Igen az elfelejtettem írni. Persze a műszert rajtahagytam indítás után is és alapjáraton 14,3, pörgetve 14,5V-ot mértem, tehát gondolom a töltés az teljesen rendben van. Egy ismerősnek szintén van SW-T400. Igaz az övé olaszból jött és 2 évvel öregebb, de csak most akarja cserélni az akkut. Bátor ember, mert már tavasszal gondjai voltak vele, de valahogyan életet lehelre keltette és kíhúzta az idényt. Csak hosszabb utakra jár és olyankor nem áll sokat, de nagyon betegen teker már neki. Beépített egy kapcsolót is a fényszóró elé és be van készítve a bika kábel.
Én inkább tavasszal újat vennék. Ahogy írod, itt tolási lehetőség sincs.
Ezeket néztem eddig. Ezekből például 3db is beférne a gyári árába. Csak azt nem tudom, mennyire megbízhatóak.
Nagyon szép teljesítmény az 5 év a gyári akku-tól ! Valószínű kapacitás vesztése van, érdemes rámérni a töltő feszültségre is járó motornál
14.2-14.6 v között kell lennie, hidegebb időben természetes a kapacitás vesztés, és a rövid utak miatt is kevesebbet tölthet.
Sajnos van egy kedvezőtlen tapasztalatom, ha a gyári yuasa akkut veszed meg, az sem fogja bírni addig mint a motorral kapott új gyári.
A Honda gyártósorra beszállító cég különösen válogatott ellenorzott akkukat ad, mely minőséget a kereskedelemben nem lehet kifogni, még akkor sem, ha típus azonost vásárolunk.
A nem motorral kapott akku terén elfogadott a 2 év biztonságos használat, e felett ajándék, nekünk különösen vigyázni kell mert nincs lehetőség betolásra.
Nem ragaszkodnék a yuasa márkához, paramétereiben megegyező olcsóbb akkut vásárolnék, közel 2 db is kijön az árából.
Köszi. Majdnem biztos voltam benne, de azért reménykedtem, hogy van frappánsabb megoldás is. Jobban szeretem látni is amit csinálok, de akkor marad a pilinszkázás.
Vásárlásnál sok szerepe van a szerencsének. Párszor már megfogadtam, hogy utólag nem nézegetek semmit az esetleges elmulasztott lehetőségek szempontjából. Mióta megvettem mégis rá-rá néztem a kínálatra és igaz, hogy csak a hirdetések alapján, de azt kell mondjam nem igazán volt az idényben olyan példány fenn amit szívesebben megvettem volna.
Akkor harmadszor futottam neki és abban a kőrben három szerepelt. Kettő BP-en egy Gödöllőn. Utóbbi volt a legkecsegtetőbb mivel a legfiatalabb volt köztük, hazai első forgalomba helyezés, ABS, vezetett szervizkönyv, 7080 futott km, hölgy tulaj. Ezzel kezdtem és mivel mindenben megfelelt a leírtaknak és láthatóan valós volt a km is (kiváló állapotú gyári sajna már IRC gumik, kopásmentes féktárcsák, törésmentes állapot) igy nem is mentem tovább. A két kisebb karc, ami őszintén szólva a legkevésbé sem érdekelt, meg a hátsó doboz hiánya (csak egy GIVI platni) jó alap volt az alkuhoz és már írtuk is az adásvételit.
Mondjuk egy jó műhellyel a háttérben biztosan nézelődtem volna a kevésbé töröttek közt én is. A beletett saját meló még inkább kedvessé teszi a gépet.
Még egy kérdés. Feltűnt, hogy mostanában a hidegebb reggeleken lassabban teker az indító. Rámértem műszerrel az akkura és gyújtás előtt 12,4V gyújtásnál (+lámpa ugyebár) 11, 7V, indítózáskor meg alig 9V-ra esik a fesz. Töltőre téve 5percen belül feltöltöttet jelez. Bár szerencsére továbbra is egy fordulat után röffen, gondolom mivel lassan 5 éves, kezdi elhagyni magát az akku és lassan új után kell nézni.
Tud valaki ajánlani jó akkut a gyári Yuasa helyett? Sajna az eredeti olcsóbb helyen is 35K-ba kerül?
Igen, sajnos megy az óra tekergetés motoroknál is, jó lenne ha létezne a kitörölhetetlen lehetőség mint némely autónál, amit szakszervizben ki tudnak olvasni.
Gyári hátsó dobozt már láttam eladót használtan 80.- -120.- € között, az új ára 300.-€ körül, láttam sok képet platni nélkül fixen felcsavarozva, lehet ebben az árban még nem lenne benne?
Ügyes voltál a talpra állításban, sajnos a robogóknál egy kis csúszás is egy vagyon, tehettek volna rá bukócsövet, mint az Aprilia Atlanticra.
Kicsit körbenéztem a külföldi oldalakon és nem nagyon láttam ilyen motorokat kevés km-el. Amiket az olaszoktól hoznak be azok minimum a második szíj csere előtt állnak már, jó esetben de ha sérülésmentes (ami ugye a digóknál elképzelhetetlen) akkor 900 kék ropogós körül csak 35-40 ezret futottak vannak. Ezek szerint ha itthon megjelenik egy 10-15 ezret futott kicsit sérült 5-6 évesen, elég gyanús, hogy tekergetve volt az óra. Az enyém nem volt egy éves sem amikor 6500-al vettem. Az még talán hihető.
Nekem nem sikerült jó állapotú használt törésmentes SW-T-t vennem. Nem csak pénz kérdése volt. Amiket megnéztem, mindegyiken találtam valamit ami annyi pénzért nem tetszett. Úgy döntöttem, veszek egy enyhén sérültet jóval piaci ár alatt amiben valósan kevés a km. No ezekből is megnéztem párat, mire rátaláltam egy 6500 km-ert futott valós adatú darabra. Ugyan, szinte kosárban érkezett de látható volt, hogy a sérülése egy elcsúszásból származott. Megpróbálták összerakni de beletört a bicskájuk, így megunva inkább eladták. Motorikusan és egyéb szerkezeti egységileg ép darab. "Csupán" a lámpák, indexek, és jó néhány műanyag darab volt sérülve. A legtöbbet lehetett javítani. Itt kezdődött a legó. Ennek a motornak az elejét hátulról kell elkezdeni bontani. Rengeteg bontási ábra beszerzése után és kb 2 hónap intenzív szerelés után összeállt. Most gyári, (mivel én raktam össze) így tudom, hogy jó is. Persze könnyen beszélek mert van egy elég jól felszerszámozott műhelyem amiben rajtam kívül még van egy jó szerelő is. Otthon nem álltam volna neki. Most nem igazán cserélném semmire.
Alulról benyúlva először le kell húzni a csatlakozót, majd a gumi szigetelést. Ki kell akasztani a rugót ami ott tartja az izzót. Ezek után tudod a lámpatestből kivenni. Nem ördöngös mutatvány. Ha forgatod közben a kormányt is akkor jobban hozzáférsz. A lámpatestet ne bontsd mert nem biztos, hogy tökéletesen vissza tudod tenni.
Tegnap szerettem volna felcserélni a két eredeti halogén izzót. Pár csavar és a plexi alatti szürke borításon kívül nem jutottam tovább.
Jól gondolom, hogy csak kisebb kézzel alulról benyúlva lehet cserélni az izzókat ugyanis az idom bontása nem tűnt egyszerűnek? Vagy valami elkerülte a figyelmem? Mondjuk eléggé sietnem kellett így inkább kisebb takarítás után összepattintottam.
Egyet értek, használt motor vásárlásnál sokat kell megnézni, elkapkodni nem érdemes. Létezik megkímélt, jó gazdás motor.
Az én Sw-t 400 vásárlásom története:
Sok motort néztem meg, ez magában is jelentős költség, sietnem nem kellett. Eldöntöttem, csak gyári dobozos, karcmentes gépet szeretnék, mivel
így komplett. Sokadik nekifutásra találtam, kicsiny országunk ellenére 570 km-re volt lakóhelyemtől, csak odafelé! Telefonon kértem az eladót, hogy teljes méretű képeket küldje át mailban, megtette, exra ként említett hátsó Biturbo teleszkóp is vonzó volt,( állítható csillapítás 600.- €) beszélgetés során kialakult bizalom, és némi engedményt kialkudva távolság miatt, megbeszéltük a szemrevételezés-próba időpontját, ekkor az eladó tett egy figyelemre méltó, kicsit hihetetlen ajánlatot, amennyiben a leírtaktól eltérő a motor állapota, vagy valami hibát találok, kifizeti az üzemanyag költségem, ez kis bizalmat adott, titkon reméltem valami apróságot csak találok, mely helyszíni alku alap lehet... nem nem találtam semmit, így maradt a fizetés, és hosszú hazaút keréken, örömmel.
Szerintem ne kapkodd el a vásárlást. Ha tudod várd meg a tavaszt. Tudsz majd válogatni is meglátod. Igaz az árak nem lesznek jobbak.
Én is "olcsóbb" árfekvésben nézelődtem mindenképp 7 számjegy alatt, de két megnézett és elszomorító példány után aludtam rá párat, átszerveztem a költségvetést és rászántam még 200K-t a dologra. Így két olyan gép is képbe került ami szerintem bőven megérte a többletköltséget. Az egyik most itt áll nálam. 2012-es magyar üzembe helyezés, friss műszaki, ABS-es valós 7000km-rel két alig észrevehető karcot kivéve mondhatni szalon állapotban.
Az SW-t formájához mindenképp ragaszkodnék. Hidd el nem fogod megbánni bár tudom, a pénztárca nagy úr. A Silver felett már nagyon eljárt az idő és ha találsz is valós kevés kilométerrel jó állapotban egyet sajna az idő akkor is ott hagyja a nyomát a műanyag és gumi alkatrészeken, no meg az elektromos rendszeren.
Burgmant ugyan én is nézegettem eleinte de nekem sem tetszett igazán formailag és főleg motorikusan. Esetleg egy 650-es, de az meg nagyságrenddel drágább sajna.
Na de a lényeg,hogy tegnap jártam a Balatonon és bementem a Full Gasba megnézni a fehér SW-T-t.
A motor formája tetszik,de ez is egy kinti motor,a jobb oldala kapott,mert a doboz is karcos,a kipufogó is,lent a lábnál is az idom és az elejéből az egyik idom csücske kitört.
De aztán még nincs bent az első kerék sem,mert az meg üt valami miatt és azt most próbálják orvosolni!
Mondta is a srác,hogy ezért is ennyi az ára.
Így lehet,hogy ezt elvetem!Nem tudom mit kaphatott az eleje!
Néztem ott a szalonban egy új Burgmant,hogy mégis,hogy nézz ki a külső,de nekem nem tetszik,hogy a hátulja nagyon kiszélesedik!
Figyelni kell az Olaszországból behozottaknál, hogy pontosan honnan jött. A tengerpartiak kopottabbak szoktak lenni a levegőben lévő nagyobb mennyiségű por és sós nedvesség tartalom miatt. Ezt egy motorokat behozó ismerősöm is megerősítette. Ők pl nem is hoznak tengerpartiakat.
Csak jelzem. A gyári hátsó doboz 300.000 Ft a tartóval együtt. Mi az, hogy fél év motorikus garancia, meg korához képest jó állapotban? Ezek a motorok elfutnak 80-100 ezer kilcsit gond nélkül. Lehet, hogy többet is de erről még nincs tapasztalat. Ezek szerint hozzá kellett nyúlni a motorjához? Ha a híresen jó motorra garit vállal, akkor a többivel mi a helyzet? Futómű, telók, csuklópontok, zárak stb. Ezer dolog van ezeken a bringákon ami elromolhat.
Próbáld ki mind a kettőt és rá fogsz jönni melyiket akarod. Ha van pénzed akkor ne gondolkozz hallgass a szívedre, ha nincs akkor meg ne válogass. Egyikkel sem jársz rosszul de nagyon körültekintően kell alaposan vizsgálódni.
Én egyik csapágyon sem csodálkozom. Ezeken az utakon amin járok a városban, csoda, hogy kibírta idáig. Persze mindig jobbat vár az ember egy Hondától. De! Mivel Újpest -Csepel viszonylatban közlekedem a legtöbbet és be is kell mennem a gyár területére, ott pedig szörnyűek a viszonyok ezért simán tönkre mehetnek. Amikor kosárból összelegóztuk akkor semmi baja nem volt egyik csapágynak sem és mivel kétkerekű motortalan dolgokat szerelek nap mint nap, fura, hogy nem vettem észre a fejcsapágyat de nem vettem észre.
Más.
Hétfőn úgy alakult, hogy kénytelen voltam reggel átmenni a városon. Ha akármi esik akkor ez a masina nem mozdul a fűtött üzletből. A hideg nem zavar de az eső-hó igen. Főleg azért mert szörnyű kárt tud okozni a motoron azon kívül, hogy mocskos lesz amit utálok. Ami viszont feltűnt. Az összes hosszanti repedés, nyomvályú útfelfestések stb, úgy vitte az elejét, hogy a 15 perces út, bíz 25-re bővült. Egyszerűen félelmetes volt. Most jött ki milyen far nehéz a masina. Nagyon sokat motoroztam már sok fajta kisebb nagyobb két-három kerekűekkel de ilyen első kerék csúszkálást még nem éreztem. Nem vagyok egy Valentino Rossi pont ezért ez kissé félelmetes volt.
Imádkoztam, hogy visszaérjek bukta nélkül ezen a taknyos úton. Talán ha szakadt volna az eső, jobb lett volna. Nekem a gyári plexi jó mert 173 cm alacsony vagyok. Felettem átfúj és hátba vág a menetszél. Egyébként inkább levenném a plexit mert nem igazán vagyok hozzászokva és néha hiányzik a levegő, a menetszél. Én kérem csúzlin TS 250-en meg EZT-n szocializálódtam anno. Nem mondom a GSX-R-en jól jött az a kis csoffadás bizonyos tempó felett.::))
Örömmel olvastam tapasztalatidat. A 100 Km hez tartozó fordulat azonos nálam is. Az nem lehetséges, hogy a motorod sérülésekkor kapott egy pofont a csapágy, és a kormánycsapágy ? korainak tartom, hogy már cserélni kellett. Elég régen gurultam, de most, hogy írod a motorfékes szitálást már éreztem én is, esetleg a csapágy beszerzéséhez egy línket vagy számot tudnál adni, segítség lenne, gondolom a hengergörgős jobb mint a gyári, bár nem tudom milyen van benne.
A Plexivel kapcsolatban, nekem a gyári nem igazán tetszett, Givi-t vettem rá (55 e.) állítható magasságú, dupla, és a kezet is védi, nem ránt magához, meg vagyok vele elégedve.
Valóban az NC széria takarékosabb. De! Az egy kicsit karcsúbb, nagyobb kerekű, inkább motor forma, kevesebb pakoló résszel. Egy NC nagyobb ccm-er is rendelkezik, ráadásul jóval fiatalabb fejlesztés sokkal több technikai tartalommal és könnyebb is. Nem várható el egy ilyen böszme 39 LE-s rossz cw értékkel rendelkező és ráadásul igen nehéz szekértől, hogy jól is fogyasszon. Nekem sajna mindig sietnem kell és ezért a fogyasztásom is elég magas. 4,4-5,3-liter/ 100 km. Hozzáteszem, hogy legtöbbet városban járok és nem tartom be a sebesség határokat. Autópályán GPS 130-al haladok ami kb 138km/h az óra szerint. Ez nem jelenti azt, hogy nem húzom le néha maxra. Mivel nagy az SW-t légellenálása és gyorsan is megyünk vele ezért ahogy növekszik lineárisan a sebesség úgy nő exponenciálisan a légellenállása ezáltal a fogyasztása is. A legjobban 90-110 között haladva fogyaszt. De ez csak álom. 140-nél engem úgy rászív a plexire a szél, hogy csak.
Lámpa téma: A DT Xenon nevű cégnél vásároltam helyzetjelzőt ledeket. Először 3d-s nek ígért ledek kerültek bele ami jónak is bizonyult csak kicsit hosszú volt és túl közel volt a burához. Féltem, hogy a melegedéstől sokba fog kerülni a jól láthatóság. Most ez van bent és sokkal jobb mint a 3D-s volt.
Szintén náluk vettem egy neten nem található H7-es ledes szettet (az ő oldalukon sincs fent) ami némi kis melóval most van bent. Tegnap kipróbáltam és jó volt. Nem annyira homogén a fénye de erősebb és jobban látni vele messzebbre is..
Duppla USB stekkem meg van csak még nem volt időm beszerelni.
Motorral a tapasztalatok: 6000 km-el vettem darabokban. Nem volt vele nagy ütközés de sok mindent kellett cserélnem. Két első lámpa, két index, szemöldök, első sárvédő, kormány takaró műanyag, tanksapka fedél rugó és egy oldalidom. Megállt 300.000 Ft-ból úgy, hogy volt némi rabatom a Hondásoknál.
Most 17.000 Km van benne.
Eddig amit cserélni kellett: Külső gumik,első fékbetét, olaj+szűrők, kormány csapágy, első kerékagy csapágyak.
Ez utóbbit úgy vettem észre, hogy 130 körük ritmusosan volt egy rezonanciám amit nem tudott senki megmagyarázni hitelt érdemlően. Amikor kékholdnál cserélték a külsőket, akkor mondták, hogy kerék agy csapágy is javasolt. Egy füst alatt fillérekből megvolt. A kormánycsapágynál meg az volt, hogy motor féknél úgy 30-40-es tempónál berángatott a kormány. No ez is megszűnt. Került bele egy hengergörgős csapágy. Most olyan mintha márványon motoroznék. Minden sima, nem rángat, nem rezonál. Tegnap lemértem 100km/h nál 5600 a fordulat és kb 7 sec alatt 100-on van.
Az Sw-t-fjs 400-600-as motorja szerintem is azonos lehet, kiforrott megbízható, az előd típus fjs is az, a megújítás jegyében valamit biztos finomítottak rajta.
Remélhetően a fogyasztás terén, saját tapasztalat, közös gurulás, tankolás, a fjs 600-as-t nem lehetett 6 liter alá vinni, természetesen nagyobb a teljesítménye, de közel azonos tempónál,? de lehet egyedi probléma volt. A szíj kopásával nő kis mértékben a fogyasztás.
Sokat gurulva együtt Swt-400, és Suzuki Burgman 650 a fogyasztás tizedre közel azonos, szóval ez a Honda motor nem a legtakarékosabb, de szerethető.
4.2-4.7 nekem, a szuper takarékos NC széria takarékosabb 3.4-3.8 dtc kuplunggal is, ő vezet.
Ha motorikusan nincs is de a kabát az más. Persze nem biztos, hogy nincs különbség.Ennek utána kéne nézni. A kicsit kisebb hátsó ülés a Kymkón nem biztos hogy van olyan kényelmes mint az SW-T-n.Azért ez is fontos.
Végre megmozdult ez a fórum is. Gyönyörű ez a Kymco csak nekem még mindig nem érthető, hogy akár túra robogóként is használható szekéren, miért ilyen kicsi a hátsó ülés. Az SW-T széria nekem több dolog miatt jött be.
-Pakolhatóság? pipa
-Csendes kiegyenlített járás? pipa
-Hátsó ülés kényelme? pipa
-Honda? pipa
Kicsit elvakult fanatikus vagyok de eleddig csak a Hondáimmal nem volt komolyabb bajom.
Lecseréltem a lámpatestben a világítást. Fabrikálás nélküli ledes világítást kerestem valós lumen adatokkal.
Nem kellett semmit átalakítanom de másfél órát szereltem, hogy minden frankó legyen. Persze kellett némi leleményesség meg 2 db bicikli küllő pluszban. A helyzetjelzőket már rég lecseréltem, és nem voltam elégedettlen a világítással, de szerettem volna kipróbálni, milyen a ledes világítás. Pont 20.000 Ft-ba került párban. Vetítési képe alapján jó és erősebbnek tűnik mint a normál halogén de majd egyik este kiderül. Direkt egyszerre csak az egyiket cseréltem le és hozzánéztem a másikat fényerőben. Volt különbség szemre.