Igen tényleg így volt. Érdekes módon ahol a legnagyobb keveredés történt, Belgium és Franciaország északkeleti része, lett a középkori Európa legfejlettebb része, Itália északi része mellett.
Ezzel a romanizálással vigyáznék, mert szerintem inkább barbarizált és akkor látod, ha a Meroving művészetre rákeresel. Amit találsz közeílti a semmit.
Vörösvári ezt szemléletesen leírja, hogy a király az államkincstárat a hálószobájában tartotta és a rendelkezéseket szóban adta ki. Mintha más bolygón lennénk és ennek köze sincs az antikvitáshoz.
.
A másik gyanús és ami a magyarországiaknak természetszerűleg nem tűnhet fel (mert ott ha egy kisvárosban feltűnik egy reneszansz madonna 1510-ből már az egész ország csodájára járna).
De itt ha egy épp görög színházat akarok látni vagy innen 13 kilométerre Tindariba vagy 30 kilométerre Lipariba kell hogy átnézzek és minden kor ógörög, római, neolitikus, bizánci, normann, gót, reneszansz simán tanulmányozható, itt a saját megyénkben is.
Érdekes módon a vii. és viii. századból szinte semmi még itt sem és ez szinte lehetetlen és sokat gondolkodom rajt, de nem tudom a helyére tenni és lehet hogy akik a kiesett évszázadokat írják lehet valami igazság benne?
.
Érdekes, hogy a minimális 8. századi építészeti emlékek közül az egyik épp a kis városkánkban van...
Nagyon érdekes, ahogy összekeveredett két világ, a régi római és a germán frankoké, nemcsak a szokások és az intézmények, de maga a népesség is.
Gondolom, hogy ez leginkább a birodalomnak a Rajnától nyugatra fekvő régióira volt igaz.
Szerintem ezekre az időkre vezethető vissza, hogy elkezdett elkülönülni egymástól a francia és a német népesség etnogenezise és kultúrája is.
A birodalom nyugati részében a népességben masszív többségben voltak a romanizált utódnépek (romanizált gallok, belgák, ligurok stb.), míg a Rajnától keletre eleve csekélyebb számú romanizált népesség élt, ott a germán betelepülők tehették ki a lakosság többségét, bár a Dunától délre ott is nayg létszámú romanizált utódnépességgel kell számolnunk a régészeti és történeti adatok alapján, főként romanizált alpesi keltákra, akikre a germán népek, a burgundok, alemannok és bajuvárok rátelepedtek.
A Mosel vidékén született Frank arisztokrata családból. Cloter király udavarában, Metzben végezte iskoláit. Mint Trier főapátja, Dagobert király tanácsosa lett. Majd a királyi palota grófjává nevezte ki Dagobert jutalmul szolgálataiért és elnyerte Köln bíboros érseki rangját, a következő király, iii.Szigfrid alatt. Főműve a germán törvénykezés újraalkotása Lex farkamtudja mi néven. Szent Kelemen tiszteletére Kölnben bazilikát alapított, ami a román időszak utolsó periódusában épült ujjá és ma mint Szent Kunibert Bazilikát ismerjük, ahol egy díszes aranykoporsóban vannak közszemlére téve csontjai.
A társadalom legalján a villagazdaság földjeit művelő rabszolgák voltak. A Meroving kor arisztokratái átvették a római rabszolgaság modelljét. A frankok keleti hadjárataikon szereztek pogány germán és szláv rabszolgákat, akiket új villagazdaságaikban dolgoztattak a frank arisztokraták. Ekkor jelent meg a sclavus - rabszolga szó. A helyiekből is lehetett rabszolga, bűncselekmény és eladósodás miatt. A rabszolga a 6-7 században nem számított személyiségnek, nem volt jogképes, nem védekezhetett törvény előtt, nem volt tulajdonjoga, nem házasodhatott szabadon és az ura tulajdona volt.
Létezett rabszolga felszabadítás. Két módja volt. A király előtti, amely dénár fejében történt és az egyház előtti.
A világ előtti dénárdobással kezdődött, a rabszolga a király képviselője jelenlétében dénárt adott át urának, aki a rabszolga kezét megragadva a háta mögé dobta a dénárt. Az így felszabadított rabszolga, a libertinus ( szabados ) továbbra is ura szolgálatában maradt és nem lett teljesen szabad.
Az egyház előtti felszabadítás a püspök jelenlétében történt, a felszabadított tabularius lett, amely félszabad lett, az egyház tulajdonában maradt és nem lehetett világi úton felszabadítani.
Létezett a teljes felszabadítás is, voltak olyan fiatal rabszolgák akik tehetős idős szabadok fegyverhordozói voltak, idővel szabadok lettek és a legjobbak a királyi kíséretbe is bekerültek.
A Somme-Meuse- Loire folyók közti területen a frankok betelepültek a többségi római lakosság közé. Római településekre költöztek vagy szórványtelepüléseket hoztak létre mellettük. Itt átvették a római szokásokat. Az új frank arisztokrácia szintén átvette a római nagybirtok módszereit, nagybirtokaikon római colonusok éltek és keletről szerzett rabszolgák.
A kor társadalma szabadokból és rabszolgákból állt. A társadalom többsége szabad volt.
A volt római területeken fennmaradt 3-4000 előkelő, köztük 1000 szenátori család, ezek a 7.századra beolvadtak a frank arisztokráciába, régi római neveik helyett frank neveket vettek fel. Elvállaltak világi ( comes ) és egyházi tisztségeket ( püspök, apát. A frank előkelőkkel rokoni kapcsolatba kerültek, a 6.század végére létrejött egy új csoport, a nobilitas.
A római korban az előkelőknek tőlük függő klienseik voltak, ezek közül sokan a frank királyok szolgálatába álltak és a nemességbe kerültek.
A szabadok közt létezett jogi különbség, eltérő vérdíjaik voltak, az előkelőknek és a frankoknak magasabb volt a vérdíjuk. A királyi szolgálatban álló szolga eredetű magas beosztású tisztviselőknek szintén.
A közszabad emberek számára lehetséges volt a társadalmi felemelkedés. Aki katonáskodott felemelkedhetett.
A közszabadok katonáskodtak, dolgoztak saját földjükön és nem töltöttek be magas állami tisztséget. Idővel a római kisbirtokosok és más germán szabadok is közéjük kerültek a katonai szolgálat fejében. A 8.század közepéig fennmaradt ez a réteg.
Létezett egy átmeneti réteg, azok az elszegényedett római kisbirtokosok akik a római nagybirtokosoktól annak idején védelmet kértek a többi nagybirtokos ellen, ezért szolgálattal tartoztak cserébe a patrónusuknak, nem voltak teljesen szabadok, de megmaradt földjük tulajdonjoga és bírósághoz fordulhattak.
A colonusok is átmeneti réteg voltak, nem költözhettek szabadon, nem katonáskodtak, de nem voltak szolgák.
A fő gazdasági ágazat a mezőgazdaság volt, a nagy többség ebből élt. A volt római területeken a régi módszerek éltek tovább, a kétnyomásos gazdálkodás és a mediterán túróeke ( aratrum ) használata. Mivel lecsökkent a népesség és a városi népesség is, kevesebb földet műveltek meg, csökkent a szőlők és kertek területe is, több területet használtak legeltetésre, nagyobb lett az erdők, mocsarak területe, ahol vadásztak, halásztak, gyűjtögettek.
Fennmaradt a római egyházi és világi nagybirtok, de túlsúlyban volt a kisbirtok, a szabad paraszti gazdaság.
A nagybirtoknak két része volt, a saját kezelésű villa és a telki gazdaságok. A villa földjeit rabszolgák művelték. A távoli területeket földre ültetett rabszolgák és röghöz kötött parasztok - colonusok művelték, akik terményt szolgáltattak be.
A villa földjein a termelést tiszttartók és rabszolgafelügyelők szervezték. A tulajdonos kúriája és a gazdasági épületek mellett voltak a rabszolgák kunyhói. A 6-7 századra már változott a helyzet. A villagazdaság területén saját kézművesműhelyek jöttek létre. Ebből a 8-9 századra jött létre a feudális nagybirtok a Rajna és Loire közti régióban.
A frankok által lakott területen eltérő volt a gazdálkodás. Az erdős területeken kivágták a fákat, azután felégették az irtást és kimerülésig művelték. A faluközösség felosztotta tagjai közt a szántóföldeket. A szántóföldeket sövény vette körül nehogy a háziállatok kárt tegyenek a vetésben. Miután kimerült a föld, új földet műveltek meg és a régi parlagföld lett.
A római császárok mintájára 511 után aranypénzt verettek, volt a solidus. A kis értékű áruk kereskedelmére verték az ezüstdénárt, 40 dénár = 1 solidus. A távolsági kereskedelemben a galliai kereskedőket szír, görög és zsidő kereskedők váltották fel. Marseille. Bordeaux, Orleans városában voltak kereskedelmi kolóniáik. 640-es években megtört a fellendülés, Itália északi része visszanyerte régi szerepét, lehanyatlott a Gallián át északra vezető kereskedelmi útvonal. Újabb csapást jelentett az arab hódítás, akik elfoglalták Bizánc keleti területeit.
A városok hanyatlását elősegítette az 543-ban keletről behurcolt pestisjárvány, amely elpusztította a régi római városok lakosságának jelentős részét.
A legfontosabb tényező a római örökség volt. A frankok által elfoglalt terület gazdaságilag hanyatló állapotban volt. A városok népessége lecsökkent, a nagybirtokosok birtokaikra vidékre költöztek. Az 5.században a fő tényező a háborúskodás volt, háború idején csökkent a városok lakossága, békeidőben nőtt. Az 5.századi Párizs lakossága békeidőben 15-20 000 fő volt, háború idején felére, harmadára csökkent. A kereslet csökkenése miatt a város ipari-kereskedelmi tevékenysége lehanyatlott.
A 6.században és a 7.század elején volt egy rövid fellendülés. A béke miatt elkezdték újra művelni az elhagyott földeket. A városok viszont tovább hanyatlottak. Püspöki székhelyekként azért továbbra is megmaradt egy nagyobb népesség és helyi kereskedelmi központok maradtak. A nagyobb városok ott maradtak fent, ahol távolsági kereskedelmi útvonal vezetett.
568 után volt egy kereskedelmi fellendülés Bizáncnak köszönhetően, miután a langobárdok elfoglalták Itália északi részét, új kereskedelmi útvonal alakult ki, Marseille és Trier volt a két végpontja, Trierből szárazföldi utakon vitték tovább az árut.
Marseille kikötőjébe egyiptomi árú érkezett, Narbonne kikötőjébe keleti fűszerek. Köln városába Egyiptomból szállítottak nátront az üveghutákba. A Kölni üveg eljutott Angliába és Skandináviába is. A mediterán térségből sót is behoztak. A Rajna és Maas folyókon gabonát, fríz posztót és fegyvereket szállítottak. Hispániából olajat szállítottak Észak-Galliába.
A Rajnán túli területekről rabszolgákat vásároltak, Verdun volt a kereskedelem központja. A külkereskedelmet a király megvámolta, de cserében karbantartották a római utakat.
A Meroving állam nem pénzbeli adókból tartotta fent magát, de használták a pénzt, a fő jövedelem a királyi birtokokból származott. A király kapta a bíráskodásokból, büntetésekből származó bevételek kétharmadát. A 6.században még beszedték a volt római területek római kori adóit. A nem katonáskodó szabadoktól fejadót szedtek, az egyházi területek kivételével földadót a földek után. A közvetett adók közül a vámokat és vásári illetékeket szedték be, a 7.század végére már nem szedték be a római adókat. A hadjáratban legyőzöttektől hadisarcot szedtek. A legigázott népek katonákat adtak és adót, a germán népek lóval adóztak.
Az előkelők és egyháziak az éves seregszemlén ajándékot adtak a királynak. A király országos útjain az alattvalók kötelesek voltak elszállásolni.
Az állam minimális költséggel működött, a hadsereg kevés pénzbe került, mivel a szabadoknak katonáskodniuk kellett saját költségen. A grófok megkapták a beszedett pénzek harmadát, de maguk fizették beosztottjaikat. Az utakat a 7.századig a helyiek tartották karban. A 6.században az egyház tartotta fent az iskolákat.
Az államszervezetben voltak eltérések, grófságok főleg Galliában voltak, több grófság alkotott egy hercegséget ( ducatus ). A Rajnától keletre nem voltak grófságok, az alemann, bajor és türing területeken. A király által kinevezett duxok ( hercegek ) ott a helyi intézményekre támaszkodtak, törzsi hercegségeket alkotva.
A gróf volt a király helyi képviselője, legfontosabb feladata a hadba hívás, adószedés, igazságszolgáltatás.
A márciusi mezőkre a hadra foghatók egy részét hívták évente, nagyjából a népesség negyede volt alkalmas katonai szolgálatra. A 6.század végén már a római származású szabadok is katonáskodtak. Minden szabad férfi joga és kötelessége volt a katonáskodás. A király parancsára a gróf hívta hadba a szabadokat és ő vagy a hadvezér - dux vezette őket a harcba. A Meroving korban a többség gyalogosan harcolt és volt könnyűlovasság is.
Az igazságszolgáltatás is királyi jog volt, de a népi jogszokások alapján ítélkeztek. A király a legfontosabb ügyekben ítélkezett az udvarban vagy a márciusi mezőn a seregek előtt. A bíráskodás többségét a gróf végezte a szabadok közül választott emberekkel együtt. A gróf beutazta a grófságot és centena ( száz család gyűlése ) törvényhelyén a Mallumon ítélkezett. A 6-7 században még élt a hagyomány, hogy az igazságszolgáltatás a szabadok közösségének joga.
Az ítélkezés a népi jog alapján történt, voltak ilyen germán törvénykönyvek: száli frank, ripuári frank, burgund, nyugati gót, alemann. A rómaiak felett a római jog alapján ítélkeztek.
A frank jogban nem volt nyomozás, két úton keresték az igazságot: eskü és istenítélet.
A vádló és vádlott is eskütársakat hozott maga mellett, ha ez nem volt eredményes jött az istenítélet: tüzes vas, hidegvíz forróvíz próba. Ez azon alapult hogy bizonyos cselekedettek segítségével Isten eldönti a kérdést ( pl: tüzes vas megragadása, bajvivás ). A tüzes vas vagy forróvíz által okozott seb gyógyultsági fokából állapították meg hogy valaki ártatlan e.
A király és a népe közt személyes kapcsolat volt, az állam a fegyveres szabadokra épült. A király és a szabadok márciusban találkoztak, ez volt a márciusi mezők szokása, ilyenkor előkészültek a hadjáratokra és kikérték a szabadok véleményét az állam legfontosabb ügyeiről. Itt hoztak törvényeket és bíráskodott a király a legfontosabb ügyekben.
A frank király volt a frank egyház feje, a 6.századtól a püspökök és metropoliták ( érsekek ) gyűlésein a zsinatokon intézték az egyházi ügyeket. A zsinat határozatait a király megerősítette és végrehajtotta. A 7.században a püspökség volt a legfontosabb egyházszervezeti egység. A püspököt eredetileg a papok és a hívők választották meg és a király erősítette meg. A papokat a püspök nevezte ki. A 7.században az uralkodói hatalom gyengülésével önállósodtak a királyi hatalomtól a püspökök, a század végétől a királyi udvarban is nagy befolyásuk lett.
A frank államban a római államtól eltérően, egyes részterületeknek: hadügy, adóztatás, bíráskodás, nem alakultak ki erre külön intézmények.
Az állam egyik alapegysége a frank gau - grófság volt, ezek a 5.század végéig önálló frank népi szervezetek voltak, élükön a gróf állt, aki eleinte csak bíráskodott. A rómaiak által lakott területeken viszont a városi körzetek - comitatus voltak az alapegység. A 6.század végére eltűnt a különbség, comitatus lett az alapegység, élén a comes - gróf állt.
A grófokat a király nevezte ki az udvar tagjai közül, oda küldték őket ahol nem volt birtokuk, nehogy önállósodjanak a helyi birtokosokkal összefogva, a megbízhatóság volt a fő szempont. A közrendű szabadokból is lehetett gróf.
II. Chlotar idején változott a helyzet, 614-ben elrendelte hogy gróf ott kapjon megbízást, ahol a birtoka van, hogy vagyonával feleljen tetteiért, ez viszályára fordult amikor meggyengült a királyi hatalom, önállósodtak a grófok.
A grófok többsége római származású volt. A grófok a beosztottjaikat maguk választották ki és adtak nekik birtokokat.
A frank többségű területeken a gróf fő segítői a centenariusok - századosok voltak, a római részeken a vicariusok.
A gróf kapta a grófság állami bevételeinek harmadát, a lakosok kötelesek voltak beszállásolni és ellátni a grófot.
A 7.század közepéig a két legfontosabb udvari tisztség a pecsétőr és a palotagróf volt. A pecsétőr szerkesztette az okleveleket és használta a királyi pecsétet. Két beosztottja a kancellár és az írnok volt. A palotagróf ítélkezett az udvar tagjai felett.
A pecsétőr és palotagróf időnként más feladatokat is ellátott, mint a hadsereg vezetését vagy adók beszedését.
A kincstár gyakran a király hálószobájában volt, a főkamarás vagy a kincstárnok kezelte, az ő beosztottjai a kamarások szedték be az adókat.
Az udvarmesterek irányították az udvar életét.
A tábornagyok vagy marsallok felügyelték az istállómestereket, akik a király utazásait és hadba vonulását szervezték.
A király kardhordozója volt a spatarius, az udvar ellátását a pohárnok intézte.
A király birtokait intézők kezelték, az udvarnagy / maior domus alá tartoztak. A major domus első említése a 6.század végéről való Neustriából, ők felügyelték a királyi birtokokat és bíráskodtak a birtokok népessége felett. A 7.század elejére már az udvar első számú vezetői lettek, ők kormányoztak a király kiskorúsága idején, felügyelte a királyi kíséretet, a hadsereg főparancsnoka volt és alá tartozott a többi udvari tisztviselő. A 8.századra már a király felé került, aki csak névlegesen uralkodott.
A királyi udvarnak nem volt állandó székhelye, főleg a Marne és Loire közti birtokaikon közt tartózkodtak, ahol felélték a birtok javait. Időnként beutazták az egész országot, hogy személyesen szerezzenek érvényt hatalmuknak.
Eltérő volt a római államtól, a király személyes hatalmán alapult, sokkal kevesebb állami intézményre volt szükség. A király személye és az állam azonos volt, hatalma a hódításkor szerzett birtokain alapult, királyi föld lett a császár magánbirtoka, az állami földek, az elmenekült római arisztokraták földje. Eleinte a király volt a legnagyobb földbirtokos és ezen alapult hatalma. A birtokait és az egész állam területét saját tulajdonának tekintette, amit fiaira hagyhat. Ez volt a patrimonális királyság.
A király a környezetében élő frank arisztokratáknak földbirtokokat adományozott, ezek feltétel nélküli adományok voltak, szabadon lehetett eladni és átörökíteni őket. Idövel létrejött így egy nagyhatalmú arisztokrata réteg.
A király hatalmát szóbeli parancs útján gyakorolta, az udvar tagjai hajtották végre, a háznép - domus regis, a frank királyi kíséretből alakult ki a 6.században az udvar. Két csoportja volt, az optimaták - királyi udvar tisztviselői és a fegyveres testőrség.
Ezeknek a vérdíja háromszorosa volt egy közszabad vérdíjának. A 6.századtól kezdve már római származásúak is lehettek az udvar tagjai. Az udvar tagjai hűségesküt tettek a királynak.
Valahogy engem az zavar, hogy Romanak mint varosnak a lakossaga a bukas elött több mint 1 millio volt, vagy Alexandria, Babylon, stb.-nek is eleg nagyszamu lakossaga volt.
Ahhoz hogy egy varos varos legyen, kell egy bizonyos lakossagszam.
Köln -most googeloltam hozza- az 5-6 szazadban n.Ch. kb 14-15 000 volt. Okay, -most fejböl- kapott varos rangot-, de mennyi volt ebböl az eredeti kölni, es nem romai?
Nekem mar a multkor is alapban az volt a gondom, amikor a barbarok stb-k mozgasarol irtam, hogy a Th az Nemetorszag törtenetet dolgozza fel, a mai Nemetorszaghoz vezetö utat, de leszükitve az a terület itt erdekes, ahol kb a mai Nemetorszag földrajzilag fekszik.
Masodlagosnak tartom itt azt, hogy Romanak milyen kihatasa volt a települesfejlödesre nyugaton, vagyis a mai francia-nemet-(esetleg angol) területen, mert egyszerüen nem volt itt egy sürü benepesedes jellemzö, mar csak a növenyzet akkori meglevöseget illetöen sem, ami akadalya volt egy nagyobb települes kialakulasanak, közlekedö utak, uthalozatok megepitesenek, okay, a romaiak epitettek utat, egy fövonalu rendszert a Birodalomban, de ket ut között az erdö es ingovany volt. Nemesek majdhogynem elszigetelt kis kuriakat, birtokokat tartottak fenn a 4-5 szazad idejen az erintett területen, egyfolytaban hadakoztak egymassal, szoval mas körülmenyek, mas urbanizacio volt ezen a területen mint Italiaban.
Hogy vizrendszer, kloaka (sic) Romaban volt, attol meg ez nem volt egy standard a nemet-francia területen.
Az un urbanizacio, varosalapitas ezen a mi most erintett területünkön jellemzöen megitelesem szerint -15 ezer anno kölni lakossag benne maguk a romaiak, ide vagy oda- csak az ezredfordulo idejen (kb 200 eves toliggal) kezdett alakulni, ugy hogy azt mondhatnak, az urbanizacio gyökeret vert.
Hogy Eszak-Afrikaban milyen kihatasai voltak a varoskialakulasra, fejlödesre a romai birodalmi idök, az is mellekes, mar csak azert is, mert az un varosallamok elöbb voltak mint az allamok nagyobb területtel. gondolj Periklesz elötti idöszakra, vagy magara arra.
De a francia-nemet területen kialakult varosokra nem az a jellemzö mint pl az antikban Athenre. Vagy Spartara.
Maradjunk az adott területen.
Ezen a területen megitelesem szerint mas tartalma van/volt egy varosnak, mas körülmenyek, ösztönzök között/soran jöttek letre.
En elhiszem hogy minden ut Romaba vezet, de szem elött kellene tartani itt elsödlegesen az adott terület -nemet/francia- akkori sajatossagait.
Volt Romaban pl a 6 szazadban trubadur-korszak? Nem. Tudtommal nem.
Ez a korszak viszont jelentös kihatassal volt a francia es nemet fejlödesre. nem csak müveszet, hanem a tarsadalom fejlödesere is.
Tehat mas viszonyok, mas adottsagok, mas esemenyek ...
