Keresés

Részletes keresés

vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 192

A szolgáknak több csoportja volt. A hercegek udvartartásában személyes szolgálatában állt a ministeriales réteg. Voltak a királyi szolgák pueri regis, ezek komoly méltóságot is kaphattak. A legrosszabb helyzete a földeken dolgozó massarii csoportnak volt. A langobard hadsereg germán volt, római nem szolgálhatott benne, viszont más germán igen. Már Alboin Itáliába vonuló seregében is voltak szvébek, gepidák, herulok, türingek, szászok. Itáliában gótok is csatlakoztak hozzájuk. Ők nem voltak a langobard nép részei, nem vehettek részt a langobard fegyveresek gyűlésén és saját joguk szerint éltek. A király saját birtokain telepítette le őket, főleg ők adták fegyveres kiséretét, az arimannust. A katonai szolgálat fejében földet kaptak, fizettek adót is és közmunkát is végeztek-hídak, utak, erődök karbantartása.

Előzmény: vörösvári (191)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 191

A hercegi nemzetségek mellett voltak kisebb farak is ( Ademar, Authareni, Winifred stb ), ezek vezetői nemesek adalingi voltak. A langobardok többsége fegyveres szabad volt. A teljes fegyverzettel ( kard, lándzsa, pajzs ) rendelkező tehetős fegyveresek, a barok adták a sereg 30-35 %-át, a csak lándzsával-karddal vagy lándzsával-pajzzsal felszerelt közszabadok, a  faramanni 25-30 %-ot adott, voltak még szegény szabadok és félszabadok akik csak íjjal és nyíllal rendelkeztek. Ezeket a népgyűlés vashegyű nyílvessző átadásával emelte fel szolgasorból a szabadok közé katonai szolgálatra, voltak olyanok is akiket uruk kis összeg fejében felszabadított, de cserében katonailag szolgálták tovább őt és nemzetségét. Mivel kevesen voltak a langobardok gyakran szabadítottak fel szolgákat katonai szolgálat fejében.

Előzmény: vörösvári (190)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 190

A helyi közigazgatás az arisztokrácia kezébe került, nem volt erős királyi hatalom, 30-35 nagy fara volt ( Gausus, Lething, Harodus, Guging, Beleos, Anawa, Kaup stb ) ezek választották a királyt. A király hatalma fegyveres kiséretére és saját nemzetségére épült. A katonai kiséret tagjainak lojalitását ajándékokkal kellett biztosítani, ezt általában hadizsákmányból fedezték, ezért folyamatos volt a terjeszkedő külpolitika. Az adót is a katonai kiséret hajtotta be, mert nem létezett a római pénzügyi szervezet. Az uralkodó hatalma főleg Pavia és Milánó környékén volt erős. A nemzetségi területeken királyi földek is voltak, ezeket igazgató tisztviselők a gastaldi tagjai ellenőrizték a hercegeket és bíráskodtak is. Spoletó és Beneventó területén nem érvényesült a királyi hatalom, nem voltak királyi tisztviselők.

Előzmény: vörösvári (189)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 189

A langobard társadalom alapja a nemzetség a fara volt, a tagjai az előkelők és a nekik alárendelt szabadok, félszabadok és szolgák. A római előkelők csak Desiderius idején kerültek be a királyi udvarba, addig csak langobard előkelői réteg létezett. A hódítás idején felszámolták a római közigazgatást és az egyházi szervezet egy részét, a langobard hódítás idején annyi vagyona maradt a lakosságnak amennyit a langobardok meghagytak nekik. A rómaiak langobard tisztviselők fennhatósága alá került. Az állam teljesen germán jellegű volt, a rómaiak jogfosztottak voltak, a romanizáció csak az állam végén indult meg. 

Előzmény: vörösvári (188)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 188

754-ben a frankok bevonultak Itáliába és legyőzték a langobardokat, átadták a pápának az Exarchátus területét, ezzel létrejött a Pápai Állam. A frankok távozása után a langobardok vissza akarták foglalni, de a frankok visszatértek és 756-ban elismerték a frank fennhatóságot. Desiderius ( 756-774 ) király megpóbált szövetkezni a frankokkal és házassági kapcsolatba lépett velük, ezután 772-ben megpróbálta elfoglalni a pápai államot. Nagy Károly frank király a pápa segítségére sietett és 773-774-ben elfoglalta a langobard királyságot. 776-ban Rotguad vezetésével a langobard előkelők egy része felkelt a frankok ellen, de leverték őket. A langobard előkelők egy része az avarokhoz menekült. A spoletói hercegség közvetlen frank uralom alá került, a benevetói függő állam lett. A 8-9.században 2 új langobard hercegség jött létre délen Salerno és Capua.

Előzmény: vörösvári (187)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 187

A langobardok főleg Bizánc ellen harcoltak, 605 körül a Ravenna-Ancona-Róma vonal lett köztük a határ, de a vonaltól délre Dél-Itáliában is létrejött két langobard hercegség Spoleto és Benevento. Grimuald idején ért hatalma csúcsára a langobard királyság, ekkor ezekre a déli hercegségekre is kiterjedt, Grimuald egyben Benevento hercege is volt. Halála után függetlenedtek a hercegek és trónviszály, belháború tört ki. Liutprand ( 712-744 ) alatt megszilárdult a királyi hatalom, újra kiterjedt a déli hercegségekre. Ratchis ( 744-749 ) király alatt leállt a langobard terjeszkedés, utóda Aistulf ( 749-756 ) viszont 751-ben elfoglalta Ravennát, ezzel megszűnt a közép-itáliai bizánci uralom. Ekkor a pápát kezdték fenyegetni, II. Sándor pápa a frank uralkodótól Kis Pippintől kért segítséget.

Előzmény: vörösvári (186)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 186

Elfoglalta Isztriát, Cremonát, Mantuát, halála idején Észak-Itália langobard uralom alatt állt Ravenna és Velence környéke kivételével. A langobardok Authari óta választották a királyokat, így megnőtt az arisztokrácia, a hercegek szerepe, megfékezésükre a királyok gyakran felhasználták az avarokat. Arioald ( 626-636 ) király avar csapatokat hívott a friauli hercegi ház a Gausus-klán elleni büntetőhadjáratra 628-ban, ugyancsak avar csapatok verték le Lupust Friaul hercegét amikor fellázadt Grimuald ( 661-671 ) király ellen. 

Előzmény: vörösvári (185)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 185

574-ben Cleph is gyilkosság áldozata lett. Utána nem volt 10 évig király, a langobard hercegek egymással harcoltak a hatalomért, de önálló külső akciókat is végrehajtottak. Tolardus és Nuccio hercegek 574-ben betörtek a frank Provance területére, de visszaverték őket. 584-ben Chleph fia Authari ( 584-590 ) lett az új király, a langobard előkelők egy része támogatta ebben. Ő békét kötött Bizánccal és a frankokkal és szövetkezett a bajorokkal, feleségül vette a bajor Theudelinde hercegnőt. A következő király Agilulf ( 591-616 ) lett, ő a friauli langobard hercegek ellen szövetkezett az avarokkal és avar támogatással harcolt a bizánci Ravennai Exarchátus ellen ( 602-603 ).

Előzmény: vörösvári (184)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 184

Magukkal vitték a királyi kincstárat és Alboin első házasságából származó lányát Albswinthát. A ravennai városparancsnok Longinus meg akarta szerezni a kincseket, ezért házassági ajánlatot tett Rosamundának aki megmérgezte szeretőjét Helmichist, de Helmichis még megölte halála előtt Rosamundát. Alboin bukásában nagy szerepe volt az uralmával elégedetlen langobard előkelőknek és köznépnek. Alboin ugyanis halála előtt be akarta tiltani az eddigi szabad rablást és pusztítást, ez nem tetszett a többségnek. Ezt azért akarta mert közben 569, 570, 571 években a frankok támadták Itáliát és nem akart a védekezés közben közben ellenséges hátországot. Az új király Cleph továbbra is engedélyezte a szabad rablást. 

Előzmény: vörösvári (183)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.30 0 0 183

Az első nagyobb város Itáliában amit elfoglaltak Aquileia volt, 569-ben elfoglalták Milánót, 572-ben Páviát ez lett a langobard királyok székvárosa. A langobardok elől elmenekült a lakosság többsége, műveletlenül maradtak a szántóföldek, a súlyos pusztítások, rablások miatt a római lakosság ellenségnek tekintette őket. A langobardok felszámolták a római adminisztrációt és ellenségként kezelték a katolikus egyházat is. A felső római rétegek általában elmenekültek előlük, az ottmaradottakat megölték vagy elűzték. 572-ben egy merényletben megölték Alboin királyt, fegyverhordozója Helmichis és felesége Rosamunda vezetésével több ezer gepida harcos döntötte meg hatalmát, a hatalmat nem tudták megtartani az összeesküvők , mert az addig semleges langobard előkelők ellenük fordultak. Megválasztották a Beleos nemzetségbeli Cleph herceget királynak, Rosamunda és Helmichis a bizánci uralom alatt álló Ravennába menekült. 

Előzmény: vörösvári (180)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 182

Érzelmileg közelebb állnak hozzám a szászok, akik a régi germán vallás és hagyományok utolsó örökösei voltak Európában ( a mázlista skandinávokat leszámítva ). Értelmileg persze Nagy Károly nem hagyhatta egy ilyen pogány nép létezését, akik folyamatosan rablóhadjáratokat indítottak a frank területek ellen. Ezenkivül a szászoknak is előnyös volt hosszú távon, mert a Német Birodalom később védelmet jelentett a potenciális lengyel hódítás ellen. A skandináv mitológia sokkal érdekesebb mint a kereszténység, ráadásul nagy teret ad az egyéni hősieségnek és nem kollektivista mint kereszténység. A kereszténység viszont kétségtelenül fantasztikus művészeti alkotásokat hozott létre a 20.századig.

Előzmény: Törölt nick (181)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.29 0 0 181

A 8-9. századi szász - frank válogatott meccseken te kinek szurkoltál?

 

A szászoknak, akik kissé gyermeteg természetvallásukkal, a pogány életformájuk és hagyományaik őrzésével a letűnőfélben lévő ógermán világot szimbolizálták, vagy a keresztes lobogók alatt harcoló frankoknak, akik a kereszt szimbolizmusa alatt egy újfajta civilizáció roppant erőszakos és arrogáns képviselői voltak, azé a civilizációé, amely aztán az égbe nyúló katedrálisok építéséhez vezetett, de az eretnekek máglyáinak felemeléséhez és a inkvizició létrehozásához is?

Előzmény: vörösvári (180)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 180

556-ban meghalt Audoin és fia Alboin ( 556-572 ) lett az új király. 565-ben meghalt Justinianus császár, 566-ban Alboin megtámadta a gepidákat. Az új császár II. Justinus Sirmiumért cserébe szövetkezett Kunimund gepida királlyal és legyőzték a langobardokat még 566-ban. Ekkor Alboin I. Sigebert frank király közvetitésével 567-ben szövetkezett a Türingiától keletre tartózkodó Baján avar kagánnal. Átengedte az avaroknak a langobard lovak tizedét, nekik igérte a hadizsákmány felét és a gepida területeket. 567-ben a Alboin legyőzte Kunimundot, aki elesett a harcban, lánya Rosamunda langobard fogságba esett és felesége lett Alboinnak. A gepidák fő erőit az avarok verték szét. A gepidák egy része bizánci szolgálatba állt, a távozók többsége csatlakozott a langobardokhoz és 568-ban együtt Itáliába vonultak. A gepidáknak nagy szerepe volt a Rosamunda irányította 572-es Alboin elleni felkelésben. A gepidák nagy része avar uralom alá került. A langobardok felismerték 568-ban milyen veszélyesek az avarok és mindent felperzselve maguk mögött vonultak Itáliába.

Előzmény: vörösvári (179)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 179

551-ben újra kitört a háború a langobardok győztek. A csatában Turisind gepida király fia a trónörökös Thorismond is meghalt. Konstantinápoly békét kényszerített a két népre, mert ekkor akart leszámolni végleg Totila osztrogót királlyal. Mindkét királynak ki kellett végeztetnie az udvarában élő trónkövetelőket, a gepida Ostrogothát és a langobard Hildigist Tato fiát. 552-ben Audoin 5500 fős sereget küldött az osztrogótok ellen Narses seregébe. A gótok elleni döntő csatában rajtuk és a herulokon tört meg az osztrogót lovasság rohama. A csata után féktelen viselkedésük miatt Narses kiutasította őket Itáliából. 556-ban Audoin a perzsa frontra küldött segédcsapatokat Justinianusnak.

Előzmény: vörösvári (178)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 178

Amikor Wacho 541-ben meghalt gyámot állítottak a kiskorú Waldari mellé, Wacho második türing feleségének rokonát a Gausus nemzetség tagját Audoint. 546-ban meghalt Waldari nagyapja Elemund gepida király, a gepida trónörökös Ostrogotha a langobardokhoz menekült Turisind gepida király elől. Waldari ekkor gyanús körülmények közt meghalt, Audoin lett az új langobard király. Audoin 547-ben megtámadta a gepidákat, ezzel egyidőben 12000 bizánci katona vonult a gepidák ellen. A felvonuló bizánci sereg miatt a két nép két évre fegyverszünetet kötött. 549-ben újra kitört a háború, de a csata előtti teljes holdfogyatkozástól megrémült két sereg újabb két éves fegyverszünetet kötött.

Előzmény: vörösvári (177)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 177

A frank terjeszkedés miatt új szövetségeseket keresett Wacho. Harmadik felesége 535-ben Elemund gepida király lánya Ostrogotho volt. A keletrómai-osztrogót háború idején Justinianus császár szövetségese lett, a háború alatt elfoglalták a Dél-Dunántúl területét. Azért igyekezett tartani a békét a frankokkal, ezért Ostrogothotól született lányát Walradát eljegyezte I. Theudebert frank király fiával Theudebalddal. A keletrómai-osztrogót háborúban nem vett részt, visszautasította Witigis osztrogót király 539-es segítségkérését. Az első és második házasságából nem született fia, ezért egyik rokona Risiulf volt a trónörökös. Amikor a harmadik házasságából született egy fia Waldari, Risiulfot száműzte majd megölette.

Előzmény: vörösvári (176)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 176

Wacho elfoglalta az Észak-Dunántúlt a szvébek területét, a Dél-Dunántúl lakatlan maradt elválasztotta a langobard területet és Theoderich Drávától délre fekvő Pannon területeit. A gepidák és langobardok közt a lakatlan Duna-Tisza köze volt a határterület. Amikor meghalt a gyerektelen Silinga, Wacho szövetkezett Herminafried királlyal elvette húgát Radegundát az 510-es évek végén. 531-ben a frankok elfoglalták a türing államot, ekkor Wacho a frankokkal szövetkezett, Radegundától származó lányát Visigordát eljegyezte Theudeberttel Austrasia trónörökösével. Azért a türing menekülteket még befogadta. 

Előzmény: vörösvári (175)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 175

Miután Odoaker legyőzte és elűzte a rugikat, 488-489-ben a langobardok Pero király vezetésével elfoglalták a rugi területeket. Pero után Godeoc fia Claffo lett a király, helyreállt a Lething uralom. Őt fia Tato követte, alatta 505-507-ben átkeltek a Dunán és elfoglalták Morvamező területét. 508-ban Tato legyőzte a herulokat, őt 510-ben unokaöccse Wacho meggyilkolta. Ezt a langobardok elfogadták, mert féltek Theoderich osztrogót király megtorlásától, fogadott fia Rodulf herul király halála miatt. Ezenkivül Theoderich szövetségese és rokona Herminafried türing király is támadhatott volna Theoderichel együtt. Wacho békítő gesztusként feleségül vette a langobard fogságba esett Silingát, Rodulf lányát, ezzel szimbolikusan Rodulf örököse lett. Ezt Theoderich és Herminafried is baráti gesztusnak értékelte.

Előzmény: vörösvári (174)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 174

A langobardok hamar megjelentek a forrásokban. Első lakóhelyük az Elba mellett volt, Kr.u. 5-ben Tiberius ( a későbbi császár ) az Elbáig hatolt előre, a langobardokat is legyőzte közben. A langobardok harcoltak Marbod ( ?- Kr.u. 37 ) markomann király ellen. A római-markomann háborúk idején Pannoniára támadtak, de legyőzték őket. Legközelebb az 5.században jelentek meg. A langobard krályok fegyveres kiséretükre támaszkodtak. Az 5.században elhagyták az Elba vidéket, az első ismert király a Lething-nemzetségbeli Godeoc volt, az ő vezetésével nyomultak be a 480-as években a Cseh-medencébe, később újabb területeket foglaltak el.

Előzmény: vörösvári (173)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.29 0 0 173

Az Elbai Germánok másik neve a sueb volt. A következő nagy törzsei voltak: langobardok, markomannok, quadok, semnonok, hermundurok. A semnonok voltak az alemannok ősei, az alemanok a svábok ősei, a hermundurok a türingek ősei, a markomannok a bajorok ősei. A langobardok 568-ban Itáliában telepedtek le, ők is az olaszok ősei közé tartoznak. A suebek egy része 406-ban átlépte a Rajnát és Portugáliában telepedett le, ők is ősei a portugáloknak.

Törölt nick Creative Commons License 2013.06.28 0 0 172

A középkori skandináv királyok pedig még jócskán benn a keresztény korszakban is jellemzően pogány északi germán eredetű neveket viseltek, kivéve egyes dán királyok Christian (Keresztély) nevét. 

 

A Harald, Olaf, Erik, Magnus, Hakon, Gustav északi germán eredetű nevek.

Törölt nick Creative Commons License 2013.06.28 0 0 171

A Jeruzsálemet elfogalló első keresztes hadjárat parancsnokai is főleg germán eredetű keresztneveket viseltek:

 

Godfroi (Godfried), Balduin (Baldwin), Bohemund, Tankréd stb.

Előzmény: Törölt nick (170)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.26 0 0 170

"Az olyan, ma már tipikusan spanyolnak tartott nevek pl., mint a Rodrigo, Ramiro, Gonzalo, germán eredetűek."

 

Rodrigo - Roderic vagy Rodric - rod + rik = hírnév + hatalom, gazdagság

Ramiro - Raginmar - ragin + mar = tanács + hírnév

Gonzalo - Gundisalv - gundis+ alf= harc, csata+ elf (germán mitológiai lény)

 

Továbbá az egyik legspanyolabb keresztnév, az Álvaro is germán eredetű.

 

Álvaro - all + war - minden + őrző

Előzmény: Törölt nick (168)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.26 0 0 169

A középkorban leggyakoribb angol királynevekis germán eredetűek voltak, van amelyik közvetlenül az óangolból, de volt olyan, amelyik francia (normann)  közvetítéssel került az angolba.

 

Pl.

 

Edmund - óangol eredetű

Edward - óangol eredetű

Henry - germán eredetű, normann közvetítéssel

William - germán eredetű, normann közvetítéssel

Richard - germán eredetű, normann közvetítéssel

Charles - germán eredetű, normann közvetítéssel

 

A francia királyok leggyakoribb  keresztnevei közül is a Louis, a Henri, a Charles végső soron germán eredetűek.

 

A német uralkodók, hercegek, bárók, grófok jellemző keresztneveiről meg már nem is beszélek, magától értetődik, hogy azok nagyobbrészt germán eredetűek:

 

Heinrich, Otto, Ulrich. Friedrich, Eberhard, Konrad, Wilhelm, Rudolf, Karl stb.

Előzmény: Törölt nick (168)
Törölt nick Creative Commons License 2013.06.26 0 0 168

A népvándorláskori germán hódítások egyik maradandó öröksége az volt, hogy igen sok germán eredetű szó és kifejezés került át a nyugat- és dél-európai középlatin nyelvekbe, majd onnan az újlatin nyelvekbe is.

 

A mai franciában a hivatalos nyelvészeti statisztika szerint kb. 300 germán eredetű szó található, a dél-franciaországi okcitánban és az italo-román nyelvekben már jóval kevesebb, az ibero-román nyelvekben (pl. spanyol, portugál, katalán, asturianu stb.) meg még kevesebb.

 

A másik jelentős germán hatás pedig az, hogy a kora középkorban és az érett középkor nagy részében is az újlatin nyelvű országokban a feudális arisztokrácia és a lovagi osztály jelentős része germán eredetű keresztneveket viselt.

 

Főként a katonáskodó felsőbb kasztok, lovagok körében a germán eredetű nevek jóval népszerűbbek voltak pl. a bibliai újszövetségi eredetű neveknél.

 

Az olyan, ma már tipikusan spanyolnak tartott nevek pl., mint a Rodrigo, Ramiro, Gonzalo, germán eredetűek.

 

vörösvári Creative Commons License 2013.06.25 0 0 167

Theodoro hercegsége / Gothia

Előzmény: vörösvári (166)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.25 0 0 166

A gótok egy része visszamaradt a Krím félszigeten, ők voltak a krími gótok. A hun uralom után bizánci uralom alá kerültek. 1204 és 1476 közt létezett a Krímben a görög Theodoro hercegség másnéven Gothia, a gótok voltak az egyik itt élő nép. 1476-ban a törökök partra szálltak a Krímben és elpusztult az állam. 1562-ben Busbecq osztrák diplomata találkozott Konstantinápolyban gótokkal , 86 gót szót jegyzett fel. Utoljára 1780-ban említette a gótokat Mohilev püspöke, amikor felsorolta a térség nyelveit. A gótok beolvadtak a krími tatárokba és elvesztették nyelvüket. Sajnos már nem érték meg a 20.századot.

Előzmény: vörösvári (123)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.24 0 0 165

Leovigild hódításai

Előzmény: vörösvári (155)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.24 0 0 164

A rózsaszín terület veszett el 507-ben

Előzmény: vörösvári (162)
vörösvári Creative Commons License 2013.06.24 0 0 163

A vizigót királyság 507-ben

Előzmény: vörösvári (154)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!