Asszem Salomonyék találták fel/másolták amcsiból le (nemkivánt rész törlendő) először azt a "hővisszatartós" mellkasbetétű jakót, ami ér is valamit a hidegben. Márpedig ha hideg van, ezeket akkor boríjjuk magunkra, a "leheletvékony" , városba, dizájnosba előadva jó, egyébként rendesebb hegyen használva sz..t se ér.
mit is beszéltünk meg? hogy most majd azt írom, hogy pl. ott nyugati pu melletti utcában lévő boltban van? :)
na de komolyan. az akciós nem jó? én 120 euróért vettem 4 éve a marmot dzsekimet, akkor nem 310 volt az ajró, szóval kb. 30 rugesz. most is van annyiért sztem..
"Már aggódtam, hogy senki se fogja tudni ki az a Lúdtalp." Azért píárban mindig is jó voltál, ebből is láthatod...:-) De felhívom szíves figyelmedet arra, hogy az utóbbi időben jelentősen elszaporodtak a TOP10-es futók a rendezvényeken (tudod, akiknél a 6 órán belüli MB alap- és nem célkitűzés;-)), így javaslom a későbbikeben a dobogó TOP10 helyett TOP20-ra felépíteni a imidzset.:-)
nekem az a tapasztalatom, hogy az esődzseki az egyetlen, amit tényleg később is tudsz hasznosítani, szóval nem egyszeri használtra van. télen is jó, meleg cucc fölé, te túrázol is stb. 40-50-ért én sem vennék, de egy tízesért olcsóbbért is lehet már nagyon jót venni. persze még az is drága, de talán, ha 5 évre elosztod, akkor már megéri (addig egész biztosan jó, sőt..)
láttam az eredményedet én is, nagyon jót mentél! (köszi, tavaly '23-al kezdődött, de idén sem vagyok elégedetlen..)
Kösz a tanácsokat, javaslatokat! A többiek se tartsák vissza magukat! :)
Akkor az a dzseki, amit belinkeltem, jó lehet a CCC-re? Nem a garasokat verem a fogamhoz, de nem szeretnék 40-50.000 Ft-ot kiadni egy dzsekire, amit egyszer fogok funkciójának megfelelően használni, itthon meg sajnálnám felvenni, nehogy kikopjon a hátizsáktól, övtáskától.
Gratula az 1:24-es félmaratonhoz! :) Ugyan csak vagy 300 méter gyepes "terep" van benne, de azért én is híreskedek egy kicsit, 4 percet javítva a legjobbamon, 1:28:41-et spuriztam szombaton Siófokon.
Hát ez nagyon rendben volt!!! Gratulálok! Úgy írsz erről, mintha valami tök laza dolog lenne :)
Nagyon futhatnékom lett. Remélem 1 hét múlva már újra kocogok én is, bár azt hiszem sík területeket keresek eleinte. /Te jársz még agyműtétre? Én ma este megyek.../
Sok-sok év kívülről bámulás után kedvet kaptam megmérni magam egy CCC-n. (UTMB belépő szint. :) Mivel teljesen zöldfülű vagyok az alpesi ultrázás témában (na jó, 2 db Ötscher ultrát leszámítva, de az azért közelebb van egy Mátrabérchez, mint az UTMB-hez), kérném a tapasztaltakat, hogy pár tanáccsal segítsenek.
Aki véletlenségből nem követte a sportpályafutásomat :) pár adat: sok év ultrázgatás van már mögöttem, 3 MBT (7:46), 3 T50, 3 P85 (11:08), 1 T100 (14:22), 2 Ötscher Ultra, stb... Szóval hazai pályán már megvoltak a lépcsőfokok, talán a legutolsó lépések hiányoznak, mint Mátra 115, esetleg a jövőre induló Ultra Kék. Az is látszik, hogy 20-24 órát még sosem töltöttem pályán.
1. Milyen versenyeket lenne érdemes beiktatnom jövőre a naptáramba? 1 vagy több alpesit? Vagy a fent említett magyarokat?
2. Az Ultra Kék aug. 1-re van kihirdetve. Jó lenne menni rá, de nem tudom, vállalkozhatom-e 4 héttel van a CCC előtt a 150 km hosszú egyéni számra, vagy inkább menjek váltóban?
3. A jelenlegi becsült edzettségi szintemmel vajon most képes lennék a táv leküzdésére, vagy még fejlődnöm kell ehhez a próbatételhez?
4. Ti hogy oldottátok meg a kötelező öltözet kérdését? Ahogy elnézem, ha minden kötelező elemet be akarok szerezni, egy kisebb vagyont kell ráköltenem. De sok függ attól, hogy értik ezt "Jacket ... waterproof (minimum recommended: 10 000 Schmerber) and breathable (RET recommended less than 13) membrane (Gore-Tex or similar)" A 10.000 az csak ajánlás? Tehát bármilyen vízálló és lélegző dzsekit elfogadnak, a számok csak javaslatok?
Biztos lesz még kérdésem, de első körben ezek rágjam túl magam.
BT Smartos pulzusmérőt használok és a Dömös-KopásCsárda útvonalon kb. ugyanott (Dobogókő előtt kicsivel és utána lefelé úgy 10 percig) elhagyta a jelet szerencsétlen. Kétszer is jártam arra és kb. ugyanott történt meg.
Van ott valami rettenetesen sugárzó dolog vagy csak véletlen lehetett?
Az Endomondo amúgy sokkal stabilabban kezeli a BT smartos jeladómat, mint a Runtastic. Át is tértem.
Lehet, hogy kénytelen leszek újra lefutni a távot Endomondoval is, hogy megnézzem, hogy az is elhagyja-e magát azon a helyen.
Most viszont nagy pihenésben vagyok, mert spárgáztam egyet egy hete és majdnem elszakadt a combizmom. Menni már tudok sántikálás nélkül...
Én meg belefutottam egy igen rossz Mizuno vételbe. Kb. 320 kilit bírt 33 ezerért...és persze a "minőségbiztosító" szerint nem maga a cípő a rossz, hanem én használtam túl. Azért kicsit nonszensz, hogy 320 kili után egy cipő felső része elszakad, ráadásul mindkettőn.
korábban csak egy Salomon cipővel jártam így, de ott volt annyi tisztesség a forgalmazóban, hogy visszaadta a cipő árát. Még a North Face-szel jártam így 550 kilinél, ott meg cseréltek. És ezek a cipők 20 ezer forintosak voltak, nem 33 ezer. Szóval Mizuno-t ne! (Egy Wave Ascend 8 terepcipőről van szó). Legalábbis én soha többet nem fogok ilyet venni és másokat is figyelmeztetek arra, hogy lehetőleg ne "járjon" hasonló cipőben, mint én.
Elég kevés beszámoló ékezett a Piros 85-ről, ami jött azt élvezettel olvastam. Ideje közreadnom az enyémet. Fogadjátok szeretettel a kisregényemet. :)
Harmadszor álltam rajthoz ezen a versenyen. Rákészülés közben meg akartam nézi az eddigi részidőimet, de sajnos nem voltak meg. Viszont megállapítottam, hogy 12-ben és 13-ban nagyon hasonlót futottam, mert míg korábban 12:28, tavaly 12:34 alatt értem be a célba. A feladat adott volt, el kellett mozdulni a 12,5 órától 12 óra alá. Mint korábban írtam, középtávon volt az utóbbi időben kudarcom is és sikerélményem is, tapasztalatokkal lettem gazdagabb, de egy 85 km hosszú futáson bármi jöhet, és egy 35 km-es verseny sikere nem feltétlen bír a 2,5x akkora távra nézve bármilyen jelentőséggel. Mindenesetre tanár úr kérem, én készültem, igaz nem hosszú futásokkal, hanem résztávozással és törzsizomerősítéssel. Nejemmel pénteken este pasztapartit tartottunk, neki is kellett az energia a 35-ös távhoz. Utána kockázatosat cselekedtünk, ugyanis pont aznap este volt egy ritka koncertesemény, újra fellépett a Hiperkarma, nem hagyhattuk ki. Elmentünk, sokat ácsorogtunk, időnként éreztem a lábamon, hogy ez nem igazán ideális ultrázás előtt, ráadásul későn kezdett a zenekar, így mi a koncert felénél leléptünk. Egy fél koncert élményével lettünk gazdagabbak, meg azzal a tudattal, hogy öregek vagyunk mi már ehhez. :) 6 óra alvás, reggelire mézes kenyér, aztán be az autóba. Felszedtük a sarkon Szemán Tibit, átrobogtunk Budára, ott autó ledob, megvártuk Vajda Anitát és Lubics Szilvit, bepattantunk, és ők vittek a rajtig. Ez nyilván a logisztika miatt volt így szervezve. Az iskolában sok ismerős, köszöngetés, beszélgetés, gyors rajtszámfelvétel, csomagleadás, összecihelődés. Öltözék rövidujjú thermo aláöltözet karmelegítővel, vékony hosszúujjú, alul 3/4-es gatya. Láttam pár embert csupa rövidujjúban, azt nem vállaltam be. Utólag átgondolva lehetett volna. Rajt. Ildikóm Tóth Évivel már 5 perccel előttünk elindultak, hogy kikerüljék a tömeget, meg hátha utol érem őket. Szép komótos tempóban vágtam bele a futásba, egy ekkora távon, ha elcseszem, nagyon hosszú szenvedés vár rám, emlékeztem a T100 borzalmas Visegrád - Kisrigó szakaszára. Mégis úgy tűnt, előzgetek, sokan elmaradnak mögöttem, és ugyancsak van aki engem hagy le. Beszélgetünk kicsit MJocival, majd elkezdjük a Kevély meghódítását. Egyszer csak megérkezik Szilvi, udvariasan előre engedem. :) Aztán mégsem szakadok le róla, a bokaforgató kövek, sziklák között óvatosan tipeg. Nyilván ez nem az ő terepe. :) Beszélgetünk kicsit, most van egy kis lehetőség rajongani a legnagyobb csillagunkért, kérdezem a Spartathlonról, hogy volt képes arra az eszement hajrára... Megállapítjuk, hogy semmi oka sietni, 14 óra 50 percért is jár a 2 pont. Hát aztán később ez a gondolat kimehetett a fejéből, ezért futott női pályacsúcsot. :) Felértünk a hegyre, nekem kicsit lassú lett lefelémenet a tempó, elköszönök, hogy majd úgyis találkozunk még, megfordul a fejemben, hogy lehet, megelőzöm Lubics Szilvit?? Naiv gondolat volt. Ugyan szép tempóban legurulok a hegyről, de Szilvi ahogy aszfaltot ér, sebességet vált, felteszem, abból nyeri a rejtélyes energiáját :) , én épp csak bekapok egy aszalt ananászt a Csikóváraljai frissítőponton, ő már ott sincs. Közben azért történt más is, utolértem lefelé menet Ildikómat és Évit, szép kényelmesen haladtak, de hitvesemnek már vacakolt a combizma. Sajnos az utóbbi időben mindig van valami fizikai probléma, ami gátolja a futás élvezésében. Jövő héten meg is látogatjuk Kovács Gellértet, hátha mond valami okosságot. (Ezt még a múlt héten írtam, már túl van az 1. kezelésen.) Az aszfalton még a Futóbolond páros, Ákibácsi és Lúdtalp suhannak el mellettem. A Tölgyikrek felé haladva nehezen megy a mászás, túl magas a pulzusom érzésre. Megállapítom, hogy túl vagyok öltözve. Folyik rólam a víz. A pont előtt leveszem a vékony felsőt, karmelegítőt. A nap is kisüt kicsit, sokkal kényelmesebben érzem magam a rövidujjúban. Közben beszédbe elegyedek, átbillenünk a hágón, suhanunk lefelé a széles erdei úton, egyszer csak nézek a fára, sárga jelzés. Bakker!!! Hogy lehetek ekkora marha?! Tudom jól, hogy az áthajlás után rögtön bemegy a piros balra, én mégis elnéztem. Ráadásul 3 éve ugyanezt csináltam. Mentséget ugyan találtam magamnak, hiszen követtem valakit, aki előttem túlfutott, én meg épp beszélgettem, nem gondolkoztam tehát az útvonalon. De így is bosszantott. Plusz 500 m, meg némi szint, viszont legalább újra láthatom életem párját, aki épp előttem kanyarodik be az ösvényre. Egy kicsit maradok velük, helyzetjelentést adunk egymásnak. Közben elsuhan mellettem Szimandl Anita. Látszik rajta, hogy nagyon jó erőben van és nagyon eltökélt. Vicceskedve kiabálok is utána hogy "No ezt a csajt kell követnem, és akkor megvan a 11 óra!" Hát, mennyire igazam lett! Csak épp ha tapadok rá, valószínűleg Kopárig kivégeztem volna magam. (Lásd még P.G. beszámolója. :) Dömösig még egyszer sikerül produkálnom az előttem futó követése beszélgetés közben című balfékséget, szerencsére itt csak egy párhuzamos útra keveredünk rá, ahonnan le tudunk ereszkedni a helyes ösvényre. Közben persze kapom Pepétől az ívet, mert épp vagy negyedszer előzöm meg. Vele nagyon sokáig kerülgettük egymást, külön kis vicces verseny a miénk, mert azzal, hogy egyáltalán nem edz, versenyhelyzetbe hozott. :) De tisztáztam már többször is vele és Gankival is, tudom én, hogy pünkösdi királyság az enyém, ha egyszer rendeződik Pepe munkája, és ismét elkezd edzeni, nem óhajtok többet vele verseny közben találkozni. Csak a rajtban és a célban! Ha beérek az eredményhirdetésére. :) Úgy legyen! Dömösön keresem az izót, persze nincs. Ekkor beugrik, hogy tavaly is hiába kerestem. Most sem értem, hogy nem jut erre a fontos pontra belőle. Én hülye meg persze izó híján alig ittam. Ettem egy zsíros kenyeret aztán elindultam a hágásnak. Utólag visszanézve az 1. 2 ponton túl kevés folyadékot fogyasztottam, és ez nagyon amatőr hiba volt, ami meg is bosszulta magát, de ez majd később jön a történetben. Anita újfent elhúz mellettem, hogy majd Dobogókőn találkozunk, de persze már nem láttam többet, csak a célban. Még az eredményhirdetését sem értem el. :) Ismét egymásra találunk Pepével, jól tolja felfelé a botjaival. Hiába, a rutin. Ő is mondja, hogy nagyon izzadok. Nem hajtom pedig nagyon, nincs rendben a pulzusom, egyszer kitapogatom, 150. Az nálam a lassú halál kategória. Aztán beszélgetve, közepes tempóban csak felérünk. A kilátónál egyszer csak gyerekek csengő hangján hallom, hogy "Hajrá Zoncsi!! Hajrá Zoncsi!!" Nézek oda, hát Csermanek jött ki a gyerkőceivel szurkolni! Nagyon édesek voltak a lelkes lurkók! Köszi Csermanek, jól esett! :) A ponton végre volt izó, töltöttem a puttonyba is, magamba is. Viszont ha jól számolom, a mögöttem lévő 35-en kb. 1 liter folyadékot ihattam meg... Amatőr... Anita rugdosott ki a pontról, bár végig azt gondoltam, hogy a Barcika expressz egyszer csak befut. Kedvesem rendszeresen le szokott alázni a Txx versenyeken a Vadálló kövek emelkedőjén. Most nem jött, én meg továbbálltam. Itt egy jól gurulós szakasz következett, nem is nagyon emlékszem, mik történtek. Szentkereszten beér kocsival Anita és a hozzá csatlakozott Ildikóm, kicsit dumcsizunk, majd a falu végén nagy dudálások közepette továbbhajtanak, még el kell érniük Szilvit a Kopárnál. Közben érik bennem a boxkiállás gondolata, és egy szimpatikus helyen félrevonulok. Ami pihenten 2-3 perc lett volna, most elhúzódik 7-8 percig minimum, közben figyelmeztetést kapok. Midőn kezemmel törzsből kicsit megcsavarodva a hátam mögé nyúlok (nem tudom, értitek-e vagy magyarázzam... ) begörcsöl az oldalam. No ilyen se volt még. :) Persze nem értem meg a jelet. Csévi nyeregnél Jocó és Juliska tartják a frontot, kellemes meglepetés! Sokat nem időzök, de örültem, hogy ők voltak ott. Kopár előtt jöttek az első lábgörcsveszélyre utaló jelek. Tempóváltással kezeltem. Egy jófej sporitól kaptam sótablettát, majd kaptam még hármat az útra. Vártam a csárdát, készítettem magam a levesre, de azért elkezdek végre rendesebben iszogatni a tartályból. A ponton maga a félkezű hős, Speró szolgálja fel nekem a levest, közben faggat, hogy mit hozzon még, kell-e tölteni, úgy körülugrál, hogy teljesen zavarba jövök. Tálcáról eszem a levest, olyan mohón, hogy az első pár kanál fele lefolyik az államon. No, gusztusosan nézhetek ki, gondoltam. Mivel itt is kifogyott az izó, kólát nem akarok inni, a víz meg nem jut eszembe, nem töltök a puttonyba, csak iszom vagy 2 pohárral. Innen is kirugdosnak, nekivágok és érzem, hogy fáradt vagyok. Ettől rosszabb, hogy a hegyre menet már érzem, hogy óvatosan kell lépkednem, mert görcsöl a lábam. Lefelé viszont megy szerencsére. Itt sokáig lehet futni, amit bírok emelkedőt, ott sem sétálok bele. Várom a Szénások kaptatóját. Emlékszem, tavaly azon sötétedett rám. A hegy derekán kellett fejlámpát kapcsolni. Most még teljesen világos van, sokkal jobban haladok eddig az elmúlt évekhez képest. Megelőzök 2 fiatal túrázó srácot, de jön a meredekebb rész, simán visszaelőznek. Nem vagyok friss. Az emelkedő tetején látom, hogy Dömötör és Amanda idén is végzik a megszokott munkájukat. Várják az utazókat, és almával kínálják őket. Kösz, Yoyooka, ez annyira jó színfolt ezen az eseményen!! Közben megérkezik mögülem Viola, friss, mint aki most indult, azt mondja, a titok neve, pulzuskontroll. Na ja, úgy könnyű. :) Nagyon rosszul esik az ereszkedés a másik oldalon, de végre lent vagyok a faluban, a meredek aszfalton nem merem ugyan megereszteni, de futok egészen a plébániáig. Közben Csanya már sokadjára rázza a kolompot a pont előtt. Nem semmi, de ezt majd a végén a köszönetnyilvánításnál. :) A ponton friss ruha vár, felsőt cserélek, majd zoknit is, mert az eddig valamiért irritálja egy helyen a talpamat. Felkenem a kissé kidörzsölődött combjaimra a kapott vazelint, ami mindig kimeríthetetlen tárháza a poénkodásnak. Pygmea segít mindenben (leszámítva a kenést :), mutatja hová tegyem a maradó csomagomat. Akárhogy igyekszem, itt elcseszek csak 10-12 percet legalább. Mikor elhagyom a házat és Borbély Janiék (a plakátos fiúk-lányok) ott szurkolnak, várom a beszólást, hogy mit tököltem eddig, de szerencsére csak a szurkolás érdekli őket. Nagykovácsi határában felveszem a fejlámpát, eszek egy gélt, és megiszom a titkos fegyvert, a speedet. Mielőtt valaki félreérti, speed8 itókáról van szó, koffein, taurin, mate, stb. hatóanyaggal. 15 percen belül érzem a hatását, és csodák csodájára elkezdem tolni neki. Újra jól érzem magam, a lábam ugyan fáj itt-ott, de van bennem erő. Fogom meg sorra a társakat, elvonulok Olipapa mellett, aki épp Krisztiánnal tolja. Beérem Márkyt, aki mondja, hogy ott van elől Máthé Zoli is. Számolgatok, izgatott reménykedésbe kezdek, mert meglehet a 11 óra, csak az átlagtempót kell tudnom tartani! Kisvártatva jön a Fekete-fej és a fekete leves. Alig kezdem meg a hágást, beránt a bal lovaglóm. No fincsi. Átterhelek a jobb lábamra, erre beugrik a jobb vádlim... Akkor ennyi? Ez nem lehet. Szép óvatosan felmegyek az emelkedőn, aztán a gurulás ismét jól megy. No akkor majd azt kell egy kicsit jobban megnyomni, gondoltam. Hárshegy oldala, lankás emelkedő. Futnám, de mindkét lábamat kerülgeti a görcs. Marad az erőteljes gyaloglás, aztán mikor kicsit lazulnak az izmaim, ismét pár 10 méter futás. Szépjuhásznénál vár kedvesem, gyors puszi, egy korty gyógysör (hátha az segít, mint már párszor tette) és indulás tovább. Most jön a nagy vízválasztó. Vajon fel tudok-e egyáltalán menni a János-hegyre, vagy ott fogok görcsök között fetrengve elpusztulni a hegy közepén? Úgy tűnik, a tempós gyaloglás működik. Futni nem merek, csak a lankásabb részeknél nagyon lassan. Közben persze ismét visszaelőz pár ember. A kilátónál Millers segít be a pontőröknek. Panaszkodom neki, és már hozza is a folyékony magnéziumot az áldott jóember! Ugyan nem hiszek benne, de lenyelem, eszek pár falatot, iszok valamennyit, aztán elkezdem az ereszkedést Makkosmária felé. Végre ismét lejtő, lehet haladni! Legalábbis ezt gondoltam. Aztán a sors a nagy büdös lapátkezével közbenyúl. Mindkét lábamban elkezd görcsölni a sípcsontom külső oldalán elhelyezkedő hosszanti izomszalag. Nem akarom elhinni, ilyen nincs! Az az izom még sosem görcsölt! Fejben végleg feladom a 11 óra reményét, és visszateszem magam kettesbe, Ha így, hát így. Javítás lesz, legfeljebb nem lesz ilyen szép kerek a célidőm. Leérek a kastély(?) udvarára, 2 nagy csoportosulás sok fénnyel, megzavarodok. No most melyik az enyém, ácsorgok ott bénán. Aztán egy távoli pontról fényjelek érkeznek, ebből meglátom, hogy egy távoli, harmadik hely az igazi. Dugok, kínálnak, de én csak annyit kérek, mutassák meg, merre kell rohannom. Ismét kellemes lejtésű szakasz következik, és mintha múlna a lábamból a merevség. Hamarosan emelkedőn is bepróbálkozom, megy. Tolom neki, amennyire lehet, megfutom a lehetséges emelkedőket. Elfutok Millersné "Öko" Zsuzsi mellett, csak gyors köszönésre, érdeklődésre futja, megyek tovább. Utolsó ponton a talán legifjabb pontőr tevékenykedik, Benjinél jelentkezem, de csak 5 másodperc az egész. Végre felérek a gerincre, átbukok, megkezdődik az ereszkedés. Az már biztos, hogy a 11 órából kicsúszom, de azért harcolok a minél jobb időért. No persze még itt is vannak akadályok. Beérek a szűk árokba, amit sűrű köd tesz még nehezebbé. Egyszer csak bal szemem sarkából látom, hogy a szalagozás elvisz balra, szinte visszakanyarodva. Mi van?? Arra nem lehet menni. Hogy lehet ilyen hülyén kitenni a szalagokat, morgok hangosan. Persze később leesett, hogy nem a szalagozók hibáztak, hanem valaki jópofáskodott. Engem nem vert át, csak pillanatra torpantam meg, de volt aki kipróbálta a tévutat. Aztán végre beértem a városba. Ezt a részt már nem szeretném, ha nem lennék tudatában, hogy ez azt jelenti , rövidesen itt a cél. Még megeresztem, bekanyarodok a suliudvarra, meglepetésemre senki. Berobogok az épületbe, látom a nyilakon, hogy még meg kell mászni egy lépcsősort. Halkan szidom kicsit Ebola felmenőit, de már csak úgy mosolyogva. Berontok a terembe, látom, senki nem vesz észre. Füttyentek egy jó hangosat, hogy végre felfigyeljenek a futóra, jön is mindjárt a taps, jönnek az ismerősök gratulálni. No ez is meglett. 1 óra 20 percet faragtam a 2012-es időmből, 1 óra 26-ot tavalyhoz képest. Összefoglalás: jól elcsesztem a frissítésemet, tanulságos volt, mennyire megsínylette az izomrendszerem a dehidratációt és a sóhiányt. Ugyanakkor a keringésem, a szervezetem most sokkal jobban bírta a terhelést, a magasabb pulzust, mint pl. májusban a T100-on. Célba érés után egyáltalán nem voltam rosszul. Volt némi zombijárás, de az normális. Nem volt végkimerülés sem, jó erőben értem be Budaörsre, bár fájt mindenhol, akár mehettem volna tovább is. Elkezdtem gondolkozni. Mi kell vajon egy CCC teljesítéshez? :)
Végül köszönöm mindenkinek, aki segített! A sótabis kollégának, Millersnek, Pepének, és a szurkoló brigádoknak! A plakátos csapatnak (mennyi meló lehetett a sok ökörködő képet elkészíteni?!), és a Csanya csapatnak is, akik a hidegben ácsorogtak, hajráztak, kolompoltak! Nem semmi ez!
Az időnkénti torzsalkodások ellenére nem rossz kis csapat ez a "Terepfutók"!
Tetszett az önellátás. Ami a jelzéseket illeti, pár hete voltam családdal kirándulgatni Vilati központtal, de a jelzések átfestése miatt még nappal is megtévedtem. Sokszor tök mást mutatott a papírtérkép, gps-en a tuhu és a valóság. Amikor az ilyenek kiderülnek, erősen lecsökken a feleség oldali bizalom indexem, érlelődött a pánik, hogy még nappal elérjük-e a Csóványost :-)
A mai napon a testvérem elhagyott Csesznek környékén egy Canon PowerShot SX 270 HS típusú fényképezőgépet. Nagy örömet okozna, ha valaki esetleg megtalálja és visszaszolgáltatná számunkra.
Jó kérdés, én elsőre futottam a többiek után, aztán már ment mindig magától.
Ha kiértél a mezőre, a pontőrnél (már persze feltéve, ha ott van, ahol szokott) egyszerűen jobbra kell fordulni, és egy ösvényre rátérni, ami bevezet a Lukács-ároknak kb. a közepére, azon le, és szemben fel szinte egyből a hegyoldalon már rávisz a piros háromszögre. Igazából nincs leágazás addig, ha rátaláltál az ösvényre, szerintem nem nagyon lehet elvéteni, csak futni kell rajta lefele - néhol jó bokatörősen köves. A tisztásnak talán a felső oldalán indul be az erdőbe, egyébként ezt szokta mutatni a pontőr is (megintcsak, persze, ha az lesz, aki szokott, vagy legalábbis tudja), onnan egy kerítés mentén megy egy keveset, és onnan már nem tudsz szerintem letérni...
nagy gratula és köszi, hogy ide is feltetted.. valaki mondta, hogy indulsz, de nem tudtam mi volt az eredmény.. nagyon imponáló, ahogy support nélkül, gyakorlatilag egy zsúrkocsit magad után vonva ilyen komoly eredménnyel húztad ezt is be.
(egyszer én is megpróbázom talán, de előtte egy pár évig bejárom a pályát, mert annyira girbegurba, hogy most 5 km után elvéteném az irányt.)
Egy rétnél jobbra tartasz, és találsz egy jelzetlen utat, ez hamar beér egy árokhoz, az árok mellett balra vezet a köves-faágas-avaros út, ami belemegy a Lukács árok S-be.
Konkrétan ez az útmutató száz méter mindig ki volt szalagozva, és épp egy dugókás pontnál van, a pontőr is mutatja az utat.
Köszi, a zselét remélem csak viccből kérdezted vissza.
A tanácsokat pedig továbbra se tartsátok magatokban, mert pl. utólag ugyan rendkívül logikus, de nem evidens hogy az elejének az elfutása veszélyesen kihat a végére.
Következő? Miután tavaly kirándultam meg futottam pár kilométert Ágasvár környékén, gondolom két év múlva Mátrabérc :)
Köszi az fb nélkül élők nevében is! :) Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e bemenni 24 óra alá. Így depózás nélkül nagyon jól nyomtad! Ha enyhül a vashiányod, szerintem az emelkedők is jobban fognak menni.
Én valószínűleg jövő május magasságában próbálkozom.
Az eddigi Dekás cipőmmel, teljesen elégedett voltam, már 3 példányt tettem tönkre belőle. Egy hibáját láttam csak, saras terepen, vagy vizes köveken bizonytalankodott, meg-megcsúszott.
Az utód XT4-es sokkal erőteljesebb talpkiképzésű, de sok kritikát kapott a tartóssága. Adtam neki 1 esélyt a boltban, de nem tetszett. Valahogy nagy volt a sarokemelése és túl hamar ért talajt lépésnél a sarkam, még hosszabb szoktatás után is.
Ez az Adidas már elsőre pillanatra nagyon kényelmes volt, jó volt benne lépni. Nem tűnik túl keskenynek, de az én lábfejem elég keskeny.
Jók ezek a beszámolók, tudtok írni. Akkor én is reklámozom egy picit a Kört -végül is nincs mindenki fb-n-, bár jóval kevesebb a futás benne. Szóval nekem ilyen volt:
A Kör
Teljesen véletlen pattant ki a fejemből a gondolat -tavasz óta már el is felejtettem-, hogy van egy ilyen szép hosszú és gondosan megtervezett túraútvonal. Ennek megfelelően a végső pillanatban neveztem egy héttel későbbre, szombat hajnali indulással. Gondolkodtam egy péntek esti rajton, de nem akartam munka után felrohanni Pesten keresztül a csúcsba, és alvás nélkül elindulni, meg különben is, azt már lekéstem. És így Márianosztrától biztosan világosban mehetek, ahol a legtöbb ismeretlenség volt számomra, már csak a sok átfestés miatt is. Olyan jól sikerült ráhangolódni a túrára, hogy már hétfőn elkezdtem foglalkozni vele, ami ritkaság, mert általában a helyszínen nézem meg az itinert. Most hétfőn végigvettem az útvonalat, és mivel a Börzsönyt viszonylag jól ismerem, már első olvasás után 90%-át hibátlanul vissza tudtam idézni. Ettől fogva minden nap végigmentem rajta térképen, vagy gondolatban, hol a források elhelyezkedése, hol a leszürkítések miatt, hol csak úgy. Nagyon vártam, idén amúgy is Börzsöny hiányom volt, és van néhány szép rész az útvonalon (amúgy is szinte az egész az), ahol régen jártam. Csütörtökön nagyrészt összepakoltam, Sidló Csabival egyeztettem, pénteken csak be kellett fejezni a rakodást. Napról napra néztem az időjárást, végül ahogy vártam (és kezdetben az urulógusok persze nem) szombatra ígérték a legnagyobb ködöt. Amit azért reméltem, bekövetkezett: csak alacsony magasságú lett, és nem is túl sűrű. Supportot nem terveztem, hiszen ismerkedésnek szántam a napot az újrafestett Börzsönnyel. Fentieknek megfelelően a következőket pakoltam a hátizsákba: két fél literes palack, amiből kezdetben (Nagy-Hideg-hegyig) csak a fél literest használom. 10 szelet rozskenyérből készített sajtos-felvágottas sózott szendvics. Volt egy kis összeállt isostarom, azt felfűrészeltem, hogy ezzel helyettesítsem az utóbbi idők edzetlenségét. Egy rúd házi kókusztekercs, három nápolyiféle, egy müzli, 5 deka maradék gumicukor. Szent fogadalmat tettem, hogy nem leszek rest, hiába megy el sok idő vele, két óránként megeszek egy szendvicset, köztük pedig a többi eleséget osztom be. A hátiba került még egy fotonágyú (Fenix), még egy tartalék lámpa, és tartalék elemek, tartalék zokni, egy nehezebb (bringás) szélmellény, és a többi szükséges ezmegaz. Elég súlyos lett a végére víz nélkül is. A ruházaton sokat filóztam. Kezdetben négy fokot ígértek, ami felül póló, hosszúujjút, alul 2/3-os nadrágot jelentene, ez nappal is jó 10 fokig. Aztán kiderült, hogy mínusz lesz, végül beraktam minden mást, azzal, hogy reggel majd eldöntöm, mi is legyen. A pénteki Mindenszentek csúcs elég későn jutott eszembe, de odaértem időben a Keletibe, hogy Oberontól átvegyem az elhagyott ruháim egy részét (épp, amibe indulni készültem). Aztán elgurultam Sidló Csabihoz a nyomkövetős cuccokért. Este fél kilencre Királyréten voltam Ákos előtt -már ekkor majdnem fagyott-, még egyszer átnéztem az útvonalat, és nyugovóra tértem a jó meleg hálózsákba. Nem sokat aludtam, magyarul várta már a szervezetem a túrát. Amikor megszólalt az ébresztő, mégsem akaródzott kimozdulni, -2-t mutatott a hőmérő. Végül nem vettem hosszút mégsem, maradt az eredeti terv, de felhúztam egy harmatvékony széldzsekit. Összességében ez jó döntés volt. A cipőt (Hervis Asics) meghokásítottam egy plusz talpbetéttel, bár ilyet még nem próbáltam. Elszöszöltem az indulással, többek közt azért is, mert Csabinak nem sikerült SMS-t küldeni ígéretem ellenére a rajthelyről, hiába próbálkoztam. Végül épp 4:20-kor vágtam bele. Nehezen melegedtem be, totál nem éreztem, milyen gyorsan megyek. Az Inóci-nyereg ilyen szempontból jót tett, és feljebb jóval melegebb is volt. Régen volt rajtam pulzusmérő, ránézve kicsit megijedtem a számoktól, cseppet visszafogtam magam, de aztán inkább nem foglalkoztam vele, hogy haladjak is. Szép-bércen még sötét volt, meg sem álltam. Az éjszakában minden olyan rövidnek tűnt, csak néztem hogy már a kereszteződésben vagyok, már fent vagyok, már leértem a nyeregből, ésatöbbi. A terep helyenként meglepően saras volt, arra számítottam egy hét alatt kicsit jobban megszikkad, de általánosságban teljesen kezelhető volt. Azért hamar bokáig cuppantam, hiába vigyáztam. Főleg az erdészeti technológia hagyott "mély nyomot" maga után, először az Inóci-nyeregből leérve találkoztam a működésükkel. Itt volt az első elterelés is a dózerútról, ezt nem tudtam. Nem lehetett olyan jól haladni, ráadásul az elterelésre döntötték a fákat, így nem volt sok értelme az átfestésnek. Viszont jól követhető volt a jelzés, csak patakátkeléseket iktattak be, lassabban lehetett tehát menni, de sár nélküli ösvényen. Szóval Kisirtásra hipp-hopp odaértem. A mozgás jólesett, azt kivéve, hogy valahogy meghúztam térd felett az izmom. Ez lassan, fokozatosan, de egyre jobban fájt, de nem volt kifejezetten zavaró. Arra sem számítottam, hogy a S- Kisirtás után el lett terelve, ez még nem derült ki eddig a számomra. Végül ezen mentem, nem a dózeren, mert rég jártam arra, nehogy mellékavarjak valahogy. Aztán a következő szakaszon is igazítottak a Nagy-Sas-hegy felé, nekem ez is újdonság volt, kezdett érdekessé válni a túra. Mire számítsak: gyakorlatilag nem lesz változatlan jelzés? Kezdetben a rétek enyhén ködösek és párásak voltak, lefagyott fűvel, fentebb inkább csak harmatossal, hamar átáztam. Só-hegy előtt már lámpát kapcsoltam, itt már alakult a kilátás. Az igazán megkapó panoráma azonban Kopasz-hegyen volt. Párából kiemelkedő felhők, mögöttük erőlködő nap. Sokat azért nem nézelődtem. Márianosztra felé süllyedtem bele először komolyabb ködbe, hideg is lett. Biztos, ami biztos teletöltöttem az egyik kulacsom. Nosztra után meglett a jelzetlen elágazás, lehetett haladni a szürkítéseken, de volt érintetlen jelzés is. Nagy-Gallára alig kellett mászni, többre számítottam, de itt tudatosult, hogy milyen gyenge lettem emelkedőn. Kevés a túra. Talán itt volt a legszebb a panoráma. A ködből kiemelkedő hegyek fölé feljött a nap is. A csúcs után a kéken elindulva találkoztam először ma emberekkel. Fejből simán ment a régi Börszönyi kék, és láthattam azt is, hogy a Koppány-nyereg előtt miért alakult ki két "movingobject" nyomvonal (még egy elterelés volt erre is). A Nagy-Koppányt nagyon kedvelem, itt tavasszal bizton lehet számítani kökörcsinekre, és a kilátás is parádés. El tudnék képzelni itt is egy sátrazást rakott krumpli eszegetésével egybekötve. Utána K+ teljes újdonság, de láttam Csabi oldalán, hogy mindenki ugyanazon az úton ment, tehát nem lehet elterelés. Kicsit meglepődtem, hogy a jelzés hirtelen letért a dózerről jobbra, de az irány stimmelt, utána a kanyar is, akkor csak erre mehetett mindenki - gondoltam. Hát nem, de ezt már itthon látom. Azt megfigyeltem előre, hogy a S+ jelzésen rakta mindenki, hát tőlem telhetően én is haladtam, bár nem éreztem meggyőzőnek magam a lapos gericen. A nagybörzsönyi vasútállomás előtt volt egy kékkút, nem voltam rest feltölteni a kifogyott kulacsot. Mivel a felfelé mászás úgy sem ment, most azt a taktikát találtam ki, hogy hegynek fel eszek, iszok, legalább futás közben nem kell ügyetlenkednem. Ez nagyjából így ment végig, bár néha nehéz volt levegőt kapni. Hegyes-hegy orom megdolgoztatott, itt már igen húzott a nehéz zsák vissza, lassan értem fel. Kicsit el is keseredtem, milyen gyenge lettem két év alatt. Lefelé van egy szép szakasz, amit kedvelek, most sem csalódtam, ezúttal muflonok ugráltak szét az utamból. Eszembe jutott Gyurkó Peti hiúzos kalandja, próbáltam visszafojtani magamba a sárga irigységet. Vasedény kulcsosház előtt bénáztam el először, a K4 helyes ágát nem láttam, amikor a másik irányba kezdtem felmászni és az út is visszakanyarodott, akkor jöttem rá, hogy nem lesz ez így jó, hogy jutok el a völgybe levő házikóhoz. Kinyomtattam előre a kis itinert, megnézve még azon is látszott, merre tovább. De ez csak pár perc volt. Nagy-Hideg-hegyre sem éreztem rá a dinamikus haladásra, tudtam, hogy Peti milyen idővel ért fel, meg is lepődtem, hogy azt tartom, tehát jobb lesz visszavenni-gondoltam. Az étteremben csináltam magamnak egy tésztalevest és kértem egy fél pár virslit. Na, utóbbit nem kellett volna. Sokat vártam, amíg kész lett, nem tudtam már mit tegyek, csak toporogtam, és valahogy nem is esett jól, nem erre számítottam. Pedig amúgy finom, nagy, roppanós volt. Aklok rétjéig azért megemésztettem, hiába helyezkedett. Oltár-kő felé a szintút is nagy kedvenc. Lehetne sorolni a szépséges börzsönyi jelzéseket, tényleg jól van összerakva az útvonal (köszi fiúk!). De túrázva. Az avarba bújt kövek miatt kétszer támasztottam le. Ekkor küldött Speró egy biztató sms-t, épp jókor jött. Kicsit elégedettebb lettem, eltettem a telefont, aztán feltöröltem az ösvényt: ezt már klasszikus módon, hát figyeljünk már... Itt valahogy azt éreztem, síkon sem megy a futás. A K3 meredek része már nem nő a szívemhez. A megszüntetett viszont annál inkább a Sovány gödrökkel és a folytatással. Aklok előtt újabb bukdácsolás és bokáig cuppanás következett az irtásrészen. Remélem nem nő tovább az erdőirtás K felé, kár azért a rengeteg bükkösért... Elő akartam venni a zsebemből az itinert, hogy lássam, hogy állok km-rel,... hát üres volt. Akkor innen fejből, a papír valahol az Oltár-patakban úszhat. Persze vész esetére volt térképem, azon össze tudom rakni az útvonalat, ha esetleg nem emlékeznék vmire. Viszont innen nem volt támpontom, csak annyi, hogy tudom 100 km a Major keresztnél van nagyjából. Bányapusztánál nem eltévedést mutat a csiganyál, tettem egy szándékos kitérőt a Jóska-kúthoz vízért, mert a Vilati innen nincs közel. Magyar-hegy lassan ment, kezdett nyilvánvaló lenni, hogy ma egyik hegy sem lesz eufória. Amennyire szeretem magát Hollókőt, Salgóvárat, annyira nem a köré öntött köveket. Sosem úszom meg kisebb esés nélkül. Furcsa mód itt már hűvösebbet éreztem, időben nyugszik le a nap, sajnos. Pedig amúgy szép idő volt, napsütéssel, a széldzseki, sapka-sál már valahol a Koppánynál lekerült. Vilatiba megint bementem vízért, mert a következő számomra ismert vízvételi hely a Solymár-forrás volt, százhoz közel, így hetvenötnél még én is betárazok egy litert. A Z4-et egész jól megúsztam, Dosnya-nyerget már nem annyira. Alig vártam, hogy felérjek. Z+ -en azt nézegettem, hamarost lemegy a nap, milyen gyorsan telik az idő. a reggeli jég itt még megvolt a pocsolyákon. Nagy-Oros-bérc úgy rémlett hosszabb szívás, gyorsan leértem. Kijutva a dózerra ránéztem az azon elterülő beltengernyi pocsolyákra, aztán úgy döntöttem inkább átmászok a gerincen az új jelzésen. Ez nem is lett rossz, nem az út mellett 10 m-rel tekereg az erdőben. Kevés aszfalt következett, de a Kenyeres Balázs-forrást nem találtam, ez a vargabetű látható is. Elővettem a térképet is, de nem lettem okosabb. Mindegy, egy gyors szakasz van csak Solymár-kútig, ott biztos van víz. Nem is volt olyan gyors, mire kimásztam a Varjast. Aztán kicsit mellé mentem a jelzésnek, de hamar korrigáltam. 13:30-cal értem el a forrást, ami nagyon jól hangzott, a szintidőtől már biztos nem kell félni. Felmerült a 24, vagy kevesebb óra is. Csak aztán nem találtam a forrást. Háromszor szaladtam neki, mire meglett, egy életre megjegyeztem. Elég csúnya piros lett itt a csiganyál, szó se róla. De jön egy gyorsító szakasz-gondoltam, a Börzsönyi kék Drégelyvárig. Hát nem, itt volt csak igazán szétdúrva az út, a kellemes kocogás rémálommá változott. Ahol elterelték a jelzést, érdemes volt azt választani, még mindig sokkal kezelhetőbb az a botladozás, mint a vastag ragadós sár. Azért csak elérkezett a vár, felszenvedtem magam a hirtelen rövid emelkedőn, és elkezdtem gondolkodni, Kámor után merre menjek. A lassulást itt az okozta, hogy eszegettem picit. Pénzásás előtt hívott Bódi Pisti, Kör-teljesítő, úgyis rég beszéltem vele. Kámor csúcs viszonylag gyorsan eljött, persze ez a rövid oldal. De a csúcson kicsit elgondolkodtam: hová igyekszek annyira? Jó idő volt ott fent, leültem eszegetni megint, igazgattam a cipőket. Aztán nyomtam tovább végül. Kámori-réten kicsit nehezen találtam a bejáratot az erdőbe, már majdnem elindultam az ismert régi úton, de végül megtaláltam az új jelzést, ami szintesebb persze. Závoznál számomra ismeretlen útvonal, a ZT következett. Ezt is megnéztem otthon, mindenki milyen könnyen megtalálta látszólag, nekem nagyon nehezen ment, sose láttam a következő jelzést, az ösvények pedig mind egységessé barnult levéltakaró alatt lapultak. Az útra kijutva persze már nem volt gond. A Z- már ismert számomra az eltereléseivel együtt. A K4-et nagyon vártam, nem készültem rá, hogy ilyen magasan csatlakozik be. A Dobó-bérc végén sem látni az ösvényt, de legalább jó sűrűk a jelzések. Lassan ballagott az idő, mire végre leértem a Rakottyás völgybe. Előre tudtam, hogy itt dilemmába leszek. A Solymár-kút vizének felét már megittam, itt van a Tűzköves-forrás, de jóval feljebb. Végül bevállaltam a patakot, abból töltöttem. Innen tkp. három emelkedő van, nem sok. Van időm bőséggel, akár 23:00 is lehetne a vége, de ahhoz a régi formám kellene felfelé. Nem találtam meg. A P4-nek sosem akart végeszakadni, ráadásul messze vannak a jelzések, sok időt töltöttem keresgéléssel. Mentem, csak mentem, árkot kerültem, fák az úton, újra fel, még mindig nincs sehol a becsatlakozás a pirosba, egyre kanyarodik az út balra, megint fel, aztán több mint egy óra elteltével: végre megvan a P-. Idegörlő szakasz volt, Ekkor tudatosult bennem, hogy nem lesz itt semmi 23 óra, jó, ha 23-mal kezdődik. Eszegettem, de a szendvicseket már nem kívántam furcsa mód, ehelyett majd ki kell találni valamit, mert nem adott lökést. Maradt a pár szem gumicukor, meg a süti vége. Kalandos lett kicsit a leereszkedés is. Valahogy elnéztem, hogy a Mána-gerincről hol kell lefordulni balra, aztán ahogy nem találtam az út folytatását, mászhattam vissza. Úgyhogy leültem inkább kicsit gyönyörködni a csillagokban. A félhold úgy sütött, hogy az csuda. Másodszorra már sikerült megtalálni az egyébként egyértelmű utat. A P3 a Bodosházi-kútig sötétben már korántsem volt ilyen egyértelmű. Ritkák a jelzések, többször azt hittem, már elhagytam a felmászást, hát, régen voltam Börzsöny Éjszakain. Volt, hogy vissza is fordultam. Hosszas bukdácsolás lett belőle, mire végre a kúthoz értem. Megpróbáltam nekiesni a hegynek, nem volt hová tartalékolni tovább, de így se lett jobb. Azért itt legalább ismerős voltam. Így hamar eltelt az idő, jöttek egymás után a sarokpontok: meredek felmászás, kocogható, Pogányvári kaszáló, sánc, újabb meredek. A csúcs közelében két sátor állt. Bár nem voltam túl hangos, az avar zörgött, a lámpám fénye is arra vetődött. Ahogy elhagytam, kiszűrődtek utánam a hangok. Persze ki az a marha, aki éjjel egykor itt kirándul? A Csóványoson az új kilátó mellett ködszitálás fogadott. Az egész túrán itt volt a legszutykabb idő. Nem is lett melegem tőle. A gerinc végig csúszott, alig vártam az Égett-bércet, hogy megszabaduljak ettől. Lefelé mentem, ahogy tudtam, a PO-nek hamar végeszakadt, de a KO egy örökkévalóság, úgy gondoltam, már tengerszint alatt vagyok, mire jött a kanyar a Spari felé. Itt megint megdöbbentem, mennyi idő elment az ereszkedéssel. Itt már bennem volt, hogy nem hagyom a 24 órát. Lassan, de rendben felértem Foltán-kereszthez, előbb mint számoltam. 7 km-re gondoltam a célt, és jóval több, mint egy óra állt rendelkezésre. Aztán 9 lett belőle, ami még mindig nem sok, de... Rendben ereszkedtem a kéken, de már nagyon utáltam azokat a botlós köveket, amivel a Saj-bérc fel van szórva. Két ép lépést nem tudtam tenni, gondolatban már a célban voltam, így persze nagyon hosszú lett a vége. Miután jobbról kiágazott a Z+, át kellett kelni a Cseresznyés-patakon. Álmos is voltam már, elhagyott a térérzékelésem is. Megdöbbenésemre hosszú(nak tűnő) emelkedő következett, erre abszolút nem számítottam. Úgy éreztem egy idő után, hogy mászok vissza a Saj-bércen. Elővettem a térképet, és helyre tettem magam. Hamarosan lejtő következett, itt már megült a köd és benéztem egy elágazást. Megint vissza, kezdtem úgy gondolni, hogy túl sok idő elmegy. Elkezdtem tolni lefelé, de most a Béla-réti elágazáshoz nem akaródzott odaérni. Örökkévalóság telt el, mire megláttam a táblát. A következő szakasztól kicsit tartottam, tudtam, hogy itt nem lehet jól festeni, de szerencsére(?) sok szalag kint maradt a bokrokon. Próbáltam visszaemlékezni a térképre, mikor jönnek a kanyarok, merre figyeljek. A P- csatlakozásánál mégis elindultam rossz felé. Még egy visszamászás. Már nem is mertem az órára nézni. Újra elág. de merre mutat ez a zöld nyíl? Akkor nekem nem volt egyértelmű, elindultam a Vár-hegy felé, ahol találkoztam is régi zöld jelzésekkel, de P3-gel is, amiről tudtam, hogy felvisz a csúcsra, szóval nem lesz jó. Jobbra ösvény, ott kell lenni a lejáratnak, meg is találtam. Kizuhantam az aszfaltra és vágta, bár fogalmam sincs hogy állok idővel. Aztán hirtelen előttem van Ákos büfé, ahonnan indultam. Nekidőltem a padnak, fújtam kettőt és ránéztem az órára. Nem igaz. Van 10"-em a 24 óráig...
Aki elég kitartást érez magában, mindenkinek ajánlom. Ez egy jól összerakott útvonal, ami fokozatosan nehezedik. Talán az északi rész (Börzsönyi kék), ami unalmasabb. Igazi kihívás.
szép menet, kicsit rutinróka szaga van a dolognak :), de a szakvezetés azért elégedett.. 3 évet jártad be? meg tervezett pulzuszónák, meg szakaszok időterve..?! nem mond, hogy nem vagy matematikus..
a tanácsokat illetően meg értjük a kritikát, csak nem szeretjük :))
(nem is fogok ezentúl semmit írni, meg most már inkább te adhatnál tanácsot nekem..)
egy a lényeg: mi lesz a következő? mert fájt, fájt ugye, de azért jó volt? :)
ja még egy.. remélem a régészek nem találnak egyáltalán zselés zacskókat.. te is a ponton dobtad ki őket ugye?
gratulálok a piros teljesítőknek, remek beszámolóknagyon szép futások.
A Dobogókő hegyi maratonnal kapcsolatban lenne egy kérdésem, szeretném lefutni hogy a verseny közben egyszerübb legyen. A legutóbbi hétvégi bejárás során Körtvélyes és a sárga között teljesen elkavarodtam, hogyan tudom gps nélkül megtalálni az átvezető ösvényt?
Gábor annyit azért hozzáfűznék a beszámolódhoz, hogy a Kopárig nem kerülgettük egymást... Mivel én csak mögötted próbáltam tartani a tempót amit könyörtelenül diktáltál. :)
Nekem a végére kicsit elfáradt benne a talpam. Azt majd csak alaposabb ismerkedés után lehet kijelenteni, hogy a helytelen technika, vagy a vékonyabb csillapítás miatt volt-e ez így.
Egyre inkább úgy érzem,hogy semmi keresni valóm sincs a terepultrákon !! Túl nagy a konkurencia !! :) Gratulálok ! Ezt így elsőre remekül behúztad !! ( mondjuk,én biztos voltam benne ! )
Ja, még annyit, hogy 162-es maratoni átlagból nézve a 147 talán valóban mehet feljebb (kb. 154), ami még komoly időtartalékot jelent. Méréssel ez ellenőrizhető.
Ha egy nem futó matematikus lennék, akkor megoldottam volna az utazó ügynök problémáját a legrövidebb út érdekében. De a futók bonyolult és ésszerűtlen útvonalakon közlekednek. Van, hogy több óra után ugyanoda érnek vissza, a felületes szemlélő számára fizikai értelemben zéró munkát végezve. Itt legalább a cél máshol van.
A fenti pontokat a piros jelzést követve kell felkeresni. A feladat végtelenül primitív: az útközbeni frissítőállomásokkal kapcsolatot tartva, lábainkat előre-hátra mozgatva mozogjunk 85 kilométert. Ez nem tűnik soknak, főleg annak ismeretében, hogy pl. a bíborfecskék egyetlen éjszaka alatt több mint ötszáz kilométert is képesek repülni.
Sokáig ismeretlen volt számomra az útvonal, ezért a bejárásokat a kíváncsiság is vezérelte.
A verseny három éve piszkálta meg először a fantáziámat. Akkor épp csak belelkesültem a beszámolókon. Egy év múlva, 2012 októberében merészkedtem először célzottan a pirosra, a p85 utolsó kilométereit jártam be. A 2013-as verseny másnapján hirtelen kíváncsiság fogott el, rátöltöttem az egész útvonalat a Garminra és lefutottam a Kevélyig tartó szakaszt. Tetszett.
Idén szeptember elején megint befutottam a Fekete-fej és Budaörs közötti részt. Úgy látszik, kezdtem rákattanni a témára, de még én sem tudtam. Majd elkezdtem érdeklődni a fórumon, hogy földi halandóként van-e esélyem élve kikerülni a mókából. A tapasztalt vén rókák állították, hogy igen, volt már rá példa, csak nem kell elfutni az elejét. Azt hiszem ennyi volt a lényeg, és mivel a közepét meg a végét képtelenség elfutni, ez valóban jó tanács. :-)
Közben haladt a felkészülés: szeptemberben egy elrontott Budapest félmaraton után egy kellemes Vár a Hármas maratonnal vigasztalódtam. Majd a hónap végén egy családi kirándulás után nekiláttam a Dömös Nagykovácsi szakasznak. Közel négy óra lett, sosem futottam ekkorát edzésként, versenyen is csak párszor. A tempó pedig mérföldkő volt: nem siettem! Szeretem tudni hogy mi vár rám, meg a számokat is szeretem, ezért számolgattam.
Ebből a futásból annyi derült ki, hogy pihenten kilenc órán belül teljesítős részidők jönnek. De mivel a versenyen Dömösig már majdnem három óra van a lábunkban, ez módosul majd a lassulással. De mekkora lehet a lassulás? Később ki fog derülni, hogy igen sok, időben 10-15%.
Október elején aztán beneveztem, majd egy remek egyéni csúcsot futottam a Budapest maratonon (3:06). Következő hétvégén bejártam a maradék ismeretlen részt is: az első negyvenest Csillaghegytől Szentkeresztig, mely egy újabb négyórás edzést jelentett a tervezett intenzitáson. Ez már használható referencia időt adott, a Dobogókős részidőből 9:15-9:30 közötti végteljesítés jött ki.
Még két bejárást tartottam: Nagykovácsitól Budaörsig kényelmesen, a részidők összehasonlítása végett, majd pár napra rá ugyanezt fullon, egyúttal a fejlámpát is kipróbáltam.
Otthon nézegetve az időket, kicsit megijedtem, mert hihetetlennek tűnt a leendő lassulás mértéke. Létezik az, hogy a Nagykovácsi Budaörs kényelmes bő 2 óráját az előző évek jobb versenyzői is gyakran 20-30 perccel haladják meg? (Létezik)
Ami a rövidtávú rákészülést illeti, az előző napi tésztázást megtartottam, de a verseny reggelén simán megettem két felvágottas zsömlét. A hosszúfutásos bejárások már csak ezért is hasznosak voltak, mert megtudtam, hogy az ultrás tempó jóval toleránsabb a gyomor számára. Reggel még bekevertem két liter szénhidrátos isostart, elraktam egy rakás zselét és Marsot, magnéziumokat.
Újból átgondolom az egyszerű taktikát: pulzuskontrollal futni, cél a 145-150, de az elején inkább ennek az alja. Miheztartás végett: 162 a sík maratonom céltartománya.
Eljött november elseje, lássuk csak milyen egy ultra belseje.
Start pontban fél 9kor. 3 fok, geometriában ez elég durva hegyesszög. Hosszúujjú pólóra rövidujjút húzok és még kell a kesztyű is.
Eleinte kényelmesen, pulzusra figyelve futok. Kifelé futunk Csillaghegyről, önértékelésemnek apró fricska, hogy nadrágos hátizsákos gyalogol előttem, pedig én joggolok.
Terepre fordulva meg mindenki gyalogol, nemár, hát nem futóversenyre jöttem? De a pulzusra pillantva azonnal lemondok a beidegződésről, gyalogolok én is, de még így is tartósan 160-as pulzus felett járok, ami enyhén szólva nem volt tervben. Azon gondolkodtam, hogy ennek a sétálósdinak majd utána kell nézni, nem hülyeség, esetleg A-B teszttel kipróbálni, milyen meredekségen melyik a hatékonyabb.
A Kevélyre fel a körülöttem lévők tempója miatt gyakran kikerülök a tartományból, néha próbálok visszaszabályozni. Csodálkozom, hogy annak ellenére, hogy a erősebben mászom a Kevélyt, ennyien küzdenek előttem.
Mtb kollégát beérve meg is kérdezem, hogy van-e itt valami másik verseny is. De nincs. Na mindegy, nem értem a többiek tempóját, nekem az okosok azt mondták, hogy nem elfutni.
A Kevély csúcsán a 40. helyen dugókázom (48:42 - 40.). Büszke vagyok magamra.
Csobánka felé lejtőzve már előzgetek. Csikóvárnál (1ó17 35.hely) nem állok meg, zsákomban a bekevert szénhidrátos isostar még sokáig kitart. Ez is a taktika része, hogy minimális időt töltsek a pontokon.
Dömösön viszont megállok (2:47:30 30.hely), kólát iszom meg nápolyit veszek. Az időt összevetem két héttel ezelőtti bejárás idejével: most két perccel rosszabb vagyok. Dobogőkőn már hét perc hátrányom van a korábbi bejáráshoz képest (3:52:01 27.hely). Nem értem, mitől megy most lassabban, nincs különösebb bajom.
Pilisszántó után értem el a maratoni távot. És még mindig több, mint egy maratonnyi táv van hátra. Nos erre kíváncsi voltam hogy reagálom le, de sehogy. A hátralévő táv teljesen mindegy volt. Magamban a következő feladat a Kopár csárda elérése volt, onnan nincs messze Nagykovácsi, ahonnan meg már kétszer is gond nélkül befutottam Budaörsig.
A Csévi nyereg után megünnepeltem az 5 órát, eddigi leghosszabb futásom idejét. Innentől jött az ismeretlen, de csak nem akart semmi sem történni. A Kopár csárdáig (5:37:05 19.hely) újabb skalpokat szereztem, és mivel a levesezés túl sok időt vett volna el, csak ittam és ropit ettem.
A Hosszú árok aljáról (6:12:23 16. hely) Jakus Bélával együtt indultam, de felfelé lassan megúsztam. Az emelkedőt persze nem futottam ki végig. Miután végre felértem a Nagy-Szénásra, kicsit tempósabbra kellett volna váltani. De sajgott mindenem: a térdem, térhajlatomban az inak, a bokám. Hat és fél óra. Szóval eddig bírta a vázrendszer. Hát nem mondom, Nagykovácsi felé lejtőztem már jobbat is, óvatosan huppanva ereszkedtem a gyökereken és lépcsőkön, féltem, hogy a fájdalomtól dekoncentráltan kibicsaklik a bokám. Elhasználódtam, pedig nem voltam fáradt. Bezombiztam a Nagykovácsi ellenőrző pontra (6:57:11 15. hely).
Időterv szerint ide depóztam a fejlámpát, meg egy üveg bekevert szénhidrátos isostar-t.
Újabb tapasztalat: jellegtelen apró ábécés zsömlés-zacskóba sose depózzunk. Komolyan vagy négy-öt percig kerestem. Legközelebb narancssárga héliumos lufit kötök rá, és amikor bemegyek a pontra, csak lehúzom a plafonról és rohanok tovább. Annyit szöszögtem, hogy a beltérben a gps lelke kiköltözött és tett egy kört a környéken, úgy hozzátett egy kilométert a távhoz, hogy én egy kétméteres körön belül maradtam :)
Kiderült, hogy egy zselét is előre depóztam (igazán kedves volt hét órával ezelőtti énemtől) de még annyi volt nálam, hogy egy visszafelé p85-re is elég lett volna. Pár kiürült zselés zacsit ki is dobtam.
Ha egyszer majd régészek kutatnák a vidéket, és tűzrakás nyomai és levadászott állatok csontjai helyett zselés tasakokat találnak, vajon milyen életmódra következtetnének?
Elég nehezen melegedtem be, a Vöröspocsolyás előtt utólért és jó mozgással elfutott Lubics Szilvi. A lejtőkön még mindig fájtam és 130-as pulzussal közlekedtem, de kezdtem visszalopni a távolságot. A Fekete-fejre felfelé (7:48:46 16. hely) viszont tudatosan engedtem magamat a durvábbik tartományba, és jól esett. A tetőn visszaelőztem őt meg még valakit, és a lejtőt nagyon megeresztettem. Valahogy már kevésbé fájt. A Hárs-hegyi körútig a köves mászást szintén jól megnyomtam, helyenként 160 fölé toltam a pulzust, persze főleg az új powerwalking technikával.
A körúton találkoztam Pálfy Marcival, edzett és fel alá cirkált, jó darabig együtt futottunk. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magamat hogy lassú futásommal kényelmetlenséget okozok neki. Néha biztatott, hogy jó vagyok, mert itt-és-itt az ötödik srác sétált, meg ilyenek :-) A János-hegyen (8:22:34 14.hely) kapcsoltam be a fejlámpát, gyorsan sötétedett. Egy fájdalmas Virágvölgyi lejtőzés közben már egy magnéziumot is bevettem mivel a lábszáramat húzogatta valami. Jó sötét lett, de ezek a fényvisszaverős szalagok valami fantasztikusak. Makkosmáriára érve (8:46:38 14.hely) két sátrat is végignéztem, mire kiderült, hogy rendezvény van és a pontőr sátra végülis a jelzésen van. A Végvári szikláig újabb kollégát gyűjtöttem be, innen már csak egy emelkedő volt hátra. Itt már fogytán volt a harci kedv, Budaörs felé lejtőzve sűrűsödött a köd. Levettem a fejemről a lámpát és alulról világítottam. Annyit jártam erre mostanában, szinte kívülről tudtam, hol kell vigyázni a belógó faágakra, lelépőkre, sziklákra, bár sebességem már rég nem volt. A kőfejtős köveken még élvezettel végigszökdelltem és megérkeztem a civilizációba.
Az iskola bejárata előtt a mécsesekkel kétoldalt kirakott járda nyugalommal töltött el. Éreztem, hogy a felkészülés meghozta gyümölcsét.
Célidőm 9:27:32 lett, 13. helyen értem be első ultra távomon. Ugyan nem szabadon, mint a sasmadár, hanem a pulzusmérő ketrecében repkedő zebrapintyként (átlag HR: 147), de sikerült.
Jelentem, nem volt megborulás, csak fájdalom. Volt egészséges fáradtság, de nem volt kimerültség. Jól sikerült a frissítés. Egy vízhólyagom sem lett. Az aszfaltos felemás Nike Pegasusok a 2000. km tájékán is jól teljesítettek. A hideg ellenére egyszer sem kellett pisilni (ez mondjuk lehet hogy nem jó). Viszont feleslegesen cipeltem végig egy csomó mindent (pót póló, zselék, mars szeletek)
A futást rögtön fel is töltöttem a netre, aztán valahogy el kellett volna nevezni. Elsőként az "Egyszer volt Budán kutyavásár" ugrott be, ami azt hiszem elég jól jellemzi a hirtelen véleményemet az ultrák világáról.
Így utólag most már úgy látom, hogy ez a táv még nem annyira hosszú (ezzel a tempóval). Egy mountainbike maraton verseny (Szilvásvárad vagy Crosskovácsi: mi lesz ha sár lesz a versenyen?) kapcsán állapítottam meg: a különbség a hat és nyolcórás verseny között pár óra, tehát kettővel több zselét kell vinni. A továbblépést (az edzés mellett természetesen) a kockáztatás jelentheti: ugyanezt merni megpróbálni kicsit erősebben.
A szervezés és útvonal jelölés mintaszerű volt, jól éreztem magam, szuper részidős táblázatok jöttek.
Köszönöm mindenkinek, aki bátorított és aki megosztotta p85-ös és egyéb élményeit. Ide mindenképpen vissza kell jönni. Persze ha a család le nem tilt, nem igazán értenek egyet ezekkel a távokkal, részben igazuk is van, majd azért egy terheléses vizsgálatra illene elmennem.
P85. Írok valamit, mert volt tanulsága a dolognak, és senki nem írt semmit. Mivel volt helyszíni nevezés de korlátozottan, szombaton 6-kor a rajtban voltam. Viszont otthon felejtettem a GPS-emet, ami kellemetlennek tűnt, mert soha nem mentem TT-n pulzuskontroll nélkül. És ekkorát sem még, soha. Millers adott egy polárt, de azon nem ment a pulzus, szóval volt egy órám. Az elég hasznos, mert tudod figyelni az idő múlását. A fülemmel meg a sebességet tudom figyelni, mivel nem volt szél. Épphogy szélzaj: 10kmh, erős szélzaj 13kmh+. Mit tudok még? Sok a 90km, azaz lassan kellene menni. Még a csillaghegyi aszfalton eldöntöttem, hogy ami meredekebb mint egy jó kukoricaföld azt gyaloglom mondjuk Dobogókőig. Onnan meg majd meglátom. Jaj, már ez is az itt az erdő előtt, már most sétálok??? És a lejtőkön sincs esztelenkedés, ott a csukott száj, csak orrlevegő lesz a korlát, az valami 135 körüli nekem. Persze ez a sok marhaság csak néha kellett, hogy legyen valami egzaktabb viszonyítás, mert félek én ám magamtól. Amúgy alapvetően úgy mentem, hogy nagyon lazán essen. Jó is volt így, nem nézegettem semmit a kezemen, nem számolgattam fejben semmilyen adatot, nem gyorsítgattam-lassítgattam magam. Futogattam-kirándultam, és csak az őszi erdőre meg önmagamra figyeltem. Nem voltak táv- magassági- pulzus és egyéb adatok. Szuper volt az egész. A csillaghegyi köd nem riasztott meg, tudtam, hogy Kevélyen kellemes őszi idő lesz. Full rövid cuccban indultam GPS jelre 7:00-kor, csak egy plusz karmelegítő, amit végül Dömös után vettem le. A már kopott-talpú Hoka is tökéletes volt ide, meg a Compressor combfix(V. és H. csak laza tekerés, de ma már tudtam rendesen hajtani a pedált hazafelé!). Eszegettem-iszogattam, a kontrollt egyedül Kevély lefelén és Tölgyikrek után veszítettem el picit, szeretem a lejtőn döngetést, és ez csak belefér. A pontok mindenhol éppen nyitottak, sok helyen csomagoltam ki bélyegzőt, nyitottam tintapárnásládikót, vettem a tollat. Már nagyon kigyakoroltam. Kopárnál még keresni is kellett, hova van pakolva? Itt picit meg is kellett állni, kimosni az övtatyót, mert kirepedt a sókapszulás zacsi(ez nekem valamiért gyakori). Ahogy ott mosogattam, néztem az órát, hogy pont f1 van, és elképesztően jól érzem magam, még fáradt sem vagyok. Bajárigabi hívott, hogy holnap nem akarok-e Magas-Börzsönyt futni?
-Asszem nem. NHH-ra tekerés a terv a gyerekekkel, meg most épp kiadósat futkározok.
Viszont én felhívtam Áront, hogy délután nem akar-e futni. Akart. Találkoztunk Nagykovácsi felett, és onnan finoman növeltük a tempót. Még ő mondta néhányszor, hogy most még nyugi, inkább egyek-igyak. Vettem is elő a finom sponzer fogkrémestubust, a sós-buggyantnarancsos mézzel, meg a másik zacskós-pacalos-kólás terméküket. Én ekkor már mentem volna, mert tök jól voltam, és nehogymár így teljen el egy ekkora táv. Valami görcs, hányinger, gyomorfájás csak kéne így délutánra, vagy legalább essek egy rohadtnagyot, hogy valahol fájjon, nem? Valahogy igénylem. Vagy ez egy rossz beidegződés, lehet ezt így is csinálni, csak akkor +15p? 30p? Mennyi az az idő, amiért a szupi kirándulás helyett az ordas szivatásba hajtja magát az ember az ú.n. pulzuskontrollal? És egyáltalán hol az a pont? Aki olyan rutinos, hogy tudja, annak nem is kell óra. Az ilyen balfék mint én, meg úgyis valami eszetlen értéket talál ki magának, nem? Tehát a kontroll akkor azt takarja, hogy kontrollált prés. Mikor csak addig húzod a satut a valamiden, hogy még épségben ki tudd szedni, az lesz ez a kontroll, most legalább megtanultam. Jó hogy nem hoztam a kontrollt ma, mert így nem mertem nagyon rászorítani, nehogy baja legyen.
Azért a Hárs-hegytől már futottunk rendesen, itt merült fel, hogy meglehet a 9óra. János-Hegyre már komoly tempóval toltuk, utána meg közel ami belefér. Végre hörögtem a KFKI emelkedőn, de görcs az nem jött, és nem volt rossz a gyomrom. Árontól a peremen búcsút vettem, hogy még világosban hazaérjen, meg hát 4órát szaladgált így is. Frankón világosban estem lefelé az utolsó szuper vízmosásban, de ezt már nem élveztem annyira mint a Kevély lefelét, túl fáradt volt már a combom. Láttam, hogy mindjárt 4óra, iszonyat döngettem, hogy beérjek egészig. Belefértem, 9:00 célidő. 9? 10-11közé saccoltam magam, ráadásul a vége felé már idegesítően sok volt az EP, szum 16 pecsét menet közben, azért az sok idő.
Tök jól esett, ilyet kell sokat csinálni, és akkor majd valamikor talán látni fogom, hogy meddig lehet húzni, hogy még éppen jól essen, de haladós is legyen.
Már aggódtam, hogy senki se fogja tudni ki az a Lúdtalp.
Zoncsi
Azért az nem egészen úgy van. Február óta heti kétszer 45 perc harakirivel felérő gyógytorna, kb. 2000 km kerékpár, és szűk 300 km futás azért befigyelt. Igaz ettől futni nem tudtam: úgy mozogtam az első 100 kilin mint 3C. P. O. :). Ezért mindent sutba dobva 8 hete heti 4x nagyon fokozatosan emelve a távot elkezdtem futni. Tényleg egész jól visszaálltam, de azért ehhez kellett az előző 20 év is. Szóval ne csüggedj, még 20 év és elpi'ázol minket, az igazság győzni fog :)
SK
Jó a meglátás :)
Csermanek
A RTG lágyszövetet nem lát, esetleg porckopást igen. Az UH a csontok miatt nem lát rá a teljes keresztszalaglefutásra. Az MRI-nél függ a minőségtől, meg az orvos szemétől. A radiológus oda sejtett néhány rostot ami csak műtermék volt a képen. Az ortopéd orvos első vizsgálata amúgy kézzel történik. Ha elég kötött az ember izomzata akkor nem mutatkozik az ízületi lazaság. Ezért csinálta az ún. arthrométeres vizsgálatot. (Ez utóbbi kevés orvosnál van). Amikor összehasonlította a két oldalt, annyit mondott: "Aha! Mikor műtsük?" Addig ugyanis azt hitte stabil a térdem, nincs elszakadva.
Míg az elmúlt évet nagyjából végigedzettem, addig te műtéten estél át, állítólag szedtél fel egy kicsit, csak 8 hete edzel, mégis simán elpicsáztatok Ákibácsival már Csikóvár előtt. Nincs igazság a Földön!!!
Ropognak a csontjaim, merevek a lábaim, alig indul el a rendszer. Szokásos 19 kilis javarészt sík hegyi körömnek indulok. Mostanában igazán haladósra sikerültek a futásaim, hízelgő pulzusértékekkel gyorsulok folyamatosan. Fáradok is, de a stopper által erősített lelkesedés mégis hajt előre.
Futok, kezd beindulni megint a rendszer, csekkolom az időt. Hoppácska, megint elkaptam... Csak kicsit kell odalépni... Tolom, nem kicsit... Utolsó ezres lejtő jön, a jól ismert Fenyőgyöngye letörés...
PB közeli az idő, csak még egy kicsit kell odalépni. Tolom, nem kicsit...
Beleremeg az aszfalt, ahogy döngetek lefelé. Vagy 2000 X lejöttem itt az utóbbi 20 évben de ekkora lökettel még sosem.
"Nem kéne így nyomni!" suhan át az agyamon. "Túl kemény! Vigyázz!!" jön a sugallat, de elhessegetem: "Ilyenkor kell csak igazán nyomni, gyerünk!"
"Nem kéne!"... ismétlődik.
"DE!"
Pikk! Egy hasítás a térdemben. "Ez elszakadt" suhan át egy újabb gondolat, de már a válasz is: "Az nem lehet."
Két lépés és már nem fáj. Nem lötyög. Nem lehet gond...
Másnap már futok, gond egy szál se.
Vagy mégis?
Időnként kicsit belenyilall, de nem dagadt, nem laza, csak úgy tartok tőle.
Mennek a hosszúk, sőt a résztáv is.
Vagy mégsem?
Futással nincs gond, hacsak nem az, hogy fékezni nem merek, meg elkezdtem félni a lejtőktől.
Aztán egyszer csak egy lassú kocogás első lépése után menni is alig tudok.
8 hete futok rendszeresen, itt volt az idő egy mini visszatérésre 1,5 évvel az utolsó versenyem, 1 évvel a szakadásom után.
Piros 50A
Izgatottan feszítek a közel 10 éves futóbolondok narancspólómban - pláne, hogy legjobban a pocakom feszíti.
Szuper érzés újra átélni a rajt előtti zsibongást, számtalan ismerőssel pacsizni, váltani pár szót. Rajt után is megy a poénkodás, miközben a Kevélyre menet teszem a kereket ákibácsira. Tiszta első harmad...
Szakó-nyereg viszi be az első horgot, de olyan padlósat. A Tost-szikláknál a Sétálós Tigris meg is jegyzi, hogy majd lefelé lesz jó... "Már jó!" Válaszolom. 4 óra Dobogókő. Mint a menetrendszerinti...
Matyi büfénél kóát veszek, mert a túrázó szekciónak itt csak banán jár. A Spártai Hős megvár, együtt ereszkedünk tovább. Nehéz. Pedig innen szokott jól menni. Most nem.
Szentkereszten belegurulunk egy 5 percen belüli ezresbe, de még így is megfognak minket L. Szilviék. A temetőnél fogom a második padlót. A Dupla Ironman felveszi a ritmust Szilviékkel, én leszakadok. Séta.
Ákibácsi, aki úgy lát el mint egy neutrálkocsi, megint bevár. A szántói ponthoz érve összeszedem magam. A frissítőtől mbt-vel kiegészülve nyomjuk tovább. Még vissza tudom tolni a pulzust versenyzónába (80%+).
Haladgatunk. 6:20 körülire saccolom a tempót, Ákos Garminja szerint 5:30.
44. hely körül voltunk a Kevélyen, 30-on már jóval belül lehetünk (én persze nem).
A Kopárok előtti mászásnál mbt kissé lemarad, ketten gyűrjük a kanyarokat. 2005-ben, első közös futásunkon larzen és aakrisz is itt volt, most csak képzeletben.
Kicsit nyugodtabb a tempó, nyugszik a keringés és én is. Szurkolók serege között köszönök el ákibácsitól. Kemény volt. Kemény, de nem megszakítós (vagyis azért egy kicsit igen:)
Ha szeretsz kirándulni, meg futni is, akkor szeretni fogod, és akkor azt meg a lúdtalpad is szeretni fogja. Persze közben figyelj oda rá.
Én Jantó betétben nyomom, amit azért nem ajánlok, mert ahhoz ki kell venni az eredeti betétet, akkor meg a lábfejed elejénél kisebb lesz a csillapítás, azaz picit vered széjjel. Ez HOKA-val, vagy futáshoz csináltatott betéttel megszüntethető.
Egy időben mentem betét nélkül, de elég hamar jött ilyen becsípődéses nyavaja, a bokám belső oldalán. Amúgy a boltozatom erősödött, emelkedett, a talppárnáim meg süllyedtek.
És köszönöm mindenkinek a mentális felkészítést, végül csak beértem ezen a kicsit rövidebb piroson, hasznos volt, de per pillanat nem vágnék bele mégegyszer (bár a részidőket már szénné elemeztem :) )
Háromnegyed órát javítottam a múltkori Dömös-Kopár csárda időmön. Azért hagytam még benne legközelebbre is :-) Hű de jó volt. Egyszer, ha nagy leszek, remélem, menni fog egyben is az egész...
Az én tempóm csak öt óra hosszat ismert, onnan bármi lehet :)
Mibe kell depózni? Saját feliratozott nejlonzacskó?
(A vége felé öt fok alatti hőmérsékletre kell készülni ha hasonlít az idő a maira, erre lehet hogy egy réteg kevés. Póló plusz karmelegítőt terveztem de ez 7-10 fokban tesztelődött)
Nagykovácsiba lehet depózni ruhát, ha fel akarsz készülni az esti hűvösre. A fejlámpát is találd ki, hogy elég-e oda vagy inkább Kopár! Kopárnál érdemes levest enni, nekem legalábbis be szokott jönni a sok édes után a sós lé. Amúgy meg valószínűleg jó idő lesz, mint ma, nem kell sok meleg ruha. Főleg a te tempódhoz. :)
Hát igen. Az időpont T-1. Szeretem túlbiztosítani magam kajából és ruhából, de kezd annyi cucc lenni, hogy nem akarom mind magammal vinni. Talán mégis van értelme a depónak.
Megváltozott nyár vége óta az edzéseim rendszere. Kevesebbet futunk (szinte mindig a feleségemmel, Ildikóval edzek) - ez, mármint a mennyiség csökkenése, nem szándékos, alkalmazkodom. Emellett viszont bekerült a programba a core training, azaz a törzserősítés. Szeptember elején kezdtünk el járni Gadányi Bálint triatlonista esti tornaóráira, amit Zuglóban, eleinte a patak parti játszótéren, a hideg beköszöntével mostanság a Miskolci utcai iskola tornatermében tart. Heti még 1 alkalommal otthon is tartunk privát edzést, Ildikóm szerencsére képzett ez ügyben. Ez néha még erősebbre is sikerül, mint a közösségi alkalom. Jó érzés kicsit más sporttal felpörgetni a keringést, kicsit más izomcsoportoknak is odapörkölni, valamint talán eü. szempontból is előnyös lesz az izmok megerősítése, hátha segít a mostanában ismét vacakoló sarok burzitiszem gyógyulásában, csakúgy, mint a babám derékfájásán. Emellett a futásokban - az edzésidő korlátossága okán is - egyre inkább előtérbe került a résztávos metódus. Hajnalban, munka előtt 40-50 perc alatt is hasznos munkát lehet végezni, és az ember még fel is pezsdül, mielőtt beül a gyárban a szalag mellé. (Képletesen. :) Kezdtem is érezni ezen tréningek erősítő hatását, reméltem, hogy a versenyeken visszaköszön majd a hozadékuk.
És jöttek is a versenyek:
1. Less Nándor (Nomegálljcsak) - Nomád 26 km. Okt. 11. 26,4 km 870 m szint
Mivel nem volt középtáv, hosszúkat nem nagyon edzettünk a nyáron, maradt a rövid verseny. Gondoltam, kipróbálom, hogy működök ekkora etapon nagyobb sebességen, no meg félmaratoni terveim vannak még az őszre, kíváncsi voltam, bírom-e a strapát. A rajt ellövése után nekiiramodtam, igyekeztem egy erős tempót felvenni. Ez ment is, míg kisebb szintingadozásokkal átértünk Cserépfaluból Cserépváraljára. Ott volt az első hosszabb emelkedő, amin még jól sikerült felkapaszkodni. Lefelé csapattam kicsit, aztán beértünk a pálya legszebb részébe, a vadregényes, mohos sziklákkal tarkított, bedőlt fákkal nehezített Felső-szoros nevű szurdokba. Itt éreztem meg, hogy elfutottam. Ekkor 5 km-nél jártunk. Pulzus felment, teljesítmény leesett. Kicsit elkedvetlenedtem, no de innen szép felállni, gondoltam, és átálltam a vészforgatókönyvre. Visszavettem, és igyekeztem egy tűrhető állandó tempón visszanyerni az erőmet. Ez egész tűrhetően sikerült mintegy 10 km-en keresztül, 5:30 percesen belül mentem felfelé az enyhén emelkedő Hór-völgyben. De eztán jött a feketeleves, a kapaszkodó Ódorvárig. Aki volt már, tudja, hogy elég meredek. Na ez megadta nekem a kegyelemdöfést. Elkezdtem vacakul érezni magam. Igyekeztem ugyan tisztességgel nem összeomlani, fel is gyalogoltam megállás nélkül, de itt már többen vissza- vagy megelőztek. Alig vártam a megváltó frissítőpontot a hegy tetején. Innen hosszú kocogás volt lefelé, ahol megint próbáltam erőre kapni, de ez már ilyenkor veszett fejsze nyele. Mihelyst elmúlt a lejtő a lábaim alól, a tempó a felére esett vissza, az utolsó dombocskán, ami kemény 87 m szintemelkedéssel bírt vagy 5 ember előzött meg, annyira nem ment. A tetőről persze ismét gurultam, vissza is előztem egy lányt, de a cél előtt még volt vagy 10 m emelkedő 50 méteren a pincesornál, és ott a hátamra fordultam, és mutattam a nyakamat, hogy kéretik ideharapni. Aztán csak beértem, de nem voltam boldog, csak annak tudtam örülni, hogy végre vége a szenvedésnek. Ildikóm 7 perccel ért be utánam, mosolygósan, jó érzéssel. Ha van még 5 kilométer, simán hátba vág. Végül 2:49 lett a vége, ami nem lenne annyira szar, ha nem lett volna ekkora kudarc a verseny számomra a reményekhez képest. Valószínűleg, ha az elején egy 15-20 mp-cel lassúbb tempót választok, ugyanezt az időt meg tudtam volna futni, és még jól is esett volna.
Ilyen előzmény után indultunk el a következő szombaton a Bükk Trailen.
2. Bükk Trail L - 36,1 km 1110 m szint
A tanulságot levontam, az arcomból visszavettem, terveim nem voltak, főleg nem vérmesek, csupán annyi, hogy jó érzéssel végigmenni a pályán, lehetőleg lendületesen, de nem elfutva. Mikor odafelé menet a kocsiban beszélgettünk, és Szűcs Fati megkérdezte, mennyit szeretnék menni, kis gondolkodás után olyan 4 - 4:10 - 4:15 körüli eredményt tippeltem magamnak. Persze a 4 óra az már a hú de jó kategória. Ildikóm a rövid távot választotta, mert neki a rákövetkező héten a Győr - Budapesten kellett jeleskednie Vajda Anitával párban. Rajt után persze az embert mindig elragadják kicsit a versenylovak, de most azért rángattam a zablát. Pár kilométeren keresztül még ment a helyezkedés, mindenki igyekezett megtalálni az utazó sebességét, olyan 4 km környékén tűntek el mellőlem az emberek. Szeretek egyedül futni a versenyeken. Nem kell más tempójához igazodnom, sőt, hajlamos vagyok a lépéseinek ütemét is felvenni a mellettem futónak, az meg kinek jó? Elmerülhetek a gondolataimban, vagy koncentrálhatok, ahogy épp tetszik. Kisgyőr előtt, mikor kiértünk az aszfaltos útra, akkor láttam, mennyire széthúzódott már a mezőny. Az 1. ponton természetesen ismerősök, mint mindegyiken, üdvözölnek, szurkolnak, lesik az óhajomat, nagyon jó érzés ez! Nem fogyasztok sok mindent, az izós palack a derekamon még érintetlen, van gélem is, bekapok pár falatot, leöblítem, aztán gurulok tovább. Jól megy a futás, meg tudom futni az emelkedőket, és nem érzem, hogy ez megöl. Persze lehet ez csalóka, egyszer majd valamelyik emelkedőn összeomolhatok, és onnan vége a jó versenynek, de egyelőre nem aggódom ezen. A faluban jól megnéztek bennünket, egyik ház előtt 3 cigány kislány bámul nagyon, rájuk is köszöntem, de csak mosolyogtak. A falu után pár kilométerrel aztán jött a kaland. Épp kezdtem beérni pár sporit, amikor előttem vagy 20 méterrel az egyik veszettül elkezd csapkodni a kezével rohanásra váltva. Rögtön darazsakra gyanakodtam, és utánuk kiabáltam, hogy meggyőződjek erről, de valószínűleg vagy nem hallották vagy még a meneküléssel voltak elfoglalva. Én meg ostoba ahelyett, hogy óvatosan közelítettem volna, csak futottam tovább, amíg hirtelen a szemem sarkából megláttam a nagy rajzást. de akkor már mindenhonnan dongást hallottam, és rögtön lecsaptak rám. Éreztem, ahogy súrolnak itt-ott. No nem is kellett több, vissza 2, padlógáz, max. tempóra kapcsoltam miközben a 2 kezemmel meg veszettül csápoltam magam körül, hogy elriasszam a dögöket, illetve, hogy ne tudjanak leszállópályát találni rajtam egyszerűen. Ez szerencsésen működött is, csak 1 vette be magát a hajamba, az is lehet, hogy én kotortam bele. Na ez viszont megtalálta az utat a fejbőrömig, és ha már ott volt, döfött. Szerencsére nem vagyok allergiás rá, és a fejbőr nem is a legérzékenyebb testrészünk, szóval a pánikon kívül más bajom nem lett. mikor vagy 15 - 20 méterre eltávolodtam a fészektől abbamartak a rohamok, én is leálltam és rögtön arra gondoltam, hogy figyelmeztessem az utánam érkezőket. Végül is mikor feltűnt a következő 2 spori kiabálva figyelmeztettem őket, mondtam, hogy kerüljenek, és hogy szóljanak az utánuk jövőknek. Gondoltam így akár végig is mehet a csatárlánc, de sajnos persze ez nem működhetett, amit pl. Yoyooka is nagyon bánhat. :( Az elkövetkező kilométerek azzal teltek, hogy mikor utolértem valakit, megkérdeztem, hogy úszta meg a találkozást. Vegyes volt a kép. Volt aki 0 csípéssel, de pl. Oszaczki Géza rendesen húzta a lábát. Összesen kapott vagy 10 döfést, amiből hármat a jobb farpofájába! Ennek ellenére ment rendületlenül, keményen. No persze egy PTL-en edződött legényt nem vág földhöz némi szúnyogcsípés. :) Engem nem fogott meg a kaland, sőt, mintha erőt kaptam volna tőle (vártam is, hogy apró szőrök serkennek majd ki a bőrömből, apró szárnyam nő, no meg egy maszk terem az arcomon, és mehetek a bűnt üldözni, de ez azért nem következett be). Bükkszentkeresztig befogtam jó pár versenytársat. Itt ismét frissítő barátokkal, számba vettük a veszteséget, pl. szegény Emőkének ki kellett szállnia, majd robogtam tovább. Itt egy jókora lejtő következett, többnyire tartottam magam a pozíciómban, aztán elkezdtünk emelkedni, szépen alattomosan, hosszan. Míg a többiek nagyrészt gyaloglásra fogták, én futottam tovább, mert nem esett rosszul. Nem túl tempósan, sőt kocogósan, de ahhoz elég gyorsan, hogy a gyalogosokat sorra leszedjem. Így értünk újra Bükkszentkeresztre, ahonnan még volt 10 km hátra, de már igazából nem sok szinttel. A rendszer üzemelt, a mutatók jó értéket mutattak, veszélyt jelző lámpa nem égett. Futottam hát tovább, mert innen már talán nagy baj nem jöhetett. Az utolsó frissítő 30-nál volt, persze tele ismerőssel, nagy ováció, kerepelés, etettek, itattak volna, de nem nagyon kellett semmi, és nem azért, mert nem ment a fogyasztás, csak jól voltam, és útközben azért ettem-ittam. Egy kulacstöltés és pár falat után nekiindultam az utolsó 6 km-nek. Innen, mondhatni, eseménytelen volt az út, daráltam a kilométereket, már nem találkoztam senkivel, előttem, mögöttem senki. Ment a tempó, csak a lábam kezdett el azért a végére sajogni, és Miskolc-Tapolcát meglátva már nagyon vártam a célba érkezést. Elfelejtettem mondani, hogy 26 km környékén konstatáltam, hogy kb. ugyanannyi idő alatt tettem meg, mint az előző héten, és mennyivel jobb állapotban voltam most! 30-nál látszott, hogy bőven 4 órán belül leszek, és onnantól az volt a cél, hogy 6 perces átlagon belülre kerüljek, ami még soha nem történt meg ilyen - számomra - hosszú versenyen. Végül 3:35 alatt értem be, fülig érő szájjal, izom- és sarokfájdalmat leszámítva minden nagyobb gond nélkül. Kijött a lépés? Okosan versenyeztem? Majd az idő megmondja. No meg a szombati Piros 85. :)
Hát szerintem egy rendes felkészüléssel + ha az egyéb "csillagállások" is kedvezőek a 26 óra elérhető számomra. Jövőre ez lehet egy cél akár... :) . A TDG-hez még kell egy kis tapasztalat gyűjtés!
Tavaly térdre borultam, most hasra esek, úgyhogy ajánlom, hogy ne fényesítsd tovább az eredményedet, mert az már az egészségemre káros! Én is szeretek nyaralni de úgy látom, van még hová fejlődnöm. :)
azért a hosszúknál a KÖR-t is beírhatod...
Gratulálok!
Ha nem tudnám, hogy valójában milyen nehéz is az UTMB, még elgondolkodnék (de tudom).
Nálam ez nézett ki, hogy minden évben volt egy esésem, de az jó nagy...:)
Viszont a futáshoz biztos, hogy jól jött a (hegyi)biciklis előélet. Én 2003-ban kezdtem futni, előtte 3-4 évet már bicajoztunk a hegyekben a haverokkal. Persze csak tavasztól őszig és hétvégente mentünk fel, lévén, nekünk min. 120 km-t kellett utazni ehhez. Talán ennek is köszönhető, hogy 2003-ban az első futóversenyemen, egy félmaratonon mindjárt 1:29-et sikerült mennem, a futó barátaim nagy megrökönyödésére, akik már régóta álmodoztak egy másfél órán belüli eredményről....:)
