Én sem repestem, amikor megmondták, hogy ezentúl együtt kell élnem azzal, hogy a hátam "nem lesz tökéletes". 24 óra alatt feldolgoztam. Üresség nincs, csak munka, így hát időm sincs. Mivel pontosan kitanultam, ezért nem is érdekel.
szvsz talán pont a betegség lehet az amit új értelmet, ill. irányt ad az életdnek, hiszen innentől kezdve szigorú szabályok és keretek között kell majd élned ezt. Én hálistennek egésszégesnek mondhatom magamat, legalábbis hosszantartó komoly betegségem nincs.
Anno pár évvel ezelőtt azonban volt egy cisztám ami közel másfél évig végigkisérte az életemet. Csak úgy tudtam legyőzni, hogy megreguláztam magamat, lévén, hogy egy termeszetgyógyasz által összeállitott ét- ill. ételrend segitett elmulasztani ezt. Ha magaddal foglalkozol sokminden mást sikerülni fog legyőzni. Ha látod azt, hogy képes vagy megbirkozni ezzel a nehéz betegséggel, rá fogsz jönni, hogy más problémáidnak is benned van a kulcsa. Ez egy kihivás amit le kell, hogy kűzdj, hiszen az életed múlhat rajta. Ha jól csinálod nem omlasz össze, hanem csak segiteni fog.
Nem mondod?? Én is éveking sz@rakodtam, amíg szemközt kerültem a ténnyel. Semmi betegségtudat, csak totál üresség. ÉS most talán valamennyire tünetmentes vagyok. Csak úgy sitty-sutty. Mázlista vagyok, rögtön bejött az első gyógyszer. De ez nem a "cukroshoz" tartozik:)))
örülök hogy teis:-))
1ébként 1szerűen csak nem szeretek ilyen apropóból barátkozni
az inzulin ingyenes, az orvosod fölírja.
a szuritól úgy féltem, hogy több nővérke nyugtatgatott, amíg én bömböltem, aztán 1 idő múltán közölték velem, hogy abbahagyhatom a hisztit, túl vagyunk rajta. a szúnyogcsípéstől is félsz?:) az még viszket is utána.
ha bármi kérdésed van, azér nyugodtan írj, kérdezz stb
Kedves Waratah, a depressziónak csak az egyik formája az úgynevezett endogén depresszió. Az igazi depressziósnak viszont nem szokott betegségtudata lenni, ezért kezeltetni sem hajlandó magát. Én még azt is javaslonám a "betegünknek", hogy tanuljon meg harcolni. Ez ugyanis segít a gyógyulásban, a felépülésben, illetve az állapot stabilizálásában. Azt is ajánlhatjuk neki, hogy ha már bevonul, akkor ott is tegyen említést erről, mert azt reflexből is elkezdik karbantartani.
az a baromi csinos bemondono is inzulinozza magat, nem a Stahl Judit, hanem a masik...
tudja valaki a nevet? rovid, vororses haju, nagyon szep, karcsu no.
tudom, hogy nem igazan jo, de a legtobb embernek van valami nyavalyaja amivel egyutt kell elnie....
azt nem tudom, hogy szivesen elcserelnem e a sajat problemaimat pont diabeteszre, de azt hiszem van egypar betegseg, amire szivesen elcserelnem.
Ahogy vesszük. Ez inkább egy alaphelyzet, vagy bármi, sok apróság is lehet, pl. egy rakás szitatív nehézség, hogy ezt szépen, eufemisztikusan összegezzük.
A cukorbetegség önmagában nem nem jelent katasztrófát. Nem jó, egészen tűrhetúen lehet vele élni, tulajdonképpen teljes életet. Nekem más dolgokhoz van szerencsém, mindkettő összemérhető, mert nem lehet egyikből sem kigyógyulni, de ez van. Az első feldolgozása kb. 24 órát tartott. Azóta csak akkor, és annyiban foglalkozom vele, amennyiben teendőm van vele (gyógyszer, labor), vagy éppen akadályoz valamiben (pl. nem emelhetek).
Életem párjának egyik munkája a cukorbetegekkel való foglalatoskodás, és ismerek pár embert, akinek van. Az összbenyomás: át lehet profilírozni az életet oly módon, hogy szinte észre se vegyed. A kajákkal persze vigyázni kell, de hidd el, azt azért túl lehet élni.
Nem kötözködés. Természetes önvédelem. Nagyon sokáig az ember nem akar szembesülni vele, mert úgy gondolja, hogy bármiféle fizikai betegség -cukorbajtól a gombás lábkörömig - jobban "szocializálható" mint a lelki dolgok. Amúgy a depit sokszor a cukorbetegséghez hasonlítják, ugyanúgy valami anyagot nem termel megfefelő mennyiségben a szervezet, ezért gyógyszerezéésel viszonylag jól tünetmentessé tehető.
De hát most elsősorban a cukron légy túl. Aztán figyeld magad. Ha az életuntság sokáig megmarad, hát mégis gondolkodj el.
nem akarok "keblemre, testvér!" -szerű dolgokba bocsájtkozni, de azér' megemlítem, hogy én is, már 15ödik éve, de ebben az a lényeg, hogy semmi különös, van 100szer rosszabb. persze sose repestem az örömtől, hogy jajdejó szúrom magam, de azért nem ez a központi érzelemmeghatározó izé az életben, végülis mindent készítenek édesítővel is(tudom, milyen a cukor, szvsz nem jobb/rosszabb) és a mai inzulinkezelés tök rugalmas és nemtúlszigorú. szénhidrátot megtanulsz számolni pár hét alatt (rutinból és nem feltétlen grammrapontosan). az egészet lehet akár aránylag kényelmesen is csinálni. szar, de azér nem katasztrófa, na.
A kollégám gyermekkora óta, ha jól tudom 3 éves korától együtt él ezzel a bajjal, egy volt osztálytársam 14 éves korában, az apám 59 évesen kapta meg. Mindannyian inzulinra szorultak. A technika pedig rengeteget fejlődött. Emlékszem még amikor az apámnak desztillált vizet hoztam a patikából a fecskendők kifőzéséhez és minden héten egyszer bement a körzeti laborba vércukorszint ellenőrzésre és szigorúan beállított inzulinmennyiséget kapott. Ma a munkatársam digitális műszerrel méri a cukorszintjét, speciális adagolós fecskendőt használ, a mennyiséget bizonyos határok között változtatja. Persze ehhez 35 éves "tapasztalata" van.
Szerintem ne aggódj, ennél sokkal rosszabb, ha úgy tetszik halálos betegségek is vannak, ezzel pedig sok évtizedet el lehet élni, olyan életminőséggel mint egy egészséges emberé.
Most erre nem tudok semmit írni.Ha nekem lenne most ilyen problémám valószínűleg engem sem érdekelne semmi az égvilágon.De te remélhetőleg pár héten belül (már amennyire lehet)túlteszed magad rajta és megpróbálod elfogadni az előállt új helyzetet.Azt meg ,hogy nem érdemes élni szépen felejtsd el!
NYOMÁS a Depresszó van megoldás topic!!!! Egy kicsit kusza, mert most lett két korábbi topic összeolvasztva. Nem is adnám azt a szokásos utasítást, hogy "olvasd az elejétől" , inkább csak kostolgasd. és www.depression.com topic
FixY!
Bocs, lehet, hogy kissé off leszek, de azt hiszem ezt el kell mondanom.
Idén múltam 25. Kb 12 éve kezdődött, és 7 éve biztos, hogy SM-em van (Sclerosis Multiplex)Anno, mikor megtudtam, három hónapig esténkén a 4. emeleti ablakban álttam, és az gondolkodtam, ki kéne ugrani. Aztán egyszer egyedül láttam a napfelkeltét. És megtanultam értékelni!
Nehéz elmagyarázni, de próbáld kicsit másképp szemlélni a világot!
ne szomorkodjalmar, legyszives... ha leszoksz a csokirol, nem leszel olyan tehen mint pölö én.
Es a te korodban ez sokkal jobban karbantarthato mint pl a gyerekkorban kezdodo!
sokaknak elkepesztoen javul, ha lefogynak es egeszsegesebben elnek!!!
a ferfiaknak meg amugy is konnyebb, mert nem kell gyereket szulniuk, ami nagyon megterhelo a cukorbeteg noknek!!
es mielott teljesen osszeomlasz, szerintem barmelyikunk elmegy veled szivesen egy sorre vagy mittomen!
szerintem amugy is par even belul oriasit fog lepni ezen a teren az orvostudomany. gensebeszeti eljarasokkal mar tudnak inzulintermelo sejteket csinalni
( remelem nem orvos aki ezt olvassa, mert biztos ostoban fogalmazom! )
szombaton kell korhazba menned???es most otthon depizel? de tenyleg inkabb lazits kicsit!!! hallod???
Figyelj, FixY. Nem tudom segít-e ha valaki együttérez veled. Nem, nem vagyok cukros. Csak éppen csokoholista. És most, hogy olvastalak, azt mondtam magamban, mi lesz, ha én is...? És most elhatároztam, hogy szolidáris leszek veled. Semmi kilengés, összesen a jövő heti ünnepi tortát kell megkostolni, mivel az anyukám süti, és őt nem lehet megbántani. Szóval, ha szurkálva nem is leszek, de elvonási tüneteim nekem is lesznek.
És én is Oracle, igaz csak műkedvelő módon :))
A technika fejlődik,lehet ,hogy pár év múlva ezt a cukorbetegség dolgot el is lehet felejteni,feltalálnak valami gyógyszert,vagy módszert ami megoldja a problémákat.Szóval reménykedni kell.
"Raadasul tobbe se kola, se edesseg"
Ez sajnos így van,de azért ezeken kívül még van pár dolog ami miatt érdemes élni.
