Nem egészen így van, de nem fontos hinned az asszirológusoknak, azt hiszel, amit akarsz. Tudod, ez a sumér nyelv egy bonyolult dolog, ha ezzel akarsz foglalkozni, először be kell szerezni megfelelő szakkönyveket. Az ékírásos jelek katalógusa is fontos, mert az úgy van, hogy egy ékírásos jelhez több jelentés tartozik, és minden ékírásos jelnek van egy (fő) elnevezése. Ezt az elnevezést gyakran nagybetűvel írják, például a MA elnevezésű ékjelhez a következők tartoznak:
ĝa (house) = (ház), ĝen (go) = (megy), mada (land) = (föld) és peš3 (fig)
= füge.
Ellenőrizheted az ePSD-ben, ezeknek ugyanaz az ékjelük!
Ezek tartoznak a MA ékjelhez, a burn (ég) nem, nem is ugyanaz az ékjele. Hogy a füge hogy jön ide, vagy a megy, menni ige, azt csak a sumérok tudnák megmondani, én nem.
Köszönöm szíves szavaid, a figyelmesebb munka kapcsán. (Máris találtam hibámat)
Valóban fontos az ékjelek megkülönöztetése, hogy találd a jelentést, de más jelentésű fejtések ne keveredjenek össze. Ezt a ePSD a szóalak változatban hozza, ahol az egyes tételek jelentéseit - s a használat körülményeit mutatja meg. Triviális, hogy csak itt létező fogalomkör használható. Tudtommal ez a sorozat az ékjelekre támaszkodik, tehát használható anyag. A másik jó anyag szerintem a "visszafordító", ahol az angol alapján sorol fel. Ez is könnyíti a keresést. A harmadik könnyítő, hogy az Országh-féle eléggé teljes szótár, s abban azonosíthatóak a fogalomválaszték adatai.
Esetemben pld. pont a burn (ma) volt ami hibádzott, mert "születésnek tévesztettem" az "ég-éget" helyett.
"Szerencsémre" a 'ma-da' az égés helye, a tűzhely helye éppenúgy megfelel a "haza" (land,country) fogalomkörének, mint a "születés helye" fogalom. Így ismét csak azt kell bizonyítsa: a matu származék, és nem átszármazó.
Mielőtt neki fogsz foglalkozni sumér vagy akkád szavakkal vagy nyelvvel, nem ártana kicsit tanulni, tanulmányozni, az internet televan főleg angol nyelvű szakirodalommal, csak írj be valamit googlba. Kicsit hályogkovács módjára fogsz bele a szóanalizálásba, nem is lehet jó az eredmény. Az ePSD-t lehet használni, de alapismeretek itt is kellenek. Több jelentésű a sumér kur szó, de ezeknél először meg kellene nézni az ékjelét, mert különféle ékjelek tartoznak a kur szavakhoz, ezért ezeknek semmi közük egymáshoz. Arról nem beszélve, hogy ha nagybetűvel van írva, az asszirológusok sem tudják pontosan a kiejtését, mint a KUr [HERD] wr. KU "to herd; herdsman" szónál. Ezeket nem lehet összekeverni, egymásból levezetni.
kur kur [BURN] wr. kur "to burn, light up" Akk. napāhu kur [DIFFERENT] wr. kur2; gur "(to be) different; (to be) strange; (to be)estranged; (to be) hostile; to change; to become strange; to alternate (math.)" Akk. nakāru; šanû kur [ENTER] wr. kur9; kurx(DU); kurx(LIL) "to enter" Akk. erēbu kur [MOUNTAIN] wr. kur; kir5 "underworld; land, country; mountain(s); east; easterner; east wind" Akk. erşetu; mātu; šadû; šadû kur [UNIT] wr. kur2; gur2 "unit of capacity based on a vessel size" kur [WOOD] wr. ĝeškur; ĝeškur4 "log?" Akk. kūru; kiskibirru
Ebből az látszik, hogy példád csak egy(!) a kur sorai közül, a kur betűsorral jelölt FOGALMAK közül, melyek (pongyolán fogalmazva) születés,különbözőség,kezdés,hegy,fa + a magyarázókban írt fogalmak. Ezek közül egy értelemben szerepel a mātu, ott is "társakkal", a különböző értelmekre más akkád szavakkal (most az lenne a dolog, hogy az akkád változatokat beazonosítani, de ezt kihagyjuk) Így is látszik, hogy a mātu nem kizárólagos fogalom a kur szóra, főleg ha az első, a ma-burn jelentést nézzük, mert:
ma ma [BURN] wr. ma5-ma5; ma5 "to burn" ma [SHIP] wr. ma2; ĝešma2 "ship, boat" Akk. eleppu ma [WEAPON?] wr. ĝešma2 "a siege engine?" Akk. mekû Ennél a "születésnél" nincsen mātu, tehát más fogalomkört jelent. Ez azért érdekes, mert
mada mada [LAND] wr. ma-da; ma "land, country; earth, land" Akk. erşetu; mātu itt már van mātu. Ebből az látszik, hogy a különböző fogalmi köröknél átfedés van az akkád jelentés megadásánál, ami életszerűtlen, főleg ha a mada szót vizsgáljuk, ami egyrészt ma, másrészt da. Ebből a ma az ismert, az előbb hoztam, marad a da
da da [BIRD] wr. damušen "a bird" da [CVVE] wr. da "(compound verb verbal element)" da [LINE] wr. da "line, edge, side" da [SIDE BOARD] wr. ĝešda "side board (of a chariot)" Akk. marhaşu da [STIR] wr. da9 "to stir into a liquid" Akk. marāsu da [WRITING BOARD] wr. ĝešda "writing board" Akk. lē'û
Ebből nekünk érdekes a második és a harmadik, tehát a "nyelvi elem - magyarul rag/jel/képző -és a negyed/oldal/területrész. Ezek két okból is érdekesek:
Egyrészt a ma-születés-da területrész együtt a születés helye = HAZA fogalomkör, s ez a pontos jelentésegyüttes nem engedi meg, hogy akkádból átvett legyen, fóleg, ha a mātu a hegy-kur szónál is jelenlévő, továbbá, mert a két egytagú szó különi jelentése együtt kiadja az együtti jelentést.
Másrészt azért érdekes, mert a magyarnak van egy helynévképzője, a -DA.(ahogy a születés helye a mada, úgy a járás helye a járda, az óvás helye az óvoda...etc....etc.) Nem akarok rokonítani, ne értsd félre, de a -da VAN !..és így számunkra roppantul érdekes.
Valahogy így vezetem én le a sumir és az akkád szó egymáshozi viszonyát másutt is (sok ilyen van).
Érdekelne, hogyan vezeted le egy sumér vagy akkád szóból, hogy melyik az eredeti, melyik vette át a másiktól. Ez ránézésre nem megy, én sem a saját véleményemet írtam le, hanem a szakkönyvekre támaszkodok. Bár a sumérok előbb voltak Mezopotámiában, mint az akkád szemita törzsek, de mindkettőnek egymástól nagy mértékben eltérő nyelve volt. Míg a sumer egy ergatív jellegű ragozós nyelv volt, jellemzően egy szótagos szavakkal, az akkád ragozós, de erősen flektáló nyelv volt, jellemzően három mássalhangzós gyökkel, a két nyelv gyökeresen eltérő nyelvtannal rendelkezik. A szavak előfordulása az agyagtáblákról nyomon követhető volt, így tudták megállapítani, melyik szót vették át az akkádok a suméroktól és melyiket a sumérok az akkádoktól.
Konkrétan, a mātu akkád szó, ezt vették át a sumérok, míg a suméroknak voltak más szavaik hasonló jelentéssel.
A sumérok saját országukat kalam-nak nevezték:
kalam : ("the Land (of Sumer)". Akk. mātu
A sumérok minden más országra (idegenre) a kur szót használták, amelyik országot és hegyeket is jelentett:
mada, ma-da; ma : "land, country; earth, land" Akk.mātu
Nem „irányíthatod” a szófejtésedet a saját elképzelésed szerint, ez tudomány, bármilyen csábító is lenne az, okfejtésed.
Kimásolok egy részt egy szakkönyvből, ha érdekel a téma:
„There is little or no evidence of linguistic contact between any of these ancient Near Eastern languages and Sumerian, with one important exception. Sumerian and Akkadian were not only neighbouring languages but there was also extensive linguistic contact between the two, so extensive in fact that we can speak of a Sumero-Akkadian linguistic area in Mesopotamia (Edzard 2000; 2003: 173-8). In a general situation of widespread bilingualism and language shift, the two languages greatly influenced each other in their phonology, grammar, and lexicon.
Under Sumerian influence, Akkadian, for instance, acquired a ventive, lost several typically Semitic consonants, shifted to a verb-final word order, and borrowed many words from Sumerian. Sumerian likewise converged with Akkadian in a number of ways. Its phoneme inventory, for example, was reduced at the expense of phonemes unknown to Akkadian. It also shifted to the general word order noun – adjective under Akkadian influence (cf. §10.4.1).
Sumerian, too, borrowed many lexical items from Akkadian. Such lexical borrowing occurred already quite early. Sumerian actually shows several
layers of loanwords borrowed from Akkadian during the third millennium. The most recent layer consists of nouns like za-ba-lum (a tree) (Cyl A 12:5; L; 22) from Akkadian supalum.
They show the Akkadian nominative suffix -um. An earlier layer consists of nouns like dam-ha-ra ‘battle’ (Ent. 28 1:26; L; 25) from Akkadian tamhārum. They have a suffix -a. Loanwords that are not nouns lack these suffixes -um and -a: e.g., silim ‘whole’ (Nik 1:287 2:2; L; 24) from Old Akkadian *salim. An even older layer of endingless forms has been proposed,
Ez egy 'apró' tévedés: még sokáig...mégsokábbig (!) használták (titkos) papi nyelvként, miként a rómaiak a latint.
(Az anya-nyelv nem örökölhet a gyerek-nyelvtôl, nem ?)
Ez egy érdekes kérdés, mert ahogy én látom - nagyon felszínesen - az azt mondja, hogy ami nem volt az akkádban, azt a sumirból vette. Viszont több olyant találtam már, ahol "másnak/eredetinek" látszik az akkádban - azaz akkád eredetűnek - ellenben a sumir eredetiből visszafejthető. ekkor az lehet, hogy azokat a szavakat/fogalmakat még nem találták meg a sumir táblákon, csak részleteikben (merthogy ezért fejthető vissza, mert részleteiben már lexikálisan fogható).
Bocs, de én ugy gondoltam (ez jött le olvasmànyaimbòl), hogy az akkàd nyelv késôbbi idôben is, mint a szumir, s hogy az akkàd az a szumir és valami sémi nyelv keveréke, tehàt akkor jött volna létre, amikor a szumir nép megkeveredett a bevàndorlò szémitàkkal. Ez eléggé logikusnak tûnt nekem. Attòl fogva a szumir meg is szünt. (Az anya-nyelv nem örökölhet a gyerek-nyelvtôl, nem ?)
A sumér nyelv valójában azt mutatja, hogy több réteg jövevényszót kölcsönzött akkád nyelvből az i.e. harmadik évezredben.
Biztosan ? (: nem foglalkoztam eddig vele:)
csak egy példát ragadok ki a példáid/kból, ami a sumirból vezethető le: mada - mâtu Ez levezethető az akkádból is ? ím egy másik is: a ha-za-núm-nak vannak sumir "testvérei", de vannak-é a hazannum-nak akkád testvérei ?
Remélem, nem veszed rossz néven, ha kijavítalak. Téves azt hinni, hogy azért, mert a sumérok előbb jelentek meg a történelem színpadán, mint az akkádok, csak az akkádok vettek át szavakat a suméroktól, és ez fordítva nem történt meg. Mindkét nyelv hatással volt a másikra, és mindkettő kölcsönzött szavakat a másiktól, a sumér nyelv is kölcsönzött sok lexikális elemet az akkád nyelvből. Az ilyen lexikális kölcsönfelvétel már elég korán megtörtént. A sumér nyelv valójában azt mutatja, hogy több réteg jövevényszót kölcsönzött akkád nyelvből az i.e. harmadik évezredben.
Igen, ezt fennmaradt térképek is igazolják. A 'Hiero' egyébként görög szórész, és 'szent'-et jelent.
Az akkád-bani szereplés először engem is megtévesztett, majd rájöttem, és ellenőriztem, hogy sok akkádnak megadott szóalak "összerakható" a szumirból, azaz - szerintem - arról van szó: azokat a táblákat, melyekben az eredeti sumir szóalak szerepel, azokat még nem olvasták el.(mint tudjuk többtízezer olvasatlan tábla van a múzeumok tárlóiban)
Hacilarban és Seskloban tàmasztògerendàt hasznàltak a belsô épitkezéseknél, akàrcsak nàlunk a Duna tùlsò oldalàn, Esztergommal szemben.
Gam – sarlò, görbület a sumérban, mint Esztergom nevében is.
Kis (Kish) -i képiràs i.e.5000-bôl. Ennél a mészkôbe karcolt képiràsnàl a tatàrlakai öregebb, mig a Karcsemisi hittita képiràs fiatalabb, i.e. 1960-bòl szàrmazik. Ezen a tàblàn làthatjuk a tatàrlakai öszvér, vagy lòfejet.
A székely kopjafàk szarv-disze a meggiddo-i oszlopfaragàsokon (jeruzsàlemi muzeum).
A csiki és udvarhelyi székely kapuk pàlmafa-disze, ez utòbbin a pàlmafa pikkelyes törzse tisztàn kivehetô (Huszka Jòzsef) ----- [Dr. Nagy Sàndor is megemliti ezt könyvében (A magyar nép története) és fölteszi a kérdést : vajon hol làttak a székelyek pàlmafàt ? Piroska]
A sumér kiràlyokkal együtt a hàzuk népét is eltemették.
Kishon nevû folyò Palesztinàban (Kishort?)
A natufiak zsugoritott temetkezése, akàr a mi Kôrös-kulturànkban. (A palesztinai terngerparttòl Egyiptomig, Kapsi-kultura).
A Tell Eli-i nyakban hordhatò kô-függô (Pausnitz àsatàsa) a mi deltoid alakù lapos fejtöredékünkre hasonlit Kelet-Magyarorszàgon, Kôrös-kultura, i.e. 2800-2500-ig.
Vad-rozst termô hegyvidéki részek, melyekrôl a kôsarlòk, mozsarak àrulkodnak a tûzkövesi « Sarlòs Isten »-nel együtt. (Tiszai kultura, pre-pottery, i.e. 4000) Ha a nyitottabb mediterràni részen megteremhetett a gabona, a zàrt Kàropàt-medencében miért volt ez lehetetlen ?
A szegvàr-tûzkövesi tronuson ülô « Sarlòs Isten » itt nàlunk mit arathatott a sarlòval ? Közel-Keleten sem talàltak gabonaszemeket csak sarlòt és mozsarat..., « ...a legerôteljesebb déli, mediterràn jellegû kultura. Feltételezhetô, hogy a déli napcsoportok beàramlàsa nagymértékben hozzàjàrult a kultura képének kialakitàsàhoz. « (Agyag Istenek Kalicz Nàndortòl, Bp. 1970. 36.old.) Mibôl következtet arra Kalicz, hogy « beàramlàs » történt és nem kiàramlàs ?
A gilati szürke grànit hegedû idol, mely sinai vagy egyiptomi grànitbòl készült, annak magyar pàrhuzama a csòkai lelet (Bànàti-kultura, i.e.4000), mely a Szgedi Muzeumban talàlhatò.
A pilisti (pilisati) àllatmûvészet visszatekintô madara, mely Kréta szigetén is oly gyakori, a visszatekintô szarvasok pàrhuzamai. [A palesztinok (vagy jàszok) Kréta felôl érkeztek ? A hiv.történészek miért iràniaknak nevezték ki a jàszokat ? Piroska]
A pilistiket (kopaszok) « körülmetéletleneknek » hivtàk Palesztinàban, s a Tengeri Népekhez tartoztak, i.e. 12. Pàrhuzam : a Pilis hegység.
A belsô-àzsiai Pan-p'oi edény-ornamentikàja azonos az egyik szôregi edény ornamentikàjàval.
A hopei edények rovarcsàpos ékitményével a buzsàki himzéseken talàlkozhatunk. A cseréptöredékek elfekvôl S betûje pedig a susdali (Ukrajna), valamint a hacilari edények disze.
A T'ao-völgyi edény urnàk a szôregi edények felnagyitott màsai.
Lop Nortòl nem egészen egy napi jàràsra fekszik Tangar. Ikertestvére a mai Romània területén talàlhatò : Tangaru. J. Gunnar Anderson itt vàsàrolt egy kuvaszt 3 $-ért, s itt talàlkozott legelôször a Kulannal is, mely özbég nyelven vadszamarat jelent. (J. Gunnar Anderson : Children of the Yellow Earth – Studies in Prehistoric China -, Gr.Br. 1934.)
A kis zombori (Torontàl vm.) magyar bronzöntvény emberfiguràja a pàrthuni koporsò fedelén.
A megiddoi oroszlànos pecsétlô magyar stilusu rovàsiràsa (R.A.S. Macalister), Tordosi pàrhuzam.
A galgòci tarsolylemez összekapcsolt folyondàr-disze a megiddoi elefàntsonton. Korai i.e. 12.sz.hükszosz pàrhuzam.
A hükszosz pecsétgyûrûk scarab (ganajtùrò-bogàr) diszitményei dunai eredetû Megiddo, XII.réteg.
A Khirbet Keraki edényeken talàlhatèo féldombormû körkörösök szintén dunai eredetûek. (Beth Shan, Palesztina)
A çatal Hülyük-i (i.e.5850) hittita edénydisz elôfordulàsa két szôregi tàlon egy bronzkodir (?) temetôbôl. Viràg-ornamentika.
A Kis-i agyagfigura subar lovast àbràzol. Langdon lelete i.e.2700-bol.
Az erôsdi, tordosi « nagyorrùak » jelenléte a tripoljeiek kôzt. Kimmerek.
A hassunai edények halszàlka, fenyôtû ornamentikàja Torma Zsofia erdélyi hàlònehezékein. (« török » Mezopotàmia)
A 6-os szàmù nagyszentmiklòsi aranykorsò [Bécsben bitoroljàk – Piroska] és az aggteleki vàza edénydisze a pseirai (Kréta) fekete szteatit làmpàn. Dunai hullàm-disz.
Az Arpachia-i agyagfiguràk törzsérôl éppùgy hiànyzik a fej, mint a zempléni és a lengyeli csontvàzak némelyikérôl. Ugyanezt tapasztaljuk Lepinski Virben és Jerikoban, a régi Kànaàn területén (70.lelôhelyen). Tehàt itt is megvan a pàrhuzam !
Maros-menti arany az egyiptomi kormànypàlcàn (i.e.3000). Khasekhemui, a Harmadik Dinasztia elsô kiràlyànak a sirjàbol. (Abydos)
A rakamazi korong madàrdiszének eredete Sumerba (Susa) nyulik vissza. Lurisztàni a prototipus.
Kimmer és etruszk disz a pàrthum faburkolaton, melt egy paziriki textilen is fellelhetô.
A 8.szàmu nagyszentmiklòsi aranyszilke àllat-disze egy Raqqa-i faasztalon (British Museum).
Az aranyai és a csorvai aranytôr a Tepe Hissar-i és egy ciprusi tôr magyar vàltozata. (i.e.2000).
Meskalamdug aranysisakjànak a hajtincsei egy somogyvàri griffes relifen is elôfordulnak.
Assuri edénydisz (Istar-templom, dr. W. Andrae) a herpàlyi edény-leleten.
A màtrai tôr ékitménye egy tuwai és egy krétai tôrön. [Magyar Adorjàn véleménye szerint a palòcok= pelazgok és Krétàn is megfordultak, görögök elôtti kultura. - Piroska]
A hurri egyesszàm elsô személy többese -illa. (Làsd Speiser hurri grammatikàjàt.) Atilla neve tehàt hurri eredetû, de mi az akadémia jòvoltàbòl a germanizàlt Attilàt hasznàljuk !
Arad neve hurrita.
Az erôsdi edényégetô kemence és a tripoljei azonossàga.
A bojàn-kultura laposarcù idoljai azonosak a tordosi és a tûzkövesi « Sarlòs Isten » lapos àlarcàval.
A Szabolcs megyei Csernavoda talàn a Romàniàban lévô reinkarnàcioja lehet, mely eredetileg nam fekete-vizet jelenthetett, hanem Garudàt, amelybôl Csaroda lett.
Nimròd hurri szàrmazàsù volt, de a szemitàknàl is létezett egy hason-nevû kiràly.
[Akinek van ideje és kedve, utànanézhetne ezeknek az adatoknak.]
:) Jeruzsàlemnek tényleg Hierosolyma neve is volt, de annak elôtte: Uru-solyma. Hogy a sòlyomhoz köze van, annak inkàbb te nézz utàna.
Nem értem miért zavar téged, hogy sok szò az akkàdban van meg és nem a szumirban (és hogy Bobula mindkettôt fölhasznàlta) ? A magyar nyelv nem a szumir leszàrmazottja. Ebben tévedett Badiny és Bobula is. Hanem inkàbb forditva: a szumir az "ôsmag"-nyevnek egy romlott, megvàltozott alakja lehetett (ùgy hogy fogalmunk sincs ròla vajon hogyan ejtették ki az ékjeleket, tehàt csak az irott jelek nem mérvadòk). Viszont hogy voltak olyan népcsoportjaink, amelyek több, màs-màs idôszakban "megfordultak", éltek arrafelé, az is tény (a régészeti leletek bizonyitjàk). Tehàt a màr vegyes (szumir-semita) akkàd nyelvbôl is hozhattak magukkal.
Nem értem, miért nem látod. Az egész írás arról szól, hogy minden magyar volt, mindennek magyar neve volt. Most nem ragadom ki a szövegkörnyezetből a mondatot, kérlek olvasd el figyelmesen!
"Még Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom, ahol hier=har, azaz felmagasló, pl. felmagaslása okán ezért e hegynevek: Hargita, azaz Har-gita, Har-sányi hegy. Tehát Jeruzsálem=felmagasodó sólyom. Sólyom pedig a szentlélek madara, pontosabban isten lelkének megszemélyesítõje, de azt hiszem, ezt nem kell részleteznem egy magyarnak. (Mondhatnánk azt is, hogy Solymár testvérvárosa Jeruzsálemnek: a sólyom okán.) A Bibliából is ismert szaracénok is színtiszta magyar emberek voltak, csak épp a muzulmán vallás hívei. Nevük jelentése: sárszín=szaracén, ugyanis valami oknál fogva a sárga színt tartották magukra, vagy mások rájuk jellemzõnek. Ha már e tájékon járunk: tudja-e az olvasó, hogy a Kaukázus alatt, a Kaspi-tenger és az Ararát között lévõ országban élõk - ott, ahol két Zab nevû folyó is van, s ezek nem messze erednek a Vajk és a Tündérek hegytõl (ma is ez a nevük, ahogy van ott még Kangavár, Almás is, pedig sok víz lefolyt azóta a Dunán) - az 1200-as években magyar nyelvû papokat kértek a pápától, mert úgy gondolták, mégiscsak jobb, ha a nép érti papjainak beszédét. Továbbá a Kaukázus északi oldalán is volt egy országunk, királyság, 1200 körül még állt. Legnevesebb királya szlávosan írva: Jeretyán, magyarul Gyertyán, s ezen országunk fõvárosának neve bizony: Magyar."
Ha elolvastad, nem lehet kétséged a felöl, hogy a két Zab folyó nem véletlenül lett megemlítve. Ha "magyarítani" akarjuk, először el kellett volna olvasni egy akkád szótárban, mit jelent. Ha azt írta volna Varga, hogy zub-ogó, buz-ogó, az még valami hasonlót jelent, de a zabhoz semmi köze.
Tisztelem Varga Csaba munkásságát, de a „zabbal” melléfogott! Idézve tőle:” a Kaspi-tenger és az Ararát között lévő országban élők - ott, ahol két Zab nevű folyó is van.” Varga nem részletezi, de a két Zab folyót nyílván azért említi, mert a zab ismert magyar gabonanövény is. Nos, a Zab folyók Mezopotámiában találhatók, a Tigris folyótól keletre. Nevüket nem a zab növényről kapták, ez csak véletlen egybeesés. Akkád elnevezésük van:
Aki vizsgálni kezdi megalapításától kezdve mindmáig tartóan a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelvrõl (és a magyar történelemrõl) alkotott hivatalos véleményét, bizony nagyon meglepõdik.
Ugyanis gyökeres fordulatot fedez fel a 48-as forradalom leverését követõen. Igaz, már 48 elõtt is erõs volt a magyar nyelvet megsemmisítõ igyekezet. Például Blaha Lujza részint azért maradt meg emlékezetünkben, mert a magyar fõváros magyar: színpadán magyarul merészelt megszólalni. Ez akkor "skandalum" volt. Hasonló, halált megvetõ bátorságról tett tanúbizonyságot Széchenyi István is; õ pedig a magyar parlamentben vette magának azt a bátorságot, hogy magyarul szólaljon fel. Ám ez csak a politikai elnyomás része volt, a Habsburgok magyar-gyûlöletébõl fakadt. A magyar nyelvrõl és történelemrõl magyar tudományos fórumon kialakított vélemény a Kiegyezés után lendült át teljesen az ellenkezõ oldalra: mégpedig a magyarokra megalázóvá, s vált aztán ez a vélemény egyeduralkodóvá.
Itt tehát az a nagy kérdés, hogy vajon mi volt a Magyar Tudományos Akadémai hivatalos véleménye a Nagy Fordulata elõtt?
Erre a Magyar Tudományos Akadémiának az 1860-as években már csak nagy-nagy nehezen, de mégiscsak megjelent szótárában az úgynevezett Czuczor-Fogarasi értelmezõ szótárban, melynek elõkészítésében Vörösmarty Mihály is részt vett - könnyen találunk választ. Nem is kell tehát porosodó tudományos szakmunkákban kutakodnunk.
A magyar nyelvrõl alkotott magyar hivatalos vélemény tehát a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye pedig az volt akkoriban még, hogy az ókon nagy nyelvek (és nyomukban a mai európai nyelvek is) a magyar nyelv "leány-nyelvei", vagyis a magyar romlott változatai. Részint az õsi magyar mûveltség és nyelv egykori elsöprõ hatása hagyott bennük: kitörölhetetlen nyomokat, avagy a különbözõ helyeken élõk- feladva az õsi, tiszta gondolkodást - különbözõ módon rontották le az õsnyelvek azt az õsnyelvet, amelyet ma magyar nyelvnek nevezünk. Még a romlás okát is megfogalmazza az MTA szótárak írója: "E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint merõ lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd összevisszahányva saját szerveikhez és ízlésükhöz idomítanak anélkül, hogy gyökeiket és képzõiket épségben hagynák, .s alapérteményökrõl öntudatok volna. Ezeken a szoros értelemben vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség mûködik."
Tehát a leány-nyelvek (ógörög, latin, mai európai nyelvek) keletkezésének oka: kihalt e népekbõl a nyelvalkotói érzék, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség mûködött. (Könnyû belátni, hogy ez nem csak a nyugati nyelvek, hanem a nyugati társadalmak látlelete is: bonnõk csupán az idomítási hajlam és ügyesség mûködik. Merenghetünk azon, hogy vajon mikor állítanak Czuczor Gergelynek szobrot korszakalkotó felfedezésért - alapvetõen a magyar gyökrendszer felfedezésért -, mondjuk Brüsszelben, az EU székháza elõtt?)
Nagy költõnk, Berzsenyi Dániel önmaga is kutatta a magyar nyelvet, s eredményérõl így ír: "Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sõt örömest tapasztaltam, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja".
Az MTA akkori szótára a magyar szavak mellé természetes módon rendre megadta ahol volt párhuzam -, hogy mely nyelvek vették át azt a magyar szót: latin, ógörög, szanszkrit, német, angol stb. Csak néhány kis példát említek. A gyémánt színtiszta magyar szó, alapja: göm, gyöm, mint gyöm-gy melybõl a gyön-gy szó. Ám a diamart nem gyémant-e? (A gy régiesen:-di.) A francia, angol semmit sem tud mondani arról, hogy mit jelent ez a szó, tehát átvették. Honnan? Avagy ógörög pi=víz, folyadék (lásd pióca, pisi, pisás, pisil, "pössent", pityók, pityókás), ebbõl ógörög: piosz=piás, pioszisz=piázás, s kérdem: ismeretlenek-e ezek a szavak? A ferde tornyú város, Pisa (Piza) neve is forrást jelent, a brüsszeli híres Piss nevû szobor pedig egyszerûen pisilõ. Avagy ógörög fain=fény, fainosz=fényes, faino(1)=fényel pür=pír, pürrosz=piros, pürroszisz=pírozás (pirítás, pirosít), pürin=píron, mint pironkodik, de a piromária sem egyéb, mint pír (azaz tûz) mánia, s az ógörög pur- azaz purparléról ne is beszéljünk. S még egy példa: pisztosz=biztos, -aligopisztosz=alig biztos. Már ennyibõl is megállapíthatjuk: nem csak az alapszavak azonosak a megfelelõ magyar szavakkal, hanem az ógörög ragozás is magyar, csak a helyesírás szokatlan nekünk kissé így több ezer év múltán, s az, hogy akkoriban minden sziszegõ hangot sz-nek ejtettek, így az s-t is, mint jobbára még ma is a csángók! Hadd idézzek még néhány ógörög szótári szót a fentiek megerõsítésére: kopasz, bõsz, kotorék, patália, pikrosz=pokróc, büsszo=bosszú, szüszmatia=csizmadia, édesz=édes, megasz=magas, mogisz=mégis, mokézisz=mókázás, takarosz=takaros, tarhion=tarhonya.
Ám fordult a kocka, kitették a magyar nyelvészeket és történészeket a Tudományos Akadémia vezetõ posztjairól, s helyettük németekel (idegen szívûeket) hoztak. Volt ki akkor kezdett magyarul tanuhú, mikor a Magyar Tudományos Akadémián már magas rangot betöltve volt a magyar nyelv teljhatalmú nyelvésze. (Pl. Josef Budenz, Paul Hunsdorfer, s ez utóbbi arról is névezetessé vált, hogy elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által összegyûjtött magyar rovásírásos emlékeket. A vonulat eredete világos: a XVIII. században élt német J. E. Fischer és A. L. Schlözer már történelem nélküli népnek minõsítette a magyarokat.) Tehát nem arról van szó, hogy a Magyar Tudományos Akadémia magyar tudósai egyszercsak hirtelen és egyöntetûen az ellenkezõjét kezdték állítani annak, mint amit addig mondtak, hanem arról van szó, hogy egyszerûen lecserélték a "személyzetét". Aztán a magyar tudósok, írók, költõk már csak a partvonalról, minden hatalomtól megfosztva figyelhették, micsoda rombolás, sáskajárás történik itt. Arany János ezt írta szomarúan (Az orthológusokra):
"Kisütik, hogy a magyar nyelv Nincs, nem is lesz, nem is volt, Ami új van benne mind rossz, Ami régi, az meg tót."
Avagy:.
"Boncold csak nyelvész! Hát baj, hogy az áldozat elvész? Tartozik ez tereád?... Egy bizonyos: nem anyád!"
(Vagyis hogy idegenek igyekeznek megsemmisíteni durván a magyar nyelvet, annak történetét.)
Jókai Mór pedig elegáns és maró gúnnyal tiltakozva ezt írta:
"Mellemre tett kezekkel hajolok meg a nagybecsû etnographiai adathalmaz, az összehasonlító nyelvészet szólajstromai elõtt; /.../ de minderre csak azt mondhatom: a magyarok nyelve mindig magyar volt."
Talán némi következtetésre adhat lehetõséget az is, hogy Czuczor Gergely börtönben írta a fent említett hatalmas szótárának jelentõs részét (halálra ítélték egy 48-as verséért, de hat év után szabadult), Bajcsy Zsilinszky Endre börtönben írta a "Legrégibb nyelv a magyar" címû könyvét, s még az 1970-es években is öngyilkosságba kergették Romániában a székely Szabédi Lászlót, miután megjelent a latin és a magyar nyelv mély azonosságát részletesen feltáró, "A magyar nyelv õstörténete" címû könyve.
De a közelmúltban is érdekes megfigyelésre adódott lehetõség. Nemrégiben jelent meg az olasz nyelvész, Mario Alinei "Õsi kapocs" címû könyve, melynek eredeti olasz címe: "Etruszk: a magyar archaikus formája". Vagyis hogy az etrusz nyelv a korabeli magyar nyelvvel azonos. Ezt persze tudtuk, csak hát egészen más, ha külföldi tudós is ezt állítja. Ám láthattuk: ahol hírt adtak e könyvrõl, csak a szerzõ és a könyv lejáratására ügyeltek: (Itt jegyzem meg, hogy rendre összeakadok nyugati nyelvészekkel, akik lázas sietséggel tanulnak magyarul. Õk már tudják, hogy e nélkül nem érthetõ meg egyik régi nyelv sem.)
De nyelvünk múltját illetõen nem kell csak Európára szorítkoznunk. Református lelkész fia lévén tövirõl hegyire meg kellett ismernem a Bibliát. Remekül szórakoztam a benne sorjázó rengeteg magyar néven, fõnéven. PI. Aba, Amos, Arad, Árpád, Béla, Dalajás, Éber, Eper, Ér, Erdei, Gál, Gáth, Húr, Hús, Jósafa, Juta, Kácor, Kádár, Kállai, Kedes, Kenéz, Kászifia, Keszed, Kis, Kóc, Kút, Lúd, Más, Moholi, Pára, Perec, Sallai, Sárai, Sáros, Szabad, Szalka, Szárai, Széled, Szemes, Szin, Só, Sófai, Súr, Tábor, Tél-Harsa, Torma, Úr, Uri stb. Tessék csak felütni a Bibliát! Horvát István írja 1825-ben ("Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történetei"-bõl, Pest, 1825): "Pözsög a' Szent Írás mindenféle a' régi Magyar nevektõl és régi Magyar Írásmódtól. Ti éjjelnappal Szent Írást olvasó Rokonim! Hogyan nem vettétek ezeket észre a' sok század alatt!" Ma aztán végképp úgy vagyunk nevelve, hogy az ilyesmin mosolyognunk illd: (s orvosért kiáltanunk), gondolom néhány olvasó máris megingott kissé, ám néha gondolkodni is érdemes: tessék olyan nyelvet mondani, amelyben közszavak a fenti nevek, mert hogy a nevek szavak. Ráadásul e nevek egyben hibátlan magyar ragozásúak is! Akkor pedig milyennyelv mellett kell letenni a voksunkat? Hogy van akinek ez nem tetszik? Mire kötelez ez bennünket? Semmire. Ám van másféle támpont is.
Tudja-e az olvasó, hogy II. András királyunk a 20 000 fõs keresztes hada élén szerencsésen megérkezett ugyan a Szent Földre, ám nem kezdte mészárolni az ellenfelet, mert rögvest kiderült: akikkel csatáznia kellett volna, azok magyar ajkú rokonaink. Csetepaté helyett inkább beszélgettek - nem kellett tolmács. A pápa ki is átkozta ezért II. Andrást, ezúttal már másodszor, s a teljes magyar néppel egyetemben. (Még ennél is árulkodóbb, hogy II. András Jeruzsálem királya lett.) Még Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom, ahol hier=har, azaz felmagasló, pl. felmagaslása okán ezért e hegynevek: Hargita, azaz Har-gita, Har-sányi hegy. Tehát Jeruzsálem=felmagasodó sólyom. Sólyom pedig a szentlélek madara, pontosabban islen lelkének megszemélyesítõje, de azt hiszem, ezt nem kell részleteznem egy magyarnak. (Mondhatnánk azt is, hogy Solymár testvérvárosa Jeruzsálemnek: a sólyom okán.) A Bibliából is ismert szaracénok is színtiszta magyar emberek voltak, csak épp a muzulmán vallás hívei. Nevük jelentése: sárszín=szaracén, ugyanis valami oknál fogva a sárga színt tartották magukra, vagy mások rájuk jellemzõnek. Ha már e tájékon járunk: tudja-e az olvasó, hogy a Kaukázus alatt, a Kaspi-tenger és az Ararát között lévõ országban élõk - ott, ahol két Zab nevû folyó is van, s ezek nem messze erednek a Vajk és a Tündérek hegytõl (ma is ez a nevük, ahogy van ott még Kangavár, Almás is, pedig sok víz lefolyt azóta a Dunán) - az 1200-as években magyar nyelvû papokat kértek a pápától, mert úgy gondolták, mégiscsak jobb, ha a nép érti papjainak beszédét. Továbbá a Kaukázus északi oldalán is volt egy országunk, királyság, 1200 körül még állt. Legnevesebb királya szlávosan írva: Jeretyán, magyarul Gyertyán, s ezen országunk fõvárosának neve bizony: Magyar. (Az 1700-as évek közepén még láthatók voltak palotáinak romjai.) Ez tehát három magyari ország: egy idõben! Volt egy negyedik is: ide ment Juliánusz barát. Az eddig leírtakból pedig már sejthetõ, hogy miért csak ez utóbbiról hallhatunk, míg a másik kettõrõl egy szót sem: mert ez a Juliánusz-féle magyar hon van legmesszebb a "mûvelt világtól". (Az sem szerepel a tankönyvekben, hogy Kiev neve is magyar szó: Kev, azaz köv=kõ, még az itteni, IX. századi nagy építkezések vezetõinek nevét is tudjuk: Cseke és Keve kapitányok).
Tehát a nagy titkokról így még inkább fellebbent a fátyol. A fentieket átgondolva most már kimondhatjuk: idõközben meg lettünk fosztva a múltunktól - papíron. Hogy miért? Az ám az igazán cifra történet.
En most màs témàban hoztam. Ujra eltelt egy év, màr a 94. :(
Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek...
Egy gyűrűt készíttetek, feketét, Acélból, - dísztelent, keményet, És a dátumot belevésetem, Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget, S jusson eszembe, hogy az életem Egy kockára tettem föl mindenestől!
Június 4. 1920.: Én megállok e sírkő-dátumon. Én nem megyek egy lépést se tovább.
Eszembe jutnak Nyugat népei, A gőg, a hitszegés, a csalfaság! A társtalanság komor bélyege A megalázott, széttépett hazán, Mohács, Majtény és Világos után: Neuilly és Versailles és a Trianon!
Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt Csak gyűlölni és megvetni tudom. A dalai, a csipkés-finomak, Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott: Nekem: káromló, rút rikácsolás, S én visszavetem néki, mint a rongyot! Remete-nemzet lesz a magyar nép, Mintha magányos szirten állana, Vezeklő-oszlop tornyos tetején; S csak Istene lesz véle, s bánata. Eszembe jut a kettétörött kard, És lobogóink tépett erdeje, És néma, fagyott öblű kürtjeink, - A némaságuk mintha zengene!
Eszembe jutnak elnyomóink itt: És árva testvéreink odakint; Június 4. 1920: E dátum lázít, fenyeget és int.
Egy gyűrűt készíttetek, feketét, Acélból, - dísztelent, keményet, És a dátumot belevésetem, Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget S jusson eszembe, hogy az életem Egy kockára tettem föl mindenestől!
"Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe."
(Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)
"Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai."
(József Attila: Töredékek)
"A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza. Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában élt."
(Krúdy Gyula: Felhő)
"Sokakat foglalkoztatott a kérdés, mi lehetett az oka, hogy annak idején oly sok kiváló magyar tudós dolgozott szinte egy időben külföldön, de idehaza is. S akkor rájöttem valamire. Nézzük csak meg, mi a közös ezekben a nagyságokban, Neumannban, Wignerben, Pólyában, Fejérben, Rieszben? Rádöbbentem: igen, van, de az annyira szem előtt álló, ... tény, hogy azért nem gondoltam, gondoltak rá mások sem. Igen, a nyelv, az anyanyelv, mely mindannyiunk ifjúkorának éltető, tudatformáló rendszere volt, sajátosan magyar stílusúvá alakította gondolkodásunkat; Azt kezdtem vizsgálni, van-e a magyar nyelvnek a többitől eltérő, különös sajátossága, ami megjelenik az emberek, tudósaink gondolkodásmódjában. A magyar fizikusok a tudományos [kérdések] megoldásakor rendszerint ..., egyedi esetekből indulnak ki, azokat igyekeznek minél jobban általánosítani. Az ügyesen megfogalmazott egyszerű alapkérdés gyakran magában rejti a lényeget, ... Úgy érzem, rájöttem a dolog nyitjára. A magyar nyelv sajátos vonása a tárgyszerűség, a ... hasonlatokra, képekre építő kifejezésmód. még az angolban sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásnak ennyi leleménye, ilyen gazdagsága. ... a szellem és a nyelv összefonódásának vagyunk itt tanúi. ... a nyelv nagyon erősen hat a gondolkodásunkra. ... Amikor egy általános tételt bizonyítunk, akkor gyakorta fejünkben ezzel párhuzamosan egy ... eseten gondoljuk végig a megoldáshoz vezető ... lépéseket. Amikor később a bizonyítást a legnagyobb általánosságban leírjuk, természetesen elhallgatjuk a segítségünkre siető ... esetet."
"A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre." (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, - Dr Végvári József fordítása).
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhitattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király, És pap és próféta és soha más. Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza - S a kelyhet többé nem engedi el!
Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre. De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc, kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő dőre öreg. Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő- lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre. Szomszédságban élt a fösvény Szemere, annak volt egy nőstény szamara. A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szemérmes szamárkönny szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú szamara szemére. Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált? Öszvért!
Egyet értek az írással és Pető Imrével. Magam is hasonló témával foglalkozok, nagy valószínűsége van annak, hogy a magyar és a szláv nyelvek tele vannak szkíta eredetű szavakkal, ezért van a sok hasonló szó a magyar és a szláv nyelvek között.
SZKÍTÁK VAGYUNK!- Mondják az oroszok. Mi vagyunk azok! -mondják az ukránok. A szkíták indoeurópai népek voltak! -dicsekszenek Európa tudósai. (Már csak a valódi szkítákat - a magyarokat - nem szabad szkítáknak nevezni.)
Szkíta-hun jövevények az orosz nyelvben??
A kiterjedt régészeti kutatások nyomán meglepő felfedezéseket tesznek az identitásukkal egyre többet foglalkozó oroszok. Oroszország északnyugati részein feltárt orosz erődökről sorra derül ki a viking eredet, és ha a kalandozó, új térségeket megismerő és a folyók mentén telepeket létesítő északi nép utódait keresik, egyre többször találják meg önmagukban. Így vannak ezzel az egykori szkíta-hun-tatár-kun térségek lakói is. A „helyzet csak fokozódni fog" a genetikai kutatások eredményeinek széleskörű megismerésével, egymagában már az a meglepő igazság is sokkolóan hat a történelmet hézagosan ismerők számára, hogy nem sikerül „szláv gént" kimutatni. Lassan meg kell békélni az orosz-szláv identitás kulturális jellegével, hiszen emellett van más is, vagy lehet, a magyar sem homo-gén!: vagyunk jászmagyarok, kunmagyarok, székelyek, csángómagyarok, palócok, hunok, szkíták, zsidók, cigányok, és aki magyarul magyarnak vallja magát, magyar lehet. Vagy szláv, aki ezt tartja magáról, de legalább beszél egy szláv nyelven. Őket nem sorolom. Még fokozódni is fog és terjedni a szkíta identitás divatja, hisz seregek, tömegek olvadtak szét egy megváltozott hatalmi rendszerben, mindig így volt ez a történelem folyamán. Az ukrán és orosz térségek számlálatlanul ontják a felszínre csodás kincseiket, melyek a mélyen lappangó azonosság-érzéseket segítenek felerősödni. Az ösztönös érdeklődés tudatossá is válik, része lesz az állam programjának. Ukrajnában például bélyegsorozat idézi fel az ősi időket, a kiállítások is egyre gazdagabbak, az orosz régészet világhírre tett szert a szkíta-hun feltárások révén.
Ruszisztikai tanulmányaim során gyakran eltöprengtem egyes régi orosz szavak, úgynevezett ószláv nyelvi elemek magyar hangzásán. A túró szó adta az első gyanús jelet: az orosz творог (tvorog) is megfelelhetett magyar szavunknak, mert a g-ről tudtuk, hogy az ősmagyar -ó/ő-nek az elődje, még ómagyar példánk is van: szamtagh, a „veszprémi alapítólevélből". De megnyugtatott az irodalom mindig, hogy persze, ezek orosz jövevényszavak a magyarban. De éreztem, ez nem olyan biztos, mert fordítva is történhetett a kölcsönzés. Gyanúmat táplálta az „óorosz" тур (tur) szó egykori megléte, amely szó pedig nyelvünkben a mai napig megvan. Túr-os a ló háta (azaz varas), ha csak verik, és nem gyógyítják, lévén közös ló a szegény pára. Ezek az oroszok kölcsön adták nagylelkűen a szavukat, majd megváltak tőle? Nálunk meg tele van a térkép vele, a kis Túr neve elterjedt a környéken, igei változata is gyakori, úgy viselkedik, mintha őshonos volna nyelvünkben. Most, hogy a hun nyelvben felbukkant, még erősebb magyar nyelvi kötődése. A Turin itáliai helységnév (Torino) és Torna neve egybecseng, az erdélyi Torda régi Turda alakját a román nyelv őrizgeti, tur dolgában nem szorulhatunk más nyelvekre. Azóta egyre erősebb gyanúval szemlélem az „orosz jövevényszavakat", sőt már nem is gyanúval: bizonyossággal: nem lehetnek ezek mind eredeti orosz szavak, ha együttélésünk egyes peremvidékeken hozott is néhány idegen kölcsönszót, mi is adtunk annyit legalább, hogy ne érezzük adósnak magunkat kultúrakölcsönzés dolgában. Nemcsak a szóról van szó ilyenkor. A két kultúra közötti minőségi különbség eredményezheti, hogy hiányzik az egyik nyelvből ez vagy az a fogalom, míg a másikban megvan. Ez utóbbi fejlettebb kultúra lehet -ezt a következtetést levonhatja az egyszerű ember is. Ha túlságosan nagy az egyoldalú átvétel aránya, rossz érzésekkel tölti el anyanyelvével szemben az embert, és arra gondol, minek kellett ezt a témát fölvetni. Egyetemi nyelvtörténet-tankönyvünkben találtam a „jóval fejlettebb szlávok" kifejezést. Elröstelltem magam, de a szlávokkal szemben sem töltött el a testvériség érzése, az erőszakos keresztelésekre, a szlávság erőszakos „kultúra-terjesztő" betöréseire, az anyanyelvünk elleni mai merényleteikre is gondolva. Meg kell gondolnunk, fontolnunk valami fontosat! Ezt nem tudhatja, nem érezheti ilyen mértékig csak olyan ember, aki átment a vesszősorok alatt, többször is. Nem lehet másnak minősíteni, mint szellemi vesszőfutásnak a felső szintű magyar nyelvészeti stúdiumokat, amelyek során fogalmat alkothattunk a „jóval fejlettebb szlávok" felmérhetetlen nyelvi fejlettségéről, és vele szemben nyelvünk kezdetleges, primitív voltáról. A mi nyelvünk, bogyógyűjtő korunk óta, csak úgy másoktól ránk ragadt szégyennyelv, bóklászásaink során a fejlettebb népektől tarháltuk szavainkat, míg ezt az ugató, a kultúrnépek számára nyelvnek nem is nevezhető zajhalmazt összehordtuk. Nem a kultúrált, nagy tudású tanárok végzik el ezt a piszkos munkát, nyelvünk folyamatos megalázását, hanem okos, magas szakmai tudással és módszerekkel összeállított szégyenprogram, melynek tartalmi kihatásai majdnem katasztrofálisak és majdnem véglegesek a szellemi érlelődők számára. Röviden fogalmazva: egyoldalú tudományos álláspont szolgai átvételére késztet a tananyag, a vizsgaanyag, maga az oktatói szellem. Nyelvünk származtatása (a hamis finnugor elmélet) nem igaz, nem tudományos, és nem magyar. Ebből következően hamis a történelem leírása, és a hamis alapok csak hazug felépítményt tarthatnak. Most csak az orosz jövevényszavak kérdésével foglalkozom. Nincs teljes példatáram, a kép néhány vonását bírom csak fölvázolni. A készülő képet sejteti azonban a minden rendszer nélkül kiemelt néhány példa is. Bizonyító ereje csak annyi lesz, amennyi elég a fölvetéshez, de a kérdés fölvetésére legalább bíztatja a szakembereket. Mivel fontosnak tartom a fölvillantott jelenséget, eljuttatom az illetékes tudományos intézménybe válaszadás céljából a hozzá fűzött kérdéseimet. Elmarad a tipizálás is. A néhány kiemelt szó alkalmat ad arra, hogy fölvessem az összehasonlító nyelvészet módszereinek hiányosságát, ami szerint nem fordított elég gondot a magyar nyelv ősi vonásaira. Pedig ezek érzékelhetők voltak akkor is, ha a szkíta vagy hun nyelvi dokumentumok nem álltak még rendelkezésre. Nem részletezem, csak megemlítem a klasszikus hibákat, amelyekből egy is elégnek kellett volna bizonyulnia ahhoz, hogy a jövevényszavakat vegyük le a napirendről, mert eképpen csak egyoldalú és hamis etimológiát alkothatunk meg. Ki kell zárni az igaztalanság lehetőségét - ezt kívánja tőlünk a legelemibb igazságérzet nemzetünkkel szemben. Inkább ne legyen szószármaztatás, minthogy hazug legyen! Klasszikus hiba, hogy a finnugor minősítés tudománytalan, idejétmúlt. Alapnyelv-fogalma erőltetett: ingatag hipotézis. „Hipotetikus alapnyelv" még nem alapnyelv: nem tudományos, csak érzelmi kategória. Az etimológiai szótárak a tudományosság látszatával tetszelgők fantázia-melléktermékei. A tisztán magyar szavak sok esetben kapnak ilyen minősítést: származása bizonytalan, vagy eredete vitatott, vagy egyszerűen: származása ismeretlen. (Lehet, hogy éppen ezek a szavak bizonyítanak valamilyen döntő, a hivatalostól eltérő tételt. Legcsúnyább hiányossága „tudományos etimológiai nyelvészetünknek", hogy sehol nem szolgál bizonyítékkal a biztos származás alátámasztására, soha sehol nem állapítják meg ezek a „tudományos művek", hogy minek a hatására és milyen irányú szókölcsönzés következett be, valamikor (?). Még az „alapnyelvi" szavak származtatását sem közlik a szógyülemedések. A szláv nyelvek közt az orosz nyelv kellemes hangzású, rendkívül gazdag, változatos és árnyalatok kifejezésére is alkalmas. Bár nem ragozó, de a sok hozzáadott vagy adható nyelvi elem (affixumok) a szavakat elől is és a végén is sok-sok toldással nyújtják meg, egy-egy szótő, szógyök megszámlálhatatlan szót hoz így létre. Az orosz szavakról teljesen le kell hántani e ragacsokat (melyeknek lexikálisan nem sokat, de hangzásban rengeteg lehetőséget kínálnak a költőnek és nyelvhasználónak), hogy hozzáférjünk a gyökhöz, ami alapján valóban vizsgálható a szó eredete. Ráadás a költőnek: ezek a gyökök változataikkal kínálják fel magukat a nyelvi helyzetekben, például más a folyamatos és más a befejezett szemlélet gyökváltozata (magán- és mássalhangzókban is különbözhetnek). Különös figyelmet tehát jóformán csak szótagok, sőt hangcsoportok érdemelnek, a böngészésnek még ezen a fokán: a kezdeteknél. Az orosz igékről elöljáróban elmondhatjuk a legérdekesebb megfigyelést. Együtt fejlődött a szkíta nyelvvel, egy olyan átalakulásban, melyben a szkíta (és hun) igék -infinitív végződése hatást gyakorol a szláv törzsek igéire, és megerősíti, hangzóssá teszi a -тъ (ty) végződésű, előhanggal kimondva: az -ить (ity) végű igék „hatalmát". Azért lehetett ez így, mert a hun-szkíta igék sorában a legkisebb tő az alanyra magára irányuló cselekvést kifejező tő. Ez a tő nem tartalmaz még -т (t) végződést (jarin, asin, szerin, kenin, gazin, stb.). Ellenben a következő változat, a t-képzős szótő már jellegzetes hangzású: a kifelé irányuló, aktív, mozgató cselekvés kifejezője: jaritin, hoditin, kenitin, asatin, gazitin, stb. Ez már nyelvi hatást válthatott ki, amely sok igének átvételével is járt. Emellett az orosz nép a Krisztus előtti századokban nem volt távol nyelvében a szkíta-hun népektől, így a nyelvek kölcsönhatásban fejlődtek, legalábbis változtak. Találkozott a két nyelv, az igék hangzásában különösen, ekkor sok szó került át a szkíta-hun nyelvből az oroszba és más szláv törzsek nyelvébe. Így történt-e a hatás, pontosan nem tudhatni, az eredmény azonban az, hogy a szkíta-hun igék ott hemzsegnek az orosz és más szláv nyelvekben. Идти, ходить (ittyi, hagyity). Menni-járni. Szkíta infinitív: edin, editin - hodin, hoditin. Itt van még a menin is, a mai menni igénk, tehát túlkínálat van a szkíta-hun oldalon, nem valószínű az orosz szó elsőbbsége, ismerve a szkíta-hun nép ősiségét. Igaz, ott is van még ехать (jehaty), ragozva еду, едеш, едет (jedu, jegyes, jegyet) stb., látható, hogy az orosz utazik ige is ugyanez a szó. A járás fogalma többrétű, a szkíta-hun hoditin magyar megfelelői: halad és a hagy (a haladással jár ez is: otthagy, elhagy valamit). Mivel a hunok, szkíták életének fő tartalma sűrűsödik a had, hadal (ma halad), hada(l)tat (hoditin). Alexandriai Heron, a „Heron labdája" felfedezője sok egyéb találmányával volt még ismert az antik világban: ő alkotta meg az útmérő szerkezetet, azaz a haladásmérőt. Mi volt a neve, tudjuk-e? Igen, ez volt a hodometer. Vajon az orosz nyelvből vette a szót a görög feltaláló? A szkítákkal szoros kötelékek fűzték össze a görögöket (szkíta rendőrsége volt Hellasznak!), és különben a szkíta nyelvhez közel állt a görög, mint ezt dr. Aczél József (1941) és Varga Csaba (2OO6) könyvéből is megtudhatjuk. Egyezik az ősi og, ig, ügy, ok tőváltozatokkal az окно (okno=ablak) első szótagja. A kr gyöklényeg működése: край, круг, кругом, (krug, krugom, kür, kör, ker): csak ez elemi példákból is látszik: ez a szavak nemzetközisége. Az orosz eszik: есть (jeszty). Malom szavunk annyi családtaggal helyezkedik el a nyelvünk mezejében, hogy nem szabadna vitatni eredetiségét. A mal-, mel- gyökkel élnek a szlávok, köztük az oroszok is, még a máló málna is ott van: малина (malína) (!), de már a mál hiányzik, holott az eredetiség bizonyítéka ha ősi módon, több szófajában is beágyazódott nyelvünkbe a szó. Gyöngyösön van Farkasmály, Lencsemály dűlőnév, nyilván a „napos oldalt" jelentő ősi mál szavunkkal (és finom szőlejével) dicsekvő hegyoldal málló oldal, a mállik ige is kell a mállasztáshoz. Magyar szó ez, nem orosz. Legföljebb közös szónak mondható. De ha valaki más népnek ajándékozza akár egyetlen szavunkat is, az képes több szót is, sőt, képes nemcsak szót, mást is megvonni népünktől és más népnek adni. Ez is a nemzetárulás fogalomkörébe tartozó tevékenység, ez is egy mód és mérték. Kitérhet mindenki az ilyen feladat elől: legegyszerűbb módja ennek az, hogy az igazat írja az ember. Голова (golová). Vajon mit kezdhetünk az orosz gyökökkel, ha egymással párhuzamosak, és szkíta-hun szavak felé mutatnak? Van-e érdekes abban, hogy a gol a hunban hajlatot, hajlékot jelentett, orosz голова (golová) származéka meg fejet? A magyar golyó úgy kapcsolja őket össze, hogy a gurulás felé mutat. Arámi szó a gulgulta is: golyót és koponyát jelent, és a Golgota nevű szent hegyet, Krisztus kereszthalálának helyét. Gul-gul: ez már gurul, a mozgás körbe haladt, a gol csak haladás előre, hajlat, szent hajlék volt valamikor. Halhin-gol: egy ütközet helye. A hun Golkeni csillag (Capella) ennek az avatását, kenését, fölszentelését jelképezi nevében. De az oroszban vajon van-e mozgás benne, ez a szó megvan-e a nyelvben? A гулять (guljaty) sétálni jelentésű. Nem lepne meg, ha felbukkanna a hunban vagy a szkíta nyelvben egy golin v. gulin ige (Kulin?), vagy ennek képzett változata: *голитин (golitin). Azt jelentené, hogy sétáltat, pl. kutyát. A magyar nyelv még bírja szavakkal: kopár! Érdekes, az oroszban: голий (golij)! Átmennek egymás helyére, keresztezik egymás útját a szavak. Láss csodát, még egy kereszt: a koplal az oroszban: голодает (golodájet), azaz éhezik, голодный (golódnüj) pedig: éhes. Látható a szavak által felvillantott képekből, hogy nem szakadtunk el az eredettől, a kopár a koponya kopársága, és két kop-os magyar szónak is gol-os felel meg az oroszban. Mi még sok szót hozhatunk ide: kopik, kopasz, kópé, kopoltyú stb., melyek azt mutatják, hogy a magyar és magyar-ős nyelvekben őshonos szavakról van szó. A mi szavunkra mutat az is, hogy az oroszban a голова (golova) már fejet jelent, a koponyának meg a череп (csérep) felel meg, mert ebből is ittak az ősök, mint a cserépből. A rendszert a magyar szavak mutatják: a kop (hunul: találat) a koppanás hangja, a gol a hajlás látványa, a gul a haladást is kifejezi (arámi gulgul, magyar golyó), minden árnyalat - szócsalád tagja a magyar nyelvben. (A golyó származását ismeretlennek titulálják a hivatalos magyar etimológusok.)
Egy hang hozzáadásával kibővül a rendszer újabb szócsaládokkal. Változtassuk meg a magánhangzót a gol-ban, pl. legyen gal. A kerekség-gömbség megmarad, de új árnyalatok jönnek a jelentéshez: galand (gl is, mint a latin glandi: tölgymakk neve), galacsin, galóca, stb. Vagy a kap jöjjön a kop helyett. A koppanás nemcsak találatot jelent (kopja, kopó), hanem már kölcsönösséget is kissé, kapcsolatot, találkozást („nem kaptam meg": nem találkoztam vele, Erdélyben). Majdnem gyökszó a kapa: a maga felé kapó, kapkodó mozgás kifejezője. Az orosz мотыга (motűga) a mozgással, mozgatással kapcsolatos szó, ezért a mi kapa szavunk nem minősíthető orosz jövevénynek nyelvünkben, míg a мотыга (motűga) feltétlenül a magyar mo gyök átvételét jelenti: mozog, moccan, mocorog, mozdul stb. Van t-s változatunk is? Van: motoz, motívum! Motolla. Átsimulhat a gyök a ma-ba: matat. Ráadásul a motügában van még egy tipikusan magyar elem, a g! A vége ennek az -ó, -ő igenévi képző. Eljutunk oda, hogy megadjuk az orosz szó jelentését, melyet a magyar elemek és ezek történetének ismeretében tehetünk meg. Egy hun *mozin v. *motin: mozog, motitin: mozgat, *motigh: mozgató. (Más európai nyelvekben van v hiánypótló is: movies~mozik). Itt vagyunk az orosz kapa szónál. A magyar eszközök megnevezése sajátosan magyar fejlemény, a szó tartalmában benne marad az eszközzel való bánás mozdulata is: kapa (kap), vonó (-kés), fúró (fúr), ami nem olyan ritka dolog. Csak az nem érthető, hogy ha az orosz nyelvben a kapát motügának nevezik, hogyan lehet a kapa szavunk orosz jövevényszó? Lehet viszont az orosz мотыга ősmagyar jövevényszó az orosz nyelvben, mint ahogy a jelek szerint az is. Nyilván, a копать (kopaty) szóból vonták el a nyelvészek a kapa szót, ami „ásni"-t jelent, mondván: a magyarok meglátták a növénytermesztő derék szlávot ásni, megkérdezték, mi az amit csinál, kopáju-mondta ő, és ebből a magyar is megértette: kapál. És azt is, hogy akkor az eszköz nem lehet más, mint kapa. Hiba esett, több is az okosságba. A hun a taka szóval nevezte még a kapát, a magyar a kap, kapkod szót alkalmazta az eszköz megnevezésére. (De az ásót заступ (zásztup)-nak, rálépőnek nevezi az orosz, vagy лопата /lapáta/, ha ásólapát.) Nem akar a szó meglenni az oroszban. Azért sem akarja az „igazságot", mert a magyar használja a kovát, mint követ, kovál vagy kopál, ennek eredménye, hogy kopik, lekopik a dióról a régi zöld héja, a *kopatin ősmagyar szó a kopatni, koptatni, és majd kapatni, kaptatni, a kapás, kapcsolódás sok szavában jelenik meg. Az olasz nyelvben is megvan, elvont jelentésében is: oj capitó, v. no capisco. (Vélhetően még az etruszk korban kapták el az ősök szavunkat.) De ha már ide keveredett a заступ (ásó, ami „rálépő" jelentést hordoz), vessünk erre is egy pillantást. Kopáljuk le a (pref.) za és sz igei előképzőket (nálunk igekötő), marad a tup. Csodás. Ismerős. Hunban: lépés; lépni hunul: topin. Mai alakjai: topog, toppan, topánka, toporog, toportyán stb. És egész családot alapított, sőt nemzetségek sorát a szó odaát: ступить, выступать, наступление (sztupity, vüsztupaty, nasztuplényije) stb. Átmegyünk vele a másik tup-rokonsághoz, amely az „ószlávban" tump volt. De ez is ősmagyar jövevény: a mai tömb, a középkori tumba őse; тупой угол (tupój ugol): tompaszög. (És itt is itt van a gol!, bár nem hajlatot, hanem szögletes sarkot jelent. Na és a hun gúla? -az meg egyenesen piramist!) Ha tehát lekapargatjuk a szó elejéről és végéről a többnyire nyelvtani jelentést hordozó elemeket, ott áll pőrén ősmagyar szavunk. Olykor több változatban is, megvan a tapos jelentésű топтать (toptáty) szó is. Растение (rasztyenyie) növényt jelent. A 'rasz' szét jelentésű, a 'tyeny' viszont? Ten. Hunul tenin, magyarul tenni. Az egész: széttevés. A növények széttevése, elhelyezése, ültetése. Hun szóval ültettek az „óoroszok". Hamál csillagnév a hunban: Azrateni: rátétet, terhet, málhát jelent, szószerint: arratevés, rátét. A teni tehát tény vagy tét. TEN. Ősi istennév, az egyiptomi nyelvben is van jele, a magyar írásban is: és azok egyformák(!). A Tevő, az Alkotó neve TEN, az ISTEN szó második eleme. (Első eleme az IS - ŐS. Растение (rasztyenyie): növény, élet, a tevés, alkotás, termesztés emberi munkának istenivé lényegülése. Földanya ringatásával; Gaia ágy is a hunban: földágy is, ágyás a magyarban. ISTEN neve tehát: ŐSTEVŐ, ŐSTEVÉS. Űstennek is hangzik nálunk, néhol. Mire juthatunk egy kis növényből kiindulva! Váltakoznak ebben a folyamban szép magasságok az egyszerű, porlepte földközellel. Ezzel az ISTEN szavunk talán új értelmezését végeztem el, nekem a legegyszerűbbnek ez tűnik. Soha nem bírtam megemészteni, miért nem kell foglalkozni az egyszerű megegyezésekkel, amelyeket vagy véletlen egybeesésnek, vagy nem rendszerszerű szókóborlásnak minősítenek tankönyveink. Ezekkel - mondják - nem kell foglalkoznunk, mert nem tartoznak a főirányba: az „összehasonlító nyelvészet" által már régen felkutatott tényekhez. Itt van a szól igénk, az 'l' igeképzővel, amely az ősi v-s tőhöz is járul, akkor szaval lesz, ugyanazon ige, mutatván otthonlétét nyelvünkben. Alapja a 'szó' főnév, ennek orosz megfelelője a слово (szlovo), és olasz jövevénynek minősítik a szolo zenei műszót. Mondhatnák az olaszok is magyarnak szavukat. Szó szavunk ez is, mint az orosz слово (szlovo) is. Származási viszony áll fenn közte és a szolga között: aki szolgál, az szól-gál, jön-megy-végzi a dolgát, közben szól, ha valamivel végzett, vagy gondja van. A magyar nyelvben jelentésük van a szavaknak, önmagukat megmutató, és. önmagukon túlmutató. Бить-колотить (Bity-kolotyity). Együtt szép vizsgálni e két igét, mert mindkettőt bottal végzik, ütést jelent Az első cselekvést a bottal végzi, és ezzel is nevezi meg, a második ige mögött a kalin hun szó munkál. Ennek az ütésnek az eredménye a kalim, kalina, kalap, más néven botos! Выбить (vübity) és выколотить (vükolotyity), a két ige befejezett alakja azt jelenti: kibotozni. Szigorúan szó szerint véve, mert a szótárban a „kiporolni" magyar igénél leljük föl, az eszköz „működésével" kifejezetten. Rövid és ütős szó a bot. A hun nyelvben rövidülni látszik: üt lesz belőle az igei alak, bár megmaradt a botoz is. Bitin a hun kikövetkeztetett inf. , „bitni", ütni. Az orosz megőrizte a бить (bity) igében a b-s régi változatot, amely a bot elődszóra mutat. Убить (ubity) tehát: megöl, разбить (razbity): széttör, és még rengeteg szó keletkezik a különféle „igekötők", vagy igeképzők hozzáadásával: вы-бить-ся из колей (vü-bity-szja iz koléj): kizökkenni a kerékvágásból, szó -szerint „kiütődni"... A kol-ra is adjunk még példát: клоть дрова (klóty drová): fát aprít. Más kifejezése is van: дробить, раз дробить (drobíty, razdrobíty); ez is aprít jelentés, de másik szavunkkal: darab-ol. Дробить (drobity) - darabol, valószínű hun alakja *drabitin, gondolva a drabális darabra, amely még nincs feldarabolva. Szemben a darával, oroszul крупа vagy манная крупа (krupá, mánnaja krupá). Oroszul дробить (drobity) v. молоть (molóty) az igei alakjuk a darálás fogalmainak, az utóbbi a magyar őrlésnek is megfelel (molnár). Néhányszor elénk keveredhet még e szó. Mondjuk el még róla, hogy valószínű ennek is volt hun alakja. Most más szó szolgál az eszköz (malom) és más a vele végzett cselekvés (őröl) jelölésére, de nem veszett ki a szó: a mállani, mállasztani is megmaradt, miközben más igét is leltünk a malom főnévi alany állítmánya számára: A malom őröl. Nem a görbe szavunk rejtőzködik-e a горбый (gorbüj) szóban? Sőt: görbülj. Двугорбый верблюд (dvugorbüj verbljud): kétpúpú teve. Акт (akt). Orosz is, de nemzetközi méretű az akt szócska, minden cselekedet, akció, okozat alapja. Magyar-ős alak az akhtum (as), okság, amiből az akció következik. Чин (csin). Csinosít, csinál szógyöke nálunk, oroszul rangfokozat. Ez díszít igazán! Налить-наливать (nality-nalivaty): ráönt. Li - liv a gyök. Mint a magyar lé-lev-es, az orosz jelentés szemléletes: rálevel. Ha már a lé megvan, lehet igésíteni is. Mennyire elbújik előlünk a расплываться-расплыться (raszplüvatyszja-raszplütyszja) szó morzsái között: a li -ből csak a l marad, az i is ü-vé változik, vagyis lüv lesz a lev magyar gyökből. Распростирать-распростереть (raszprosztyiráty-raszprosztyeréty) szavunkból sem marad semmi, ha a nyelvtani jelentésű ragacsokat ra-sz-pro-sz, és -éty -lefejtjük: marad a tyir-tyer, lágyságát letörölve a tir-ter: a terjedés, tárás fogalma marad. Az eredeti : (karját, szárnyát) széttárja lexikai jelentés ebben is benne van Копать шанцы (kopaty sancü) hunul: kopatin sant. Волга (Volga): Számtalan próbálkozás sem hozta el a megfejtését annak, honnan ered a Volga, mármint a név. Hun-szkíta szó: a volgin-volgün (~folyni) származéka, folyót jelent. Erről már sok szó esett máshol, de hozzáfűzöm a orosz változatát, hogy megerősítsük folyónevünk eredetét. Sárgarigó! Kell-e, lehet-e szebb madár és madárfütty, mint az övé. Szépen mondja nevét az orosz: иволга (ívolga)! Egyszerű a jelentése: í+folyás, ííífolyó. Éles füttyszó folyik a Volga partján, hozza felénk a keleti szél. Ha a folyás fogalmában nincs rokonság köztünk, miként fejezi ki az orosz ugyanezt? Több módon: megy, kivezetődik, és külön a folyásra a hunok által gurulás fogalmára igénybe vett teke (a golyó másik neve) szó igésített alakjával, amely nem maradt fenn a magyarban, de így hangozhatott: *tekin, *tekitin. Oroszul: теч - (протекать (tyecs-/pro/tyekaty), és folyékony: текучий, текущий (tyekúcsij, tyekúscsij). Fennmaradt viszont a teke szó a magyarban, és valószínű a tekint, tekintet, stb ennek a származéka, ha a tekintet folyását és a szemgolyó mozgását-gurulását össze tudjuk kapcsolni a néz ige-fogalom sajátságával. A szemgolyó „tekézésével". (Azt hiszem, nyelvi atavizmusnak is tekinthetjük, ha valakinek a tekingetésére mondjuk: „golyóz" a szemével.) Így már ismerősként tekintünk a „tyekússaja Volga" kifejezésre, melynek minden szavát magyarul mondva ezt kapjuk: „folyó folyó". Szer-szre-szr: közös gyökere közös szóhalmaznak, amely ráadásul más népek nyelvéhez is hozzáköt bennünket. Mi szeretünk, szerelünk, szervezünk vele, a nyugati ember szervíroz, servus-t köszön, és mi is velük. Serviens: valamit sejtünk történelméből: a kiszolgálás, szolga, szolgálat fogalom családosulása, fennmaradása fontos fogalomkörként. Сердце (szerdce): szív, средство (szredsztvo): eszköz, fontos, de szinte egyedülálló szavak, mutatják más nyelvből való jövetelüket. Nem alkot szerkezetet, nem alapít családot a szó, mert a mi őseinké volt. Серия, яарай (szerija, szaráj): itt vannak ezek is, de megint máshonnan érkezett szavak, az utóbbi kelet varázsával érkezett Oroszföldre. De keleten is a mi őseink szava volt ez. Továris Lenyin, és a többiek. A hun szavak meglepetéséből nehéz volt ocsúdni, a sokféle élményt egyenként kell felidézni, mert más-más jellegűek. Nem oly távol a szociálista vészkorszaktól, a továrisok ősi létének nyoma kettős borzongást okozott. A taváres ugyanis kereskedőt jelent a hunban, elemeire bontva táv-áras, árus. Aki csak úgy boldogul, ha társa van, és akitől vásárol a vásározó, a hun vásár szó megléte biztos jele az árucserének, ha nem tudnánk is, kelet mennyi szállal kötődik a világhoz, elég csak a selyemút körüli történelmi esemény-kavargásra gondolnunk. Mit árultak a továrisok? Mindent, amihez hozzájutottak. Főképp hazát, emberséget, emberiséget. Lejnin pedig: lenni - ezt jelenti. Nem tudni, a bolseviki vészdiktátor honnan jutott hozzá e nagy és nagyszerű hun szóhoz, hogy álnévként fölvegye, és a prolidiktatúra mocsarába alázza. A derék távárusok forgolódtak sírjaikban, névutódaik szörnyűségei miatt. És a nyelvész elvtársak eddig úgy butították a dolgozókat, hogy a társ magyar szó a товариш (továris) átvétele. Utólag azonban kiderült a történelem. A hun szó közelebb áll a társ szavunkhoz: taretin-tartani adta a szót, a -sul, -sül képzőbokor akadt rá, és nagy szónövényzetet alkotott: társul, társaság, társas, stb. is. Mindennek az alap(szava): a tár hun szó. Ott van a pegüverekh tárje (fegyvertár) szótársulásban, nyilvánvaló tartalmával: tárolni, tartani, tartalékolni kell benne valamit. Ahogy a szükség kívánja, úgy és azt tartjuk: barátot is, társat. Nem továrist. A magyar nyelvben a tár, tar-t, tár-s szavaknak annyi származéka van, olyan nagycsaládot alkotnak, hogy nyelvészeti erőszak árán tudhatják elvenni szavunkat, az egész nagycsaládot. Egyik legrégebbi jelenléte nyelvünkben a tarsoly szó. „Társali" volt két szereppel, (egyúttal a szerepek jelzik a szó két jelentésfejlődési irányát). Az egyik: tartunk benne, a másik: társul velünk, hozzánk, hű társul szegődik, akivel társa-logni is lehet. Nem járnak jól a nyelvészek a barát szavunk szláv jövevénnyé való minősítésével sem. A két ikernyelvben, a hunban és örményben a bar egyaránt jó-t jelent. (A bara már lándzsát!) Higgyük el, hogy az oroszból ment át az örménybe, és a magyarba is átjött a jó fogalma, ami a barátkozás, barátság alapja? Miért higgyük el? És ha nem higgyük el, akkor is ránk kényszerítik a számunkra hihetetlent? De miért? Mert ők az erősebbek? Mert csak? Régi magyar szó a barát, barátság, baráti, ebből vették a szűkebb egyházi fogalmat, és nem fordítva történt az átvétel. A hunban még: baresin: szeretni, kedvelni, baresi: barát, baresild: baráti, barátilag. Nem nehéz meglátni benne az orosz барон, барин (baron, bárin): báró, földesúr szót, nőnemű változatában is ugyanezt: баришна (bárisnya). Hun szavainkkal becézik a bárisnyát, nekünk meg visszakínálják az általuk használt orosz szókat? Nem így volt. Buzgó nyelvész foglalkozásúak söpörték át a szavainkat az orosz nyelvbe, hogy jövevényszavakká minősíthessék szavaink sokaságát, mint a „jóval fejlettebb szlávok" nyelvéből koldultakat. A bárin még őrzi az igenévi végződést is. Nem vacakoltak vele, ahogy kapták, úgy fogták. A *bárin hun szó, jelenti: „jóni" (jónak lenni, jóság), mutatva, hogy a földesúr minden jónak a forrása, a javak birtokosa ő, tőle lehet csal remélni a jót, javakat, az emberek javára valót. Ле, ле, ли (le, lé, li) gyökök bújócskát játszanak velünk, az orosz szóelemek burjánját burítják rájuk. Például az експроприировать (ekszpopriírovaty) szóból kell kihámozni az ír szavunkat. Előtte a pri a cselekvő felé mutató irány igekötője, az ír tehát: magára ír, megír, a szó összjelentése: kisajátít. Сопроводить (szoprovogyity): a szo (-val, vele) igei előrag és a pro előrehaladást jelentő másik igekötő után a вод (vod) gyök jelenti a „vezet" cselekvést. Kísér -jelenti a szó. Százával tartalmazza a szótár a vod-gyökű szavakat, a legmeglepőbb jelentéssel, a vod-a például vizet jelent, a vogy-ity lágy változat a vezetni igét, a provod vezetéket, stb. Hun-askata megfelelője a vede, a magyar pedig: a víz! Ved-erben, vagy vöd-örben. Ved-el belőle a ló, akit a gazdája vez-et. Водопровод (vodoprovod): a szóban kétszer is benne van a víz szó, ami ősgyöke a vezet fogalomnak is. A vízvezetés ezért tkp. vízvízelés: a víz egy irányba folyik, pontosabban ő szabja meg az irányt: a víz vezet. A magyar nyelv nem tagadja meg az egykori együttélést, a szavak ősközösségét. Tyúk: tyik, tik, tok! Ezt az angin szónál találtam ki, ebből az anyagból anyukám mindig tokot (párna- és dunna-) varrt, meglepett az orosz tyik jelentés, nem ismertem az angin orosz nevét. Ez a régi magyar tik szavunk, lágy ty-vel ejtve, ami tyúkot jelent, ezek szerint tehát a tojás tok-ját. Meglepő megfelelés: mikor került a szó az orosz nyelvbe? Kallasztás, kallómalom, khalin. Utóbbi hun szót vélem felbukkanni a kolóty (aprítani) szóban. Van más rokon is: klok, klócsja, talán elmegy tőlünk a szó? Nem kell félnünk! Ez a „cafat" szó is a mi kolonc szavunk, a kallasztás kezdetben bottal történt, kalákában! Később építettek hatékonyabb kallómalmot a kallómolnárok. A botos viselője már nem érti, miért botos az ő nemezcsizmája. Khalatin: őröltet, khaliasi: malom. Ütőmalom! A mal-, mol-, mel - gyökök másféle: az őrlőmalom szavaiban vannak érdekelve. Szintén kiváltották érdeklődésünket. Oroszul мелница (mélnyica), németül Mühle. Molnár: мелник (mélnyik) ill. rMüller, franciául meunier. Ennek a malomnak a magyar moly, orosz коль (molj) jelzi a tevékenységét: őröl. A német „állatpofa" is ezt teszi: sMaul. Az eredmény: a мелкий (melkij) (jelentése: apró), málé, málna, máladék, maláta: szintén nemzetközi elterjedésű származékok jelzik szavunk, a mál tőszó vándorútját. Meg kell jegyezni, hogy érintkezik a szócsalád más családokkal, melyek jelentésköre ebből vált ki, önállósodott: a meleg, méz, melasz, és az egyéb, az aprósággal, finomsággal, édességgel kapcsolatba hozható szavak csokrait hozva létre. A magyar malom: a kallómalom (ütőmalom) és az őrlőmalom, másképpen az ütő- és málasztó a műveletek és termékek megnevezései magyarnak mondhatók, tőlünk el nem vitathatók. Один (agyin): egy. De van felismerhetőbb alakja is, összetételekben, nézzünk csak az „egyesít"-származékra: соединять-соединить (szoegyinyaty-szoegyinyity), leírva a folyamatos és befejezett alakját is a szónak. Hámozzuk meg kissé: az irányt vagy igeszemléletet kifejező szo előtagot (és most a szemléletesség érdekében a нить (nyity) igeragot is) vegyük le róla. Marad az egyi, majdnem a mai magyar egy számnév. Sok más szónak is alapja, sokszorozott jelentéssel és jelentőséggel! Egységes: единый (egyínüj), itt már tisztán látszik a szavak egymásra találása. Az ősi gyök egytagú, mint az egy. Вон (von). Az orosz szó jelentése: el. A magyar von szó, igeként bár, de ugyanezt az irányt mutatja. Вор (vor)-for. Induljunk ki a повёртываться (povjortüvatyszja) visszaható igéből, amikor a magyar forog, fordul, forrong szavak for gyöke után kutatunk az orosz szóelemek között. Mivel többnyire kétszemléletű igealak változatokat mutat föl, és ehhez a különféle igekötők deformáló hatása járul, változatos alakban lelünk rá szavunkra, és a vizsgálandó for gyökünk megfelelő alakváltozatára. Поворачиваться-повернуться, обёртываться- оборачиваться- обернуться (povorácsivatyszja-povernútyszja, objortüvatyszja-oborácsivatyszja-obernutyszja)... Nézzük csak: vor, ver, bjor, bor, ber. Ismerős már a sor? Például a вертеться (vertyetyszja) szó a ver gyököt mutatja: a верталёт (vertaljot) a. m. helikopter. A verta jelenti a forgómozgást, a ljot a repülőt. (Szinte hallom, a fiatalok „verdá-ját", nyelvi atavizmussal.) Ha azt mondom, forr a bor, ugyanazt mondom, mint: bor a bor, mivel az ősgyök, a bor egy fogalom, igei vagy főnévi szerepben, a nyelvi helyzettől függően. Később rárakódtak új elemek, és a népek-nyelvek különélésétől kezdve más-más módon, de íme, ugyanazon szavak külön-nyelvi korszakairól beszélhetünk. Hogyan lehet megállapítani egy szóról, hogy melyik nép, melyik törzs, melyik táj szava ez valójában? Ha nem tudják hitelt érdemlően igazolni valamely szó átadását vagy átvételét, nem tudják bizonyossággal megállapítani, melyik az átadó nyelv és miért, nem szabad rámondani, hogy ez vagy az a szó szláv jövevényszó a magyar nyelvben. Úgy látom, a bor-for ősi szavunk, a hun nyelvben is megtalálható a bor szó, a magyar nyelv tehát az átadó nyelv. (Hosszú lenne a szkíta-hun-magyar folytonosság történelmi bizonyítása, de nem lehetetlen vállalkozás, ezt már sokan, magyar tudósok és gondolkodók sok időszakban megtették. Az a kérdés, kinek higgyünk, és az igazat akarjuk-e megtudni, megvallani.) Nemcsak az itallal kapcsolatban jut eszünkbe a bor-for gyök működése. Ami borul, az fordul is. Aki borít, rendszerint fordít is. És most ne terjesszük tovább a borulás határait, mert a burián eltakar mindent a burjánzással. Majd a fer következne, hogy lássuk: a gyök kis változtatása kitolja újból a szótermés határait. Бур (bur). Itt azért megtorpanunk kicsit. A бурав (buráv) (orvosi bor!!) fúrót jelent, a jelző szerepében: буровой (burovój), és a буря, бурный (búrja, búrnüj) (vihar, viharos) talán megelőzné a magyar nyelvet? Válaszol rá nyelvünk: fúró, furulya (fúróval készül!), furdal, furmányos, és aztán: ború, borjú (ez is kifordul a tehénből, másik jelentése: háti csomag katonának, borjúbőrből), borogatás, burián (ami burjánzik), és mennyi van még! (Erre csak a finnugor nyelvtudomány összehasonlító részlegének nyelvészzsengéi /így!/ képesek, akik például azt is meg tudják állapítani, mikor röpült el az Ural fölött az a méhraj, amelyikről a vogul testvér és a magyar testvére együtt megtanulták a méz szót. E szó alapján azonosítani tudják a finnugor alapnyelv szerkezetét és felmérik az ob-környéki rokonlátogatások politikai hatásait.) Ennyi pászta után jogosan kérdezhetjük: azt jelenti-e a sok azonosság, szógyök-párhuzam, hogy a magyaroid (hungaroid) és a szláv nyelvek rokonok? Valamilyen szinten igenis rokonok: csak az együttélés tartós hatásai tudták ilyen mélyen átitatni egymással a nyelveket. Meg tudjuk-e állapítani az elemek áramlásának irányát? Szinte lehetetlen vállalkozás. Mégis figyelemmel kell lennünk a kölcsönhatásokra, anélkül hogy az egyik nyelvet csak kölcsönző, a másikat csak átadó szereppel ruháznánk fel, az egyik (pártosan kiválasztott) nyelv vélt felsőbbrendűségét követve. Rendszerint a magyar nyelv az alsóbbrendű ebben a viszonyban, amely mesterségesen, rendszerint ideológia mentén megalapozott. Az egyetemi tankönyv ilyen durván fogalmazva adja tudtunkra értékrendi helyünket: „... mindezeket a szavakat...a jóval fejlettebb szlávoktól kölcsönöztük." El is hittük ezt, bár vintóvkával verték belénk eme „igazságokat", ám e hiszékenységünknek már vége. Az elvtársak pasli damój, egyedül maradtunk. Szemtől szembe tovább csak nem hazudhatunk egymásnak?
Ha meg még úgysem olvastad az írásom, kiegészítem a Czu.-Fo. alapján:
"TARACZK, (2), fn. tt. taraczk-ot, harm. szr. ~ja. 1) Mozsárálgyu, melynek aránylag tertyedt öblü szája, van, tehát vagy erről neveztetett, vagy pedig a szakálas álgyunak ellentétül am. tar vagyis szakálatlan álgyu. Ilyenforma jelentésben jön elé Molnár Albertnél is: colubrina, eine Feldschlange, ein langes Geschütz. 2)"
