A Báthory-család történelmi nevezetességű család volt, amely a svábszármazású Gutkeled nemzetségből eredt. A család három ágra vált, asomlyai, ecsedi és szaniszlófi ágra. A somlyai ág adta az erdélyi fejedelmeket, az ecsedi ágból is országos főméltóságok származtak, a szaniszlófi ág nem játszott politikai szerepet.
A család a 14. század első évtizedeiben két ágra szakadt. Az egyik Szilágysomlyót kapta birtokul és ettől kezdve somlyai Báthorynak nevezte magát. A másik ágból származó, Itáliában tanult Péter a szabolcsi Ecsedet szerezte meg, leszármazottai nyíri vagy ecsedi Báthoriaknak hívták magukat.
Báthory Gábor erdélyi fejedelem Báthori István (erdélyi vajda
Arad ostroma az 1848–49-es forradalom és szabadságharc déli hadszínterén zajló hadműveletek részeként 1848. októberétől1849. július 1-jéig tartott, amikor a várat védő császári csapatok szabad elvonulás fejében, fegyvereiket megtartva átadták a várat az ostromló magyar-lengyel seregnek. A magyar kormányt zaszkali és deménfalvi Boczkó Dániel kormánybiztos képviselte és ő látta el kézjegyével a vár átadásáról szóló jegyzőkönyvet.
Husz János kivégzése után a huszita mozgalomhoz csatlakozott. Vitézségével és hadvezéri tehetségével annyira magára vonta a husziták bámulatát, hogy vezérüknek ismerték el. Az ő kezdeményezése folytán kezdtek a husziták a kimagasló pontokon táborokat építeni és a szekérvár alkalmazásában is nagy ügyességre tettek szert. Első diadalát Vitkov hegyén aratta, melynek megerősített ormáról a keresztes had rohamait 1420 júliusában sikeresen visszaverte. November 1-jén Pankracnál győzte le Zsigmond királyt, és nyomban rá Višehrad várát szállta meg Prága közelében. Itt több ágyút is szerzett, melyeknek később jó hasznát vette. Huszinesz Miklós halála után (1421) valamennyi huszita párt elismerte őt fővezérnek. Nemsokára azonban, Raby várának ostromlása közben, nyíllövés következtében másik szemén is megvakult. Ezután kis kocsin vitette magát csapatai után és főbb embereinek útbaigazítása mellett vezényelt a csatákban. 1422. január 8-án Németbród táján újból visszaverte Zsigmond támadását és ezután ő nyomult beMorvaországba és Alsó-Ausztriába, ahol hadai nagy pusztítást végeztek. Amikor arról értesült, hogy a prágaiak az engedelmességet megtagadták, váratlanul a város előtt termett és megtörte a dacos polgárságot (1424).
Hasztalanul igyekezett Zsigmond király Zsizskát a maga oldalára állítani az rá sem hallgatott és a neki felajánlott helytartóságot sem fogadta el. Javában folytatta a háborút, amikor Přibyslav város ostroma közben (Čáslav közelében) a táborban dühöngő pestisnek ő is áldozata lett. Halála annyira felbőszítette fanatikus hadait, hogy a várost rohammal bevették, felégették és lakóit egy szálig lekaszabolták. Zsizska összesen 13 nagyobb és 100 kisebb ütközetből került ki győztesen és csak egyszer, Kremsier mellett veszített. Ellenfelei szörnyű dolgokat meséltek bosszújáról és kegyetlenségeiről. Tetemét saját parancsára Čáslavban temették el, és óriási buzogányát sírja fölé helyezték. II. Ferdinánd császár parancsára azonban a sírt lerombolták és Zsizska csontjait kidobálták. 1874-ben a csehek Přibyslav mellett emlékművet emeltek Zsizska emlékének.
A zűrzavaros idők (oroszul: Смутное время, szmutnoje vremja,1598–1613) interregnum volt az utolsó Rurik uralkodó, I. Fjodor halála és a Romanov-dinasztia 1613-as megalapítása között. Hosszú, külföldi beavatkozásokkal is kísért polgárháborús időszak volt ez Oroszországban, amely lakosságának harmadát veszítette el az 1601–03 között tartó éhínségben.
Borisz Godunov IV. Iván cár özvegyét Marija Nagaját és I. Fjodor cár kiskorú testvérét, Dmitrijt Uglicsba száműzte. 1591.május 15-én az ifjú cárevics meghalt. Godunov ekkor elküldte Vaszilij Sujszkijt, hogy vizsgálja ki az ügyet. A felháborodott uglicsiak ugyanis megölték a tragédia helyszínén Mihailj Bityijagvszkij fiát, akit a gyilkossággal gyanúsítottak. Sujszkij azt állapította meg, hogy epilepsziás roham jött rá a trónörökösre, és saját magát sebezte halálra tőrével. A cár özvegyét viszont nem kérdezték ki sohasem, ráadásul a gyermek holttestét őrizetlenül hagyták május 19-éig, amikor Vaszilij Sujszkij megérkezett, és miután megjött, a testet valószínűleg minden vizsgálat nélkül elföldelték. Bityijagvszkij meglincseléséért több ezer uglicsi embert megöltek vagy száműztek, és egy sor megtorló intézkedést vezettek be, miután olyan pletykák terjengtek, hogy Borisz Godunov keze van a dologban.
1598-ban a gyengeelméjű Fjodor cár is meghalt, és nem hagyott örököst maga után. Ez egyúttal az orosz történelmet több mint hétszáz éven át fémjelző Rurik-dinasztia kihalását is jelentette.
Magyarországon csak halála után fedezték fel Wass Albertet mint az erdélyi magyar irodalom nagyját. Ő a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben vannak, akik a legnagyobbak között emlegetik, és masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig azAmerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceaușescuzsarnoksága éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy a „Kárpátok Géniusza” Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba diplomataként a washingtoni nagykövetség és a clevelandi konzulátus mellé. Az értesítés szerint „Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól" – írta Wass Albert.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő, majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt. Apja, Wass Endre (1886–1975), anyja losonci báró Bánffy Ilona (1883–1960) unokatestvérek voltak.
A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született 1908. január 8-án. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla jelentette a biztos pontot gyermekkorában.[8] Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott a Farkas utcai Református Kollégiumban végezte. 1926-ban érettségizett.
Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett erdészeti diplomát. A németországi Hohenheimben ésPárizsban, a Sorbonne-on tovább tanult, és újabb erdőmérnöki, és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben a kötelező sorkatonai szolgálati idejét töltötte.
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, báró Siemers Éva (1914–1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”
Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es Sivatagi vihar hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában.
Nagyapja, Wass Béla (1853–1936) halála után átvette az egyházi tisztségét, így az erdélyi magyar református egyház kerületének főgondnoka lett.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig akolozsváriEllenzék című lap irodalmi szerkesztője lett.
Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg. A következő év márciusában a lap főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass megbízott helyettes lett. Wass Albert saját életrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza." Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.
Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé közeledvén a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató az ostrom miatt elmaradt.
A második világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945húsvétján lépte át a nyugati határt, az emigrációt választotta.
Először Sopronba utazott, majd 1951-ig Németországban, Bleichbachban, később Hamburgban élt. Onnan négy fiával, 1951.szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) azAmerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetemen a nyelvi laborban dolgozott technikai segédszemélyzetként (ő kezelte a magnószalagokat). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében halálra ítélte - apjával együtt - „háborús bűnökért és gyilkosságért”. Azzal vádolták hamisan[10], hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatok egyik egységét Omboztelkén, majd későbbVasasszentgothárdon is, felbujtotta egy román ortodox pópa és családja, magyar szolgálójuk, néhány helyi román lakos és a helyi zsidó kereskedő kivégzésére.
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal-alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy megvizsgálása után ejtette a vádakat.
Wass Albert 1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906–1987) vette feleségül. Ekkor költözött a család azOhio-állambeli farmról a a floridai Astorba[2], az Ocala Nemzeti Park területére - ez lett végleges otthonuk. Második feleségével, annak haláláig (1987. március 29.) békében éltek, ami a kettőjük viszonyát illeti. Erdélyért és a székely nép sorsának jobbításáért folytatott küzdelme - írói munkássága és konkrét politikai ténykedése - miatt ugyanis sokszor került életveszélybe[11]. Közben azért jó dolgok is történtek vele: 1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (1963). Cikksorozatot indított Magyar szemmel címmel, megküldte lapjait az egyetemeknek és a Fehér ház tagjainak. Angol nyelvű lapokkal próbálta életben tartani a kossuthi Duna-menti Konföderáció eszméjét éppúgy, mint a kisebbségi magyar lét elleni igazságtalanságok számonkérését a szlovák, a román és szerb állammal szemben (Danubian Resarch and Information Center (1966), Transilvanian Quarterly (1979), Hungarian Quarterly (1984), Central European Forum (1988). Nemzetközi tevékenységéért és művei esztétikai értékének elismeréséül a Száműzött Írók Amerikai PEN Klubjának tagjává választották [12].
Időközben a clevelandi Magyar Kongresszus létrehozta az Erdélyi Világszövetséget, két társelnököt választottak Wass Albert és Zolcsák István személyében. Munkásságuk felbecsülhetetlen volt Erdély ügyének a világ előtt való megismertetésében-képviseletében (1975). Megjelentette a Documented facts and figures on Transylvania című történelmi munkát: „Három könyvet adhattunk ki ebben az esztendőben angol nyelven, Erdély igazságának az ismertetésére és védelmére.”[2](1977). Bizonyos, hogy mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikaiak 1979-ben megvonták Romániától a A legnagyobb kedvezmény elvét. Tény, hogy ezek után abukaresti rádióban CeaușescuRomániaElső Számú Közellenségének nevezte. „Ennél nagyobb kitüntetés soha nem ért még életemben!” - írta erről Szeleczky Zitának.[13]Ceaușescu emberei időről-időre megjelentek az Egyesült Államokban. A Securitate pribékjeire még az FBI is felfigyelt, olyannyira, hogy figyelmeztették az írót: az életére törnek. 1985 őszén „Securitate-terroristák” bizonyítottan gyilkossági kísérletet hajtottak végre Wass Albert ellen a clevelandi Holiday Inn Hotelban - a szálláshelyén bombát helyeztek el -, amely csak az INTERPOL jól-értesültsége és bűnmegelőző munkája miatt hiúsult meg. A két merénylőt elfogták, de diplomáciai mentességük révén csupán kiutasították őket az országból. Ezt újabb merénylet követte: Wass Albert egy 1986 januárjában keltezett levelében a következőképpen számolt be egy ellene tervezett gyilkossági kísérletről Szeleczky Zitának: „Egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli szupermarket előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz. A teherkocsit két nappal később meglelték egy Fort lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobboldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet, ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin (ekkor már - a szerk.) diplomáciai rendszám volt: a Román Követséghez tartozott.”
1989-ben visszavonult az emigráns politikai élettől, lapjainak és könyveinek saját kiadását megszüntette. Több mint két évi egyedüllét után Wass Albert 1990. november 9-én házasságot kötött Mary La Plantával, egy ír származású francia asszonnyal. Később önmagának is bevallotta, hogy ez volt élete egyik nagy tévedése: 1992-től, öngyilkosságának napjáig áldatlan viták jellemezték az új feleséggel való kapcsolatukat, amerikai fiait is beleértve. Közben 1996. szeptember 24-én autóbaleset érte, amelyben koponyatörést szenvedett, emiatt később emlékezetkiesései voltak.[2] Állítólag nehéz anyagi helyzetbe is került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt), bár ennek ellentmond, hogy halála után 30 ezer dollárt találtak a takarékkönyvében. Mindez nyilván hozzájárult a szomorú végkifejlethez, hogy Wass Albert 1998. február 17-én öngyilkos lett a saját vadászfegyverével. (Felröppentek hírek, hogy Wass Albertet meggyilkolták, de ezt semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá. „A tanúk, a rendőrség és az orvosi boncolási jegyzőkönyv nem találtak gyilkosságra utaló jeleket”
Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény-) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak.
A magyar sajtóban évekig tartotta magát az a vélekedés, hogy Wass Albert magyar állampolgárságát, többszöri kérvényezése ellenére, haláláig sem kapta vissza, s állampolgársági kérelmét a magyar állam rendre elutasította, arra hivatkozva, hogy a párizsi békeszerződés szerint újra automatikusan román állampolgár lett.[14]
2007-ben Simicskó IstvánKDNP-s és Babák Mihályfideszes képviselő arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy adjon posztumusz állampolgárságot Wass Albertnek. Az elnöktől azt a választ kapták, hogy ez több okból nem lehetséges, amelyek közül a legfontosabb, hogy Wass 1997-ben már megkapta a magyar állampolgárságot – az író magyar állampolgárként halt meg. Az állampolgárságot igazoló, Wass Albert számára kipostázott dokumentum ugyan csak egy évig volt érvényes – amit az író sérelmesnek tartott –, ám ez csak az igazoló okiratra vonatkozott, magára az állampolgárságra nem.
1993. augusztus 20-án Wass Albertnek Antall József miniszterelnök előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök oda ítéli a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, amit a következő évben a floridai magyar konzul és Csoóri Sándor adott át neki otthonában.
István király megvakíttatta, ezáltal megfosztotta az uralkodástól unokatestvérét, Vazult, fiait pedig száműzte, mégis Vazul egyik unokája avatta őt szentté.
A krónikák egyöntetűen megegyeznek abban, hogy a megvakítás Gizella királyné parancsára történt. A 14. századi krónikakompozíció szerint fülébe ólmot öntöttek, de ennek hitelét sokan kétségbe vonják.
Vazulról megvakíttatása után többé nincs szó. A történészek feltételezik, hogy belehalt a tortúrába, vagy annak következményeibe.
I. László annak ellenére tekintette magát István szellemi és politikai örökösének, hogy nem az ő leszármazottja, hanem István első unokatestvére, Vászoly (Vazul) unokája volt. Az Árpád-házi uralkodók kiválasztási vonala a Taksony–Géza–István ágon Imre herceg, a trónörökös halálával megszakadt, így a Taksony–Mihály–Vazul–Béla ágon ment tovább egészen 1301-ig.
Az űrhajózás első reális javaslata Ciolkovszkij orosz elméleti kutatótól származik, akinek legismertebb munkája az űrhajózás megvalósításáról 1903-ban jelent meg: „A világűr felfedezése reaktív eszközökkel”. Tudományos munkája azonban nem vált ismertté Oroszországhatárain kívül.
Az űrrepülés mérnöki értelemben Robert Goddard1919-es publikációjával vált megvalósíthatóvá („A Method of Reaching Extreme Altitudes” - nagy magasságok elérése), amiben szerepelt a Laval-fúvóka és a folyékony hajtóanyagú rakéta működésének leírása. Goddard laboratóriumi kísérletekkel bizonyította, hogy a rakéta képes működni vákuumban(ebben az akkori tudósok közül nem mindenki hitt). Az írás nagy hatást gyakorolt Hermann Oberthre és Wernher von Braunra, akik később a űrrepülés kidolgozásában kulcsszerepet játszottak.
Az első eszköz, ami képes volt elérni a 100 km-es magasságot (ezt tekintjük a világűr határának), a német V–2 rakéta volt 1944 júniusában, amit a második világháború alatt hoztak létre, bomba célba juttatása céljából.
Az Új Világrend elmélet egy összeesküvés-elmélet, amelyet a totalitáriánus világkormány esetleges megvalósulására figyelmeztetők alkottak meg. Az Új Világrendről szóló elméletek azon alapulnak, hogy az árnyékkormányok a politikai elit segítségével egy globalista összeesküvéssel létrehozzanak egy, az egész világ felett uralkodó, tekintélyelvűvilágkormányt, amely a jelenlegi nemzetállamok helyébe lépne és teljesen ideologizálná megalapítását, mint az emberiség történelmi folyamatainak végkifejletét. Leginkább a politikusok és a pénzügyi szakemberek közt elterjedt nézet, akik arra spekulálnak, hogy jogtalanul irányíthatják és befolyásuk alá vonhatják egy összeesküvés létrehozásával vezető szervezeteket. Számos múltbéli és jelenlegi esemény is úgy tűnik, hogy ennek a folyamatnak a része, amely manapság is zajlik annak érdekében, hogy világuralomra törjenek titkos politikai csoportosulásokon keresztül és a törvényhozási folyamatok segítségével.
Az összeesküvés-elméletek szerint titkos hatalmi csoportok (Illuminátus rend, szabadkőművesek, Bilderberg-csoport, stb.) összeesküdött, hogy világuralmat szerezzenek egy autoriter világkormány létrehozásával, ezzel megszüntetve az országok szuverenitását. Az Új Világrend(New World Order) egy összeesküvés-elmélet egy olyan totalitárius világberendezkedési, politikai és társadalmi elképzeléssel kapcsolatban, mely szerint a Földet majd egyetlenegy ország alkotja, egy világkormánnyal, amely a föld erőforrásai fölött egy kézben rendelkezik.
Korábban, az 1990-es évek elején az Új Világrend összeesküvés-elmélet még csak két amerikai ellenkultúrára korlátozódott, elsődlegesen a hazafias mozgalmakra és másodlagosan a fundamentalista keresztényekre, akik a világvégére és az Antikrisztus eljövetelére figyelmeztettek. A szkeptikusok, mint például Michael Barkun és Chip Berlet, megfigyelték, hogy a jobboldali populisták Új Világrend elmélete nem csupán a stigmatizált tudás követőit foglalja magába, hanem átszivárog a populáris kultúrába, ettől kezdve létrejött egy páratlan időszaka azon embereknek, akik aktívan készültek az ezredfordulón végül be nem következett végítélet napi forgatókönyvek beteljesülésére az Egyesült Államokban a 20. század végén és a 21. század elején. Ezek a politikai tudósok meg voltak győződve arról, hogy az így kiváltott tömeghisztéria, megítélésük szerint pusztító hatással lesz az amerikai politikai életre, mely kiterjed majd a széles körben elterjedt politikai elidegenítésre és a magányosan elkövetett terrorcselekményekre is.
A 20. század során számos államférfi, úgy, mint Thomas Woodrow Wilson és Winston Churchill is használták az "új világrend" kifejezést, amellyel utalni kívántak arra, hogy a történelem egy új korszakára irányuló drámai változások fognak bekövetkezni a politikai gondolkodásban és a hatalmi egyensúlyban az I. világháború és a II. világháború lezajlását követően. Mind úgy látták, hogy ezen időszakok lehetőséget teremtenek a globális kormányzás idealisztikus világának létrehozásához, új kollektív kihívások érzetének kialakításához, hogy megcélozzák a világméretű problémák megoldását, melyek mögött az önálló nemzetállamok állnak, miközben végig szem előtt tartanák a nemzetek önmeghatározáshoz való jogait. Ezen indítványok vezettek el a nemzetközi intézményrendszerek felállításához, úgy, mint a NATO, az ENSZ és a nemzetközi rezsimek, mint például a Bretton Woods-i rendszer és a GATT, azaz az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény létrejöttéhez, amelynek számításai mind az Egyesült Államok hatalmi helyzetének fenntartásához voltak igazítva, amely szabályozta a nemzetek közti együttműködést, azzal együtt, hogy a kapitalizmus egy békés időszakához sikerült ekkor elérkezni. Ezen létesítmények sajátosak és liberálisan internacionalisták voltak általában, ennek ellenére folyamatosan kritizálták és szembehelyezkedtek vele az amerikai ultrakonzervatív üzleti nacionalisták már az 1930-as évektől kezdődően.
A haladó szellemiségűek üdvözölték e nemzetközi szervezetek megalakulását, melyek a két világháború utóhatásaként jöttek létre, de úgy érveltek, hogy ezek demokratikus deficittől szenvednek és ennélfogva alkalmatlanok nem csupán arra, hogy megakadályozzanak egy újabb globális háborút, hanem elősegítik a globális igazságszolgáltatást is. Az Egyesült Nemzeteket 1945-ben amerikai bankárok és tisztségviselők hozták létre és minden időben azon dolgozott e szervezet, hogy a szuverén nemzetállamok szabadon választott szövetésge legyen és nem pedig egy nemzetek feletti világkormány megtestesülése. Ennek ellenére az aktivisták világszerte megalakították a világszövetségi mozgalmaikat abban reménykedve, hogy majd így sikerül létrehozniuk egy valóban új világrendet. H. G. Wells brit író és futurista, tovább ment, mint a progresszívek és 1940-ben kisajátította és újrafogalmazta az "új világrend" kifejezést, melyet, mint egy technokratikus világállam és tervezett gazdaság megtestesüléseként írt le. Annak ellenére, hogy nézetei nagy népszerűségre tettek szert az állami szocialisták körében, Wells mégis elbukott a nagyobb hatásgyakorlás és hatásainak hosszan tartó befolyásolásában, mert képtelen volt energiáit arra összpontosítani, hogy magához vonzza a tudósokat és tanárokat, akik végül koordinálták volna Wells új világrend nézeteinek alakulását.
1990. szeptember 11-én, az Amerikai Egyesült Államok elnöke George H. W. Bush beszédet tartott, melyben először említi az új világrendet
A magyar ország szó (eredetileg uruszág) az úr (eredeti formájában uru) szóból származik, ami ,,fejedelmet", ,,királyt", legrégebben ,,törzsfőt" jelentett. A szó a -ság képző ritkább -szág változatának hozzátételével (mint jószág), majd a két nyílt szótagos tendencia és nyíltabbá válás jegyében nyerte el mai alakját (uruszág - urszág - ország). Az ország tehát az ,,úrság" alakváltozata, és eredetileg ,,fejedelemséget", ,,királyságot", legrégebben ,,a törzs területét" jelentette.
Akár nemzetségenként, akár törzsenként telepedett is meg a magyarság, nehezen vitatható, hogy a megszállt területeken nem sokkal a szállások elfoglalása után törzsfői centrumok alakultak. Ezek körül kíséretek szerveződtek (pontosabban a meglévő kíséretek rátelepültek s kiegészítődtek), s e törzsfői központok a hadviselés, a diplomácia, a bíráskodás és a társadalomigazgatás szerveivé váltak. (Ezeket a hatalmi csomópontokat Kristó Gyula törzsi államoknak nevezi.) E törzsfői központokban jelen voltak az állammá alakulás csírái, a törzsfői kíséretek. Számos jel mutat arra, hogy az állami funkciók és keretek nagy többsége már élt e központokban.
Az uruszágok, a „törzsi államok” kialakulása azzal a korábban is megtapasztalt gyakorlattal állt összefüggésben, hogy a nagyobb katonai akciók, a szállásváltások után megtelepedett magyarság kohéziója mindig meggyengült.
A tyukodi református templom 1792 – 1794 között épült.
Orgonáját 1814-ben Nagyvárad-on építette Kremmer János. 1906-ig a szatmárnémeti Láncos-templomban szólt, majd megvásárolták a tyukodiak. Érdekessége a hangszernek, hogy ettől a mestertől ez az egy van Magyarországon.
A tyukodi református templom 30 méter magas tornyában két harang lakik. A nagyobbik, tíz mázsa nyolcvan kilós harangot Szlezák László aranykoszorús mester öntötte 1948-ban Budapesten. A harang felirata büszke üzenet, mely szerint "Tyukod magyar volt, református volt, ma is az, és az is marad.
A totális háború (németülTotaler Krieg) kifejezés egy ország erőforrásainak és gazdaságának teljes felhasználásával, a lakosság végsőkig való igénybevételével folytatott háború, hadviselés, mozgósítás. A totális háborúban a hadakozást elvesztő fél esetenként szinte a teljes haderejét elveszíti, a területét és lakosságát is jelentős, vagy teljes mértékben az idegen (ellenséges) erők ellenőrizhetik. A harc jellegéből adódóan általában a másik fél teljes hadászati megsemmisítéséig tartanak az ellenségeskedések (pl. második világháború). A fogalom legismertebb használata Joseph Goebbelshez fűződik, aki a Harmadik Birodalompropagandaminisztereként használta a berliniSportpalotában tartott beszéde alkalmával, 1943.február 18-án.
Első említése Carl von Clausewitzporosz háborús teoretikustól származik, aki az „Absoluter Krieg”, tehát abszolút háború-t használta rá. A modern időkben, illetve a gyakorlatban először 1935-ben Erich Ludendorff, németelső világháborústábornok használta. Ő a háborúban a politika egyik eszközét látta. Ilyen címmel írta meg könyvét is, Der totale Krieg („A totális háború”) névvel.
(Benkő Loránd a magyar nyelv-tudomány doyenje,A Szovárd-kérdés című könyvében kifejti, hogy a szavarti-aszfali népcsoport megfeleltetése a Szovárd ómagyar névvel pusztán Konsztantinosz bizánci császár elmélete volt, aki követeinek és az udvarában megfordult különböző nemzetiségű – köztük magyar – főembereknek köszönhetően jól ismerte a környező világot és népeket. A jelentéstartalom hasonlósága (földi szurok,természetes aszfalt) alapján azonosította az aszfaltos vidékről származó – és ezt nevében őrző – Szovárd nemzetség nevét a perzsa területen élő szavarti népcsoporttal, amely szintén területe jellegzetességéről (földiszurok) kapta jelzőjét (aszfali).Ez a tévedés szolgált alapul különböző elméletekhez a magyarok őstörténetét illetően.)
Az Árpád-kori magyar nemzetségek neve általában három jelölési minőségben szokott okleveles anyagunkban előkerülni: nemzetségnévként, személynévként, helynévként. Főképp a nemzetségnevek és a helynevek szoros összefüggése érvényesül. Feltűnő, hogy a Szovárd helynévnek nyoma sincs az emlékanyagokban. A Szovárd név nemzetségnévként vagy személyt jelölően fordul elő az iratokban. Első adata 1222/1550 (Váradi Regestrum),a nemzetség Lénárt nevű tagja Békés megyei nemesek ügyében tanúskodik.Az adat tehát vitathatatlanul a nemzetség keleti, békés–bihari ágára vonatkozik. A kisalföldi Szovárdok emlegetése1274-bol való. A Szovárd személynévi funkcióban elsőként a keleti és nyugat iSzovárdok közötti első birtokosztozkodás alkalmával, 1283-ban tűnik fel.A Szovárd névnek a gesztában, a krónikákban, illetve az oklevelekben előforduló alakjai: Zuard, Zuardu,Zvadu, Zuord, Zvard. Az ómagyar történeti irodalomból a gesztán kívül még két olyan szöveg maradt korunkra, amelyben Szovárdról és a Szovárd nemzetségről szó esik. Ez a Kézai-krónika és a 14. századi krónika együttes (Ákos mester alkotása). A krónikások saját korukból biztosan, őskrónikákból pedig nagy valószínűséggel ismerték a Szovárd nevet. A krónikák azonban más szerepkörbe helyezik, részben személynévként, részben nemzetségnévként alkalmazzák a nevet. Nemzetségnévként úgy találjuk,hogy Lél, a Szkítiából kijövõ hunok-magyarok egyik vezére, a morvák és csehek elpusztítása után Nyitra vára környékére költözött, és tőle származott a Szovárd törzs és rokonság. A valóságban a Szovárdok nemzetségének nagyobb és ősibb fele keletről,a Berettyó alsó-középső folyásának vidékéről, nemzetségi monostoruk, Szerepmonostora körzetéből származott. Nyugati, kisalföldi águk a történeti valóságban a 13. század elejénél nem lehet korábbi szereplő e vidéken. A Szovárd nemzetség ágai közül sorrendben a keletieké a származási elsőbbség, s e viszonylatban a nyugatiak története csupán fontos mellékvágány, krónikásaink (Kézai és Ákos mester) szépen kerekített meséje, legalábbis a Szovárdok származására (Lél vezér mint ősatya) nézve. A Kisalföldön birtokait gyarapító Miklós ispánnak érdekében állott,hogy birtokbirodalmát nemzetségi ősfoglalásnak tekintsék (Lél vezér), amint ez a kor nemzetségeinél egyébként bevett szokás volt. Ákos mesternek volt arra lehetősége (IV. Béla udvara), hogy a Szovárd nemzetséget, annak érdekeltségét a Lél-történet keretébe vonja.
Schippenbeili ostroma1457-ben szeptemberébenlengyel sereg és a német lovagrend zsoldos erőinek összecsapásai Schippenbeil és Wehlau (ma Sępopol és Welawa, Lengyelország) térségében. E két fontos várerősség, melyek a Pregel (Pregoła) és az Alle (Łyną) partján állottak, még mindig lengyel kézben voltak. Visszafoglalásukra egy német zsoldosokból álló sereg offenzívába kezdett, Heinrich Reuss von Plauen komtur irányítása alatt. Ezzel egyidejűleg az eddigre a lengyel fogságból kiváltott Bernard von Zinnenberg, a lovagrend jeles zsoldosvezére elterelő hadműveletekbe kezdett, hogy von Plauen biztosra menjen az akcióval.
Schippenbeil lengyel védői azonban kemény harcban, több ízben visszaverték a német támadásokat. Megsegítésükre a futtában összetoborzott lengyel közfelkelés ellenben csak lassan közeledett. Ezeknek a fegyelmet nem tanúsító, rosszul felfegyverzett erőknek esélyük sem volt a sokkal képzettebb, fegyelmezett német zsoldossereggel szemben, akik könnyűszerrel megfutamították őket a várostól nem messze.
Ennek ellenére a németek további erőfeszítéseik ellenére sem tudták kiűzni a lengyeleket, s két várat még több mint három éven át megtartották. Wehlau 1460-ban, Schippenbeil pedig 1461-ben került újból német kézre, mikor a lovagoknak újabban sikerült összeszedniük ereiket, de a lengyeleknek addigra már sikerült a saját seregeiket is modernizálni.
A rapallói szerzõdést a genovai nemzetközi gazdasági konferencia (1922. április 10–május 19.) alatt kötötték a Szovjetunió és Németország képviselõi. Aláírói német részről dr. Walter Rathau német birodalmi miniszetr és Georgij Csicserin szovjet külügyi népbiztos voltak.
A szovjet kormány Németországgal április 16-án Rapallóban (egy Genova melletti tengeri fürdõhelyen) külön szerzõdést írt alá. A megerõsítõ okiratokat Berlinben 1923. január 31-én cserélték ki.
A rapallói szerződés igen negatív fogadtatásra talált, legjobban a németek megerősödésétől tartó Franciaország ellenezte. A francia diplomácia azt hangoztatta, hogy a szerződés nem titkolt célja Lengyelország újrafelosztása, s arra gyanakodtak, hogy a két fél fegyveres segítségnyújtásról is kötött titkos megállapodást.
Németország és Szovjet-Oroszország 1922. július 29-én titkos, a versailles-i békével ellentétes záradékot csatolt a szerződéshez, amely lehetővé tette, hogy a leépített német hadsereg katonái titokban a Szovjetunióba menjenek kiképzésre. 1922. november 5-én Németország a szovjet köztársaságokkal is szerződést írt alá, amely a rapallói szerződés hatályát Ukrajnára, Grúziára, Azerbajdzsánra és Örményországra is kiterjesztette. Németország így be tudta biztosítani a Kaukázus felől érkező olajszállítmányokat, s tovább függetlenítette magát a francia-brit tengelytől.
Plevna (Плевен, Pleven) ostroma az 1877–1878-as orosz–török háborúegyik legfontosabb eseménye volt. A város körüli megerődített állásokat védő,Oszmán pasa vezette törökök csaknem öt hónapig feltartották Oroszország és Románia túlerőben lévő egyesült seregeinek dél irányú előrenyomulását Bulgáriába, de végül meg kellett adniuk magukat.
1877 nyarán a Miklós nagyherceg vezette orosz hadsereg szinte ellenállás nélkül nyomult előre dél felé, mert az Oszmán Birodalomnak nem voltak jelentős erői, amelyek megállíthatták volna. A Dunamente védelmére a törököknek összesen százezer emberük és 318 ágyújuk volt, az oroszok azonban 300 000 emberrel indultak támadásra három seregben. I. Károlyromán fejedelem – aki korábban a szultán hűbérese volt – már május 13-ánhadat üzent a portának, május 21-én kikiáltatta Románia függetlenségét, és 50 000 embert állított fegyverbe a törökök ellen.
A török főparancsnokság Oszmán pasa vezetésével egy sereget küldött Nikápoly megerősítésére, a nikápolyi csata után azonban az oroszok a román tüzérség segítségével június 16-án könnyűszerrel bevették a várost a felmentő sereg megérkezte előtt. Oszmán délebbre, Plevnánál foglalt el pozíciókat, megerősítve a várost és erődökké alakítva a környező magaslatokat. Az orosz csapatok előörsei a török megerődített állások kiépítésének befejezése után órákkal már megérkeztek Plevnához.
Québec sorsa, és egyúttal a francia király kanadai tartományának a sorsa itt, az erőd nyugati oldalán, az abrahami csatatéren dőlt el. Ez Francia-Kanada Mohácsa.
A történet mint esemény ismerős Az utolsó mohikán c. regényből.
James Wolfe brit vezérőrnagy 8 000 fős serege Angliából hajózott át. Az első vitorlás, Durrell tengernagyé, 1759. május 23-án kötött ki a Szent Lőrinc torkolatában, több, mint 100 mérföldre keletre Québectől. (1 angol mérföld: 1 609 méter.) A folyamatosan beérkező britek megszállták az Orleans-szigetet, előrenyomultak a folyó keleti partján, és Québeccel szemközt telepítették a tüzérségüket.
Montcalm márki megtette az előkészületeket a város védelmére. A britek partraszállására a legkedvezőbb hely a várossal északkeleten szomszédos Beauport öböl volt, Montcalm minden erejével itt védekezett. A britek itt nem is boldogultak.
Július 9-én Wolfe áthajózott a Szent Lőrincen, és Montcalm partszakaszán, tőle jobbra, keletre foglalt állást. Ott, ahol a Montmorency folyó festői vízeséssel a Szent Lőrincbe torkollik, Québectől mintegy 7 mérföldre, mégpedig a Montmorency biztonságos keleti partján. Montcalm azonban továbbra is el tudta hárítani Wolfe minden próbálkozását. Sőt, a tartomány belsejében egy mozgó sereget állított fel, amit Bougainville ezredesnek rendelt alá. Önkéntes kanadai lovasok alkották, hivatásos francia tisztek vezényletével.
Wolfe tábornok nagy hadvezérhez illő döntést hozott: ott támadott, ahol kevésbé várták, ahol a siker valószínűsége a legkisebb volt. Korábban már három alkalommal is itt, Québectől nyugatra tervezett partraszállást, de a túlságosan nagy kockázat miatt nem kezdett hozzá.
1759. szeptember 13-ára virradó éjszaka hajóra rakta seregének egy részét, észrevétlenül felhajózott a Szent Lőrinc folyón, és Québectől másfél mérföldre nyugatra kötött ki. Ez öngyilkos vállalkozásnak tűnik fel még ma is: meredek, csaknem függőleges sziklafal védi az abrahami síkságot, amit bokrok fednek.
A franciák kis csapattal figyeltették csak a partszakaszt, talán fel sem tűnt nekik, hogy innen éppen a part nem látható.
A partraszállás zajára és hírére Montcalm minden nélkülözhető katonájával, erőltetett menetben indult a csatatérre. Ehhez meg kellett kerülni az egész várost. Bougainville ezredes alakulata Québectől nyugatra egy napi járóföldön belül tartózkodott. Ha ő is támad nyugat felől, akkor Wolfe csapatai két tűz közé szorulnak. De Bougainville nem érkezett idejében.
Mindkét sereg nagyjából 4.500 főre tehető, de amíg a brit sereget hivatásos katonák alkották, Montcalm seregének kétharmada újoncokból állt, és menetből érkezett az abrahami síkságra. Alighogy szétbontakoztak a csatatéren, 10 óra tájban rohamra indult Wolfe serege. A csata nem kezdődött jól a számukra: mellkasán lövés érte Wolfe tábornokot, aki röviddel utóbb belehalt sebesülésébe. (A hagyomány szerint még megérte a győzelem hírét az egyébként rövid ütközet végén.) Megsebesült helyettese, Monckton dandártábornok is. A vezényletet a rangban következő Charles Townshend dandártábornok vette át. Alig néhány perc telt el, amikor Montcalm márki is súlyosan megsebesült. Kimentették a harcból, a városi kórházba szállították, ahol később belehalt sebébe.
A következő félórában érvényesült az angolok minőségi fölénye: rohamuk az egyébként sem harcra rendezett franciákat szétszórta. Francia-Kanada mohácsi csatája legfeljebb egy óra hosszat tartott: a győztes angolok összes vesztesége 658 fő volt, közülük 58 esett el. A vesztes franciák saját adataik szerint 600 főt veszítettek, közöttük 44 tisztet, az angolok adatai szerint 1.500 főt.
Már két órája véget ért a csata, amikor beérkezett Bougainville ezredes alakulata. Ha egy-időben támad Montcalmmal, a két francia seregnek lehetett volna győzelmi esélye. Magára hagyatva az ezredes önkénteseinek semmiféle reménye nem maradt.
Townshend tábornok két zászlóalja és két ágyúja megfutamította őket.
A PQ–17-es konvoj egy második világháborús, hadianyagot szállító hajókaraván, amely az Északi-tengeren közlekedő konvojok közül a legnagyobb veszteséget szenvedte el. A németek a 41 hajóval induló konvoj 24 egységét süllyesztették el. A katasztrófát részben a brit Admiralitás okozta azzal, hogy a német haditengerészet felszíni flottájától tartva visszavonta a hajókaraván fegyveres kíséretét, és magára hagyta a teherhajókat a sarki vizeken.
A konvojok kódjele két betűből és egy számból állt. A betűk mindig azonosak voltak, a számok pedig azt mutatták, hogy az adott hajókaraván hányadik ezen az útvonalon. A Nagy-Britanniából induló konvoj betűjele PQ, a visszatérőé QP volt. A PQ rövidítés eredete az lehet, hogy az első konvojok felállításának és útjának egyik fő tervezője P. Q. Edwards parancsnok volt.
Az elnevezés a spanyol polgárháború (1936–39) idejéből származik, amikor a Madridot ostromló fasiszta csapatok az oda helyezett titkos ügynökségeiket illették e névvel.
Az ötödik hadoszlop emberek egy csoportja, ami egy nagyobb csoportot, például egy nemzetet belülről aláás. Továbbá az ötödik hadoszlop lehet akár titokban az ellenséggel szimpatizálók egy csoportja, mely szabotázsakciókat hajt végre a katonai vonalak vagy országhatárok mögött. A taktika kulcspontja a titkos támogatóknak a megtámadott entitás teljes szövetébe való bejuttatása. Ez a titkos beszivárgás különösen a döntéshozói és védelmi pozíciókba való bejutás esetén eredményes. Ezekből a kulcspozíciókból aztán az ötödik hadoszlop számos dologra felhasználható a rémhírterjesztéstől a kémkedésig és szabotázsakciókig.
napjainkban:
Egy politikai csoport, nyílt vagy burkolt, ami azoknak az erőknek az összességét jelenti, amelyek egy országon belül lázító, bomlasztó és felforgató tevékenységgel akarnak külföldi érdekeket érvényre juttatni az adott ország nemzeti érdekeivel és választott kormányával szemben. Valójában jól szervezett – igen gyakran külföldről irányított és pénzelt – gazdasági és politikai szabotázs akciókat folytatnak az ország érdekei és kormánya ellen. Ezeknek a sötét erőknek az angol neve: FIFTH COLUMN.
Már több mint két éve, ennek az ötödik hadoszlopnak a képviselői rohangálnak különféle panaszokkal Brüsszelbe és néhány nyugati ország kormányához..........(................)
Az ötödik hadoszlop a legaljasabb eszközöktől sem riad vissza, hogy gátolja az ország politikai függetlenségét és gazdasági helyzetünk javulását. Óriási veszélyt jelentenek. Csak az ő közreműködésükkel történhetett, hogy az EU és néhány nyugati ország kormánya a demokrácia sajátos értelmezésére hivatkozva zsarolta és zsarolja a magyar kormányt, hogy megakadályozzák a legitim magyar érdekeket védő magyar politika megvalósítását.
(Bujdosó könyv c. döbbenetes és megrázó művében (1920) Tormay Cécile részletesen leírta, hogy 1918 második felétől hogyan erősödött az akkori ötödik hadoszlop.)
Orczy István (Kispöse, 1669 – Gyöngyös, 1749. december 12.) kisnemesi sorból vagyonos bárói rangra emelkedett, ezzel az Orczy családot országos ismertségi bárói rangra emelte. Alispán és jászkun főkapitány 1714-1734 között.
II.Rákóczi Ferenc idején Eger várában egy lovascsapat kapitánya volt,s többször harcolt a kurucok ellen.
1705.a védők feladták a várat és a kurucok elfogták.1706-ban Rákóczi menlevelével Kőszegre utazott,ám a császáriak elfogták,mert hasonlított a fejedelemre.
Szabadulása után a kurucokhoz csatlakozott,de folyamatosan tájékoztatta a labanc Pálffy tábornokot a kurucok terveiről.1709-ben újra felesküdött a császárra.Sirok,Ajnácskő és Eger kuruc őrségét rávette a várak feladására.
1716-ban részt vett Temesvár és Pétervárad bevételében,valamint a Tiszántúlra betörő tatárok visszaverésében.
Orczy István 1731. április 30-án a Német-római birodalomtól bárói rangot kapott , majd 1736-ban magyar báróságot kapott VI. Károly császártól. Orczy István a nemesi felkelők élén vezetője volt az 1735. évi Szegedinác Jovánovics Péró kapitány féle parasztlázadás leverésének-a szerb lázadók,hogy meneküljenek Orczy haragjától,Erdőhegynél hitszegő módon lemészárolták magyar társaikat-, amiért III. Károly magyar király, VI. Károly néven német-római császár (1685–1740) arany láncon függő 68 nagyobb gyémánttal díszített arcképével jutalmazta meg. A továbbiakban több fontos beosztást látott el a magyarországi Habsburg adminisztrációban (a királyi tábla érseki bírája, alországbíró.
Orczy István életének mintegy 80 éve alatt a kisnemesi sorból nagy vagyonnal rendelkező báróvá küzdötte fel magát. Egész életét a folyamatos birtokszerzés jellemezte. Birtokainak nagysága meghaladta a 250 000 holdat.
Orczy Istvánnak négy gyermeke ismert, fiai Orczy Lőrinc és Kristóf, valamint lányai Zsuzsanna és Anna. Orczy István 1749. december 12-én hunyt el Gyöngyösön, ahol a Szent Bertalan-templomban temették el.
Trencsén vármegye alispánjának fia, akit 1664-ben a török elleni harc miatt vesztett el. Előbb Körmöcbányán, majd Eperjesen tanult.
1683-ban beállt Thököly seregébe, akit még eperjesi tanulmányai idejéből ismert. 1685-ban fogságba esett, de sikerült megszöknie és Kassára ment. A váradi pasa – a szövetségesi kapcsolat ellenére – 1685. október 15-én Thökölyt elfogatta, akit a törökök csak 1686. január 2-án engedték szabadon. Thököly török fogságba kerülése után átállt.
A legendás kuruckirály ezredese merész katonaként volt ismert. Már 1703-ban csatlakozott a II. Rákóczi Ferenc indította szabadságharchoz. A vezérlő fejedelemnek a seregében brigadéros lett, és 1704-től kezdve – a szabadságharc végéig – főudvarmestere volt Rákóczinak; 1706-tól pedig a Gazdasági Tanács alelnöke. 1711 februárjában Lengyelországba távozott, de – mint sokan mások – élve a szatmári béke adta lehetőséggel, a békekötés után hamarosan hazatért.
OTTLIK GÉZA:
"...kevésbé ismeretes viszont felső-ozoróczi és kohanóczi Ottlyk György 1663-ban keltezett önéletírása. Véletlenül bukkantam rá egy régi gyűjteményes kiadványban, amelynek szerkesztője Ottlyk „tót akcentusáról” tett említést...
Felvidékiek voltunk, Trencsén megyeiek. Ottlyk György Rákóczi brigadérosa és főudvarmestere, korábban pedig Thököly ezredese volt. Ezt azért említem meg, mert életútja az egész magyar történelemre jellemző: ükapám harcolt a török ellen az osztrák oldalán, és harcolt az osztrák ellen a török oldalán. Vagyis mindkét oldalon mindig egy hazáért harcolt, Thökölyvel az osztrákok ellen, Thököly bukása után pedig részt vett Buda felszabadításában. Szerencsére ott, mindjárt az elején, elcsípett egy török zászlót és levágott néhány törököt, akik már jóformán elfogtak valami előkelő bajor választófejedelmet. Kapott is valami pátenst, valami kiváltságlevelet. S ez aztán nagyon jól jött neki, mert pár évvel később Caraffa Eperjesre vitette, és ki akarta végeztetni egy mondvacsinált összeesküvésperben, ami már akkoriban sem volt ismeretlen fogalom. A felesége mentette meg a kiváltságlevéllel."
1711-ig terjedő önéletírása a kor eseményeinek fontos forrása (Kiadta Thaly Kálmán; Történelmi naplók, Bp., 1875).
A magyar kormány hivatalosan nem támogatta a felkelőket, de a felkelés leveréséért sem tett semmit. A harcok eredményességének köszönhetően az1921. október 11. - 13. között tartott Velencei konferencián a kormány képviselői kiharcolták, hogy Sopron és a környékén fekvő nyolc falu népszavazás útján dönthessen hovatartozásáról. A december 14. - 18. között tartott népszavazáson a lakosság 65,8%-a Magyarország mellett szavazott, így a népszavazás teljes sikerrel zárult. Ez volt a trianoni békeszerződés egyetlen komolyabb területi revíziója, melyet a nagyhatalmak tartósan elfogadtak.
Az ezred bemutatkozásakor a veronai tűzkeresztséget követően Novinál parancsnokuk,de Baut megkapta a Mária Terézia rendet.
Az 1805.évi caldierói ütközetben az ezred hősiesen küzdött.
A lengyel földön küzdő ezredek között a kanizsaiak tüntették ki legjobban magukat.
Falentynál bevették a várost,majd Raszynig űzték a védőket és lendületből elfoglalták ezt a várost is.A Károly-bakák 8 tisztet és 600 embert vesztettek,az ellenség pedig 2300 főt.
A magyar szabadságharc idején az ezred Sopronban állomásozott és császárhű maradt.
Tisztjei közül Ihász Dániel főhadnagy magyar oldalon harcolt a szabadságharc végére ezredes,az olaszországi magyar légió egyik parancsnoka,majd Kossuth turini titkára.
Ezt követően Solferinónál majd Custozzánál vitézkedtek a kanizsaiak.
A világháborúban az I.hadsereg kötelékében küzdöttek,I.zászlóaljuk a szerb fronton harcolt.
Az ezred kitünt a Polichna-Stany ütközetben,majd a Kárpátok védelmében.
A szerb hadjárat után az I.zászlóaljat az olasz frontra vitték ahol Gál Sándor tiszthelyettes a 6.Isonzó-csatában egy olasz ezredparancsnokot fogott el.
Az ezred többi része eközben a Brussilow-offenzíva során súlyos elhárító harcokat vívott.
1818.jun.15-23.között részt vettek az átkelés kierőszakolásában a Piavén,majd a folyó nyugati oldalán küzdöttek a háború végéig.
A búr háború komoly meglepetést jelentett a brit hadsereg számára. A háború kitörése után a brit taktika az egylövetű lőfegyver használata lett. Annak a szükségességét, hogy szoros formációban kell haladni hangsúlyozták az újabb, és újabb gyarmati háborúk, melyek során az angolok általában technikai fejlettséget élveztek. A zulu és a szudáni háború, a nyomasztó ellenséges túlerő háttérbe szorította a szúrófegyvereket, mert a közelharcos ellenséget minél távolabb kellett tartani a távolsági lövészetben erős angoloknak, mivel a közelharcban általában az ellenfél volt fölényben. A brit ezredek a háború előtt néhány évvel kaptak új sisakot a trópusi harcokra. A britek tanulva az első búr háborús hibáikból próbáltak nem feltűnő, terepszínű öltözetet viselni.
A megelőző hónapokban, Piet Joubert búr tábornok, 30 000 német Mauser puskát, számos modern tábori löveget és automata fegyvert vásárolt a német fegyvergyártó a Krupp és a francia cég a Creusot-tól. A búrok nem voltak sem fegyelmezettek, sem képzettek, de hatalmas ellenszenvet éreztek a britek iránt, ez pedig kihatott a morálra. A városi polgárok és a külföldi önkéntesek azonnal elfogadták a búrok harci módszereit.
A csata újabb győzelmet hozott az angoloknak. A búr morál ennyi elvesztett csata után már sohasem lett a régi, Methuen azonban nem vállalkozott a búrok üldözésére, és további kergetésére, mert jobbnak látta ha bevárja a közelben lévő segédcsapatait.
Az egyik legrégebbi gyalogezred,amely 1673-ban a franciák ellen mutatkozott be,de igazi dicsőséget a török kiűzésében szerezte.A szalánkeméni majd a zentai ütközetekből derekasan kivette a részét.
Mint császárhű ezred II.Rákóczi Ferenc szabadságharcában a kurucok ellen is bevethető,a felvidéki hadszintéren Pálffy altábornagy seregében harcol.
1757-ben a hétéves háborúban Boroszló majd Hochkirchen jelzi az ezred harckészségét.
Napóleon ellen Aspernnél,Wagramnál és Znaimnál harcoltak dicsőséggel,de részt vettek a drezdai csatában is.
1848-ban a losonciak Radetzky alatt Itáliában harcoltak.
1849-ben Haynau alatt Magyarországra jönnek és október 6-án egyik zászlóaljuk képezte a végrehajtási négyszöget az aradi vértanúk kivégzésénél.
1866.évi königratzi csatában a porosz gyorstüzelő puska hatását az ezred tapasztalta először,amikor a rohama során pár perc alatt 900 embert veszítve szinte megsemmisült.
Az első világháborút a 4.hadsereg kötelékében kezdték meg és Komarowig diadalmasan törtek előre,ott érte őket az orosz ellencsapás.A visszavonulást hősiesen fedező Nagy Bertalan százados Tiszti Arany Vitézségi Érmet kapott.
Ezt követően Jaroslaunál majd Krakkónál harcoltak és elfoglalták Lubnét,de az orosz túlerővel szemben előrenyomulni lehetetlen volt.
Brussilow offenzívája alatt válságos és nehéz napokat élt át a losonci ezred.
Az ezred a háborút az olasz fronton Asiagónál fejezte be a 11.hadsereg kötelékében.
1918 októberében már csak a magyar határok védelmében voltak hajlandók harcolni,és ezért követelték hazaszállításukat.
A Jaltai konferencia 1945. február 4. és 11. között zajlott le a szövetséges államok vezetői között. Sorrendben ez volt a második találkozó a három nagyhatalom, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió vezetői között a háború folyamán. Országaikat Franklin D. Roosevelt elnök, Winston Churchill miniszterelnök és J.V. Sztálin első titkár képviselte, a konferencia célja a háború befejezése utáni Európa országai újjászervezésének megvitatása volt. A nyugati hatalmak vezetőinek második háborús találkozója volt Sztálinnal. A konferenciát a Krím félszigeten, a Jalta közelében fekvő Livágyijai palotában tartották.
A találkozó főbb pontjai az alábbiak voltak:
- Egyezmény a náci Németország feltételes megadásának elsőbbségéről. A háború után Németország és Berlin három megszállási zónára oszlik.
- Felszólítják Franciaországot egy negyedik megszállási zóna létesítésére.
- Németországot demilitarizálni és nácitlanítani kell.
- Németországnak az okozott háborús károk fejében természetbeni jóvátételt kell teljesítenie.
- Szövetséges Ellenőrző Tanács létrehozása.
A fentieken kívül megállapodtak abban, hogy a németek által megszállt országokban a korábbi kormányokat helyezik vissza Franciaország kivételével, amelynek kormányát kollaboránsnak ítélték valamint Romániában és Bulgáriában, ahol a szovjet hatóságok már eltávolították a korábbi kormány tagjainak többségét. Sztálin követelésére kihagyták a restaurációból az emigráns lengyel kormányt is, viszont megállapodtak abban, hogy minden polgári személyt repatriálnak.
Balról jobbra: Churchill, Roosevelt és Sztálin. Az előző történelmi fotó alapján készült szobor, melyet
idén február 4.-én, a találkozó kezdetének 70. évfordulóján
