Ez a topic arra jött létre, hogy itt legyenek megosztva a Miskolcon közlekedő buszok-villamosok rendzsámai-viszonylatszámai. Nyomatékosan felhívom a figyelmet, hogy aki ezt ennek ellenére a Miskolci tömegközlekedés topicban teszi meg, azonnal moderálják!
Tudom, hogy a legtöbb olvasót a dízel állomány izgatja, de úgy gondolom érdemes megemlíteni a 2022-es byd flottát is, amelyből jelenleg csupán 4db üzemképes.
Merem remélni, hogy holnap legalább a Régiségvásárra való tekintettel elfelejtik a szólózást az Avason, ha már a múltkor emlegetett reptéri vonalaknál ezt már sikerült meglépni.
Voltam ma a telepnél, a javításra váró buszok között van 1-2 Neoplan, valamint a 806 is ott figyel több hónap tétlenség után. Pestiek kb mind a középső sorban állnak.
Azt nem hiszem hogy csak úgy ok nélkül állnának a buszok, miközben szükség volna rájuk. Ennyire azért nem ellensége az MVK sem saját magának. Igazgató asszony megmondta egy hónapja, hogy egyre nehezebb a járműállományt fenntartani, egyre több pénzbe kerülnek, és ezt egyre nehezebb bírni.
Esetleg a PXZ-knél merül fel kérdés, hogy mind az 5-nek (4-nek) van műszaki baja, vagy inkább megint a szerződés / bérlés körül van valami bibi?
Meg ugye a 069 az ami technikailag üzemképes lehet, de működő klíma, és nyitható ablakok híján kb. meghalnának rajta az emberek...
A Neoplanoktól meg nem kell csodát várni, azok már sok évvel ezelőtt is ugyanúgy főttek fel, mint most a CNG-k. Sőt, nekem inkább az a furcsa, hogy Isubusz topiktárs leírása alapján a csuklós CNG-kből állítanak le a KR fordák délutáni részére, a Neoplanok helyett (amikben szintén nem működik, vagy egyáltalán nem hatékony a klíma), holott pont a CNG-k, amin ellenben az ablakot nagyobb felületen lehet kinyitni - már ha tényleg kizárólagosan a klíma hiánya az intézkedés oka.
Meglepődnék, ha ilyen kevés üzemképes lenne. Szerintem csak szimplán nem akarják őket kiadni (aminek az okát nem értem), pedig mindegyikre szükség lenne, amelyik bevetésre kész.
Szerintem az MVK történelmében most először esett 10 darab alá a kiadott dízel buszok száma egy munkanapon. Ami igazán durva, az az, hogy hivatalosan 69 darab dízel busz van az MVK állományban. Ebből üzemképes 9 darab!
SG-ből már eleve csak 1 db jár, és annak is véges az ideje. Neoplanra már szerintem nemigen fognak tenni reklámot, mert azok szumma kevesebbet vannak utcán, mint a CNG-k, meg a BYD-k. A reklámnak meg pont az a lényege, hogy minél több ember lássa, nyilván azokra a járművekre kell rakni, amelyek a legtöbbet forgalomban vannak. Különben nem volna értelme. :) Neoplanon én oldalsó reklámot azóta nem is láttam, mióta a kerékfedőket leszerelték róluk, csak hátsó volt.
Arra is emlékszem, hogy a kb. 15 éve SG-kbe és Neokba beszerelt, buszonként 2 db belső reklámmonitort még szinte újkorukban át is szerelték a csuklós CNG-kbe. Nyilván azért, mert az előbbiek vagy selejtezve lettek, vagy már csak KR-ben közlekedtek, míg a CNG-k minden nap és egész nap az utakon voltak. Épp gondolkodtam is, vagy vajon a 4 csuklós BYD-ba is fognak-e tenni (remélem nem).
Külső ragasztott reklám BYD-n még csak hátsó volt, oldalsó nem.
Az idén beszerzett csuklós és szóló BYD hátsó és oldal felületeire kíváncsi vagyok, hogy ezeket mikor foghatják be. Szerintem amíg van üres SG, Neoplan, CNG és négy éves BYD, addig felesleges is lenne ezeket.
616-os villamos - TopLine Ingatlan, Haluska Szilveszter (teljes egész alakos reklám - fent, lent, ablakok és ajtók)
Ahogyan áprilisban is lett írva, ez az első villamos 2026-ban, ami teljes becsomagolást kapott ablakokkal és ajtókkal. Jelenleg forgalomban még csak ez az egy van, de már több meglévő cég, valamint más vállalatok is gondolkoznak ezen fajta megjelenésen.
Azt hiszem, hogy említettem is a villamos reklám megjelenési időket, amiben az a meglepő érdekesség, hogy minden között négy év telt el.
- 2014 és 2018 között (üres villamosok)
- 2018 és 2022 között (alsó reklámok csak)
- 2022 és 2026 között (alsó és felső reklámok, középen csuklónál is néhány villamoson)
- 2026-tól pedig már ajtók és ablakok is. Habár vannak most üres járművek, ki tudja melyik lesz a következő.
Egyébként az volt 2013-2014-ben mikor megérkeztek az akkor még új járművek, hogy ezekre nem fognak tenni semmilyen hirdetést a jövőben, meg szerették volna hagyni úgy, amilyenek, hiszen a Zöld Nyíl Projekt után Miskolcnak egyedi mintázattal így gyártották Csehországból.
A fehér alapon a zöld hullám, illetve fent a fekete részen a fényezés fokozatosan jön le, ahogy a régi reklámokat szedik le a szerződés végén.