Mi hasznom volt a "másik" hamis ébredésből? Annyi energiát feccöltem bele, hogy abból egy tízemeletes házat felépíthettem volna egymagam.
És közben?
Egy helyben topogtam.
Topogtam?
Lassan sóbálvánnyá váltam.
Nem, köszönöm, ebből elég volt!
És ezzel nem azt mondom, hogy kizártam az életemből lelkem másik felét, mindig is szeretettel gondolok rá, de tudomásul vettem, hogy ebben a földi életben nem tudhatom meg, hogy ki ő, amiből az is következik, hogy lehetetlen, hogy találkozzunk.
Nekem nincs - legalábbis arra vonatkozóan, amit korábban reméltem.
S ha nincs bizonyíték, de van ellen-bizonyíték, az olyan, mintha lenne bizonyíték, csak éppen nem annak igazolására, amit hitt az ember.
Nézd, én felébredtem!
Mit álmodozzak?!
A végén már olyan keserű voltam a beteljesületlen álomtól, hogy életkedvem se volt.
Mióta leszámoltam azzal, hogy én egy csodában vagyok, az életerőm visszatért, vannak álmaim, másfajták persze, vannak terveim, az ötleteimet alig győzöm leírni.
Sajnos, későn vettem észre, hogy egy csigazházba húznak befelé, miközben azt sugallták, hogy amerre megyek, az út végén ott a boldogság. Persze, nem volt kötelező elhinnem, de jó volt abban ringatózni, hogy az álmom teljesül, hogy Isten egy különleges ajándékot szán nekem.
Csecsemők vagyunk csupán Isten mellett, s ha kiveszed a kisgyereked kezéből a kést, ő sírni fog, mert elvetted, te meg tudod, hogyha nála hagyod, megsebzi magát, vagy másokat.
Persze bizonyíték erre sincs, de Isten nem szerencsejátékos :-)
Mégsem mondom, hogy nem történt semmi, és bár nem sokakhoz jutott el amit leírtam, nem tettem hozzá semmit, megtörtént velem, de bizonyítani nem tudom.
Miért, Isten létét talán lehet?
Vagy az álmokét... igazak? Mikor mit jelentenek? A bibliai időkben az álmoknak nagy jelentősége volt. Manapság "lefokozták" bizonyos théta-hullámok intenzitására, ám ennek ellenére most is meghatározzák az ember életét, vágyait, de legalábbis a napja jó részét, az biztos! Néha "csupán" vágyakat fejeznek ki, néha hagymázasak, néha viszont a jövőt vetítik előre.
Ám bizonyíték erre sincs.
Mara, észrevetted már, hogy a fontos dolgokra soha nincs bizonyíték?
Igen, mégpedig azért, mert a saját helyzetünket ritkán látjuk tisztán!
Néha te is olyan dolgokat nyilatkoztatsz ki velünk kapcsolatban, hogy tátva marad a szám; honnan tudod, hogy épp ezt, épp most... mikor nem is beszéltünk erről!
Mert kívülebb vagy és tisztábban látod!
Leírom a mai drámai perceimet, mert hát az minden nap megadatik nekem!
TUDOM, hogy Istent kéne a világon mindenkinél jobban szeretni, de bizonyos okok miatt, amelyeket te tudsz, nekem ez nem megy!
Az ég felé fordítottam a tekintetem és azt mondtam: - Igyekszem szeretni Téged, de ha egyszer nem megy, mert tudod: van valaki, akit jobban szeretek; nem tehetek róla!
És akkor az, akit jobban szeretek, így válaszolt:
- Ő tudja ezt. És még így is szeret téged!
Hát sokáig nem bírtam a sírást abbahagyni...
Valami ilyesmit mondok neked is... Aki ismer téged, tudja mit tesz. És bármit is, az nem véletlen, vagy nem történik "csak úgy", vagy mert Neki úgy lelte kedve.
Egész éjjel alig aludtam a macska miatt. (Nem ez a vicces, a mosoly másnak szól.)
Mert ez a hálátlan, mármint a macska, kiszökött a sötétben. Két héten belül már másodszor! Akkor legalább éjjel 11-re megjött, de most csak fél 2-re. Nagyon tetszik neki az éjszakai élet, csak ezt a zaklatottságot meg én nem bírom idegekkel!
Még szerencse, hogy az álmatlanul töltött órákat hasznosan tudtam tölteni; mostanában a Drámaműhely és Felolvasószínház tölti ki időm és agyi kapacitásom nagy részét.
A karácsonyra tervezett - ingyen letölthető - ajándék CD anyaga már összeállt, egy héttel korábban is, mint terveztem, így ma már küldhetem a művészeknek felolvasásra, rögzítésre.
Úgy látszik, az égieknek tetszik az ötlet, mert hirtelen a semmiből egy tervező is felbukkant, aki elvállalta a borítót, pedig azt már majdnem elkövettem én, ami nagy-nagy bátorságra - és tegyük hozzá: pimaszságra - vall, mert körül-belül egy középső csoportos óvodás szintjén rajzolok. :-)
Mert én karácsonyig nem akartam ideírni, mivel meg vagyok sértődve.
Nem valakire, hanem az Univerzumra!
De ha már szóltak hozzám, akkor válaszolok.
Jó példa lehetne ez más előtt!!! :-)
Akkor pontosítsunk!
Ezt írtam:
"A lélekre kell figyelni!"
Mire Te ezt kérdezted:
"S a lelked vajon kire hallgat?"
Hát ez a kettő valahogy nem találkozik, mint anno a felüljáró a Nyugatinál. :-)
A saját lelkemre figyelek, hogy mire jelez. Sajnos, meglehetősen tévútra vittem magam, de ez leginkább azért következett be, mert túl kényelmes volt elfogadni bizonyos egybeeséseket.
Van most is "kapcsolatom" lelkem másik felével, de hogy ki ő földi valójában - azt nem is sejtem.
Mélyen elgondolkoztató! Ez van amögött is, amit Judit a házasságokról, a párkapcsolatokról írt, és ez van amögött is, hogy lassan három éve egy "ismeretlen" hívására visszatértem ide.
Miért fogadjuk el a szamarat a ló helyett?
Mitől félünk?
Sajnos, nem attól, amitől kellene, hogy elfogadván a "majdnem az"-t, nem vesszük észre az igazán nekünk valót, anekünkrendeltetettet - legyen az személy, munka vagy egy dal.
Erre a mondatra visszatérek még egyszer, egészen pontosan: december 31-én.
Hogy mások miért boldogtalanok, hogy miért rontják el az életüket?
Mindez olyan távol van most tőlem...
Sok oka van, egyrészt volt két remek délutánom egymás után, másrészt annyi tervem, ötletem van, hogy kitöltik a gondolataimat.
És azt hiszem, teljesen felesleges is bármit tenni azért, hogy másképp legyen. Az emberek, beleértve magamat is, mintha szeretnének hülyék és "áldozatok" lenni.
Annyi könyv, annyi előadás van, ami segít abban, hogy mindenki boldog és elégedett legyen.
Hallgass a szívedre?
Jó lenne, ha csak ennyi kellene!
Komolyan, én már nem hiszek abban, hogy a szív jó vezető!
Tudod mit gondolok erről. Az emberek "összecsapódnak", gyorsan összeházasodnak, nehogy lemaradjanak valami fontosról (a nőknél rendszerint a gyermekvállalás, a férfiaknál talán a családi kényszer: "Mikor akarsz már családot alapítani, fiam?!), aztán mikor ott a gyerek, és a mindennapi gondok, nehézségek, hamar rájönnek, hogy talán nem kellett volna a dolgot annyira elhamarkodni. Nem biztos, hogy a szomszéd Józsi a nagy ő, vagy a srác, aki összeszedte a kipotyogott almát a kosárból. Ez még kevés egy házassághoz, mert kiderül(het), hogy a nő szétszórt, a barátnői fontosabbak, mint a családja, nem tud főzni - nem is akar -, hanyagolja a háztartást, stb., a férfi magasról tojik mindenre, felőle fenekestül fordulhat fel a ház, és idegesíti a gyereksírás, a haverok fontosabbak, mint a családja, és botsáskákat gyűjt :-))))
Szóval be kéne tartani azokat az "idejétmúlt" szokásokat, hogy előbb udvarolj (és lehetőleg ne a nő tegye, vagy ne CSAK ő), élvezd ki az együttjárás minden izgalmát, a felfedezés minden örömét, és ne azonnal az ágyban kezdd az ismerkedést, aztán amikor legalább egy év eltelik, de kettő sem árt, kiderülhet, hogy valóban a szomszéd Józsi a nagy ő, vagy a srác, aki segített összeszedni a szétszóródott almákat. De az is lehet, hogy a nagy ő épp egy másik országban vár rád, vagy pont az a nem túl kedves úriember, aki az előbb csapta az orrodra (igen, az a büdös bunkó, akiről később kiderül, hogy csak rohant haza, mert nagyon sürgős dolga akadt) teremtődött életed párjának.
Honnan lehet tudni mégis, hogy melyikük a nagy ő?
Hallgass a szívedre.
Az minden kétséget kizáróan tudja a helyes választ!
Szerintem nem elfelejtették, hanem nincs idejük rá. Vagy sajnálják. Gondolj bele, a kompromisszum hosszú alkudozási folyamat, míg az ultimátum gyorsan lezár.
De pillanatnyilag úgy vagyok mindennel, ami nem tartozik rám, ami nem érint, hogy erre meg én sajnálom az időmet...
Nem undokságból, de hirtelen nagyon zsúfoltak lettek a napjaim.
Tudom, én csináltam magamnak, én akartam, jól is van így.
Szóval már megint belebonyolódtam az időbe, ami nincs is. :-)
Ma kinn voltam a buszváróban, nem utaztam, a lányomnak küldtem valamit a sofőrrel. Jó korán odamentem, nehogy lekéssem a járatot, mert Vikinek fontos volt a küldemény. Volt ott egy lány, ő is korán jött. Szinte végig csöngött a telefonja. Mire a busz beállt, mindent megtudtam róla: 19 éves, s azért utazik a városba, mert összevesztek a férjével, aki jól berúgott, s most megy érte, de ez nem kirívó eset.
Hát az ő idejét is sajnálom, amit ilyen fiatalon, ilyen méltatlan emberre pazarol.
