Dehogynem kell, azt kell csak igazán legyőzni. Amikor a gravitáció belepréseli a protonokat az elektronokba, akkor nyeri a versenyt a gravitációs nyomóerő. Nem erőlteti meg magát, mert a gravitonok nyomóereje 1044 Newton.
Ez az erő persze csak akkor látszik, amikor az egyik oldalról leárnyékolódik a gravitonsugárzás, nevezetesen egy nagytömegű (és nagysűrűségű) csillag az "alulról" keresztülhaladó gravitonokat leárnyékolja és így szabadon érvényesülhet a befelé ható nyomóerő.
Ha te csak a "hazug" minősítést ismered, akkor te hazudsz.
A kérdés is eredetileg neked szólt és te valahogy elakadtál egy üres sornál.
Mert az igaz, hogy mmormota reagált a hozzászólásomra, de a válasza nem magyarázat, amit ott le is írtam.
"Pl. úgy, hogy a töltés van pozitív és negatív is, egyforma számban pont nullára is kijöhet az eredő."
Mint ahogy a vizsgán is válaszol valamit a hallgató, de azért mert válaszolt, még nem jelenti, hogy válasza tökéletes lenne.
S könnyítés végett előkeresem:
"Ez azt jelenti, hogy kb. 2tonna hidrogén fejtene ki azonos gravitációs erőt, mint amekkora taszító erő van két elektron (vagy proton) között, ha ezt az erőt egy pontba lehetne fókuszálni, s a 2 tonna hidrogénbe nem lenne elektron és proton."
Tehát kijelenteni könnyű, hogy "egyforma számban pont nullára is kijöhet az eredő",
de a gyakorlatban ez nehezen elképzelhető.
De részemről rendületlenül várom a te verziódat, s ha esetleg hihetetlen is lenne számomra, én akkor se foglak hazugnak nevezni, hiszen tudom, hogy nem félre akarsz vezetni, csak úgy tudod.
Felejtsd el az elektrosztatikus erőt. Már említettem, hogy ennek nincs szerepe az atomok mérettartásában. A különböző töltések pedig semlegesítik egymást, ahogyan az a neutronban, vagy a neutroncsillagban is történik. Nem kell ilyen erőt legyőznie a gravitációnak.
a fekete lyuk belseje már nem koordinátázható, az csupán egy szingularitásként jelenik meg.
De nem jelenik meg szingularitásként. Csak a relativisták képzeletében jelenik meg szingularitásként, a relelm nem írja le helyesen a fekete lyukat.
Az eseményhorizont az a képzeletbeli felszín ahol a kifelé tartó fénysugarat éppen c sebességgel fújja befelé a "gravitonszél", ezáltal a fény nem közeledik hozzánk. Nem az idő áll meg hanem a fény "áll" az eseményhorizonton. Ha kijjebb indul a fény, akkor lassan kimászik a gravitációs gödörből és szép lassan c fénysebességre gyorsul. Mire ideér a sebessége (majdnem) c lesz.
A fekete lyuk középpontjában nem lehet nagyobb a nyomás mint amit a gravitonok 1044 Newton nyomóereje okoz. A gravitációs gyorsulás meg nulla a középpontban, tehát szingularitás nem létezik.
Az Einstein egyenletek első megoldását a megjelenését követően szinte azonnal Schwarzschild adta meg röviddel halála előtt. A megfigyelhető anyagok, és égitestek kiterjedése jelentősen meghaladja a tömegekhez rendelhető eseményhorizont kiterjedését, így fel sem merült, hogy az eseményhorizont tartománya a fizikai vizsgálódás tárgya legyen.
A fekete lyuk létezésének lehetőségét Robert Oppenheimer vetette fel, ezen metrika elemzéseként. Ha ugyanis az anyag sűrűsége nagyon megnő, vagy egy csillagban összegyűlt anyag mennyisége nő meg természetellenesen, akkor elvben lehetséges, hogy az anyag kiterjedése az eseményhorizonton belülre kerül. Ezért úgy gondolják a fekete lyuk elméletét támogató fizikusok, hogy az anyag ezen metrika leírását követve a középpontba zuhan, és pontszerű lesz.
Hawking a fekete lyukak párolgásáról elmélkedett, mondván, a kvantum elmélet szerint az anyag nem maradhat meg egyetlen pontban a határozatlansági elv miatt, hanem inkább fluktuál, és eközben a keletkező virtuális részecskék némelyike kiszabadul a fekete lyuk fogságából.
Az én véleményem szerint azonban a tömegeken belül nem használható a Schwarzschild metrika, ezért még ha elfogadom is, hogy a tömeg egy eseményhorizont mögött eltűnik, akkor sincs szó arról, hogy pontszerűvé válik. Egyszerűen arról van szó, hogy a külső tér koordináta-rendszerében a fekete lyuk belseje már nem koordinátázható, az csupán egy szingularitásként jelenik meg.
Az eseményhorizont jellegzetessége, hogy bármely pozitív tömeghez, és bármely pozitív tömegsűrűséghez rendelhető ilyen sugár. Nevezetesen az univerzum átlagos tömegsűrűségéhez is. Ha ilyen sűrűségű anyagból e sugárnál nagyobb kiterjedésű anyag összegyűlik, akkor a fekete lyuk elmélete szerint össze kellene omolnia egyetlen pontba. És ez a sugár nagyjából éppen akkora, mint az általunk belátható univerzum. Tehát eszerint az egész univerzum pontszerű, de ez nyilvánvaló képtelenség, mert mi semmit sem tapasztalunk ebből a pontszerűségből. Azt viszont tapasztaljuk, hogy nem láthatunk végtelen távolságra. Vajon nem inkább azért nem látunk, mert az univerzum túlsó oldala is elbújik az eseményhorizontja mögé?
Na látod, éppen ezért teljesen rossz a megközelítés. Senki nem olvassa amit írok?
A fekete lyukban triviálisan nem lehet szingularitás, mert a Föld középpontjában nulla a gravitációs erő.
A Nap középpontjában is nulla a gravitációs erő.
A csillagok középpontjában is nulla a gravitációs erő és a gravitációs gyorsulás.
Minden tömegközéppontban nulla a gravitációs erő (a saját tömeg okozta gravitációs hatásra gondolok, ne zavarjuk bele a többi csillagászati objektum hatását)
Ebből következően egetverő tévedés azt képzelni, hogy egy fekete lyuk középpontja szingularitáshoz tartana, ez csak és kizárólag a relativitáselmélet mániája, tévedése, butasága.
A térgörbítés elmélete nyilvánvalóan rossz és végtelen nagy hibával írja le az anyagi világot.
A fekete lyukat ugyan az a Schwarzschild metrika írja le, mint a gravitáló gömbszimmetrikus tömegek téridejét. Csak korábban az eseményhorizont környezetét, és belsejét nem tartották értelmesen vizsgálhatónak. Ez később megváltozott.
A végtelenekkel való szembenézés a filozófusok dolga. A fizikusok, matematikusok, renormálják, matematikailag kezelhetővé teszik a végtelent, mert amivel számolni lehet, azzal a való világban számolni kell. Mármint, a fejlődés érdekében. :(
A fekete lyuk sűrűsége végtelen tekintve, hogy a szingularitás pontszerű.
A szingularitás csak abszurd feltételezés, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy a fekete lyuk anyaga nulla dimenziós ponttá, vagyis semmivé válna. Ez nemcsak gyakorlati lehetetlenség, hanem matematikailag is kezelhetetlenné teszi a fekete lyukat.
Na, igen. De azért a tömeg növekedésével, főleg ha az nagyságrendekkel történik, már lehet arra számítani, hogy a gravitációs erő (nyomás) olyan naggyá válik, hogy az az anyag degenerációjának egy újabb fokát okozza.
Az eseményhorizontra szerintem nem úgy kell tekinteni, mint egy éles fizikai határfelületre, ami alatt ott fortyog a fekete lyuk anyaga, s onnan pattognak vissza a fénysugarak. Ez inkább egy elvi határ, ahonnan már nincs visszaút, de aminek átlépését egyébként észre sem lehet venni.
A fekete lyuk tömegét sem tudjuk, csak modelezzük. Azt mondjuk, hogy ha az átmérője mérve ekkora, akkor a tömege kiszámítva akkora.
Az áltrelből van kiszámítva, de ellenőrizni nemtomhogy lehet: esetleg két egymás körűl forgó fekete lyuk megfigyelésével, aminek meg tudjuk mérni az átmérőjüket, a pályaméretét és a periódusukat, de nem vagyok biztos benne és hülyeségeket írok. De itt mások is, szóval fedve vagyok.
És mi van ha a lyukba tényleg van egy féregjárat, vagy valami még fincsibb? :))))))))
