A héber nyelvű ószövetség több helyen is tartalmazza (vagy tán nem is?) a négy mássalhangzót tartalmazó szót, mely sokak szerint Isten neve. Kiejtése bizonytalan, eredeti jelentése sem ismert egyértelműen. A fordításokban gyakran más szóval helyettesítik. Mi lehet ez? Név? Létezést kifejező szó? Netán nem is volt benne az eredeti szövegben, és bálványisten nevét hekkelték oda?
Én úgy találtam, h aki tudatosan élte meg hitét, az sosem vitázott, végighallgatott, és rövid úton le is zárta a témát.
Én úgy találtam, hOGY aki NEM tudatosan élte meg hitét, HANEM ÖSZTÖNSZERŰEN, bigott vakhitként az sosem vitázott, végighallgatott, és rövid úton le is zárta a témát.
Számtalan keresztény felekezet van, és mindegyik elszakad a másiktól. Ennek a hátterében az elkülönülés, és másság érzése van. Ezt juttatják kifejezésre. Beszéltünk már erről. Többnek gondolják magukat. Egyetértek, de nem 100%-ban. A vallásokra ez jellemző. A hívőre viszont nem okvetlenül tartom igaznak.
Tehát amikor azt mondod kereszténység, akkor összefoglaló megjelölést használsz, és általános nézetet fogalmazol meg. Nem vagyok állatkerti gondozó, szóval én se tudnám megmondani hogy 100 majomból melyik a Csita. :) Hasonlóan lehetsz Te is. Számodra egyik majom olyan mint a másik. Az egyik azt makogja; Egy! A másik pedig azt, hogy HÁROM! És pislogsz a szemeden, hogy akkor mi van?
És mindegyik majom a Bibliát lobogtatja. Egy idő után, főleg ha nem is vagy érdekelve, és nem fűt a megismerés szándéka, felhagysz a dologgal, aztán csak úgy találomra választasz időnként egy-egy nézetet, mert tök egyforma honnan szemléled.
Nos, a biblia, még ha számodra mese is. Azért mesén belül következetes és logikus felépítéssel bír. Leírja, hogy Egy Isten. És azt is kifejti,hogy nincs HÁROM. Csak olvasni kell kontextusban.
Leírja Isten nevét is. Amit nem csak a Biblia igazol, hanem számtalan régészeti lelet. Kezdve Egyiptomtól, moábita kő, és más leletek, amik biblián kívüliek, tehát más népek írják le Isten nevét. De, mivel ebben sem vagy érdekelt, nem is jelent számodra semmit.
De, ahogy már mondtad is, az ilyet nem nézed meg, de mástól a hívőtől elvárod, hogy megnézze amit Te linkelsz be. :)
Szóval teljes káoszban tántorogsz faltól falig. Keresve az ajtót, de nem találod.
2Korinthus 4:4
• Pál apostol szerint a sátán lelki vakságot okoz azoknak, akik nem hisznek.
Mit jelent ez?
• A „vakká tétel” nem fizikai büntetés, hanem spirituális állapot: az ember nem képes felismerni az igazságot, mert szíve kemény, vagy nem nyitott Istenre.
• Ez lehet Isten ítélete, de gyakran az ember saját döntésének következménye.
Én úgy találtam, h aki tudatosan élte meg hitét, az sosem vitázott, végighallgatott, és rövid úton le is zárta a témát. Elvolt magának. Ahogy a mondás tartja: az igaz meggyőződés nem megy bele vitákba, csendben marad. De, ahogy a vak mondta, majd meglássuk. Engem is érdekel, mivel jönnek majd, figyelni fogok :)
Hát, mivel ezeket se kiköpni, se lenyelni nem tudják majd, hallgatnak mint disznó a búzában; átlépnek rajta, mint tyúk a keréknyomon; várnak, hátha elmúlik; de egy kanyi szóval nem jönnek majd, ez az én szerény meglátásom.
Jaaaaj, há' majd a túúúúúviiiláááágoooon, na, majd ott aztán miiiiiindenre vááááálaszt kaaaaapsz, csak legyééééél jó, mert mész a pokóóóóóóóbaaaaaa....
A Bibliát kreáló zsidóknál ez egyértelmű (noha ott is vitatható, a többesszám stb...miatt)
Ám ha egy kreszténynek felesszük a kérdést, hogy ki a "Teremtő"?
Akkor vajon pontosítani kell a nevét, hogy Jehova Jenő az "Atya", vagy a Jézusként is futó Joshua a gyerkőc?
Melyik is az, és mi a neve? Ki Ő? A "teremtő"?
És persze melyik vallás szerint?
A zsidók, a katolikusok, vagy a J.T. szerint?
:-O:-P:-)
Miként vált a képzelt lény három személlyé, ugye?
És ha külön személyek, akkor kéne valami név megkülönböztetni?
"Úr" mind?
Ha meg "Atya" és "Fiú" miként lehetnek egyek, hiszen az apa és a fiú sosem egyidős?
Van szellemük, lelkük, nevük meg nem lenne?
És a "harmadik személy"????
Annak neve sincs, csak vita körülötte, hogy szellem vagy lélek?
Neki nem jár név?
Vajon neki se lelke, se szelleme? Vagy konkrétan, a SZENT SZELLEMNEK, NINCS SZELLEME? /vagy lelke?
Ki egyáltalán az IGE? Mind, vagy egyik sem? Vagy a névtelen Szellem, aki lelketlen, vagy a Lélek, aki szellemtelen?
Az az Isten, akit Jézusként hisztek, az az Immánuelnek megjósolt Joshua, aki Krisztus előtt valahányban született félistennek? Vagy Ő maga Jehova, JHV vagy ki?
Egyesek abban hisznek, hogy Jézus és Isten ugyanaz a személy. Akkor minek a két név?
Egyáltalán miért vált ketté az Isten? Tudathasadás?
Ha meg nem vált ketté, akkor hogyan lehetséges, hogy a Biblia szerint az "Atya" tudja csak, mikor jön majd újra, Ő maga el, aki Jézus?
A Máté 24:36-44-ben ez áll: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Akkor mos nem egy agyuk, vagy milyük van?
Mert hiszen amúgy meg Isten egy "anyagtalan entitás", nem?
Ahol már az is kérdés, miért is "Atya" vagy "Úr" az akármelyikük, (ha egyek is) hiszen egy anyagtalan lénynek sem külső sem belső nemijellege nincsen? Vagy tévedek?
Vagy van olyan elképzelés, hogy van az Isten "anyagtalan és nemtelen Izé, meg van az a vele egy Isten, akinek van teste, és amivel az anyagtalan önmaga oldalán (jobbján?) kucorog.
Amennyiben van és lehet jobbja, jobb oldala, egy anyagtalan és kontúr nélküli lénynek, lényeknek, akik valahol a tisztázatlan helyű "mennyben" vannak önmagukban maguk mellett.
És ki tudja hol ücsörög, vagy lebeg, vagy mit tudom én a hívők hogyan képzelik, a nevetlen szellemlélek, a saját szellemével lelkesen?
Ugye mennyire nem egyszerű amit hisztek?
Különösen a kiindulási pontnak tekintett zsidó mitológia alapján, akik szerint EGY AZ ISTEN, és eleve istenkáromlás az a keresztényi kitaláció, hogy Ő közvetítő az Atya felé, aki szerintetek önmaga.
János 14:6 "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam."
Jó, mondjuk a zsidók egyáltalán nem Isten, de még csak a félisten definícióját sem meríti ki:-O:-P:-)
Így aztán az emlegetett idézet, a 2Mózes 3:14 vers így hangzik:
"És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.".
(Ezen a ponton Isten felfedi Mózesnek a nevét (????), amelyet a Bibliában leginkább a "Vagyok, a ki Vagyok" formában fordítanak le.
Igen ám, de "Vagyok, a ki Vagyok" urat (???) a "VAGYOK" küldte!!!!
Most akkor mi van????
Saját magát küldte, az, aki saját maga? Nem magától jött volna, aki önmaga?
Na meg akkor nevesítsétek már nekem!
Az Atya küldte volna a Fiút? Vagy miért ne küldhette volna a Fiú az Atyát, ha már eleve is saját maga?
Vagy az nem lehet, hogy egyedül volt ott a kettő?
:-O:-P:-)
Esetleg hárman, mert ott volt az Ige is, vagy AKIK VANNAK, a szent szellemekkel, szent lelkekkel, akiket meg senki sem keresztelt meg???
Öntsetek tiszta vizet a pohárba, mert amit a zsidó mitológiai mű teóriájából, a sok és roppant okos teológus alkotott, valahogy nehéz gombot varrni!
Lehetséges ez, vagy a hívőknek sem megy?
Csak nekem tűnik katyvasznak, számotokra meg egyszerű?
Mivé vált az 1 az az EGY ISTEN koncepció, teória?
Mennyire zavaró ez a ki is kicsoda?
És azt már el sem kezdem, hogy Jézus a „második Ádám” kijelentés, mennyire ülhet, ha közben Ő a "teremtő", Ádám teremtője?
:-O:-P:-)
Vagy maga Mihály arkangyal is Jézus lenne? Mihály héber nevében benne van Isten neve: Mi ká él – Ki olyan, mint Isten? Ugye Jézus, nem?
Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az. első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten.” (Ézsaiás 44:6)
Ugye sokat kérdeztem? Vajon gondolkoztatok már ezeken?
Hitvallás: Amikor valaki nagybetűvel írja, azzal azt mondja: nem egy istenről beszélek a sok közül, hanem az egyetlenről, aki teremtett, megváltott, és akivel kapcsolatban állok.
Így igaz. És EZ SE jelenti azt, hogy Istennek az a neve, hogy Isten.
Ahogy például a vörös macskámnak se az a neve, hogy macska.
Mivel a héber „יהוה” (JHVH) nevet a zsidó hagyományban nem ejtik ki, és sok bibliafordításban „Úr”-ként vagy „Isten”-ként szerepel, a „Isten” szó gyakorlatilag a személyes név helyére lépett.
Mivel a héber „יהוה” (JHVH) nevet a zsidó hagyományban nem ejtik ki, és sok bibliafordításban „Úr”-ként vagy „Isten”-ként szerepel, aZ „Isten” szó valóban a személyes név helyére lépett, ÁM ETTŐL AZ MÉG NEM NÉV
„Isten” (nagybetűvel): tulajdonnévként használjuk, amikor a Biblia egyetlen, igaz Istenéről beszélünk. Ez nem csak nyelvtani konvenció, hanem hitvallás is.
„Isten” (nagybetűvel): SEMMIKÉPPEN SEM tulajdonnév
Még akkor se, ha találsz olyan szótárat, mely ezt mondja!
Helyette mi van?
isten: köznév, amely úgy általában istent vagy isteneket jelent vallásoktól függetlenül
Isten: szintén köznév és nem tulajdonnév. A monoteista vallások egyetlen Istenje, melyet megkülönböztetésül nagy kezdőbetűvel írunk. Mi lehet tulajdonnév? Ezek: JHWH, Asera,
Ré, stb. Ezek istennevek. De pl. az sem tulajdonnév, hogy Úr, Lord, Adonáj, Seigneur, Pan.
: általános főnév, bármilyen istenségre vagy felsőbb lényre utalhat. Használható többes számban is: „istenek”.
„Isten” (nagybetűvel): tulajdonnévként használjuk, amikor a Biblia egyetlen, igaz Istenéről beszélünk. Ez nem csak nyelvtani konvenció, hanem hitvallás is.
„Van ugyan úgynevezett isten, akár az égben, akár a földön – mint ahogy sok isten és sok úr van –, de nekünk egy Istenünk van, az Atya.” (1Korinthus 8:5–6)
Itt világosan látszik: sok „isten” létezik az emberek gondolkodásában, de csak egy „Isten” van, aki valóban létezik és méltó az imádatra.
„Isten” nagybetűs formája a magyar nyelvben névhelyettesítőként működik, amikor az egyetlen, igaz Istent jelöljük vele – azt, akit a Biblia mutat be, és aki önmagát névvel is kijelentette.
Miért használjuk névként a „Isten” szót?
Nyelvi konvenció: A magyarban nincs külön tulajdonnév az egyetlen igaz Istenre, mint például a „Jahve” vagy „Jehova” a héberben. Ezért a „Isten” szó nagybetűs formája vált a tisztelet és egyediség kifejezésévé.
Hitvallás: Amikor valaki nagybetűvel írja, azzal azt mondja: nem egy istenről beszélek a sok közül, hanem az egyetlenről, aki teremtett, megváltott, és akivel kapcsolatban állok.
Névhelyettesítő szerep: Mivel a héber „יהוה” (JHVH) nevet a zsidó hagyományban nem ejtik ki, és sok bibliafordításban „Úr”-ként vagy „Isten”-ként szerepel, a „Isten” szó gyakorlatilag a személyes név helyére lépett.
De van valódi neve is
„Jahve” vagy „Jehova”: Ez a név a „Vagyok, aki vagyok” kijelentésből ered (2Mózes 3:14), és az örökkévaló, hűséges jelenlétet fejezi ki.
Jézus is használja: „Megismertettem velük a te nevedet” – mondja az Atyáról (János 17:6, 17:26). Ez nemcsak a név kimondását jelenti, hanem Isten jellemének, szentségének és szeretetének bemutatását.
A „Isten” szó tehát nemcsak egy általános fogalom, hanem egy személyes megszólítás, amely tiszteletet, hitet és kapcsolatot fejez ki. Amikor így használjuk, valójában a név helyett mondjuk, de a szívünkben tudjuk, hogy Ő az, aki „Van”, aki „Jahve”, aki „Atya”.
Tehát! Maga a Biblia jelenti ki, hogy van neve. ezt kérem vitathatod is, kezdve azzal, hogy a Biblia egy mese számodra. Vagy azzal folytatva, hogy más népek adtáktették stb... bár emlitettem volt, szoleb templomát, ahol még a Biblia leirása elött emliti Jahu-t szóval fogj egy búldozert oszt boritsd le a megmaradt romokat is, hogy eltüntesd. bánomis én. :)
a magyar nyelv, amire úgy ugrani szoktál, szabályai mondják ki, és fogalmaznak meg szabályszerűségeket. No, ezt meg a grétsi-vel dumáld ki. :)
Mi marad? nézetkülönbség. szerintem van neve szerinted nincs, vagy nem szükséges. Oké! rendben. csontig rágtuk. :) felesleges tovább ragozni. ha csak nincs valamújabb meglátás
Isten nem azért teremt, alkot, vagy hoz létre, mert belső szükség hajtja. úgy döntött, hogy alkot. És alkotásában azt veszi figyelembe, hogy a teremtménynek mire van szüksége. hogy az, jól érezze magát abban a környezetben ahova teremtve lett.
nem a szűkség hajtja, mint minket egy kovászos uborkás tejes banános turmix után. :D
De, lehet túl is magyarázom. isten = hatalmasság, valamilyen. akár angyal, vagy démon. lehetnek isten.
viszont beszélgetés közben. Arra alapozva, ez társalgás. Nem fogom végig Jehova-zni a közlendőm. bár lehetne, egyedi jelzőket használni, mint örökkévaló, mindenható, és más, hogy maga a társalgás ne memzsegjen ismétlésekkel. és főleg ne! hiábavló ismétlésekkel. Ami alatt értem, hogy Számodra, vagy mások számára, ez akár irritáló is lehet. Ismerve az embereket, a nevet kapcsolják más felekezetekhez, és annak alapján itélik meg magát a név hordozóját is. Tehát a legtisztább, ha azt mondom Isten. nézd meg nyelvtanban, mit jelent a kisbetűs, és nagybetűs verzió.
és ha nemérted, akkor egy kevéske olvasással potólható! :D
A kimondott szónak hatalma van! "ezt még apám mondogatta, és jó pár évtized kellett, hogy értsem is." nem elötted, vagy mások elött. Önmagam elött. :) az igen, legyen igen, a nem pedig nem.