Írhatom én is csupa nagybetüvel, hogy nincs, de nem változtat a tényen.
Jó lenne, ha külföld-ügyben olyannal kardoznál, amiröl tudsz is.
Még egyszer: mérhetnek így, mérnek is, de nem elöírás. Hessenben pl. volt olyan ítélet, ami érvénytelenítette a bírságot, mert a rendörök álcázó hálót alkalmaztak.
Ausztriában meg a pisztolyos mérés is dívik, ami meg minden, csak nem rejtett.
> (pl. Németországban is) miért rejtett helyről mérnek, miért van előírva ez
Mondtam már neked, hogy Németországban nincs ilyen elöírás. Mérnek rejtett helyröl, de nem elöírás. Ha tudsz ilyenröl, idézheted.
Söt, vannak olyan helyek (pl. Köln, Düsseldorf) és próbálkozások, ahol a rádióban elözö este a rendörség információja alapján közlik, hogy másnap hol lesz mérés.
A német/osztrák példáid nem pontosak, jó lenne, ha ezeket kihagynád az érvelésedböl.
Aki akarta, értette. A jogszabályt meghozták már több éve, akkor adtak talán 2 vagy 3 év laufot még a Fama-knak.
Budapesten a Közlekedésrendészetnél legalább 2 éve nem használják már a Famakat sebességmérésre, próbálták tiloson áthaladás dokumentálására használni, de ahhoz meg kevés a felbontása.
De az országban van még sok működő Fama, tudom. De nem sokáig.
Szerintem ahelyett, hogy belekötsz a szavaimba, inkább az értelmét próbáld meg megérteni.
A több kilométerről sikeresen bemérő FAMALasereket már sikerült a gyorshajtó-lobbynak eliminálni, mostanra maradtak egyedül handrendben az SCS-ek, amik maximum 110 méterről képesek lefotózni.
2012. dec. 31. lesz az utolsó nap.
Mondod, hogy bocs?
Egyébként amugy is marhaság, a lézerzavaros nepek zavarják ám a FAMA lézereket is, nekunk kb mindegy ezek közul melyik van.
Az elimináláson azt értettem, hogy idén dec. 31-gyel lejár a Fama-k rendszerben tartási ideje és nem hosszabítható meg többször. Erről volt már szó korábban is sokszor.
Remélem nem kerülte el a figyelmedet, hogy nem én kezdtem el ideráncigálni a külföldi példákat.
Ugyanis maximálisan egyetértek Veled, hogy nem szerencsés egy más kultúra más viselkedésmódját a miénkkel összehasonlítani, kiszűrni belőle azt, ami nenkünk tetsző, de visszautasítani azt, ami nem...
Egyrészt romlik, másrészt pedig annak az állításnak is ellentmondanék tapasztalat alapján, hogy egységes a tarifa. Persze ha úgy értetted, hogy azonos túllépésért egységes, akkor nem szóltam, az lehet. De hogy nem úszod meg 40 lejjel, az viszont biztos.
Faszt 40 lej, a legkisebb tarifa is 134 lej, amit ha 2 napon belül befizetsz, akkor csak 67. De ezt akkor szabják ki, ha hangyafasznyit gyorshajtottál. Egyébként meg mindegy, mert nem kell befizetni (külföldi rendszámmal). Az sem igaz, hogy csak előre jelzett helyen mérnek - az viszont igen, hogy csak rendőrautóból (legalábbis én sem láttam másból).
Mivel lakott területen 30 mérföld a megengedett sebesség, ez az 5 mérföldnyi lassítás, inkább csak egy figyelmeztetés, hogy óvatosan vezessen a sofőr...
Egyébként ez pont arra példa, hogy csak a szükséges ideig, és csak a szükséges mértékben kell korlátozni, mert a gépkocsi forgalomnak is haladni kell.
Ugyanezt láttam szombaton Ausztriában az A4-esen. Ahol szükséges ott kint a 80-as tábla, alatta rögtön egy másik, hogy 7,5 feletti járműveknek, és csak nappal, vagy éjjel, vagy csak munkapokon stb, tehát csak a szükséges mértékben a szükséges ideig és meghatározott járműtípusra...
Szerintem meg annak lenne értelme, mint a szomszédos Romániában.
Rendőrség csak olyan helyen mérhet, és csak rendőrautóból, ahol a radarmérés lehetőségére tábla figyelmeztet, és radarkontroll tábla mellett van egy kiegészítő tábla, mely utal arra, hogy milyen közlekedésbiztonsági ok miatt szükséges a forgalmat lassítani, mint pl., iskola, ovoda, zebra, kórház stb. A tarifa pedig egységesen 40 lej.
Én alapbol hive vagyok, hogy a korlatozasok időszakosak legyenek, pl legyen komoly ovodanyitaskor, es legyen semmi belathato ures uton, de lehet, ez mar durva. (ha egyaltalan nem fake...)
Azt tudom, ott sokszor bent vannak a kanyarban is, a belső sáv és a korlát között, ön- és közveszélyes helyen. Csúnya dolog, de azt kívánom, hogy legyintse meg őket egy meglibbenő pótkocsi szele (természetesen sérülést nem kívánok nekik, csak páni félelmet)...
Nem mondod? Én leragadtam a velencei MOL-nál lévő felüljárónál, meg a MOL parkolójánál. Akkor csak a szerencse óvott meg eddig azoktól a sünöktől, akiket épp nem láttam az előző két helyen...
Sosem volt 103 kilométeres az M7. 89 kilométeres volt, aztán 112 lett (persze a kövek / táblák alapján). Ha pedig azt nézed, hogy meddig hívták M7-nek régen, akkor volt 89 kilométer autópálya és 23 km autóút. Mondjuk az 1:37 mindegyiken jó idő :-)