Keresés

Részletes keresés

Pathmaster Creative Commons License 2023.02.10 0 0 2316

5Móz 21,21: És városának egész népe halálra kövezi őt, és kiégeti maga közül a gonoszt, és egész Izrael hallja és látja.

 
A korábbi fordításom utolsó szavát javítottam, mert a "ראו" szó egyértelműen a látásról szól, és nem a félelemről. (Úgy tűnik, hogy még mindig túl nagy hatással vannak rám a hivatalos fordítások.) Ettől a javítástól az 5Móz 21,21 vers lényegesen elfogadhatóbb lett, mert így a gonoszságmentesítés nyilvánvalóvá tételéről szól, és nem a félelem elterjesztéséről. Az egérparadicsom kísérlet kitűnően szemlélteti a gonoszságmentesítés jelentőségét, mert az egérparadicsom csak annyiban különbözött az egértenyészetektől, hogy az egérparadicsomban nem voltak kiszelektálva a deviáns egerek. Aztán a deviáns egerek hatására a többi egér magába zárkózott, kerülte a társas kapcsolatokat és a párkapcsolatokat, aminek következtében az utódvállalás is leállt. A deviáns személyektől a kivégzésükkel lehet a legolcsóbban megszabadulni, de a mai fejlettebb társadalmak már megengedhetik maguknak azt, hogy a deviáns személyeket költséges börtönökbe zárva különítsék el a társadalom többi tagjától. A börtönök megépítése és fenntartása ugyan költséges, de sok előnye van (például a büntetés arányossá tehető a deviancia súlyával, illetve a téves ítéletek miatt szenvedőket utólag kárpótolni lehet, stb.). A lényeg az, hogy amikor nyilvánvalóvá válik a gonoszságmentesítés, akkor az a társadalom tagjaiban megnyugvást kelt, és nem félelmet

Előzmény: Pathmaster (2271)
Pathmaster Creative Commons License 2023.02.05 0 0 2315

Érdemes felidézni: Azok védettek a gonoszság uralmával szemben, akik az Örökkévaló országában élnek. Aztán akik elindultak az apostoli szolgálat útján, azok újabb és újabb kegyelemben és vezetésben részesülnek; és a János 1,16 verssel összhangban megtapasztalják azt, hogy kegyelmet kapnak kegyelemre.

 
Akik az Örökkévaló országában élnek, azok beépülnek az Örökkévaló hierarchiájába (hatalmi rendjébe); és akik nem épülnek be az Örökkévaló hierarchiájába, azok ki vannak szolgáltatva a gonoszság uralmának. A gonoszság uralmának való kiszolgáltatottság által okozott lelki sérüléseket a tisztességtelen emberek pszichés zavarai szemléltetik; amik többek között abban is megnyilvánulnak, hogy oda piszkítanak, ahonnan enni kapnak.

Előzmény: Pathmaster (2281)
MemetikaTan Creative Commons License 2023.02.04 0 0 2314

MemetikaTan Creative Commons License 2023.02.04 0 0 2313

Nézz rá a halmazelméletekre szerintem. 

A Vallások egy sok nagyságrenddel nagyobb halmaz, mint a VilágVallások.

 

 

Előzmény: Men-talista (2311)
Men-talista Creative Commons License 2023.02.04 -1 0 2312

Mindig elrontom............ rossz helyre teszek betűket, na ezé kell neurológia

 

villágvallás= villlágvalás

Előzmény: Men-talista (2311)
Men-talista Creative Commons License 2023.02.04 -1 0 2311

én meg a villágvallásokról beszéltem és nem a Hófehérke Tanúiról.

Előzmény: MemetikaTan (2306)
Men-talista Creative Commons License 2023.02.04 -1 0 2310

Hazudtam, me neurológiára megyek de közelébe van az elme meg stroke.

 

Néha úgy érzem ááánem fontos. Arany Jánost ismered? Neki van olyanja, hogy embernek lenni minden körülményben......... Egyszer kipróbálhatnád........

Előzmény: lipovánok (2309)
lipovánok Creative Commons License 2023.02.04 0 0 2309

"Mi ez? Elmeosztály?

 

Ez nem, oda majd én megyek"

 

 

 

Te tényleg az elmeosztályra fogsz menni?

Annyira súlyos már a helyzet? A fórumozók is látták már rajtad, de most nyilván a háziorvosod is mondta.

Sajnálom, bár te sokat dolgoztál rajta, hogy oda kerülj.

Előzmény: Men-talista (2303)
S.Izabella16 Creative Commons License 2023.02.04 -1 0 2308

Nincs ötvenféle Biblia.

Egyféle van.

A teljes Írás 66 könyvből áll, amit több mint 50 féle nyelvre lefordítottak.

Szent Lélek által ihletett mű, amiben minden fontos kijelentése benne van ami az ember üdvösségéhez kell.

 

 

Előzmény: MemetikaTan (2304)
S.Izabella16 Creative Commons License 2023.02.04 -1 0 2307

-Hiszel Istenben?

-Melyikben?

-Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,

mennynek és földnek teremtőjében.

És Jézus Krisztusban,
az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől,
született Szűz Máriától,
szenvedett Poncius Pilátus alatt,
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra,
harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe,
ott ül a mindenható Atya Isten jobbján,
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben.

Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,
a szentek közösségét,
a bűnök bocsánatát,
a test feltámadását
és az örök életet. Ámen.

 

 

 




Előzmény: MemetikaTan (2304)
MemetikaTan Creative Commons License 2023.02.03 0 0 2306

vallás !!!

 

és nem például Szlovén vallások

Előzmény: Men-talista (2305)
Men-talista Creative Commons License 2023.02.03 -2 0 2305

A világvallások száma tudtommal max 9, miféle 5000?

 

Előzmény: MemetikaTan (2304)
MemetikaTan Creative Commons License 2023.02.03 0 0 2304

Előzmény: Men-talista (2295)
Men-talista Creative Commons License 2023.02.03 -1 0 2303

Mi ez? Elmeosztály?

 

Ez nem, oda majd én megyek, ez sürgősségi 

Előzmény: lipovánok (2302)
lipovánok Creative Commons License 2023.02.02 -1 0 2302

"ha a kérdéseidre tényleg nincs válaszod"

 

Az ő kérdéseire őneki válaszai???!!!!

Az emberek kérdéseire nem a kérdésfeltevők válaszolnak, hanem a válaszadók!!

 

Mi ez? Elmeosztály?

 

 

Előzmény: fügice (2301)
fügice Creative Commons License 2023.02.02 0 0 2301

Trolletetés on😉

 

Tudtam, hogy érkezni fogsz😉 De, kedves barátocskám, ha a kérdéseidre tényleg nincs válaszod, nem én vagyok az, aki el fogja magyarázni.

 

 

Trolletetés off😉

Előzmény: robbanodio (2298)
robbanodio Creative Commons License 2023.02.02 0 0 2300

Ha walaki meg akar menekülni a pokol tüzes lángoló f@szától

 

 

A pokolnak tüzes és lángoló fasza van?

Előzmény: Men-talista (2295)
robbanodio Creative Commons License 2023.02.02 0 0 2299

odavezet Jézushoz, aki a Törvényt betöltötte, elvitte a balhét.

 

Az, hogy valaki a Törvényt betölti, azzal jár hogy elviszi a balhét? Milyen balhéra gondoltál? Betöréses lopásra vagy nemi erőszakra?

Előzmény: fügice (2296)
robbanodio Creative Commons License 2023.02.02 0 0 2298

Mit jelent az "5let" kifejezés?

Előzmény: fügice (2297)
fügice Creative Commons License 2023.02.02 0 0 2297

Minek fikázni egy hülye istent, nincs neki elég baja, megy a bográcsba. Az élő Istenen meg nincs mit fikázni. És mitől lenne a sátán jobb fej, nincs egy saját 5lete, mindent Istentől nyúlt le, és egyben el is rontotta. 

Előzmény: Men-talista (2295)
fügice Creative Commons License 2023.02.02 0 0 2296

Az ószövetségi Törvény "commandja" azokat, akik az ószövetségi Törvényhez tartoznak, és nem mindenkit, és nem az egész Biblia. Megfelelő volt a Törvény az üdvösséghez vezető úton? Nem, halál volt a következménye, mert senki nem tudja betartani. Krisztusra vezérlő mester a Törvény, a Kegyelemre, Jézusra mutat. Benne Élet van, és nem halál. A Törvény kevés, nem ad életet, de rámutat, odavezet Jézushoz, aki a Törvényt betöltötte, elvitte a balhét. Mindenki helyett. Általa élhet, aki Őt választja.

Előzmény: MemetikaTan (2292)
Men-talista Creative Commons License 2023.02.01 -1 0 2295

Ha már nagyon fikázni akarjuk a hülye Istent, itt van ez::::::::::

 

Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;

Filippi levél 1,23

 

Mi van akkor, ha Lucifer sokkal szórakoztatóbb partner, mint Jézus?

 

Jézus sírt mikor bevonult szamárháton Jeruzsálembe.................. Ki szeretné mindig egy síró fószer látványát csodálni?

 

Hiszen ha akkor sírt, akkor biztos most is sír. Hisz a halandók szarnak az Evangéliumra, azért, az egyetlen menekülési útvonalra..............::::: Apostolok Cselekedetei:4:12

 

Ha walaki meg akar menekülni a pokol tüzes lángoló f@szától, akkor kizárólag csak Jézus van és az újjászületés Jézus által

 

 

Men-talista Creative Commons License 2023.02.01 -1 0 2294

És ezzel mi a baj?

 

Isten sokkal nagyob gyilkos, mint ezekben az angolosokba gyilkosságra buzdításfélék

 

Özönvíz NEM egy hulláról szólt és a szodomai tűzeső is hulladömpinget csinált, és?

 

Az a hülye teremtette az embert, vajh nincs joga megölni?

 

Mihez van akkor joga az Istennek?

 

Ha én csinálok egy krumplistésztát, nekem sincs jogom a falhoz vágni tányérral együtt?

Előzmény: MemetikaTan (2292)
Pathmaster Creative Commons License 2023.01.30 0 0 2293

Erre a felvetésedre a választ ebben a témában a 2271-es hozzászólásban találod.

Előzmény: MemetikaTan (2292)
MemetikaTan Creative Commons License 2023.01.30 0 0 2292

Előzmény: Pathmaster (2291)
Pathmaster Creative Commons License 2023.01.30 0 0 2291

Ehhez a kagylóhéjhoz hasonlóan a Szentírás is másként néz ki belülről és kívülről. Ezért javasoltam azt, hogy legalább az irgalmasság cselekedeteit gyakorold.

Előzmény: ErkölcsTan (2288)
rhénai Creative Commons License 2023.01.30 -1 0 2290

ELLENSÉG kell amit legyőzhetel és hurrá ?

Javaslatom : NEMZETI ÖNZÉS ! de lehet mondjuk az ALACSONY ÉLETSZINVONAL.

Előzmény: ErkölcsTan (2288)
rhénai Creative Commons License 2023.01.30 -1 0 2289

elképesztően nagy ember vagy még Napoleonnál is nagyobb mert ő 149 centi volt te viszont 150

Előzmény: ErkölcsTan (2288)
ErkölcsTan Creative Commons License 2023.01.30 0 0 2288

Mármint a Sátánista írás tanait? 

Nem látom másként.

Neked kellene helyesem látnod, hogy az egy romboló mese.

Előzmény: Pathmaster (2287)
Pathmaster Creative Commons License 2023.01.30 0 0 2287

Próbáld meg gyakorolni minimum az irgalmasság cselekedeteit, és egészen másként fogod látni a Szentírás tanítását.

Előzmény: ErkölcsTan (2286)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!