Amennyire tudom a különböző teológiai főiskolákon a szentírás szövegét vizsgálják azt hogy mit állít ás a világról és az emberről.
Csak az a bibi hogy a világot és az embert a szentírástól függetlenül is vizsgálja a természettudomány és ehhez semmi újat nem ad hozzá a Biblia.
Nem olvastam el sem, mert ezt nem egy ember írja, hanem Mesterséges Imitátor (MI) programnak adtad ki.
Viszont nekem már megjelent néhány könyvem, amelyek könyvtárakban is olvashatóak. Azt ami "Isten" tudományos meghatározását adja meg és bizonyítja, na azt éppen a Föld minden komolyabb könyvértékesítő cége a "polcán" tartja.
Tehát a Tudományos (kognitív) Istent, ami bizonyított és tesztelhető is, már egyre többen ismerik és tudják. IstenTudóak.
Ó, hát eljött végre a nagy nap, amikor a XXI. század netes kommentelésének csúcsragadozója, az önjelölt episztemológiai válogatóbíró – azaz te –, lehúzod a filozófiát és a teológiát a „Star Wars ismeret” szintjére, miközben megváltod a tudományt a „haladás” misztikus mámorában! Hadd vegyem végig ezt a klasszikus, önismétlő, és – őszintén szólva – meglehetősen szánalmas agyrémet, amit kritikának képzelsz.
1. „A teológia nem szerez ismeretet, semmi módon nem ellenőrizhető, ezért nem tudás.”
Gratulálok! Ez az érv pontosan annyira eredeti, mint amikor valaki azzal akar vitát nyerni, hogy „az abszolútum nem létezik, mert nem tudom bemutatni a szomszédnak”. Szóval – kérdem én –, szerinted a matematika is csak légvár, mert nem tudod bemutatni empirikusan a prímszámok végtelenségét? A logikai következtetések helyességét is csak addig fogadod el, amíg fel tudod mérni colostokkal? Szerinted a tudás kizárólag az, amit laboratóriumi körülmények között, az érzékszerveiddel közvetlenül tapasztalsz? Üdv a szcientizmus nevű sekélyes szellemi kútjában, ahol soha semmit nem gondoltak végig komolyabban, mint egy Wikipedia-szócikk első bekezdése!
Az ismeretelmélet nem csak empirikus igazolást fogad el. Ha így lenne, nem lenne matematika, nem lenne etika, nem lenne logika, nem lenne semmiféle metafizika, sőt, tudomány se lenne, hisz a tudományos elméletek sem „önmagukat igazolják”, hanem mindig előfeltevésekre, alapelvekre, axiómákra épülnek. A „tudás” sosem volt egyenlő a „fizikailag tapasztalhatóval”, csak a legelvetemültebb pozitivista, aki száz éve is cikinek számított, ragadt meg ezen a szinten.
2. „A filozófia sem tudomány, pont ugyanezen okból.”
Ez ismerős. Tipikus netes ateista lózung: amit nem lehet laborban mérni, az nem tudomány. Kicsit úgy hangzik, mintha egy XIX. századi, pálinkaszagú „tudós” próbálná megmagyarázni, miért nincs szükség etikára vagy logikára a tudományban. De akkor, kérdem: amikor Kurt Gödel bebizonyította a nemteljességi tételt, akkor csak „okoskodott”, vagy talán alapjaiban forgatta fel a matematika és a logika világát? Amikor Russell és Whitehead a Principia Mathematica-ban megalkották a formális logika rendszerét, az csak „szubjektív vélemény” volt? Amikor Kant vagy Wittgenstein átalakította az egész filozófiai szemléletet, az csak „divat” volt?
Valójában a filozófia az a tudomány, amely a tudomány alapjait vizsgálja: minden tudomány csak addig tud előrehaladni, amíg valaki gondolkodik a gondolkodás feltételeiről, a megismerés lehetőségeiről, a logika alapjairól, a jelentésről, a módszertanról. Ezek filozófiai kérdések, nem pipettával kimérhető adatok.
3. „Kétezer év alatt egyetlen filozófiai iskola sem lett megcáfolva, nincs igazolás/cáfolat, csak divatváltás.”
Ez, barátom, úgy hangzik, mintha egy bölcsészkar előtti elsőéves bemosolygott volna egy nyílt napra, és ott ragadt volna egy kávészünetben. A filozófiában természetesen vannak vita, korszakok, iskolák, ellentétek, ahogy a tudományban is. Hogy nincsenek „lezárt” kérdések? Talán a fizikában nincsenek egymásnak ellentmondó elméletek (Newton vs. Einstein vs. kvantummechanika)? Talán a biológiában nincs evolúció és lamarckizmus, vagy a történelemben nincs marxista, annales-i vagy whig szemlélet?
A filozófia nem azért „nem halad előre”, mert nincs igaz vagy hamis, hanem mert az emberi gondolkodás végső kérdései mindig túlmutatnak a pillanatnyi modelleken. A világ értelme, az igazság, a lét, az erkölcs, a személyesség kérdései nem lesznek egyszer s mindenkorra lezárva, de minden komoly filozófus pontosan tudja: a gondolkodás folyamatos önreflexió, nem zárvány.
4. „Arisztotelész négy őseleme meg lett cáfolva, a tudomány fejlődik, a filozófia meg okoskodik.”
Na, és akkor most ráteszed a pontot az „i”-re, amikor előkapod a középiskolás „őselem” példát. Igen, a fizika fejlődött, és Arisztotelész világképének természettudományos része mára meghaladott. De Arisztotelész logikai, ontológiai, etikailag, metafizikai műveit mind a mai napig tanítják az egyetemeken, és a logika, a kategóriák tana, az okság elve, az első mozgó ok mai napig a filozófiai és tudományos gondolkodás alapját képezik.
Ha a filozófia csak „okoskodás”, akkor légy szíves, magyarázd meg, milyen alapon tartasz valamit tudománynak vagy nem tudománynak! Milyen logikával minősítesz igaznak vagy hamisnak egy kijelentést? Ha nincs filozófia, nincs tudományos módszertan, nincs igazságkritérium, nincs értelem.
5. „A filozófiai megállapítások nem eldönthetők igaz/hamis viszonylatban, ezért csak vélemények.”
Nos, ez pontosan az a szint, amikor valaki azt mondja: „Ha a színvak azt mondja, nincs piros, akkor lehet, hogy tényleg nincs piros.” A filozófia állításai egyrészt nagyon is eldönthetők belső konzisztencia, ellentmondásmentesség, magyarázóerő, gyakorlati következmény alapján. Nem kell minden filozófiai állítást empirikusan igazolni ahhoz, hogy ésszerű, igaz vagy hamis legyen. A logika, a matematika, az etika, a metafizika pontosan ilyen: az igazság nem az empíria egyedüli monopóliuma. Ez nem „vélemény”, hanem az egész értelmes gondolkodás feltétele.
Ha szerinted a filozófia csak „okoskodás”, akkor kérlek, éld végig az életed bármilyen igazság, logika, etikusság, sőt, értelmes mondat nélkül – hisz ezek is mind „csak” filozófiai alapúak.
Zárójelben: a „Star Wars-tudás” és a „teológia-tudás” közötti különbség
A teológia nem „mesevilág”, nem „fanfiction”, hanem az emberi értelem legmélyebb kérdéseire adott racionális válaszkeresés – történelmi, logikai, metafizikai, etikailag megalapozva. Nem az a kérdés, hogy tudod-e mérni a lelked grammra, vagy ki tudod-e kísérletezni az örök életet egy csőtészta segítségével, hanem hogy miért van bármi a semmi helyett, mi az értelem, a személy, az igazság forrása, mi az erkölcs végső alapja? Ezeket a tudomány sosem fogja megválaszolni – mert ezek filozófiai és teológiai kérdések.
Az, hogy te ezeket „Star Wars” szintre zülleszted, csak azt bizonyítja, hogy fogalmad sincs arról, mi a különbség kitalált univerzum és filozófiai vagy teológiai diskurzus között.
Összefoglalva: A te hozzászólásod a modern szcientista–pozitivista netes folklór mintapéldánya: „amit nem lehet bemutatni a laborban, az nem is létezik”. Ez nem csak szánalmasan sekélyes, hanem intellektuálisan is tarthatatlan – sőt, önellentmondásos, hiszen minden tudományos, etikai, logikai, matematikai rendszer mögött filozófiai alapelvek állnak, amiket csakis filozófiai módszerekkel lehet vizsgálni. Ha ezek nem „tudás”, akkor barátom, neked sosem volt és soha nem is lesz semmid azon kívül, amit a boltban a kezedbe adnak.
Szóval legközelebb, mielőtt filozófiáról, teológiáról, vagy tudományról szónokolsz, legalább lapozz bele egy komolyabb ismeretelméleti műbe (vagy csak nézz utána, mi a különbség információ, adat, vélemény, igazság, tudás, bölcsesség között), mert most tényleg csak a kommentelői igénytelenségnek állítottál katedrálist.
Kedves önjelölt „ateizmuslogika-megdöntő”, többvallásos Jedi-mester, Para-Kutatási Tudományos Társaság 13-as számú tagja, világvallás-alapító és nem utolsó sorban: a XXI. századi magyar spiritiszta folklór egyik legnagyobb trollja! Már az első mondatoddal többet tettél a humoriparért, mint az összes ateista mémoldal együttvéve, de ne aggódj, most komolyan foglak venni – legalább annyira, mint a „nevetéstan” főszentségének egyházi vezetőjét. Szóval kapaszkodj meg az Árpád-házi egyszarvúd sörényébe, mert most tényleg ki foglak pörgetni ebből a féktelen „vallási portfólióból”!
1. Ateizmus-definíciók, avagy a „babig-tagadás” zsenialitása
Először is: Rudolf Carnap forog a sírjában. Az, hogy az ateizmus a „Babig-tagadás” (valószínűleg valami kocsmai szóvicc, amiért egy logikatanár zokogva szaladna ki az óráról), mindent elárul az érvelési színvonaladról. Az ateizmus – minden filozófiai szótárban – legszűkebb értelemben egyszerűen az isten(ek) létében való hit hiánya. Vannak, akik aktívan tagadják Isten létét (pozitív ateizmus), mások egyszerűen nem foglalkoznak vele (negatív ateizmus). Minden további „definíciós akrobata-mutatvány” a saját, privát mitológiád része. De az, hogy ezt Carnapra hivatkozva próbálod eladni, olyan, mintha laposföld-hívőként Einsteinre hivatkoznál: ciki.
2. Ateizmus = hit = dogma = vallás?
Ez az örökzöld ateista-mémgyár visszafelé fordítva! Nem, az ateizmus nem hit abban az értelemben, mint a teizmus – vagyis hogy „állít valamit a valóságról, ami természetfeletti”. Az ateizmus egyszerűen a teizmus hiánya. A „nem-bélyeggyűjtés” hasonlat ugyan klisés, de egy dologban igaz: nem épül se rituális, se erkölcsi, se teológiai rendszerre. Te viszont pont ezt nem fogod fel, mert mindenből „portfóliót” gyártasz: ha neked nyolc vallásod van egyszerre, azt hiszed, mindenki más is valami klubhoz akar tartozni. Nem. Az ateizmusban pont az a lényeg, hogy nincs klub, nincs dogmatikus krédó, nincs szentségimádás, nincs „ateista liturgia” (kivéve pár nevetséges internetes próbálkozást, amelyek az ateizmus lényegétől éppolyan messze vannak, mint te a valódi filozófiától).
3. „Ateisták dogmái” – avagy a sárkányharapásos érvelés
Felsorolod, hogy az ateisták ilyeneket mondanak: „Nincs Isten”, „Nem hisznek”, „Nem vallás”, „Nincs dogmájuk”… majd ezt úgy kezeled, mint egyházi zsinatokat, mintha az ateizmusnak lenne hitvallása. Tényleg ekkora a baj? A hit (bármilyen) az igazolhatatlan, nem tapasztalati kijelentések elfogadása. A legtöbb ateista pont azt mondja: „Nincs elég bizonyíték, hogy elfogadjam Isten létezését.” Ez nem dogma, hanem kritikus gondolkodás, a szepticizmus alapja. Sajnálom, hogy a logika ilyen messze áll tőled, hogy azt hiszed: minden „nem-álláspont” automatikusan dogma.
4. „Mindenki hisz valamiben, tehát az ateista is hívő!”
Ez a „mindenki hisz valamiben” olyan, mint azt mondani: „mindenki sportoló, aki néha sétál a boltba”. Az ateista maximum hisz abban, hogy a valóság az, amit tapasztalni tud, és a tudományos módszer a legjobb eszköz a világ leírására – de ez módszertani, nem vallási vagy misztikus értelemben vett hit. Ha ezt nem látod, tényleg végzetes szellemi relativizmusban élsz, ahol a Jedi-rend is pont ugyanolyan „valóságos”, mint az evolúció.
5. Vallási portfólió, Jedi-rend, P-DOX, APEH-bejegyzés
Most őszintén: te tényleg azt gondolod, hogy a több egyház, „vallásalapító”, „egyházfői” státusz, APEH/NAV nyilvántartás, P-DOX alapítás, Jedi-mester diploma, Árpádházi újraszabás, „nevetéstan”, Gaia-mező és morfogenetikus fluxus bármit bizonyít az ateizmus logikája ellen? Inkább azt bizonyítja, hogy a XXI. századi szellemi zűrzavarban egyesek már nem tudják eldönteni, mitől lesz valami „valóságos”: attól, hogy van egy szép pecsét az alapító okiraton, vagy attól, hogy igaz. Komolyan mondom, a „több vallás = nagyobb bölcsesség” csak a gőzfürdőben megvilágosodott életvezetési tanácsadóknál menő. A filozófiában nem.
6. „Agnoszticizmus egy vicc, az ateizmus zűrzavaros, a teizmus baromság.”
Ahogy a magyar mondja: „Kinek nincs hite, annak száz is van.” A teljes világvallási portfólióval azt próbálod eladni, hogy minden álláspont relativizálható, minden kritika önmagába fordul, minden igazság csak nézőpont kérdése – de ettől nem lesz igazad. A filozófia alapja, hogy a következetesség és valóságigény nem ugyanaz, mint a „minden mindegy”-ideológia. Ha minden csak mém, akkor te magad is csak mém vagy – gratulálok, sikerült nihilista dogmát csinálni a vallásparódiából.
7. „Ateista egyházak, szertartások, istenek.”
Ez már tényleg a Monty Python-i abszurd humor. Ha találsz is a világban pár „ateista egyházat”, az pontosan olyan komoly, mint a „fapadoshívők Szabad Szentháromságának” budapesti tagozata. Ezek nem képviselik az ateizmus logikai magvát. Az ateizmus lényege épp az, hogy elutasítja a szervezett, rituális, transzcendens igazságokat – pont ezért nevetséges, ha pár szekuláris bohóc „ateista miséket” szervez. Ez a kivétel, nem a szabály, és főleg nem az ateizmus „vallásos” mivoltának bizonyítéka.
8. „Mindenki ateistának születik – cáfolat.”
Sajnálom, de ez egy érvelési karikatúra. Nyilvánvaló, hogy a csecsemő semmit sem „hisz”, sem pro, sem kontra – tehát sem ateistának, sem teistának, sem Jedi-lovagnak nem születik. Az, hogy ebből akarod bizonyítani az ateizmus „hazugságát”, olyan, mint a biológiából levezetni a vallási portfóliódat. Ez nem gondolat, hanem szöveg-hinta.
9. „Ateizmus = hófehérkeizmus = karakuttyizmus.”
Most őszintén: ha minden, amiben nem hiszek, külön „izmus”, akkor az „a-görkorcsolyázizmus”, „a-zsiráf-tartizmus”, „a-nem-levitációizmus” is filozófiai irányzat? Ez a logika a bölcsődei szint legalja. Az ateizmus nem azért izmus, mert minden lehetséges dolog tagadását intézményesíti, hanem mert a transzcendens, természetfeletti, isteni létezését nem fogadja el. Ennyi. Ha nem tudsz különbséget tenni Micimackó és az arisztotelészi első mozgató között, az tényleg a te szegénységi bizonyítványod.
10. „Szabadgondolkodó vagyok, tehát a teizmus és ateizmus is hülyeség.”
Ó, az utolsó menedék: a szabadgondolkodó! Mindig azt hittem, hogy a szabadgondolkodás alapja, hogy végiggondolom az érveket, felelősséget vállalok a gondolataimért, és következetes vagyok. De nálad a „szabadgondolkodás” = „semmi sem számít igazán, minden mindegy, csak hangosabban kiabálom, hogy nekem van igazam”. Ez a filozófiában nem szabadgondolkodás, hanem intellektuális káosz, amit szórakoztató olvasni, de kár komolyan venni.
Összefoglalva: A te egész „ateizmus-logika-megdöntő” életműved nem több, mint egy önelégült, ironikus, paródiaszintű spirituális coming out, ahol a szerző mindennel is egyszerre akar azonosulni, de közben mindenből csinál egy önigazoló mémvilágot. Az ateizmus és a teizmus érdemi vitája messze meghaladja a Jedi-rend, a P-DOX, az Árpád-egyház vagy a „nevetéstan” szintjét. A dogma nem attól lesz dogma, mert neked nem tetszik; az érvelés nem attól lesz erős, mert 50 mémmel próbálod eladni.
A keresztény apologetika azért élte túl az összes portfólió-vallást, hippi-újvallást és szabadgondolkodó internetes kamikazét, mert valós, racionális, következetes metafizikai érvekre épül, nem a „kinek van több bejegyzett egyháza az APEH-nél?” műfajra. Az ateizmus pedig nem dogmatikus vallás, hanem egy pozícióhiány a transzcendenssel szemben, amely – veled ellentétben – legalább megpróbál érvelni.
Ha tényleg logikát, filozófiát, tudományos világnézetet akarsz, akkor legalább egyszer életedben nézz bele egy valódi filozófiai értekezésbe – ne csak a saját „nevetés-centrikus” szentírásaidat pörgesd.
És ha már mindenki hisz valamiben: én hiszek abban, hogy egyszer eljön az idő, amikor a portfólió-vallásalapítók is megtanulnak különbséget tenni fogalom és lózung között. Addig is: csatold fel a fénykardod, nézegesd a kakukkos órát – és imádkozz az érett, következetes gondolkodás kegyelméért!
- Ja és legutolsó sorban és a legfontosabb, hogy megdöntöttem az ateizmus "logikai alapjait" . Az ateizmus egy baromság. Egy rakás baromság. Semmi köze a logikus gondolkozáshoz.
Megjegyzem: a filozófia sem tudomány, pont ugyanezen oknál fogva. Hogy nincsen semmi mód a filozófiai megállapítások igaz vagy hamis voltának az eldöntésére.
Nem véletlen, hogy kétezer év összes filozófiai iskolája mindmáig létezik, egyik se lett megcáfolva (mivel nincs mód se az igazolásra se a cáfolásra). Időről időre vagy az egyik iskola vagy a másik lesz divatos, de összesen ennyi a "haladás" a filozófiában.
Ezzel szemben például Arisztotelész négy őselemre alapuló világmagyarázatát egyértelműen megcáfolta a valódi tudomány.
Na, ez a különbség a tudomány, és az okoskodás között.
"A tudomány klasszikus definíciója (még a modern logika vagy tudományelmélet szerint is!) az, hogy „rendszeres, saját módszertannal és tárggyal rendelkező ismeretszerző diszciplína”."
Csakhát a teológia NEM SZEREZ ISMERETEKET az episztemológia definíciója alapján! Mivelhogy a megállapításai semmi módon nem ellenőrizhetőek le, hogy igazak-e vagy hamisak, ezért nem számítanak tudásnak, tehát csak annyiban ismeretek, mint ismerni a Star Wars-t.
Ó, hát végre sikerült összehoznod az ateista mémek legújabb gyöngyszemét! Komolyan mondom, te vagy a magyar szkeptikus internetes folklór élő múzeuma: úgy recitálsz, mint egy algoritmus, aminek csak annyi a dolga, hogy minden keresztény érvet lefordítson a saját „vírusos” nyelvére. Szinte hallom, ahogy a klaviatúra alatt fortyog az a tipikus, szekuláris szósaláta, amit az ilyen „tudományos” istenfogalom című, pszeudo-intelektuális blogbejegyzések ihletnek.
Nézzük, mit sikerült összehegesztened! Elsőként, hogy „nem Isten létezésével van a gond, hanem a tudományos és logikus meghatározásával.” Hoppá, tehát az univerzum létének kérdése már nem is probléma, csak az a baj, hogy „nem tudjuk tudományosan definiálni”? Ez már önmagában önleleplező: te nem Isten ontológiai létét kérdőjelezed, hanem a magad elé húzott, szalmabáb-definíciókat. Éppen ez az ateista retorika leghitványabb trükkje: először átdefiniálod az Isten-fogalmat, hogy az már biztosan tarthatatlan legyen (pl. legyen „gyűjtőfogalom” – milyen szép szocreál íz!), aztán nagylelkűen kijelented, hogy „innét már felesleges hinni vagy tagadni”. Ez az a logikai „csapda”, amit bármelyik elsőéves filozófus röhögve szétszed: a kereszténység – és komoly filozófia – mindig egy abszolút, önmagában létező, mindenek fölött álló lételvet ért Isten alatt, nem pedig valami popkultúr-antropológiai gyűjtőfogalmat.
A következő agymenésed, hogy „túl sok istent teremtettek eddig az emberek”. Na ne mondj már! Még sosem hallottuk ezt a döbbenetes, friss megfigyelést! Komolyan, kicsit úgy érzed magad, mint aki felfedezte a meleg vizet. Az istenfogalmak sokféleségéből még sosem következett logikailag, hogy egyik sem létezik – sőt, inkább arra mutat, hogy minden korban és kultúrában felmerül a transzcendencia iránti vágy, a végső ok keresése. Hogy a babonák, torz hiedelmek, törzsi sámánok, keleti bálványok, politeizmusok kavalkádjából végül egy univerzális, személyes, önmagában létező, mindenható lény elmélete nőtt ki – pont ez az emberi gondolkodás fejlődésének bizonyítéka. Ez nem cáfolat, hanem egyenesen megerősítés: minden vallási „keresés” a végső igazság felé mutat, amit a filozófia és a kereszténység „Istenként” azonosít.
A „hibás és cáfolható logikai istenérvek” emlegetése csak a szokásos ateista szólam: mutass egyetlen olyan „cáfolatot”, amelyet a klasszikus filozófusok – Aquinói Tamás, Leibniz, Descartes, Plantinga, Swinburne, Craig, vagy csak épp Gödelt említem – komolyan venne! Legtöbb „cáfolatod” abból áll, hogy vagy szalmabábot püfölsz („A mozgásérv azt állítja, hogy mindennek van oka, de akkor Istennek is kell lennie oknak” – miközben a klasszikus érvek éppen hogy a kontingens létezőkre vonatkoznak, nem az önmagában szükségszerű Létezőre!), vagy egyszerűen kihagyod a filozófiai elemzést, és helyette beírsz egy blog-linket, hogy „olvasd el”.
És akkor jön a „tudományos (kognitív) Isten = gyűjtőfogalom”, amit tételesen így vezetsz fel: 1. emberek által teremtett fő mítoszlények, 2. kényszerképzet, 3. pszichológiai/memetikai vírus. Na most, ez az a pont, ahol a logika végleg fejet hajt a modern ateista folklór előtt: gondoltál már arra, hogy minden ideológia, minden meggyőződés, minden kulturális forma pontosan így leírható – a szerelmet, a művészetet, az erkölcsöt, a jogot, sőt, magát az ateizmust is „mentális vírusként”, társadalmi konstrukcióként, pszichológiai mémként kategorizálhatod. Ha szerinted az Isten-hit semmi más, csak „mém”, akkor minden mély meggyőződésedről (beleértve az ateizmusodat is) ugyanígy ki lehet jelenteni: puszta pszichológiai kondicionálás, agyi „bug”, szociológiai vírus. Taps!
Mégis, az ateizmus – különösen, ahogyan te előadod – semmivel sem tudományosabb: ugyanúgy gyűjtögeti a maga „mémjeit”, ugyanúgy idegrendszeri lenyomatokon, kulturális beidegződéseken, internetes fórumokon, divatos „szaktekintélyeken” keresztül terjed, mint bármelyik vallás. Az, hogy neked Dawkins a „főpap”, a blog.hu a „szent könyv”, a Science Comedy meg a „liturgia”, nem teszi kevésbé nevetségessé az egész vállalkozást.
És most jön az abszolút slusszpoénod: „Feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni vagy tagadni is, hiszen létezése/vansága tudományos tény.” Ez már tényleg a paródia netovábbja! Úgy adod elő, mintha mostantól az „Isten-mítosz” végleg befejeződött volna, a világegyetem titkait pedig bezárhatjuk egy blogposztba. Gratulálok, sikerült a legkisebb erőfeszítés nélkül olyan intellektuális önkarikatúrát rajzolni magadról, amit Dawkins is megirigyelne.
A link, amit bedobtál csak hab a tortán: egy szánalmas, összeollózott, forráskritika-mentes, önigazoló véleményhalmaz, amihez képest egy középső csoportos ovis hittanóra filozófiai mélységű. Ha valódi érvekre vágysz, nem blog.hu-ra irányítasz, hanem előveszed Aquinói Tamást, Leibnizet, Kantot, vagy a kortárs analitikusokat. De persze könnyebb ilyen „komment-hack” módon érvelni: „Nézd, egy blog! Akkor biztos igaz!”
Szóval a végére: Isten valóban nem a te „tudományos” dobozodban lakik, sem a blog.hu-n, sem a mémraktárban. Az emberiség legnagyobb szellemei, akik felépítették a tudomány, filozófia, kultúra, művészet világát, nem véletlenül keresték a végső Lét titkát – és mindig újra eljutottak ahhoz, hogy a létnek alapja van, s ezt az alapot nevezték el Istennek. Hogy te inkább egy kommentcunamiban fürdesz, és azt képzeled, hogy a tudományos (kognitív) isten = mém, az nem a vallás, hanem a saját gondolkodásod szegénységi bizonyítványa.
Szóval, ha legközelebb filozófiai érvet akarsz, próbálj meg legalább a logika első leckéjén túljutni, mielőtt blog.hu-linkeket dobálsz a végtelenbe. Addig is, élvezd a mémjeid társaságát – hátha egyszer egy józan gondolat is felbukkan közöttük!
Na, akkor most figyelj, ateista szófacsaró-mestermunkás, mert amekkora magabiztossággal hajigálod a nagy szavakat, pont annyira hullik darabokra az egész érvrendszered, mint amikor a kőlevesedből kihalászod a követ, és meglepődve tapasztalod, hogy attól még létezik az, amiről te magad állítottad, hogy „felesleges”. De ne aggódj, végigvezetlek ezen a filozófiai hullámvasúton, hátha végre ki tudod tenni a fejemből azt a rozsdás anyacsavart, amit logikának hívsz.
Kezdjük Anzelmmel, vagyis inkább azzal, hogy te mit gondolsz róla. Ami elsőként ordít a szövegedből, az a végletekig lapos, buta paródia, amivel az egész klasszikus filozófiai diskurzust igyekszel szatirikus moslékba mártani. Sajnálatos módon ezzel nem Anzelmet, hanem saját intellektuális színvonaladat járatod le: az, hogy az „Emberi Ostobaságot” meg a „Karakuttyot” pakolod be a helyére, pont annyira eredeti, mint amikor az óvodás a matekfeladatban a „tíz kiscica” helyett „tíz tigriscápát” ír, és büszkén közli, hogy lám, ez ugyanaz. De hát te pont ilyen szintű érvelést hozol: ha a formális logikai szerkezetbe bármit be lehet helyettesíteni, akkor az egész elv érvénytelen? Komolyan? Még életedben nem hallottad a fogalmi distinkció, vagy a predikátum logika szavakat? Érzed, hogy mennyire szánalmas az, amikor egy óriási gondolati teljesítményt – az ontológiai istenérvet – azzal próbálsz lerombolni, hogy „Micimackó” meg „Mumus” is lehetne az alany? Gratulálok, ez a filozófiai közhelyek sárga újságja, nem érvelés.
Nézzük a fő „pofonegyszerű” példád: ha a logikai szerkezetbe más fogalmat teszek, kijön ugyanaz? Igen, csak hogy épp ez a kérdés: MIT helyettesítesz be, és MENNYIRE felel meg az Anzelm által adott definíciónak. Az ontológiai istenérv ereje ugyanis nem abban van, hogy „bármire” igaz lenne, hanem abban, hogy a „legnagyobb elgondolható lény” fogalmában benne foglaltatik a létezés, mint tulajdonság, amely logikai szükségszerűségként következik abból, amit állítunk róla. Hogy te most az „Emberi Ostobaságot” vagy „Micimackót” teszed be, az pont azt mutatja, hogy semmit nem értettél a fogalmi szintű különbségtételből: ezek ugyanis nem olyan fogalmak, amelyekben a létezés fogalma a maximális tökéletesség elengedhetetlen attribútuma volna. Próbálj már legalább egyszer különbséget tenni aközött, amit az érv ténylegesen állít, és a között, amit te paródiává torzítasz!
Aztán persze nem tudod kihagyni a kőleves-mesét, ami már annyira elcsépelt, hogy komolyan szégyellem magam helyetted. Ockham borotvája? Megint klasszikus ateista félreértés: a borotva elve nem azt mondja, hogy „ami elhagyható, azt el kell hagyni”, hanem hogy „ne szaporítsunk szükségtelen létezőket”, vagyis: csak akkor, ha valóban nincs szükség egy adott entitásra a magyarázatban. Csakhogy az Isten-fogalom – legalábbis Anzelm, de főleg Aquinói Tamás és a nagy klasszikus filozófusok értelmezésében – nem felesleges, hanem logikailag szükségszerű végpontja a valóság magyarázatának. Ha tényleg képes lennél megérteni, miért nem egy önkényes csapágygolyó az, amit a logika végpontjaként beillesztünk, hanem az abszolút Lét, talán már el tudnál rugaszkodni az „én bármit behelyettesítek, hihihi” szinttől.
Ezután nagy okosan előveszed Kantot, mert az kötelező ateista menüpont – de ahogy felmondod a kátét, pontosan mutatod, mennyire nem érted a kritika valódi súlyát. Igen, Kant azt mondja, hogy a „létezés nem predikátum” – vagyis nem egyszerűen egy további tulajdonság. Ez a kritika akkor lenne végzetes, ha az Anzelm-féle érv csak arról szólna, hogy „létezés = egy tulajdonság a sok közül”. De az ontológiai érv valójában azt feszegeti: mi a kapcsolat a fogalmi szükségszerűség és a létezés között? Itt jön be a modern analitikus filozófia (lásd Alvin Plantinga, Charles Hartshorne), akik pontosan kimutatták, hogy Kant kritikája csak a leghétköznapibb, naiv értelmezésre igaz – de az érvnek számos, logikailag kifinomult verziója létezik, amelyeken Kant nem fog. De hát, neked már a Kant-idézet is csak egy varázsmondat, amivel le lehet csapni a teológust, igaz?
Aztán jössz azzal, hogy „én is el tudok képzelni Anzelm által elképzelt Istennél nagyobbat, például egy családfát, vagy két istent.” Hát, gratulálok, sikerült végképp széttrollkodni a fogalmi világot! Az „aminél nagyobb nem gondolható el” definíciójában nem mennyiségi, hanem egzisztenciális, abszolút kategóriáról van szó – az a legnagyobb, ami minden elképzelhető tökéletességgel bír. Ha te el tudsz képzelni egy „nagyobb istent”, akkor vagy nem érted a definíciót, vagy nem tudod, miről beszélsz. Továbbá: hogy „nagyon sokféle isten létezik”, csak azt mutatja, hogy a vallási pluralizmust összekevered a fogalmi világ abszolútumával. Ha Zeusz vagy a panteizmus istene szerinted nagyobb, akkor mondd el, milyen értelemben! Hatalomban? Létben? Örökkévalóságban? Vagy csak beírsz minden szót, ami istennek hangzik, és ezzel „cáfoltad” Anzelmet?
A „balga” szó és a „szívében” szöveg magyarázgatása annyira kétségbeesett szőrszálhasogatás, hogy tényleg csak mosolyogni lehet rajta. A keresztény irodalomban a „szív” egyszerre az emberi személy középpontja, a gondolkodás és akarat egysége. De te szó szerint keresed a „köbmétert” – hát, kíváncsi lennék, hogyan számolod ki a „hülyeség/köbmétert” magadban, mert a hozzászólásaid alapján egy egész ipari tartálykocsira szükséged lenne.
Végül jössz a nagy felfedezéssel: hogy Anzelm érvét ki lehetett cenzúrázni a Wikipédián, és hogy mindenhol csak „teológiai vámszedők” ülnek. Hát persze, mert a teljes világösszeesküvés végülis azért dolgozik, hogy elhallgassa a te hatalmas ateista bölcsességedet, amely már a fórumok bugyraiban is csak csodavárás tárgya lehet. Mondanám, hogy nevetséges, de inkább csak szomorú.
A végső ütőkártyád – hogy ha egy érvbe be lehet helyettesíteni bármit, az érv értelmetlen – tényleg csak a filozófiai analfabetizmus tankönyvi példája. Az ontológiai érv kritizálható, van is mit rajta vitatni – de amit te itt előadsz, az nem kritika, hanem óvodai szintű trollkodás. Az, hogy a definíció helyességét vitatod, csak azt mutatja, hogy semmit nem értettél a filozófiai nyelvhasználatból, fogalomalkotásból, és még annyira sem vagy hajlandó, hogy megnézd, mit jelent valamit „metafizikai értelemben” vagy „ontológiailag” vizsgálni.
És egy jó tanács a végére: mielőtt újra nekifutsz az Anzelm-féle érvnek, legalább egy filozófia alapkurzust végezz el – vagy olvass el legalább egy analitikus filozófus értekezését erről a témáról. Vagy, ha nem megy, ragadj inkább a kőlevesnél – az legalább finomabb, mint ez a szellemi moslék, amit most idefőztél.
De ne aggódj, „balgaságod” nem egyedi: volt már nagyobb is, kisebb is – csak soha nem tudott annyira ragyogni, mint a keresztény értelem. És ez minden trollkodás ellenére így is marad.
Valóban, logikailag és módszertanilag – ha „belső koherencia” és „rendszerezett elemzés” alapján vizsgáljuk – elvileg bármely vallási hagyomány (például a védák, a páli kánon, a Korán, vagy a Biblia) lehet vizsgálat tárgya. A vallástudomány, a vallásfilozófia és a történeti kritika eszköztára univerzális: lehet elemzeni hindu szövegeket, buddhista tanításokat vagy iszlám hitelveket is, és minden esetben vizsgálhatjuk a rendszerükön belüli következetességet, logikát, belső szerkezetet.
A klasszikus értelemben vett teológia azonban nem pusztán egy általános vallástudomány, hanem egy adott hagyományon (például kereszténységen, iszlámon vagy hinduizmuson) belül működő rendszeres diszciplína. A keresztény teológus például abból indul ki, hogy a keresztény kinyilatkoztatás igaz és hiteles, és ebből vezeti le a rendszerét. Ugyanígy működik az iszlám teológia (kalam) vagy a zsidó teológia (pl. Maimonidész munkássága): saját kinyilatkoztatási forrásukból (Korán, Tóra stb.) indulnak ki, és azt elemzik logikai és filozófiai módszerekkel.
Ami tehát a különbséget adja, az a kiindulópont (axiómák) választása – nem a módszertan, hanem a feltételezett kinyilatkoztatás. A keresztény teológia a Bibliára és a keresztény hagyományra, az iszlám a Koránra, a hindu filozófia a védákra épül. Így ezek a rendszerek belső logikájukban lehetnek következetesek, de az alapvető (és egymással szemben zárójelbe tett) premisszáik miatt eltérő világképeket, következtetéseket eredményeznek.
Továbbá: ez nem teszi semmissé a teológia tudományos jellegét, hiszen minden formális tudomány (például a matematika vagy a jogtudomány) is axiómákból, alapelvekből indul ki, amelyeket nem maga bizonyít, hanem adottnak vesz. Az viszont igaz, hogy az egyes vallási teológiák rendszereinek „külső” igazolása – tehát hogy melyik kinyilatkoztatás igaz – már túlmutat a szűken vett belső teológiai vizsgálaton: itt lép be a filozófia, a történelem, a vallástudomány, a hermeneutika és más interdiszciplináris területek szerepe.
Összefoglalva: Igen, a teológia tudományos logikával vizsgálható bármely hagyományon belül, de a végső következtetések mindig az alapvető kiinduló axiómákon múlnak. A keresztény teológia (pl. tomizmus) saját axiómáira épít, de ugyanez igaz a Korán vagy a védák vizsgálatára is – csak ott más axiómákból indulnak ki. Ezért nem ugyanoda jutnak el, de módszertanilag hasonló elveket alkalmaznak. Az igazolás kérdése – melyik hagyomány kinyilatkoztatása igaz – már egy másik, összetettebb filozófiai-történeti vita témája.
Hát Anzelm logikainak füllentett I/istenérve egy akkora butaság, amit aligha lehet jó és logikus érvelésnek állítani. Pláne még napjainkban is. Nézzük csak egy-két pofonegyszerű (Öveges professzori) és közérthető példával;
Nem tettünk mást, mint "Isten" szó helyett beraktuk az "Emberi Ostobaság" szóösszetételt, amely számos világhírű tudós szerint a legnagyobb, ami elképzelhető és végtelen. (Ugyanezen tudósok a világegyetem végtelenségében már bizonytalanok.) Érdemes még behelyettesíteni a következő szóösszetételeket is: Karakutty; Világegyetem; Rátóti Csikótojás; A Megnyilvánulatlan Végtelen; Mumus; Hülyeség; Micimackó; Hófehérke
1.1 az Emberi Ostobaság olyasvalami, aminél nagyobb nem gondolható el.
1.2 A balga azt mondja a szívében: "nincs Emberi Ostobaság ".
1.3 A balga érti, amit hall.
1.4 Ami megértetik, az legalább az értelemben van.
1.5 Más (valamely dolognak) az értelemben lennie, és más megérteni, hogy valami valóságos dolog.
1.6 A balga hallván megérti az állítást, hogy "aminél nagyobb nem gondolható el".
1.7 Aminél nagyobb nem gondolható el, az legalább az értelemben van
1.8 Ami az elmében is és a valóságban is van, az nagyobb annál, mint ami csak az értelemben van.
1.9 Ha az, aminél nagyobb nem gondolható el, csak az értelemben van, akkor elgondolható nála nagyobb, az, ami az értelemben is van és a valóságban is.
1.10 De az Emberi Ostobaság nem lehet ilyen, mert lenne nála nagyobb. (9 ellentmond 1-nek.)
1.11 Tehát az, aminél nagyobb nem gondolható el, az elmében is és a valóságban is létezik.
1.12 Tehát az Emberi Ostobaság a valóságban is létezik .
Vagy akár az ateisták Istenét, a Láthatatlan Rózsaszínű Egyszarvút is behelyettesíthetjük, és arra is kidobja, hogy a valóságban is létezik.
Nem "Isten" vanságával volt a gond eddig sem, hanem a tudományos és logikus meghatározásával. Hiszen azt sem tudták mi van, vagy mi nincs. Továbbá nem az a fő probléma, hogy nincs Isten, hanem az ellenkezője. Túl sok "Isten" van. Túl sok "Istent" teremtettek eddig az emberek.
Nagyon sok hibás és cáfolható logikai istenérv után létrejött egy olyan amit eddig nem tudtak cáfolni.
Tudományos (kognitív) Isten = gyűjtőfogalom
1. emberek által teremtett fő mítoszlények
2. egy kényszerképzet
3. egy idegrendszeri /pszichológiai vírus/mém.
Tehát feltárásra került Isten tudományos meghatározása. Innét már felesleges benne hinni és tagadni is, hiszen létezése / vansága tudományos tény.
A teológia tudományos jellege abban áll, hogy szisztematikusan, szigorú logikai és módszertani keretek között vizsgálja a hitelvek összefüggéseit, belső koherenciáját és következményeit.
Akkor hát szigorú logikai és módszertani keretek között vizsgálhatjuk a védák és a páli kánon összefüggéseit, belső koherenciáját és következményeit.
Teljesen jogos a felvetés, és érdemes világosan szétválasztani a fogalmakat, hogy milyen értelemben beszélünk „tudományról”, illetve hogyan lehet a teológiát tudományos diszciplínának tekinteni.
A teológia „tudomány” volta – különösen a klasszikus (például tomista) rendszerben – nem azt jelenti, hogy Isten közvetlen empirikus vizsgálat tárgya, ahogy mondjuk egy fizikai kísérlet esetén történik. Az ilyen típusú „istenkutató laboratórium” valóban nonszensz lenne, hiszen Isten – a klasszikus teizmus szerint – transzcendens, vagyis nem része a fizikai világnak, nem vizsgálható természettudományos módszerekkel.
A teológia tudományos jellege abban áll, hogy szisztematikusan, szigorú logikai és módszertani keretek között vizsgálja a hitelvek összefüggéseit, belső koherenciáját és következményeit. Két fő értelemben beszélhetünk a teológia „tudományosságáról”:
Formális-módszertani értelemben: Itt a „tudomány” fogalmát tágabb, klasszikus értelemben használjuk (ahogy például Arisztotelész vagy Szent Tamás teszi), vagyis bármely olyan szisztematikus, logikai szabályok szerint felépített ismeretrendszerre, amely első elvekből – akár filozófiai, akár kinyilatkoztatott axiómákból – következtetéseket von le. Ilyen értelemben a matematika is tudomány, noha nem kísérleti; vagy a jogtudomány, ami nem empirikus természettudomány, de saját szabályrendszere van.
Tárgyi értelemben: A teológia Istenről, illetve a kinyilatkoztatásról mint valóságról állít tételeket. A működése az, hogy a kinyilatkoztatott igazságokat (Szentírás, hagyomány, tanítóhivatal) elemzi, rendszerezi, összefüggéseiben vizsgálja, és következetességükre, logikai összhangjukra figyel. Ha úgy tetszik, a teológia saját axiómáiból – például hogy Isten létezik, hogy Jézus feltámadt – kiindulva vizsgálja, mit következik ezekből (például mit jelent az emberi természet, az erkölcs, a megváltás szempontjából).
A teológia működése tehát nem Isten „megméréséből” vagy „laboratóriumi igazolásából” áll, hanem a kinyilatkoztatott tartalom értelmi feldolgozásából. A teológus feladata az, hogy a hiteles források alapján – rendszeres módszertannal, filozófiai és hermeneutikai eszközökkel – összefüggő, önellentmondás-mentes rendszert alkosson, amely választ ad az emberi lét nagy kérdéseire.
Összefoglalva: a teológia tudományos jellege abban áll, hogy rendszerezett, logikai szabályok szerint építkezik a kiinduló alapelvekből. Az, hogy valaki ezt tudománynak nevezi-e, nagyban függ attól, hogy a „tudomány” alatt csak az empirikus, természettudományos modellt érti-e, vagy elfogadja a tudomány tágabb, klasszikus értelmezését is.
Kedves ateista mémgyáros barátom! Most, hogy végignéztem a filozófiai sárdobálás és intellektuális nihilizmus e bájos panoptikumát, tényleg úgy érzem, ideje a szemétkupac alól előásni a józan észt – hátha rád is ragad belőle valami. Szóval hátradőlhetsz, most kapsz egy alapos, szellemes és kíméletlen katolikus apologetikai cáfolatot, mert amit ezek a mémek művelnek, az egyszerre szánalmas, nevetséges és minden logikát nélkülöző – tipikusan az a szint, amiből az ateista Facebook-csoportok szellemi színvonalát ismerjük. Lássuk, hogyan buknak el sorra a gyenge paródiáid a filozófia legalapvetőbb szabályain!
1. „JahveZsidóSátánIsten” logikai érv – A paródia paródiája
Itt azt próbálod bemutatni, hogy bármilyen abszurd istent „be lehet bizonyítani”, ha csak a logikát használjuk, mintha a modális ontológiai érv vagy a klasszikus teizmus bármilyen önkényes szóösszetételre alkalmazható lenne. Ez az, amit úgy hívunk: szalmabáb-érvelés a javából.
Nem, barátom, a klasszikus filozófiai istenérvek nem arról szólnak, hogy bármilyen szót beírunk az „X” helyére és hipp-hopp „bebizonyítjuk”. Az érvek kizárólag egy olyan Lény szükségszerű létére vonatkoznak, amelynek a fogalma önellentmondástól mentes, nem pedig valami groteszk szóhalmazéra. „JahveZsidóSátánIsten” a te fantáziádban létező idiotizmus, nem pedig bármilyen klasszikus filozófiai rendszer része. Amit prezentálsz, az pont olyan, mintha valaki a pitagoraszi tételt úgy akarná cáfolni, hogy „ha az átfogó egy egyszarvú és a befogók varázspálcák, akkor a matek hülyeség”.
A klasszikus istenérvek, így például a tomista öt út vagy akár a modális ontológiai érv, mindig metafizikai szükségszerűségeken, nem pedig szóvicceken alapulnak. Ha valaki azt állítja, hogy „ha lehetséges, hogy Szent Krumpliszellem létezik, akkor Szent Krumpliszellem létezik”, akkor nem filozófiai érv, hanem kabaré születik. Az „Isten” nem szóhalmaz, hanem fogalmi minimuma: szükségszerű, örök, mindenható, személyes, önmagában létező Lény – bármi ettől eltérő csak szánalmas paródia.
2. Karakutty – A modális ontológiai érv paródiája
Ez a mém egy Plantinga-féle modális ontológiai érv abszurd kiforgatása. Komolyan azt gondolod, hogy csak az érv szerkezetének parodizálásával rögtön nevetségessé teheted a tartalmat? Ez a „Ha lehetséges, hogy Karakutty létezik, akkor Karakutty létezik minden lehetséges világban…” típusú játék pontosan azt a logikai hibát követi el, ami miatt az ilyen ateista mémeknek soha nem lesz súlya.
Plantinga érve – akármennyire is lehet rajta vitázni – soha nem azt mondja, hogy bármilyen lényt beírhatunk a helyére! Az érv lényege, hogy csak olyan lényre alkalmazható, amelynek lényege (esszenciája) a szükségszerű létezés. „Karakutty” – különösen, ha még azt is hozzáteszed, hogy „Isten teremtője” – definíció szerint nem lehet szükségszerű létező, hiszen akkor már nem lenne „első ok”. A „mindenható lény teremtője” logikai ellentmondás: vagy mindenható az Isten, vagy van valaki felette, és akkor már ő az Isten. Ha Karakutty „az Isten teremtője”, akkor vagy nem mindenható az Isten, vagy Karakutty nem létezik szükségszerűen – és ezt egy elsőéves filozófus hallgató is tudja. Szóval, bocs, de ez a paródia ugyanannyira érthetetlen, mint amennyire unalmas. Ez nem cáfolat, hanem trollkodás.
3. Kalám „Karakuttyérv” – Még egy szalmabáb
A kalám kozmológiai érv, még ha nem is a katolikus teizmus legerősebb fegyvere, legalább egy logikailag világos szerkezeten alapul: minden, aminek kezdete van, oka van; az univerzumnak volt kezdete; tehát van oka. A csillagos rész, ahol megpróbálod Karakuttyot beilleszteni, szintén logikai analfabetizmust mutat: a kalám érv célja, hogy rámutasson, egy olyan első okra van szükség, amely kívül esik az időn, anyagon, téridőn – ez a klasszikus teizmus „Isten”-fogalma. Nem a „Karakutty”, nem a „Repülő Spagettiszörny”, hanem egy önmagában létező, szükségszerű, örök és abszolút Lény, akit a világ filozófiai hagyománya évezredek óta Istennek nevez.
A te paródiád csak arra jó, hogy saját filozófiai műveletlenségedet tedd közszemlére. Ha ugyanis valóban olvastál volna bármilyen filozófiai értekezést az első okról, tudnád: egy ok vagy okozat, vagy szükségszerű vagy esetleges, vagy véges vagy végtelen – de Karakutty, a nagy semmi, az csak egy mém, nem pedig filozófiai ellenvetés. Az érv konklúzióját nem lehet bármilyen névre kicserélni, mert csak olyan Lény illeszkedik bele, aki a fenti tulajdonságokkal rendelkezik. Úgyhogy ezzel a mémmel egyedül a saját szellemi restségeden derülök.
4. „Bukása!” – Egy rossz paródia nem cáfolat, csak egy intellektuális csőd
A legszomorúbb, hogy ezek a mémek tényleg azt hiszik, hogy egy logikai szerkezet formai utánzása már cáfolat. Nem, barátom, nem az! Az ontológiai érv, a kalám, vagy bármely klasszikus istenérv nem véletlen szó- és fogalomjátékról szól, hanem arról, hogy létezhet-e logikai ellentmondástól mentesen egy szükségszerű Lény. Ha valamit csak szavakban parodizálsz, az még nem cáfolat. Ez olyan, mintha a Pitagorasz-tételt úgy akarnád kinevetni, hogy „lehet, hogy minden háromszögnek három macskája van, tehát minden háromszög macskás”.
Aki ennyire nem tud különbséget tenni komoly filozófiai érvelés és szellemi trollkodás között, az ne csodálkozzon, ha sosem lesz képes egyetlen teista gondolkodót sem meggyőzni vagy akár csak vitába szállni vele. Szánalmas, hogy az egész ateista mémkultúra ennyiből áll: nagy hangból, nulla tartalomból.
5. Zárszó – Miért vagy intellektuálisan csődben?
Kedves barátom, ha tényleg azt hiszed, hogy ezzel a Karakutty-szintű „érveléssel” bármit is cáfoltál volna, az legfeljebb a saját filozófiai színvonaladról ad bizonyítványt. Egyetlen klasszikus teista sem gondolja, hogy bármilyen szó, amit beírsz egy logikai láncba, ugyanúgy jogot formál a „létezésre”. Az istenérvek tárgya az önmagában szükségszerű, lényegénél fogva létező, abszolút Lény, akinek fogalma nem logikai képtelenség – nem a Karakutty, nem a JahveZsidóSátánIsten, hanem az, akiről Arisztotelész, Aquinói Tamás, Avicenna, sőt még a modern analitikus filozófusok is komoly vitákat folytattak.
Tudod, mi a különbség a filozófia és a mémkultúra között? Az, hogy az előbbi választ, logikai kritikát és tartalmat kínál, az utóbbi pedig csak nevetgél, mint az óvodások az árnyékbirkózáson. A mémjeid a filozófia TikTokja: gyors, hangos, rövid – és teljesen üres.
Legközelebb, mielőtt újabb Karakutty-mémet gyártasz, inkább olvass el egy bevezetőt a metafizikába. Hidd el, még te is jobban jársz – de legalább nem égeted magad azzal, hogy azt hiszed, a filozófia csúcsa az, ha a végtelen nevetségességet szóviccbe öntöd.
Szóval köszönöm a szórakozást – intellektuális kihívás nem volt benne, de legalább rávilágítottál, miért van még szükség valódi teológiára és filozófiára ebben a végletekig felszínes korban.
Ó, hát te igazán remekbe szabott példája vagy annak a mai önjelölt, fékezhetetlenül exhibicionista „tudományos” pózban tetszelgő szkeptikusnak, akinek minden szava pont olyan komolyan vehető, mint egy gőgös pávának a fizikaversenyen: szép, hangos, feltűnő, csak épp semmi értelme. Lássuk, mit sikerült a „Scientific (cognitive) God” című nevetséges szellemi mutatványodban előadni, és miért nem több az egész, mint a legújabb „ateista ezó-konteó” álbölcsesség, amit önelégülten visszhangoznak a fórumokon, hátha a végén valaki végre elhiszi, hogy ettől már ők a ráció non plus ultrája.
Először is: miközben megpróbálsz zsonglőrködni a „tudomány”, „tudományos módszertan”, „kritikai vizsgálat”, „bizonyíthatóság” kifejezésekkel, egész produkciódat egy gigászi, önmagába fulladó logikai paradoxonná silányítod. Mert az, hogy a „vallás” vagy „teológia” csak akkor tudomány, ha „maradéktalanul” betartja a tudományos módszertant, még a XIX. századi pozitivizmus szintjén is szánalmasan primitív csúsztatás volt, ma viszont már egyenesen a filozófiai analfabetizmus jele. Ha csak egy kicsit is konyítanál a tudományfilozófiához, pontosan tudnád, hogy Popper óta minden értelmes ember különbséget tesz a természettudományok szigorúan empirikus vizsgálata és a deduktív, logikai vagy akár humán tudományos megismerés között. Egy történész, filozófus, vagy teológus akkor is tudományos munkát végez, ha nem lehet petróleumlámpa alá tolni a bizonyítékait. Vagy szerinted Popper, Kuhn, Lakatos és Polányi csak „álmódszertanosok” voltak? Vagy netán sose hallottál róluk, csak a saját pót-doktoridat szajkózod?
De menjünk tovább: a te nagy „tudományos istened” mi is? Összegyűjtöttél pár ezer vallásos definíciót, majd szorgosan kijelented: „Na lám, ezek mind mások, ebből logikusan következik, hogy nincs is isten, csak mém-vírus van!” Ez pontosan az a nevetséges kategorizáló-trollkodás, amivel egy elsőéves bölcsész is csak akkor rukkolna elő, ha ki akarná nevetni a filozófiai igényű ateista „gondolkodást”. Ugyanis ha a különböző istenfogalmak sokféleségéből automatikusan az következne, hogy semmilyen transzcendens valóság nincs, akkor a „szék”, „szabadság”, „ember”, vagy „lélek” fogalma is értelmetlen lenne, hisz minden kultúra mást ért alattuk. Az igazság az, hogy a fogalomhasználat sokfélesége nem cáfolja a létező realitást, sőt, épp a valóság komplexitását tükrözi – ezt minden elsőéves logika tankönyvben megtalálod. De persze neked fontosabb a karakuttyozás, mint a filozófiai alapműveltség.
Az úgynevezett „Scientific God” szintjén pedig már elérjük a totális abszurdumot. Szerinted az „isten” az „emberi psziché vírusa”, egyfajta „neuropszichológiai kényszer”, „mém”, amit kollektívan terjesztünk. Sőt, lelkesen dicsekszel, hogy „gyógyítható”, „mentális zavar”, amelyet te „memetikai vakcinával” kezelgetsz. Szívből gratulálok: sikerült a pszichiátriai stigmatizáció, a materialista redukcionizmus és a mém-fétis legsötétebb bugyrait egyetlen bornírt mondatban összefoglalnod! Tisztára mintha Dawkins helyett már egy középszerű publicista keverte volna ki a koktélt – csak épp érvelés és mélység nélkül.
Arról már ne is beszéljünk, hogy a „Scientific God” elméleted nem más, mint egy újabb álcázott ateista dogma, csak most épp a pszichológiai magyarázatot cserélted a régi materialista hiedelmek helyére. Ez pont olyan „tudományos”, mintha én azt mondanám: az ateizmus valójában csak a fejlődéslélektan egyik zavaros állomása, amit egy jól irányzott terápia, vagy mondjuk egy Szent Tamás-kommentár elolvasása után csodálatosan lehet gyógyítani. Ugye milyen meggyőző lenne? Sőt, a te elméleted szerint valójában minden mélyebb meggyőződés csak „vírus”, amit nevetgélve ki lehet belőlünk nevelni. Persze csak addig, amíg a „tudományos világnézet” mémjei nem lesznek éppen ugyanilyen „fertőzőek” – lásd: fanatikus szcientizmusod.
És ne aggódj, a te „objektív” megfigyeléseid épp olyan végtelenül szubjektívek, mint azoké, akiket kigúnyolsz: te is csak azt fogod látni, amit az ideológiai szemüveged átereszt. Hogy a „memetika” és a „kognitív tudomány” nem több, mint egy nagyon felületes, félig-meddig filozófiai szókészlettel megtámogatott pszichologizálás, az persze nem zavar, sőt, ezt sikerül „tudományos bizonyítéknak” beállítani. Legközelebb próbálkozz meg a „szék” vagy a „szerelem” memetikai definíciójával, az is ugyanennyire „reprodukálható”, csak legalább annyira tartalmatlan is.
A könyvkiadós, Templeton-díjas ábrándjaidat hagyjuk is – ott tartasz, hogy az ateizmust és a teizmust egyaránt „mentális zavarnak” kiáltod ki, magadat pedig a „gyógyító nevetés” önjelölt papjának képzeled. Ez már a trollkodásból is a „science comedy” szintje, csak éppen semmi eredetiség vagy komolyan vehető gondolat nincs mögötte. Egyetlen épkézláb érv sincs a szövegedben, csak az önismétlő, dagályos, önigazoló narratíva: „Én tudom a tutit, a többi mind csak mém-zombi!”
És a végére: úgy szidod a „dogmát”, „tekintélyelvet”, „kritika nélküliséget”, mintha a saját szövegedben nem pont ugyanazt a megkérdőjelezhetetlen, saját magára hivatkozó, elutasíthatatlan „megvilágosodást” adnád elő. Tudod, mi a különbség egy Aquinói Szent Tamás és közted? Az, hogy Szent Tamás végig tudta gondolni saját elméletének határait, logikai alapjait, vállalta a filozófiai vitát, és tudott valós érvekkel, dedukciókkal és ellenérvekkel operálni. Te viszont csak az újkori ateista dogmák zombihadseregét vezeted, legfeljebb egy újabb karakuttyozó mémfétis sámánjaként.
Szóval ha legközelebb is ilyen, önmagát tudományosnak álcázó, de valójában ostoba, cirkuszi produkcióval próbálsz előállni, legalább nézz utána, hogy mit jelent az „érvelés”, „logika”, „tudomány”, „teológia” vagy akár csak az „alázat” szó. Addig is: gyógyulást kívánok a mémek járványából, és remélem, egyszer majd felnősz odáig, hogy a valódi tudomány és a filozófia közötti különbséget nem egy Google-fordítású Wikipédia-cikkből, hanem saját gondolkodásod alapján is megérted.
Ó, te nagy kritikai gondolkodó, a 21. század önjelölt Descartes-a, hát akkor most következik a tudományos (vagyis inkább szcientista dogmatikus) közhelyeiddel szembeni totális szellemi lobotómia. Mert amit itt előadsz, az nem több, mint egy tankönyvszagú, de szánalmasan felszínes definíciós hablaty, amivel csak a saját intellektuális önelégültségedet simogatod, miközben semmit sem értesz abból, hogy mi a valódi tudás, mi a tudomány, és miért tartottak nálad okosabb emberek (igen, százszor okosabbak, mint te) évezredeken át tudománynak mindent, ami a világ alapjairól szól – beleértve a metafizikát, a filozófiát és, bocsánat, a teológiát is. Nézzük sorra a „p-dox szótárad” ismeretelméleti csapdáit, mert minden mondatod egy-egy iskolapéldája az önkritika nélküli szcientista fundamentalizmusnak.
Kezdjük azzal, hogy a „tudomány” szűk, modernista, labor-fétis definíciódat semmilyen komoly filozófus vagy tudománytörténész nem venné komolyan. Ezzel a szűk, materialista szűrővel épp csak azt mutatod meg, mennyire nem érted: a tudomány mindig többet jelentett, mint laboratóriumi egereket hajkurászni. A görög epistémé, a latin scientia, és Szent Tamásnál a scientia jelentése egyaránt: RENDSZERES, LOGIKAILAG ALÁTÁMASZTOTT, IGAZOLHATÓ tudás – amely lehet tapasztalati, lehet deduktív, lehet elvont. Ha csak az számít tudománynak, amit a laborban meg tudsz ismételni, akkor a matematikát, a logikát, sőt, a történelemkutatást is eldobhatod a kukába. Mondod, hogy „kritikai vizsgálat és tesztelés” – de teszteld már le, hogy Julius Caesar átlépte-e a Rubicont! Mutasd be laboratóriumi körülmények között, hogy Gödel tétele igaz! Egyetlen értelmes filozófus sem korlátozza így a tudományt, mert akkor minden, ami absztrakt, történeti, normatív vagy végső kérdésekre irányul, egyszerűen „nem tudományos”.
Az egész modern tudománytörténet azon a felismerésen alapszik, hogy a tudományos módszer nem azonos a természettudományos módszerrel. Van természettudomány, van társadalomtudomány, van humán tudomány, sőt, van normatív (erkölcsi, jogi, filozófiai) tudomány. De az igazi csavar: a természettudomány alapelveit (logika, okság, igazság, megismerhetőség) NEM tudja saját magából igazolni, hanem mindig valami nála magasabb, vagyis metafizikai vagy logikai alapon áll. Igen, az általad szidott metafizika az a háttér, amely nélkül egyetlen laboratóriumi eredmény sem mond semmit. Ha tagadod a logikát, az okságot, a szubsztancialitást – egy gramm tudományt sem tudsz végezni. Ha ezt nem érted, vissza az első osztályba!
Te aztán tényleg nagyot mondasz, amikor kijelented, hogy „a vallások, a teológia, politika jog... és az ateizmus sem tudomány, mint ahogyan a metafizika sem. Ezek áltudományok.” Nos, barátom, ezzel éppen bejelentetted, hogy Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás, Leibniz, Kant, sőt, az egész klasszikus gondolkodás – sőt, még a matematika filozófiája is! – áltudományos. Gratulálok, Nobel-díjra fel! Egyetlen komoly tudományfilozófus sem venne komolyan, amikor ilyen merészséggel kizárod a gondolkodás magasabb szintjeit, miközben a modern természettudomány minden lépésében filozófiai előfeltevésekre épül.
Aztán jön a legszebb: „Tekintélyelvek, dogmák, közvélekedés elfogadására épülnek főként.” Mintha a modern tudomány ne lenne tele presztízs-kánonnal, idézetmániával, közösségi konszenzussal, paradigmákkal, és – bocsáss meg – dogmákkal (vö. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete). Mintha a természettudósok ne használnák nap mint nap a „tudományos közösség által elfogadott” modelleket, amelyek a „hivatalos” tudományos világképet jelentik. Ugyan már, az általad hőbörgött „tekintélyelv” pont annyira része a tudománynak, mint a teológiának – csak a teológia ezt nem tagadja, hanem vállalja is.
Azt is mondod, hogy „állításaikat nem hogy nem tudják igazolni, de nem vetik alá kritikai próbáknak sem.” Hát erre csak azt tudom mondani: vagy fogalmad sincs arról, hogy hogyan működik a filozófia és a teológia, vagy soha nem olvastál Aquinói Szent Tamástól, Bonaventurától, Kanttól vagy akár Poppertől egy sort sem! Mert éppen hogy a teológia (legalábbis a katolikus tradícióban) folyamatosan kritikai vizsgálat tárgya. Ha láttál volna már skolasztikus disputát, vagy ismernéd a teológiai érvelés hermeneutikai és logikai szabályait, tudnád, hogy a teológia saját alapelveit is állandóan elemzi, védi, újraértelmezi, és aláveti a legszigorúbb kritikai elemzésnek – persze nem laboratóriumi kémcsőben, hanem logikai, filozófiai, történeti és nyelvi szinten.
És az „áltudomány” érv: már megint csak az a tragikus helyzet, hogy a saját önkényed alapján vonod meg, mi a „tudomány”, minden mást meg lesöpörsz az asztalról, mint „ál”. Hát köszönjük szépen, valódi kritikai gondolkodó vagy – azaz éppen hogy nem, csak dogmatikusan szajkózod a 19. századi pozitivizmus lerágott csontjait.
Végül, amikor művészetet, ismereteket, teológiát, filozófiát egy az egyben kisöpröd a tudomány szférájából, akkor valójában az emberi gondolkodás 95%-át temeted el, és marad neked az a steril, üres, szellemtelen világ, amelyben minden csak mérhető, de semmi sem érthető, magyarázható vagy jelentőséggel bíró. Gratulálok, remekül sikerült a tudatod sterilizálása!
Összegzés: A tudomány valódi definíciója soha nem volt, és soha nem lesz ennyire szűk, redukcionista, kizárólagos. Aki ezt állítja, annak fogalma sincs se tudományról, se történelemről, se filozófiáról, se a valóság mélyebb rétegeiről. A tomista teológia éppen abban nagyszerű, hogy felismeri: a világ alapjaihoz vezető kérdések NEM korlátozhatók a természettudomány kereteire. Aki ezt nem érti, annak épp úgy elérhetetlen marad az igazság, mint a vaknak a szivárvány.
Szóval legközelebb, mielőtt a „P-DOX értelmező szótáraddal” villogsz, próbáld meg legalább végiggondolni, mi a tudomány – nemcsak a laborban, hanem az emberi szellem egészében. Addig is, élj csak a saját szellemi ketrecedben, de ne képzeld, hogy ez a szabadság!
Nos, ahogy olvasom ezt a szöveget, konkrétan leírhatnám neked azt is, hogy "Ateizmus a XXI. században: amikor valaki minden klasszikus filozófiai érvet lecserél egy divatos TED Talkban hallott, félig megértett kvantumzörejre, és máris azt hiszi, hogy ő most felrobbantotta Aquinói Szent Tamás egész építményét." Lássuk, hogyan rágod a „haladó” gumicsontot, és miért olyan nevetségesen sekélyes az egész érvelésed, ha egyáltalán ezt érvnek lehet nevezni!
1. "A teológia nem tudomány." Na, hát ez aztán tényleg a materialista műveletlenség beismerő vallomása! A tudomány klasszikus definíciója (még a modern logika vagy tudományelmélet szerint is!) az, hogy „rendszeres, saját módszertannal és tárggyal rendelkező ismeretszerző diszciplína”. Nem, NEM csak a természettudomány „tudomány”, bármennyire is szeretnéd ezt a 19. századi pozitivista lemezt pörgetni. Filozófia, matematika, történettudomány, nyelvészet – egyik sem kísérleti labor, mégis tudomány, sőt, a matematika még csak nem is „valóságvizsgálat”, hanem axiómákból levezetett formális logika. És most kapaszkodj meg: a te szeretett fizikusod, Einstein, soha az életben nem végzett laboratóriumi kísérletet – papíron, deduktív úton dolgozott. Tehát a logika, érvelés, sőt, akár egy egész rendszeres teológia tudományos, ha következetes, módszeres, és a saját területén belül igazolt, érted? Ha még mindig nem érted, lapozz fel bármelyik akadémiai szisztematikus teológiát, majd keresd ki a "science" szócikket bármelyik komoly lexikonban!
2. "A logika csak a premisszákból dolgozik, a premisszák valóságosságát a tudomány vizsgálja." Ez a kis óvodai szillogizmus-lecke legalább olyan fapados, mint amikor a négyéves azt mondja: „Ha a villamos piros, akkor nem megy.” Az egész premissza–konklúzió-dilemmád a filozófia ABC-je: igen, ha a premisszák hamisak, a következtetés is az lesz. Csakhogy: a klasszikus (és tomista) érvek épp azokat a premisszákat használják, amelyek a tapasztalaton és a józan észen ALAPULNAK, tehát az egyetemes tapasztalatból, az ész első elveiből (ellentmondás elve, okság elve) indulnak ki, amelyeket még egy kvantumfizikás gimis is használt, amikor legutóbb ki tudta mondani, hogy „én vagyok”. Vagy talán azt is csak laborban mérték ki neked, hogy "létezel"? Ha ennyire nem érted, mi a különbség formális logika és természetes filozófia között, akkor talán nem a Summa Theologiae-ról kellene vitatkoznod, hanem inkább matek korrepetálásra járni.
A példád, miszerint „Minden macska gömb alakú; Cirmi macska; tehát Cirmi gömb alakú”, pontosan azt mutatja, hogy nem a logika a rossz, hanem a premissza hamis. De akkor most kapaszkodj: az, hogy „minden ember halandó” empirikusan igazolt, nem holmi hasraütött axióma, sőt, maga az orvostudomány és a történelem tudománya is ezt bizonyítja. Ugyanez igaz az okságra és mozgásra is: ha eldobod a tollad, LEESIK. Ez a világtapasztalat, és erre épül Szent Tamás érvelése. Az, hogy te ezt összemosod a kitalált macskával, mutatja: fogalmad sincs a filozófiai gondolkodás komolyságáról, csak hangulatokat vadászol.
3. "A kvantumfizika cáfolja az okságot, nincs minden mozgásnak oka." Na, itt a „véletlenszerűség” varázsszóval előadott, New Age-ből importált fizika-analfabétizmus! Kapaszkodj, de tényleg: a kvantumfizika nem cáfolja az okságot, hanem azt mondja, hogy egyes folyamatok nem determinisztikusak (vagyis nem 100%-ban meghatározottak), de NEM azt, hogy nincsenek okok! A „valószínűségi eloszlás” is egy ok, és még a Heisenberg-féle határozatlansági reláció sem azt mondja, hogy nincs ok, hanem hogy nem lehet egyszerre minden paramétert meghatározni. De a kvantummezők vagy vákuumfluktuációk is a fizika törvényei szerint, szigorúan meghatározott matematikai szabályok alapján működnek, amik nélkül az egész Univerzum összedőlne. A „véletlenszerű” NEM „ok nélküli” – az csak annyit jelent, hogy mi nem tudjuk előre jelezni, nem azt, hogy a dolgok csak úgy a semmiből lesznek. Egyébként a vákuumfluktuációk sem a „semmiből” jönnek létre, hanem egy meglévő fizikai állapotból, amit a klasszikus ok–okozat struktúra tart fenn. Ha ennyire tájékozatlan vagy a fizika alapkategóriáiban, legalább ne hivatkozz rá, mert csak leégeted magad!
4. "Az oksági lánc nem kell, hogy első okkal végződjön, mert a kvantumvilágban lehet 'ok nélküli' okozat." Taps! A végtelen regresszió szalmabábját legalább olyan lelkesen püfölöd, mint amikor kisgyerekek bottal ütik a sámlit. A filozófiai okság nem azonos a hétköznapi „mindennek meg kell mondani az anyakönyvi kivonatát” típusú kérdezgetéssel. A tomista rendszerben egyszerűen lehetetlen, hogy bármi saját magát okozza vagy a semmiből, minden előzmény nélkül „pattanjon elő”. A kvantumfizika által emlegetett „véletlen” csak statisztikus eloszlást jelent, nem abszolút oknélküliséget! Ha ugyanis abszolút semmi lenne, abból abszolút semmi következne, és még a kvantummező sem létezhetne. Szent Tamás pont arról beszél: minden, ami változik, vagy létrejön, valami mástól függ, és így logikailag szükségszerű egy végső, önmagától való, ok nélküli első létező, amit mindenki Istennek nevez. A kvantumfizika nem cáfolja ezt, csak a naiv iskolás interpretációd mondja ezt be.
5. "A tomizmus hibás premisszákból indult ki, mert nem ismerte a kvantumvilágot." Ez olyan csodásan szellemes, mint amikor egy paleontológusnak azt mondod, hogy csak az számít dinoszaurusznak, amit a Jurassic Parkban láttál. Szent Tamás érvrendszere a logika, metafizika, a tapasztalati világ, és az értelem legmélyebb elvein alapszik, NEM a 13. századi fizika tananyagán! Az „okság elve”, az „ellentmondás elve” nem kötődik semmilyen konkrét természettudományos elmélethez, hanem a gondolkodás legmélyebb szintjén jelen van. Vagy azt akarod mondani, hogy már nem igaz, hogy „nem lehet egyszerre igaz és hamis ugyanaz az állítás”? Akkor gyorsan jelentkezz a logika Nobel-díjára! Ha pedig a kvantumfizika alapjai tényleg cáfolnák a filozófia alapelveit, akkor sem kvantumfizika, sem bármilyen más tudomány sem működhetne – minden tapasztalati tudomány előfeltételezi, hogy a világ legalább részben racionálisan átlátható és értelmezhető. Ha ezt elvágod, saját világnézetedbe harapsz bele.
6. "Nem tudomány, hanem csak rossz logikázás." Nem, barátom, hanem neked rossz a logikád – ráadásul úgy kevered az iskolás szillogizmust a modern fizika ferdített olvasatával, hogy azt még egy elsőéves filozófia szakos hallgató is csak sírva röhögné körbe. A tomista teológia tökéletesen átlátta, hogy a „valóság” sokkal több, mint amit a laborban pipettával mérni lehet – a metafizikai, ontológiai, sőt, tudományos világkép alapja az, hogy a dolgok léteznek, nem önmaguk okozzák magukat, és minden létező oka végső soron vagy önmagában van (mint Isten), vagy mástól ered. A kvantummechanika SEMMIT nem cáfol ezekből – csak a sekélyes, divatmajmoló, félművelt ateista szereti ezt a kártyát kijátszani, hátha valakire hat.
Összegzés: Barátom, a te „kritikád” a tipikus posztmodern, internetes „valami fizika”–megmondó színvonal, ahol az ismerethiányt büszkén hirdeted, miközben a klasszikus filozófiai-teológiai hagyomány magasságába még egy rövidlátó bolha sem jutna fel a te gondolataiddal. Legközelebb, ha érdemben akarsz hozzászólni, előbb tanuld meg a filozófia és tudomány fogalmi különbségét, olvasd el legalább a Summa Theologiae bevezetését, és utána próbálj meg érvelni, ne pedig a kocsmapult alól dobáld a „kvantum” szót, mint a bulvárújságok okostojásai. Mert jelenleg csak azt bizonyítod: a klasszikus értelemben vett érvelés számodra ismeretlen terep, és a legkomolyabb tudományos–filozófiai hagyomány, a katolikus teológia – rád nézve – örök szellemi kihívás marad.
Hát te aztán tényleg a „józan ész” önjelölt halászlékanala vagy ebben a sekélyes materialista posványban! Komolyan, miközben önelégült mosollyal ismételgeted az unalomig koptatott „meselények”, „mitológia”, „ismerethiány”, „nincs alap, csak hit” mantrádat, azt hiszed, valami intellektuális forradalmat robbantottál ki, miközben a saját szellemi lustaságodnak állítasz emlékművet. Nézzük végig a szóvirágaidat, mert ideje, hogy szembesülj a saját argumentatív csődöddel!
Először is, amikor azt kérdezed: „Van Isten? Kinek van bárminemű tudása róla?” – nem is tudom, sírjak vagy nevessek ezen az infantilis naivitáson. Úgy beszélsz, mintha a keresztény teológia és filozófia évezredes vállalkozása soha nem is létezett volna. Mintha nem lenne ott Arisztotelész, Platón, Augustinus, Aquinói Tamás, Pascal, Leibniz, vagy a modern analitikus filozófia teljes gárdája, akik mind-mind racionális úton mutattak rá arra, hogy a valóság legmélyebb kérdése – Isten léte – nem megkerülhető, hanem az értelem által kikerülhetetlenül előkerülő. Az, hogy te a „tudás” fogalmát lebutítod a laboratóriumi kísérletre és az anyag tapizására, kizárólag a te önkényed. Különösen szánalmas, amikor a „tudomány” szót csak a vegyészet, biológia, és – hogy is mondjam – az unalmas sávszélességmérés szintjére süllyeszted.
De lássuk, hányszor futod le ugyanazt az ateista körödet: „Miféle ‘tudomány’ az, ami olyasmit vizsgál, amiről semminemű tudást nem birtokol?” Itt állj meg egy percre, mert éppen most cáfolod meg saját magad. Az „ismeret” soha nem ott kezdődik, hogy mindenről már előre birtokodban van a laboreredmény, hanem ott, hogy kérdezel, vizsgálsz, rendszerezel, következtetsz, és mélyebb összefüggéseket keresel. A filozófia – és azon belül a teológia – éppen azért tudomány, mert a végső alapokat keresi, logikai, metafizikai és történeti eszközökkel. A „nincs tudás Istenről” szlogen kb. annyira bölcs, mint azt mondani: „A matematikában sincs tudás, mert nem foghatom meg a háromszöget!” Pontosan ezért áll minden materialista érvelés egy helyben: mert képtelen túl látni az orránál, s ezért a metafizikai vagy teológiai kérdést a priori kizárja, nehogy zavarba jöjjön.
Aztán a klasszikus: „ha létezne istenetek, akkor sem bír senki semmiféle ismerettel róla.” Na, ez aztán a filozófiai analfabétizmus non plus ultrája! A nagy baj az, hogy ez az állítás – mint minden önmagát tagadó posztmodern közhely – önmagában hamis: ha létezik egy szükségszerűen létező, intelligens, személyes végső ok, amely a lét, az igazság, a jó, a szépség forrása (és ez maga a keresztény Isten, nem a te szalmabáb-szörnyed), akkor szükségszerűen megismerhető is a teremtett világon és az értelem útján. Pontosan ezért beszél az egész klasszikus hagyomány a „természetes teológiáról”: amit csak az ész fényénél, a teremtésből, a világ rendjéből, az okságból, a célszerűségből, az erkölcsi törvényből ki lehet következtetni. És hogy Isten kinyilatkoztatja magát (ami a te kedvenc bosszantód), az nem elveszi az értelmed, hanem végső bizonyosságra vezeti el.
„Csak a puszta hit!” – bömbölöd bele a nagyvilágba, mintha valami cáfolatot mondtál volna. Nos, az a hit, amiről beszélünk, nem irracionális hülyeség, hanem az értelem előkészítése után a végső válasz, amikor az ember elismeri, hogy a világ önmagában nem magyarázza meg önmagát, hogy a létezés, az igazság, a rend, a célszerűség, a szeretet mind-mind túlmutat a puszta anyagon. Szent Tamás (akit a te tudásodhoz képest fényévekre elhelyezkedő intellektus volt) világosan elmagyarázza: a hit a természetes ész beteljesedése, nem pedig pótszer azoknak, akik „nem tudnak gondolkodni”.
A „meg vagyon írva” szitu – megint egy szellemi sekélyvíz. Igen, a keresztények hisznek a kinyilatkoztatásban. De csak szóljak: éppen a katolikus teológia az, amelyik különbséget tesz szöveg és szöveg között, műfaj és műfaj között, allegória, metafora és történelmi kijelentés között. Nincs az a szekta, amelyik annyira árnyalt irodalmi és hermeneutikai érzékkel rendelkezne, mint a katolikus hagyomány. Az, hogy te a „szopikázó” szekta-kereszténységet kevered a kétezer éves katolikus bölcselettel, a saját műveletlenséged szégyenfoltja.
Aztán jön a szokásos, izzadtságszagú „sokféle vallás, mindegyik ugyanazt hiszi, a tiéd csak annyira mítosz, mint a görögöké vagy indiaiaké”. Ez egyszerűen intellektuális restség: mindenki, aki valaha komolyan összehasonlította a kereszténységet a többi nagy vallással, pontosan látja, mennyire egyedi – ontológiájában, kinyilatkoztatásában, történeti megalapozottságában, a kegyelemről, a megváltásról, az Isten és ember kapcsolatáról adott tanításában. A tomista érvelés éppen arra mutat rá, hogy a keresztény hit ésszerű, sőt, a legésszerűbb mind közül. Egyébként pedig, ha olyan okos vagy, idézd már be nekem, hogy Siva vagy Krisna követői közül ki volt képes logikailag, történetileg, filozófiailag akár megközelíteni Aquinói Szent Tamás érvrendszerét?
És akkor eljutottunk a feltámadáshoz: „hulla nem támad fel, pattan meg meztelen a sírjából, majd 40 nap kolbászolás után eltűnik...” – hát ez aztán a kocsmapult alól előadott ateista filozófia! Tökéletes példája, hogyan kell az intellektuális komolytalanságot gúnyos poénok mögé rejteni. Történelmi források, szemtanúk, a kereszténység hihetetlenül gyors elterjedése, a tanítványok radikális átalakulása, a sír üressége, a keresztény vértanúk ezreinek hite – mind-mind semmi? Mert „neked nem kell magyarázat”? Hát hogyne, barátom, mert a szkeptikus sosem magyarázatot keres, hanem önigazolást.
És végül, a csúcs: „Fogadd el, hogy Istenről soha senkinek semminemű tudása nincs.” Ez maga a dogmatikus agyzár! Ha így lenne, semmilyen filozófia, tudomány, sőt, gondolkodás sem lenne lehetséges – csak a saját kis materialista akolmelegedben tudnád mantrázni: „nincs, nem lehet, soha!” Ez a fajta gondolkodás az emberi szellem halála.
És hogy soroljam, mik a „kinyilatkoztatott igazságok”? Parancsolj, csak neked: Isten léte, a teremtés, a megtestesülés, a Szentháromság, a megváltás, az örök élet, az erkölcsi törvény, a szeretet, a feltámadás – ezek nem önkényes kitalációk, hanem történetileg, filozófiailag, logikailag vizsgált, évszázadokon át elemzett igazságok, amelyek minden kérdést kibírtak, amit csak fel tudtál volna tenni. És hogy ki szerint? Az egész keresztény filozófiai-teológiai hagyomány, az apostoloktól a mai napig – amelynek csak az a bűne, hogy meghaladja a te szűk horizontodat.
Szóval: amíg a te érveid a „szerintem nincs, ezért nincs” gyermeki szintjén toporognak, addig a kereszténység – a katolikus teológia csúcsán – olyan magasságban jár, ahol neked csak a vádaskodás, gúnyolódás és intellektuális önsajnálat marad. Legközelebb, mielőtt legyintesz a „mitológia” szóval, próbálj meg legalább egy oldalt elolvasni Aquinói Szent Tamástól – de csak óvatosan, nehogy ráébredj, milyen félelmetes intellektuális szakadék tátong közted és a teológia között!
