Semmi bajom azzal, ha a feketek a jok a fociban. A brazilok kozt mindig voltak feketek, Kamerun imadni valo volt egykor stb. Annak nem orulnek, ha nalunk feketek kezdenenek el jatszani a csapatban, meg ha ezzel jobbak lennenk is. Mert ez azt jelentene, hogy vagy importalnank a feketeket, vagy elnegeresedne az orszag.
Comptonban lehet, hogy annyi, amúgy kb. 13% a fekete, 16-17% a latin az USA-ban.
Szóval ne aggódjunk miattuk, főleg ne ilyen aránytévesztésekkel, aggódjanak ők.
Szerintem el se tudod képzelni, hogy mennyire más ott az átlag amerikai hozzáállása az etnikumokhoz, ahhoz képest, hogy 50 éve még nem utaztak egy buszon.
Egyelőre úgy néz ki, hogy ez még így nem igaz, afrikai csapat kiemelkedésére, megerősödésére nem kell számítani, a taktikát, fegyelmet nem bírják, viszont tény, hogy a migrációval évtizedek óta érintett országokban erősebb a jelenlétük, kitörési lehetőség számukra, és erősíti az elfogadottságukat, is.
Azért úgy, mint az NBA-t, vagy a sprintereket nem fogják letarolni, annak genetikai okai vannak.
Igaz neked a múltkor a legnagyobb problémád az volt, ami azt hiszem áldozatul esett itt a takarításnak, hogy Párizsban többek között ZSIDÓ negyed is van, és a zöldet ARABOK osztják.
1970-ben mi volt az ember lehetősége, ha nem otthon akart ülni a 4 fal között?
Szakkörök?
Zene tanulás?
Néptánc?
Sport?
Nem sokkal több.
Rácsos dühöngők még nem voltak, grundok már nem ...
Vki írta itt korábban, h 1-1 toborzó 2-3 napig tartott .., hát bizony igen, így volt. És ezek a toborzók nem komplett csapatokat jelentettek, hanem 5-6 helyet a serdülő lll. keretében. Mindenki meg volt veszve, ha sikerült a felvétel egy megye l.-es csapathoz, hát még, ha vmi komolyabb egyesületbe. Pécsen 12-15 csapat volt akkoriban, és ma? Aki nem.kellett a Dózsába, ment a PVSK-ba, aki oda se, ment tovább a Verseny utcában, mert 500 méteren belül 3 egyesület volt ...
Ma a "toborzó" apu-anyu zsebétől függ, nem a tehetségtől.
Ha a szülők képesek pár labdával, 2 zsugor ücsivel "szponzorálni" a csapatot, akkor a kölkük azonnal "tehetséges" ...
Tőlünk Délebbre a gyerekek még vért isznak, nálunk inkább napi 3 liter colát ...
Horvátoknak normális stadionjuk nincs, nekünk se klub, se válogatott csapatunk!
Szó se róla, jól mutatnak a csilivili stadionjaink ... kongva az ürességtől.
Majd 2050-ben a 96 csapatos vb-re TALÁN kijutunk ..., amikkr nálunk is özilek, tcsakák, icsok-vicsok lesznek a keretben ...
Nem, ez ellen nem kell semmit tenni, ez teljesen jól van így. A számítógép előtt ücsörgő kölyök nagyon sok mindent tanulhat (persze azért nem árt, ha olykor-olykor felkel onnan), az életét a focira feltevők 99%-a meg szart lapátol. Én remélem a gyerekeim majd néha szeretnek egy jót focizni (vagy bármi mást sportolni), hobbiszinten, de a legkevésbé se szeretném, ha sportolók akarnának lenni.
"a helyzet pillanatnyilag úgy áll, hogy fekete srác"ké a klasszikus futball jövője"
A kérdés inkább az, hogy maradnak-e egyáltalán még fehérek..
Óriási számban növekszik a "színes", vagy "kevert" népek száma itt, Európában is, Amerikában is. Amerikában is már a lakosság fele talán - ha jól tudom - lassan 50%-ban fekete.
Ha egy fehér és egy fekete szülőnek lesz gyereke, az 99%-ban fekete lesz, vagy "színes", nem fehér.
Tehát ez a keveredés sem a fehér fajta számára kedvez.
"az is tévedés,hogy azért jobbak,mert eleve erősebb a felépítésük, mivel a focihoz azért kell még egy és más ezen kivül pld szorgalom, alázat, vagy kreatívitás, ösztön, mozgáskoordínáció, meg taktikai tudás fegyelem"
Azért az így is nagy előny, hogy a fekete játékosok általában dinamikusabbak, gyorsabbak.
Emellett vannak olyan elméletek, hogy a keveredésből a genetika előnyt tud kovácsolni, ezért olyan jók például a brazilok különböző sportokban, mert Brazília rendkívül kevert népcsoportokból áll. (MOndjuk, baromi nagy is, 200 millió emberrel.)
Mondjuk, bárhogy forgatjuk ezt a témát, annyi tény, hogy az sehogy nem jön ki, hogy a magyarok az utóbbi 30 évben hogyan maradtak le ennyire ebben a sportban...
ez sehol sem így működik,hogy importálják a tehetséges feketét, arabot stb. ezt sehol sem fogadnák el a helyiek sem. ezek ott nőttek fel helyben és a versenyhelyzetben ők voltak a jobbak. ez ellen lehet berzenkedni,de nem tudsz mit csinálni. a bennszülötteknek kell jobbnak lenni.
az is tévedés,hogy azért jobbak,mert eleve erősebb a felépítésük, mivel a focihoz azért kell még egy és más ezen kivül pld szorgalom, alázat, vagy kreatívitás, ösztön, mozgáskoordínáció, meg taktikai tudás fegyelem .
Szerintem is les volt. Szabad szemmel nem lett volna ember, aki látja, de a VAR ezért lenne jó. A labda elrúgásának pillanatában (azt hiszem) Pogba lesen volt, a labda arrafelé ment, innentől tök mindegy mi történik utána.
" Modric dolgát – nyilvánvalóan – az sem könnyíti meg, hogy posztján olyan játékosokkal kell felvennie a versenyt, mint Mesut Özil és Kaká."
:)
Emlékszem, a Tottenhamben is volt egy ugyanilyen rosszabb időszaka, - mint a Realnal kezdetben - talán épp amikor odaigazolt, már nem emlékszem pontosan.
a wikin ez van pld:
"Modrić had a slow start at Tottenham; he suffered from a knee injury early in his tenure and was labelled as a light-weight for the Premier League by sections of the media,[22][18] as well as Arsenal manager Arsène Wenger.[37] Reflecting on that, Modrić said that such "critics push you forward to show people they are wrong. Maybe I look lightweight but I am a really strong person mentally and physically, and I never had any problems with my size"."
eleinte sérülésekkel bajlódott és megkapta ,hogy túl "könnyűsúlyú" a fizikuma a PL-hez. Wenger is ezt mondta róla. :)
erre azt válaszolta,hogy a kritikák segítenek neki a motívációban,h megmutassa ,hogy tévednek. Mentálisan és fizikailag is nagyon erősnek mondta magát,akinek a mérete miatt sosem volt komplexusa.
Én is tudok neked javasolni jó helyet! Az nem akkora kunszt. Nem merek, mert ami nekem lealacsonyító az neked magasztos. Még örülnél, ha elküldenélek a ratyik közé.
Egy világ omlott bennem össze. Szerencsémre erre nem lehetett fogadni, mert nagy tétben fogadtam volna, hogy Lukaku szopogató vagy. Úgy a habitusodat figyelve. De, nem tenném tűzbe a kezem érted még most sem.