Keresés

Részletes keresés

cirrocumulus Creative Commons License 2016.12.05 0 0 6091

Attila ezt ma délelőtt tette ki a Fb-on a szerzői lemezéről:

"Ma megjelent cikk a webdokin:

 

PROGROCK '55 
2016. december 05. 08:10, hétfő
- Szemlézte: Hírszerkesztő

 

Kollár Attila 36 év zenei terméséből válogatta ki azt a 16 dalt, melyet a Progrock ’55 című lemezen hallhatunk. A Solaris, a Musical Witchcraft és az Invocatio Musicalis együttesek fuvolistája részben vagy teljes egészében zeneszerzője is ezeknek a kompozícióknak. Kollár doktor – aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján dolgozik radiológus főorvosként – orvosi munkája mellett folyamatosan koncertezik is az említett zenekarokkal.
A CD felvezető soraiban olvasható, hogy a 76 percnyi zeneanyag összeállításakor nem volt könnyű dolga, mert számos dal áll igen közel hozzá. Ezen az albumon az első 5 kompozíció vagy teljesen új felvétel vagy áthangszerelt formában ezen a válogatáson hallható először.

 

Zenészbarátaival - a dalok sokszínűsége miatt is - egy szélesebb zenei palettát jelenítenek meg, melyen a progresszív rock, a jazz, a fusion és a világzene (world music) stílusjegyei is jól érzékelhetők. A válogatott dalok jelentős része koncertfelvétel, mert a szerző véleménye szerint így még jobban tettenérhető a kompozíciók hangulata, üzenete a közönség számára.

 

A CD szerzői kiadásban jelenik meg a Periferic Records gondozásában, terjesztésével.

 

Mindenki, aki az instrumentális, dallamcentrikus zenét szereti, igazi csemegére számíthat, ha meghallgatja Kollár Attila szerzői válogatásalbumát!"

Előzmény: cirrocumulus (6089)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.12.03 0 0 6090

És egy újabb interjú Robival, most a Galaktika magazin decemberi számában  :o))
(Az újságárusoknál december 6-ától kapható.)

"Interjú Erdész Róberttel: irodalomról, zenéről, sci-firől beszélgettünk, különös tekintettel egy kialakuló, új típusú mesterséges intelligenciára."

http://galaktika.hu/megjelent-a-decemberi-galaktika-2/ 

 

Nagyon izgalmasan hangzik!
Nagyon várom már, hogy ezt is olvashassam :o)

 

Előzmény: cirrocumulus (6086)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.12.03 0 0 6089

Végre megjelent Attila (tavaly őszre ígért) szerzői válogatás CD-je, a PROGROCK' 55 :o)))

Erről tegnap számolt be Attila a FB-on:

 

 

A fotóhoz ezt írta Attila:
"Szeretettel és Tisztelettel köszönöm Mindazoknak (...igen sokan vannak hál' Istennek), akik zenészként, hangmérnökként, fotósként, grafikusként, szervezőként, kiadóként, családtagként, barátként, munkatársként, roadként, szürke eminenciásként és zenehallgatóként itthon és szerte e világon segítettek ennek a CD-nek a létrejöttében... és mindenek előtt Soli Deo Gloria! .... és hamarosan a frissensült Progrock '55 CD első birtokosai is lehettek, ha december 4-én, vasárnap 17 órára eljöttök az Invocatio Musicalis Adventi koncertjére, Budaörsre, a Református Imaházba, ahol ennek a CD-nek néhány dala is élőben elhangzik majd! :o)))"

A holnapi INVOCATIO koncerten már meg is vásárolhatjuk ezt a CD-t is :o)))
https://www.facebook.com/InvocatioMusicalis/videos/10154973494947214/

cirrocumulus Creative Commons License 2016.11.18 0 0 6088

A Marsbéli krónikák II. bakelit lemez is jövő tavaszra várható.

Előzmény: Epsilon (6087)
Epsilon Creative Commons License 2016.11.18 0 0 6087
Koszi a linket.

Mit lehet tudni a "Welcome to My Brain" cd/dvd tartalmarol? Pontosabban a dvd-rol? Mi lesz rajta? Pl. Jo lenne, ha a zene rajta lenne eredeti 24 bit-es valtozatban, hiszen gondolom nem cd minosegben rogzitik a studioban. Ma mar ez nem nagy kunszt. De meg jobb lenne, ha kijonne bakeliten (is).
Apropo. Mi van mar a Marsbeli 2 bakelittel? Tudtok rola valamit? Az teljesen el lett kaszalva?
Előzmény: cirrocumulus (6086)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.11.17 0 0 6086

Erdész Róbert – Könyvet írt a Solaris billentyűse


... és még sok más jó hír :o)))

 

cirrocumulus Creative Commons License 2016.11.14 0 0 6085

Hamarosan két INVOCATIO koncert is lesz :o) :o)
Keretbe foglalja majd azt a hetet a 2 koncertjük,

mert november 28-án, hétfőn és december 4-én, vasárnap is játszanak majd Attiláék!

 

 november 28-án                december 4-én

 19 órakor a                      17 órakor Budaörsön, a

 Biatorbágyi Faluházban     Református Egyházközség
                                           Imatermében
 2051 Biatorbágy,               2040 Budaörs, 
 Baross Gábor utca 1.         Clementis László u. 5.

 

 A koncert Eseménye:        A koncert Eseménye:
 https://goo.gl/pB8cwl       https://goo.gl/QSZlRV

oys... Creative Commons License 2016.10.31 0 0 6084

Nos, a MűPa koncertlemezhez hozzájutottam!

De, az azért megjegyzendő, hogy bármennyiszer meghallgatom, mindig valami olyasmi érzésem van, mintha gyorsított felvételt hallgatnék.

:^(

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.30 0 0 6083

JÁTÉK !!! 
Egy dedikált COLOSSUS-kötetért :o)
A játék vége november 5-e, szombat éjfél.

 

Játékra invitál mindenkit Erdész Robi, az alábbi ötletet pár órája osztotta meg a Fb-on:

https://goo.gl/6DKV40

 

"Ezt a képet kaptam egy barátomtól, aki az Eurocenter Alexandra üzletében találkozott először szembe a Colossussal. Ennek kapcsán kitalált egy játékot, aminek a lényege: ki hol látja meg először a könyvet? Lehet fotóval versenyezni, melyik üzletet ki "teríti le" először. Aki a legtöbb bolt skalpját gyűjti be egy hét alatt, az nyer egy dedikált példányt! A játék vége: jövő szombat, éjfél. Addig számolatlanul jöhetnek a képek!"

 

 

 

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.29 0 0 6082

Így készültek a COLOSSUS trailer trükkjei a Ready By Wednesday által:

 

 

Epsilon Creative Commons License 2016.10.28 0 0 6081
Micsoda???

Ez fantasztikus!

Alig varom...
Előzmény: cirrocumulus (6080)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.28 0 0 6080

Illetve, a Zene.hu-s cikkben ez olvasható:

"Jövő ősszel pedig, a harmadik kötettel együtt, Analóg munkacímmel egy igazi elektronikus zenei album jön, csupa korabeli, analóg szintetizátorral rögzítve."

Előzmény: Epsilon (6078)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.27 0 0 6079

Jó kérdés :o)))

Előzmény: Epsilon (6078)
Epsilon Creative Commons License 2016.10.27 0 0 6078
Es mikor hallhatjuk, ahogy Robi varazslatos dallamokat csihol ki az uj Minimoog-jabol?
Előzmény: cirrocumulus (6076)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.27 0 0 6077

"Erdész Róbert, a legendás Solaris, Napoleon Boulevard és Cabaret zenekarok alapítója, billentyűs-producere, C O L O S S U S címmel fantasztikus regénnyel jelentkezett 2016. október 26-án. A kötet a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg.
A COLOSSUS egy új trilógia első darabja, amiből kiderül, hogyan függ össze egymással egy terrortámadás, egy sorozatgyilkosság, a MyWords nevű számítógépes játék, a Teremtő és az emberi létezés helye az UNIVERZUMBAN.
A trailer két szempontból is különleges: a Ready by Wednesday szabályos, élőszereplős film-előzetest készített a könyvhöz, ami több mint ritkaság a hazai könyvpiacon, Erdész Tamás pedig eredeti zenét komponált hozzá, Words are all we have címmel, ami a könyv mottójául szolgáló Samuel Beckett idézet: Szavak, csak szavak - ez mindenünk...."


cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.26 0 0 6076

...... és már itt is van :o))))))))))

A mini-moog kapcsán pedig ezt fűzte hozzá Robi a Fb-on:

"... ez viszont abszolút új szerzemény: egy igazi, eredeti MINI-MOOG! A cég korlátozott pédányszámban újragyártotta az eredeti beszállítóktól rendelt, eredeti alkatrészekkel szerelt ős-minit, az enyém a 473-as példány. :) Ő is újdonság, ezért került szerényen a könyv mögé, de van köztük némi egyéb kapcsolat is...."

Izgalmasan hangzik ez is! :o)

* * * 

A Zene.hu beharangozója - a cikk végén élőszereplős trailerrel:
Itt a Colossus - a legendás magyar zenekarok alapítója most regényt írt

 

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.25 0 0 6075

Elérkezett október 25-e...
Robi nemrég írta ki a FB-on, hogy a tegnapi várakozásokkal ellentétben egy kicsit késik a könyve :o(

 

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.21 0 0 6074

Már a GALAKTIKA is ajánlja Erdész Robi könyvét :o)))
SF-regény a Solaris egyik alapítójától
"A COLOSSUS egy új trilógia első darabja, amiből kiderül, hogyan függ össze egymással egy terrortámadás, egy sorozatgyilkosság, a MyWords nevű számítógépes játék, a teremtő és az emberi létezés helye az univerzumban."


* * * 
A beharangozó videó alatti ajánló:

 

"A C O L O S S U S Erdész Róbert MyWords trilógiájának első kötete. A történet egy sokkoló terrortámadással indul, amit egy brutális gyilkosság követ, majd még egy meg még egy. Végül már az FBI és a hadsereg is beszáll a különös hajtóvadászatba, ami egyre zavarbaejtőbb fordulatokat vesz. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a világon semmi nem az, aminek látszik. 
A valóság szövetén keletkező seb nem hiba, hanem esély, a helyzet kulcsa pedig nem valami titokzatos ERŐ, hanem egy számítógépes játék: a MyWords. 
Az alapkérdés pedig egyszerű: kell-e a teremtmény fölött Teremtőnek is lennie?
S ha igen, mi az? Isten? Evolúció? Vagy valami egészen más....
Maga a regény egy kilátástalannak tűnő menekülés története, ami aztán váratlanul újraértelmezi az emberi létezés helyét az UNIVERZUMBAN. 
Egy trilógia első kötete a COLOSSUS. És mint ilyen, csak a kezdet...
A trailer zenéjét Erdész Tamás írta, hangszerelte, énekelte és játszotta föl a stúdióban. Vokál: Ullmann Zsuzsa. A dal címe a regény mottójául is szolgáló Samuel Beckett idézet: "Words are all we have... / Szavak, szavak, ez mindenünk..." "

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.19 0 0 6073

Október 25. - már 1 hét sincs hátra :o))


cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.18 0 0 6072

Szép látvány :o) 

Előzmény: Dzsibzon (6071)
Dzsibzon Creative Commons License 2016.10.17 0 0 6071

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.13 0 0 6070

Egyre közeledik október 25-e :o)
Itt egy újabb videó:

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.13 0 0 6069

Köszi :o)
Még nem volt.

Tök jó!

Előzmény: Youwine (6068)
Youwine Creative Commons License 2016.10.13 0 0 6068

 

(Bocs, ha volt már)

 

Török Ádám (Mini) oldalán van egy hosszabb írás a legjobb rockalbumokról.

Előkelő helyen és társaságban szerepel benne a Solaris és a MK.

 

http://www.torokadam.hu/

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.10 0 1 6067

És akkor...........
Hamarosan történni fog valami :o) - egészen pontosan október 25-én!

 

A Fb-on már elindult a beharangozója!



És hozzá még ez - Robi szavaival: 
"Ez most csak szimpla dicsekvés: egy novella az ehavi Galaktikában. MyWords. Ez a címe. (Erről meg mindig az jut eszembe, hogy október 25.)"

cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.10 0 0 6066

Nemcsak a King Records adott ki Solaris lemezeket Japánban!

2010-ben a BELLE ANTIQUE kiadó nagyon különleges módon adta ki a Marsbéli krónikákat és a "SOLARIS 1990" c. lemezt - külön-külön is (BELLE 101711 és BELLE 101712-3),
és a két lemezt együtt box változatban is. 
Utóbbi nemrég fölkerült a Solaris FB oldalára is: 

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1161534380579199&id=225531800846133

 

A MiniLP azt jelenti, hogy egy zenekar eredeti LP-jének borítóját egy az egyben megcsinálják, de CD-tok méretben. Ugyanis CD méretű, viszont annál sokkal jobb minőségű, SHM-CD típusú kiadványként készítik el az eredeti LP anyagát.

 

Az ilyen típusú kiadványok ráadásul nem is olcsók!
Az Amazonnál: 
- Marsbéli: http://rateyourmusic.com/release/album/solaris/marsbeli_kronikak_f1/buy/

Az ebay-en:
- Solaris 1990: http://www.ebay.com/itm/171651055049?rmvSB=true

 

És az eredeti link, ahol mindez közelebbről is megnézhető :)
SOLARIS / JAPAN Mini LP SHM-CD x 2 titles + PROMO BOX Set!!

Ezen az oldalon pedig az egyes Solaris-kiadványok variációi is végigböngészhetők :)
https://www.discogs.com/artist/446452-Solaris-23

 

* * *
Egyébként az EAST-nek is kiadták 2 lemezét így a japánok (Játékok / Hűség).
Sőt!
Egy olyan BOX-ot is kiadtak, amelyben a Solaris Marsbélije és az EAST Hűség c. lemeze van benne :o)))
http://diskunion.net/portal/ct/news/article/0/15834?dss_mode=pc

Előzmény: Dzsibzon (6063)
oys... Creative Commons License 2016.10.07 0 0 6065

No, az kéne nekem is!

 

De NINCS már Petinek belőle.

:^(

Előzmény: cirrocumulus (6064)
cirrocumulus Creative Commons License 2016.10.05 0 0 6064

Az első Marsbélis CD japán változatát a SOLARIS Hanglemezboltban sikerült beszereznem 1995-ben :o)

Nem tudom, hogy most van-e nekik.

Előzmény: oys... (6062)
Dzsibzon Creative Commons License 2016.10.03 0 1 6063

Japánból rendelhetőek közvetlenül ~ de tudtommal igazából a Marsbéli krónikák csak az, amelyet a King Records jelentetett meg kint,

a többi az sima magyar   import vagy visszamaradt CD az ottani boltban a Gong, a Stereo Kft, a Periferic Records kiadásában. A Solaris CD-k átlag 8-9 ezer Ft.-ba kerülnek átszámítva Japánban.. + a postaköltség +  ha licitálós oldalon veszed, akkor a jutalék olyan +6 ezer Ft. még az oldalnak.. tételenként!

Előzmény: oys... (6062)
oys... Creative Commons License 2016.09.30 0 0 6062

És, pls. egy nagyon hasznosnak ígérkező infót!!!

 

Hol szerezhetőek be a japán kiadású CD-k?

Leginkább az első Marsbéli lenne stílszerű, ha ilyen kiadásban (is) szerepelne a relikviáim között...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!