Keresés

Részletes keresés

B-csabi Creative Commons License 2007.08.24 0 0 536
hát ez amit vettem ezt nem nyomja ki csak vékony és elég drága mert egy tábla 44ezer forint direkt kipufogó és egyébb forró helyekhez készitik acélszálas grafitlap vagy mi a neve a régi klingerites lemezzel én is jártam úgy hogy kifújt és pont bokorban sőt még az ötödik kerék is majdnem szétesett mert elrepedt az akácfa mert a kihagyások után mindig rántott a munkaütem alatt a motor eggyet, Bokorról jut eszembe hogy a 2-ik találkozó cd-jét megvettem és az a röhely hogy stabilmotor 2 képe volt rajta traktor pedig kb 2 perc a többi mind a Hajdú péter Lagzi Lajcsi és Ocskai Zoli képek tömkelege az idén még polót sem kaptak a stabilosok arra sem fárasztották magukat hogy megemlitsék hogy ki mit hozott úgy látszik csak tölteléknek kellünk ezért nem is kinlódok hogy cipeljem a gépet,inkább viszem olyan helyre ahol értékelik és nem kérek semmit erröl jut eszembe hogy most hétvégén voltam Balástyán szántóversenyen és szép számmal voltak hofherek és fordsonok meg egyebek stabilos egyedül én voltam.és ugy láttam beoltottam egy pár embert mert már hivogatnak hogy szerezzek nekik motort,de persze felujitottat ezzel csak az a baj hogy nem érzik azt az érzést amikor az ember végigvisz egy folyamatot és a végén szépen jár a gép akkor a lelke büszke és elmondhatja hogy ezt én csináltam
Előzmény: Levays (535)
Levays Creative Commons License 2007.08.24 0 0 535
Szerintem ne próbálkozz mert a régi tipusú azbesztos klingerit nem kapható, ami meg helyette van nem alkalmas hengerfejtömitésnek. Budapesten akár rajz akár minta alapján legyártják. A mostani anyagot több motornál is kinyomta , nem fújt ki de a viz befojt a hengerbe. Mondanom se kell, hogy mindig bemutatók alkalmával történtek a malőrök. Pontos cimet adok ha érdekel.  üdv: Sándor
Előzmény: B-csabi (534)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.24 0 0 534
ki tudja hogy hol lehet 6 milis hengerfejtömitésnek való anyagot venni? mert itt csak2 milis van de abból meg kellene 3 -mat kalapáljak mire tömitene.
fujiyama Creative Commons License 2007.08.24 0 0 533
Üdv!

El kellet mennem dolgozni, volt egy üzemzavar.
Igen, ugyan ezt a motort kis változtatással sokan gyártották: Judson, Petter és Cooper.
A változatok többnyire a röpsúlyban, a lendkerékben, és a gyujtásban voltak.
Például a telepes gyujtást 1910- 1913 között használták. Ekkor jött be a Bosch gyujtás és a jól ismert Vico gyujtás.
A lendkerék is 1913-ig volt küllős a kis gépeknél, később a telikerék kel készültek. Illetve a röpsúly: az enyémen félkaros röpsúly, van viszont már az utánna következő szérián, az agyat kétoldlról veszi körbe két vese alakú súly.
Sajna az ovál tábla hiányzik, de az alkatrészek és a fent említett jegyek alapján be lehetett azonosítani.

Előzmény: Levays (530)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 532
tábla
Előzmény: fujiyama (521)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 531
szerintem most nézi a gépeket van egy jó pár,köztük az emlegetett motorod is sanyidugo
Előzmény: Levays (530)
Levays Creative Commons License 2007.08.23 0 0 530
Hol vagy? Már teljesen kiveséztük a motorodat. A neve Judson Stover 1918 körüli szerintem. üdv: Sándor
Előzmény: fujiyama (521)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 529
hát azt hiszem ez a képfelrakás nekem nem megy.
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 528
hát azt hiszem ez a képfelrakás nekem nem megy.de lehet hogy mégis
Előzmény: fujiyama (521)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 527
egy pár kép ha érdekel.
Előzmény: fujiyama (521)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 526
nagyon szép ez a motor amúgy is imádom az amerikai motorokat a stover céget 1862-ben alakitotta B.S.Williams,Homer Marvel aki az igéretes marvel karburátor attya,M.B Williams ugy látszik a Williams név eléggé gyakori volt akkoriban, és J.D Rowlerkezdetben kerékpárokat és háztartási eszközöket készitettek a te motorod a harmadik generációs csoporthoz tartozik 1910 körül a stover gyakorlatilag az IHC modeljét gyártotta fekvő és álló kivitelben egyaránt kis változtatásokkal,ezek a fúziók nem ritkák abban az időben csak egy jó példa a Waterloo 1902 modeljét 21 cég gyártotta minimális modósitásokkal köztük amanko,bluffton és még sokan mások a motorod szerintem egyedi ami itthon megmaradt legalábbis én még nem találkoztam másikkal egy majdnem ilyen motorom volt zsákhengeres fayrbanks-morse néven még a Z model előtti de már nincs meg ott pihen a Sanyinál,már majdnem meg is bántam.de hát tudni kell a korlátokat mert egy motorral elmegy egy év bibelődés és konkrétan még akkor sincs kész,meg aztán van úgy hogy nem is csinálok semmit a műhelyben csak nézelődök és annyi.
Előzmény: fujiyama (521)
Levays Creative Commons License 2007.08.23 0 0 525
A kollégám most késziti a belső megszakitót, megkérdezem milyen anyagot használ hozzá. Szelepeket Budapesten gyártatok, de ha tudom az anyagminőségét mi is legyártjuk. Persze nem kérdezhetem meg, hogy miből készitik. Nagyon kiváncsi leszek a Mayer hangjára.       A motor megtekintése ha bejön a honlap a felső search mellé az üres részre beirod, hogy stover  Üdv: Sándor
Előzmény: B-csabi (522)
Levays Creative Commons License 2007.08.23 0 0 524
Előzmény: Levays (523)
Levays Creative Commons License 2007.08.23 0 0 523
WWW.joutbe.com működés közben is megnézheted a motorodat, sőt még a hangját is hallgathatod.Szép darab lesz ha elkészül. Az amerikai motorok zöme telepről indul.  üdv: Sándor
Előzmény: fujiyama (521)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 522
hát itt vagyok ujra a Mayer motor most félre van téve mert a helyét betonozom meg a csapágyakra várok hogy megcsinálják a főtengely nagyon jól sikerült egy tized van160 centi hosszon amit még ki birok hézagolni csak megemlitem mert nem mindenki tudja hogy a főtengely el volt törve és csapra lett esztergálva,uj sonkák lettek készitve hozzá és ékes heggesztéses zsugorkötéssel lett illesztve aztán köszörülve ami nem is olyan egyszerü volt mert csak a súlya 176 kilógramm mondtam hogy itt vannak a szelepek amit most hirtelen elő birtam kaparni van benne 70-es átméröjű is érdekességként megmértem a motorom szelepét 11 centi ha nem volna meg akkor én is bajba lennék az inditásra még sokat kell várni mert mindig csúszik valami,meg mindig van valami ami egy kicsit megakaszt és olyankor pihentetni kell a játékot de gondolom más is igy van vele most például azon tunödök hogy milyen anyaggal helyettesitsem a belső megszakító tőmitését,mert ugye hőálló celofánt már nemigen lehet kapni.
Előzmény: Levays (520)
fujiyama Creative Commons License 2007.08.23 0 0 521
Hát Ö a kis drága. 1-1/2 Hp. Illinois, Freeport. Hahn Arthur és Társai vezérképviselet hozta be. Körülbelül a kialakítás, és az ismereteim alapján 1913-as.
Hiányos, és kiütötte a hajtókart, most kezd életre kelni. Kapott új fogaskereket, javított hajtókart, hónolása még látszik, új gyűrűk, szelepeket. Kipufogó szelep vezérelt, és nem mágnes gyújtású. Telepről üzemel. Ehhez kellene a kalapácsos gyujtórész.
Története: kisdarálót, és szivattyút üzemeltetett a Nyírségben, sajna egyik sincs már meg. A motort a trágyából húztam ki. A bácsi félretette, hogy majd megjavítja ezt a szétrobbant motort, de meghalt. Elhoztam műemléknek, leápoltam, félévet állt mikor is megmozdult a dugattyú. Hát itt kezdődött a kutatás, de igazából senki nem ismeri...



Előzmény: Levays (520)
Levays Creative Commons License 2007.08.23 0 0 520

Tegyél már fel képet a Stover-ről hátha ismerős lesz. Maga a motor ha nem működik akkor is nagy érdeklődésre tart számot. A Nuenben szereplő motorokról rengeteg kép van az interneten. Most jöttem rá kit takar a Csaba. Örülök , hogy bekapcsolódol az eszmecserébe. Engem az bosszant , hogy akár hetek is eltelhetnek hozzászólás nélkül. Segitsetek abban milyen anyagból lenne jó szelepet gyártani. A kipufogó ugye fokozott igénybevétel. Mozdony szelepből készitettünk de sajnos elfogyott. A tányér 70mm átmérőjű. Csaba hogyan állsz a Mayer motorral ? Inditás ? üdv:Sándor

 

Előzmény: fujiyama (519)
fujiyama Creative Commons License 2007.08.23 0 0 519
Üdv mindeniknek!

Folyamatosan nyomon követem én is az itt zajló eseményeket, de sajna nem mindig tudok érdemlegesen hozzászólni.
Jelenleg a korábban említett amerikai motor hengerfején, és fordulatszám szabályzásán dolgozom. Szerintem elviszem a találkozóra, ha nem is kiállítani csak megmutatni, hátha találkoztatok már ilyen motorral.
Nuenben biztos volt ilyen motor, egy tűzpiros. Esetleg csináltál képet róla? Egy szemosztályzó, vagy szivattyú van utánnakapcsolva.

Tudtok valami infóval szolgálni a Hahn Arthur és Társai vezérképviseletről?

Kövesdre biztos megyek, és megkereslek benneteket, ha már egyszer Bokoron elkerültük egymást.

Előzmény: Levays (517)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.23 0 0 518
üdv Sanyi,mi már tegezödtünk az engedélyeddel,Mezőkövesden biztos találkozunk.ezt az egyet sose hagynám ki.elkészült a Mayer motorom főtengelye is.hoztam haza egy blokkmotoros Mia-tés 2 Ganzot,és egy Kertész Vilmos által készitett 2 hengeres behemótot is ugyhogy itt is zajlik az élet.
Előzmény: Levays (517)
Levays Creative Commons License 2007.08.23 0 0 517
Mi gőzerővel Mezőkövesdre készülünk ha rám céloztál. Időnként engem is elér a közöny habár akkor is beleolvasok naponta a levelekbe. Engem nagyon érdekel , hogy ki mit csinál , hol tart a munkájában. Örülök mások sikereinek is. A kollégáimmal minden lehetőséget kihasználunkés megjelenünk ahol traktor vagy stabilmotoros találkozó van. Mezőkövesd az év legjobb ilyen rendezvénye ezért csak biztatni tudok mindenkit , hogy ha tud állitson ki vagy személyesen jöjjön el. Örülnék ha megismerkednénk az itt levelezők többségével is. Keressük a lehetőséget és jelezzetek ki lesz ott a találkozón. Bárkit szivesen látok Gyöngyösön ha kiváncsi a gépeinkre. Üdv: Sándor
Előzmény: B-csabi (515)
EN-EL Creative Commons License 2007.08.22 0 0 516
Köszi a reagálást,a henger-hengerfejről hétvégén teszek föl képet.
Előzmény: B-csabi (514)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.22 0 0 515
Hát úgy nézem nem nagy mozgás van itt.még a Sanyi részéről se biztos készülődik Mezőkövesdre.
B-csabi Creative Commons License 2007.08.21 0 0 514
üdv képed esetleg nincs róla?nem véletlenül a csonka gépgyári motorról van szó?
Előzmény: EN-EL (513)
EN-EL Creative Commons License 2007.08.21 0 0 513

Üdv mindenkinek!

 

Hosszú volt a 7vége,erre az oldalra tévedtem.

Bepróbálkozok:talán szerencsém lesz.

Keresek valószínűleg a 60-as évek elején gyártott

350ccm-es boxer stabilmotort.A típusát nem tudom,

de Tünde henger-hengerfejjel van szerelve.

Hátha tud valaki segíteni.

B-csabi Creative Commons License 2007.08.20 0 0 512
olvasatam hogy gyujtás hiányod van,meg azt is hogy egyet találtál tapasztalatom szerint ha csak egy van az biztos hogy nem tökéletes,ha igy van én szivesen adok mia mágnest üdv Csabi.
Előzmény: Zotyaapu (474)
B-csabi Creative Commons License 2007.08.20 0 0 511
üdvőzlök minden stabilost és szimpatizánst,nekem is van egy pár motorom és elég sok szakirodalmam,ha tudok valakinek valamiben segiteni akkor szivesen megteszem,én viszont keresnék zsákhengeres Ganz motorhoz hengert 120-as átmérövel még szétfagyotat is
tatumadar Creative Commons License 2007.08.19 0 0 510
Köszi! Már ez is tiszta akkor :)
Előzmény: sínbohóc (509)
sínbohóc Creative Commons License 2007.08.17 0 0 509

A lendkerékre kapcsolt berendezés egy GANZ gyártmányú szivattyú (?).
Légsűrítő. A termelt sűrített levegő anno egy légindításos Ganz motort indított, mely generátort hajtott.

 

Előzmény: tatumadar (506)
Elektricska Creative Commons License 2007.08.17 0 0 508
Érdekes, mert úgy tűnik, hogy a gyári táblán MIA D van írva, ezek szerint MIA DIESEL lenne? hmm..
Előzmény: tatumadar (506)
Elektricska Creative Commons License 2007.08.17 0 0 507
Valaki tudja, hogy egy ilyen motornak hogy van megoldva a hűtése? Hiszen felül van a hengerfej, akkor hogy van elhelyezve a beöntő/párologtató nyílás?
Előzmény: tatumadar (505)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!