Herstali Pipin 689 után a frízek, alemannok és bajorok ellen vezetett sikeres hadjáratokat újra elismertetve velük a frank fennhatóságot, mivel ezek a népek kihasználva a frankok belső harcait a 7.században függetlenedtek a frank uralom alól.
elbukott föltámadt, elbukott föltámadt a birodalmaknak és az embereknek hasonló a sorsa és ma van az az idő, amikor mindenki fél, nehogy még egyszer elbukjon a napokban Ferenc pápa is megmondta, hogy háborúban állunk.... Most van itt az idő, amikor jól teszi, ha mindenki újraolvassa a népvándorlást ,mert lehet a jövőnket mutatja meg. :(
"A hunok bukását követően a 460-as évek elején pecsételődött csak meg végleg a nyugati császárság sorsa,"
.
Szerintem csak megpecsételődött és a végleg szót kihúznám. A végleg szerény tudomásom szerint 1806-ban volt és még az sem biztos és meglátjuk majd az EU átalakulását ha túléljük a népvándorlást. Juncker imperátor abszolut nem alkalmas a nyugati birodalom megmentésére.
Nevezheted bukásnak, ha akarod, de igazából a központi hatalom veszítette el a képességét -- sok ok miatt -- arra, hogy ellenőrizze a tartományokat. Ez az 5. században krónikussá vált, de ekkor is hosszabb-rövidebb időszakonként a császári fennhatóságot sikerült ideig-óráig helyreállítani a legtöbb tartomány fölött. A rómaiak számára természetessé vált, hogy lázadó tábornokok és/vagy barbár szövetségesek gyakorolják a katonai uralmat fölöttük. A hunok bukását követően a 460-as évek elején pecsételődött csak meg végleg a nyugati császárság sorsa, ekkorra fejlődött a helyzet odáig, hogy a császárok már nem rendelkeztek többé az eszközökkel, hogy visszaszerezzék az uralmat az elszakadó tartományok fölött. A szétforgácsolódó birodalom tartományai rómaiak maradtak, csak többé nem létezett a császárság, ami a rómaiság egyik legfontosabb identitásképző intézménye volt korábban. Ennek helyére lépett fokozatosan a barbár királyságok ideológiája, különösen a justinianusi reconquistát követően, mivel a nyugati barbár királyságokat alapjaiban rázta meg, ideológiai síkon is, a keletrómai nyomulás. (Két királyság megsemmisült, és egy harmadik is súlyos sebet kapott.)
Köszönöm az ajánlást, Klaniczay könyve megvan nekem. Amit itt írok nem tudományos munka, csak néhány fontosabb tényt ismertettek mások alapján nagyon röviden, hogy egy minimális vázlatot adjak a német történelemről.
Igen tényleg így volt. Érdekes módon ahol a legnagyobb keveredés történt, Belgium és Franciaország északkeleti része, lett a középkori Európa legfejlettebb része, Itália északi része mellett.
Ezzel a romanizálással vigyáznék, mert szerintem inkább barbarizált és akkor látod, ha a Meroving művészetre rákeresel. Amit találsz közeílti a semmit.
Vörösvári ezt szemléletesen leírja, hogy a király az államkincstárat a hálószobájában tartotta és a rendelkezéseket szóban adta ki. Mintha más bolygón lennénk és ennek köze sincs az antikvitáshoz.
.
A másik gyanús és ami a magyarországiaknak természetszerűleg nem tűnhet fel (mert ott ha egy kisvárosban feltűnik egy reneszansz madonna 1510-ből már az egész ország csodájára járna).
De itt ha egy épp görög színházat akarok látni vagy innen 13 kilométerre Tindariba vagy 30 kilométerre Lipariba kell hogy átnézzek és minden kor ógörög, római, neolitikus, bizánci, normann, gót, reneszansz simán tanulmányozható, itt a saját megyénkben is.
Érdekes módon a vii. és viii. századból szinte semmi még itt sem és ez szinte lehetetlen és sokat gondolkodom rajt, de nem tudom a helyére tenni és lehet hogy akik a kiesett évszázadokat írják lehet valami igazság benne?
.
Érdekes, hogy a minimális 8. századi építészeti emlékek közül az egyik épp a kis városkánkban van...
Nagyon érdekes, ahogy összekeveredett két világ, a régi római és a germán frankoké, nemcsak a szokások és az intézmények, de maga a népesség is.
Gondolom, hogy ez leginkább a birodalomnak a Rajnától nyugatra fekvő régióira volt igaz.
Szerintem ezekre az időkre vezethető vissza, hogy elkezdett elkülönülni egymástól a francia és a német népesség etnogenezise és kultúrája is.
A birodalom nyugati részében a népességben masszív többségben voltak a romanizált utódnépek (romanizált gallok, belgák, ligurok stb.), míg a Rajnától keletre eleve csekélyebb számú romanizált népesség élt, ott a germán betelepülők tehették ki a lakosság többségét, bár a Dunától délre ott is nayg létszámú romanizált utódnépességgel kell számolnunk a régészeti és történeti adatok alapján, főként romanizált alpesi keltákra, akikre a germán népek, a burgundok, alemannok és bajuvárok rátelepedtek.
A Mosel vidékén született Frank arisztokrata családból. Cloter király udavarában, Metzben végezte iskoláit. Mint Trier főapátja, Dagobert király tanácsosa lett. Majd a királyi palota grófjává nevezte ki Dagobert jutalmul szolgálataiért és elnyerte Köln bíboros érseki rangját, a következő király, iii.Szigfrid alatt. Főműve a germán törvénykezés újraalkotása Lex farkamtudja mi néven. Szent Kelemen tiszteletére Kölnben bazilikát alapított, ami a román időszak utolsó periódusában épült ujjá és ma mint Szent Kunibert Bazilikát ismerjük, ahol egy díszes aranykoporsóban vannak közszemlére téve csontjai.
A társadalom legalján a villagazdaság földjeit művelő rabszolgák voltak. A Meroving kor arisztokratái átvették a római rabszolgaság modelljét. A frankok keleti hadjárataikon szereztek pogány germán és szláv rabszolgákat, akiket új villagazdaságaikban dolgoztattak a frank arisztokraták. Ekkor jelent meg a sclavus - rabszolga szó. A helyiekből is lehetett rabszolga, bűncselekmény és eladósodás miatt. A rabszolga a 6-7 században nem számított személyiségnek, nem volt jogképes, nem védekezhetett törvény előtt, nem volt tulajdonjoga, nem házasodhatott szabadon és az ura tulajdona volt.
Létezett rabszolga felszabadítás. Két módja volt. A király előtti, amely dénár fejében történt és az egyház előtti.
A világ előtti dénárdobással kezdődött, a rabszolga a király képviselője jelenlétében dénárt adott át urának, aki a rabszolga kezét megragadva a háta mögé dobta a dénárt. Az így felszabadított rabszolga, a libertinus ( szabados ) továbbra is ura szolgálatában maradt és nem lett teljesen szabad.
Az egyház előtti felszabadítás a püspök jelenlétében történt, a felszabadított tabularius lett, amely félszabad lett, az egyház tulajdonában maradt és nem lehetett világi úton felszabadítani.
Létezett a teljes felszabadítás is, voltak olyan fiatal rabszolgák akik tehetős idős szabadok fegyverhordozói voltak, idővel szabadok lettek és a legjobbak a királyi kíséretbe is bekerültek.
A Somme-Meuse- Loire folyók közti területen a frankok betelepültek a többségi római lakosság közé. Római településekre költöztek vagy szórványtelepüléseket hoztak létre mellettük. Itt átvették a római szokásokat. Az új frank arisztokrácia szintén átvette a római nagybirtok módszereit, nagybirtokaikon római colonusok éltek és keletről szerzett rabszolgák.
A kor társadalma szabadokból és rabszolgákból állt. A társadalom többsége szabad volt.
A volt római területeken fennmaradt 3-4000 előkelő, köztük 1000 szenátori család, ezek a 7.századra beolvadtak a frank arisztokráciába, régi római neveik helyett frank neveket vettek fel. Elvállaltak világi ( comes ) és egyházi tisztségeket ( püspök, apát. A frank előkelőkkel rokoni kapcsolatba kerültek, a 6.század végére létrejött egy új csoport, a nobilitas.
A római korban az előkelőknek tőlük függő klienseik voltak, ezek közül sokan a frank királyok szolgálatába álltak és a nemességbe kerültek.
A szabadok közt létezett jogi különbség, eltérő vérdíjaik voltak, az előkelőknek és a frankoknak magasabb volt a vérdíjuk. A királyi szolgálatban álló szolga eredetű magas beosztású tisztviselőknek szintén.
A közszabad emberek számára lehetséges volt a társadalmi felemelkedés. Aki katonáskodott felemelkedhetett.
A közszabadok katonáskodtak, dolgoztak saját földjükön és nem töltöttek be magas állami tisztséget. Idővel a római kisbirtokosok és más germán szabadok is közéjük kerültek a katonai szolgálat fejében. A 8.század közepéig fennmaradt ez a réteg.
Létezett egy átmeneti réteg, azok az elszegényedett római kisbirtokosok akik a római nagybirtokosoktól annak idején védelmet kértek a többi nagybirtokos ellen, ezért szolgálattal tartoztak cserébe a patrónusuknak, nem voltak teljesen szabadok, de megmaradt földjük tulajdonjoga és bírósághoz fordulhattak.
A colonusok is átmeneti réteg voltak, nem költözhettek szabadon, nem katonáskodtak, de nem voltak szolgák.
A fő gazdasági ágazat a mezőgazdaság volt, a nagy többség ebből élt. A volt római területeken a régi módszerek éltek tovább, a kétnyomásos gazdálkodás és a mediterán túróeke ( aratrum ) használata. Mivel lecsökkent a népesség és a városi népesség is, kevesebb földet műveltek meg, csökkent a szőlők és kertek területe is, több területet használtak legeltetésre, nagyobb lett az erdők, mocsarak területe, ahol vadásztak, halásztak, gyűjtögettek.
Fennmaradt a római egyházi és világi nagybirtok, de túlsúlyban volt a kisbirtok, a szabad paraszti gazdaság.
A nagybirtoknak két része volt, a saját kezelésű villa és a telki gazdaságok. A villa földjeit rabszolgák művelték. A távoli területeket földre ültetett rabszolgák és röghöz kötött parasztok - colonusok művelték, akik terményt szolgáltattak be.
A villa földjein a termelést tiszttartók és rabszolgafelügyelők szervezték. A tulajdonos kúriája és a gazdasági épületek mellett voltak a rabszolgák kunyhói. A 6-7 századra már változott a helyzet. A villagazdaság területén saját kézművesműhelyek jöttek létre. Ebből a 8-9 századra jött létre a feudális nagybirtok a Rajna és Loire közti régióban.
A frankok által lakott területen eltérő volt a gazdálkodás. Az erdős területeken kivágták a fákat, azután felégették az irtást és kimerülésig művelték. A faluközösség felosztotta tagjai közt a szántóföldeket. A szántóföldeket sövény vette körül nehogy a háziállatok kárt tegyenek a vetésben. Miután kimerült a föld, új földet műveltek meg és a régi parlagföld lett.
