Asszem Salomonyék találták fel/másolták amcsiból le (nemkivánt rész törlendő) először azt a "hővisszatartós" mellkasbetétű jakót, ami ér is valamit a hidegben. Márpedig ha hideg van, ezeket akkor boríjjuk magunkra, a "leheletvékony" , városba, dizájnosba előadva jó, egyébként rendesebb hegyen használva sz..t se ér.
mit is beszéltünk meg? hogy most majd azt írom, hogy pl. ott nyugati pu melletti utcában lévő boltban van? :)
na de komolyan. az akciós nem jó? én 120 euróért vettem 4 éve a marmot dzsekimet, akkor nem 310 volt az ajró, szóval kb. 30 rugesz. most is van annyiért sztem..
"Már aggódtam, hogy senki se fogja tudni ki az a Lúdtalp." Azért píárban mindig is jó voltál, ebből is láthatod...:-) De felhívom szíves figyelmedet arra, hogy az utóbbi időben jelentősen elszaporodtak a TOP10-es futók a rendezvényeken (tudod, akiknél a 6 órán belüli MB alap- és nem célkitűzés;-)), így javaslom a későbbikeben a dobogó TOP10 helyett TOP20-ra felépíteni a imidzset.:-)
nekem az a tapasztalatom, hogy az esődzseki az egyetlen, amit tényleg később is tudsz hasznosítani, szóval nem egyszeri használtra van. télen is jó, meleg cucc fölé, te túrázol is stb. 40-50-ért én sem vennék, de egy tízesért olcsóbbért is lehet már nagyon jót venni. persze még az is drága, de talán, ha 5 évre elosztod, akkor már megéri (addig egész biztosan jó, sőt..)
láttam az eredményedet én is, nagyon jót mentél! (köszi, tavaly '23-al kezdődött, de idén sem vagyok elégedetlen..)
Kösz a tanácsokat, javaslatokat! A többiek se tartsák vissza magukat! :)
Akkor az a dzseki, amit belinkeltem, jó lehet a CCC-re? Nem a garasokat verem a fogamhoz, de nem szeretnék 40-50.000 Ft-ot kiadni egy dzsekire, amit egyszer fogok funkciójának megfelelően használni, itthon meg sajnálnám felvenni, nehogy kikopjon a hátizsáktól, övtáskától.
Gratula az 1:24-es félmaratonhoz! :) Ugyan csak vagy 300 méter gyepes "terep" van benne, de azért én is híreskedek egy kicsit, 4 percet javítva a legjobbamon, 1:28:41-et spuriztam szombaton Siófokon.
Hát ez nagyon rendben volt!!! Gratulálok! Úgy írsz erről, mintha valami tök laza dolog lenne :)
Nagyon futhatnékom lett. Remélem 1 hét múlva már újra kocogok én is, bár azt hiszem sík területeket keresek eleinte. /Te jársz még agyműtétre? Én ma este megyek.../
Sok-sok év kívülről bámulás után kedvet kaptam megmérni magam egy CCC-n. (UTMB belépő szint. :) Mivel teljesen zöldfülű vagyok az alpesi ultrázás témában (na jó, 2 db Ötscher ultrát leszámítva, de az azért közelebb van egy Mátrabérchez, mint az UTMB-hez), kérném a tapasztaltakat, hogy pár tanáccsal segítsenek.
Aki véletlenségből nem követte a sportpályafutásomat :) pár adat: sok év ultrázgatás van már mögöttem, 3 MBT (7:46), 3 T50, 3 P85 (11:08), 1 T100 (14:22), 2 Ötscher Ultra, stb... Szóval hazai pályán már megvoltak a lépcsőfokok, talán a legutolsó lépések hiányoznak, mint Mátra 115, esetleg a jövőre induló Ultra Kék. Az is látszik, hogy 20-24 órát még sosem töltöttem pályán.
1. Milyen versenyeket lenne érdemes beiktatnom jövőre a naptáramba? 1 vagy több alpesit? Vagy a fent említett magyarokat?
2. Az Ultra Kék aug. 1-re van kihirdetve. Jó lenne menni rá, de nem tudom, vállalkozhatom-e 4 héttel van a CCC előtt a 150 km hosszú egyéni számra, vagy inkább menjek váltóban?
3. A jelenlegi becsült edzettségi szintemmel vajon most képes lennék a táv leküzdésére, vagy még fejlődnöm kell ehhez a próbatételhez?
4. Ti hogy oldottátok meg a kötelező öltözet kérdését? Ahogy elnézem, ha minden kötelező elemet be akarok szerezni, egy kisebb vagyont kell ráköltenem. De sok függ attól, hogy értik ezt "Jacket ... waterproof (minimum recommended: 10 000 Schmerber) and breathable (RET recommended less than 13) membrane (Gore-Tex or similar)" A 10.000 az csak ajánlás? Tehát bármilyen vízálló és lélegző dzsekit elfogadnak, a számok csak javaslatok?
Biztos lesz még kérdésem, de első körben ezek rágjam túl magam.
BT Smartos pulzusmérőt használok és a Dömös-KopásCsárda útvonalon kb. ugyanott (Dobogókő előtt kicsivel és utána lefelé úgy 10 percig) elhagyta a jelet szerencsétlen. Kétszer is jártam arra és kb. ugyanott történt meg.
Van ott valami rettenetesen sugárzó dolog vagy csak véletlen lehetett?
Az Endomondo amúgy sokkal stabilabban kezeli a BT smartos jeladómat, mint a Runtastic. Át is tértem.
Lehet, hogy kénytelen leszek újra lefutni a távot Endomondoval is, hogy megnézzem, hogy az is elhagyja-e magát azon a helyen.
Most viszont nagy pihenésben vagyok, mert spárgáztam egyet egy hete és majdnem elszakadt a combizmom. Menni már tudok sántikálás nélkül...
Én meg belefutottam egy igen rossz Mizuno vételbe. Kb. 320 kilit bírt 33 ezerért...és persze a "minőségbiztosító" szerint nem maga a cípő a rossz, hanem én használtam túl. Azért kicsit nonszensz, hogy 320 kili után egy cipő felső része elszakad, ráadásul mindkettőn.
korábban csak egy Salomon cipővel jártam így, de ott volt annyi tisztesség a forgalmazóban, hogy visszaadta a cipő árát. Még a North Face-szel jártam így 550 kilinél, ott meg cseréltek. És ezek a cipők 20 ezer forintosak voltak, nem 33 ezer. Szóval Mizuno-t ne! (Egy Wave Ascend 8 terepcipőről van szó). Legalábbis én soha többet nem fogok ilyet venni és másokat is figyelmeztetek arra, hogy lehetőleg ne "járjon" hasonló cipőben, mint én.
Elég kevés beszámoló ékezett a Piros 85-ről, ami jött azt élvezettel olvastam. Ideje közreadnom az enyémet. Fogadjátok szeretettel a kisregényemet. :)
Harmadszor álltam rajthoz ezen a versenyen. Rákészülés közben meg akartam nézi az eddigi részidőimet, de sajnos nem voltak meg. Viszont megállapítottam, hogy 12-ben és 13-ban nagyon hasonlót futottam, mert míg korábban 12:28, tavaly 12:34 alatt értem be a célba. A feladat adott volt, el kellett mozdulni a 12,5 órától 12 óra alá. Mint korábban írtam, középtávon volt az utóbbi időben kudarcom is és sikerélményem is, tapasztalatokkal lettem gazdagabb, de egy 85 km hosszú futáson bármi jöhet, és egy 35 km-es verseny sikere nem feltétlen bír a 2,5x akkora távra nézve bármilyen jelentőséggel. Mindenesetre tanár úr kérem, én készültem, igaz nem hosszú futásokkal, hanem résztávozással és törzsizomerősítéssel. Nejemmel pénteken este pasztapartit tartottunk, neki is kellett az energia a 35-ös távhoz. Utána kockázatosat cselekedtünk, ugyanis pont aznap este volt egy ritka koncertesemény, újra fellépett a Hiperkarma, nem hagyhattuk ki. Elmentünk, sokat ácsorogtunk, időnként éreztem a lábamon, hogy ez nem igazán ideális ultrázás előtt, ráadásul későn kezdett a zenekar, így mi a koncert felénél leléptünk. Egy fél koncert élményével lettünk gazdagabbak, meg azzal a tudattal, hogy öregek vagyunk mi már ehhez. :) 6 óra alvás, reggelire mézes kenyér, aztán be az autóba. Felszedtük a sarkon Szemán Tibit, átrobogtunk Budára, ott autó ledob, megvártuk Vajda Anitát és Lubics Szilvit, bepattantunk, és ők vittek a rajtig. Ez nyilván a logisztika miatt volt így szervezve. Az iskolában sok ismerős, köszöngetés, beszélgetés, gyors rajtszámfelvétel, csomagleadás, összecihelődés. Öltözék rövidujjú thermo aláöltözet karmelegítővel, vékony hosszúujjú, alul 3/4-es gatya. Láttam pár embert csupa rövidujjúban, azt nem vállaltam be. Utólag átgondolva lehetett volna. Rajt. Ildikóm Tóth Évivel már 5 perccel előttünk elindultak, hogy kikerüljék a tömeget, meg hátha utol érem őket. Szép komótos tempóban vágtam bele a futásba, egy ekkora távon, ha elcseszem, nagyon hosszú szenvedés vár rám, emlékeztem a T100 borzalmas Visegrád - Kisrigó szakaszára. Mégis úgy tűnt, előzgetek, sokan elmaradnak mögöttem, és ugyancsak van aki engem hagy le. Beszélgetünk kicsit MJocival, majd elkezdjük a Kevély meghódítását. Egyszer csak megérkezik Szilvi, udvariasan előre engedem. :) Aztán mégsem szakadok le róla, a bokaforgató kövek, sziklák között óvatosan tipeg. Nyilván ez nem az ő terepe. :) Beszélgetünk kicsit, most van egy kis lehetőség rajongani a legnagyobb csillagunkért, kérdezem a Spartathlonról, hogy volt képes arra az eszement hajrára... Megállapítjuk, hogy semmi oka sietni, 14 óra 50 percért is jár a 2 pont. Hát aztán később ez a gondolat kimehetett a fejéből, ezért futott női pályacsúcsot. :) Felértünk a hegyre, nekem kicsit lassú lett lefelémenet a tempó, elköszönök, hogy majd úgyis találkozunk még, megfordul a fejemben, hogy lehet, megelőzöm Lubics Szilvit?? Naiv gondolat volt. Ugyan szép tempóban legurulok a hegyről, de Szilvi ahogy aszfaltot ér, sebességet vált, felteszem, abból nyeri a rejtélyes energiáját :) , én épp csak bekapok egy aszalt ananászt a Csikóváraljai frissítőponton, ő már ott sincs. Közben azért történt más is, utolértem lefelé menet Ildikómat és Évit, szép kényelmesen haladtak, de hitvesemnek már vacakolt a combizma. Sajnos az utóbbi időben mindig van valami fizikai probléma, ami gátolja a futás élvezésében. Jövő héten meg is látogatjuk Kovács Gellértet, hátha mond valami okosságot. (Ezt még a múlt héten írtam, már túl van az 1. kezelésen.) Az aszfalton még a Futóbolond páros, Ákibácsi és Lúdtalp suhannak el mellettem. A Tölgyikrek felé haladva nehezen megy a mászás, túl magas a pulzusom érzésre. Megállapítom, hogy túl vagyok öltözve. Folyik rólam a víz. A pont előtt leveszem a vékony felsőt, karmelegítőt. A nap is kisüt kicsit, sokkal kényelmesebben érzem magam a rövidujjúban. Közben beszédbe elegyedek, átbillenünk a hágón, suhanunk lefelé a széles erdei úton, egyszer csak nézek a fára, sárga jelzés. Bakker!!! Hogy lehetek ekkora marha?! Tudom jól, hogy az áthajlás után rögtön bemegy a piros balra, én mégis elnéztem. Ráadásul 3 éve ugyanezt csináltam. Mentséget ugyan találtam magamnak, hiszen követtem valakit, aki előttem túlfutott, én meg épp beszélgettem, nem gondolkoztam tehát az útvonalon. De így is bosszantott. Plusz 500 m, meg némi szint, viszont legalább újra láthatom életem párját, aki épp előttem kanyarodik be az ösvényre. Egy kicsit maradok velük, helyzetjelentést adunk egymásnak. Közben elsuhan mellettem Szimandl Anita. Látszik rajta, hogy nagyon jó erőben van és nagyon eltökélt. Vicceskedve kiabálok is utána hogy "No ezt a csajt kell követnem, és akkor megvan a 11 óra!" Hát, mennyire igazam lett! Csak épp ha tapadok rá, valószínűleg Kopárig kivégeztem volna magam. (Lásd még P.G. beszámolója. :) Dömösig még egyszer sikerül produkálnom az előttem futó követése beszélgetés közben című balfékséget, szerencsére itt csak egy párhuzamos útra keveredünk rá, ahonnan le tudunk ereszkedni a helyes ösvényre. Közben persze kapom Pepétől az ívet, mert épp vagy negyedszer előzöm meg. Vele nagyon sokáig kerülgettük egymást, külön kis vicces verseny a miénk, mert azzal, hogy egyáltalán nem edz, versenyhelyzetbe hozott. :) De tisztáztam már többször is vele és Gankival is, tudom én, hogy pünkösdi királyság az enyém, ha egyszer rendeződik Pepe munkája, és ismét elkezd edzeni, nem óhajtok többet vele verseny közben találkozni. Csak a rajtban és a célban! Ha beérek az eredményhirdetésére. :) Úgy legyen! Dömösön keresem az izót, persze nincs. Ekkor beugrik, hogy tavaly is hiába kerestem. Most sem értem, hogy nem jut erre a fontos pontra belőle. Én hülye meg persze izó híján alig ittam. Ettem egy zsíros kenyeret aztán elindultam a hágásnak. Utólag visszanézve az 1. 2 ponton túl kevés folyadékot fogyasztottam, és ez nagyon amatőr hiba volt, ami meg is bosszulta magát, de ez majd később jön a történetben. Anita újfent elhúz mellettem, hogy majd Dobogókőn találkozunk, de persze már nem láttam többet, csak a célban. Még az eredményhirdetését sem értem el. :) Ismét egymásra találunk Pepével, jól tolja felfelé a botjaival. Hiába, a rutin. Ő is mondja, hogy nagyon izzadok. Nem hajtom pedig nagyon, nincs rendben a pulzusom, egyszer kitapogatom, 150. Az nálam a lassú halál kategória. Aztán beszélgetve, közepes tempóban csak felérünk. A kilátónál egyszer csak gyerekek csengő hangján hallom, hogy "Hajrá Zoncsi!! Hajrá Zoncsi!!" Nézek oda, hát Csermanek jött ki a gyerkőceivel szurkolni! Nagyon édesek voltak a lelkes lurkók! Köszi Csermanek, jól esett! :) A ponton végre volt izó, töltöttem a puttonyba is, magamba is. Viszont ha jól számolom, a mögöttem lévő 35-en kb. 1 liter folyadékot ihattam meg... Amatőr... Anita rugdosott ki a pontról, bár végig azt gondoltam, hogy a Barcika expressz egyszer csak befut. Kedvesem rendszeresen le szokott alázni a Txx versenyeken a Vadálló kövek emelkedőjén. Most nem jött, én meg továbbálltam. Itt egy jól gurulós szakasz következett, nem is nagyon emlékszem, mik történtek. Szentkereszten beér kocsival Anita és a hozzá csatlakozott Ildikóm, kicsit dumcsizunk, majd a falu végén nagy dudálások közepette továbbhajtanak, még el kell érniük Szilvit a Kopárnál. Közben érik bennem a boxkiállás gondolata, és egy szimpatikus helyen félrevonulok. Ami pihenten 2-3 perc lett volna, most elhúzódik 7-8 percig minimum, közben figyelmeztetést kapok. Midőn kezemmel törzsből kicsit megcsavarodva a hátam mögé nyúlok (nem tudom, értitek-e vagy magyarázzam... ) begörcsöl az oldalam. No ilyen se volt még. :) Persze nem értem meg a jelet. Csévi nyeregnél Jocó és Juliska tartják a frontot, kellemes meglepetés! Sokat nem időzök, de örültem, hogy ők voltak ott. Kopár előtt jöttek az első lábgörcsveszélyre utaló jelek. Tempóváltással kezeltem. Egy jófej sporitól kaptam sótablettát, majd kaptam még hármat az útra. Vártam a csárdát, készítettem magam a levesre, de azért elkezdek végre rendesebben iszogatni a tartályból. A ponton maga a félkezű hős, Speró szolgálja fel nekem a levest, közben faggat, hogy mit hozzon még, kell-e tölteni, úgy körülugrál, hogy teljesen zavarba jövök. Tálcáról eszem a levest, olyan mohón, hogy az első pár kanál fele lefolyik az államon. No, gusztusosan nézhetek ki, gondoltam. Mivel itt is kifogyott az izó, kólát nem akarok inni, a víz meg nem jut eszembe, nem töltök a puttonyba, csak iszom vagy 2 pohárral. Innen is kirugdosnak, nekivágok és érzem, hogy fáradt vagyok. Ettől rosszabb, hogy a hegyre menet már érzem, hogy óvatosan kell lépkednem, mert görcsöl a lábam. Lefelé viszont megy szerencsére. Itt sokáig lehet futni, amit bírok emelkedőt, ott sem sétálok bele. Várom a Szénások kaptatóját. Emlékszem, tavaly azon sötétedett rám. A hegy derekán kellett fejlámpát kapcsolni. Most még teljesen világos van, sokkal jobban haladok eddig az elmúlt évekhez képest. Megelőzök 2 fiatal túrázó srácot, de jön a meredekebb rész, simán visszaelőznek. Nem vagyok friss. Az emelkedő tetején látom, hogy Dömötör és Amanda idén is végzik a megszokott munkájukat. Várják az utazókat, és almával kínálják őket. Kösz, Yoyooka, ez annyira jó színfolt ezen az eseményen!! Közben megérkezik mögülem Viola, friss, mint aki most indult, azt mondja, a titok neve, pulzuskontroll. Na ja, úgy könnyű. :) Nagyon rosszul esik az ereszkedés a másik oldalon, de végre lent vagyok a faluban, a meredek aszfalton nem merem ugyan megereszteni, de futok egészen a plébániáig. Közben Csanya már sokadjára rázza a kolompot a pont előtt. Nem semmi, de ezt majd a végén a köszönetnyilvánításnál. :) A ponton friss ruha vár, felsőt cserélek, majd zoknit is, mert az eddig valamiért irritálja egy helyen a talpamat. Felkenem a kissé kidörzsölődött combjaimra a kapott vazelint, ami mindig kimeríthetetlen tárháza a poénkodásnak. Pygmea segít mindenben (leszámítva a kenést :), mutatja hová tegyem a maradó csomagomat. Akárhogy igyekszem, itt elcseszek csak 10-12 percet legalább. Mikor elhagyom a házat és Borbély Janiék (a plakátos fiúk-lányok) ott szurkolnak, várom a beszólást, hogy mit tököltem eddig, de szerencsére csak a szurkolás érdekli őket. Nagykovácsi határában felveszem a fejlámpát, eszek egy gélt, és megiszom a titkos fegyvert, a speedet. Mielőtt valaki félreérti, speed8 itókáról van szó, koffein, taurin, mate, stb. hatóanyaggal. 15 percen belül érzem a hatását, és csodák csodájára elkezdem tolni neki. Újra jól érzem magam, a lábam ugyan fáj itt-ott, de van bennem erő. Fogom meg sorra a társakat, elvonulok Olipapa mellett, aki épp Krisztiánnal tolja. Beérem Márkyt, aki mondja, hogy ott van elől Máthé Zoli is. Számolgatok, izgatott reménykedésbe kezdek, mert meglehet a 11 óra, csak az átlagtempót kell tudnom tartani! Kisvártatva jön a Fekete-fej és a fekete leves. Alig kezdem meg a hágást, beránt a bal lovaglóm. No fincsi. Átterhelek a jobb lábamra, erre beugrik a jobb vádlim... Akkor ennyi? Ez nem lehet. Szép óvatosan felmegyek az emelkedőn, aztán a gurulás ismét jól megy. No akkor majd azt kell egy kicsit jobban megnyomni, gondoltam. Hárshegy oldala, lankás emelkedő. Futnám, de mindkét lábamat kerülgeti a görcs. Marad az erőteljes gyaloglás, aztán mikor kicsit lazulnak az izmaim, ismét pár 10 méter futás. Szépjuhásznénál vár kedvesem, gyors puszi, egy korty gyógysör (hátha az segít, mint már párszor tette) és indulás tovább. Most jön a nagy vízválasztó. Vajon fel tudok-e egyáltalán menni a János-hegyre, vagy ott fogok görcsök között fetrengve elpusztulni a hegy közepén? Úgy tűnik, a tempós gyaloglás működik. Futni nem merek, csak a lankásabb részeknél nagyon lassan. Közben persze ismét visszaelőz pár ember. A kilátónál Millers segít be a pontőröknek. Panaszkodom neki, és már hozza is a folyékony magnéziumot az áldott jóember! Ugyan nem hiszek benne, de lenyelem, eszek pár falatot, iszok valamennyit, aztán elkezdem az ereszkedést Makkosmária felé. Végre ismét lejtő, lehet haladni! Legalábbis ezt gondoltam. Aztán a sors a nagy büdös lapátkezével közbenyúl. Mindkét lábamban elkezd görcsölni a sípcsontom külső oldalán elhelyezkedő hosszanti izomszalag. Nem akarom elhinni, ilyen nincs! Az az izom még sosem görcsölt! Fejben végleg feladom a 11 óra reményét, és visszateszem magam kettesbe, Ha így, hát így. Javítás lesz, legfeljebb nem lesz ilyen szép kerek a célidőm. Leérek a kastély(?) udvarára, 2 nagy csoportosulás sok fénnyel, megzavarodok. No most melyik az enyém, ácsorgok ott bénán. Aztán egy távoli pontról fényjelek érkeznek, ebből meglátom, hogy egy távoli, harmadik hely az igazi. Dugok, kínálnak, de én csak annyit kérek, mutassák meg, merre kell rohannom. Ismét kellemes lejtésű szakasz következik, és mintha múlna a lábamból a merevség. Hamarosan emelkedőn is bepróbálkozom, megy. Tolom neki, amennyire lehet, megfutom a lehetséges emelkedőket. Elfutok Millersné "Öko" Zsuzsi mellett, csak gyors köszönésre, érdeklődésre futja, megyek tovább. Utolsó ponton a talán legifjabb pontőr tevékenykedik, Benjinél jelentkezem, de csak 5 másodperc az egész. Végre felérek a gerincre, átbukok, megkezdődik az ereszkedés. Az már biztos, hogy a 11 órából kicsúszom, de azért harcolok a minél jobb időért. No persze még itt is vannak akadályok. Beérek a szűk árokba, amit sűrű köd tesz még nehezebbé. Egyszer csak bal szemem sarkából látom, hogy a szalagozás elvisz balra, szinte visszakanyarodva. Mi van?? Arra nem lehet menni. Hogy lehet ilyen hülyén kitenni a szalagokat, morgok hangosan. Persze később leesett, hogy nem a szalagozók hibáztak, hanem valaki jópofáskodott. Engem nem vert át, csak pillanatra torpantam meg, de volt aki kipróbálta a tévutat. Aztán végre beértem a városba. Ezt a részt már nem szeretném, ha nem lennék tudatában, hogy ez azt jelenti , rövidesen itt a cél. Még megeresztem, bekanyarodok a suliudvarra, meglepetésemre senki. Berobogok az épületbe, látom a nyilakon, hogy még meg kell mászni egy lépcsősort. Halkan szidom kicsit Ebola felmenőit, de már csak úgy mosolyogva. Berontok a terembe, látom, senki nem vesz észre. Füttyentek egy jó hangosat, hogy végre felfigyeljenek a futóra, jön is mindjárt a taps, jönnek az ismerősök gratulálni. No ez is meglett. 1 óra 20 percet faragtam a 2012-es időmből, 1 óra 26-ot tavalyhoz képest. Összefoglalás: jól elcsesztem a frissítésemet, tanulságos volt, mennyire megsínylette az izomrendszerem a dehidratációt és a sóhiányt. Ugyanakkor a keringésem, a szervezetem most sokkal jobban bírta a terhelést, a magasabb pulzust, mint pl. májusban a T100-on. Célba érés után egyáltalán nem voltam rosszul. Volt némi zombijárás, de az normális. Nem volt végkimerülés sem, jó erőben értem be Budaörsre, bár fájt mindenhol, akár mehettem volna tovább is. Elkezdtem gondolkozni. Mi kell vajon egy CCC teljesítéshez? :)
Végül köszönöm mindenkinek, aki segített! A sótabis kollégának, Millersnek, Pepének, és a szurkoló brigádoknak! A plakátos csapatnak (mennyi meló lehetett a sok ökörködő képet elkészíteni?!), és a Csanya csapatnak is, akik a hidegben ácsorogtak, hajráztak, kolompoltak! Nem semmi ez!
Az időnkénti torzsalkodások ellenére nem rossz kis csapat ez a "Terepfutók"!
Tetszett az önellátás. Ami a jelzéseket illeti, pár hete voltam családdal kirándulgatni Vilati központtal, de a jelzések átfestése miatt még nappal is megtévedtem. Sokszor tök mást mutatott a papírtérkép, gps-en a tuhu és a valóság. Amikor az ilyenek kiderülnek, erősen lecsökken a feleség oldali bizalom indexem, érlelődött a pánik, hogy még nappal elérjük-e a Csóványost :-)
A mai napon a testvérem elhagyott Csesznek környékén egy Canon PowerShot SX 270 HS típusú fényképezőgépet. Nagy örömet okozna, ha valaki esetleg megtalálja és visszaszolgáltatná számunkra.
Jó kérdés, én elsőre futottam a többiek után, aztán már ment mindig magától.
Ha kiértél a mezőre, a pontőrnél (már persze feltéve, ha ott van, ahol szokott) egyszerűen jobbra kell fordulni, és egy ösvényre rátérni, ami bevezet a Lukács-ároknak kb. a közepére, azon le, és szemben fel szinte egyből a hegyoldalon már rávisz a piros háromszögre. Igazából nincs leágazás addig, ha rátaláltál az ösvényre, szerintem nem nagyon lehet elvéteni, csak futni kell rajta lefele - néhol jó bokatörősen köves. A tisztásnak talán a felső oldalán indul be az erdőbe, egyébként ezt szokta mutatni a pontőr is (megintcsak, persze, ha az lesz, aki szokott, vagy legalábbis tudja), onnan egy kerítés mentén megy egy keveset, és onnan már nem tudsz szerintem letérni...
nagy gratula és köszi, hogy ide is feltetted.. valaki mondta, hogy indulsz, de nem tudtam mi volt az eredmény.. nagyon imponáló, ahogy support nélkül, gyakorlatilag egy zsúrkocsit magad után vonva ilyen komoly eredménnyel húztad ezt is be.
(egyszer én is megpróbázom talán, de előtte egy pár évig bejárom a pályát, mert annyira girbegurba, hogy most 5 km után elvéteném az irányt.)
Egy rétnél jobbra tartasz, és találsz egy jelzetlen utat, ez hamar beér egy árokhoz, az árok mellett balra vezet a köves-faágas-avaros út, ami belemegy a Lukács árok S-be.
Konkrétan ez az útmutató száz méter mindig ki volt szalagozva, és épp egy dugókás pontnál van, a pontőr is mutatja az utat.
Köszi, a zselét remélem csak viccből kérdezted vissza.
A tanácsokat pedig továbbra se tartsátok magatokban, mert pl. utólag ugyan rendkívül logikus, de nem evidens hogy az elejének az elfutása veszélyesen kihat a végére.
Következő? Miután tavaly kirándultam meg futottam pár kilométert Ágasvár környékén, gondolom két év múlva Mátrabérc :)
Köszi az fb nélkül élők nevében is! :) Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e bemenni 24 óra alá. Így depózás nélkül nagyon jól nyomtad! Ha enyhül a vashiányod, szerintem az emelkedők is jobban fognak menni.
Én valószínűleg jövő május magasságában próbálkozom.
Az eddigi Dekás cipőmmel, teljesen elégedett voltam, már 3 példányt tettem tönkre belőle. Egy hibáját láttam csak, saras terepen, vagy vizes köveken bizonytalankodott, meg-megcsúszott.
Az utód XT4-es sokkal erőteljesebb talpkiképzésű, de sok kritikát kapott a tartóssága. Adtam neki 1 esélyt a boltban, de nem tetszett. Valahogy nagy volt a sarokemelése és túl hamar ért talajt lépésnél a sarkam, még hosszabb szoktatás után is.
Ez az Adidas már elsőre pillanatra nagyon kényelmes volt, jó volt benne lépni. Nem tűnik túl keskenynek, de az én lábfejem elég keskeny.
Jók ezek a beszámolók, tudtok írni. Akkor én is reklámozom egy picit a Kört -végül is nincs mindenki fb-n-, bár jóval kevesebb a futás benne. Szóval nekem ilyen volt:
A Kör
Teljesen véletlen pattant ki a fejemből a gondolat -tavasz óta már el is felejtettem-, hogy van egy ilyen szép hosszú és gondosan megtervezett túraútvonal. Ennek megfelelően a végső pillanatban neveztem egy héttel későbbre, szombat hajnali indulással. Gondolkodtam egy péntek esti rajton, de nem akartam munka után felrohanni Pesten keresztül a csúcsba, és alvás nélkül elindulni, meg különben is, azt már lekéstem. És így Márianosztrától biztosan világosban mehetek, ahol a legtöbb ismeretlenség volt számomra, már csak a sok átfestés miatt is. Olyan jól sikerült ráhangolódni a túrára, hogy már hétfőn elkezdtem foglalkozni vele, ami ritkaság, mert általában a helyszínen nézem meg az itinert. Most hétfőn végigvettem az útvonalat, és mivel a Börzsönyt viszonylag jól ismerem, már első olvasás után 90%-át hibátlanul vissza tudtam idézni. Ettől fogva minden nap végigmentem rajta térképen, vagy gondolatban, hol a források elhelyezkedése, hol a leszürkítések miatt, hol csak úgy. Nagyon vártam, idén amúgy is Börzsöny hiányom volt, és van néhány szép rész az útvonalon (amúgy is szinte az egész az), ahol régen jártam. Csütörtökön nagyrészt összepakoltam, Sidló Csabival egyeztettem, pénteken csak be kellett fejezni a rakodást. Napról napra néztem az időjárást, végül ahogy vártam (és kezdetben az urulógusok persze nem) szombatra ígérték a legnagyobb ködöt. Amit azért reméltem, bekövetkezett: csak alacsony magasságú lett, és nem is túl sűrű. Supportot nem terveztem, hiszen ismerkedésnek szántam a napot az újrafestett Börzsönnyel. Fentieknek megfelelően a következőket pakoltam a hátizsákba: két fél literes palack, amiből kezdetben (Nagy-Hideg-hegyig) csak a fél literest használom. 10 szelet rozskenyérből készített sajtos-felvágottas sózott szendvics. Volt egy kis összeállt isostarom, azt felfűrészeltem, hogy ezzel helyettesítsem az utóbbi idők edzetlenségét. Egy rúd házi kókusztekercs, három nápolyiféle, egy müzli, 5 deka maradék gumicukor. Szent fogadalmat tettem, hogy nem leszek rest, hiába megy el sok idő vele, két óránként megeszek egy szendvicset, köztük pedig a többi eleséget osztom be. A hátiba került még egy fotonágyú (Fenix), még egy tartalék lámpa, és tartalék elemek, tartalék zokni, egy nehezebb (bringás) szélmellény, és a többi szükséges ezmegaz. Elég súlyos lett a végére víz nélkül is. A ruházaton sokat filóztam. Kezdetben négy fokot ígértek, ami felül póló, hosszúujjút, alul 2/3-os nadrágot jelentene, ez nappal is jó 10 fokig. Aztán kiderült, hogy mínusz lesz, végül beraktam minden mást, azzal, hogy reggel majd eldöntöm, mi is legyen. A pénteki Mindenszentek csúcs elég későn jutott eszembe, de odaértem időben a Keletibe, hogy Oberontól átvegyem az elhagyott ruháim egy részét (épp, amibe indulni készültem). Aztán elgurultam Sidló Csabihoz a nyomkövetős cuccokért. Este fél kilencre Királyréten voltam Ákos előtt -már ekkor majdnem fagyott-, még egyszer átnéztem az útvonalat, és nyugovóra tértem a jó meleg hálózsákba. Nem sokat aludtam, magyarul várta már a szervezetem a túrát. Amikor megszólalt az ébresztő, mégsem akaródzott kimozdulni, -2-t mutatott a hőmérő. Végül nem vettem hosszút mégsem, maradt az eredeti terv, de felhúztam egy harmatvékony széldzsekit. Összességében ez jó döntés volt. A cipőt (Hervis Asics) meghokásítottam egy plusz talpbetéttel, bár ilyet még nem próbáltam. Elszöszöltem az indulással, többek közt azért is, mert Csabinak nem sikerült SMS-t küldeni ígéretem ellenére a rajthelyről, hiába próbálkoztam. Végül épp 4:20-kor vágtam bele. Nehezen melegedtem be, totál nem éreztem, milyen gyorsan megyek. Az Inóci-nyereg ilyen szempontból jót tett, és feljebb jóval melegebb is volt. Régen volt rajtam pulzusmérő, ránézve kicsit megijedtem a számoktól, cseppet visszafogtam magam, de aztán inkább nem foglalkoztam vele, hogy haladjak is. Szép-bércen még sötét volt, meg sem álltam. Az éjszakában minden olyan rövidnek tűnt, csak néztem hogy már a kereszteződésben vagyok, már fent vagyok, már leértem a nyeregből, ésatöbbi. A terep helyenként meglepően saras volt, arra számítottam egy hét alatt kicsit jobban megszikkad, de általánosságban teljesen kezelhető volt. Azért hamar bokáig cuppantam, hiába vigyáztam. Főleg az erdészeti technológia hagyott "mély nyomot" maga után, először az Inóci-nyeregből leérve találkoztam a működésükkel. Itt volt az első elterelés is a dózerútról, ezt nem tudtam. Nem lehetett olyan jól haladni, ráadásul az elterelésre döntötték a fákat, így nem volt sok értelme az átfestésnek. Viszont jól követhető volt a jelzés, csak patakátkeléseket iktattak be, lassabban lehetett tehát menni, de sár nélküli ösvényen. Szóval Kisirtásra hipp-hopp odaértem. A mozgás jólesett, azt kivéve, hogy valahogy meghúztam térd felett az izmom. Ez lassan, fokozatosan, de egyre jobban fájt, de nem volt kifejezetten zavaró. Arra sem számítottam, hogy a S- Kisirtás után el lett terelve, ez még nem derült ki eddig a számomra. Végül ezen mentem, nem a dózeren, mert rég jártam arra, nehogy mellékavarjak valahogy. Aztán a következő szakaszon is igazítottak a Nagy-Sas-hegy felé, nekem ez is újdonság volt, kezdett érdekessé válni a túra. Mire számítsak: gyakorlatilag nem lesz változatlan jelzés? Kezdetben a rétek enyhén ködösek és párásak voltak, lefagyott fűvel, fentebb inkább csak harmatossal, hamar átáztam. Só-hegy előtt már lámpát kapcsoltam, itt már alakult a kilátás. Az igazán megkapó panoráma azonban Kopasz-hegyen volt. Párából kiemelkedő felhők, mögöttük erőlködő nap. Sokat azért nem nézelődtem. Márianosztra felé süllyedtem bele először komolyabb ködbe, hideg is lett. Biztos, ami biztos teletöltöttem az egyik kulacsom. Nosztra után meglett a jelzetlen elágazás, lehetett haladni a szürkítéseken, de volt érintetlen jelzés is. Nagy-Gallára alig kellett mászni, többre számítottam, de itt tudatosult, hogy milyen gyenge lettem emelkedőn. Kevés a túra. Talán itt volt a legszebb a panoráma. A ködből kiemelkedő hegyek fölé feljött a nap is. A csúcs után a kéken elindulva találkoztam először ma emberekkel. Fejből simán ment a régi Börszönyi kék, és láthattam azt is, hogy a Koppány-nyereg előtt miért alakult ki két "movingobject" nyomvonal (még egy elterelés volt erre is). A Nagy-Koppányt nagyon kedvelem, itt tavasszal bizton lehet számítani kökörcsinekre, és a kilátás is parádés. El tudnék képzelni itt is egy sátrazást rakott krumpli eszegetésével egybekötve. Utána K+ teljes újdonság, de láttam Csabi oldalán, hogy mindenki ugyanazon az úton ment, tehát nem lehet elterelés. Kicsit meglepődtem, hogy a jelzés hirtelen letért a dózerről jobbra, de az irány stimmelt, utána a kanyar is, akkor csak erre mehetett mindenki - gondoltam. Hát nem, de ezt már itthon látom. Azt megfigyeltem előre, hogy a S+ jelzésen rakta mindenki, hát tőlem telhetően én is haladtam, bár nem éreztem meggyőzőnek magam a lapos gericen. A nagybörzsönyi vasútállomás előtt volt egy kékkút, nem voltam rest feltölteni a kifogyott kulacsot. Mivel a felfelé mászás úgy sem ment, most azt a taktikát találtam ki, hogy hegynek fel eszek, iszok, legalább futás közben nem kell ügyetlenkednem. Ez nagyjából így ment végig, bár néha nehéz volt levegőt kapni. Hegyes-hegy orom megdolgoztatott, itt már igen húzott a nehéz zsák vissza, lassan értem fel. Kicsit el is keseredtem, milyen gyenge lettem két év alatt. Lefelé van egy szép szakasz, amit kedvelek, most sem csalódtam, ezúttal muflonok ugráltak szét az utamból. Eszembe jutott Gyurkó Peti hiúzos kalandja, próbáltam visszafojtani magamba a sárga irigységet. Vasedény kulcsosház előtt bénáztam el először, a K4 helyes ágát nem láttam, amikor a másik irányba kezdtem felmászni és az út is visszakanyarodott, akkor jöttem rá, hogy nem lesz ez így jó, hogy jutok el a völgybe levő házikóhoz. Kinyomtattam előre a kis itinert, megnézve még azon is látszott, merre tovább. De ez csak pár perc volt. Nagy-Hideg-hegyre sem éreztem rá a dinamikus haladásra, tudtam, hogy Peti milyen idővel ért fel, meg is lepődtem, hogy azt tartom, tehát jobb lesz visszavenni-gondoltam. Az étteremben csináltam magamnak egy tésztalevest és kértem egy fél pár virslit. Na, utóbbit nem kellett volna. Sokat vártam, amíg kész lett, nem tudtam már mit tegyek, csak toporogtam, és valahogy nem is esett jól, nem erre számítottam. Pedig amúgy finom, nagy, roppanós volt. Aklok rétjéig azért megemésztettem, hiába helyezkedett. Oltár-kő felé a szintút is nagy kedvenc. Lehetne sorolni a szépséges börzsönyi jelzéseket, tényleg jól van összerakva az útvonal (köszi fiúk!). De túrázva. Az avarba bújt kövek miatt kétszer támasztottam le. Ekkor küldött Speró egy biztató sms-t, épp jókor jött. Kicsit elégedettebb lettem, eltettem a telefont, aztán feltöröltem az ösvényt: ezt már klasszikus módon, hát figyeljünk már... Itt valahogy azt éreztem, síkon sem megy a futás. A K3 meredek része már nem nő a szívemhez. A megszüntetett viszont annál inkább a Sovány gödrökkel és a folytatással. Aklok előtt újabb bukdácsolás és bokáig cuppanás következett az irtásrészen. Remélem nem nő tovább az erdőirtás K felé, kár azért a rengeteg bükkösért... Elő akartam venni a zsebemből az itinert, hogy lássam, hogy állok km-rel,... hát üres volt. Akkor innen fejből, a papír valahol az Oltár-patakban úszhat. Persze vész esetére volt térképem, azon össze tudom rakni az útvonalat, ha esetleg nem emlékeznék vmire. Viszont innen nem volt támpontom, csak annyi, hogy tudom 100 km a Major keresztnél van nagyjából. Bányapusztánál nem eltévedést mutat a csiganyál, tettem egy szándékos kitérőt a Jóska-kúthoz vízért, mert a Vilati innen nincs közel. Magyar-hegy lassan ment, kezdett nyilvánvaló lenni, hogy ma egyik hegy sem lesz eufória. Amennyire szeretem magát Hollókőt, Salgóvárat, annyira nem a köré öntött köveket. Sosem úszom meg kisebb esés nélkül. Furcsa mód itt már hűvösebbet éreztem, időben nyugszik le a nap, sajnos. Pedig amúgy szép idő volt, napsütéssel, a széldzseki, sapka-sál már valahol a Koppánynál lekerült. Vilatiba megint bementem vízért, mert a következő számomra ismert vízvételi hely a Solymár-forrás volt, százhoz közel, így hetvenötnél még én is betárazok egy litert. A Z4-et egész jól megúsztam, Dosnya-nyerget már nem annyira. Alig vártam, hogy felérjek. Z+ -en azt nézegettem, hamarost lemegy a nap, milyen gyorsan telik az idő. a reggeli jég itt még megvolt a pocsolyákon. Nagy-Oros-bérc úgy rémlett hosszabb szívás, gyorsan leértem. Kijutva a dózerra ránéztem az azon elterülő beltengernyi pocsolyákra, aztán úgy döntöttem inkább átmászok a gerincen az új jelzésen. Ez nem is lett rossz, nem az út mellett 10 m-rel tekereg az erdőben. Kevés aszfalt következett, de a Kenyeres Balázs-forrást nem találtam, ez a vargabetű látható is. Elővettem a térképet is, de nem lettem okosabb. Mindegy, egy gyors szakasz van csak Solymár-kútig, ott biztos van víz. Nem is volt olyan gyors, mire kimásztam a Varjast. Aztán kicsit mellé mentem a jelzésnek, de hamar korrigáltam. 13:30-cal értem el a forrást, ami nagyon jól hangzott, a szintidőtől már biztos nem kell félni. Felmerült a 24, vagy kevesebb óra is. Csak aztán nem találtam a forrást. Háromszor szaladtam neki, mire meglett, egy életre megjegyeztem. Elég csúnya piros lett itt a csiganyál, szó se róla. De jön egy gyorsító szakasz-gondoltam, a Börzsönyi kék Drégelyvárig. Hát nem, itt volt csak igazán szétdúrva az út, a kellemes kocogás rémálommá változott. Ahol elterelték a jelzést, érdemes volt azt választani, még mindig sokkal kezelhetőbb az a botladozás, mint a vastag ragadós sár. Azért csak elérkezett a vár, felszenvedtem magam a hirtelen rövid emelkedőn, és elkezdtem gondolkodni, Kámor után merre menjek. A lassulást itt az okozta, hogy eszegettem picit. Pénzásás előtt hívott Bódi Pisti, Kör-teljesítő, úgyis rég beszéltem vele. Kámor csúcs viszonylag gyorsan eljött, persze ez a rövid oldal. De a csúcson kicsit elgondolkodtam: hová igyekszek annyira? Jó idő volt ott fent, leültem eszegetni megint, igazgattam a cipőket. Aztán nyomtam tovább végül. Kámori-réten kicsit nehezen találtam a bejáratot az erdőbe, már majdnem elindultam az ismert régi úton, de végül megtaláltam az új jelzést, ami szintesebb persze. Závoznál számomra ismeretlen útvonal, a ZT következett. Ezt is megnéztem otthon, mindenki milyen könnyen megtalálta látszólag, nekem nagyon nehezen ment, sose láttam a következő jelzést, az ösvények pedig mind egységessé barnult levéltakaró alatt lapultak. Az útra kijutva persze már nem volt gond. A Z- már ismert számomra az eltereléseivel együtt. A K4-et nagyon vártam, nem készültem rá, hogy ilyen magasan csatlakozik be. A Dobó-bérc végén sem látni az ösvényt, de legalább jó sűrűk a jelzések. Lassan ballagott az idő, mire végre leértem a Rakottyás völgybe. Előre tudtam, hogy itt dilemmába leszek. A Solymár-kút vizének felét már megittam, itt van a Tűzköves-forrás, de jóval feljebb. Végül bevállaltam a patakot, abból töltöttem. Innen tkp. három emelkedő van, nem sok. Van időm bőséggel, akár 23:00 is lehetne a vége, de ahhoz a régi formám kellene felfelé. Nem találtam meg. A P4-nek sosem akart végeszakadni, ráadásul messze vannak a jelzések, sok időt töltöttem keresgéléssel. Mentem, csak mentem, árkot kerültem, fák az úton, újra fel, még mindig nincs sehol a becsatlakozás a pirosba, egyre kanyarodik az út balra, megint fel, aztán több mint egy óra elteltével: végre megvan a P-. Idegörlő szakasz volt, Ekkor tudatosult bennem, hogy nem lesz itt semmi 23 óra, jó, ha 23-mal kezdődik. Eszegettem, de a szendvicseket már nem kívántam furcsa mód, ehelyett majd ki kell találni valamit, mert nem adott lökést. Maradt a pár szem gumicukor, meg a süti vége. Kalandos lett kicsit a leereszkedés is. Valahogy elnéztem, hogy a Mána-gerincről hol kell lefordulni balra, aztán ahogy nem találtam az út folytatását, mászhattam vissza. Úgyhogy leültem inkább kicsit gyönyörködni a csillagokban. A félhold úgy sütött, hogy az csuda. Másodszorra már sikerült megtalálni az egyébként egyértelmű utat. A P3 a Bodosházi-kútig sötétben már korántsem volt ilyen egyértelmű. Ritkák a jelzések, többször azt hittem, már elhagytam a felmászást, hát, régen voltam Börzsöny Éjszakain. Volt, hogy vissza is fordultam. Hosszas bukdácsolás lett belőle, mire végre a kúthoz értem. Megpróbáltam nekiesni a hegynek, nem volt hová tartalékolni tovább, de így se lett jobb. Azért itt legalább ismerős voltam. Így hamar eltelt az idő, jöttek egymás után a sarokpontok: meredek felmászás, kocogható, Pogányvári kaszáló, sánc, újabb meredek. A csúcs közelében két sátor állt. Bár nem voltam túl hangos, az avar zörgött, a lámpám fénye is arra vetődött. Ahogy elhagytam, kiszűrődtek utánam a hangok. Persze ki az a marha, aki éjjel egykor itt kirándul? A Csóványoson az új kilátó mellett ködszitálás fogadott. Az egész túrán itt volt a legszutykabb idő. Nem is lett melegem tőle. A gerinc végig csúszott, alig vártam az Égett-bércet, hogy megszabaduljak ettől. Lefelé mentem, ahogy tudtam, a PO-nek hamar végeszakadt, de a KO egy örökkévalóság, úgy gondoltam, már tengerszint alatt vagyok, mire jött a kanyar a Spari felé. Itt megint megdöbbentem, mennyi idő elment az ereszkedéssel. Itt már bennem volt, hogy nem hagyom a 24 órát. Lassan, de rendben felértem Foltán-kereszthez, előbb mint számoltam. 7 km-re gondoltam a célt, és jóval több, mint egy óra állt rendelkezésre. Aztán 9 lett belőle, ami még mindig nem sok, de... Rendben ereszkedtem a kéken, de már nagyon utáltam azokat a botlós köveket, amivel a Saj-bérc fel van szórva. Két ép lépést nem tudtam tenni, gondolatban már a célban voltam, így persze nagyon hosszú lett a vége. Miután jobbról kiágazott a Z+, át kellett kelni a Cseresznyés-patakon. Álmos is voltam már, elhagyott a térérzékelésem is. Megdöbbenésemre hosszú(nak tűnő) emelkedő következett, erre abszolút nem számítottam. Úgy éreztem egy idő után, hogy mászok vissza a Saj-bércen. Elővettem a térképet, és helyre tettem magam. Hamarosan lejtő következett, itt már megült a köd és benéztem egy elágazást. Megint vissza, kezdtem úgy gondolni, hogy túl sok idő elmegy. Elkezdtem tolni lefelé, de most a Béla-réti elágazáshoz nem akaródzott odaérni. Örökkévalóság telt el, mire megláttam a táblát. A következő szakasztól kicsit tartottam, tudtam, hogy itt nem lehet jól festeni, de szerencsére(?) sok szalag kint maradt a bokrokon. Próbáltam visszaemlékezni a térképre, mikor jönnek a kanyarok, merre figyeljek. A P- csatlakozásánál mégis elindultam rossz felé. Még egy visszamászás. Már nem is mertem az órára nézni. Újra elág. de merre mutat ez a zöld nyíl? Akkor nekem nem volt egyértelmű, elindultam a Vár-hegy felé, ahol találkoztam is régi zöld jelzésekkel, de P3-gel is, amiről tudtam, hogy felvisz a csúcsra, szóval nem lesz jó. Jobbra ösvény, ott kell lenni a lejáratnak, meg is találtam. Kizuhantam az aszfaltra és vágta, bár fogalmam sincs hogy állok idővel. Aztán hirtelen előttem van Ákos büfé, ahonnan indultam. Nekidőltem a padnak, fújtam kettőt és ránéztem az órára. Nem igaz. Van 10"-em a 24 óráig...
Aki elég kitartást érez magában, mindenkinek ajánlom. Ez egy jól összerakott útvonal, ami fokozatosan nehezedik. Talán az északi rész (Börzsönyi kék), ami unalmasabb. Igazi kihívás.
szép menet, kicsit rutinróka szaga van a dolognak :), de a szakvezetés azért elégedett.. 3 évet jártad be? meg tervezett pulzuszónák, meg szakaszok időterve..?! nem mond, hogy nem vagy matematikus..
a tanácsokat illetően meg értjük a kritikát, csak nem szeretjük :))
(nem is fogok ezentúl semmit írni, meg most már inkább te adhatnál tanácsot nekem..)
egy a lényeg: mi lesz a következő? mert fájt, fájt ugye, de azért jó volt? :)
ja még egy.. remélem a régészek nem találnak egyáltalán zselés zacskókat.. te is a ponton dobtad ki őket ugye?
gratulálok a piros teljesítőknek, remek beszámolóknagyon szép futások.
A Dobogókő hegyi maratonnal kapcsolatban lenne egy kérdésem, szeretném lefutni hogy a verseny közben egyszerübb legyen. A legutóbbi hétvégi bejárás során Körtvélyes és a sárga között teljesen elkavarodtam, hogyan tudom gps nélkül megtalálni az átvezető ösvényt?
Gábor annyit azért hozzáfűznék a beszámolódhoz, hogy a Kopárig nem kerülgettük egymást... Mivel én csak mögötted próbáltam tartani a tempót amit könyörtelenül diktáltál. :)
Nekem a végére kicsit elfáradt benne a talpam. Azt majd csak alaposabb ismerkedés után lehet kijelenteni, hogy a helytelen technika, vagy a vékonyabb csillapítás miatt volt-e ez így.
Egyre inkább úgy érzem,hogy semmi keresni valóm sincs a terepultrákon !! Túl nagy a konkurencia !! :) Gratulálok ! Ezt így elsőre remekül behúztad !! ( mondjuk,én biztos voltam benne ! )
Ja, még annyit, hogy 162-es maratoni átlagból nézve a 147 talán valóban mehet feljebb (kb. 154), ami még komoly időtartalékot jelent. Méréssel ez ellenőrizhető.
Ha egy nem futó matematikus lennék, akkor megoldottam volna az utazó ügynök problémáját a legrövidebb út érdekében. De a futók bonyolult és ésszerűtlen útvonalakon közlekednek. Van, hogy több óra után ugyanoda érnek vissza, a felületes szemlélő számára fizikai értelemben zéró munkát végezve. Itt legalább a cél máshol van.
A fenti pontokat a piros jelzést követve kell felkeresni. A feladat végtelenül primitív: az útközbeni frissítőállomásokkal kapcsolatot tartva, lábainkat előre-hátra mozgatva mozogjunk 85 kilométert. Ez nem tűnik soknak, főleg annak ismeretében, hogy pl. a bíborfecskék egyetlen éjszaka alatt több mint ötszáz kilométert is képesek repülni.
Sokáig ismeretlen volt számomra az útvonal, ezért a bejárásokat a kíváncsiság is vezérelte.
A verseny három éve piszkálta meg először a fantáziámat. Akkor épp csak belelkesültem a beszámolókon. Egy év múlva, 2012 októberében merészkedtem először célzottan a pirosra, a p85 utolsó kilométereit jártam be. A 2013-as verseny másnapján hirtelen kíváncsiság fogott el, rátöltöttem az egész útvonalat a Garminra és lefutottam a Kevélyig tartó szakaszt. Tetszett.
Idén szeptember elején megint befutottam a Fekete-fej és Budaörs közötti részt. Úgy látszik, kezdtem rákattanni a témára, de még én sem tudtam. Majd elkezdtem érdeklődni a fórumon, hogy földi halandóként van-e esélyem élve kikerülni a mókából. A tapasztalt vén rókák állították, hogy igen, volt már rá példa, csak nem kell elfutni az elejét. Azt hiszem ennyi volt a lényeg, és mivel a közepét meg a végét képtelenség elfutni, ez valóban jó tanács. :-)
Közben haladt a felkészülés: szeptemberben egy elrontott Budapest félmaraton után egy kellemes Vár a Hármas maratonnal vigasztalódtam. Majd a hónap végén egy családi kirándulás után nekiláttam a Dömös Nagykovácsi szakasznak. Közel négy óra lett, sosem futottam ekkorát edzésként, versenyen is csak párszor. A tempó pedig mérföldkő volt: nem siettem! Szeretem tudni hogy mi vár rám, meg a számokat is szeretem, ezért számolgattam.
Ebből a futásból annyi derült ki, hogy pihenten kilenc órán belül teljesítős részidők jönnek. De mivel a versenyen Dömösig már majdnem három óra van a lábunkban, ez módosul majd a lassulással. De mekkora lehet a lassulás? Később ki fog derülni, hogy igen sok, időben 10-15%.
Október elején aztán beneveztem, majd egy remek egyéni csúcsot futottam a Budapest maratonon (3:06). Következő hétvégén bejártam a maradék ismeretlen részt is: az első negyvenest Csillaghegytől Szentkeresztig, mely egy újabb négyórás edzést jelentett a tervezett intenzitáson. Ez már használható referencia időt adott, a Dobogókős részidőből 9:15-9:30 közötti végteljesítés jött ki.
Még két bejárást tartottam: Nagykovácsitól Budaörsig kényelmesen, a részidők összehasonlítása végett, majd pár napra rá ugyanezt fullon, egyúttal a fejlámpát is kipróbáltam.
Otthon nézegetve az időket, kicsit megijedtem, mert hihetetlennek tűnt a leendő lassulás mértéke. Létezik az, hogy a Nagykovácsi Budaörs kényelmes bő 2 óráját az előző évek jobb versenyzői is gyakran 20-30 perccel haladják meg? (Létezik)
Ami a rövidtávú rákészülést illeti, az előző napi tésztázást megtartottam, de a verseny reggelén simán megettem két felvágottas zsömlét. A hosszúfutásos bejárások már csak ezért is hasznosak voltak, mert megtudtam, hogy az ultrás tempó jóval toleránsabb a gyomor számára. Reggel még bekevertem két liter szénhidrátos isostart, elraktam egy rakás zselét és Marsot, magnéziumokat.
Újból átgondolom az egyszerű taktikát: pulzuskontrollal futni, cél a 145-150, de az elején inkább ennek az alja. Miheztartás végett: 162 a sík maratonom céltartománya.
Eljött november elseje, lássuk csak milyen egy ultra belseje.
Start pontban fél 9kor. 3 fok, geometriában ez elég durva hegyesszög. Hosszúujjú pólóra rövidujjút húzok és még kell a kesztyű is.
Eleinte kényelmesen, pulzusra figyelve futok. Kifelé futunk Csillaghegyről, önértékelésemnek apró fricska, hogy nadrágos hátizsákos gyalogol előttem, pedig én joggolok.
Terepre fordulva meg mindenki gyalogol, nemár, hát nem futóversenyre jöttem? De a pulzusra pillantva azonnal lemondok a beidegződésről, gyalogolok én is, de még így is tartósan 160-as pulzus felett járok, ami enyhén szólva nem volt tervben. Azon gondolkodtam, hogy ennek a sétálósdinak majd utána kell nézni, nem hülyeség, esetleg A-B teszttel kipróbálni, milyen meredekségen melyik a hatékonyabb.
A Kevélyre fel a körülöttem lévők tempója miatt gyakran kikerülök a tartományból, néha próbálok visszaszabályozni. Csodálkozom, hogy annak ellenére, hogy a erősebben mászom a Kevélyt, ennyien küzdenek előttem.
Mtb kollégát beérve meg is kérdezem, hogy van-e itt valami másik verseny is. De nincs. Na mindegy, nem értem a többiek tempóját, nekem az okosok azt mondták, hogy nem elfutni.
A Kevély csúcsán a 40. helyen dugókázom (48:42 - 40.). Büszke vagyok magamra.
Csobánka felé lejtőzve már előzgetek. Csikóvárnál (1ó17 35.hely) nem állok meg, zsákomban a bekevert szénhidrátos isostar még sokáig kitart. Ez is a taktika része, hogy minimális időt töltsek a pontokon.
Dömösön viszont megállok (2:47:30 30.hely), kólát iszom meg nápolyit veszek. Az időt összevetem két héttel ezelőtti bejárás idejével: most két perccel rosszabb vagyok. Dobogőkőn már hét perc hátrányom van a korábbi bejáráshoz képest (3:52:01 27.hely). Nem értem, mitől megy most lassabban, nincs különösebb bajom.
Pilisszántó után értem el a maratoni távot. És még mindig több, mint egy maratonnyi táv van hátra. Nos erre kíváncsi voltam hogy reagálom le, de sehogy. A hátralévő táv teljesen mindegy volt. Magamban a következő feladat a Kopár csárda elérése volt, onnan nincs messze Nagykovácsi, ahonnan meg már kétszer is gond nélkül befutottam Budaörsig.
A Csévi nyereg után megünnepeltem az 5 órát, eddigi leghosszabb futásom idejét. Innentől jött az ismeretlen, de csak nem akart semmi sem történni. A Kopár csárdáig (5:37:05 19.hely) újabb skalpokat szereztem, és mivel a levesezés túl sok időt vett volna el, csak ittam és ropit ettem.
A Hosszú árok aljáról (6:12:23 16. hely) Jakus Bélával együtt indultam, de felfelé lassan megúsztam. Az emelkedőt persze nem futottam ki végig. Miután végre felértem a Nagy-Szénásra, kicsit tempósabbra kellett volna váltani. De sajgott mindenem: a térdem, térhajlatomban az inak, a bokám. Hat és fél óra. Szóval eddig bírta a vázrendszer. Hát nem mondom, Nagykovácsi felé lejtőztem már jobbat is, óvatosan huppanva ereszkedtem a gyökereken és lépcsőkön, féltem, hogy a fájdalomtól dekoncentráltan kibicsaklik a bokám. Elhasználódtam, pedig nem voltam fáradt. Bezombiztam a Nagykovácsi ellenőrző pontra (6:57:11 15. hely).
Időterv szerint ide depóztam a fejlámpát, meg egy üveg bekevert szénhidrátos isostar-t.
Újabb tapasztalat: jellegtelen apró ábécés zsömlés-zacskóba sose depózzunk. Komolyan vagy négy-öt percig kerestem. Legközelebb narancssárga héliumos lufit kötök rá, és amikor bemegyek a pontra, csak lehúzom a plafonról és rohanok tovább. Annyit szöszögtem, hogy a beltérben a gps lelke kiköltözött és tett egy kört a környéken, úgy hozzátett egy kilométert a távhoz, hogy én egy kétméteres körön belül maradtam :)
Kiderült, hogy egy zselét is előre depóztam (igazán kedves volt hét órával ezelőtti énemtől) de még annyi volt nálam, hogy egy visszafelé p85-re is elég lett volna. Pár kiürült zselés zacsit ki is dobtam.
Ha egyszer majd régészek kutatnák a vidéket, és tűzrakás nyomai és levadászott állatok csontjai helyett zselés tasakokat találnak, vajon milyen életmódra következtetnének?
Elég nehezen melegedtem be, a Vöröspocsolyás előtt utólért és jó mozgással elfutott Lubics Szilvi. A lejtőkön még mindig fájtam és 130-as pulzussal közlekedtem, de kezdtem visszalopni a távolságot. A Fekete-fejre felfelé (7:48:46 16. hely) viszont tudatosan engedtem magamat a durvábbik tartományba, és jól esett. A tetőn visszaelőztem őt meg még valakit, és a lejtőt nagyon megeresztettem. Valahogy már kevésbé fájt. A Hárs-hegyi körútig a köves mászást szintén jól megnyomtam, helyenként 160 fölé toltam a pulzust, persze főleg az új powerwalking technikával.
A körúton találkoztam Pálfy Marcival, edzett és fel alá cirkált, jó darabig együtt futottunk. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magamat hogy lassú futásommal kényelmetlenséget okozok neki. Néha biztatott, hogy jó vagyok, mert itt-és-itt az ötödik srác sétált, meg ilyenek :-) A János-hegyen (8:22:34 14.hely) kapcsoltam be a fejlámpát, gyorsan sötétedett. Egy fájdalmas Virágvölgyi lejtőzés közben már egy magnéziumot is bevettem mivel a lábszáramat húzogatta valami. Jó sötét lett, de ezek a fényvisszaverős szalagok valami fantasztikusak. Makkosmáriára érve (8:46:38 14.hely) két sátrat is végignéztem, mire kiderült, hogy rendezvény van és a pontőr sátra végülis a jelzésen van. A Végvári szikláig újabb kollégát gyűjtöttem be, innen már csak egy emelkedő volt hátra. Itt már fogytán volt a harci kedv, Budaörs felé lejtőzve sűrűsödött a köd. Levettem a fejemről a lámpát és alulról világítottam. Annyit jártam erre mostanában, szinte kívülről tudtam, hol kell vigyázni a belógó faágakra, lelépőkre, sziklákra, bár sebességem már rég nem volt. A kőfejtős köveken még élvezettel végigszökdelltem és megérkeztem a civilizációba.
Az iskola bejárata előtt a mécsesekkel kétoldalt kirakott járda nyugalommal töltött el. Éreztem, hogy a felkészülés meghozta gyümölcsét.
Célidőm 9:27:32 lett, 13. helyen értem be első ultra távomon. Ugyan nem szabadon, mint a sasmadár, hanem a pulzusmérő ketrecében repkedő zebrapintyként (átlag HR: 147), de sikerült.
Jelentem, nem volt megborulás, csak fájdalom. Volt egészséges fáradtság, de nem volt kimerültség. Jól sikerült a frissítés. Egy vízhólyagom sem lett. Az aszfaltos felemás Nike Pegasusok a 2000. km tájékán is jól teljesítettek. A hideg ellenére egyszer sem kellett pisilni (ez mondjuk lehet hogy nem jó). Viszont feleslegesen cipeltem végig egy csomó mindent (pót póló, zselék, mars szeletek)
A futást rögtön fel is töltöttem a netre, aztán valahogy el kellett volna nevezni. Elsőként az "Egyszer volt Budán kutyavásár" ugrott be, ami azt hiszem elég jól jellemzi a hirtelen véleményemet az ultrák világáról.
Így utólag most már úgy látom, hogy ez a táv még nem annyira hosszú (ezzel a tempóval). Egy mountainbike maraton verseny (Szilvásvárad vagy Crosskovácsi: mi lesz ha sár lesz a versenyen?) kapcsán állapítottam meg: a különbség a hat és nyolcórás verseny között pár óra, tehát kettővel több zselét kell vinni. A továbblépést (az edzés mellett természetesen) a kockáztatás jelentheti: ugyanezt merni megpróbálni kicsit erősebben.
A szervezés és útvonal jelölés mintaszerű volt, jól éreztem magam, szuper részidős táblázatok jöttek.
Köszönöm mindenkinek, aki bátorított és aki megosztotta p85-ös és egyéb élményeit. Ide mindenképpen vissza kell jönni. Persze ha a család le nem tilt, nem igazán értenek egyet ezekkel a távokkal, részben igazuk is van, majd azért egy terheléses vizsgálatra illene elmennem.
P85. Írok valamit, mert volt tanulsága a dolognak, és senki nem írt semmit. Mivel volt helyszíni nevezés de korlátozottan, szombaton 6-kor a rajtban voltam. Viszont otthon felejtettem a GPS-emet, ami kellemetlennek tűnt, mert soha nem mentem TT-n pulzuskontroll nélkül. És ekkorát sem még, soha. Millers adott egy polárt, de azon nem ment a pulzus, szóval volt egy órám. Az elég hasznos, mert tudod figyelni az idő múlását. A fülemmel meg a sebességet tudom figyelni, mivel nem volt szél. Épphogy szélzaj: 10kmh, erős szélzaj 13kmh+. Mit tudok még? Sok a 90km, azaz lassan kellene menni. Még a csillaghegyi aszfalton eldöntöttem, hogy ami meredekebb mint egy jó kukoricaföld azt gyaloglom mondjuk Dobogókőig. Onnan meg majd meglátom. Jaj, már ez is az itt az erdő előtt, már most sétálok??? És a lejtőkön sincs esztelenkedés, ott a csukott száj, csak orrlevegő lesz a korlát, az valami 135 körüli nekem. Persze ez a sok marhaság csak néha kellett, hogy legyen valami egzaktabb viszonyítás, mert félek én ám magamtól. Amúgy alapvetően úgy mentem, hogy nagyon lazán essen. Jó is volt így, nem nézegettem semmit a kezemen, nem számolgattam fejben semmilyen adatot, nem gyorsítgattam-lassítgattam magam. Futogattam-kirándultam, és csak az őszi erdőre meg önmagamra figyeltem. Nem voltak táv- magassági- pulzus és egyéb adatok. Szuper volt az egész. A csillaghegyi köd nem riasztott meg, tudtam, hogy Kevélyen kellemes őszi idő lesz. Full rövid cuccban indultam GPS jelre 7:00-kor, csak egy plusz karmelegítő, amit végül Dömös után vettem le. A már kopott-talpú Hoka is tökéletes volt ide, meg a Compressor combfix(V. és H. csak laza tekerés, de ma már tudtam rendesen hajtani a pedált hazafelé!). Eszegettem-iszogattam, a kontrollt egyedül Kevély lefelén és Tölgyikrek után veszítettem el picit, szeretem a lejtőn döngetést, és ez csak belefér. A pontok mindenhol éppen nyitottak, sok helyen csomagoltam ki bélyegzőt, nyitottam tintapárnásládikót, vettem a tollat. Már nagyon kigyakoroltam. Kopárnál még keresni is kellett, hova van pakolva? Itt picit meg is kellett állni, kimosni az övtatyót, mert kirepedt a sókapszulás zacsi(ez nekem valamiért gyakori). Ahogy ott mosogattam, néztem az órát, hogy pont f1 van, és elképesztően jól érzem magam, még fáradt sem vagyok. Bajárigabi hívott, hogy holnap nem akarok-e Magas-Börzsönyt futni?
-Asszem nem. NHH-ra tekerés a terv a gyerekekkel, meg most épp kiadósat futkározok.
Viszont én felhívtam Áront, hogy délután nem akar-e futni. Akart. Találkoztunk Nagykovácsi felett, és onnan finoman növeltük a tempót. Még ő mondta néhányszor, hogy most még nyugi, inkább egyek-igyak. Vettem is elő a finom sponzer fogkrémestubust, a sós-buggyantnarancsos mézzel, meg a másik zacskós-pacalos-kólás terméküket. Én ekkor már mentem volna, mert tök jól voltam, és nehogymár így teljen el egy ekkora táv. Valami görcs, hányinger, gyomorfájás csak kéne így délutánra, vagy legalább essek egy rohadtnagyot, hogy valahol fájjon, nem? Valahogy igénylem. Vagy ez egy rossz beidegződés, lehet ezt így is csinálni, csak akkor +15p? 30p? Mennyi az az idő, amiért a szupi kirándulás helyett az ordas szivatásba hajtja magát az ember az ú.n. pulzuskontrollal? És egyáltalán hol az a pont? Aki olyan rutinos, hogy tudja, annak nem is kell óra. Az ilyen balfék mint én, meg úgyis valami eszetlen értéket talál ki magának, nem? Tehát a kontroll akkor azt takarja, hogy kontrollált prés. Mikor csak addig húzod a satut a valamiden, hogy még épségben ki tudd szedni, az lesz ez a kontroll, most legalább megtanultam. Jó hogy nem hoztam a kontrollt ma, mert így nem mertem nagyon rászorítani, nehogy baja legyen.
Azért a Hárs-hegytől már futottunk rendesen, itt merült fel, hogy meglehet a 9óra. János-Hegyre már komoly tempóval toltuk, utána meg közel ami belefér. Végre hörögtem a KFKI emelkedőn, de görcs az nem jött, és nem volt rossz a gyomrom. Árontól a peremen búcsút vettem, hogy még világosban hazaérjen, meg hát 4órát szaladgált így is. Frankón világosban estem lefelé az utolsó szuper vízmosásban, de ezt már nem élveztem annyira mint a Kevély lefelét, túl fáradt volt már a combom. Láttam, hogy mindjárt 4óra, iszonyat döngettem, hogy beérjek egészig. Belefértem, 9:00 célidő. 9? 10-11közé saccoltam magam, ráadásul a vége felé már idegesítően sok volt az EP, szum 16 pecsét menet közben, azért az sok idő.
Tök jól esett, ilyet kell sokat csinálni, és akkor majd valamikor talán látni fogom, hogy meddig lehet húzni, hogy még éppen jól essen, de haladós is legyen.
Már aggódtam, hogy senki se fogja tudni ki az a Lúdtalp.
Zoncsi
Azért az nem egészen úgy van. Február óta heti kétszer 45 perc harakirivel felérő gyógytorna, kb. 2000 km kerékpár, és szűk 300 km futás azért befigyelt. Igaz ettől futni nem tudtam: úgy mozogtam az első 100 kilin mint 3C. P. O. :). Ezért mindent sutba dobva 8 hete heti 4x nagyon fokozatosan emelve a távot elkezdtem futni. Tényleg egész jól visszaálltam, de azért ehhez kellett az előző 20 év is. Szóval ne csüggedj, még 20 év és elpi'ázol minket, az igazság győzni fog :)
SK
Jó a meglátás :)
Csermanek
A RTG lágyszövetet nem lát, esetleg porckopást igen. Az UH a csontok miatt nem lát rá a teljes keresztszalaglefutásra. Az MRI-nél függ a minőségtől, meg az orvos szemétől. A radiológus oda sejtett néhány rostot ami csak műtermék volt a képen. Az ortopéd orvos első vizsgálata amúgy kézzel történik. Ha elég kötött az ember izomzata akkor nem mutatkozik az ízületi lazaság. Ezért csinálta az ún. arthrométeres vizsgálatot. (Ez utóbbi kevés orvosnál van). Amikor összehasonlította a két oldalt, annyit mondott: "Aha! Mikor műtsük?" Addig ugyanis azt hitte stabil a térdem, nincs elszakadva.
Míg az elmúlt évet nagyjából végigedzettem, addig te műtéten estél át, állítólag szedtél fel egy kicsit, csak 8 hete edzel, mégis simán elpicsáztatok Ákibácsival már Csikóvár előtt. Nincs igazság a Földön!!!
Ropognak a csontjaim, merevek a lábaim, alig indul el a rendszer. Szokásos 19 kilis javarészt sík hegyi körömnek indulok. Mostanában igazán haladósra sikerültek a futásaim, hízelgő pulzusértékekkel gyorsulok folyamatosan. Fáradok is, de a stopper által erősített lelkesedés mégis hajt előre.
Futok, kezd beindulni megint a rendszer, csekkolom az időt. Hoppácska, megint elkaptam... Csak kicsit kell odalépni... Tolom, nem kicsit... Utolsó ezres lejtő jön, a jól ismert Fenyőgyöngye letörés...
PB közeli az idő, csak még egy kicsit kell odalépni. Tolom, nem kicsit...
Beleremeg az aszfalt, ahogy döngetek lefelé. Vagy 2000 X lejöttem itt az utóbbi 20 évben de ekkora lökettel még sosem.
"Nem kéne így nyomni!" suhan át az agyamon. "Túl kemény! Vigyázz!!" jön a sugallat, de elhessegetem: "Ilyenkor kell csak igazán nyomni, gyerünk!"
"Nem kéne!"... ismétlődik.
"DE!"
Pikk! Egy hasítás a térdemben. "Ez elszakadt" suhan át egy újabb gondolat, de már a válasz is: "Az nem lehet."
Két lépés és már nem fáj. Nem lötyög. Nem lehet gond...
Másnap már futok, gond egy szál se.
Vagy mégis?
Időnként kicsit belenyilall, de nem dagadt, nem laza, csak úgy tartok tőle.
Mennek a hosszúk, sőt a résztáv is.
Vagy mégsem?
Futással nincs gond, hacsak nem az, hogy fékezni nem merek, meg elkezdtem félni a lejtőktől.
Aztán egyszer csak egy lassú kocogás első lépése után menni is alig tudok.
8 hete futok rendszeresen, itt volt az idő egy mini visszatérésre 1,5 évvel az utolsó versenyem, 1 évvel a szakadásom után.
Piros 50A
Izgatottan feszítek a közel 10 éves futóbolondok narancspólómban - pláne, hogy legjobban a pocakom feszíti.
Szuper érzés újra átélni a rajt előtti zsibongást, számtalan ismerőssel pacsizni, váltani pár szót. Rajt után is megy a poénkodás, miközben a Kevélyre menet teszem a kereket ákibácsira. Tiszta első harmad...
Szakó-nyereg viszi be az első horgot, de olyan padlósat. A Tost-szikláknál a Sétálós Tigris meg is jegyzi, hogy majd lefelé lesz jó... "Már jó!" Válaszolom. 4 óra Dobogókő. Mint a menetrendszerinti...
Matyi büfénél kóát veszek, mert a túrázó szekciónak itt csak banán jár. A Spártai Hős megvár, együtt ereszkedünk tovább. Nehéz. Pedig innen szokott jól menni. Most nem.
Szentkereszten belegurulunk egy 5 percen belüli ezresbe, de még így is megfognak minket L. Szilviék. A temetőnél fogom a második padlót. A Dupla Ironman felveszi a ritmust Szilviékkel, én leszakadok. Séta.
Ákibácsi, aki úgy lát el mint egy neutrálkocsi, megint bevár. A szántói ponthoz érve összeszedem magam. A frissítőtől mbt-vel kiegészülve nyomjuk tovább. Még vissza tudom tolni a pulzust versenyzónába (80%+).
Haladgatunk. 6:20 körülire saccolom a tempót, Ákos Garminja szerint 5:30.
44. hely körül voltunk a Kevélyen, 30-on már jóval belül lehetünk (én persze nem).
A Kopárok előtti mászásnál mbt kissé lemarad, ketten gyűrjük a kanyarokat. 2005-ben, első közös futásunkon larzen és aakrisz is itt volt, most csak képzeletben.
Kicsit nyugodtabb a tempó, nyugszik a keringés és én is. Szurkolók serege között köszönök el ákibácsitól. Kemény volt. Kemény, de nem megszakítós (vagyis azért egy kicsit igen:)
Ha szeretsz kirándulni, meg futni is, akkor szeretni fogod, és akkor azt meg a lúdtalpad is szeretni fogja. Persze közben figyelj oda rá.
Én Jantó betétben nyomom, amit azért nem ajánlok, mert ahhoz ki kell venni az eredeti betétet, akkor meg a lábfejed elejénél kisebb lesz a csillapítás, azaz picit vered széjjel. Ez HOKA-val, vagy futáshoz csináltatott betéttel megszüntethető.
Egy időben mentem betét nélkül, de elég hamar jött ilyen becsípődéses nyavaja, a bokám belső oldalán. Amúgy a boltozatom erősödött, emelkedett, a talppárnáim meg süllyedtek.
És köszönöm mindenkinek a mentális felkészítést, végül csak beértem ezen a kicsit rövidebb piroson, hasznos volt, de per pillanat nem vágnék bele mégegyszer (bár a részidőket már szénné elemeztem :) )
Háromnegyed órát javítottam a múltkori Dömös-Kopár csárda időmön. Azért hagytam még benne legközelebbre is :-) Hű de jó volt. Egyszer, ha nagy leszek, remélem, menni fog egyben is az egész...
Az én tempóm csak öt óra hosszat ismert, onnan bármi lehet :)
Mibe kell depózni? Saját feliratozott nejlonzacskó?
(A vége felé öt fok alatti hőmérsékletre kell készülni ha hasonlít az idő a maira, erre lehet hogy egy réteg kevés. Póló plusz karmelegítőt terveztem de ez 7-10 fokban tesztelődött)
Nagykovácsiba lehet depózni ruhát, ha fel akarsz készülni az esti hűvösre. A fejlámpát is találd ki, hogy elég-e oda vagy inkább Kopár! Kopárnál érdemes levest enni, nekem legalábbis be szokott jönni a sok édes után a sós lé. Amúgy meg valószínűleg jó idő lesz, mint ma, nem kell sok meleg ruha. Főleg a te tempódhoz. :)
Hát igen. Az időpont T-1. Szeretem túlbiztosítani magam kajából és ruhából, de kezd annyi cucc lenni, hogy nem akarom mind magammal vinni. Talán mégis van értelme a depónak.
Megváltozott nyár vége óta az edzéseim rendszere. Kevesebbet futunk (szinte mindig a feleségemmel, Ildikóval edzek) - ez, mármint a mennyiség csökkenése, nem szándékos, alkalmazkodom. Emellett viszont bekerült a programba a core training, azaz a törzserősítés. Szeptember elején kezdtünk el járni Gadányi Bálint triatlonista esti tornaóráira, amit Zuglóban, eleinte a patak parti játszótéren, a hideg beköszöntével mostanság a Miskolci utcai iskola tornatermében tart. Heti még 1 alkalommal otthon is tartunk privát edzést, Ildikóm szerencsére képzett ez ügyben. Ez néha még erősebbre is sikerül, mint a közösségi alkalom. Jó érzés kicsit más sporttal felpörgetni a keringést, kicsit más izomcsoportoknak is odapörkölni, valamint talán eü. szempontból is előnyös lesz az izmok megerősítése, hátha segít a mostanában ismét vacakoló sarok burzitiszem gyógyulásában, csakúgy, mint a babám derékfájásán. Emellett a futásokban - az edzésidő korlátossága okán is - egyre inkább előtérbe került a résztávos metódus. Hajnalban, munka előtt 40-50 perc alatt is hasznos munkát lehet végezni, és az ember még fel is pezsdül, mielőtt beül a gyárban a szalag mellé. (Képletesen. :) Kezdtem is érezni ezen tréningek erősítő hatását, reméltem, hogy a versenyeken visszaköszön majd a hozadékuk.
És jöttek is a versenyek:
1. Less Nándor (Nomegálljcsak) - Nomád 26 km. Okt. 11. 26,4 km 870 m szint
Mivel nem volt középtáv, hosszúkat nem nagyon edzettünk a nyáron, maradt a rövid verseny. Gondoltam, kipróbálom, hogy működök ekkora etapon nagyobb sebességen, no meg félmaratoni terveim vannak még az őszre, kíváncsi voltam, bírom-e a strapát. A rajt ellövése után nekiiramodtam, igyekeztem egy erős tempót felvenni. Ez ment is, míg kisebb szintingadozásokkal átértünk Cserépfaluból Cserépváraljára. Ott volt az első hosszabb emelkedő, amin még jól sikerült felkapaszkodni. Lefelé csapattam kicsit, aztán beértünk a pálya legszebb részébe, a vadregényes, mohos sziklákkal tarkított, bedőlt fákkal nehezített Felső-szoros nevű szurdokba. Itt éreztem meg, hogy elfutottam. Ekkor 5 km-nél jártunk. Pulzus felment, teljesítmény leesett. Kicsit elkedvetlenedtem, no de innen szép felállni, gondoltam, és átálltam a vészforgatókönyvre. Visszavettem, és igyekeztem egy tűrhető állandó tempón visszanyerni az erőmet. Ez egész tűrhetően sikerült mintegy 10 km-en keresztül, 5:30 percesen belül mentem felfelé az enyhén emelkedő Hór-völgyben. De eztán jött a feketeleves, a kapaszkodó Ódorvárig. Aki volt már, tudja, hogy elég meredek. Na ez megadta nekem a kegyelemdöfést. Elkezdtem vacakul érezni magam. Igyekeztem ugyan tisztességgel nem összeomlani, fel is gyalogoltam megállás nélkül, de itt már többen vissza- vagy megelőztek. Alig vártam a megváltó frissítőpontot a hegy tetején. Innen hosszú kocogás volt lefelé, ahol megint próbáltam erőre kapni, de ez már ilyenkor veszett fejsze nyele. Mihelyst elmúlt a lejtő a lábaim alól, a tempó a felére esett vissza, az utolsó dombocskán, ami kemény 87 m szintemelkedéssel bírt vagy 5 ember előzött meg, annyira nem ment. A tetőről persze ismét gurultam, vissza is előztem egy lányt, de a cél előtt még volt vagy 10 m emelkedő 50 méteren a pincesornál, és ott a hátamra fordultam, és mutattam a nyakamat, hogy kéretik ideharapni. Aztán csak beértem, de nem voltam boldog, csak annak tudtam örülni, hogy végre vége a szenvedésnek. Ildikóm 7 perccel ért be utánam, mosolygósan, jó érzéssel. Ha van még 5 kilométer, simán hátba vág. Végül 2:49 lett a vége, ami nem lenne annyira szar, ha nem lett volna ekkora kudarc a verseny számomra a reményekhez képest. Valószínűleg, ha az elején egy 15-20 mp-cel lassúbb tempót választok, ugyanezt az időt meg tudtam volna futni, és még jól is esett volna.
Ilyen előzmény után indultunk el a következő szombaton a Bükk Trailen.
2. Bükk Trail L - 36,1 km 1110 m szint
A tanulságot levontam, az arcomból visszavettem, terveim nem voltak, főleg nem vérmesek, csupán annyi, hogy jó érzéssel végigmenni a pályán, lehetőleg lendületesen, de nem elfutva. Mikor odafelé menet a kocsiban beszélgettünk, és Szűcs Fati megkérdezte, mennyit szeretnék menni, kis gondolkodás után olyan 4 - 4:10 - 4:15 körüli eredményt tippeltem magamnak. Persze a 4 óra az már a hú de jó kategória. Ildikóm a rövid távot választotta, mert neki a rákövetkező héten a Győr - Budapesten kellett jeleskednie Vajda Anitával párban. Rajt után persze az embert mindig elragadják kicsit a versenylovak, de most azért rángattam a zablát. Pár kilométeren keresztül még ment a helyezkedés, mindenki igyekezett megtalálni az utazó sebességét, olyan 4 km környékén tűntek el mellőlem az emberek. Szeretek egyedül futni a versenyeken. Nem kell más tempójához igazodnom, sőt, hajlamos vagyok a lépéseinek ütemét is felvenni a mellettem futónak, az meg kinek jó? Elmerülhetek a gondolataimban, vagy koncentrálhatok, ahogy épp tetszik. Kisgyőr előtt, mikor kiértünk az aszfaltos útra, akkor láttam, mennyire széthúzódott már a mezőny. Az 1. ponton természetesen ismerősök, mint mindegyiken, üdvözölnek, szurkolnak, lesik az óhajomat, nagyon jó érzés ez! Nem fogyasztok sok mindent, az izós palack a derekamon még érintetlen, van gélem is, bekapok pár falatot, leöblítem, aztán gurulok tovább. Jól megy a futás, meg tudom futni az emelkedőket, és nem érzem, hogy ez megöl. Persze lehet ez csalóka, egyszer majd valamelyik emelkedőn összeomolhatok, és onnan vége a jó versenynek, de egyelőre nem aggódom ezen. A faluban jól megnéztek bennünket, egyik ház előtt 3 cigány kislány bámul nagyon, rájuk is köszöntem, de csak mosolyogtak. A falu után pár kilométerrel aztán jött a kaland. Épp kezdtem beérni pár sporit, amikor előttem vagy 20 méterrel az egyik veszettül elkezd csapkodni a kezével rohanásra váltva. Rögtön darazsakra gyanakodtam, és utánuk kiabáltam, hogy meggyőződjek erről, de valószínűleg vagy nem hallották vagy még a meneküléssel voltak elfoglalva. Én meg ostoba ahelyett, hogy óvatosan közelítettem volna, csak futottam tovább, amíg hirtelen a szemem sarkából megláttam a nagy rajzást. de akkor már mindenhonnan dongást hallottam, és rögtön lecsaptak rám. Éreztem, ahogy súrolnak itt-ott. No nem is kellett több, vissza 2, padlógáz, max. tempóra kapcsoltam miközben a 2 kezemmel meg veszettül csápoltam magam körül, hogy elriasszam a dögöket, illetve, hogy ne tudjanak leszállópályát találni rajtam egyszerűen. Ez szerencsésen működött is, csak 1 vette be magát a hajamba, az is lehet, hogy én kotortam bele. Na ez viszont megtalálta az utat a fejbőrömig, és ha már ott volt, döfött. Szerencsére nem vagyok allergiás rá, és a fejbőr nem is a legérzékenyebb testrészünk, szóval a pánikon kívül más bajom nem lett. mikor vagy 15 - 20 méterre eltávolodtam a fészektől abbamartak a rohamok, én is leálltam és rögtön arra gondoltam, hogy figyelmeztessem az utánam érkezőket. Végül is mikor feltűnt a következő 2 spori kiabálva figyelmeztettem őket, mondtam, hogy kerüljenek, és hogy szóljanak az utánuk jövőknek. Gondoltam így akár végig is mehet a csatárlánc, de sajnos persze ez nem működhetett, amit pl. Yoyooka is nagyon bánhat. :( Az elkövetkező kilométerek azzal teltek, hogy mikor utolértem valakit, megkérdeztem, hogy úszta meg a találkozást. Vegyes volt a kép. Volt aki 0 csípéssel, de pl. Oszaczki Géza rendesen húzta a lábát. Összesen kapott vagy 10 döfést, amiből hármat a jobb farpofájába! Ennek ellenére ment rendületlenül, keményen. No persze egy PTL-en edződött legényt nem vág földhöz némi szúnyogcsípés. :) Engem nem fogott meg a kaland, sőt, mintha erőt kaptam volna tőle (vártam is, hogy apró szőrök serkennek majd ki a bőrömből, apró szárnyam nő, no meg egy maszk terem az arcomon, és mehetek a bűnt üldözni, de ez azért nem következett be). Bükkszentkeresztig befogtam jó pár versenytársat. Itt ismét frissítő barátokkal, számba vettük a veszteséget, pl. szegény Emőkének ki kellett szállnia, majd robogtam tovább. Itt egy jókora lejtő következett, többnyire tartottam magam a pozíciómban, aztán elkezdtünk emelkedni, szépen alattomosan, hosszan. Míg a többiek nagyrészt gyaloglásra fogták, én futottam tovább, mert nem esett rosszul. Nem túl tempósan, sőt kocogósan, de ahhoz elég gyorsan, hogy a gyalogosokat sorra leszedjem. Így értünk újra Bükkszentkeresztre, ahonnan még volt 10 km hátra, de már igazából nem sok szinttel. A rendszer üzemelt, a mutatók jó értéket mutattak, veszélyt jelző lámpa nem égett. Futottam hát tovább, mert innen már talán nagy baj nem jöhetett. Az utolsó frissítő 30-nál volt, persze tele ismerőssel, nagy ováció, kerepelés, etettek, itattak volna, de nem nagyon kellett semmi, és nem azért, mert nem ment a fogyasztás, csak jól voltam, és útközben azért ettem-ittam. Egy kulacstöltés és pár falat után nekiindultam az utolsó 6 km-nek. Innen, mondhatni, eseménytelen volt az út, daráltam a kilométereket, már nem találkoztam senkivel, előttem, mögöttem senki. Ment a tempó, csak a lábam kezdett el azért a végére sajogni, és Miskolc-Tapolcát meglátva már nagyon vártam a célba érkezést. Elfelejtettem mondani, hogy 26 km környékén konstatáltam, hogy kb. ugyanannyi idő alatt tettem meg, mint az előző héten, és mennyivel jobb állapotban voltam most! 30-nál látszott, hogy bőven 4 órán belül leszek, és onnantól az volt a cél, hogy 6 perces átlagon belülre kerüljek, ami még soha nem történt meg ilyen - számomra - hosszú versenyen. Végül 3:35 alatt értem be, fülig érő szájjal, izom- és sarokfájdalmat leszámítva minden nagyobb gond nélkül. Kijött a lépés? Okosan versenyeztem? Majd az idő megmondja. No meg a szombati Piros 85. :)
Hát szerintem egy rendes felkészüléssel + ha az egyéb "csillagállások" is kedvezőek a 26 óra elérhető számomra. Jövőre ez lehet egy cél akár... :) . A TDG-hez még kell egy kis tapasztalat gyűjtés!
Tavaly térdre borultam, most hasra esek, úgyhogy ajánlom, hogy ne fényesítsd tovább az eredményedet, mert az már az egészségemre káros! Én is szeretek nyaralni de úgy látom, van még hová fejlődnöm. :)
azért a hosszúknál a KÖR-t is beírhatod...
Gratulálok!
Ha nem tudnám, hogy valójában milyen nehéz is az UTMB, még elgondolkodnék (de tudom).
Nálam ez nézett ki, hogy minden évben volt egy esésem, de az jó nagy...:)
Viszont a futáshoz biztos, hogy jól jött a (hegyi)biciklis előélet. Én 2003-ban kezdtem futni, előtte 3-4 évet már bicajoztunk a hegyekben a haverokkal. Persze csak tavasztól őszig és hétvégente mentünk fel, lévén, nekünk min. 120 km-t kellett utazni ehhez. Talán ennek is köszönhető, hogy 2003-ban az első futóversenyemen, egy félmaratonon mindjárt 1:29-et sikerült mennem, a futó barátaim nagy megrökönyödésére, akik már régóta álmodoztak egy másfél órán belüli eredményről....:)
jó kis bringás klikk jött is össze :)) párszor én is elmentem terepre bringázni. nem volt olyan alkalom asszem, amikor nem estem volna el. aztán már nem nagyon megyek..
A 2009-es Szilvás tényleg egy szívás volt..:) Igaz, én csak a középtávon mentem, de emlékszem, hogy majdnem megfagytam. A célban még egy óráig szabályosan remegtem, amíg bejött a haver a kocsikulccsal. Abban az évben indultam utoljára mtb maratonokon. Azóta már csak a lábaimat használom a terepen...:)
Egyszerű persze. A Zónát minden valamire való stalker ismeri. Ha kilapít a szúnyogpilis csak magadra vess, elhagytad a kijárt utat :)
Spero is dörzsölt stalker, aki a Szilvás-horrorjaink idejének többszöröse után nekiáll lámpát kapcsolva settenkedni miután lesprintelte a mutánsokat. Sponzerrel és atomenergiával működik, egyszer én is találkoztam vele a Terepkupán. Bele is égett a retinámba kompressziós szárának hátsó felirata, ebből is látszik hogy mögötte voltam holott több mint duplaannyit futott mint én. :) (Spero, jó beszámoló lett, köszi)
Az elmúlt hetekben elolvastam rengeteg hosszútávos beszámolót. Ahogy leszűrtem, a sikerhez és eufóriához szükséges, de nem elégséges a felkészülés önmagában. Már ez a p85 is van olyan hosszú, hogy felkészülten sem feltétlenül sétagalopp. Itt egy kis gyomorprobléma, ott egy mégiscsak elfutottam az elejét, emitt egy jaj épp lemerült a lámpám, aztán máris lőttek a rózsaszín felhőknek.
De lehet rosszabb, a 2006-os Szilvás (aki nem ismerné, 110-117 km-es MTB maratonok). Akkor 8 óra 11 percet töltöttem a sárban :), míg az általad említett két kiscsikó futamban csak bő hét órákat.
De az, hogy nagyon hidegben nincs eső, az szöget ütött a fejembe.
Viszont egyelőre nem tiszta, hogy egy fáradt ultra végére, gyalogolva tényleg tudunk-e hőt termelni. Eddig mindig olyan tempóban futottam rövidebb távokon, ahol ez nem volt gond.
Pinyo, 2009-ben és 2013-ban te is voltál szilváson, itthon annál rosszabb nem lehet :) és itt nincsenek lejtők, ahol meg akarnál fagyni, termelsz elég hőt. Nagyon hidegben meg már nincs eső.
Járatom az agyam, hogyan s mint lesz. Hosszú ez a verseny, sokváltozós a történet, sok ismeretlennel! Tavaly jól ment, sikerült egyben, jó hangulatban célba érni, idén vajon hogy lesz?! Most valahogy kevesebb volt az edzésmunka, rendszertelenebb is, viszont a hosszú versenyek nagyon jól mentek (M115, 124km/6374D+ 15:45 , Kazinczy200, 206km/7340D+ 30:34 ) és a rövidebbeken is sikerült egyenletes, jó tempót futni ( UltrabericusTrail, 66km/2500D+ 6:50 ,
Csillebérci 6 órás, 64km/2500D+ ) szóval úgy tűnik nagy baj nincs. De valahogy az UTMB más mint egyéb versenyek, van nála hosszabb, keményebb is , de valamiért még is itt gyűlik össze a világ ultraterepeseinek elitje. Hogy ezt a jó szervezésnek, a csodás környezetnek köszönhetik-e, döntse el ki-ki maga! Évről évre javul a szervezés, sok „gyerekbetegséget” sikerült kinőni, a verseny kísérőinek szállítása, a rajtszámfelvétel/felszerelésellenőrzés sokat javult és gyorsult, vannak alternatív útvonalak /Ezeket remélem idén sem fogjuk megismerni! ) és továbbra is tökéletes az útvonaljelölés, /szalag és festés/, a frissítés változatos és bőséges! A táj pedig csodás!
Most épp esik, az ablaktörlő alig bír a vízzel, ha ilyen esőt kapunk a versenyen az érdekes lesz! Nem is néztem időjárást még, igaz minek is, messze van még! Az autópálya szinte üres, lehet haladni, bár így elég uncsi, el is álmosodom nemsokára és felteszem a nagy kérdést: Akar valaki vezetni? Vagy álljunk meg aludni? Egyértelmű ALVÁS a válasz így a következő parkolóban szunyálok én is egy félórát. A társaságunk régi motorosokból áll Ildi, András (Lőw), Olivér, mind sokat tapasztalt ultrások, tudják mitől döglik a légy: Ha van lehetőséged pihenj, aludj, ha nincs old meg hogy legyen! Na ezt az elvet követve alszanak is tovább rendületlenül! Aztán persze megállunk még kávézni, stb. de azért megérkezünk időben Chamonix-ba. A szállás a szokásos, annyi különbséggel hogy az ígéretek és a szokás ellenére most nincs nálunk net. Nehezebb lesz a kapcsolattartás az otthoniakkal és így a versenykövetés sem lesz egyszerű, de majd megoldjuk valahogy!
Eszünk, iszunk, alszunk, futunk, más dolgunk nincs is. Hétfőn természetesen ott vagyunk a PTL rajtjában és biztatjuk a fiúkat!
A kedd újabb kilométereket hoz, igaz csak nekünk Andrással, Ildi és Oli már pakol, készül! Aztán eljön a hajnal, feltesszük Őket az egyik buszra ami átviszi a versenyzőket Courmayeur-ba .
A TDS rajtja ott van, onnan gyalog jönnek vissza! Gyorsan visszafekszünk, rövid idő alatt sokat alszunk majd gyors de kiadós reggeli után Dórival és Csikával kiegészülve bevágódunk a kocsiba és irány Bourg Saint-Maurice! Itt van lehetőségünk először segíteni Nekik! Csika gyomra ellenkezik kissé, így Őt már kicsit hamarabb kitesszük Cormet de Roselend-nél, ne szenvedjen tovább, mi pedig robogunk tovább a találkapont felé. Mivel kicsit késésben vagyunk Dóri és András kipattannak a kocsiból és rohannak a ponthoz, én parkolót keresek az autónak. Míg a pont felé haladok Olit vélem feltűni, rohanok is utána, kiabálva a többieknek hogy már itt is van! Persze nem Ő az de sikerül pár perces zűrzavart okozzak a keresésével! Aztán persze befut Ő is, gyorsan frissít, majd a felszerelés ellenőrzés után már robog is tovább.
Kicsit panaszkodik a melegre de jobban néz ki mint tavaly!
Nemsokára megjön O. Joe is, na Ő már kicsit viseletes, nem is pörög úgy mint a Mestere de azért elég céltudatosan indul tovább.
Végül befut Ildi is, na Ő már kis „kezelésre” szorul, „Kivan mint a liba!”, ragasztani kell a lábát, fáj a háta, rossz a gyomra, nyűgös, mi kell még? Sikerül kicsit összerakni, látszatra jobb kedvel indul tovább!
Mi is tovább állunk, irány Roselend! Itt ugyan nem segíthetünk de drukkolni azért lehet majd! Mivel futhatnékom van Dórinak nem kerül sok idejébe rábeszélni hogy fussak Oli elé aztán vissza! A idő is jó, a helyszín gyönyörű, már indulok is! Egy szintúton kocogok de aztán egy patakmeder után elindul a menet felfelé, a mezőnnyel szemben. Szerencsére jól belátható a szakasz, így van időm időben félreállni a versenyzők elől, nem zavarok senkit.
Kicsit átragad rám a hangulat, tolom felfelé rendesen, aztán persze gyorsan észbe is kapok, ez még nem az én napom! A terep technikás, helyenként nehéznek mondható és mivel egy utcai Nike van rajtam, szenvedek is rendesen a néhol saras de igen köves meredeken!
Hiába na a jót könnyű megszokni! A Hokában nem lenne itt semmi gond, vitézkedhetnék nyugodtan, így meg csak cammogok. Kocorászok felfelé, fotózgatok bőszen hisz csodálatos a táj! Aztán befut Oli is, egészen jól néz ki de nincs kedve társalogni, ezért néhány fotó után magára hagyom a gondolataival és viszem a hírt a többieknek! Azért amikor a kis szurkolói csoportunkhoz ér elmosolyodik kissé, erről fényképes bizonyítékok vannak!
Szinte egyszerre érkezik meg O.Joe és Pinto, a szurkolás nekik is kijár természetesen, össze is kapják magukat, szinte szárnyalnak be a pontra. Sajna Kovács Zsoltit már nem tudjuk megvárni, indulnunk kell tovább, oda kell érni Les Contamines-be, Olivér igen csak szedi a csülkeit! / kb. 3 percet kellett volna még várni L , ez persze csak később derült ki/ Útközben Ildi hív hogy gondjai támadtak, gyorsan „továbblökdössük” hogy a hegyen úgysem maradhat, tessék lemenni Rosalendbe, ott átöltözni, töltekezni, ezzel helyreáll a rendszer és irány tovább! /Milyen egyszerűnek hangzik ez így, nem?! / Nem izgulunk de amikor egy óra múlva újra hív és nem tudok hatni rá és Dóri sem, András magához ragadja a telefonom és hihetetlen nyugalommal és határozottsággal rábeszéli Ildit a továbbhaladásra!
Átérve Contamines-be kiderül kár volt úgy rohanni, Oli csak 1-1:30 múlva ér ide!
Sebaj, irány egy pizzéria, este 10 van és ma még nem ettünk rendes kaját! Aztán persze befut Oli is, sok kedve most sincs társalogni, pár percet tölt csak a ponton és már robog is tovább! Lassan ideérnek a többiek is, előbb K. Zsolti majd O. Joe . Joe-n látszik hogy nagyon fáradt, esett is, eltörte a botját de azért megy tovább mint a gép! Ildi csak hajnalban várható, így Dóri hazaküld bennünket. Ő megvárja, mi pedig kis alvás után tudjuk várni Olivért a célban!
Köszi Dóri!
Természetesen ott vagyunk a befutónál, csápolunk, futunk, fotózunk, videózunk Csikával, majd Olival, a TDS teljesítővel kiegészülve haza battyogunk, vár az ágy.
Sokat nem pihenünk, jön Zsolti és Joe befutója és arról sem szeretnénk lemaradni, nagyot küzdöttek mindketten, megérdemlik ők is hogy „tomboló tömeg” várja őket a célban! Újabb rövid alvás és már jön is Ildi finishe, fáradtan de boldogan fut Dóri oldalán a főutcán. Beszállunk melléjük és így egész kis csapat kíséri egészen a célvonalig.
Forog a videó, kattog a fényképező, készülnek a képek, Ildi boldog, bár nagyon fáradt.
Újra csak irány az ágy, alvás, evés, van mit pótolni! Délután felvesszük a rajtcsomagot, nincs gond, flottul megy minden. Kicsit változott a rendszer, nincs pl. a 20 eurós letét! Nézegetjük az időjárást, front, vihar, nagy változás nem lesz, lehet esni fog de nagy szél, villámok nem várhatóak! Szuper, az eső nem akadály, a többi meg mivel nem lesz, nem jelenthet gondot. J
Este a LÁNYOK, /igen, csupa nagybetűvel/ 4 fogásos vacsit rittyentenek nekünk, görögsalival indítunk, aztán jön a húsleves, majd a milánói tészta és végül egy kis gyümölcs! Betárazunk rendesen.
Tegyük hozzá, Ildi reggel futott be a TDS-en, Dóri meg egész nap-éjjel frissített a pontokon és szintén reggel került csak ágyba. Köszi CSAJOK!
Délelőtt összepakolok, Oli összeállítja nekem a menüt a versenyre, kiporciózza mikor-hol-mennyit kell/kellene/ megegyek-igyak. Ez számomra a tapasztalatok alapján nem szokott betartható lenni de mégis valamiféle iránymutatás a miheztartás végett! J Lefekszem kicsit aludni, jót tesz a pihenés, frissen ébredek . Felmálházok és elindulunk az expóhoz, ott találkozunk a többiekkel. Oli kideríti hogy idén nem fértem be az elitzónába, hátulról tudom csak megközelíteni a rajtkaput. Gond egy szál sem, van titkos útvonal a rajtkapu mögé pár méterrel! Sajna ezt már a rendezőség is felfedezte tavaly, így idén dupla kordonnal kerítették el ezt a szakaszt! Szerencsére az alacsony rajtszámom meggyőzi őket hogy nekem itt „szabad bejárásom” van, így kis kordonmászás után már benn is vagyok a tömegben.
Andrást nem engedik át, csak hátrébb tud bejutni, de határozottsága és persze „szálfa termete” könnyed átjutást biztosít neki a tömegen át. Miközben átmásztam a kordonon egy segítő kéz fogta meg a karom és segített le a másik oldalon! Meglepően vettem észre hogy Wágner Andris az, aki a rajtszámfelvételi idő lejárta előtt fél órával még nem volt sehol! Szerintem még Chamonix-ba sem! Örömködünk egy kicsit egymásnak, aztán komolyra fordul a helyzet, elkezd szakadni az eső!
Sebaj, nincs hideg, nem öltözöm. Nagy a lökdösődés, sokan előveszik az esőcuccot, közben kalimpálnak a bottal, kész életveszély! Megússzuk sérülés nélkül , pár perc már csak és végre mehetünk! A speeker próbálja hergelni a tömeget, csinálja a hangulatot de én már csak a ZENÉT várom! Kisvártatva felcsendül az ismerős dallam, Vangelis zenéjére elindul a visszaszámlálás és végre RAJT ! Óvatosan kezdek, próbálom elkerülni a botokat, sokan már az aszfalton kalimpálnak vele!? Les Houches-ig csak arra figyelek hogy ne rohanjak, az emelkedőket tüntetőleg megsétálom, az egyéb szakaszokon pedig csak sodródom a tömeggel. A ponton kortyolok párat aztán elindulok az első hegyre. Az eső továbbra is esik de nincs hideg, nem fúj a szél, így nem zavaró! Rövidben vagyok alul-felül, amit a karomon egy Compresses szár egészít ki. Ezt is visszatűröm csuklóig az emelkedőn, melegem van! Aztán ahogy haladunk egyre feljebb beindul a szél, hűl az idő, még az is megfordul a fejemben hogy mégis öltözni kellene! Gyorsan elvetem az ötletet, ha itt ilyen irányból fúj, a másik oldalon nem nagyon lehet szél! Ott egyébként sem nyitott ennyire a terep. Keresem a vállasabb emberkéket, beállok mögéjük szélárnyékba, „teszem a kereket”. Időnként ha belassulnak váltok egyet és megyek a következőhöz! A sípálya lefelé igencsak csúszik, már előre sajnálom Andrást, az aszfaltos Asics itt tuti korcsolyává változik! Óvatosan leereszkedem, aztán a Saint-Gervais-ba vezető murvás szerpentinen kicsit átmozgatom magam, tempózom rendesen. A ponton óriási a hangulat, a csinnadratta, dob, ollézás, tömeg, jó innen tovább indulni. Lassan kocogok a hullámos részen Les Contamines felé, utolérek egy még teszt alatt lévő Compresses zsákkal futó emberkét, váltunk pár szót, (tört mutogatással elmondom neki hogy szuper a zsákja, és hogy egy csapatban evezünk, / igaz Ő egy „kicsit” feljebb van a táplálékláncban, General Manager a Compressportnál, de ez csak később derül ki persze / ) aztán egy lapos részen sebességet váltok és magára hagyom az urat. Előkerül a lámpa, mivel egy órával később volt a rajt mint tavaly már itt szükség van rá! Les Contamines-ben meglepetés ér, Anitáék szurkolnak nagy elánnal a frissítő pont után, gyors ölelkezés, váltunk pár szót és már kocogok is tovább, vár az igazi terep, hív a hegy! Notre Dame de la Gorge után végre teljes a csend, csak a léptek zaja és a botok csikorgása hallatszik ahogy meg-meg csúsznak a vizes köveken. Vártam már ezt a feelinget, ez az amiért jöttem, nem a hangos csinnadratta! Persze megértem én hogy marketingszempontból szükség van arra is de nekem tökéletesen megfelel ez a csend! Igaz én csak 1 vagyok a több ezer indulóból. La Balme-hoz érek mikor feltűnik hogy már nem is esik csak csepeg . Miközben mászom a Col du Bonhomme-ra feltűnnek a csillagok is és szinte beragyogják az eget. Megállok egy percre, lekapcsolom a lámpám és csak állok ott bambán, nézem ezt a csodát! Gyönyörűen kirajzolódik a hegy körvonala a sötétben, látszanak az előttem haladók lámpái és az égen a milliónyi csillag! Na ezért már érdemes volt eljönni ilyen messzire! Töltődöm még kicsit aztán indulok tovább, mégis csak egy „versenyen” vagyok! Semmilyen gondom nincs, mintha csak most indultam volna, ránézek az órámra, lassan 6 órája vagyok úton. A csúcs után bokaforgató sziklákon, saras vízmosásokon ereszkedünk lefelé, talán az UTMB legtechnikásabb része ez. Nagyon kell figyelni minden lépésre, nem lehet hibázni!
Egy füves-saras kanyart azért sikeresen benézek és már csúszom is az oldalamon, szerencsére nem ütöm meg magam, lendülök tovább. Nem sokkal később még belépve két kő közé letenyerelek de most sincs gond, robogok a pont felé melynek fényei látszódnak a völgyben. Les Chapieuxba gyors felszerelés ellenőrzés zajlik, minden rendben van a cuccaimmal, elég csak rámutatnom a csomagban elhiszik hogy az-ami, nem csomagoltatják ki. Feltűnik a Petzl sátor, gyorsan kicseréltetem a Naoban az aksit, /szó nélkül cserélik/ majd eszem egy levest /bablevest, mint közben kiderült/, bekeverem a Sponsert és irány az aszfalt. Kocogok szépen, igaz nem túl gyorsan de folyamatosan, lendületesen haladok. Aztán valami változik bennem, a gyomrom elkezd vacakolni, csörög-zörög-kattog, nem túl komfortos érzés. Az a rohadt bab lehet az oka! Mindegy, meg kell oldani ezt is, iszom és kicsit lassítok, bele-bele sétálok az emelkedőkbe. Jön a meredek, szerpentines rész, nem esik túl jól de tempósan tudok rajta haladni a botoknak köszönhetően. A Col de la Seigne-i ponton nem eszem semmit csak iszom egy kis bubis vizet meg kávét, kúrálom magam. A lefelét újra élvezem, a gyomrom is lassan rendeződik és a Lac Combal után a Mont-Favre már könnyebben adja magát. A Chécrouit-i pontnál csak csippantok, közel van Courmayeur, gyorsan leérek. A ponton meglepetésemre Jucus fogad Anitával, átjöttek Csabival aki Mikinek supportál. A ponton átöltözöm, eszem-iszom-dínomdánom, persze csak ésszel nehogy baj legyen ismét! Ellenőrzöm a levest, nincs benne bab, oké, jöhet! El akarom öblíteni a poharam de a vizes kannák alatt nincs vödör, csak nem öntöm már ki a földre a sportcsarnokban a vizet! Az egyik segítő félreértve a szándékomat, kiveszi a kezemből a poharat és egy lendülettel a szemetes konténerbe hajítja! Ez hülye! Lendületből fejest ugrok a zöld kukába és visszaszerzem a tulajdonom! Egy másik segéd miközben leteremti a „kukást”, kikapja a kezemből az ibriket és sűrű Sorry-zás közepette elmossa azt. A pontról kifelé menet a lányok elkísérnek egy darabon és közlik hogy Miki is beért már a pontra… mi van? Mit keres mögöttem, mikor előztem meg? Na mindegy, én megyek tovább, majd utolér . Innen nekem már „hazai pálya”, négyszer futottam erre, igaz nem mindig pont azonos útvonalon mentünk föl a Bertone házhoz de majdnem. A szerpentinen „hátba is ver” Miki, jön mint a gyorsvonat. Elmeséli hogy bokros teendői voltak a táv elején de most már úgy érzi minden rendben és ha nem haragszom akkor Ő menne is! Persze nincs harag, tök jó hogy rendben vagy – mondom – hajrá Neked, a célban találkozunk! Én ballagok tovább a saját kis tempómban, a Bertone háznál iszom pár kortyot, nem kívánok enni most semmit! Tavaly azt mondta Oli hogy ha ezen a szakaszon a Bonatti házig tudok még futni, akkor nagy baj nincs. Tudok futni, na jó, kocogni, megbosszulja magát hogy nem ettem semmit Courmayeur óta, nincs energy ami táplálná az izmokat, éhes vagyok. Előkaparok egy Mars szeletet és villámgyorsan betermelem, megiszom közben az összes sponsert és a vizemből is csak annyit hagyok hogy ha esetleg fordulna a kocka és visszakívánkozna a csoki, legyen mivel kiöblíteni a számat. Átérek a Bonattihoz, rávetem magam a levesre, repetázok is, biztos ami biztos. Eszem egy kis kenyeret majd indulok is tovább. Pár lépés után átértékelem a helyzetet, megállok, elrakom a fejlámpát és felveszem a széldzsekim mert fázom! Igen lehűlt a levegő, ez eddig nem tűnt fel, csak kajálás közben kezdtem érezni a szelet és a hideget. Arnuváig rajtam is marad a dzseki, de ott gyorsan megszabadulok tőle, mert melegszik az idő és ráadásul innen most felfelé megyek, jön a pálya legmagasabb pontja a Grand Col Ferret. Ez a hágó sokaknak mumus, én mégis szeretem, szépen emelkedik, időnként bedurvul, aztán megint enged egy kicsit levegőt venni, aztán újra visszavetet a tempóból! Szóval oda kell figyelni hogy vág neki az ember! Egy ismerős alak tűnik fel nemsokára, -Miki lenne az? –mélázok, és tényleg Ő lépked előttem egy kanyarral. Na itt már gond van megint, nem lesz ez így jó. Mikor utolérem csak legyint hogy menjek ha tudok, majd jön Ő is nemsoká! Segíteni nem tudok érdemben, biztatom kicsit aztán elindulok lefelé. Hosszú lejtőzés jön La Fouly-ig, elég sok tehénke kóborol az ösvényen de szerencsére jámbor mind így nem veszünk össze, mindenki megy a saját útján, béke van. A felszálló pára egy-egy kanyar után olyan ködöt csinál hogy alig látni valamit, persze a következő forduló mögött aztán megint tiszta minden, lehet nézelődni, csodás a panoráma! Bekocogok a frissítőpontra, valamiért ez a La Fouly-i pont számomra a kakukktojás az összes frissítőpont közül. Valahogy mindegyiknek van egy sajátságos hangulata, ennek meg valahogy nincs, csak úgy van az útszélén! Nem is értem, inkább csak érzem! Nem is tökölök sokat, levesezek egy kis kenyérrel, feltankolom a kulacsokat sponserrel és Mikit biztatva aki közben beért a pontra tovább állok. Irány Champex-Lax ahol már várnak a többiek! Igen ám de itt van egy kis emelkedő még, Issert-ből még kb. 500 D+ kell megmászni a tóig! Ezzel az első CCC-n nem számoltam, meg is lepődtem akkor rendesen! Ám most érdekes módon nem lassít le nagyon a szint, bár meleg van, a vártnál kevésbé visel meg. Igaz valahogy most jobban megy a frissítés is, mindig megiszom az „előírt” adagokat, eszegetek is, lehet beletanulok lassan?!
A társaság már a pont előtt vár rám, biztatnak, érdeklődnek, előkészítenek, szóval jó dolgom van! Ildi a koordinátor, irányít, magyaráz, etet-itat, pakol! Én meg eszem-iszom-dínomdánom, pólócsere, dumaparti, jól érzem magam de menni kell tovább! Felmálházom és kitessékelem magam a kijáraton, irány a Bovine! Kocogok a tó mellett, sokan szurkolnak, sütkéreznek a napon,még mindig meleg van. A lejtőzés jól megy, bár megfogadtam hogy bizonyos tempó fölé nem megyek, sok van még hátra, nem kellene szétverni a combokat. Fáradok ugyan de problémám nincs szerencsére semmi, az enyhébb emelkedőket még simán kocogom. Aztán persze beindul a sétálós rész is, egy dózeren megyünk fel a hegyre ami igen bedurvul, patakátkelés köveken tízmétereken keresztül, majd olyan meredek lesz hogy csak lesek! A botok igen jó szolgálatot tesznek ilyenkor és a meredek részeket leszámítva jól haladok a segítségükkel. Aztán becsatlakozunk a régi útvonalba, innen már legalább tudom mennyi még a csúcs! SOK!! Igaz nem lesz már olyan meredek de a becsapós rész most jön, szépen csalogat felfelé, érzed hogy emelkedik de mi ez ahhoz képest ami eddig volt?! Hurrá kocogás, mindjárt fenn vagyunk! Aztán persze a sokadik perc után sincs a csúcson az ember, rádöbben hogy elcseszte de már késő, ebből nem lesz rendes lejtőzés az biztos! Szerencsére nem most járok itt először így nem ér felkészületlenül a hegy fricskája. Lefelé utolér W.Ildi, próbál rávenni hogy menjünk együtt tovább de valahogy nincs hangulatom kilépni a komfortzónából , így kis biztatás után eliramodik. A chek pont most nem a hegytetőn van hanem jóval lejjebb La Giéte-nál, itt csak csippantunk és már loholunk is tovább. A hosszú lejtőzés megviseli a combom, de még jól haladok, tudok tempót is futni, kipróbáltam! J Trientben meglepetésemre újabb felszerelés ellenőrzés van, csak ez után engednek be a pontra. Ismét jól belakmározom, csevegek kicsit a brigáddal akik szelíden bár de tovább tessékelnek. A Catogne szintén nem egy egyszerű hegy, sokszor hiszed azt hogy felértél a csúcsra de nem, csak a csalódás vár a kanyar után és egy újabb emelkedő! Persze azért ezek a becsapós fordulók is elfogynak egyszer és feltűnik a sátor és már döngethet is lefelé az ember ha tud. Én most nem tudok, futok-futok de érzem nem az igazi, megállok, guggolok néhányat, nyújtom a combizmokat majd lassú kocogásba kezdek a szerpentinen. Aztán ahogy a technikás részhez érek valahogy újra összeáll a rendszer és suhanok lefelé.
Vallorcine-t szeretem nagyon, innen már „csak” egy hegy van. Igaz ez felér az összes többivel most! Szerencsére pontosan tudom mire számítsak, így nem is viszem túlzásba sajnos a frissítést. A terv az hogy a bevezető szakaszán a hegynek, menetközben eszem majd de nem hozok el elég kaját, illetve nincs nálam kenyér amit kívánnék enni! Sebaj, nézzük miből élünk, gyümölcsszelet, sponser, egy fél üveg Overstimes recovery, na ez lesz a kulcs, gyorsan betermelem. Az aszfaltnál összefutok Kovács Zsoltival aki frissen szedett szederrel kínál, hm, de jó is lenne, de mivel az italom tejalapú volt átgondolom a dolgot és nemet mondok. Elindulok a hegyre fel és érzem hogy gyengülök, valamit tenni kell! Előveszek egy Marsot és elkezdem majszolni, egy felet sikerül letoljak amikor is olyan szédelgés, hányinger jön rám hogy kiver a víz. Izzadok mit egy ló, folyik rólam a verejték, egészen belassulok! Na ennek fele sem tréfa, vizet ide de hirtelen. Iszom néhány kortyot,majd pár perc múlva megint, ez kicsit helyrebillent. E szenvedős percek alatt ,amik persze óráknak tűnnek ilyenkor, felérek a csúcsra és elkezdek fázni az átizzadt göncömben, igaz, rendesen beindult a szél. A rajt óta végig rövidgatyában, rövidujjú pólóban, persze Compressportos szárban és Quadban valamint karszárban futottam,
/Szép kék Quadot kaptam tőlük, külön erre az alkalomra, persze Hungary-s volt a szár és a kar is! Köszönöm Compressport!/ egyedül Arnuva előtt volt rajtam dzseki egy rövid ideig. Elkövetek egy óriási hibát, nem öltözöm azonnal! Még hétfőn jártunk itt Andrással és ugyan ez az időjárás fogadott bennünket az emelkedés után, de aztán a hegy túloldalán már újra szélcsend volt és meleg. Igen ám de akkor délelőtt volt, most meg épp megy le a nap és nem futottunk előtte 150 km-t ! Találok útközben egy elhagyott chipet, leadom a köztes ponton de még itt sem öltözöm! Na szóval kissé átfagyva érek a La Flégere-hez, a pont most nem az étterem teraszán van ahol szokott lenni hanem a felvonóháznál vertek sátrat. Betolok egy meleg levest, felveszem a lámpám és robogok ki a pontról, aztán pár lépés után fordulok is vissza a meleg sátorba! Nem vettem fel a széldzsekim! Hülyegyereknemfigyelsz!!! Gyorsnak nem mondható öltözés után kilépek a pontról, így egészen komfortos és megkezdem az utolsó szakaszt a versenyen. Ritmusosan ereszkedem, egy srác téblábol előttem, nem előzöm meg had menjen, nincs nagy különbség. Eljön a La Floria terasza, pontosabban mi érkezünk meg oda, de nincs itt senki, kihalt minden. A murván aztán kicsit odalépek, elég a tötymörgésből, haladjunk már! A srác nem marad le, jön rendületlenül! Egy kanyar után feltűnik két lámpa előttünk, úgy megijednek hogy jövünk hogy rákapcsolnak becsülettel, lassan közelítünk csak hozzájuk ám ez tempó az egyikőjüknek sok, lassít, fájlalja a combját! Na itt a pillanat, tempót váltok és állva hagyom őket! Rövid üldözés veszi kezdetét de hamar feladják látva hogy nem fáradok. Nem bízom a véletlenre dolgot, nyomom tovább egészen a településig. Figyelek hátra, a városba érve lekapcsolom a lámpám és az utca árnyékos oldalán futok tovább. A sportcsarnoknál befordulok a patak mellé, majd rövid idő múlva a főutcára kanyarodok. Tele van minden emberekkel, tapsolnak, bravóznak, a gyerekek pacsira nyújtják a tenyerüket, jó hangulat van na! Még egyszer hátranézek, nehogy meglepetés érjen, aztán megkezdem az utolsó párszáz métert. Már várnak az utcában, Csabi zászlót nyom a kezembe, Ildi videóz és a végén együtt futunk be! Csapatmunka volt, így dukál, nélkülük nem ment volna! Mint ahogy a családom nélkül sem, Flóra elvitathatatlan érdemei, hozzáállása, támogatása, a háttér megteremtése óriási feladatot rótt rá megint! Köszönöm!
Persze mindenki másnak is aki valamilyen módon hozzájárult ehhez az eredményhez.
Jó a hangulat a célban, sokan vannak, nagy a hangzavar. Készül még pár fotó, beszélgetünk kicsit aztán elindulunk a szállásra zuhanyozni, átöltözni, nemsokára Miki is beér, szeretnék itt lenni a befutóján! Gyorsan lefürdök, közben Ildi levest melegít, kaját készít, terít. Gyorsan kivégzem az ennivalót és már robogunk is a főutcába Miki finishére. Várni kell, még nem jön, kicsit fázom, Anita felajánl egy széldzsekit amit köszönettel elfogadok, így mégis komfortosabb. Aztán megjön Miki és bekísérjük a célba mindannyian. Nagyot küzdött még ha nem is sikerült a saját maga által kitűzött célt elérni, nem adta fel, becsülettel végigment a sok gondja ellenére! Le a kalappal Miki, NAGY VAGY !
Betolunk egy-két recoveryt aztán irány a szállás, pihenünk egy kicsit András célbaéréséig. Most Olivér vállalta az éjszakai műszakot, Ő várja Vallorcine-ban Andrást, küld majd sms-t ha onnan elindul az utolsó hegyre. Jól beosztották a csapatot, minden pontra jutott ember aki gondoskodott rólunk, odafigyelt ránk! Köszi Ildi, Dóri, Anita, Jucus, Csabi Csika és Olivér meg persze Emese aki önkéntesként is közreműködött a rendezvényen és persze a köszönöm a sok sms-t, hívást, emailt, drukkolást mindenkinek! Jól esik hogy ilyen sokan nyomon követtétek az eseményeket!
András befutóját majdnem lekéssük, gyorsabb a vártnál, de még időben érkezünk a célfotóhoz! Elfáradt ,egy kád melegvízre vágyik és az ágy nyugalmára. Hazakísérjük és a tisztálkodás után álomba szenderülünk. Jól alszom, pihenten ébredek délelőtt, nincs sérülésem, problémám, rendben vagyok! Jól bereggelizünk majd sétálni indulunk a városba, természetesen a befutóútvonal a cél, hátha elcsípünk még egy-két ismerőst. Jön is Glockner nemsokára, kapja is az üdvrivalgást rendesen, fülig ér a szája, boldognak tűnik. Hogyne lenne az, teljesített egy UTMB-t, nagy dolog ez, joggal büszke magára! Közben összefutunk a PTL-s hősökkel /András és Géza /nagyot mentek Ők is, majdnem kizárták őket, stb. de ez egy másik történet, majd ők elmesélik. Kifekszünk a napra, jólesik kicsit henyélni .
Jön az eredményhirdetés az utolsó célbaérkezővel akit a rendezők hada kísér fel a pódiumra!
Nagyszerű dolog ez, itt mindenki győz egy kicsit önmaga felett, kijár a tisztelet mindenkinek.
Lassan vége a napnak, sőt az egész nyaralásnak, igen ez egy nyaralás, örömünnep minden évben! Annak ellenére hogy egy kemény megmérettetés, eredménytől függetlenül mindig csodálatos időszaka ez az évnek, igazi relax hétvége!
Hogy lesz-e jövőre számomra UTMB? Remélem igen, szeretek nyaralni…
Erezhetoen komfortosabb a nyitott honalj, hazai korulmenyek kozott.
Ugy vettem eszre, hogy a futo dzsekikre vagy nem raknak honalj szellozest, vagy fix halos reszt epitenek be. Zipzart nem, hogy minel konnyebb legyen a kabat.
Ez itthon szerintem teljesen jol mukodik, de az Alpokban, sot akar mar az Alacsony-Tatraban olyan zord korulmenyek johetnek, foleg egy 10 oras, vagy egyes hardcore arcok eseteben annal is tovabb tarto outdoor elmenyben, hogy megemlegeti az ember a kerszthuzatot.
Vannak mar tenyleg nagyon konnyu hegymaszo/turazo hejkabatok, amiben azert mar lehet futni is, es a honalj zipzart ugy huzogatja az ember, ahogy akarja.
A szel mellett az eso a masik fontos dolog. Nyilvan a vastagabb hejkabat kesobb fog atazni, mint az ultra-light futo dzseki.
Es akkor most neked kell donteni, hogy egy vagyonert veszel egy mindenre jo kabatot, vagy egy vagyonert veszel tobb kabatot, kulonbozo idojarasi viszonyokra. :-)
Turadzsekim van ilyen, de mikor intenziv felfeléknél kinyitod a zippzárat a honod alatt, ugyanugy lefolyik az izzadtság az oldaladon és nem ki a kabátból. A Salomon jött be, amit Pro emlit.
lassan 4. éve használom. azt hallottam az idő miatt is kopik a vízállósága. a traversée-t tényleg valamiért nem bírta, de most a pireneusokban az volt rajtam megint, persze nem volt 13 óra eső, mint nyáron, de arra 2-4 órára most jól szigetelt..
Incendo nem jó nagy esőben, kis esőben működik, de hamar átázik, de ahogy eláll az eső hamar megszárad. Squamish ami full vízálló, de nincs benne membrán, Tecto a jó választás ami jó futásra ha már Arc'teryx.
Azon gondolkom, hogy vajon nem szempont-e a hónalj cipzár? Oké, hogy lélegzik az anyag, aminek nagyon örülünk, de ez a megoldás kicsit direktebb nedvesség elvezetést biztosít. Vagy ti nem ezt tapasztaltátok?
Márcsak azért is érdekel, mert én is kabát vásárlás előtt állok... :)
Arcteryx Incendo? Ez mondjuk csak vízlepergető, de azt mondanám, hogy középhegységre, 8-10 órára jó lehet, ellenben jó drága:)
Nekem egy Beta LT-m van ami elb.szott drága volt még leértékelve is (még mindig rosszul vagyok ha rá gondolok), egyenlőre nem használtam, de nagyon remélem, hogy ha kell akkor meg fog felelni a feladatnak:), elsősorban magashegyi körülményekre vettem, de idén mákom volt az időjárással, eddig.
Tehát Zserzseli Marmotja hamar megadta magát. (hányadik használatnál? eséstől vagy csak úgy?)
Montane minimus szétválik a rétegeknél.
Mivel nem túl tartósak, csak 30k-tól kezdődnek :-)
Nem könnyű a választás.
A preferenciám a kicsire hajtható és könnyű (volt egy RP Mini bringás esőkabátom, az jó volt), de azért öt-tíz alkalmat szíveskedjen kibírni, és szinte kizárt, hogy Alpokba kelljen.
Minimus elég sok embernek megy tönkre, mivel két rétegű és a belső-külső rész szétválik. Zserzseli kabija Traversee-n hamar megadta magát utána Szasza sima téli kabijában ment :) Három rétegű kabik meg elég drágák, de ha nem csak futásra veszed akkor talán megéri mert van,lesz egy tuti héjjkabátod-én így tettem.
Esőkabátba is vizes leszel, csak belülről! :-) Szerintem magashegyre kellhet max, meg ahol előírja a szervező.
Egy jó kabát 30-tól indul, itthon a legtöbben a Montane Minimus-t vagy a Marmot Mica-t használják, a Montane nagyjából 120 font körül van, a Marmot néha felbukkan itthon is.
Ma esik az eső. És eszembe jutott, mi lesz, ha egy hosszabb versenyen is esni fog. Egy órányit eledzegetek szakadó esőben, minden védelem nélkül, de aztán hideg lesz.
Szóval milyen esőkabátot ajánlanátok? "Egyszer fog kelleni, de akkor nagyon" jeligére.
(Zserzseli, ha jól látom, te vagy vonzod a rossz időt, vagy olyan hosszúakat futsz, hogy statisztikai valószínűsége van a rossz időnek :), Ti például milyet használtatok?)
most az egyszer egyet értek a Zserzselivel, szenvedés nem volt Traversee-n. Voltam pár 12órás és 24órás monti versenyen Olival ott aztán 18óra tekerés után full zombi, semmire se reagál, be van lassulva stb. Itt ez sehol se volt meg, nem csak nála nem, hanem senkinél. Morcizás se volt még az utolsó ponton is ment a vérszívás mindenki részéről.
hát pedig ellent kell mondjak.. a traversée-n érdekes mód nem volt szenvedés. és ezt a nem az emlékek szépítik meg. a filmből is az jött le szerintem, hogy fáradtság volt (pl. az első éjszaka), amit normálisan tűrtünk. morgolódás pedig érdekes módon egyáltalán nem volt.. a legvégén talán egy picit, mert már untunk, hogy minden farönköt döglött tehénnek, meztelen sünnek stb. láttunk. de ez a fáradtság szindróma.
persze azzal tisztában vagyok, hogy gyakorlatilag ez egy once in a lifetime experience, mármint, hogy ennyire kerek a dolog, ennyire klappol minden, de tényleg nem volt szenvedés. annak is inkább nekem az elejeről. ez nem mondható el pl. a mostani pireneusok-beli menetről. ha egyébként a filmben arra gondolsz, hogy oli és döme ugratták egymást a végén, az nem egyedülálló, ez ment végig.. én még az utolsó ponton is tudtam viccelni, ami azért nem rossz arány 42 óra után.. :)
Oké, a szenvedésnek vannak fokozatai. Ott kezdődik, hogy atom fáradtak vagyunk és a célba vágyunk minden áron. Kettes fokozatú szenvedésnél megfogadjuk hogy legközelebb ide soha többet. Folytatódhat a fájdalmakkal és rosszulléttel, ha a család ilyenkor lát, akkor már nem annyira megértő :). Szerencsére mindegyik probléma közös tulajdonsága, hogy célba érés után tíz perccel már megszépül az emlék.
De jó is lenne végig vidáman és frissen futni, de néztem a La Traversée filmet, ott aztán szintén lehetett szenvedés és morgolódás :-)
Még szerencse hogy a túrák tervezésekor csak a kihívás látszik.
Azt mondják, a pénz nem boldogít, azt viszont senki nem vitatja, hogy hasznos. Futás után pl. élelemre és buszjegyre lehet cserélni. Az ABC-ből isteni kőműves reggelit vettem. Két zsömle, 15 deka parizer, kőbányai világos. Egy szimpatikus padon, kék kút mellett elfalatoztam. Ez már nem volt szenvedés.
Érdekes volt a ködbe be-ködből ki hullámvasút, főleg hogy fölötte vagy 10 fokkal melegebb volt mint alatta...
20km-nél, valahol a Rózsika-forrás környékén fogyott el a lábam, onnantól még próbálgattam de nagyon nem kívánta a futást (nagyon szétcsapni meg nem akartam magamat, még bútorszerelés volt, most értem haza...).
Kicsit így több lett, jó lett volna azért egy 3 óra körüli nettó idő (ebben volt vagy 20 perc nézelődés most a szép ködtengeres idő miatt).
A zsák nagyon szokatlan, sokkal könnyedebben mozgok nélküle, ennyit számítana az a plusz kb. 2-3 kiló a háton?
Minden lejtő csúszott kegyetlenül, egyszer sikerült is seggre esnem a Csúcs-hegy alatti sárgán. A célból meg nagyon nem volt kedvem hazajönni, fetrengtem volna ott a füvön még vagy 2 órát, olyan szép idő volt :)
Most megyek beszédülök az ágyba, még mindig zsibbad a térdhajlatom... 50-es túrák végére szokott ilyen lenni :D
Szerintem szintiszta szenvedés, de ha sokáig akarsz élni, akkor kell a genetikának az ilyesféle sokk -ami az izületeket nem bántja, mint pl. az "aszfaltozás"- egy párszor, fiatal korban (átl. 25-35 év közt), mivel alakul a DNS (nem angol tudósok szerint is). Allitolag ilyen az éhezés is pl. Az is hosszitja az életet, ha átestél életedben pár stáción.
á sztem ez nem szenvedés szeretet. nyílván kell hozzá egy talán aránylag magasabb szintű fájdalom, vagy még inkább fáradtság tolerancia küszöb, de ez sztem hasznos az élet más területén is.. mit gondoltok, ez tényleg szenvedés? csak azért, mert ezt már sokszor hallottam, a saját családomban is :)
én nem szenvedésnek érzem.. ez a szenvedés, vagy amit annak hívsz egy idő után átalakul egy olyan állapottá, amikor a cél elérése (akár az éppen akutális hegy megmászása, vagy egy technikás lejtő megfutása) eluralja az érzéseidet, talán fókuszáltabbá válsz, stb..
A Kopár Csárdából jelentkezem. Eddig is tiszteltelek titeket, de ma elmélyült bennem ez az érzés. Dömöstől jöttem idáig és ehhez a 25km-hez nekem 4.5 óra kellett. Elég gáz, de.elsőre elmegy. Kár,hogy a sakkhoz tök hülye vagyok, ezért kénytelen vagyok az ilyen fárasztó sportokat erőltetni.
Az elején sajna siettem, túlságosan is, emiatt és a rolling stones részen tapasztalt térdfájdításom miatt mire futható részre értem, már nem nagyon maradt hozzá kedvem. El is tévedtem párszor.. A végére viszont maradt bennem szufla. Legközelebb jobban sikerül.
Na ja, azok boven szintidon tul voltak, nem 50en jottek be akkor, de megadtak nekik a teljesitest, mert brutal sok gixer volt, jelentos elmeres, jelzes keresesek, pontok ossze vissza, stb.
szoval nem volt pofajuk kizarni oket.. Elso rendezes..
Holnap megyek a Sárgára, szeretnék minél többet futni.
Az utóbbi 1-2 nap időjárása alapján milyen cipőt vennétek a helyemben? Van egy könnyű Ascend glove meg egy Asics freeze GTX. Nem szeretném a GTX-et vinni, de ha dagonya van az kell... (nem láttam a kiírásban csomagszállítást, váltócipőt nem szeretnék cipelni, elég lesz a váltófelső+nadrág a zsákban)
a rendezvényfüzet alapján 17 órás menetidőre várták az elsőt. 27 órára jött meg. ennyit a szervezésről még. meg a pálya karakteréről. amúgy egy többszörös top10-es UTMB-s volt a győztes..
Érdekes volt, már a Kevélyt megéreztem, pedig vigyáztam. A másik veszélyes rész a Dömös-Dobogókő volt, ahol nem sokkal, de megint túlmentem a célon. Megjegyezve. Viszont alulfrissítettem, egy liter víz fogyott csak el. Addig is szivacsként szívom tanácsaitokat :)
Nagykovácsitól ismertem. Múltkor a Dömös Nagykovácsi szakaszt derítettem fel. Ma pedig az elejét, Pilisszentlászlóig. 39km kicsivel négy óra felett. Pilisszántói végződés is esélyes volt, de amikor megláttam egy abc-t, rögtön nyomtam egy stop-ot, úgyis sajgott mindenem, ami el tud fordulni egy másik valamimen. Ez kétszer meg egy pici, hát szenvedős lesz. Pár emelkedőt megjegyeztem ahol kicsit vissza kellene vennem majd élesben. Gyönyörű idő volt.
- et voila.. igen. a godfather a hibás. - mondtam Hutch-nak. Miután kicsúszott a kezünk közül, amikor átszeltük az Alpokat nyáron Chamonix-ból Briancon-ig, majd a Hungarian Mátrában is nyomát vesztettük, mikor a göröggel portyázott, most azt a fülest kaptuk, hogy a Pireneusokban fog pénzbegyűjtő körútra indulni..
Will catch ya- mondtam.
Le is szerveztünk mindent a mission-re, repjegy, autóbérlés, hotelek. Erre mi van??!! Godfather cancels. Ohh shit. Na most már mindegy. Ha leszerveztük, akkor nézzük meg a spanyol-francia határvidéket, itt jó patrollozni, a smuggling darázsfészke ez a vidék.
Kazincbarcelona itteni testvérvárosából indultunk autóval. Fel a hegyekbe. Álcának befizettünk egy 100 mérföldes zarándokútra. A beachre kellett eljutni a hegyekből. De rosszul kezdődött minden. Jól megdőltünk idővel. Font Romeu-ban gyülekezett a turistacsoport. Ez valami kultikus hely, egy fiatal katalán vajda származik innen, valami Qui Lion, nagyon lájkolják errefelé, majmolják a cipőit, táskáit, pólóit.
Elkéstünk a meeting point-ról, már alig hagyták, hogy csatlakozzunk a grupetto-hoz.
Az adatok alapján nem ígérkezett brutál nehézségű menetnek. 7600 méternyi hegy, meg 167 km. Pont jó lett volna, hogy nézelődjünk, tapasztalatot gyűjtsünk, megfigyeljünk. Ha ismertük volna a Pireneusokat. Ha felkészültünk volna. Ha nem lett volna csúnyán elmérve a road. Ha négy anyánk lett volna.
Én ezt hamar felmértem és 44-nél mondtam is Hutchnak:
- Hey mate! Today is my birthday, and that's the number of my years. The moment to quit!
- Sürgősen felejtsd el ezt - szólt erélyesen kevésbeszédű társam.
Így folytattuk. Az út egyre nehezebb lett. Jött a rain. Cold rain. Egy régi hegymászós film kockája ugrott. be. Bizonyos Pepito egy filmben kisgatyában mászkál szakadó hideg esőben 2000 méter környékén.. Talán emlékeztek. Csekkoltam, hogy megvan-e a fóliám. Tiszta erővel futottam, de így is rázott a hideg. Végre lejöttünk a platóról. A lefele masszív sár. Estem keltem, mint Johnny baba. Hutch még mindig fázott, így ő ellépett, megvárt a következő village-ben. A night hosszú volt nagyon, fél8-tól fél8-ig tartott. Alig akart véget érni. Közben vagy 30 km kőtenger. Kicsi kő, nagy kő, közepes kő, kerek kő, ovális kő, lapos, kő, négyszögletes kő, raklapnyi kő, pingpongasztalnyi kő, sima, kő, göcsörtös kő, mozgó kő, asztallapnyi kő.
Minden méterért meg kell kellett küzdeni. Ilyen experience-em nem volt még.
Az idő megállt. Vagy nem haladt. Mintha lelassult volna teljesen. Paranormalitás frankón. Pillanatra Scully és Mulder ügynököket is mintha láttam volna.
Na mindegy is.. alig haladtunk ez a lényeg. Nem láttunk a hegyekből semmit. Egy-két szakadékot sejtettünk csak alattunk. Hajnalban aztán pezsdült picit az élet. Elviharzott egy-pár rossz arcú, üldözték őket úgy tűnt. Köztük a Germanh, őt ismertük hallomásból. Szimpatikus gengszter, még pacsizni is megállt a fakabátokkal.
A nappallal meg jött a meleg. Szomj és még lassabb méterek. pedig God sees our heart, futtottunk, ahogy tudtunk..
Hiába volt nappal, szép részeket nem sokat láttunk, meg emberek sem jöttek nagyon, benne voltunk egy vákumban..
Annyira benne voltunk, hogy belemerevedtünk. Hutch meg is törte a void-ot:
My legs are blocked.
Let's go to bed
- faragta a rímeket a gyűröttarcú.
Sokat nem kellett győzködnie. Jött a next night, hiányzott a sleep.
Még lett volna 35 km to see the sea.
De inkább hazamentünk. A társasúton lévők 70%-a így döntött egyébként.
A 44-t azért tartottuk, csak hozzácsaptunk egy bő százast egy szűk 30 órán át.
A Pireneusok rude, senkinek nem ajánlom, hogy felkészületlenül 100 mérföldet próbáljon ott futni az év levezetéseként.
Köszi a tippet, sajnos későn olvastam, így a szerpentinen mentem fel, és az szakadékon csúszkáltam le, fordítva kellett volna... de megvolt a Pap-rét és a Vörös-kő is, sajna a kilátást tönkretette az eső.
Én felmennék a Vöröskőre a Nagyrét és Hétvályús forrás érintésével. A forrástól nagy szintek jönnek szembe ugyebár! Majd a Vöröskőről irány a Pálóczki rét, tovább a Paprétre, majd vissza. Ez tán megvan 20 km. Jó utat!
A jelzett paraméterek alapján a Vörös-kő felé akarsz menni. :-) Ha jól emlékszem, két út vezet fel, amiből az egyik csak ufóknak futható, a másik szerpentinesebb.
Lassan itt az Iszinik. Vannak infók a terepfutó verzióról? Lesz egyáltalán? Ha igen, akkor milyen ellátással számolhatunk? És lehet depozni csomagot, csomagokat?
Meg kell nézni a térképet. Védett területen (amit táblával is jelölni szoktak az erdőben) nem szabad letérni. Ha nem védett területen vagy, akkor szabad.
Érdemes checklist-et készíteni, amire mindent felírsz, amire egy hosszabb-rövidebb futáson szükséged lehet. Előző nap előveszed és ez alapján pikk-pakk bepakolsz (és nem marad otthon semmi).
Aha, hétfőn is voltam fenn, nyitva az ajtó, szuper. A lépcső jól futható, remélem a Vulkánon már fenn lesz a pont. Azt nem értem, miért került alacsonyabbra a kilátószint, de fel lehet mászni a tetejére, sőt a 200-as HEA tartók a legeslegtetején eléggé hívogatóak.
Itthonról 10,5km, ha egyenesben megyek, azaz csak Foltántól a kéken, alatta meg végig a gerincen (Hosszú-bérc - Poros h. - Sóskút-forrás), egyenesen Nógrád felé. Ezt azért szeretem, mert gyakorlatilag nincs benne lejtő (télen ezen le lehet csúszni a várig), 10,5km/750m szint.
Kullancs az van, de erős vízsugárral zuhanyzom otthon, és lejönnek. Persze ha több napot fennvagy, az megnézős. Idén bennem is 2 volt (egyik már picit meg volt dagadva), meg egy csomó ismerősömben is pár db, de senki nem lett beteg. A kullancsgittegylet adatai szerint viszont 95% fertőzött, és ennek a fele Lyme-al. Én szedtem ki magamból+családból idén szum 10-et.
Jó lenne reális adatokat tudni, mert én ellentmondást tapasztalok.
Budaőrsről a vitorlázórepülő emlékmű környékétől a törökbálinti Anna-hegyre nincs valakinek egy tuti aszfaltmentes track tippje? nézegetem a térképet, de nagyon úgy tűnik nincs megoldás, még kerülővel se nagyon. :/
Eddig 2* mászott belém, mind a 2* a vádlimon, kompressziós zoknin keresztül :(
Kullancs csipesszel szépen ki lehetett szedni otthon.
Patikában kapható teszt, ami kimutatja ha fertőző a kullancs
Én az első néhány Börzsönyözésemhez vittem szendvicset és banánt is, nah nem mintha út közben uzsizni akartam volna, de mi lesz velem ha eltévedek v megsérülök – nehogy már éhen haljak míg rámtalálnak :D
Mostanában már a kocsiban hagyom, nagyon jól esik befalni a futrinka végén
Megnyitották a kilátót a Csóvin, nagyon szép lett. Lehet menni lépcsőzni - 133 lépcsőfok :)
Indulni honnan szoktál?
Csak kijelölt turista utakon jársz v erdészeti utakon is (le szabad egyáltalán térni a kijelölt útról?)
Köszönöm, de az igc-t nem ismerem, térképmásolatot szoktam vinni és a mobilomon van Runtastic – bár azt csak a végén szoktam megnézni, ráadásul mostanában elég vacakul működik.
Nagyontitkos, de szerintem te tudsz róla, csak nem tudod. :) Novemberben lesz egy esemény, ahol váltótag lennék, csak nem csináltam még ilyet. Mielőtt tutira elvállalom, ki akarom próbálni, hogy mit vállalhatok. Nem szeretnék egy váltót elcseszni és be kellene azt is lőni, hogy mikorra számítson rám a váltó követDKező (bocs!) tagja.
akkor inkább széldzseki, szépen melegen tart amíg mozogsz ha fáznál, eső ellen is véd vmennyire. lehetőség szerint mindenből könnyűt, kicsit vinni mert minden súly számít.
ahogy látom autónál át tudsz öltözni akkor másik póló is felesleges.
ha térképpel mész érdemes vmi olcsó önzáró zacsiba tenni mert izzadtságtól is eláznak.Illetve fektető papírt vinni amit szintén önzáró zacsiba tenni
Feltételezem, hogy nem a Sziklás-hegységbe ugrasz fel pár órára, így a telefon, frissítő kb elég is. Esőre én nem készülnék külön, várható időjárás függvényében egy hosszúujjú felső vagy nagyon könnyű szélkabát, ha délután indulsz akkor fejlámpa, kidörzsölődésre esetleg valami.
Más asszem nem írta, de kezdő terepesként talán a leghasznosabb egy társ volna....
Túlbonyolítod. A hétvégén egy 33 kilométeres körhöz vittem egy futózsákot, benne egy 2, egy 3, és egy 4 decis műanyag palackot üresen. Egy izo, meg egy magnézium tablettát, két banánt, egy energia szeletet, két csomag pzs-t. A palackokat kb. 1 óra 20 perkor egy kék kútnál töltöttem. Elég is volt, bár voltak források. És ez bőven túl volt a 4 órán.
Az autót leteszem a célban és ott vár benne a habzsidőzsi meg száraz ruha. Tényleg csak nagy zuhé esetén kell az esőkabát. Vasárnap már hideg is lehet...
Én az esőkabát helyett két cserepólót vinnék, ha esik, akkor jobb, ha ázás után szárazba tud bújni az ember, mintha felvesz egy kabát, amitől aztán bentről ázik. meg váltózokni is jól jöhet, mindez vízhatlanná zacskózva. :) nekem bejött a lanolin is a lábfejre, amit a másik topikban ajánlottak, de ha kened, akkor ne kedvenc aszfaltos zokni húzd fel, mert pár mosásig még marad benne anyag.
Jobb kicsit hűvösebben öltözni, mint melegen. Pár perc alatt úgyis beindul a belső fűtés. Ha meleged van, az nem jó. De ez ugyanígy van síkon is, szóval elvileg tudod.
Melegítőt azért gondoltam, mert rövidujjúban hideg lehet, ha megizzadok és fúj a szél. Hülyeség? Esőkabát meg akkor kell, ha rendesen szakad. Elvileg lélegző...
Pici megjegyzés, nagyon amatőrtől mert én is ritkán csinálok ilyet (bár egyre sűrűbben ahogy jön az erő)
26km-re 1000m szint nem kevés, figyelni az elején az emelkedőkön futással. Nem tudom az elosztását, de a 4 óra szinte úgy is tartható ha minden emelkedőt sétálsz.
Útközben nem lesz kút/EP/egyéb frissítőhely? 2,5l folyadék nekem kicsit sok plusz súlynak tűnik...
Egy leukoplastot bedobhatsz esetleg, nehogy meglepjen a zsák valami dörzsölődéssel.
Kajából ami nekem nagyon bejött, az a Ma Baker féle Giant Bar, elég tömény cucc, nem is szokott egynél több fogyni.
Menet közben nem, csak ha nagyon pofátlan. Ha lemész az útról, valami magas füves, járatlan részre, érdemes utána magadra nézni, akkor még lesöpörhető fázisban vannak. Általában elég a zuhanyozáskor megnézni (kivéve, ha az egyik héten futsz, a másikon zuhanyozol)l.
Bajtársak! Kullancs kérdéssel foglalkoztok ti erdőben futásnál?
Vasárnap beveszem magam az erdőbe (igazából először) és éppen csinálom a listát fejben, hogy mi legyen nálam. Ha összeszedtem leokéztatom veletek, ha nem gond.
Most, hogy egy hónapja újra futok, ideje volt kipróbálni mennyire szedtem össze magam. Less Nándoron 2008-ban voltam legutóbb, így célszerűbbnek tűnt, hogy inkább a Bakonyi Barangolást válasszam, ahol van referencia időm az elmúlt két évből. A tapasztalatokból kanyarítottam egy kis beszámolót.
Megesett az első javítás a hokámon. Túl sokféle cipőm nem volt, de nekem ez nagyon bejött. Eddig javítás nélkül 580 volt a maximum amit elmentem (Salomon spikecross, mert abban leginkább fagyban-hóban megyek, nem nagyon lát sarat), ebben most 550 van, és 500-nál javítottam. Már mikor megkaptam láttam, hogy ez egy jól javítható konstrukció. A talp feletti gumi szegélyre, ami a fűzőkhöz is felfut frankón lehet ragasztani bringabelsőt palmatex-el. Volt nekem itthon montihoz a legvékonyabb (megvettem anno, de annyira vékony, hogy sosem mertem berakni) fajta belső, azt végeztem ki. Csodálatosan felragadt, a 3 futást is kibírt az Alpokban (egyik itt : http://borzsonytigrisei.gportal.hu/ ) Érdemes egy régi kaptafát befogni satuba, ráhúzni a cipőt, és kicsit megkalapálni.
Gyere, nyomjad, én 10 éve vele élek. Leginkább a Magas-Börzsönyben szoktam futni. NHH-Csóvi közötti utak (piros és kék 3szög, ill országos kék), és a Csóviról K-re lefutó lábakon szoktam szaladgálni + felmenet. Nagymána, Pogányvár, Dobó-bérc lefeléken már lehet izgulni.Van csomó igc-m, küldök szívesen.
Azért én megvárom míg kinyitják a kilátó ajtaját :)
Sajnos a kerítés végleg a helyén marad gondolom .
Csóványostól lefelé a zöldet is megtúrták a királyházi elágazásig, nem is lehetett rajta futni sok helyen mert úgy felpuhult és az esőtől tiszta sáros lett
Merre szoktál futni a Börzsönyben?
Én június 13 óta 16* voltam, egyszerűen nem tudok vele betelni, bár nekem elég nagy falat...
Valaki megy a Bükk Trailre kocsival, akihez beférünk ketten nejemmel? Én a hosszún mennék.
Most szombaton viszont mi is megyünk a Less Nándorra 2 üres hellyel. Azonban vissza csak másnap jövünk, így a visszafuvart másként kell megoldania esetleges utasainknak. Illetve mi csak 9-kor rajtolunk (26 km), így a 8-as rajtolású 66-osra már nem érünk oda.
Ha pihenten szűkebb keresztmetszetet jelez akkor fáradtan azt, hogy gyorsíthatsz még? Nem hiszem :) , ilyenkor ki akar esni az ember szíve amikor növeli a tempót. Másik példa, hidegben alacsonyabb a pulzus, melegben magasabb, ez alapján hidegben jobban kéne haladnia az embernek, én meg melegben haladok jól, hidegben lassú vagyok. Az élénkítők szintén emelik a pulzust, de ez sem azt jelzi, hogy az ember kevesebbet bír aznap. A pulzuszónák folyamatosan vándorolnak a várható teljesítménytől függetlenül is, nálam pl +-5%, ezért nem jó csak rájuk támaszkodni, nagyon jól kell ismernie magát az embernek, hogy nagy edzésmennyiség mellett tudja, hogy az adott pulzusérték éppen mit jelent. Ezért lennék kíváncsi arra, hogy egy ultrázó hogyan küszöböli ki ezt a hatást hiszen nagyobb hőmérsékletingadozás is előfordul egy versenyen.
Most is be van kerítve, de simán be lehet mászni még drágacuccban is, már elég jól le van taposva a kerítés. A felmászás már nem annyira sima.
Utóbbi 1 hónapban nem jártam a sárgán arrafelé, de ez csak a szokásos vadvédelmi, miután végvágják az erdőt. Az utat is megtúrják a hordás után mindig.
igen, értem ezt és nagyon jó példa. ez velem is többször előfordult és szenvedtem is tőle sokszor. de itt a magasabb pulzus a szűkebb keresztmetszetet jelzi (remélem jól mondom), ami, ha edzett vagy egy idő után "beáll" a normálisra. így fenntarthatóbbá válik megint, nem csapod szét magad az elején, mondván, hogy "ez a kipihentségtől van, mehetek magasabb frekivel" ilyenkor egyébként az a tapasztalatom, hogy a kipihentség sokkal később jelentkezik, a futás során később hálálja meg.. egyébként pedig, ha a tempó a fontos, vagy versenyen vagy, akkor magadnak kell kikísérletezni, hogyan kerülsz ideális állapotba a versenyre.. pl. én egy időben direkt ezért nem pihentem túl magam. ma már nem érdekel :)
a wattos mérés érdekes, de ehhez még ennyire sem értek :)
valaki hozzáértőbbet az egészről én is meghallgatnék..
Mondok egy példát, hogy értsd mire gondolok becsapás alatt. Ha pihent vagy akkor magasabb a pulzusod az adott tempónál, tehát az előre belőtt zónában lassabban fogsz futni, mintha nem lennél pihent. Ha fáradt vagy akkor ugyanez fordítva. Érzed az ellentmondást? Pl bringán ezért edzenek már watt-mérővel teljesítmény alapon, futásnál sem lenne rossz valamilyen hasonló szerkezet.
A T31c teszi a dolgát. Amikor néha-néha rosszat mér akkor szerencsére nagyon rosszat mér így észreveszem. Olyankor egy kicsit igazítok rajta és rögtön megjavult. Minden használat előtt vizezem az érzékelőt.
Nekem Wearlink típusú van az órámhoz, illetve a feleségem régebbi pántja a másik, de szerintem az is az. Mindkettő textil. H1-em még nem volt, de ezek alapján sok bizodalmam abban sem lehet. Az a baj, hogy fél év garancia van rá a Zergében is, így ha 7 hónapra megy tönkre, akkor szúrhatom magam tökön.
Volt korábban Timex órához kemény pántom, bántani nem bántott, de nagyon megbízhatatlanul mért. Lejtőn lefelé - valószínűleg a rázkódástól - képes volt 20-30 ütéssel többet mérni a valósnál. Neked nincs ilyen tapasztalatod a T31c-vel?
Ha H1 kódolt textil mellkaspántot használtál akkor az helyettesíthető a T31c mellkaspánttal. Mikor az első órához kapott T31c végleg lemerült textilpánttal egy H1-t vettem. Ezt a pántot sokáig csak ritkán használtam így amikor tönkrement vettem egy újat. A következő pánt fél éven belül tönkrement (helyesen használtam, tisztítottam). Zerge korrekten gariban cserélte. A 2. pánt dettó tönkrement, ugyanígy gariban cserélve. Ekkor vettem egy T31c-t, azt azóta is azt használom hiba nélkül. A 3. cserés textil pánt bontatlanul megvan. Szerencsre nekem a kemény pánt nem kényelmetlenebb mint a teljesen textil. Újabb órákhoz való mérőkkel nem tudom mi a helyzet, de valószínű, hogy a textil pánt mindegyiknél ugyanaz.
Én is achilles sérüléssel kínlódok már egy éve, a Sportkórházba járok. 5.ös épület földszint. A legnagyobb szakértőnek Dr. Halasi Tamást tartják, én több hónap után kerültem hozzá. Péntekenként rendel, de nem mindig, mert konferenciákra és mindenhová jár. Most pénteken megyek hozzá, ezen a héten biztosan rendel. Anno előjegyzés nélkül lehetett menni, nem tudom most mi a rendszer. Ne számíts gyors gyógyulásra.
Egy ultrás ismerősöm IT szalag sérülésnek félre-öndiagnosztizált gondját itt vették komolyan és kezelték sikeresen. pénzbe került, de nem azt mondták neki, hogy ha futás közben fáj, akkor ne fusson: therapy4u.hu
Totális és teljes kétségbeesésben vagyok. Nem javul az achillesem. Külső elváltozás nincs, kis fájdalom van csak, de terhelésre növekszik. Tornáztattam, kíméltem, kenegettem, múlt hétre eltűnt, de két óvatos futástól újra előjött.
Van rajt, egy érintőpont Dömösön, oszt viszlát Piliscsabán.
Én is bementem Szántóra és nem bántam meg. Autóval sokat jártam régebben erre és azt hittem, hogy jóval meredekebb a főutca. Hát nem!
Sajnos nem tököltem előzetesen sokat az útvonallal és már most látom, hogy milyen hurkokat tettem bele...
Nem tudom ki szokott a dobogókői sípályán szintes edzést tartani, de tegyétek mert van benne perspektíva. Most szombaton a vizes fű lefelé sem volt rossz, de felfelé elgondolkodtatja az embert.
Meg is fogadtam, hogy Eplénybe ki fogok járni a sípályákra mert ez akkora szívás, hogy nem szabad kihagyni. Lehet, hogy felvételemet kérem az SSC klubba...
A sípálya után tökönbabonát mentem. A térképek persze nem szólnak a Szőke-forrás-völgyben vezető, piros sáv melletti szösszenetnyi patakmederről. Aki megy P85-re, kérem egy laza balra pillantással emlékezzen meg arról a négykézlábas mutatványról amit produkáltam szombaton.
Szóval jó verseny, kedves, lelkes szervezők és tökéletes időpontban.
Nekem 2 Polar övem van a fiókban és egyik sem működik. :-| Kiad az ember az órájáért egy kisebb vagyont, aztán 1 év alatt beszarik a technika. Azóta dühömben nem használok övet. Szerencsére az óra többi tartozéka és az óra is működik.
Szántó előtt ráálltunk az aszfaltra és azon mentünk Szentkeresztig. Ott egyenesen fel a P--on az aszfaltig, és ott azon mentünk megint vagy 3,5-4 km-t a P--ig. (Ezen a szakaszon értük pl. utól Lacit, aki hegyet mászott a K+, P3 kombóval.) Ott természetesen a völgyön le, de ott is egy darabig inkább a párhuzamos dózerúton, amíg lehetett.
Így utólag utánaszámolva vagy 15-16 km-t aszfalton tettünk meg a 43-ból, ami talán ideológiailag nem helyes :) , de a verseny szempontjából így volt jó.
Egy jó hegyimenőnek lehetett volna itt-ott levágásokat tenni, ott volt pl. Athosz, aki az egész versenyt lehozta 40 km alatt, gondolom sokkal több szinttel, és így is jóval gyorsabb volt, mint mi. :) De minket eléggé lelassít a meredek lejtő is.
Csütörtökön még be volt kerítve, igaz az eső is szakadt, így inkább felhúztam a nyúlcipőt, nem nagyon nézelődtem, de már jó lenne felmenni.
(régebbi kép)
Erre is szoktál futni? (Csánki-kert és Királyháza közötti szakasz)
Három hete még csak ledozerolták egy részét, következő héten már ott voltak a cölöpök, csütörtökön, már a kerítés drót is. Jövő 7végére már körbe lesz kerítve
én nem vagyok a pulzus alapú edzés felkent papja, vannak itt szakavatottabbak..
de a pulzus sosem csap be. pont, hogy a tempó tud félrevezetni. mész, mész, könnyen esik, aztán hirtelen jön a kalapácsos. klasszik maratonos fal..
a pulzus mindig alklamazkodik a napi bioritmusodhoz, formádhoz, időjárás toleranciádhoz stb. tehát a pulzus alapján belőtt menet egyszerűen "fenntarthatóvá" teszi a tempódat, egyenletesebbé a teljesítményedet.
és persze igen, ez nem mindig ugyanaz a tempó, mert egyszer ilyen napod van, másszor olyan, szar az idő, meleg van, nem aludtál stb.
a pulzus annyiban segít, hogy az adott napi körülmények között a legjobbat, vagy még inkább a legegyenletesebbet, leginkább fenntarthatóbbat, "legbiztonságosabbat" hozza ki belőled. ennek szerintem klasszikusan ultratávon veszed igazán hasznát. 1500 méteren nem kell babrálni ilyenekkel. ing gatya, ami belefér, a végén meg csipesszel szednek le a pályáról.. :)
Igen, én is gondolkodtam átfutni végig a falun, de így még több lett volna az aszfalt, ráadásul a civilizációban, így elvetettem, de időben biztosan jobb döntés volt. Merre mentetek Keresztestől???
Ez már tetszik, ez a gondos előtérképezés :) Az első novemberi dobogókői hegyifutó versenyem előtt sokat foglalkoztam ilyesmivel én is (elvileg az is freeride jellegű, bár logikusan két-három kisebb helyi variánsra szűkül a választás)
Mi is ott voltunk! Teljesen egyetértek Edinával, remek kis rendezvény volt! Jó az alapötlet, a verseny előtti este sokat méricskéltünk a térképen, hogy kihozzuk az optimális útvonalat. Végül Ildikó ötletét valósítottuk meg. Amúgy már Pilisszentkeresztig volt különbség az útvonalválasztásban. Szántón többnyire a félmaratonistákkal tartottak a maratonisták is, mi meg inkább egyenesen bementünk a faluba és az aszfalton szaggattunk a falu végéig. Alapvetően nagyon sok aszfaltot tettünk az útba, és ez a verseny szempontjából tökéletes döntésnek bizonyult. Sok gyorsabb ember előzött meg bennünket többször is a Dömös felé vezető úton, mert az aszfalton rendre elébük kerültünk. Én 43 km-t mértem kb 1200 m szinttel.
Tökéletes futóidő volt, 15C hűvös, a rendszert nem engedte túlmelegedni. EGész jól toltuk, Ildikó elhozta az Edina utáni helyezést. 4:43 körüli idővel értünk célba, holott előzetesen bőven 5 óra feletti időt saccoltam magunknak.
Erről a versenyről érdemes írni, végre valami más, imádtam. A lényeg fuss el a Piliscsabától Dömösig (kompnál frissítőpont) és vissza tetszőleges útvonalon. Szervezőknek lényegesen kevesebb munka, futóknak meg lehet gondolkodni, merre is gyorsabb. A helyismeret nagy előny, de ennek ellenére nekem nem sikerült az optimális utat kiválasztanom. Pilisszentkeresztig mindenkinek egyértelmű volt, de onnan...volt aki felfutott Dobogókőig nagyobb szintet bevállalva és le a sípályán majd toronyirányt Szőke-forrás-völgyig. Én a hosszabb (részben terep-részben aszfalt), de biztosabb utat választva (Öreg-vágás-hegyen át) Király-kúti-nyeregig, majd onnan le Dömösig. Ami még nagyon érdekes, hogy hiába oda-vissza ugyanazt az utat választottam, de érezhető a különbség a két irány között. Odafelé nagy egybefüggő szint nem volt, de vissza a Dunától majdnem Dobogókőig egy szuszra kellett felfutni, így 15 perccel volt több a vissza, mint az oda. Nyilván némi lassulás is benne van, de nálam ez nem jelentős. Sajnos nagyon kevesen indultunk ezen a távon, a többséget a jól kijelölt félmaraton vonzotta. Szinte végig magányosan futottam, időnként tűntek fel vetélytársak, mikor összefutott az utunk. A célban izgalmas volt egyeztetni ki merre ment, már aki elárulta...
Igazán izgalmas az lenne nekem a jövőben, ha minden évben (vagy félévben) más lenne a fordítópont (frissítő), talán legközelebb Esztergom...
Köszönöm a szervezőknek, nagyon jó hangulatú versenyt sikerült szervezni, a helyszíni nevezést is megoldották, evvel egy alapítványt lehetett támogatni.
Így az én távom kb. 42-43 km 4.27 idő 1420 m szint.
Hosszabb távokon nem csap be a pulzusod? Azért kérdezem, mert egy idő után már más teljesítmény párosul adott pulzushoz, sőt a hőmérséklet és egyéb környezeti paraméterek is tologatják az ember zónáit.
Ejfeli rajt rulez!!! Es meg mondja valaki, hogy csanya nem hallgat a nep szavara ;). Na ez igy mar popec!! Cool! Persze ub es a m115 kicsit banja az uj idopontota, dehat mas celcsoport sztem..
Szentendre városa rengeteg sport- és kulturális eseményt rendez minden évben. A jövő évi rendezvények naptárát egyeztetve több átfedés is kialakult, így a Salomon UTH-nak új időpontot kerestünk. Azért, hogy kevesebbet kelljen sötétben futni, május 23-án, szombaton éjfélkor rajtolunk (az 52 km résztvevői másnap, vasárnap reggel 8-kor). A hosszabb pihenőidő érdekében pedig elintéztük, hogy 25-én, hétfőn senkinek ne kelljen dolgoznia.
Szerintem azt is érdemes figyelembe venni, hogy a technikai paraméterek meg a funkciók önmagukban nem feltétlenül tesznek jóvá egy lámpát.
Én most Led Lenser H7R-t használok, és nem szeretem.
Fényerőre elég, a fogyasztása nekem megfelel, viszonylag könnyű, állítható a fényerő, fókusz, dőlésszög, akkor meg mi kell még?
- bár a dőlés állítható, de 30 fokos lépcsőkben (ez a Tikkánál asszem 7,5 fok). Kb. sem oda szokott kijönni, ahova világítani szeretnék, aztán korrekcióként tologatom a lámpát fel-le a fejemen. Hullámzó terepen elég vacak tud lenni.
- bár a fókusz fokozatmentesen állítható, a fényeloszlás valahogy sehogy se az igazi.
Ezzel szemben a korábbi lámpám (Silva LX)
- fix fókuszú volt, de olyan lencsével, ami egy erősen fókuszált előre mutató fényen kívül egy nagyobb sugarú körbe is szórt, ami pont jó volt arra, hogy a periférián lássam, ha valami kő az utolső pillanatban elém ugrik és el akar gáncsolni.
- a fényerő csak három (négy?) fokozatban volt állítható, de ezek a fokozatok jól voltak belőve: a legerősebbet jellemzően csak erős lejtőn kellett használnom.
Az LX-szel gyorsabb voltam éjjel, mint nappal, a H7R visszafog.
További szempont lehet a kompatibilitás minden más felszereléseddel (pl. nagyobb, kábeles aksit jellemzően mennyire praktikusan tudod elrakni, szükség esetén mennyire gyorsan/kényelmesen tudod cserélni, vagy ha sildes sapkát használsz, akkor a laposabb modellek nem sütnek át a sild fölött és pont a lábad elé nem tudnak világítani, ilyesmi).
Köszi a tapasztalatokat! Igen, nagyobb a sérülésveszély -belevisznek a többiek a "jóba",- de ha az ember sikon kezdve szokik hozzá és betartva a fokozatokat, megy fel az erdöbe, az azért csökkenti a kockázatot, nem?
:) nem oli pulzusa alapján mentünk. ha én az övével mentem volna, még mindig kint lennék. az én laktátom 185-nél van, az övé majd 30-al lejjebb asszem.. ezt úgy értette, hogy volt egy pulzuslimit, ami nála 135, robinál 145, nálam 155 volt, és ehhez igazítottuk a menetet. ő határozta meg a 135öt, mert ismerte a mienket, így tudta, hogy ez nálunk mit jelent.. de ehhez a limithez ugyanaz a tempó, állóképesség tartozik.. be is jött.
egyébként az elmúlt 5-6 évet főként pulzus alapján edzettem, de ez alól az ősz mindig kivétel volt, akkor szoktam próbálkozni egy maratonnal, akkor 2-3 hónapig nem használok övet. rövid távokon én nem érzem annyi hasznát, de 50 kili felett enélkül szerintem nem sokáig jut az ember.. idén bepróbáltam a T80at öv nélkül. kb 25-ig jutottam, olyan bazári módon futottam el az elejét, hogy onnan a következő 60 egy konkrét szédelgés volt..
én élvezem a pulzus nélküli edzést is, itt a kulcs a táv, intenzitás kettős. ha vki nem akar ultratávokat futni, nem feltétlenül veszi annyi hasznát. sőt persze az sem ért, ha az ember megismeri magát jobban, ez pedig öv nélkül hatékonyabb, habár nagyon a sérülés veszély is..
Új Nao most jött ki 575lument tud a régi 315 helyett,2600mAh akkuval jön ki. Max fényerőn gondolom nem sokáig megy, de stabilan fog világítani 200-300lumen környékén
elején mikor bekapcsolod akkor van kb 1-2s mire beáll, de menet közben gyorsan reagál. illetve fixre is tudod állítani, havazásban, ködben, esőben érdemes fixre rakni mert a vízcseppek megzavarják az érzékelőt.
Köszi a tippeket! Petzl lámpákat már néztem én is, ez a fényérzékelős megoldás jó ötlet, de nem tudom a gyakorlatban mennyire gyorsan alkalmazkodik a változó viszonyokhoz. Esetleg valakinek van személyes tapasztalata?
Bocs, de pulzus nélkül tényleg nem lehet jól edzeni :) Pulzusmérő nélkül már annál inkább. Annyi volt csak a "gond veled", hogy túlságosan elítéled azt, aki főleg a pulzusmérőjére támaszkodik. Én ilyen vagyok, mert a külső körülmények miatt nem vagyok elég figyelmes magammal és tökre nem tudom megállapítani műszer nélkül a pulzusomat. Ha valaki meg tudja, akkor annak nincs szüksége kütyüre. Sajna nem mindenki ilyen... Ennyi volt csak a lényeg szerintem. Meg az, hogy ebben a topicban valami miatt egy pónilóról írod a hozzászólásokat, odaát meg Big Jake (http://www.lovasok.hu/index.php?i=55304) hátáról...
Azt szeretném kérdezni, hogy a pulzusfigyelés alapján felépített edzettséged (nem tudom, a 6 év alatt végig az alapján edzettél-e) után nem-e volt túl nehéz Oli pulzusa szerint két napig az Alpokban, vagy amúgyis annyira fáradtak voltatok, hogy ez csak mégjobban elvette volna esetleg a figyelmet/energiát az útról? Köszi (ugyanis támadás ért, hogy a pulzus nélkül nem lehet igazán jól edzeni, holott több mint húsz éve jól érzem magam így, magashegyen is jól haladva -igaz nem lóversenytempóban)!
Attól függ, mennyit szánsz rá. 15 ezer alatt szerintem kevés a jól használható darab (vannak persze olcsóbb kínai lámpák, amiknek jó a fénye, de én jobban bízom a nagyobb márkákban), ezt ajánlanám, teljesen elégedett vagyok vele:
Ha ettől többet szeretnél rákölteni, akkor már jóval több az alternatíva. Petzl Myo RXP- t sokan szeretik, de érdemes körülnézni a Fenix és a Led Lenser termékei között is.
Kösz, szépen a cikket! Oli olyan volt, mintha itt ülne a szobàban, olyan jól átadta a hölgy a hangulatot. Gergövel is megismerkednék személyesen, de erre nem sok esély van, viszont szoritok értük 10-én és megyek egyet én is most a hegyen, pedig már tegnap is voltam egy pusztitót.
Új arc vagyok és a tanácsotokra lenne szükségem: fejlámpát szeretnék venni (a jelenlegi Petzl Tikka nem ad elég fényt fullra töltött elemekkel sem) és nem tudom melyiket szeressem. Tudnátok tanácsot adni? Ti mit használtok?
Mennyi sok szép biztatást és tanácsot kaptam :), köszönöm.
A végkövetkeztetés persze csak annyi, hogy "majd kiderül".
zserzseli, most, hogy megnéztem a listát hogy tavaly kik futották 9 órán belül, hát izé, azért tudom hová tenni magamat, szóval nem reális.
Ami a hosszú futásokat illeti, edzésbe nem fér bele, csak versenybe (Terep50, Bp.Terep kupa maraton, Börzsöny Trail, Vár a Hármas, tíz nap múlva meg a Budapest maraton). Hmm. Most így leírva meglepően rövid az idei három óra felettiek listája, ami most persze szerencsésen kiegészült ezzel a bejárással. A kerékpáros maratonok idén kimaradtak. Tavalyig nyomtam őket, azok általában 5-7 órások voltak.
zserzselihez hasonlóan én is el tudok képzelni 9 óra körüli időt Neked, viszont amit nem nagyon az a 10:30-on kívüli. Az említett 1,5 óra szórás azonban simán benne van - ez benne a szép.
2. indulásra már csak 10 perceket lehet tévedni :)
Engem meglepett, hogy ez volt életed leghosszabb edzése. Na ebből kisülhet némi nehézség. Persze addig még át tudod állítani a rendszert a hosszúkra, sőt még az is lehet, hogy arra sincs szükséged. olipapa 2006-ban úgy futott UTMB 40. helyet, hogy volt egy Pirosa, meg egy Barcikája, és azon kívül ha jól rémlik két órás edzésekkel készülgetett. Igaz, neki volt 24 órás montis tapasztalata (nem is gyenge :) - nem tudom Te ilyen hosszút bringáztál-e.
Szóval nehéz megjósolni. 6 óra felett valóban megváltozik az élet. Nekem az az érzésem, hogy az csak fele (vagy kisebb) részben edzésmunka, nagyobb részben adottság. Ebben benne van az anyagcsere, emésztés, ízületek, kinetika, fej. Látunk hozzád hasonló (4-5 órás) gyors futókat akik aztán 10 óra felé is aláznak, meg fordítva is benne van. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, majd sűrűn hívogatom ebolát, hogy benn vagy-e? :)
A Piros amúgy szerintem olyan pálya, hogy elsőre nagyon nehéz igazán jót menni. Itt a pálya ismerete kirívóan sokat jelent. Azt ajánlom tapadj Jakus Bélára, abból rossz nem sülhet ki. :)
Maga a hossza egyébként szerencsés. Itt egy kicsit igaz, hogy ha sietsz, hamarabb beérhetsz mint utolér a kalapácsos.
Amit futottál abból sokat nem érdemes kalkulálni. Dömös egy lendületes, kb. 2:45 körüli 27-28 kili után jön. Az azért úgy "beépül". Erre rátenni Dobogókőt inkább amolyan felkészülés a "célegyenesre". Ui. Dobogókő után jön egy (jó esetben) lendületes 50-es, ami végig(!) komoly odafigyelést érdemel.
Az eddigi versenyeken amúgy azt figyeltem meg, hogy (a végét tekintve) az olló a Kopár - Nagy-Szénás és Nagykovi cél szakaszon nyílik, ezen belül is azokon az éppen kifutható szakaszokon, amiket kikocogni általában már nagyon nem esik jól. Ha a Hosszúárok előtt sokat sétál az ember, vagy ugyanúgy a Vöröspocsolyás-hát előtt kornyadozik, csak úgy ömlik ki az idő :)
Nem is tudom, ki mondta nekem valamelyik évben a P55 Kopár csárdai céljában ücsörögve kérdésemre, hogy vajon mi van ezen túl: "50 km után már nem fáj jobban." :) És tényleg így is van. 50-re én már belassulok annyira, hogy a hátralévő 30-on már nem lassulok tovább, és nem is fáj jobban.
De én közel nem futom azt a tempót, amit te, így Zserzseli tanácsai inkább mérvadóak.
mondtam én a 9-10 óra között, simán, ez után én inkább 9 órán belülre tenném. ha én tudtam menni 3 évvel(!) ezelőtt 9:14-et, akkor neked ennél fél órával jobbat kell menned.
mondjuk érdekes, hogy kerested a jelzést. ennél egyszerűbb útvonalvezetés nem sok van szerintem :) meg mi mondjuk nagyon sokat jártunk a különböző szakaszain, nagyjából csukott szemmel is végigmennék..
a piros egy nagyon gyors, nagyon futható útvonal, ráadásul a legideálisabb időben, hideg reggel, 10-15 fok nappal, futómű, frissítés szempontjából a legjobb.
az én tapasztalatom, hogy kb. inkább 6 óra után van egy nagyobb vízválasztó, itt viszont akkor már majdnem beérsz.. :) szóval sztem nem lesz itt nagy gond, nem nyílik meg a szakadék, nem lesz megvilágosodás, vagy elsötétülés..
kajára figyelj nagyon. kevélyt ne fusd el, de az nem is a te stílusod a leírásaidból ítélve. szénás szokott még csalóka lenni, ha a homokos szakaszt nagyon megtolod, az oda tud verni picit..
hajrá!! nagyon kíváncsi vagyok. kis pezsdülés az élmezőnyben..
Elméleti versenyszervezés helyett :) egy kis élménybeszámoló, mert annyira jót futottam hétvégén, hogy muszáj megosztanom.
Ugyan még mindig nem döntöttem az első hosszúm (P85) sorsáról, de legalább edzésmotivációt adott, és vasárnap befutottam a piros jelzést Dömöstől Nagykovácsiig. Ez a P85 közepét: a 29-64. km szelvényt jelenti
Dömösről a Prédikálószékre kirándultunk a családdal. Mire visszaértünk a kocsihoz, elfáradt a lábam. Hogy lesz ebből futás?
A Garmin 810-esbe betöltöttem a piros trackjét. Viszont én csak Dömöstől indultam. Ettől a kütyü megőrült és feltétlenül a budapesti rajtba akart visszanavigálni. Eleinte nem ismertem fel a rosszindulatú útjavaslatait és kétszer is eltévedtem az első pár száz méteren. Aztán kikapcsoltam a pályakijelzést. Innentől alapvetően a jelzésekre hagyatkoztam, néha néztem csak rá a térképre. Voltak necces elágazások, nem is kevés, sok-sok perc bánta, de a gps-re ránézve visszataláltam.
A Dömös-Dobogókő rész tetszett, ennek a vége ismerős volt. Dobogókőtől lefelé tavaly feltúrták, itt elég nehéz követni a piros jelzést. Pilisszántó után meglehetősen érzelemszegény dózerek vannak. Kopár csárdáig a singletrack fenyves tetszett. Meglepetés a Kopár csárda és a Hosszú-árok között: homok, még homok, de hogy kerül ide homok? Hosszú-árok alján sötétedik: dilemmázok hogy elővegyem-e a fejlámpát vagy ne. A nem mellett döntök. Az árok mellett még felbotorkálok, de a Nagy-szénás alatt, a volt turistaháznál percekig keresem a felvezető jelzést. A GPS szerint itt van pedig. Három méterre álltam tőle :) A Nagykovácsi felé vezető gyökeres szikláson is érdekes élmény volt az árnyakra és megérzésre hagyatkozni. Nagykovácsinál már késő is volt, busz is járt, hát hazamentem.
Nem néztem pulzust, kényelmesen és egyenletesen futottam. Az átlagpulzus 8-12 ütéssel lett egy négyórás terepi versenytempó alatt. Annak különösen örülök hogy sikerült megállni az anaerob állatkodást.
36km, 1500 szint, majdnem négy óra, életem leghosszabb edzése. Két óránál még hosszúnak tűnt, aztán elmúlt az érzés és észrevétlenül telt az idő. Elfogyott egy komplett 2 literes ivózsák tartalma. Míg erőnlétileg nem érintett meg a táv, megállapítottam, hogy a vázrendszernek nagyon nem kellemes.
Olvastam pár beszámolót, Pap Gábor szerencsére írt részidőket is. Meglepett, hogy a "kényelmes" részidőim nagyjából az ő tavalyi 8:31-es teljesítésének feleltek meg. Persze én ott kezdtem, ahol ő már a táv harmadánál volt. Még ha egy jelentős lassulást is beleszámítok, meg a várható hideget, a tíz óra alatti teljesítést már reálisnak látom, ha nincs összeomlás. A Strava-n látott 10 óra körüli teljesítések részidőinél is 10-15%-kal gyorsabb voltam most.
Remélem, belevágok, most már kezdek kíváncsi lenni. De hogy mi történhet öt óra felett? Energetikai vákuum? A hazabuszozás során nem tudtam másra gondolni, kólát és ennivalót akartam, minden áron.
Sejtettem. Nos, ha kevesebbért lenne, akkor megorrolna az a bokaforgatós shuzokat gyartó fö-"spondzor", ha meg többért, akkor meg azok tizen se mennének el, akik eddig.
(régebbi kép)
szomorú :(
