A Kettős Elemű Univerzum hipotézise (Dual Element Universe) egységes rendbe foglalja az összes alapkölcsönhatást és folyamatot. Alapja az éter létezése és a fizikai jelenségeket egy alap részecske két megjelenési formájának a kölcsönhatása hozza létre. A folyamatok a Newtoni fizika szabályai szerint írhatóak le.
Igaz, tévedtem nem tudok képletet, a fénysebességet egy constans természeti állandónak tekintjük, kevertem a miért nem lehet túllépni a fénysebességet képlettel.
Mivel a mérések szerint a fénysebesség a maximum minden fizikai jelenség terjedésének (gravitációnak is) szerintem kell, hogy legyen valamiféle közös alapja, oka.
Mondok egy mesét:
Seholfalván az embereknek nincs semmiféle időmérési lehetőségük, a napot is állandóan takarják a felhők.
Ezért úgy döntenek, hogy építenek egy égigérő létrát a temlom mellé, amit mindenhonnan látnak és a falu öreg haszontalanjának feladatot adnak. Minden reggel kakasszó után Kalevaleeznek oda kell mennie a létrához, elmondani egy miatyánkot és lépni egyet felfele a létrán. Tudják, hogy az öregnek köszvényes a térde, ezért nem képes kihagyni egy létrafokot sem, viszont kitartó. Az öreg csinálja is becsülettel, minden létrafok előtt elmondja a miatyánkot, ennyi idő kell, hogy elég energiűt gyűjtsön a következő létrafok leküzdéséhez, majdf amikor eléri a harangot, megkongatja. Ekkor van dél, mehet mindenki ebédelni.
Szadista módszer, de működik.
Csak azt nem tudták, hogy azt a fát, amiből a létrát csinálták harriplotter ültette és óriási a hőtágulási együtthatója. 0 és 30 celsius fok között a kétszeresére képes tágulni. Ráadásul a egy szem centiméterjüket is ebből a fából csinálták.
Az öreg végzi a dolgát, miatyánk, lépés, miatyánk, lépés, de az emberek azt veszik észre, hogy meleg napokon a harangkongatásra kevesebb munkával végeznek, hideg napokon viszont már rég korog a gyomruk, mire az öreg felér.
Hol gyorsabban, hol lassabban múlik az idő.
Mivel az öreg nem képes kihagyni egy létrafokot sem, van neki egy maximális sebessége akármilyen gyorsan mondja is a miatyánkot, ahhoz valamennyi idő mindig kell.
Ha a létra a finomszerkezetes tér volna, az én mesém is tovább tartott volna.
No a 100 forintos kérdés, hogy a fénysebessége azonos-e a gravitációs hullám szebességgel
Ha elfogadjuk, hogy az elektromágneses mező indukált dipólusokat hoz létre az elektronmezőben, ez a hatás arányos kell legyen a fény energiájával. (Szakértők szerint két látható fénysugár áthalad egymáson, viszont a gamma sugárzás már szóródhat.)
Fel kell tételeznünk, hogy a nagyobb frekvenciájú fény jobban lelassul.
Ez persze laborban kimérhetetlen, millió fényéveken azonban mérhetővé válhat.
A spektrumvonalak szétcsúszása a távolsággal arányosan. Effektív tömeg?
(Valaki megsúghatná például Almár Ivánnak az ötletet. Szupernovák színképének vizsgálata.)
A másik dolog, hogy ugyanez hogyan jelentkezik a gravitációs hullámoknál.
Már csak azért is érdekes, hogy kvantált vagy sem.
Szakemberek azt mondják, hogy a kiszámolt hullámokat kapták, tehát nincs diszperzió.
Vagy csak nagyon kicsi. Melyik mezőhöz van csatolva a gravitáció? Mindegyikhez, de nagyon gyengén.
"Neked meg az a bajod, hogy nem tanultál eleget..."
Igaz, hogy nekem az egyetemen nem kellett vizsgáznom a relativitáselméletből. Magam néztem utána kíváncsiságból. Főként Jánossy Lajos hatására, aki szintén kritikusan állt az elmélethez. De éppen ezért én nem egyoldalú információt kaptam Einstein elméletéről. Szinte minden könyvet elolvastam róla, amely fellelhető volt. Lehet, hogy ez nem elég, de legalább több nézőpontból láthatom.
"Az egyik nagy problémám, hogy miért maximum a fénysebesség. "
"Milyen természeti törvény okozza."
Az én "kutatásaim" szerint semmiféle természettörvény nem indokolja, hogy a fénysebesség a sebességek maximuma legyen.
"Képletet fel tudok írni, tök érthető és bizonyítja is, hogy többezer vizsgálat ami azt igazolja, hogy ez a maximális sebesség igaz."
Én nem tudok olyan vizsgálatról, ami igazolja. Ha te tudsz, akkor mondd el, légy szíves.
"Fénysebességnél sem mértek nagyobbat..."
És ez bizonyítja, hogy nincs is nagyobb? Nyilván nem.
"A foton megléte meg nem hit kérdése..."
Nem kellene annak lenni, de mivel a foton létezését semmi sem bizonyítja, így csak a hit marad.
Saját maga az a természeti törvény. Neked nem tűnik elég tekintélyesnek? Szerinted milyennek kellene lennie egy méltóbb természeti törvénynek, amiből ez csak következményként származna?
"180 millió év alatt 2 másodperces lemaradás érdekes lenne."
Gondolj bele, hogy ez csak kb. 10-14 nagyságrendű eltérés. Az elmélet szerint egyformának kellene lenniük. Tehát ilyen pici eltérés van az elméleti előrejelzés és az észlelés között. Ez a jelenlegi fizika majdnem legpontosabb előjelzése. A legmegbízhatóbb kölcsönhatási elméletünk a QED néhány kísérlet eredményét képes 10-10 pontossággal tudja kiszámolni. Ezen kívül van még a súlyos és a tehetetlen tömeg azonosságára épített általános relativitáselmélet, s ezt az azonosságot legutóbb a MICROSCOPE szatelit ellenőrizte 10-15 pontossággal. Eötvös még 10-9 -ra mérte ki, Dicke 1962-ben 10-11 re. Amelyek a maguk korában a létező legpontosabb fizikai mérések voltak.
Nem riposztként, de Neked meg az a bajod, hogy nem tanultál eleget (bár eleget én sem)
Az egyik nagy problémám, hogy miért maximum a fénysebesség. Képletet fel tudok írni, tök érthető és bizonyítja is, hogy többezer vizsgálat ami azt igazolja, hogy ez a maximális sebesség igaz. Csak megint ott van a kérdés: miért. Milyen természeti törvény okozza.
Fénysebességnél sem mértek nagyobbat és gravitációs hullám terjedési sebességét bemérték a jupiter egyik holdjának vizsgálatával. Az is fénysebességgel terjedt. Itt csak a LIGO mérés a kérdéses. 180 millió év alatt 2 másodperces lemaradás érdekes lenne.
A foton megléte meg nem hit kérdése (legfeljebb a nemléte az), de ha lemaradt a gravitásiós hullámhoz képest akkor lehet tömege.
Előbb azt kéne megvizsgálni, hogy a fénysebesség-e a maximum.
A LIGO pár éve detektált egy gravitációs hullámot, összeolvadt valami két nagy.
Oltári mázlira, épp azt a területet vizsgálta égy távcső is, ami 2 másodperccel utána észlelte a villanást.
Ha jól emlékszem 180 millió fényévnyire mérték.
No a 100 forintos kérdés, hogy a fénysebessége azonos-e a gravitációs hullám szebességgel, vagy baromi kicsivel de lassabb. Vagy volt valami ok, amiért egyszerűen később történt a kitörés.
Én nagyon várom, hogy valamilyen más távolságban is történjen ilyen bazi mázli, mert ha 360 millió fényévnyi távolságon 4 másodperc lenne a késés, akkor igencsak felborul a mai fizika. Akár azt is bizonyíthatja, hogy van tömege a fotonnak.
"Megállapodhatunk, de ettől még nem feltétlenül igaz."
Nem is azért állapodott meg Einstein a fénnyel, hogy így kell viselkednie, mert a tapasztalat ezt igazolta, hanem azért mert ezáltal beilleszthető volt a fényközeg nélküli relativitáselméletébe.
De később korrigált, és azt mondta, hogy mégiscsak létezik fényközeg (új éter).
Csakhogy, ha létezik fényközeg, akkor a fényközeghez képest mozgó rendszerben Einstein megállapodása nem igaz. Nem véletlen, hogy ezt a "megállapodást" a Doppler jelenség egy az egyben cáfolja.
Azonban egy ilyen megállapodással megerőszakolva a valóságot, kihozható belőle az elcseszett relativitáselmélet.
"Állapodjunk meg, hogy a fény az oda-vissza utat mindig azonos idő alatt teszi meg."
Megállapodhatunk, de ettől még nem feltétlenül igaz.
Mert mi történik, ha egy fényjel megy
egyrészt a Földről a Holdra;
másrészt a Holdról a Földre?
Elsőrendben csak a gravitációs vöröseltolódás lesz a különbség.
Precízen megvizsgálni akkor tudnánk ezt a problémát, ha a két égitest közül az egyik egy mélyebb gravitációs kút lenne. De - sajnos - akkor meg mi nem léteznénk.
Az igazi probléma ott van, hogy egy feltételezett (hipotetikus) fénysebességgel mozgó inerciarendszerben sajnos nem lehet elektrodinamikát sem művelni. Fatal error. Ebből az következik, hogy még a fény sem terjenghet az invariáns sebességgel. Egy hajszálnyival lassabban kell terjednie, különben nullával osztunk.
Másrészt viszont - ahogy erre szabiku már rámutatott -, az elektron mező csatolva van az elektromágneses mezőhöz. Tehát a teljesen üres vákuum is egy indulált dipólusokból álló virtuális dielektrikum. És abban a fény fázissebességének le kell lassulnia. (Mér ez is egy nóbeldíjas kísértet lehet. De az igazi az lesz, ha meghekkelik ezt a dielektrukumot és fénysebességnél gyorsabb fázissebességet lehet elérni. Kíváncsi lennék, hogy G.Á mit szólna hozzá.)
Még egy kicsit fejlődnie kell(ene) az érvelési technikádnak.
Megpróbálom körbeírni, mint rendőr krétával.
Egy ismert elemző részletesen elmondta, hogy miért volt hiba egy kezdő politikus részéről pánikszerűen kimenekülni a stúdióból. Persze, könnyű "csak" azokkal vitatkozni, akikel mindenben egyetértünk. De a konkrét példa itt off, ezért nem is nevezem meg a személyeket.
A bázistranszformáció csak egyenlet maszírozás. Az axiómáknál is hasonló a helyzet, hogy sok igaz állítás közül melyiket választjuk alapnak. Talán célszerű az egyszerűbb állításokat kiindulásnak venni.
De vajon a természetben is van egy ilyen szabadság?
Például évszázadokon keresztül Ptolemaiosz legördülő köreit fizikai valóságnak tekintették, mert annyira pontos volt.
(Ami mondjuk nem csoda.)
Az iskolában tanították ezeket az egymáson legördülő köröket, de nem magyarázták el - legalább is nekem nem.
Egy darabig nem is érdekelt a működés mechanizmusa.
Aztán sok év múlva elkezdtem törni rajta a fejemet.
De további évekbe telt a megértése. Egyik reggel aztán kipattant a fejemből, hogy ez Fourier-transzformáció.
Habár kissé szokatlan, mert normálisan a körök középpontja mozogna a belsőbb kör kerületén. Vagyis ez dupla amplitudó.
A legfurcsább azonban az, hogy ez nagyjából ugyanakkor történt, amikor DGY említette ezt egy előadáson. Amiről persze csak évekkel később szeretem tudomást. Na, most ez csak véletlen, vagy pedig az univerzumban minden összefügg mindennel?
- * -
Egy gondolat erejéig visszatérve az állandósult állapot és a konvolúció kapcsolatára.
A lecsengő válaszfüggvény elvileg soha nem lesz nulla. Tehát az állandósult állapot valahogy a teknősbéka problémára hasonlít. A valóságban persze azért nincs ilyen probléma, mert egy idő után a lecsengő függvény alábukik a kvantum fluktuáció tengerébe, annak pedig - valódi véletlen lévén - nulla az időátlaga. (És ezt nekem senki nem magyarázta el. Használni kell tudni a kalapácsot. Nem kell érteni a működését.)
"Az axiómát nem érdemes kétségbe vonni - ott nincs helye "miért" kérdéseknek."
Helye az lenne, de ha az axiómát túl nehéz közvetlenül alávetni a kísérleti ellenőrzésnek, akkor inkább valami olyan elkerülhetetlen következményét tesztelik, amit könnyebben és pontosabban lehet. Ha egyezik, az még nem igazolja, hanem csak megerősíti az axiómát. Tekintve, hogy az axiómáknak általában igen sok következményük van, a kísérletek többnyire csak az utóbbira, vagy a cálatra képesek.
Micsoda képzavar. Engem az ilyenekér fel szoktak négyelni. Mémfertőzés?
Vigyázat, veszélyes. Némelyik főnököm nagyon ellenségessé vált hirtelen, amikor felfedezte, hogy sorra veszi át a szófordulataimat. Haragudott, hogy a gondolataim befészkelték magukat az agyába.
(Valaki most varázsolja elő az ivángábart, mert konzultálni szeretnék vele a témában.)
"ha valóban fizikai 6D-ben a két összefonódó részecske."
A kísérleti fizika kísérleti eszközökkel dolgozik, az elméleti fizika pedig elméleti eszközökkel.
A konfigurációs terek is ilyen elméleti eszközök.
De elméleti eszközök a ma már sokkal ismerősebben kezelt valós számok is. A görögök és a rómaiak el se tudtak képzelni ilyesmit, Számukra csak az egész számok voltak valódi megszámolható megfogható dolgok. Már a racionális törteket se vette be az agyuk, ők ezeket továbbra is csak egész számok arányaiként tudták elfogadni. Akhilleusz és a teknősbéka versenyébe beletöröt az agyuk, s a Pithagoreusok katasztrófaként élték meg, el akarták titkolni, amikor rájöttek, hogy léteznek olyan egyenespárok, amelyek hosszainak arányát lehetetlen egész számokkal kifejezni. Mert számukra az egész metrikus geometria ilyen arányokból állt.
Aztán mi már régen valóságban létező dolgoknak fogadjuk el a vektorokat is, mert jól lehet velük kezelni az erőket, és vektorok elképzelt sokaságaiként a mezőket. De ez se volt mindig így, Maxwell először nem is vektorokként képzelte el az elektormágnesség jelenségeit, hanem kvaterniók gyanánt. Ez akkoriban a komplex számok felfedezése után kézenfekvő eszköznek tűnt, de mivel Maxwellnek nemsokára jobban megtetszettek a szélben hullámzó búzamezők képére kifejlesztett vektormezők, ma már ezt érezzük természetes fizikai létezőnek.
Pedig az elméleti fizika minden fogalma csak a gondolati modellalkotás egy eszköze. Mert ezek nem léteznek odakinn, csak az agyunkban. Az agyába pedig senki nem képes közvetlenül befogadni a külvilág tárgyait és történéseit. Az rosszabb lenne, mint egy fejlövés. Ám ha az elmélet eszközei jól vannak megalkotva, akkor a különböző agyak egyetértésre tudnak jutni az alkalmazásuk során, és a segítségükkel képesek megjósolni, mi fog történni odakinn, a fizikai világban. A résztvevők lassanként úgy tudják kezelni a modellt, mintha közvetlenül a külvilágot manipulálnák. Mint amikor a gépkocsivezető annyira összenőtt már az autójával, hogy a lábai és a kezei meghosszabbításának érzi azt, centi pontosan érzi a széleit, m/sec pontosan a sebességeit, newton pontosan a fékerőit, s a gyorsulási erőit.
A gondom ott, van, hogy nincs válasz a "miért"-re.
Megjegyzés:
A kőművesnek használni kell tudni a kőműveskalapácsot. Nem pedig azon filozofálni, hogy az első másodpercben ha forróbb és sűrűbb volt az univerzum, mint most egy csillag, akkor miért hidrogén keletkezett főként, és miért nem vasból van minden is. :o)
Úgy hírlik, hogy a tudomány nem szereti a "miért" jellegű kérdéseket. De ezt a vizsgáztatók mindig elfelejtik.
Kicsit precízebben: vannak axiómák, amelyeket igaznak fogadunk el, és az ezekből levonható következtetéseket ellenőrizzük kísérletileg. Az axiómát nem érdemes kétségbe vonni - ott nincs helye "miért" kérdéseknek. Egészen addig, amíg a kísérlet megerősíti a következtetéseket.
Amit megpróbálsz megérteni, matematikailag nem értelmezhető.
Ez lételméleti kérdés.
Ugyanazt a jelenséget különböző módon is le lehet írni matematikailag.
Két elmélet ugyanazt az eredményt adja, de egymással nincsenek beszélő viszonyban.
Vagyis az egyik egyenlet semmiféle módon nem vihető át a másikba ún. ekvivalens algebrai átalakításokkal.
Ez az emergencia.
Pontosabban az emergenciának két esete van. Az egyik eset, hogy nagyjából ugyanazt írjuk le ugyanazon a nyelven, de pldául a sokaságot statisztikailag kezeljük. A másik eset pedig a totálisan különböző leírás.
Visszatérve a sűrűségmátrixra. Miért?
Mindössze csak azért, mert valaki talál egy olyan matematikai formalizmust, amit a jelenségre rá lehet húzni.
De ennek nincs visszahatása! Ha teszem fel valaki átfogalmazza az algebrát, mint ahogy Bolyai a geometriával tette, annak nem lesz hatása az elektron viselkedésére. A matematika csak leírja a jelenségeket, nem kormányozza. Ugyanúgy, mintha összegyűröd a térképet, attól még nem lesz földrengés.
A a BME-s fizika profot idáig két dologgal tudtam kiakasztani.
Az egyik, hogy a középkorban meg voltak győződve arról, hogy a nap és a csillagok a föld körül keringtek és bizonyítékuk is volt rá, hiszen matematikával pontosan meg tudták mondani mikor lesz a napfogyatkozás, vagy holdfogyatkozás.
A másik hogy 6-7 sör után ki tudtam belőle verni, hogy az okát nem tudja ő sem, annak, hogy miért így működik a kvantummechanika, de azért azt hozzátette, hogy a matematikai leírás pontosan megállja a helyét.
"Az egyértelmű, hogy minél kisebb egy részecske (energiacsomag) energiája, annál inkább érezhető a kezdet és a maximum közti különbség (laposabb az átmenet)"
Egy részecske energiája és az állapotfüggvényének időbeli kiterjedése közt nincs ilyen összefüggés. Ez így valami félreértése a határozatlansági relációnak, ami az energiaállapot (a spektrum) szélessége és az időbeli kiterjedés között mond inverz összefüggést. Tehát az állapot időben annál elnyújtottabb, minél koncentráltabb a frekvenciában (energiában), és viszont. Pl. egy atomban kötött elektronnak nagyon pontosan meghatározott az energiája, ezért az ilyen állapotok nagyon hosszan fennmaradnak. Egy emittált részecskének, amit a forrása közelében detektálunk (vagyis újra elnyeletünk) csak rövid hullámcsomagja lehet, ezért már szélesebb lesz a spektruma annál, mint kötött állapotban volt. Ám ha engedjük messzire terjedni, akkor a diszperzió miatt gyorsan szétfolyik térben és időben, így egyre távolabb detektálva egyre koncentráltabb energiaspektrumot mutat. Un. szabad részecskévé válik, aminek nagyon koncentrált a spektruma, de az időben és a térben tetszőleges hosszúra nyúlhat. Tehát kiszámítható kis valószínűséggel bárhol és bármikor megtalálható. De pl. a rövid ideig létező virtuális részecskék energiaspektruma már sokkal szélesebb, annál szélesebb minél rövidebb az élettartamuk.
Ne gondold, hogy ezek valami ritka jelenségek, Az orvosi PET berendezés pl. rövid élettartamú virtuális pozitronokkal működik, az áruházi lopásgátló elektromágneses kapuk pedig rövid élettartamú rádiófrekvenciás virtuális fotonokkal. Az rádióadók közelterében is még virtuális fotonok formájában van jelen az elektromágneses sugárzás, de a hullámhossz párszorosára távolodva már mind jobban szétfolynak a csomagok, és ebben az un. távoltérben már lényegében szabad fotonokként terjed. Persze nem olyanféle független fotonokként, mint a termikus fényforrások, hanem olyan egymással koherens fotonok sokaságaként, mint pl. a lézerfény.
"a természetnek nem kötelessége érthetően működni"
Az emberi gondolkodás logikája pedig éppen a természet megértéséhez adaptálódott. Ha nem sikerült volna, akkor kipusztultunk volna. Ám egyre erősödő civilizációs jelenség, hogy specializálódunk, így egy-egy adott tevékenységgel a népesség mind kisebb szelete foglalkozik, s ezért nem alkalmazkodik mindenfajta tevékenységhez a társadalom minden részének gondolkodása. A vadászathoz még mindenki idomult, a gőzgépekhez meg már inkább csak a gépészek, a villamosság, a lézertudomány, az atomenergia egyre specializáltabb gondolkodást igényel.
Én inkább az mondtam volna, hogy
"A természetnek nem kötelessége közérthetően működni."
Igen, csakhogy ez akkor érvényes, ha valóban fizikai 6D-ben a két összefonódó részecske.
Matematikailag ez teljesen elfogadható, hibátlanul le is írja a jelenséget, csak hát tényleg 6D-ben vagyunk?
Van azonban egy másik lehetőség is leírni egy kockát. Olyan "két" dimenziós lapokból áll amelyek mindegyike négy éle mentén kapcsolódik egy másik négyzethez. Ez nem kötözködés, hidd el, viszont egy rejtett (jó, nem is annyira rejtett) szabály, amitől kocka lesz a négyzetekből.
No én ezekre a rejtett szabályokra vagyok nagyon kíváncsi.
Pont azért mondtam ilyen egyszerű szemléletes példát, mert reméltem, te magad is észreveszed, az EPR kísérletekben nem két különálló 3D-s részecske korrelál egymással, amelyek 3D-ben távol vannak egymástól, hanem egyetlen kétrészecske 6D-s állapotfüggvényének egyik 3D-s vetülete korrelál ugyanannak az állapotfüggvénynek a másik másik 3D-s vetületével.
Egy 6D-s objektum számára nem léteznek (nem értelmezettek) a 3D-s távolságok. A 6D távolság definíciója: (r6)2= x2+y2+z2+u2+v2+w2, erre nézve nincs jelentése semmiféle 3D-ben értelmezett távolságoknak (r3)2= x2+y2+z2. Az összefonódott kétrészecskék egyszerűen nem vesznek tudomást a 3D távolságokról.
Egy 3D kocka két db. különböző irányú 2D-s vetülete közötti távolság értelmetlen dolog a kocka 3D-s terében. Ezeknek csak a 2D-s papíron van értelmük, amire lerajzolták őket.
Biztos vagyok benne, hogy semelyik részecskének sincs olyan határa, mint ahogy a biliárdgolyót látjuk. Az egyértelmű, hogy minél kisebb egy részecske (energiacsomag) energiája, annál inkább érezhető a kezdet és a maximum közti különbség (laposabb az átmenet). Még az egybetartozásának okát is képes vagyok megérteni nagyjából (vagyis remélem).
De két gondom így is van.
Az egyik, hogy vajon miért elektronnyi minden elektron (a proton lényegtelen, mert az tudottan qvarkokból áll). Az én naív feltételezésem szerint egészen egyszerűen minden ennél kicsit nagyobb, vagy kisebb energiacsomag nem stabil, ezért az elmúlt cirka 14 milliárd év alatt már elbomlott (ahogy az antianyag is, de annál legalább a CERN-ben is kimutatták, hogy valamiért nem annyira stabil, mint a normál anyag), tehát van valami belső szerkezete ami egy adott szuper alsó elemszámnál stabil, minden más darabszámnál bomlik, tehát nem találkozunk vele. Azaz kell lennie valami általános szabálynak a természetben ami miatt az elemi részecskék energiája csak adott értékeknél stabil.
A másik, hogy ez a fránya távolhatással it biztonsági szakemberként találkoztam. Az Úniónak van egy QCI programja és Ausztriában (a kenguruk földjén :D) bemutatták nekem a piaci forgalomban is kapható kvantum adattovábbítási eszközt (valami clavas, vagy claves). És tényleg működött. A BME is megcsinálta, igaz "csak" 20 km távolságban, de kimutatható volt valami.
De a makacs miértemre csak az volt a válasz, hogy a természetnek nem kötelessége érthetően működni. És ez zavar. Akkor is, ha látom, hogy a matematikája teljesen lefedi a jelenséget
Utálok úgy használni valamit, hogy nem értem miért. Persze ettől még használom.
"Mint ahogy egyetlen 3D objektumként kezeljük a kockát is, miután rájöttünk hogy az ő 3 db. 2D vetülete nem külön tárgyak, hanem egyetlen tárgy önkényes nézőpontjai."
"A gondom ott, van, hogy nincs válasz a "miért"-re."
Figyeld meg azt a három 2D-s ábrasorozatot, ami mondjuk egy tetszőleges tengely körül lassan elforduló kocka vagy henger vetületeit mutatja a szokásos felülnézet, elölnézet, oldalnézet rendszerben. Amíg ezt a három sorozatot három darab kétdimenziós jelenség változásaiként próbálod felfogni, nem érted a közöttük látszó koherenciák miértjét. De rögtön világossá válik, ha egy darab 3D-s jelenségként értelmezed azt a 3D-s térben.
Ugyanezt tesszük mondjuk két összefonódott részecskével, amikor nem úgy nézünk az állapotfüggvényeikre, mint két darab 3D-s ábrasorozatra, hanem úgy nézünk (és úgy számolunk velük) mint, egy darab 6D-s jelenséggel a 6D-s konfigurációs térben.
És ezt nem csak az egymástól messzire szaladt EPR párokkal tesszük így, hanem igazából minden kölcsönható részecskével. Például még a hidrogén atom protonjával és elektronjával is. Igazából ott se külön írjuk fel a Schrödinger egyenletet az elektronra, vagyis egyáltalán nem úgy, ahogy azt a bevezető kvantummechanika kurzusokon mutatják.
Mert a bevezető kurzusokon feltételezik, hogy a proton egyetlen pontba koncentrálódik. De ugyan mitől koncentrálódna szegény egy pontba, miért maradna ki a kvantummechanikából? Miközben a hidrogén elektronját 3D-ben elkenődött jelenségként hozzák ki az egyenletből?
A proton maga is egy elemi részecske, még akkor is, ha sokkal nehezebb az elektronnál. Őt se lehet tömegpontként kezelni, csak állapotfüggvénnyel, s ha megpróbáljuk detektálni, akkor bárhol megtalálhatjuk, akkora valószínűséggel, amit az állapotfüggvénye ad.
Nosza akkor írjunk fel a hidrogénatom protonjára is egy Schrödinger egyenletet! Ám ha azt arra a mintára csinálnánk, mint a bevezető kurzusokon a hidrogén elektronjára felírt Schrödinger egyenletet, akkor egy olyan elektrosztatikus potenciál szerepelne benne, amit a tömegpontnak képzelt elektron okoz. Ez így nyilvánvalóan ugyanolyan elvi hiba, mint a korábbi, de a két egyenlet ellent is mondana egymásnak. Ám mivel a proton kb. kétezerszer nehezebb az elektronnál, a valóság közelebb áll a korábbi egyenlethez, amiben a protont rögzítettük egy pontba.
A tények ezeknél sokkal pontosabb leírását maga Schrödinger megtalálta már 1926-ban. Ami szerint nem külön 3D állapotfüggvénnyel és külön egyenlettel írjuk le az elektront: pszie ( xe ye ze), és a vele kölcsönható protont pszip ( xpyp zp), hanem egyetlen közös állapotfüggvénnyel mindkettőt a 6D konfigurációs térben: psziep ( xe ye ze xp yp zp)
És ugyanígy egyetlen Nrészecskeként, egyetlen tárgyként kezelünk minden egymással kölcsönhatásban lévő részecskét, ahelyett, hogy N darab külön részecskeként képzelnénk őket. Például a hidrogénnél nagyobb atomokat, a molekulákat, a kristályrácsokat is, és azokat a kölcsönható többrészecske konfigurációkat is, amelyeket annyira sikerült megóvni a környezetükkel való minden kölcsönhatástól, hogy még akkor is megőrizték a közös állapotukat, amikor az állapotfüggvényük egyes részei már makroszkopikus távolságra kerültek egymástól (pl. EPR párok).
Mint ahogy egyetlen 3D objektumként kezeljük a kockát is, miután rájöttünk hogy az ő 3 db. 2D vetülete nem külön tárgyak, hanem egyetlen tárgy önkényes nézőpontjai.
Ezt a "sokrészecske" tárgyalást általában csak a haladó kvantumfizika kurzusokon oktatják, mert vele jóval bonyolultabb végrehajtani a konkrét számolásokat.
