40+70-ben minden paksiból atomkatasztrófa szakértő lesz. Csak nehogy a Duna törjön rájuk! Harmadát tán vizimentővé kellene kiképezni, másik harmadát meg a peronoszpóra és lisztharmat ellen.
A nézelődők között számtalan proli, tanár, orvos, cipész, műkörmös, lakatos, élmunkás, kis- és nagyvállalkozó és családos is volt. Talán még zulu és sziú harcosok is. A zsák!? A zsákok!? A homokkal megtöltött zsákokkal hogyan áll?
De itt arról van szó, hogy emberek egy csoportját, semmilyen törvényben nem szabályozott kiválasztási rendszer alapján a jogaikban korlátoznak. A jogkorlátozás társadalmi érdekből akkor lenne értelmezhető, ha általános lenne (bár ekkor is necces a dolog), illetve ha szankció formájában jelenik meg, valamilyen pontosan definiált cselekmény elkövetésének büntetéseként.
Az egykori ultraliberális párt állandóan mások jogait akarja korlátozni, felháborító.
Mint láthatod, simán. És ez még nem is a legdurvább eskü. Az istenes részt a végéről pl. elhagyhatod. Még most. De lesznek még itt eskük bőven, más témákban is, ha az ízületeim nem csapnak be.
A zembereknek nagyon is fontos a biztonság. Csak nem ugyanazt értik biztonság alatt. A "megvédés" szó mára pejoratív jelentésű lett. Főleg, ha a nemzeti ügyek kormánya akar valamitől megvédeni valakit.
"Kovács Ferenc tűzoltó ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója azt is elárulta, főleg azokat érintheti mindez, akik olyan helyen dolgoznak, amelyek veszélyes ipari üzem besorolás alatt állnak,..."
Az oskola "veszélyes ipari üzem"? Már megint biztos a tanárlobbi. Spendíroznak a veszélyességi pótlékra.
"A polgári védelmi szervezetbe történő beosztás minden magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárt érinthet, különösképpen azokat, akiknek munkahelye veszélyeztetheti a környezetében élők létbiztonságát."
Könyörgöm, példákat! Valósakat. Megtörténtet. Kit soroztak veszélyes munkahelye miatt?
Eltakarom a szemem. Nem is olvasom. Így is tele vagyunk katasztrófahelyzettel (ami a jelenlegi indok is), eggyáltalán nem hiányoznak a focis katasztrófák.
A nagyszámú közintézményi lovakat is besorozzák? Az állami artistaképző (ha van még olyan) lovai milyen rendfokozattal? Elvégre magasan képzett jószágokról van szó.