Keresés

Részletes keresés

lasagne Creative Commons License 2000.08.21 0 0 183
Az a baj hogy itt csak a pénzről van szó. Ezzel addig nemigen tudok semmit csinálni míg több pénzem nem lesz mint az usának. Erre még várni kell egy darabig. De addig azért bosszanthat a dolog.
Egyébként én is szeretnék vízumot. Ha az igazi okot leírnám, hogy miért, lehet szó nélkül megadnák. De ezeknek mindenről bizonyíték kell. Valahol érthető, nem ismerhetnek személyesen mindenkit: Na ez igazat mond, ez nem.
A bankszámláról csak anyit, meg az egészről, mire megadják, addigra mobilizálhatod az egészet, és akkor mit értek vele.
Ja igen: a barátnőmet akarom hazahozni. Elég rossz döntés volt, én hülye meg hagytam. Most meg kérhetek vízumot.
Amúgy saját cégem van, elég jól prosperál, csak hát jelen pillanatban mindem pénzem áruban van.
Erre az utazási irodában azt mondták igazoljam hogy működik a cégem, a könyvelőm tudja hogy kell. Az amúgy én vagyok. Jó majd kiállítok magamnak egy munkáltatói igazolást, hogy elengedtem magam, de csak egy hétre. Meg leigazolom magamnak, hogy müködik a cégem. Mert ugye három hónapnál fiatalabb papir jó csak nekik, de azóta sajna semmit se kellett bevallani. Be kell érniük azzal hogy a bankszámláról viszek kimutatást. (mozog a pénz rendesen) Amúgy mi közük ahhoz, hogy én melyik céggel miben állapodtam meg? Titokvédelmi miniszter figyelem. Az is tuti hogy az összes kérelmező adatait nyilvántartják és feldolgozzák, még akkor is ha visszautasítják.
A barátnőmet jobban szeretem mint az elveimet, ugyhogy sajnos megfogom kérni a vízumot.
gyorgyi_ Creative Commons License 2000.08.21 0 0 182
Ez nem ugy mukodik, hogy ha nekunk kell vizum az USA-ba, akkor mar csak azert is, az amcsiknak is kelljen ide. Mit ernenk el vele, hogy ha kellene nekik vizum? Esetleg elmennenek mashova, mert nem akarnak ezzel a vizum uggyel bajlodni. (Amerikai utlevellel nagyon sok orszagba lehet vizum nelkul utazni.)
Az indok pedig, hogy kell magyaroknak vizum: tul sok magyar marad az USA-ban az itt tartozkodas lejarta utan (akar ideiglenesen, akar veglegesen). Majd ha ezek szama lecsokken, akkor majd nem kell vizum.
A nemeteknek nem kell vizum az USA-ba, gondolom azert, mert nem sokan maradnak itt. Viszont - ha csak siman jonnek, utlevellel, minden specialis vizum nelkul - akkor el kell hagyniuk 3 honapon belul az orszagot.
Hogy Te nem akarsz az USA-ban maradni, csak egy par hetet eltolteni, es pont abba a csoportba tartozol, akik kozul sokan itt maradnak? Hat.. ez egy pech.
Sztereotipizalas? Az. Etikus-e ez vagy torvenytelen-e? Nem tudom.
Kuzdunk a sztereotipizalas ellen minden nap, de kozben majdnem mindannyiunk ebbe a hibaba esik. No, de ez mar egy masik topic...
Előzmény: lasagne (171)
robicsek Creative Commons License 2000.08.21 0 0 181
pontosan, nekem is igy van kettő, voltam már velük vagy 3szor, muxik..
Annyi kulönbséggel hogy itthon is elkérik a vizumos lukasat.
Az immigrationt meg csak a vizum érdekli.
Előzmény: Bütyi (178)
whisper Creative Commons License 2000.08.21 0 0 180
Nekem legutóbb minden igazolás nélkül megadták (1997) 10 évre a vízumot.. Igaz előtte már 3x voltam kint és mindig szépen visszjöttem. Gondolom, ezt értékelték.

Katarina, 6 hónapot simán kint lehet lenni. Ha közben úgy gondolod, hogy maradnál még, akkor ott kint még egyszer lehet hosszabítani 6 hónapra. Meg szokták adni minden macera nélkül.

whisper Creative Commons License 2000.08.21 0 0 179
Érvényes biza! Úgy műxik a dolog, hogy viszed magaddal mindkét útlevelet. Itt a határon csak az érvényeset mutatod. Ott pedig az érvényes vízumot kell bemutatni. Ilyen eccerű. A követségen mondták.
Előzmény: Bütyi (178)
Bütyi Creative Commons License 2000.08.21 0 0 178
Hellóka!

Én 1996-ban simán megkaptam a 10 éves vízumot, és volt is szerencsém kint lenni 3 hétig. Azóta azonban meg kellett hosszabítanom az útlevelemet és emiatt új útlevelet kaptam (a régit is visszaadták de sajnos ki van lyukasztva.....benne az ami vízum).
Ez akkor most érvényes vagy sem (elvileg a vízum még 6 évig érvényes...)
Nem volna jó poén hogyha az immigration officer forditana vissza a JFK-ről....

Segítség plíz!!!!

csá,
Büty

hobe Creative Commons License 2000.08.21 0 0 177
:-)))

Pedig en akkor is meg akarom nezni nyujorkot es nem egyedul!

Előzmény: utazo (176)
utazo Creative Commons License 2000.08.21 0 0 176
El tudom képzelni a következo szituációt:
Hajnal x óra, Hegyeshalom, amerikai csávókat megállítja egy félrészeg határor. Elkezdodik az ellenorzés: Figyelj már öreg, nem vagy te narkós, olyan zavarosak a szemeid! Ez itt a feleséged? Nem volt kurva az USA-ban? Mer' akkó ide be nem teszi a lábát! Ez meg? Á, a gyerököd! Nem volt ez terrorista, olyan füstös cigányképe van! És mégis mennyit keresel otthon? Mennyit? Na az ide kevés kispajtás, húzzál innen!
Szerintem másnap a külügyminiszter interpellálna ez ügyben. A kérdések pedig MIND szerepelnek a vízumkéro lapon (Mondjuk más formában, de a lényeg ugyanaz)
dühös utazo
Előzmény: hobe (175)
hobe Creative Commons License 2000.08.21 0 0 175
Allitolag az 1970 es azutan szuletett embereknek maceras a vizum megszerzese:-( Az ocsemet par hete hajtottak el, hogy nincs megfelelo anyagi hatter (hetjegyu osszeg a bankszamlajan!) valamint nincs eleg kotodese Magyarorszaghoz. Eszerint kell a neveden lennie haznak, foldnek..

Nekem siman megadtak 10 evre, pedig csak egy munkaltatoi igazolast vittem, igaz azt egy multi cegtol + '70 elott szulettem.

A mult heten a baratnom Parizsban probalkozott. Vitte az en francia papirjaimat (munkaszerzodes, tartozkodasi engedely), de ot is elhajtottak ugyanazzal, mint az ocsemet: nincs eleg kotodese a hazajahoz...:-(( Ja, es a 425 frankot persze elteszik, ahogyan otthon is a 15000 ft-ot:-(

utazo Creative Commons License 2000.08.21 0 0 174
Kedves lasagne!
Engem is nagyon zavar, csak éppen nem lehet tenni ellene semmit. Egyébként a múltkor együtt utaztam a vonaton a amerikai sráccal, aki bébisintéreket közvetít K.-Európából. Egész jól beszélt magyarul. O mondta, hogy a követségen mined pofára megy, és ha nem tetszel, akkor mutathatsz bármilyen papírt. Ja, az útleveledbe pedig bepecsételik: Application Approved. Ezt nem azt jelenti amit jelent, hanem hogy egyszer már elhajottak a búsba. (Nekem is van egy ilyen)
Azt is mondta, hogy ha valakinek sötét bore vagy haja van, annak sokkal rosszabbak az eélyei(Ennyit az egyenjogúságról...)
utazo
Előzmény: lasagne (171)
uncool Creative Commons License 2000.08.21 0 0 173
Szia!

Megkerdeztem egy ismerosomtol ezt a dolgot (5 eve van kinn persze neha hazajon) es azt mondta, hogy nem erdemes ezzel jatszani egyszer o is kinnfelejtodott egy kicsivel tovabb es legkozelebb amikor ment ki majdnem visszaforditottak a hatarrol.. de azt is mondta, hogy ki lehet tolni a tartozkodast egy evre a kovetkezokeppen: alap ugye hogy megvan a feleves tartozkodas.. nos amikor mar az 5. honap korul jarsz, beadsz a megfelelo helyi hivatalnal egy kerelmet (most nem jut eszembe a neve), hogy kered a tartozkodasod idotartamanak a meghosszabbitasat... ennek az atfutasi ideje ugy 2-3 honap kurul van.. amig a kerelem benn van addig allitolag nem kell elhagynod az orszagot.. es kedvezo esetben kapsz meg 2-3 honapot es maris ott az ev... azt mondta, hogy altalaban megadjak azt a + par honapot.
Amugy melyik reszre mennel ki?

Előzmény: Katarina cárnő (170)
uncool Creative Commons License 2000.08.21 0 0 172
mult heten beadtam a kerelmet.. ugy tudom penteken vittek be a kovetsegre.. hat varok es remelek :) miert egy evre kaptad meg a turistavizumot? Ugy tudtam, hogy manapsag azt mar tiz evre adjak...
Előzmény: eeber (169)
lasagne Creative Commons License 2000.08.20 0 0 171
itt senkit nem zavar hogy a jenkiknek nem kell vízum hozzánk? Mi csak alja nép vagyunk.
Katarina cárnő Creative Commons License 2000.08.19 0 0 170
Sziasztok! Én simán megkaptam a vízumot, bár csak egy munkáltatói igazolást adtam, meg egy papírt, hogy van egy Bt-m, amelyben kültagként tartanak számon. Az utazási irodás srác beadta, és 2 hét múlva megkaptam a vízumot 10 évre. Sajnos már vissza is jöttem Miamiból, de szeretnék a télen újra kimenni, de akkor hosszabb időre. Tudja valaki, hogy milyen szankciókat von maga után, ha nem jövök haza a megszabott fél év múlva? Pl. ha kint maradok egy évig, majd hazajövök, akkor többé nem engednek az USÁ-ba?
eeber Creative Commons License 2000.08.18 0 0 169
Sziasztok.
Nekem osszejott. Bevittem a korabban emlitett papirokat a kovetsegre, beadtam, majd mondtak, hogy egy het mulva johetek erte. Kertem keszitsek el korabban, igy ma megkaptam. (egy evre)
Nem kerdeztek semmit, nem mondtak semmit a koszonesen kivul. Szoval viszonylag egyszeruen megusztam.
Uncool: Te hogy allsz?
uncool Creative Commons License 2000.08.14 0 0 168
eeber: az egyik cimboram is ugy kapta meg a vizumot, hogy csak tanuloi jogviszony igazolast vitt semmi tulajdonlapot meg munkahelyi visszaveszlekhamegjottelszamitokrad... igazolast
soxerencset...
Előzmény: eeber (159)
eeber Creative Commons License 2000.08.12 0 0 167
Az usis.hu rol lehetetlen odatalalni a vizummal foglalkozo oldalakra
Innen erdemes indulni: http://www.usis.hu/consnivh.htm
whisper Creative Commons License 2000.08.12 0 0 166
Valamit elrontottam. Namégeccer:
Itt egy link a vízumkérelemhez.
Ez pedig a nagykövetségé.
whisper Creative Commons License 2000.08.12 0 0 165
Itt egy link a vízumkérelemhez.
Ez pedig a nagykövetségé.
whisper Creative Commons License 2000.08.12 0 0 164
Én is csak az utazási irodát tudomajánlani. Az Ibusznál is segítenek, de a Mercator is intézi. Mindenképp ott kellene beadni, ahol a jegyet veszed. Én az Edit Toursnál szoktam jegyet intézni, nagyon korrektek, és kikeresik a legolcsóbb megoldást. Címük: V. Madách tér, legbelül balra, a számot nem tudom.
Nekem szerencsére még érvényes a vízumom, mert legutóbb 10 évest kaptam.
Ez a telefonosdi nagyon felháborít, hallgatni ugyanazt a dumát minden hívásnál.
Van honlapjuk is, onnan is elolvashatók az információk.
Cseresznye Creative Commons License 2000.08.12 0 0 163
Próbálkozz az Aeroviva utazási isrodával (Károly Krt 11.). Nekem ők intézték a vízumomat, méghozzá idén. Rendesek, segítőkészek, és nagyon értenek a dologhoz!
kóla Creative Commons License 2000.08.11 0 0 162
Sziasztok!
Van köztetek olyan, akinek van ismerose, rokona Los Angelesben, San Diegoban, vagy arrafelé? A barátom ott van, nagyon szarul van, összecsipkedték valami bogarak és tök jó lenne, ha valahol összeszedhetné magát egy kicsit! Rendes srác!
Ha van ilyen ismerosötök, írjatok emilt nekem!
Köszi!
Bocs, hogy nem a visumról írtam!
Lisette Creative Commons License 2000.08.11 0 0 161
Nalam az egesz vizumkerelmezes eleg konnyeden zajlott le. Idopontot sem kertem. Egyszeruen boritekba kellett tenni az igazolasokat, szukseges dokumentumokat, a penzt, vegig kellett allni a 2 oras sort, leadni a boritekot, egy het mulva megint sorban allni, es mar adtak is a vizumot. Azota mar csak idopontegyeztetessel megy a dolog? Ha igen, akkor viszont tenyleg az utazasi iroda a legmegbizhatobb es legegyszerubb megoldas.
eeber Creative Commons License 2000.08.11 0 0 160
pipi: nagyon koszi ezt a csekk dolgot, utanaerdeklodtem, holnap majd bemegyek valami utazasi irodaba. Szoval kosz.
eeber Creative Commons License 2000.08.11 0 0 159
pipi: nem fizettem be. Egy szoval sem mondtak nekem ilyesmit. Gondoltam viszem a 45 dollart es belenyomom valakinek a kezebe. Ez igy nem mukodik???
Egyebkent koszi az infot.

uncool: sajnos az utazasi iroda szoba sem johetett, mert mint minden, ez is gyorsan, hamar kell. Most meg mar hiba verem a fejem a falba.

A 100 usd-t en ugy tudom, hogy odakunn a bevandorlasi embernel kell igazolni, itt meg azt kell igazolni, hogy ide vagy betonozva az orszagba.Namarmost egy diak, nem tudom mi a fenevel bizonyitana ezt. Honnan lenne ingatlanvagyona, vagy barmilyen vagyona. Barom nagy szemetsegnek tunik ez az egesz. Mellesleg meg a hallott tortenetekbol ugy tunik, pofara megy az egesz.

Ami meg jo, hogy a a rusnya Malev csak akkor hajlando kiallitani a repjeyget, ha megvan a vizum, igy aztan jo esely van arra, hogy meg a foglalasomat is elvesztem.Ahhhh-(

pipi Creative Commons License 2000.08.11 0 0 158
tegnap 9:15-re voltam odarendelve, van egy faszi kinn, akinél jelenkezni kell, kb 50 percet vártam kinn, plusz 20 perc benn, minden magyarul folyt
befizetted a külker bankban a 12600 froncsit?
Előzmény: eeber (153)
uncool Creative Commons License 2000.08.11 0 0 157
en a jovo heten kezdem el a vizumbalhet .. nekem azt mondtak, hogy napi 100$-rol kell papir de ez nalad asszem ki van pipalva rendesen
uncool Creative Commons License 2000.08.11 0 0 156
szerintem sikerulni fog eleg jo lapokkal jatszol :) bar en a helyedben utazasi irodaval csinaltattam volna....
Előzmény: eeber (153)
eeber Creative Commons License 2000.08.11 0 0 155
nos???
eeber Creative Commons License 2000.08.10 0 0 154
meg van banki igazolas 2milliorol + 1500 USD devizaszamla

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!