A héten Kaposváron van egy 25 ezres torna, Timin és Fannyn kívül az összes magyar lány ott próbálkozik. A kvali 2. fordulójában 6 magyar volt, de mindannyian kikaptak, és nem jutottak a döntőbe. A főtáblán 8 magyar van.
Réka meccsén a szlovák lány görcsösen nyerni akart, és minden labdából winnert akart ütni, csak a végére elfáradt, és ue-k lettek belőle. Réka pedig fáradhatatlanul ütögette vissza a labdákat.
Annát a francia lány az első szettben kiismerte, és Annának nem maradt fegyvere. Érdekes taktikát választott: ha bejött valami, legalább háromszor egymásután ugyanazzal próbálkozott, de a másodikra már számított az ellenfél. Pl. befutott a hálóhoz, pontot csinált, akkor még kétszer-háromszor befutott, a francia meg alig várta, hogy elüssön mellette vagy átemelje.
Timi visszajött a TOP100-ba (92), Anna 20 helyet javított (179), Réka már így is 60 helyet lépett előre, ha ma nyerne, visszajönne a TOP200-ba, míg a két szupertehetség (Fanny és Dalma) bőven 200-on kívül vegetál.
Furcsa volt nézni, főleg a heti USO női páros meccsek után. Egyrészt hatalmas csata volt, másrészt a pontok 90%-a úgy dőlt el, hogy ketten püfölték a labdát keresztbe, a másik kettő a hálónál álldogált, és várta, hogy csak elrontja valaki végre. :-) Ettől függetlenül gratula Annának, 36 egyéni és 100 páros WTA pontot gyűjtött a héten.