Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Hát Ö a kis drága. 1-1/2 Hp. Illinois, Freeport. Hahn Arthur és Társai vezérképviselet hozta be. Körülbelül a kialakítás, és az ismereteim alapján 1913-as. Hiányos, és kiütötte a hajtókart, most kezd életre kelni. Kapott új fogaskereket, javított hajtókart, hónolása még látszik, új gyűrűk, szelepeket. Kipufogó szelep vezérelt, és nem mágnes gyújtású. Telepről üzemel. Ehhez kellene a kalapácsos gyujtórész. Története: kisdarálót, és szivattyút üzemeltetett a Nyírségben, sajna egyik sincs már meg. A motort a trágyából húztam ki. A bácsi félretette, hogy majd megjavítja ezt a szétrobbant motort, de meghalt. Elhoztam műemléknek, leápoltam, félévet állt mikor is megmozdult a dugattyú. Hát itt kezdődött a kutatás, de igazából senki nem ismeri...
Tegyél már fel képet a Stover-ről hátha ismerős lesz. Maga a motor ha nem működik akkor is nagy érdeklődésre tart számot. A Nuenben szereplő motorokról rengeteg kép van az interneten. Most jöttem rá kit takar a Csaba. Örülök , hogy bekapcsolódol az eszmecserébe. Engem az bosszant , hogy akár hetek is eltelhetnek hozzászólás nélkül. Segitsetek abban milyen anyagból lenne jó szelepet gyártani. A kipufogó ugye fokozott igénybevétel. Mozdony szelepből készitettünk de sajnos elfogyott. A tányér 70mm átmérőjű. Csaba hogyan állsz a Mayer motorral ? Inditás ? üdv:Sándor
Folyamatosan nyomon követem én is az itt zajló eseményeket, de sajna nem mindig tudok érdemlegesen hozzászólni. Jelenleg a korábban említett amerikai motor hengerfején, és fordulatszám szabályzásán dolgozom. Szerintem elviszem a találkozóra, ha nem is kiállítani csak megmutatni, hátha találkoztatok már ilyen motorral. Nuenben biztos volt ilyen motor, egy tűzpiros. Esetleg csináltál képet róla? Egy szemosztályzó, vagy szivattyú van utánnakapcsolva.
Tudtok valami infóval szolgálni a Hahn Arthur és Társai vezérképviseletről?
Kövesdre biztos megyek, és megkereslek benneteket, ha már egyszer Bokoron elkerültük egymást.
üdv Sanyi,mi már tegezödtünk az engedélyeddel,Mezőkövesden biztos találkozunk.ezt az egyet sose hagynám ki.elkészült a Mayer motorom főtengelye is.hoztam haza egy blokkmotoros Mia-tés 2 Ganzot,és egy Kertész Vilmos által készitett 2 hengeres behemótot is ugyhogy itt is zajlik az élet.
Mi gőzerővel Mezőkövesdre készülünk ha rám céloztál. Időnként engem is elér a közöny habár akkor is beleolvasok naponta a levelekbe. Engem nagyon érdekel , hogy ki mit csinál , hol tart a munkájában. Örülök mások sikereinek is. A kollégáimmal minden lehetőséget kihasználunkés megjelenünk ahol traktor vagy stabilmotoros találkozó van. Mezőkövesd az év legjobb ilyen rendezvénye ezért csak biztatni tudok mindenkit , hogy ha tud állitson ki vagy személyesen jöjjön el. Örülnék ha megismerkednénk az itt levelezők többségével is. Keressük a lehetőséget és jelezzetek ki lesz ott a találkozón. Bárkit szivesen látok Gyöngyösön ha kiváncsi a gépeinkre. Üdv: Sándor
olvasatam hogy gyujtás hiányod van,meg azt is hogy egyet találtál tapasztalatom szerint ha csak egy van az biztos hogy nem tökéletes,ha igy van én szivesen adok mia mágnest üdv Csabi.
üdvőzlök minden stabilost és szimpatizánst,nekem is van egy pár motorom és elég sok szakirodalmam,ha tudok valakinek valamiben segiteni akkor szivesen megteszem,én viszont keresnék zsákhengeres Ganz motorhoz hengert 120-as átmérövel még szétfagyotat is
A lendkerékre kapcsolt berendezés egy GANZ gyártmányú szivattyú (?). Légsűrítő. A termelt sűrített levegő anno egy légindításos Ganz motort indított, mely generátort hajtott.
Ezt pedig még tavaly fotóztam a Dombóvári Vontatási Főnökség gépészeti gyűjteményében. A gyári táblával ellentétben - amin MIA áll - ez egy MIB. Szinte hiánytalan - kívülről. A tankban még bennevan a szűrő és gázolaj-szaga van, a motorban még van olaj! Sajnos lekenték az egészet erre a ,,ződre'', így sok ,,hivatalból'' mozgatható dolog beállt, pl. töltésszabályzó, dekompresszor, stb. Amúgy a töltés nem is szabályozható rajta, állandóan maximális fordulaton járhatott, egy vaslemezzel és egy rugóval ki van kötve a szabályzó. A gép érdekessége még, hogy a hűtővíz-tartály betöltő nyílása ugyanolyan alacsony kiképzésű, mint ami elsősorban az Elektricska topiktárs által említett Motoros Vontatókra volt jellemző. A lendkerékre kapcsolt berendezés egy GANZ gyártmányú szivattyú (?).
Megint szunnyad a társaság. Szóval a kipufogót egyszerűbb cserélni mint a szomszédot az biztos. Rengeteg munka van egy ilyen géppel. Hamarosan következik a mezőkövesdi gépésztalálkozó . Hol vagytok és mit csináltok ? üdv: Sándor
Igen, elég nehéz ügy volt. A mozdony kb. 45 éves, azóta elég sok mindenen áteshetett. Csapágylehúzóval kellett a hátsó kerekeket a beletört retesszel együtt letépni a hátsó tengelyről. Ráadásul a hátsó, gömbcsuklós tengelyt is ki kellett cserélni, mert kúpos volt, és csak 500-mm-es nyomtávolságra volt alkalmazható. Szerencsére a téglagyárban adtak hozzá cseretengelyt. Felszerelés előtt még a kerekekből is ki kellett esztergálni a kúposságot, majd perselyezni, új reteszeket gyártatni, stb.
Hogy a szomszéddal baj van, az biztos. Korábban is átjött, hogy ne kalapáljunk, a múltkor pl. a mozdony miatt fényes nappal a rendőrséggel fenyegetőzött. Mondtam, hogy hívja ki nyugodtan, aztán valahogy nem találkoztam egy rendőrrel sem. :D A dobot azért meg akarom csinálni, mert elég keskeny a kert, és tényleg nem akarok mindenkivel összeveszni. Persze ennek akkor se lesz jó, de ez van.
Elfelejtettem , hogy szombaton A szentendrei skanzen területén földünnep cimmel nagy rendezvény lesz, ahol lesz sok traktor és stabilmotor.Mi is megyünk viszünk 2db traktort és 2db stabilmotort. Egyedülálló az egyik motor. Aki teheti jöjjön el legalább személyesen megismerkedünk. Szuper viztartályokat gyártunk már sorozatban. üdv: Sándor
Gondolom nem volt egyszerű a nyomtáv állitás ? Biztos amiőta elkészült sem volt leszerelve 50-60 év? Jól összegyógyulhatott ennyi idő alatt. Szuper a kisvonat. A hengerfejtömitést ha jó állapotban van nyugodtan visszarakhatod de ajánlatos vékonyan bekenni tömitőmasszával a biztonság kedvéért. Szerintem a szomszéddal van a baj nem a motor hangjával. üdv :Sándor
Sikerült átállítani a kuli nyomtávolságát 600 mm-re. Ezután rögtön be is indult. Azonban a hajtóműben alacsony a hajtóműolaj szintje, mert a hátsó tengely gömbcsuklós, és a körülötte lévő bőrharang el van szakadva. Ezen kívül a motor sem tökéletes. Rendkívül hangos, ezért a későbbiekben be kell szabályozni. Sikerült találni hozzá egy használt, de jó állapotban lévő hengerfej-tömítést. Szerintetek érdemes vele foglalkozni, vagy vegyek inkább klingerit lemezt? A jövőben szeretnék kipufogó dobot is szerelni a mozdonyra, mert a szomszédnak elég alacsony a tűréshatára. Szóval szerintetek milyen dobot érdemes rá tenni, és mennyire lehet a hangját lecsökkenteni?
Helló! Van leírásom, csak a dízel üzeműekhez. A benzines igen ritka és nehéz beszerezni. Jó lenne nekem is beszerezni egyet. Ha sikerül úgyis szólok. üdv
Sajnos a dokumentáció az ritka. Mi mindig tapasztalatból táplálkozunk a legtöbb esetben ez elegendő de mint mindig akadnak kivételek. Minket is meglepett, hogy pl. a hofherr kétütemü diesel alsó holtponton fecskendezi be az üzemanyagot. Türelem sok próbálkozás és meghozza az eredményt. Fujiyamának biztos van leirása a mia-ról. üdv: Sándor
Szerencséd volt mert ez a hiánycikk kategória. Sajnos a mágnes és az adagoló az első amit leszednek a motorokról. Jelezd majd a sikeres inditást. üdv: Sándor