vannak.
Abban pedig talán valóban elsők, hogy mennyire nem ismerte el őket a saját koruk, az utókor viszont annál jobban. Közhely, de 10-20 évvel a saját koruk előtt jártak és még a Doors vagy Zappa se lógott ki ennyire a hatvanas évekből.
Ma -életemben először- végig hallgattam a Velvet Underground debütáló lemezét. Be kell valljam, benne van az alapja mindennek amit a 80-as, 90-es évek vagy akár a jelenkor indie, shoegaze zenéjében szeretek. Úgyhogy csöppet meginogtam, bár továbbra sem gondolom, hogy minden idők legnagyobb hatású pop/rock zenészei lettek volna.
Engem napok óta foglalkoztat a véleményed, annyira meglepő volt. Bevallom, hogy egy dupla Lou Reed életmű válogatás CD-n kívül nem igazán ismerem az ő és a VU zenéjét, bevallom nem vagyok nagy rajongója. Bár az, hogy nekem vagy másnak mennyire tetszik vagy sem valakinek a zenéje, az az adott előadó pop/rock zenére gyakorolt hatását tekintve másodlagos. Elfogadom, hogy a Velvet Underground a 60-as évek utolsó éveiben azok közé tartozott, akik tovább tágították a rock zene határait. De, hogy ez jelentősebb lenne a modern pop/rock zene "feltalálásánál" (Beatles), illetve későbbi műfajok megteremtésénél (pl. metál: Black Sabbath, elektronika: Kraftwerk), azt erősen kétlem. De én arról vagyok ismert, hogy könnyen meggyőzhető vagyok, ezért kérdezem: fel tudnál hozni néhány érvet a véleményed alátámasztására?
Igazából a Sister Ray olyan a VU-életműben, mint a Revolution 9 vagy az I Want You (hogy ne kollázst, hanem dalt mondjak) a Beatlesnél: még annak se könnyű hallgatnivaló, aki amúgy rajongó.
Ráadásul a leggyengébb lemezük utolsó dala. A többi albumon sok nagyon jó dolog van.
Az első, "banános" lemezük mai füllel is teljesen döbbenetes, erről a Heroin és a Venus in Furs maga a popforradalom (ettől függetlenül a lemez harmada resztli, de a maradék zseniális - csak Nico fahangját tudnám feledni).
A második albumukon (White Light/White Heat) viszont (pont azon van a Sister Ray) szerintem túltolták a formabontást (viszont kirúgták Nicót, juhéj).
A harmadik, cím nélküli az átmenet lemeze: már nincs rajta John Cale (elsősorban miatta volt radikális és újító a VU: Reed a szíve mélyén mindig is az a klasszikus énekes-dalszerző volt, ami ezen a lemezen mutatkozott meg először igazán), és bár van rajta egy kilencperces kísérleti szám (de az is sokkal hallgathatóbb mint az előző két album legvadabb részei voltak), amúgy tele van király rockdalokkal és balladákkal (a What Goes On-t de főleg a Pale Blue Eyest mindenképpen ajánlom innen).
A negyedik album, a Loaded viszont már oda-vissza hibátlan: minden zavaró dolog (más nézőpontból talán: minden addigi VU-jellegzetesség) eltűnt róla, tökéletes rockzene, a végső bizonyíték Reed dalszerzői nagyságára, innen nem is tudok kiemelni egy dalt, annyira jó az egész.
(Igaz, az első szám, a Who Loves The Sun mondjuk nekem olyan kis semmilyen, de a Sweet Jane-től már zseniális végig.)
És akkor van egy elveszett lemezük (VU címmel), ami 85-ben jelent meg végül: I Can't Stand It, Ocean, Foggy Notion nagyon jó dalok róla és azon hallható a VU "Yellow Submarine-je" is: az egyik legismertebb számuk, a dobosuk énekli és alapvetően egyáltalán nem jellemző rájuk, kimondottan bájos dal: https://www.youtube.com/watch?v=Fii57T-nlNk
És, hogy mégse legyek teljesen OFF, íme a Beatles-kapcsolat:
"It’s unknown exactly how many bands The Velvet Underground & Nico spawned, but it was certainly a hugely influential album. I’m not sure if The Beatles paid any attention to it, though Brian Epstein certainly did, according to Richie Unterberger’s “Second Degrees of VU Separation”:
Brian Epstein, manager of the Beatles, liked the Velvet Underground’s first album and was considering getting involved with them in some capacity in 1967. This might have entailed helping arrange for some VU gigs in Britain and Europe — something the Velvets had several opportunities to do while Lou Reed was in the band, but unfortunately something that never came to pass. VU manager Steve Sesnick also tried to interest Epstein in making a publishing deal for the Velvets’ songs. But the Velvet Underground decide to hang onto their publishing, and in any case Epstein died on August 27, 1967.
In a semicomic incident, Lou Reed himself met Brian Epstein around spring 1967 when, at publicist Danny Fields’s instigation, Reed finagled a cab ride with the Beatles manager in New York in the hopes that some interest in the VU’s affairs might be ignited. Evidently nothing came of it, however, other than Epstein sharing a joint with Reed and telling Lou how much he liked the banana album.
So had things gone a little differently, the Velvets might have ended up signed to Apple Records, and their records might have sold millions instead of thousands."
