Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
"nem sokaknak van hozzá legalább 500 MHz-es szkópja, hogy egy modernebb HDD read channel-jének a sávszélességével versenyezzenek."
És ha van is kiderül belőle az állítás, ilyen formában ellenőrizhető? Vagy mire gondolt a költő, végigolvasom a teljes fizikai felületet, ami 2x annyi adatot köp majd ki, mint ami a címkén van?
Nem ismerem az említett ecopityut, de rákerestem és az látszik rajta, hogy szereti amit csinál.
Szerintem nem baj az ha nem marad az ember a kaptafánál mert szélesíti a látókörét.
A saját szakterületemen is folyamatos a tanulás, hogy naprakész legyen az ember mert így lehet haladni a fejlődéssel, nem mellesleg a megszerzett tudás más dolgokhoz is segítséget ad.
"Néhány olyan HDD is létezik, amelynek a redundáns adatok számára ugyanakkora hely van , mint az írható adat terület."
Szerintem a Basic Redundant Write Cycle-ra gondoltál mert az pontosan így működött, hogy összehasonlítási alapként redundáns másolatot igényelt az adatból. A Reed-Solomon-nál ugye ez már nem volt szükséges mert a szektoronként tárolt ECC bitek száma egyenes arányosságban van a kezelhető hibák számával. Ma már a Viterbi, a BCH és az LDPC az uralkodó (utóbbiak az SSD-knél és a memóriakártyáknál is).
Az analóg módon rögzítő korszakban még lehetett szkópon nézve szerkeszteni a biteket, viszont a modern, tisztán digitális módon tároló HDD-k már nem az analóg FM (később MFM) megoldást használják, hanem az RLL egy variánsát, ami jóval hatékonyabb mert az órajel az adatba van integrálva és így 3x akkora adatsűrűséget biztosít mint az FM (és 2x akkorát mint az MFM), illetve ez az általad említett rögzítési problémára is megoldást ad a mágneses fluxusváltások számának minimalizálásával. Ezt fejelték meg még az SMR-el, a HAMR-el és az MAMR-el, így maximalizálva az elérhető adatsűrűséget. Mindenesetre nem sokaknak van hozzá legalább 500 MHz-es szkópja, hogy egy modernebb HDD read channel-jének a sávszélességével versenyezzenek.
Visszatérve az eredeti kérdésre: fenntartom véleményem, hogy napjaink HDD-in nem kivitelezhető a teljes formázás utáni visszaállítás mert a mai technológia fizikai tűréshatára túl kicsi hozzá. Vannak olyan esetek ami annak látszik mintha, de valójában nem: például a gyors formázás, mert a Win Vista előtt a gyorsformázás megegyezett a teljessel, ami azért volt csak lassabb mert lemezellenőrzést is tartalmazott, viszont mindkettő csak a fájlrendszer táblákat törölte, hogy a meghajtó üresnek látsszon, de valójában mindkettő esetén ugyanúgy rajta maradt az adat. A Vista óta viszont az összes Windows nullákkal írja felül (tehát zero fill-ezi) a meghajtók felhasználói adatterületét, ha nincs bejelölve a "gyorsformázás" opció (ez is jó a hibás szektorok felfedezésére). Persze a tartalék területen (ahonnan a meghajtó firmware-je a P/G/stb listák alapján jókra cseréli a hibás szektorokat) és a szervizterület egyes moduljaiban (pl. media cache) lehetnek maradék fájlok, azokat csak VSC-k (Vendor Specific Command) segítségével lehet törölni. Te gondolom tudod, de másnak még hasznos lehet, hogy a napjainkban sok helyen használt NTFS-en ugye ott a Master File Table (MFT), amely azt kezeli, hogy mely fájlok hol vannak. Az MFT mérete használat közben csak növekedni tud mert az NTFS fájlrendszer soha nem távolítja el belőle a fájlbejegyzéseket (a fájlok törlésekor nem kerülnek törlésre, Windows 10 és 11 esetén pedig gyorsformázáskor csak az első 229 bejegyzés íródik felül), csak a fájlok által használt területet jelöli meg szabadként, így ha fájlokat adunk egy NTFS fájlrendszer kötethez, akkor további bejegyzések kerülnek hozzáadásra az MFT-hez ami növeli a méretét (egy bejegyzés 1 kB). Amikor pedig fájlokat törlünk NTFS fájlrendszerből, akkor az MFT bejegyzéseik újra szabadként és felhasználhatóként lesznek megjelölve, viszont a bejegyzésekhez lefoglalt lemezterület nem kerül újraelosztásra és az MFT mérete sem csökken (az MFT bejegyzései még törölt fájlokra való hivatkozáskor sem felszabadíthatók mert a $MFT fájl részét képezik). Tehát egy adatmentő szoftver az MFT-ből származó fájlokra mutató, maradék hivatkozásokat jó eséllyel meg fogja találni, viszont a tényleges adatok mind használhatatlan nullák lesznek hexeditorban. Ilyenkor van az, hogy a "csodaprogramok" mindig találnak valamit, még akkor is, ha nincs ott semmi. Persze csak miután kifizettük a licenszt a teljes mentésért, akkor derül ki, hogy a visszaállított fájlok használhatatlanok.
Fúúú, de lájkolnám ezt a technikát... VHS-re! A letörölt filmeket visszaállítani róluk. Vajon lehetséges volna? Egyszer a '90-es években látott filmben, volt egy érdekes "böszme nagy" kütyü, mintha valami hasonlót csináltak volna abban is, elővarázsolva egy másik felvételt, a szalagról. (krimi/thriller/horror kat. környéke, nem egy vígjáték)
Azok már szerintem PMR működnek és vertikális és paritásos a felírás. De ez csak saccolás részemről, mert én sem vagyok régóta naprakész - lévén 65 éves vagyok. Azért ha valaki a HDD-k esetében nem tudott a redundanciáról ( ECC, Red Solomon pl.) de belevau - akkor ezt szóváteszem.
Itt csak a kemény mag szokott lódítani. A modern HDD-ben olyan magas a működési frekvencia hogy valamilyen módon védekezni kell az ellen, hogy sok 0, vagy sok 1 bit kerüljön egymás után felírásra. Az ilyen magas frekvenciákon a szinkronizálás védelme miatt azt is biztosítani kell, hogy elegendően sok 0-1, vagy 1-0 átmenet kerüljön időnként olvasásra. A régi HDD-ken eleve kb. 10% volt a redundancia 512-es szektorok esetén. A mostani PMR rendszer és TMR fejek esetén az RLL akár 30-40%-os is lehet. De olvastam egy 25Tb-os lemeznél, hogy annyira magas a frekvencia, hogy írásnál a fejet "be kell lengetni" mert az ilyen magas frekvenciát csak néhány usec-ig képes a fej írni és utána megint "lengetni kell".
Neked ez nyílván amolyan boszorkány lódítás, mert elaggtál már.
És a jelalakból mi következik? Az, hogy ehhez sem értesz, lódítasz egy nagyot aztán megy a szokásos sommás kijelentés, hogy mindenki hülye aki nem találja meg magának?
Arra sokáig várhatsz, hogy én bizonyítsam amit írok. Egyszer szedd le egy működő HDD fedlapját és nézd meg egy szkópon, az olvasófej milyen jelalakot ad le. Érteni kell hozzá, nem lesz könnyű.
Én nem vitatkozni járok ide, hanem tájékoztatást adok, ha szükségét érzem. Ha te tévedésnek tartod amit írtam, akkor az a te dolgod. Triviális dologról van szó, azt gondolsz írsz amit jónak látsz.
" Néhány olyan HDD is létezik, amelynek a redundáns adatok számára ugyanakkora hely van , mint az írható adat terület."
Aztán ez melyik az és honnan az infó?
"ezért lehet ugyankkora lemezre kb ezerszer több adatot rögzíteni, mint kb 1988-ban"
Nem, nem a hibajavító algoritmus miatt. 8"as floppytól is elértünk a 3.5 két oldalasig és a kb. 100 kilobyte tárolásából rögtön 1.44 megabyte lett. mindenféle algoritmus nélkül. A kulcsszó amit keresel lehet pld. a: tárolási sűrűség.
Természetesen egy sok terabájtos HDD- felületén van hely a redundás adatoknak, amivel kijavítják az olvasási hibákat. Néhány olyan HDD is létezik, amelynek a redundáns adatok számára ugyanakkora hely van , mint az írható adat terület. A hibajavító algoritmusok már elképesztően jók, ezért lehet ugyankkora lemezre kb ezerszer több adatot rögzíteni, mint kb 1988-ban amikor egy 5G-os lemez csodaszámba ment.
Egy hagyományos HDD úgy működik, mint egy FM rádió vevő. Az adatokat minden formázás során más és más vivőfrekvenciával FM moduláció használatával viszik fel. Kiolvasáskor az utolsó FM vivőre hangolt rezgőkör igyekszik az olvasott "hullámfelhőből" kiválasztani legalább 6dB jel zaj viszonnyal az utolsó felírás frekvenciáit, amit egy komparátor állít helyre négyszögjel sorozattá. De az olvasás közben azért a mágneslemez maradék remanenciája miatt jól kiválaszthatóak a korábbi FM vivővel felvitt adatok is - szűrő kérdése csupán. Ezért kell annyiszor újraformázni és felülírni az adatokat, ahány FM vivőre a rendszer képes. A modern Tb-os lemezeknél ez több száz vivőfrekvencia is lehet. viszont a korábbi vivők jele annyira mélyen van már a zajban, hogy nem is lehet azokat kiszűrni és kikomparálni.
Egy SSD-t elegendő egyszer felülírni, mivel nincsen hiszterézise és remanenciája a celláknak és nem használ semmilyen modulációt mert a rögzítés nem analóg, hanem tisztán digitális.
