Tényleg ? Én hol állítottam ilyet ? Én arra hoztam a példát,hogy a rablás meg a rabszolgakereskedelem űzéstől senki sem lesz római patrícius, ahogy te itt megpróbálod beállítani. Ahhoz a birodalom érdekeit sokkal jobban kell veszélyeztetni. Persze ezt te nem akarod megérteni.
Semmi forrás nem szól továbbá arról, hogy Bulcsúnak vagy harkai rangú elődeinek milyen szerepe volt a Szümeon elleni harcokban. Roppant nehéz egy ilyen kapacitású fórumozóval "vitatkozni"...
Kezdjük ott, hogy a magyarok legfeljebb az egyik kabar törzs voltak, egy hármas politikai rendszer elemei. Anakronizmus olyan értelemben magyarokról beszélni, ahogyan te is teszed.
Azt meg senki nem állította, hogy Zalából vagy azon keresztül vitték az árut (köztük a rabszolgát) Kercsbe/Kherszonészoszba.
Konkrétan Bulcsúról volt szó,aki ugye itt működött a Kárpát-medencében. Egy kicsit messze lett volna Kercs. Vagy esetleg rabszolgavadász kommandókat szervezett volna, idegen szállás területeken? Továbbá azért senki nem lesz római patrícius mert kiváló rabszolgakereskedő,meg harácsló fosztogató volt. Szerintem meg jó reálpolitikus lehetett,aki összehozott egy olyan koalíciót amely Bizánc gazdasági érdekei súlyosan veszélyeztethette volna. Erre példa a bolgár-bizánci háború,amely okaként Simeon elzárta Bizánc kereskedelmi útvonalait. 934-ben a magyarok besenyő szövetségben péppé verték Bizáncot, Továbbá Etelközben rendkívül gazdag volt a magyar elit. És mint kiemelkedő előkelő család sarjának meglehettek a megfelelő kapcsolatai más népcsoportokkal, amelyek korábbra nyúlnak vissza. Szerintem ebbe a szövetségbe a teljes akkori magyar döntéshozó elit benne lehetett. Fő intézője a Harka volt.
Tóth Valéria: "A nemzetségeket érintő, a történészeket és a társadalomkutatókat foglalkoztató kérdések között az egyik legelőkelőbb helyen az szerepel, hogy vajon kimutatható-e bárminemű folytonosság, kontinuitás a honfoglalás kori nemzetségek és a 13–14. századi nemzetségek között. Anélkül, hogy ennek részleteibe itt belebocsátkoznánk, pusztán azt emelem ki, hogy egy jó ideje inkább a két társadalmi képződmény nagyon is eltérő struktúráját hangsúlyozzák a kutatók80 (vö. pl. KARÁCSONYI 1900/2004: 7–10, GERICS 1966: 4–6, 1967: 583–594, KRISTÓ 1983: 29, 49–50, FÜGEDI 1992: 10, ZSOLDOS 1996: 182–183, SZŰCS 1997: 139–140), és a viszonyukat leginkább úgy határozzák meg, hogy „az okleveles korszak nemzetségeinek kialakulása szervesen illeszkedett a honfoglalók nemzetségeinek felbomlási folyamatához” (ZSOLDOS 1996: 191–192, hasonlóan vélekedik KRISTÓ is, vö. 1983: 45–46) ... Anonymus ugyanakkor a tanú rá, hogy a történeti összefüggés tudata a 13–14. század nemzetségeinek hagyományaiban feltétlenül élt, hiszen ha nem így lett volna, a gesztájában P mester aligha éppen saját kora előkelő nemzetségeinek neveiből keltette volna életre honfoglaló vezéreit. A középkori magyar történeti hagyomány (Anonymus, Kézai) és minden bizonnyal a korabeli nemzetségi hagyomány is a honfoglalás kori vezérek nevein keresztül létesített kapcsolatot a honfoglalás kori és a 13. századi nemzetségek között (arra vonatkozóan, hogy ennek bizonyos tekintetben van realitása, más tekintetben nincs, lásd ZSOLDOS 1996: 177, illetve MESTERHÁZY 1980: 104–105)."
Miután a Ládok a korábbi birtokostól igyekeztek magukat származtatni (legalábbis Zalában), a nemesi családokat pedig tudvalevőleg valamelyik birtokukról nevezték el (lásd pl. Fehértói, A XIV. századi magyar megkülönböztető nevek, in: Nyelvtudományi Értekezések 68, 25-6)...
Evvel csak annyi gond van, hogy Bulcsú Lád nemzetséghez köthető és nem a Bolcsány családfából származhatott,ahogy itt megpróbálod sejtetni. Ráadásul az apja is Kál nevű volt, és nem viselete a Bolcsány nemzettség származási nevét,legalább is nem tudunk róla. Ez körülbelül olyan mintha Hermann Róbert történészt és Hermann Göringet próbálnád a név alapján közös családfával megajándékozni.
Pritsak nem foglalkozik Bulcsan kazár hadvezér, illetve a mi Bulcsúnk személynevének 'ikra, ikrás kitüremkedés, izomcsomó' magyarázatával, de a legjelentősebb, kazárokhoz csatlakozott nyugati-türk népcsoportnak tartja Bulcsan törzsét a kabarokat és az abákat megelőzve. Szerinte a Warāč / Warāz / Barč / Balčān / Bolčān család a legelkeseredettebb harcok színterén, a kaukázusi fronton állt helyt az arabokkal szemben, egészen a Tyerek folyó menti Szemender (Szamandár, Szabír) város 722/23. évi elestéig, ami után a birodalom súlypontja északabbra tolódott, s a kagáni székhely Itilbe helyeződött át. A harcok súlyosságára tekintettel a Bulcsán-család jelentősége oly nagyra nőtt, hogy egészen odáig afféle major domusi szerepkörre tettek szert.
Gyóni Mátyás Kazárok, kabarok, magyarok című könyvében és a Magyar Nyelv 1928. évi évfolyamában hivatkozik egy héber forrásra a XV. századból. Ez Bulcsu horkát golc-nak (káliznak) mondja ... olyan verziót bontanék ki a DAI-ból, miszerint a kazárok megpróbáltak egy kvárezmi (kavar) uralkodót ültetni a Kodüma és Ingul menti szabarok fölé, de az önállósult, a mű szóhasználata szerint "összebarátkozott" a turkokkal, és lázadást szított a kagán ellen. Ennek a kavarságnak a képviselői az Árpádok, a gyulák, de Bulcsú is, vö. Bulčan kazár hadvezér nevével, ami nem lehet véletlen, hiszen a khorezmiek nagyon fontos szerepet töltöttek be a kazár hadseregben. Termatzu neve se véletlenül emlékeztet a kazár Tarmač nevére
Ritkán szokták bevonni az elemzésbe a Cambridge-i genizatöredéket kétséges hitele miatt, pedig nagyon érdekes adalékot szolgáltat - ha feltételesen is - a Bizáncot kormányzó Makedón-dinasztia és Kazária érdekellentéteiről. Sőt, lényegében a konfliktus alsó időhatárát is megadja ez a héberül írott munka, hiszen az említett keletrómai uralkodócsalád 867-ben, III. (Részeges) Mikháél megölésével jutott hatalomra (I. Baszileiosz, az általunk is jól ismert Bölcs Leó édesapja hálószobájában döfte le a lakoma után hullarészegen fetrengő imperátort).
A töredékes héber forrás egy Kazária elleni szövetség megalakulásáról és harcairól szól. Kazáriát csak bizonyos Alán királya támogatta, Ászia, Turkia, Pajinil és Makedon uralkodója viszont ővele szemben foglalt állást. Alán királya valakire olyan vereséget mért, "amire nincs gyógyír". Hogy kire, az töredékes volta miatt nem derül ki a szövegből, de talán felismerhetjük itt a kazár–burtász szövetség egyik résztvevőjét meg a földjüket vesztett besenyőket. Aztán Alán királya támadt a kazárokra, mire a kagán felbérelte ellene Turkia királyát, aki le is győzte a korábbi szövetségest.
"A piinil ( פיניל ,pajnil’) népnév értelmezése sem okoz nehézséget – írja Bálint Csanád (i. m. 101–3.). – Czeglédy K. tájékoztatott, hogy e forma kissé romlott, s az íráskép csekély megváltoztatásával kapjuk a p. s. n. у. к (פצניך) olvasatot, ami gyakorlatilag az egyetlen lehetséges javítás, s ez a besenyők héber elnevezését adja. Ugyanerre az eredményre jutott a kérdéses népnév meghatározásában Mosin, Artamonov és Kokovcov is ... A Cambridge-i Névtelen azon adata, hogy besenyők és magyarok szövetségesként harcoltak, két, korábbi gondolatot erősít meg. Egyrészt tehát van alapunk feltételezni, hogy a besenyők egy része már 889 előtt is beköltözött Európába. Másrészt alátámasztja a történészek megfigyelését: nem véletlen, hogy a kavarok a sikertelen felkelés után éppen a magyarokhoz csatlakoztak, ez ui. gyanítani engedi, hogy utóbbiak is szerepet játszottak a kazárellenes mozgalmakban. Besenyők jelenlétének feltételezése a hazai irodalomban nem előzmény nélküli. Elsőnek Györffy Gy. vetette fel a Hudud al-’Alam türk- és kazár-besenyő felosztása kapcsán. Fehér Gézában éppen a lovas temetkezések kapcsán merült fel e lehetőség. Cikke írásakor még nem állhatott rendelkezésére Pletnyeva összefoglalása, ezért a kitömött lóbőrös temetkezés részletesebb etnikai elemzésébe nem bocsátkozhatott. Egy temető sajátos halottas szokásai alapján Éry K. is gondolt besenyő elemekre. A honfoglaló magyar és besenyő régészeti hagyaték, temetési módok között László Gy. és Csallány D. vont párhuzamot."
...A modern korban a nagy számokkal elsőként ‒ korántsem végérvényesen ‒ egy német hadtörténész, a modernkori hadtörténetírás megújítója, Hans Delbrück (1848‒1929) próbált leszámolni, akinek jótékony hatása a szakmunkákban szerencsére mindmáig érzékelhető ... Van azonban egy ettől gyökeresen eltérő módszerrel számító, leginkább az amerikai Bernard Bachrach és fia, David Bachrach nevével fémjelzett iskola is, amely mind a nyugatiak, mind a kalandozó magyarok esetében az előbbi számok többszörösével számol. Feltétlen hitelt adnak a német haderőt számba vevő – mások által hitetlenkedve fogadott – 981-es összeírásnak, amely alapján a nehézfegyverzetűek száma a 15000-et is elérhette. Ugyanakkor vélelmezik, hogy a szabad germánokra vonatkozó hadkötelezettség révén az uralkodónak szinte korlátlan lehetősége nyílt a seregek létszámának növelésére. Ők Nagy Károly idejében százezer fős hadi potenciállal számolnak, amiből harmincezer nehézfegyverzetű lett volna, de még II. Ottó német király itáliai expedíciós seregét is húszezerre becsülik. A 953‒954-es harcok idején I. Ottó német király hónapokon át húszezer fős sereget mozgatott, és vélelmezik, hogy folyamatos ellátásukat is biztosítani tudták. Az amerikai iskola a magyarok létszámát is a nyugati seregekéhez igazítja, s a korabeli krónikások által pergamenlapra vetett több tízezres számok átkerültek a modern feldolgozások lapjaira.
A minimalisták és a nagy számok híveinek vitáját nem akarjuk eldönteni, de a kis számok védelmében felidézzük Hadik András berlini kalandját 1757 októberéből (amelyet a legnagyobb terjedelmű magyar hadtörténet szerzője, Bánlaky József „portyázó vállalat”-nak nevez, a németek „Streifzug”-nak, pontosan azzal a szóval, mint korábban a magyar kalandozásokat). 1757. szeptember 15-én merült fel Habsburg részről az ellenfél brandenburgi tartományába való betörés ötlete, amelyet Mária Terézia október 8-án hagyott jóvá. A csapatok mozgósítása nem okozott gondot, hiszen a Hétéves háború ekkor már javában folyt. Ekkor szerencsénkre nincsen bizonytalanság a létszámot illetően, hiszen már mindent adminisztráltak, amint az Markó Árpád tanulmányban közzétette. A hátvédek felállítása után Hadik csapata 3460 főt számlált, 900 német és részben magyar gyalogost, 1000 horvát gyalogost, 760 német lovast és 800 magyar huszárt.
Október 11-én indultak Drezda‒Meissen magasságából, és erőltetett menetben haladva 16-án már meg is ostromolták Berlint, hogy a sarcot – még aznap éjjel kilenc szekéren kézpénzben, illetve váltókban – megszerezve, 17-én hajnalban már odébb is álljanak, és elkerüljék a közelgő felmentő sereggel való fájdalmasnak ígérkező találkozást. Az akció lényegi eleme volt az ellátás pontos megtervezése (rekviráló sereggel nem lehet tempósan haladni), a mozgékonyság és a meglepetés. Hadik utasításának megfelelően Berlin falai előtt sokat mozognak a huszárok, hogy nagyobb sereg látszatát keltsék, amiben segített, hogy tisztek 3‒5 tartalék lóval vonultak. A jól dokumentált 18. századi akció sok mindenben megvilágítja és megmagyarázza a kalandozók sikereinek a titkát: korlátozott létszámú, de jól szervezett csapattal, ellenséges területen, egy létszámban sokkal erősebb ellenfél ellen is lehet komoly sikert elérni. Pedig ez már a tömeghadsereg korának hajnala volt.
Ezek szerint a két főméltóság meg a Tarhos is kavar volt. Ennek ellent mond,hogy a kazár polgárháború vesztese volt a három genosz. Ezért olyan népcsoporthoz csatlakoztak,akik erőt képviseltek és így védelmet nyerhettek náluk.Nem pedig fordítva,vagyis hogy ők szervezték volna meg vagy át a magyar törzsszövetséget és így a főhatalom az újonnan csatlakozók kezébe összpontosulhatott volna. Másrészről egészen biztos,hogy a nyerő kazár oldal nem hagyta volna,hogy ellenlábasaik ilyen módon erőre kapjanak. Azonkívül a legerősebb csoportok nem szoktak ágyútöltelékként szolgálni, az első vonalban. Könnyen lehet,hogy Bíborka félre értett valamit. Az a másik érdekes kérdés,hogy mit jegyzett le Bulcsúéktól mint közlőktől,és milyen értesüléseket szerzett be máshonnan. A folytonos zsákmány szerzés nem oszt nem szoroz Bizánc esetében, Erre jó példa, a 955-ös vesztes csata utáni magyar hadjáratok, aminek oka,hogy Konstantinosz Bulcsú halála miatt megtagadta az adófizetést. A magyar sereg nem sokat tudott tenni Konstantinápoly hatalmas falai alatt,hiába sújtott bárdot az erőd főkapujába Botond,dolgavégezetlenül mentek haza,legfeljebb a környéken fosztogattak. Augsburgról csak annyit,hogy a Harka elsiette a dolgot és nem készítette elő a hadjáratot,így a terepet kiválóan ismerő helyi kalauzokkal nem rendelkezett,míg az ellen oldalt,a környéket kiválóan ismerő augsburgi polgárok mindenről tájékoztatták. Egy nyílt csatában semmi esélye nem lett volna Ottónak,de nem az volt.
3 kavar génoszt sorol fel a DAI, ahogy a besenyőknél is a 3 vezető törzzsel/fajtával/nemmel foglalkozik részletesebben mint "első törzsekkel". Nem ezek mentek véletlenül Bizáncba a türköktől a 10. század derekán?
Katonai aktivitását tekintve pedig messze Kál és Bulcsú emelkedik ki ez idő tájt, láthatóan az ő tényleges hatalmuk volt a legszámottevőbb, ők aktivizálták magukat leginkább minden irányban: a karkhaszok..
Ereje a folytonos zsákmányszerzésen, zsoldos akciókon nyugodott, s hatalmasra duzzadt. A "törökök" többi nemének vezetője, beleértve a másik két kavar génosz vezérét is, relatíve súlytalannak tűnt mellette. Nemzetközi összefogás, egy korai "népek csatája" okozta vesztét.
Ja,mert Uhrman Iván ott volt,saját szemével látta a történéseket. Azt mindenki tudta eddig is,hogy a légmódosabb méltóságoknak voltak a leütőképesebb katonai kíséretük.
Ezek szerint a Gyula is egy harácsoló adóztató Csór volt,aki rabszolgákat hajtott Kercsbe,mert ugyanolyan elbánásba részesült Bizáncban mind a Harka. Bulcsú nem küzdött meg Harka méltóságért,mivel beleszületett. Bizáncban nem lett senki patrícius, azért mert rabszolággal kereskedett,akármennyire is eredményesen űzte a mesterséget. Ehhez a birodalom érdekeit sokkal jobban kellett veszélyeztetni, hogy a magát félistennek tartó VII. Konstantinosz körbe udvaroljon valakit. Azok kívül minek mentek volna Kercsbe az "áruval",mikor például a 930-as évektől, Welenderben/ Nándorfehérvár/- Maszudi szerint- gyakran kereskedtek a bizánci kereskedőkkel.
Ibn Ruszta nyíltan meg is mondja a m.dzs.gh.r-okkal kapcsolatban, hogy rabszolga-kereskedelmüknek köszönhetik gazdagságukat. A magukkal hurcolt szlávokat Kercsben adták el a bizánciaknak (e tekintetben valamelyes konkurenciát jelentettek a korabeli zsidóságnak): "legyőzik azokat a szlávokat, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos élelmiszer-adókat vetnek ki rájuk, és úgy kezelik őket, mint foglyaikat ... Meg-megrohanják a szlávokat, és addig mennek a parton, amíg a bizánciak országának egy kikötőjéhez nem érnek, amelynek K.r.kh a neve ... Amikor a magyarok Kercsbe érnek, az elébük menő bizánciakkal vásárt tartanak. Azok (a magyarok) eladják nekik a rabszolgákat, és vesznek bizánci brokátot, gyapjúszőnyegeket és más bizánci árukat. A magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak, és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak. Állandóan portyára mennek a szlávok ellen."
Ibn Ruszta a varágokról: "ṣaqāliba ellen portyázó háborúkat indítanak, addig utazva hajókon, amíg ellenük ki nem szállnak, azután foglyul ejtve őket hurcolják Hazarān és Bulkār vidéke felé, s ott őket eladják ... Telkeik, falvaik és szántóföldjeik nincsenek, mesterségük a coboly- és mókusbőrökkel, valamint egyéb szőrmékkel való kereskedés; ezeket eladják vevőiknek, és áruk fejében csendes vagyont (pénzt) kapnak, amelyet övükbe kötnek ... Rabszolgáikkal jól bánnak, ruházkodásban finnyásak, mert kereskedelemmel foglalkoznak".
Ibrāhīim Ibn Ya‘qūb: "Ami Boleszláv országát illeti, hossza Prága városától Krakkó városáig három heti utazás; hosszában a törökök földjével határos. Prága városa kőből és mészből épült, áruk dolgában a legnagyobb városok egyike, ahová Krakkó városából oroszok és szlávok jönnek áruikkal, s a törökök országából muszlimok, zsidók és törökök is jönnek hozzájuk áruikkal és kereskedelmi súlymértékekkel, és tőlük rabszolgákat, ónt és különböző fajtájú szőrméket visznek ki."
Részben tehát még a rabszolga-kereskedelem is hozzájárulhatott Bulcsú országának gyarapodásához, bár e kútfőrészlet nem árulja el, hogy a turkoknak mely része szállított rabszolgákat Prágából.
Egyébként mint Kmoskó írja, Ibrahim ibn Jakub is valószínűleg egy ilyen, részben a mi honfoglalóinkkal üzletelő rabszolgakereskedő volt. Emlékeztetek ezzel kapcsolatban a Naum-legendára (pl. MŐMH 19717.).
Helynevek alapján pedig sejthető, hogy Kál és Bulcsú földje a Balaton környéke mellett a mai Nyugat-Dunántúl túlnyomó részére, de különösen a Fertő-tó vidékére terjedt ki, és hogy a római eredetű utak felvonulás biztosítása mellett az említett kereskedelem lebonyolítását szolgálták. Minden józan megfontolás szerint elsősorban Lehel és Bulcsú lehetett az, aki a prágai kufárkodásban leginkább érdekelt volt, az ő zsidó és török kereskedőik járhattak oda áruikkal, és szállítottak onnan rabszolgákat Bizáncba. Ebből, valamint a többi turk fennhatóság alá tartozó távolsági kereskedőtől (vö. az Esztergom környéki zsidók történetével) lefölözött hasznonból meg a mindenfelől összerabolt értékekből bőven futotta hadsereg tartására, s ez a jómód, fényűző gazdagság vonzhatta oda a harcedzett, mindenre elszánt ifjakat, avarokat, szlávokat, onogurokat, turkokat, akik a hadi zsákmányból és a feneketlen jólétből a maguk verejtéke, hadakozásai árán részesedni akartak.
Jews were one of the few groups who could move and trade between the Christian and Islamic worlds.[32] Ibn Khordadbeh observed and recorded routes of Jewish merchants in his Book of Roads and Kingdoms from the South of France to Spain, carrying (amongst other things) female slaves, eunuch slaves, and young slave boys. He also notes Jews purchasing Slavic slaves in Prague.[11][29][33] Letters of Agobard, archbishop of Lyons (816–840),[34][35][36][37] acts of the emperor Louis the Pious,[38][39] and the seventy-fifth canon of the Council of Meaux of 845 confirms the existence of a route used by Jewish traders with Slavic slaves through the Alps to Lyon, to Southern France, to Spain.[11] Toll records from Walenstadt in 842–843 indicate another trade route, through Switzerland, the Septimer and Splügen passes, to Venice, and from there to North Africa.[11]
As German rulers of Saxon dynasties took over the enslavement (and slave trade) of Slavs in the 10th century, Jewish merchants bought slaves at the Elbe, sending caravans into the valley of the Rhine. Many of these slaves were taken to Verdun, which had close trade relations with Spain. Many would be castrated and sold as eunuchs as well.[11][23]
The Jewish population of Crimea was a very important factor in the trade in slaves and captives of the Crimean Khanate (Tatars) in the sixteenth to eighteenth centuries.[40]
Nem zárhatjuk ki teljes bizonyossággal mindenesetre, amit a Szent Korona topikban pedzegettem, nevezetesen hogy a korona görög részét Bulcsúnak vagy az örökébe lépő kapannak (kapkannak) küldte a bizánci császár. Ilyen kamelaukion jellegű koronák egyébként a birodalom perifériáin többfelé felbukkannak, például a bolgároknál. Az említett topikban erre is kitértem.
Természetesen nem karitatív céllal gyűjtötték a javakat. Közös vonás a "karkhasz" és a "jókszedő" ténykedésében, hogy az általuk összeszedett dolgokon és személyeken meghatározott feltételek mellett valaki hatalmat nyert, végső esetben akár tulajdont is szerezhetett:
Bolla Ilona, A közszabadság lehanyatlása a XIII. században (A liber és libertas fogalom az Árpád-korban), I. rész, in: Történelmi Szemle 1973/1-2, 12.
Belföldön is akadtak ilyen adószedőink, akik az elkóborolt jószágot (=marhát!) és szolgarendűeket begyűjtötték: a joccedech, vagyis a "jókszedők". I. László már gondosan ügyelt arra, minél kevesebbet dolgozhassanak saját zsebre ezek a vidéket járó királyi emberek. Vagyonelkobzással (=jószágvesztéssel), sőt halállal lakoltak, ha nem szolgáltatták be maradéktalanul a gazdátlanná vált javakat. Ha a szóban forgó dolgoknak nem került elő a tulajdonosa, azaz végleg bitang jószággá váltak, a pristaldus kétharmadukat királyi tulajdonba vette, míg egyharmaduk illette az érintett megye ispánját - mindketten csúsztattak azonban tizedrésznyit a megyéspüspöknek (akiknek a nősülés minden pápai tiltakozás ellenére történő engedélyezésével az Árpádok amúgy is kedvében akartak járni).
Ibn Ruszta egyértelműen az anyagi javak és emberek vegyes kereskedelméről tesz említést, amelyeket illetően kitűnő felvásárló piacra akadtak a mieink Bizánc kikötőiben. Oda hordták a sok összerabolt szláv portékát és rabszolgát. Ebből "türk" oldalon az érintettek nyilván eltérő módon profitáltak, ki jobban, ki kevésbé gazdagodott meg, mindenesetre elképzelhetjük azt az öldöklő harcot, amely egy ilyen harkbadi / bitakhši pozícióért folyt. Bulcsú pozícióját az jelzi legjobban, hogy Bizánc császára legfőbb "türk" katonai szövetségesei, az Árpádok mellett őt hívta udvarába, őt igyekezett gazdag ajándékokkal és a patrikioszi címmel lekenyerezni a 10. század közepén. Személyében azonban a Makedón-dinasztia aktuális képviselőjének, VII. Konstantinnak keservesen csalódnia kellett.
Bulcsú feladata földrajzi helyzetéből adódóan és az elbeszélő források tanúsága szerint is a nemzetközi "harácsolás" volt, ebből szedte meg magát, sejthetően jócskán túllépve szövetségi jogkörét, illetve felhatalmazását. Regensburgi kivégzését és haderejének megsemmisülését saját földijei használhatták ki: a könnyű prédára a kapkan és az Árpád-ház tehette rá a kezét, hogy aztán 997-ben egymás között döntsék el véglegesen, kié lesz a Dunántúlon a pálya...
