Felvetődött egy fotós sztorikat, anekdotákat megbeszélgető topik igénye. Mival az úttörő ahol tud segít, megnyitottam ezt a kis kávéházi szegletet.
Lehet kérem, folyvást, folyvást! Halljuk a történeteket!
Ma egész este figyeltem, hogy váltok de a váltó néha nem megy!
A képeket csak azért (is) raktam fel, hogy lássuk eleink is tudtak fényképezni, néhol látszik a tettes műterem is, és a szépia - barna árnyalatai. A túlfejlett technika, a kifinomult eljárások nem mindíg jelentenek nagy diffit egy régi és egy új fotó közt. Pláne ha erőlködve akarunk "retró" fotókat előállítani.
Szerintem inkább egy filmes fotós érzés halt meg.A Kodachrome már inkább csak státusz szimbólum. A filmes világban újra gyártják Wittnerchrome néven. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy S8 körökben a leállítása fellendülést hozott, az E6-os mozifilmhívógépnek mindegy, hogy Ektachrome vagy Fuji Velvia anyag fut keresztül.
Biztos, hogy a Kodak is pár évente egyszer legyárt egy öntésnyi számozott tekercset majd exkluzív csomagolásban teljes asszisztenciával piacra dobja.
Józsi Bivajbasznádról pedig majd a maradék tekercseit felrakja egy vagyonért az íbéjre.
,,Híres amerikai riportfotós .... a világ utólsó tekercs kodachrome filmjét használta." Kac kac, lehet hogy Józsinak Bivajbasznádalsón még most is van néhány dugi tekercse. Max arról lehet beszélni, hogy már nincs aki előhívja.
De hogy a tényeknél maradjak: Különleges film volt a Kodachome, eszméletlen tartóssággal, és különleges vörösökkel. Sajnos más területeken, például a bőrszín vagy a zöldek visszaadáásában már egyáltalán nem remekelt. Egy darabig próbálkoztam vele, azután feladtam. Tárgyfotóhoz biztosan jó volt, de portrékhoz vagy akthoz nem. Ráadásul nálunk alig alig lehetett hozzájutni, és akkor sem a professional verzióhoz. Sajnos a föld eme féltekén a pontos okokat sem lehetett kideríteni.
Átváltva az Ekachrome diákra, régen mikor a kodaknak több gyára volt Európában is, ugyanazon néven volt E6 diafilm európából, volt ennek professional változata, ,,Ugyanez"? made in USA, és volt made in USA csak amerikai forgalmazásra dupla áron. Sohasem sikerült megtudnom, hogy az USA polgárok jobbat is kaptak, vagy csak az ár volt dupla.
Annak idején ('70-es évek) sokat jártunk fotózni mindenféle gyárakba (ahová természetesen csak engedéllyel volt szabad fényképezőgépet bevinni). De természetesen az engedély meg volt, hiszen ők kérték a képeket.
Történt pedig, hogy a diósgyőri Lenin Kohászati Művekbe küldött ki Vica mama (a diszpécserünk) képeket csinálni. Mikor megérkeztünk - sameszommal Hugóval - a gyárkapuhoz egy idősebb portás-elvtárs elkezdett kekeckedni, hogy ide pedig nem lehet bevinni fényképezőgépet. Mondjuk neki, hogy semmi gond, szóljon fel a titkárságra, hogy az MTI munkatársai visszautaznak Budapestre, mert nem vihetik be a felszerelésüket.
No, ez már nem tetszett a kisöregnek - rájött, hogy ő húzná a rövidebbet - de azért akart egy kicsit kekeckedni, ezért azt mondta, hogy be vihetjük a felszerelést, de leltárt kell felvenni róla, hogy kifeléjövet ellenőrizni lehessen nem hagytunk-e ben valami nem a gyárba való dolgot.
Mivel nem volt sok melónk, a vonatunk meg csak du. 6 körül indult vissza (ekkor volt kb. 9 óra) gondoltam egy kicsit akkor megdolgoztatjuk a kekec Cerberust. Mivel nagyon sok apróság volt nálunk (gép, objektívek, sikfilmkazetták, szűrők, fénymérő, állvány, lámpa stb., stb.) és mindegyiken volt valami szám (pl. a filmes dobozokon remek hosszú emulziószámok) ezeket gondosan felirattunk a manuszkával. Lett vagy 5-6 gépelt oldal és eltartott vagy 1.5 óráig.
No, bementünk, megcsináltuk a felvételeket kb egy fél óra alatt és utána felmentünk a Titkárságra (általában meg szoktak vendégelni ilyen alkalmakkor - és ez sem volt kivétel). Ott elmeséltük hogy szívatott a portás reggel. Mondja erre a titkárnő, hogy a Mihály bá mindenkivel ilyen kekec, állandóan betart akinek csak lehet. Valami kis faluban lakott a környéken és ott sem lelkesedtek érte.
Az is kiderült, hogy nagyon pontosan kettőkor le kell lépnie, hogy elérhesse a buszt, mert ha nem éri el, akkor aznap már nem ér haza, csak az az egy kora délutáni járat megy a falujába.
Ekkor támadt egy remek ötletünk. Eltöltöttük az időt 1/2 2-ig és csak akkor mentünk ki. A váltás még nem érkezett meg a portára, tehát Mihályunk várt minket szeretettel.
Amikor odaértünk mutatjuk neki a táskánkat és vesszük elő leltárt. Ekkor már kezdte érezni, hogy valami gond lesz és mondta, hogy nem akarja megnézni a cuccunk, biztosan megvan minden. Viszont mi ragaszkodtunk az ellenőrzéshez, mondván: Csak jegyzőkönyv birtokában tudjuk igazolni, hogy minden amit behoztunk - és csak azt - viszünk ki.
Nagy nehezen nekiállt ellenőrizni - azonban mi ragaszkodtunk minden felírt szám és szöveg tételes, aprólékos ellenőrzéséhez. Közben megjött a váltás, de nem vették át a jegyzőkönyvezést - mondván azt annak kell befejezni, aki elkezdte.
A lényeg: 3 után végzett a jóember, persze már régen elment a busz. Mi meg még mindig igen csak időben voltunk.
Kb. két hónap múlva megint mentünk a LKM-be. Ne adj Isten, ismét a mi kedvenc Mihály elvtársunk adta a kapuszolgálatot.
Még nem értünk a porta elé, mikor kiugrott az ajtón, nagy: - Jó napot újságíró elvtársak! - köszönéssel fogadott.
- Nem kell megmutatni a táskákat, az MTI munkatársai minden gyanún felül állnak! - mondta még és beengedett a gyárba.
Érdekes a cikk, ez a része akár a fotózásra is értelmezhető - művészet ez is, az is.
"a korabeli kürt, amelyen a maihoz viszonyítva alig néhány hang volt játszható, nem zárta kalitkába Mozartot, hanem éppen ellenkezőleg: felszabadította fantáziáját. A kötöttség inspirál."
Később kétszer találkoztunk a kritikus et.al szégyellem de nem jut eszembe a neve. Valamelyik későbbi nagy show műsorban - ki mit tud – vagy valami hasonló volt zsűritag , nagyon intelligens , nem szép férfi, mozgássérült, és öngyilkos lett.
Szerintem Pernye András zenekritikusra gondolsz. 1980-ban halt meg.
Volt egy szinházi sztorim amit a „ tojásfestés” kategóriába sorolok. Dériné szinház tájolás. A szinház I. Jenő profilja volt, de mivel itt vidékre kellett menni szaros tisztázatlan körülmények, tehát lepasszolva, rangfiatalnak . Mivel mindig kevés volt a Braun váltva használtuk szükség szerint. Kaptam egy egylámpást feltöltött akkuval a rollihoz. Kiírás: előadás képek, jön egy kritikus ( Film Sz. Muzs.) kb.12 felv, előadás után színész néző találkozó. Indulás délelőtt 10.óra stáb busz –………..téren. Időben el is értünk a faluba,( a buszon az idő elverése céljából a statiszta lányok bekerítése volt az elsődleges program) délután statiszta próba, ez annyi, hogy a kirendelt főiskolás statiszták beállítása a jelenetekbe. Az előadásra megérkezett a kritikus ( elvtárs) is, akivel egyeztettem a legjobban fotózható jeleneteket. Megkezdődött volna az előadás mielőtt, a helyi TSZ elnök rövid kis bevezetőt mondott, rálőttem, de sehol egy villanás. Másodszorra szintén luk. Elöntött az ideg, és kimentem és megkerestem a kultúr TMK-st aki egy segítőkész fiatal srác volt, és szétvagdosva a szinkronzsinórt próbáltuk életre kelteni a kapcsolatot. 20 perc után rá kellett jönnöm, hogy ez nem megy, tehát marad a bevillantós megoldás, tehát ½ expó, kisűtőgomb ennyi. Megcsináltam 8 felvételt az előadásról és a közönségről ( a teremben persze szerencsére sötét volt) de ezután jött a közönségtalálkozó. Na arról lettek olyan felvételek mint a táncról szoktak csinálni - egy mozgásba valahol egy fix kép. A találkozó egy hatalmas zabálással fejeződött be aminek a nagy ivászat előtti részénél, mikor már nagyon tele volt a zsákom, láttam, hogy a kritikus et. is nagyon menne, megkérdeztem a sofőrjét, hogy a Warsóba esetleg nem férnék e be. Megbeszéli és szól. Éjszaka 1 óra körül leléptünk, és irány Pest. Budán egy háznál megálltunk, elköszöntünk, és legnagyobb meglepetésemre a sofőr felkapta az embert és a karjában vitte be a házba. Egész idő alatt nem vettem észre, hogy mozgássérült. A sofőr készségesen hazavitt, a 20 forint borravalót nagyon nehezen fogadta el. A kritika megjelent, 3 fotó az előadásról, nekem meg fegyelmi vizsgálat a szétvagdosott szinkronzsinór miatt. Később kétszer találkoztunk a kritikus et.al szégyellem de nem jut eszembe a neve. Valamelyik későbbi nagy show műsorban - ki mit tud – vagy valami hasonló volt zsűritag , nagyon intelligens , nem szép férfi, mozgássérült, és öngyilkos lett. Talán valakinek eszébe jut a neve. Én már hülyülök.
Afrikai küldöttség látogat Oroszországba. A vendéglátók megmutatják az orosz rulettet: Valaki a halántékához tart egy forgótáras pisztolyt és elsüti. - És mi ebben a rulett? - kérdezik az afrikaiak - A hat golyó közül az egyik igazi... Nem sokkal később az oroszok mennek vendégségbe. - Nekünk is van ám rulettünk! - dicsekszenek az afrikaiak. - Tényleg? És milyen az? Erre behívnak hat csinos, teljesen meztelen színes bőrű nőt és letérdepeltetik őket körben. - Uraim, parancsoljanak! A hölgyek franciásan, szájjal szeretik... - Rendben, ez nekünk jó, de mi ebben a rulett? - Hogy az egyikük kannibál...
Kösz az infót. Az időpont is körülbelül azonos. Ezek a bulik 1968-70 es évek. Sajnos nem láttam a filmet, de majd magpróbálom megkeresni. Ebből az időből van még egy pár sztorim, de várom a többiekét is.
A fordítottja. A színes fotózás első kinlódásai közepette -Orwó anyag –formalinozás stb. – valaki kitalálta „ A mi házunk” című bulit. Ez abból állt, hogy a falu minden házát lefotózták, és 1-1 13x18 as képet egy paszpartúra felragasztottak amin az említett szöveg volt. Mikor kész volt a cucc, két ügynök elindult a faluba szombaton és vasárnap és eladta a képeket a háztulajdonosoknak. Ha szép volt a kerités akkor azzal, ha szar volt akkor belőve csak a ház. Qrva nagy buli volt. Akkor még nem jöttek a kapával, pláne ha egy mintakép is volt kéznél. Egy szombat vasárnap a félhavi pénzt meg lehetett keresni. Persze félre kellett tenni addig a linhoffos szakmai elhivatottságot. Ez a buli különben szerintem abból jött, hogy ebben az időben találta valamelyik elvtárs azt ki, hogy országleltárt kellene csinálni, hogy mi hogyan néz ki , és azt megismételni 10 évente. Ennek a bulinak azt hiszem akkor a Hazafias népfront volt a gazdája. Össze is hívták a fotósokat, minden városban és elmondva a szándékot filmet is osztottak és felosztották az utcákat tereket. ( Kb. az ötlet jó kivitelezése a Googl dolgaihoz lett volna hasonló) A dolog aztán azt hiszem az érdektelenség és az óriási papírmunka igénye miatt feneklett meg. Talán valamelyik kartács emlékszik erre?
Pár éve, mikor még az Asa-ban(Stalter Gyuri és Kerekes Gábor) okultam így fotográfiailag, kavirnyáltam a tizenhetedik kerületben kapukat fotózgatva egy om10-sel. Amint így a hétvégi kies kerületben sétálok, csak észre vett egy nő a villájából és kijött, hogy én ezt hogy képzelem és ki vagyok mit akarok, stb. Majd ezen fölbuzdulva kijött a szembeszomszéd is egy amolyan madame, hogy azonnal húzzam ki a filmet és hívja is a rendőröket.
Nekem belefért az időmbe, egy kicsit még kiváncsi is voltam mi sül ki a dologból. Kihúztam neki a filmet, csakhogy haggya abba a nyivákolást. Már a férje is kijött a ricsajra, aki azzal a dumával próbálkozott, hogy ő rendőr, csak nem találja az igazolványát (gondoltam ez is hülyének néz). Az álrendőrünk pedig berohant egy filmes kompakt gépért és engem is telibe lefotózott. Állításuk szerint én most adatot gyűjtök a következő betörésemhez (!).
Na, meg is jött a yard, ahogy illik némi késéssel. Fölvették az adatainkat, hogyha történne esetleg egy betörés, akkor a két hétre megőrzött adatokkal majd tudnak valamit kezdeni, illetve engem előszedni. Aztán én elregéltem, hogy milyen drága filmet húzattak ki velem és indítványoztam, hogy ők is húzzák ki a filmjüket hamár. Ezt meg is tették meg ráadásként ki is fizettettem velük a negámat.
A poén csak az, hogy én pont a mizéria előtt cseréltem ki a tekercsemet, ergo a tök üreset húztam ki nekik. Azóta is megvan a nega az archívumban.
nagyanyám és nagyapám
nagynéném és mellette két akkori bélyegkép (rossz szkenn)
egy "futtatott " portré anyámról és testvérének gyerekei
nagyapám a fürdőkádban 1935 ben
nagyapám és anyám rádiózik
nagybátyám felesége 1947.