Keresés

Részletes keresés

halkabban Creative Commons License 2009.01.29 0 0 49
Kedves Milu, én is majdnem így jártam tegnap miattuk. Azért rávettem magam, hogy kulturális örökségen, és mitológiai jelképeken gondolkodjak inkább ezzel kapcsolatban.
Előzmény: MILU (48)
MILU Creative Commons License 2009.01.29 0 0 48
Az én fantáziámat sajnos tegnap megfogta. Az egész napom el volt rontva.

Úgy kell nekem!
Előzmény: Lutra (45)
MILU Creative Commons License 2009.01.29 0 0 47
Nem is nyúzott meg senkit.
Egyébként ilyen szörnyűségekről írni, festeni, egyáltalán ilyenekről gondolkodni .... hát..... inkább nem mondok semmit.

Téged azért szeretlek. :) A szó nemes értelmében. ( Nehogy valaki félreértse! :) )
Előzmény: Lutra (46)
Lutra Creative Commons License 2009.01.29 0 0 46
Amúgy meg gondolj bele, kedves Milu: Quasimodo egy kimondottan csúnya ember volt és mégis pozitiv figuraként értékeljük, egy kicsi túlzással azt mondhatjuk, szeretjük. Szóval a "csúnya" nem okvetlenül azt jelenti , hogy nem szabad kedvelnünk.
Előzmény: MILU (44)
Lutra Creative Commons License 2009.01.29 0 0 45
Nem baj, az a lényeg, hogy nekem tetszik.:)
Nem szeretni kell egy irodalmi, vagy képzőművészeti alkotást. Az kell, hogy megragadjon, megfogja a fantáziádat, vagy gondolkodásra késztessen.
Előzmény: MILU (44)
MILU Creative Commons License 2009.01.29 0 0 44
Ez nagyon csúnya. Nem szeretem.
Előzmény: Lutra (43)
Lutra Creative Commons License 2009.01.28 0 0 43

///


A fuvolás-énekes pásztor, Marszüasz zenei versenyre hívja Apollónt, Zeusz fiát. Megállapodnak benne, hogy a győztes kénye-kedve szerint bánhat a vesztessel. Apollodórosz előadásában így hangzik a történet: „(…) amint megkezdődött a verseny, Apollón meg­fordította kitheráját, és felszólította Marszüaszt, hogy ő is cse­lekedjen hasonlóképp. Mivel Marszüasz nem tudott így ját­szani, Apollón lett a győztes: felakasztotta Marszüaszt egy ma­gas fenyőfára, majd lenyúzta bőrét, és így végzett vele."


******


A másik történet a szörnyűséges zenei vetélkedőhöz vezet vissza. A Marszüasz és Apollón-történetnek van egy olyan változata – Graves ír róla -, amely szerint a zenei versenynek bíráló bizottsága is volt. Tmólosz folyamisten Apollónnak ítéli a győzelmet, a makedóniai Bromión királya, Midász azonban nem ért egyet a döntéssel, szerinte Marszüasz muzsikált szebben. Ekkor közbelép Apollón, és megbünteti Midászt, büntetésül szamárfület növeszt neki. A történetnek ez a befejezése is ismeretes a magyar költészetben, a szamárfüles makedón király Ady Endrénél jelenik meg.


///



Ady Endre

Midász király sarja


Susogó nádak mezejében járok,
Királyi bottal csapkodok kevélyen
És zúg a nádas csúfondáros mélyen,
Királyi bottal valamerre járok.

Értem a titkot, a nádi beszédet,
Susog a nádas s én messzekiáltok:
Nádi világ, ím, megjött a királyod,
Midásznak sarja szállott, ím, elébed.
S bármint kacagtok léha, lenge nádak;
Hódolni fogtok új Midász királynak,
Hódolni fogtok bizonyosan nékem.
Mert szent az ősöm, szent királyi trónom:
Ősömet áldom, trónomat megóvom
Itt, a susogó nádak mezejében.
Hallod-e, nádas? Be szép a világ itt.

Áldalak, nádas, óh, áldalak, Élet.
Szépségedért, mely a vaknak világít;
Nyugalmadért, mely keresi a harcot,
Igazadért, mely süket fülbe harsog.
Áldom én mindazt, amit te adsz, Élet,
Nagy gyávaságod, mely kifog a hősön
S áldom Midászt: én szamárfüles ősöm.

Óh, király-ősöm, be szép dolog élni
Szamárfüllel és ős királyi bottal,
Lelkendező, bolond, részeg robottal.
Óh, király-ősöm, be érdemes élni
Itt, a susogó nádak mezejében.

Áldalak újra, hálásan, kevélyen,
Minden kis percért, amelyben örültem
És kacaghat itt a nádas körültem:
Úr és vidám lesz Midász sarja itten,
Kacagj csak nádas, én hiszek a hitben.

Akárhogy is, de gyönyörü a reggel,
Mely jönni fog majd hírrel, győzelemmel,
Szépek a dalok, melyek fognak zengni
És érdemes lesz őrjöngve szeretni
A csókos asszonyt, ki majd eljön értem.
Szépek a vágyak, az álmok, a tettek,
A csókok, melyek ezután születnek
S szent vagyok én e részeg mámor-vérthen.

Az el nem dalolt csodaszép daloknak,
A sohsem csókolt csókos asszonyoknak,
A csak álomban élő büszke tettnek,
A szép holnapnak, meg nem érkezettnek
Vagyok királya, vagyok büszke hőse,
Aki útálja a mát, ezt a holtat,
Kinek az álma a szent, titkos Holnap
S a szamárfüles Midász volt az őse.

 

 


 

 

 

 

 

Apollo megnyúzza Marsyast

/Luca Giordano műve/

Lutra Creative Commons License 2009.01.27 0 0 42
Rékasy Ildikó

Sirály

Költő volt és királyné,
legszebb asszony s anya,
mégis tövist virágzott
gyönyörű homloka.
Álmában csak sirály volt,
mikor nem látta más,
Starnberg egét hasító
hófehér villanás.

MILU Creative Commons License 2009.01.26 0 0 41


Háj monológ

Ha azt hiszi, jóember, hogy lazán
hozzám vágott szava egy igazán
földbedöngölő sújtással fölér,
nagyon téved, mert ennyit csak: "kövér"
bárki mondjon, elhajtom, mint itten
e szánalmas kis legyet legyintem.
De ha elméje értő szót fogad,
"mondhatta volna szebben, kis lovag,"
más-más stílusban akár... példaképp:
kezdhette volna mintha szánna épp:
"Hölgyem, önnek mily nehéz lehet
folyton cipelni mázsás terheket!"
aztán aggódóan: "Ó, asszonyom,
nem fél, hogy valakit tán összenyom?"
vagy lelkesen: "Lássátok emberek,
mily tökéletes forma a kerek!"
vagy bosszúsan: "Álljon inkább amott,
ne takarja előlem a Napot!"
vagy hízelgőn: "Édes kis húsgolyó,
magából habzsolgatni volna jó!"
esetleg bambán: "Hát ez miféle?
Egyforma ennek hossza és széle..."
vagy sportosan: "Inkább átugranám,
mintsem, hogy megkerüljem önt, Madame."
elismerőn: "Egészen megrázó!
Lenyűgöz e farsúlyos bombázó."
vagy üzletiesen: "Mondja, mennyi
szövettel lehet testét befedni?
És ha fényképet készítenének
önről, úgy hány tekercs film telnék meg?"
katonásan: "A világ szalutál,
ha egy ország ilyen lábakon áll."
de akár irigyen is szólhatna:
"Ennyi hájjal éhen nem halhatna,
ha nekem volna ennek csak fele,
tán már a bőségbe fulladnék bele."
vagy mondja vígan: "Tudja-e kis hölgy,
hogy minden léptét követi egy völgy?"
kihívón: "Ekkora elefántot
a világon még senki nem látott!"
tudományosan: "Súlya érthető
okokból ésszel fel nem mérhető,
mert úgy konvergál a végtelenhez,
mint a végbelem az alfelemhez."
vagy kíváncsian: "Mondja, kedvesem,
mit rejteget belül e zsírhegyen?"
vagy gyermekin: "Maga nem is néni,
hanem egy pufók, óriás bébi!"
És végül mondhatta volna azt is
kis ficsúr: "Ön egy csodás galaxis,
amely körül, ha keringnem kéne,
utam fényévekben volna mérve."
De hogyha eme hosszú szófolyam
nem bennem, hanem magában fogan,
s elébem tárja büszkén, peckesen,
akkor sem bocsátom meg, nem, sosem,
"mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de hogy más mondja, azt nem tűröm el!"

Bódai-Soós Judit

(Edmond Rostand után szabadon.)


MILU Creative Commons License 2009.01.25 0 0 40


SZÁLLNAK REMÉNYINK...


Szállnak reményink, e szép madarak...
Midőn legjobban szállanak,
S szíják a mennyei tiszta léget,
Hol már sas sem tanyáz;
Jön a való, e zord vadász,
S lelövöldözi őket.

Petőfi
Lutra Creative Commons License 2009.01.23 0 0 39

Somlyó György

 

Derkovits

Sehol se volt a lélek ily szegett,
sehol egy teli kirakat csodásabb:
sehol se mérték ily drágán a vásznat,
sehol ily olcsón a festészetet.
Sehol se volt a hideg ily hideg,
sehol a tüdő a vésznek kitártabb,
itt megnyúltak az arcok, mint az árnyak,
és megkeményedtek, mint a kövek.
Látom őt, amint nehezen, köhögve
kaptat fel a harmadik emeletre.
A lavórban priznic. Az ágy vetetlen.
S a sötét szobában váratlanul
kő-homlokához egy lágy arc simul,
s kigyúl a szép emberi kép: "Mi ketten".


MILU Creative Commons License 2009.01.20 0 0 38


ÁHÍTAT

Hűs víz csobog. A templom
ragyog a ritka ködben.

Felleg jön messziről.
Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.

Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.

Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.

Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.

Szemünk virág, szeretetünk
világít, mint a csillag.

Lator László
MILU Creative Commons License 2009.01.19 0 0 37
Simon István

MIRZA

Ahogy első gazdája hívta,
mi is csak így becéztük: Mirza.
Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után
udvarunkba vezette apám.

Mirza, Mirza...mint rejtelmes talány
csendült a szó nagyanya ajakán.
Sehogyse akart békülni vele,
aztán ráhagyta:"Egye a fene
ezt a bolondos furcsa szót."
S így hívta ő is a kiscsikót.

Kinek deszkából tákolt kaloda
volt istállónkban külön otthona.
Nappal persze ficánkolt nagyon,
játszott a tyúkokkal az udvaron.
Nyihított, dobbantott, majd megszaladt
űzte a bungó szarvasbogarat.

Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt,
hát elkísérte a konyhába is.
Meglátta és kiáltott sikítva:
"Hej, de megijesztettél, te Mirza!"
S ráveregetve a kampós nyakra,
kockacukorral kicsalogatta.

Vasárnap, ha ballagott misére,
lányok között a csikó kísérte.
Kert alól, ha paprikát hozott,
mögötte Mirza ugrándozott
a selymes füvön, petrencék között,
így szerzett nagyanyának örömöt.

Örömöt, kedvet...Aztán egy napon
ebédnél így szólt apám: eladom,
sok az adó, lassan sírba visz,
és télire kell majd csizma is.
Ült némán a megrémült család,
mindenki letette a kanalát.

S kinek neve talány marad, titok,
elvezették a kedves kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán,
nézte a távozót még nagyanyám,
és halkan suttogta, szepegve, sírva,
mint legszebb szót a földön: Mirza, Mirza....

Lutra Creative Commons License 2009.01.19 0 0 36

Szabolcsi Erzsébet

Múlik

Ködbe tűnt a táj.
Már csak a homály
gomolyog álmaim
erdejében.
Ágak kusza mélyén
emlékezni próbál
az elmúlás.
Jégcsaptű szúr szíven
daloló pillanatokat.
Fáj a télnek a
daltalan éj.
Múlik a perc,
órák forognak
évekké.
Várj, tán jön még tavasz.
S új ködökkel vár
az örök idő.

 

MILU Creative Commons License 2009.01.18 0 0 35
Rodin


" A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg."
Lutra Creative Commons License 2009.01.18 0 0 34
Csorba Győző

A Louvre szobrai


Csapzott haj vaskos árkok a homlokon e fejet
látszik megzúzta a gond e gyönyörű fejet
melynek gyűröttségeiből ahogy
a nap a szellem szépsége kiragyog

Szép csodaszép külön a dúlt száj külön
a dúlt áll orr arc a fül és a fülön
a fürt-csomók szép ez a poklokon
átvonszolt testrész ó szép nagyon

Mint szép ugyancsak csodaszép
az a meztelen-szikrázó nőalak odébb
az a varázs melyet
csak a maga belső törvénye nevelt

csak a maga belső törvénye faragott
mint lábat csípőt mellet nyak-hajlatot
sőt lelket is hiszen valahogyan
a sugaras porcikákban az éppúgy benne van

És könnyedén és nehezen
egymásba vág ring s elpihen
a bársony hajnal a sajgó sok-öblű éjszaka
a szépség két ábrázata.


Lutra Creative Commons License 2009.01.18 0 0 33

Octavio Paz


Himnusz a romok közt
(Részlet)

 


Önmaga koronája, kiterjeszti tollait a nap.
Éles sárga kiáltás,
lobogó hévvíz egy pártatlan és jótékony
ég közepén!
Percnyi valóságukban oly gyönyörűek a látszatok.
A tenger partra hág,
fényes pók, megkapaszkodik a szirteken,
opálosan csillog a hegy sebe;
egy csapat kecske, mint egy kő-nyáj ;
aranytojását lerakja a nap és elszáll a tenger fölött.
Minden - isten.
Tört szobrok,
fény-marta oszlopok,
élőhalott világban eleven romok!


Teotihuakánra leszáll az éjszaka.
A piramis csúcsán marihuánát szívnak a kölykök,
rekedt gitárok pengnek.
Mily gyógyfű, mily ital ad az életnek vissza minket ?
Hol ássuk ki a szót,
az arányt, mely a himnuszt s a beszédet vezérli,
a táncot, a várost, a mérleget?
A mexikói dal szitokba fullad,
színek kihunyó csillaga,
és kő, mely a kapcsolat kapuit bezárja.
A föld szaga kivénhedt földre vall.

 

 


 

Yvy Creative Commons License 2009.01.17 0 0 32


Szeretném, ha vadalmafa lennék!

Szeretném, ha vadalmafa lennék!
Terebélyes vadalmafa;
S hogy testemből jóllakhatna
Minden éhező kis gyermek
Árnyaimmal betakarva.

Szeretném, ha vadalmafa lennék
S minden egyes árva gyermek,
Ha keserű könnye pereg,
Felkeresné s könnyeivel
Öntözné meg a tövemet.

Szeretném, ha vadalmafa lennék,
Mi ha majd egykor kiszárad
És a tél apó kivágat,
Lángjaival felszárítná
Könnyeit a bús árváknak.

S ha csakugyan vadalmafa lennék,
Volna öröm a földön és
Sehol semmi bú, szenvedés
S a mosolygó fejeket nem
Bántaná az elköltözés.

József Attila
Lutra Creative Commons License 2009.01.17 0 0 31

Francisco de Medrano

Óda egy kurtizánhoz



A fizetővendégek már nem rázzák
ajtódat éjjel, pedig egész falkák
jártak hozzád régebben és zavarták
meg szomszédaid álmát;
hány tölgyfaágy esett össze alattad
a ringástól, hány lepedőd repedt meg,
mikor virgonc fiúk üzekedtek
veled! Most egymagadban
durmolsz, vagy a szép időkre emlékszel,
mikor veled táncolnak, tivornyáztak
az ifjurak s te hajnaltájt egymásnak
ugrattad őket késsel;
tavasz van most, hold süt, tested öregszik,
de te nem alhatsz a szerelmi vágytól:
ilyenkor pukkadsz, s elátkozol százszor
a rothadt kölyködet, kik
hervadt, tág rózsád kelyhéből nem kérnek
és frissebb lányok lába közt keresnek
bibócskákat, melyek már kifejlettek,
de szűkek még s kemények.


Lutra Creative Commons License 2009.01.17 0 0 30

Octavio Paz

Vasárnap Elefanta szigetén

Szitkozódás       A muzulmánok és portugálok megcsonkította
                          csodálatos szobrok lábainál
                          a tömeg ganéj-pikniket hagyott
                          a hollóknak és a kutyáknak.
                          Arra ítélném, hogy százszor szülessen
                          egy trágyadombon,
                                                         az előbbieket meg,
                          hogy eónokon át elevenen kelljen faragniok
                          a szobor-csonkítók alvilági bugyraiban. 


Fohászkodás     Siva és Parvati :
                                                    nem úgy imádjuk őket,
                          mint isteneket,
                                                   hanem, mint az ember
                          istenvoltának képeit.
                          Ti az vagytok, amit az ember tesz, de ami ő nem,
                          aminek lennie kellene,
                          ha tennivalói büntetését letölti.
                          Siva:
                                  négy karod négy folyam,
                          négy szökőkút. Csupa forrás vagy,
                          abban fürdik a szép Parvati,
                          és benne ringatózik kecses bárkaként. 
                          A napfényben remeg a tenger:
                          Siva vaskos ajkai mosolyognak;
                          a tenger széles lángolás :
                          Parvati léptei a vizeken.
                          Siva és Parvati :
                                                    az asszony, aki az enyém,
                          meg én,
                                       mi semmit, semmit nem kivánunk,
                          ami oly földöntúli volna: csak ezt
                          a fényt a tengeren,
                          ezt a sarutlan fényt a tengeren s a földön, amely alszik.



Lutra Creative Commons License 2009.01.16 0 0 29

Bóka László

Gilgames



Kit szeretnek az uruki asszonyok?
Kit gyűlölnek az uruki férfiak?
Gilgamest szeretik az uruki asszonyok,
Gilgamest gyűlölik az uruki férfiak.
Mert Gilgames szép mint a kelő nap.
Mert a szép férfit szeretik az uruki asszonyok.
Mert rútak az uruki férfiak.
Mert a rút férfiak utálják a szép férfit,
de szeretik a szép asszonyokat.

De Gilgames nem szereti az uruki asszonyokat.
De Gilgames nem szereti az uruki férfiakat.
A Paraszt-csillagot szereti, ha befogja égi ekéjét.
Niszaba istennőt szereti, ha megáldja vetésünk.
A Barmok Urát szereti, ki dús legelőt ád.
A Nagar istent szereti, mert hallal tölti a hálót.
A tiszta szemet szereti, Kadi istent.

És Rammán ha haragszik s hegyeket dönt
s futnak a menny s föld istenei
és olvad a hold és hamvad a nap
a viharban
Gilgames könnytelenül jár künn a mezőkön,
Gilgames félsz nélkül hág az oromra,
Gilgames akkor nevet és derűsen feni kardját,
és víg dala, szép dala harsog az égre:

     egy férfi volt a vitézek közt, ki magányos,
     egy férfi nem ismeri asszonyi csókok ízét,
     egy férfi nem állt beteg gyermeke ágya fejénél,
     egy férfi volt, amióta világ a világ,
     Gilgames az, a Magányos.

 

 

Kannus Creative Commons License 2009.01.10 0 0 28
Előzmény: Kannus (27)
Kannus Creative Commons License 2009.01.10 0 0 27
[image1:right]

Csanádi Imre
Mária és Erzsébet.
M. S. mester selmecbányai oltárának szárnyképére (1506)

Erzsébet asszony láttatik e képen,
repdes a magzat, dagadó méhében,
mikoron hozzá maga-személyében
                                 Mária mégyen.

Mária, szép szűz, virágok virága,
piros köntösbe, vont-arany ruhába,
öltözék illő, ékes komolyságba,
                                 mennyei mátka.

Zsong még fülében szava Gábrielnek;
benne is, tudja, megfogant a Gyermek.
Közli nénjével, ihol, a Kegyelmet:
                                 csók kezet illet.

Mennyi méltóság, lebegő kecsesség!
Két hölgy köszönthet egymásra szerencsét.
Fehéren burkol fejet patyolatvég,
                                 sőt repes is még.

Körül tavasznak mindenek örülnek,
fű-fa zöld, kéklőn hegyek ünnepelnek, –
kedvre vad kőszál, varasodva, gerjed:
                                 jöjjön a Gyermek!

Gót arany villog sima-boldog égen,
béke víz tükrén, vártornyok kövében,
szerte-kószáló halandók szivében,
                                 mint soha még nem.

Hát a plánták mily vetekedve ontják,
hódolatként, a reneszánszi pompát!
Kék irisz büszkén bodorítja kontyát, –
                                 söprik a szoknyák.

Les rajongón a kegyes asszonyokra
bíbor orcákkal bazsarózsa bokra;
karcsú tő epren szirom-csillagocska –
                                 mind mosolyog ma.

Jaj pedig, mit nem mutogat még tábla!
Gyermekből Férfi – kínba megy, halálba!
Irtózz, keresztyén! – ama szent dámákra
                                 sandítva bárha.

Ujjong, zsolozsmáz gazdag Selmec-Bánya,
pór, pap, mészáros a keresztet hányja.
Áll a szép oltár! – a Céhnek sem bánja
                                 bő adománya.

Köss batyut, piktor! Nézz új hazát, házat!
Munkát és márkát – jó az Isten – más ad!
Láthatják: M. S. – majd: 1506…
                                 Virrad a Század.

Lutra Creative Commons License 2009.01.05 0 0 26

Rékasy Ildikó

Kedvenc képem



Kávéházban csöndes terasz.
Kerek asztalnál egyedül,
itala mellett elmélázva
csokornyakkendős férfi ül.

Magas, keskeny a képmező,
összeszorítja a teret,
így épülnek gótikusan
egymás fölé a részletek.

A fehér háttérből kiválik
kint néhány ácsorgó alak,
s fehér tetők sejtetik távol
az elmosódó házakat.

Sötétkék tó az éjszaka.
Benne piros és sárga gömbök
úsznak, talán lampionok
vagy sűrű lomb között gyümölcsök.

Olyan, mint egy hóbortos éden:
a friss gyümölcstől roskadó
fák, álomszerű hóesésben.
Nakonxipánban hull a hó.



 

 

/Gulácsy L./

Lutra Creative Commons License 2009.01.04 0 0 25

Hans Arp

Deklaráció



Ezennel kijelentem, hogy a Dada szót Tristan Tzara találta fel 1916. február 8-án délután hat órakor; jelen voltam tizenkét gyermekemmel, amikor Tzara először ejtette ki ezt a szót, s mindnyájunkat elöntött az indokolt lelkesedés. Mindez a Café de la Terasse-ban történt, Zürichben, s egy brióst emeltem bal orrlyukamhoz. Meggyőződésem, hogy ez a szó egyáltalán nem fontos, és hogy kizárólag a hülyék meg a spanyol professzorok érdeklődnek a dátumok után. Ami bennünket érdekel: a Dada szellem, és mi mind dadák voltunk már, mielőtt a Dada megszületett. Első madonna-képeimet 1886-ban, néhány hónapos koromban festettem, mert szórakoztatott, hogy grafikai alakzatokban pisáljak. Az idióták moráljára és zseni-hitére pedig szarok.

Tarrenz b. Imst, 1921. augusztus 6-án

Arp

Lutra Creative Commons License 2008.12.29 0 0 24

Novella Matvejeva

Festők

Egy tenyérnyi helyet mindig lel az ecset.
Rendőröket bosszantva, bátran
szürke, fakó aszfaltra festeget
hány festő, szerte a világban !


Jövő-menő korok talpa alatt
borús mosollyal alszanak a képek.
Szétmossa őket az esőpatak,
a rosszat, jót, a torzat meg a szépet.


Lámpaoszlop tövében hiába ácsorog
az éhenkórász festő. Lábak, lábak...
Villognak a turistákkal tömött hotelsorok -
a turisták: galériákba járnak.


Néha egykedvűen, mint ki lakbért fizet,
pénzt kotor elő egy-egy arrajáró.
Csöng az aprópénzre váltott műélvezet.
Vagy alamizsna, koldúsnak kijáró?


Akad-e egyszer, aki ránevet,
vagy szerencsét kíván neki szelíden?
Vagy akár rárivall: „Piktor, helyet!
Takarodj a mázolmányoddal innen!"


Csakhogy, akár a villám ostorát,
azt nem lehet erre vagy arra rakni.
A földre simuló alázatos csodát
hóna alá se tudja senki kapni.


Arcán cipő csoszog, vagy döngve jár.
Mégis: nincs kéz, amely föl tudja venni.
Garast sokszor vetettek érte már -
megvásárolni mégse tudja senki.

 

 

 

 

Yvy Creative Commons License 2008.12.28 0 0 23


Hermann Hesse:Pillangó

Kis pille könnyű szárnyon,
égszínkék remegés,
gyöngyház-borzongás-álom,
csillog,ragyog s enyész.

Ilyen volt boldogságom:
rebbenő jelenés,
szemvillanásnyi álom:
csillog,ragyog s enyész.
Lutra Creative Commons License 2008.12.25 0 0 22

Csorba Győző

Két múzeum


A Capitoliumot két múzeum szegélyezi
Az egyik a Museo dei Conservatori
Nagy örömömre húsz év után is hamar megtaláltam
a Táncoló menádot ezt az időszámításunk előtti
5. századból való domborművet: egy csodálatos
kígyózó-redőző fátyol-ruhában
táncoló nőalak a jobb kezében
rövid kard míg a balban egy felébe
hasított állattest A látomás káprázatos
csak a fényképező szem rögzítő figyelme
a fantázia roppant ereje tudhatta ezt
s a mesterség tökélye
Itt láttam még a Polihümniát
a múzsa szobrát szó sincs róla hogy
a művész valami emberfelettit
akart volna formálni benne úgy volt
múzsa ahogy múzsa volt Laura
Beatrice Léda vagy Flóra éppen
Egy bájos inkább csitri lány bizonyára a kikötő
párkányára könyököl összehúzza nyaka körül
kendőjét nyilván hűvös van így estefelé
s nézi a messzeséget nézi a vizet
vár valakit tán azt is tudja kit
vagy csak úgy valakit mert mindenik lány
vár valakit
A másik múzeum a Museo Capitolino kicsit szegényebb
főkincsei a római portré-szobrok
a Haldokló gallus és a közismert
Capitoliumi Vénusz ennek egy külön
kis körszoba jutott ide tilos bemenni
s ilyenformán nem járható körül
Viszont a rendezés kiváló ötlete
(vagy véletlen ?) hogy szemben e szoborral
egy sírszobor roskatag öregasszony
megtörten ül tekintetét Vénuszra szegzi
mindenen túli nézéssel amaz meg
elfordul mintha nem bírná a csöndes
egyszerű szókat amiket a kő-szem
s a kő-száj suttog:"Te is ide jutsz majd!"

 

 

 

Lutra Creative Commons License 2008.12.24 0 0 21

Gutai Magda

Léggömbös lány


Ráadták
a gombos cipőjét,
csipkebetétes
fekete ruháját,
a derekán átkötött
piros szalaggal
- bokájáig ért le
a masni vége -


A lepkeháló
egészen új volt;
félszegen húzta
maga után,
s megállt szuszogni,
sárga kalapban,
egy-egy kapu előtt


Esteledett,
mire kiért a faluvégre
Fényképezni nem lehetett már
De a brillantintól ragyogó hajú mester
- összekacsintva a
letakart masinával -
piros léggömböt
adott a kezébe

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

/Niko Piroszmanisvili: Lány piros léggömbbel/

 

Lutra Creative Commons License 2008.12.23 0 0 20

Babits Mihály

Pictor Ignotus


Nagy képtárakban hogyha járok
megakad olykor a szemem
aranyozott, régi képeken ;
fakult a szín, tördelt a vászon,
fátyolt kapott a régi arc,
s csak annál izgatóbb a rajz,
minthogyha három-négy évszázon
által egy mély szem nézne rám.
Nézem: ennyi meg ennyi szám...
Ki álmodhatta ezt az arcot?
mert minden festés álmodás -
hiába: nincs ott írva más:
     Pictor Ignotus.

Szép hercegnőket ismeretlen
hagyott Leonardo sokat,
titkos mosolyban arcokat,
tájakat titkos fényü ködben;
és bársonyok és bársonyég,
ember és tenger van elég
Carpaccio sok dús színü vásznán;
sok ifjú barna angyalok
lázlángu szeme andalog
Botticellinél vágyparáznán;
de nálad mindnél végtelen
mélyebbet sejt a méla szem,
     Pictor Ignotus!

Mi volt kincsed? öröm-e, bú-e?
Sok büszke régi álmodók
Mózesről Michel-Agnolók
és Sybillákról álmodoztak;
Pinturicchióé dús világ
mesemadár és mesefák;
Mantegna Rómát visszahozta;
Crivelli elmerengni hív
s arannyal hímez primitív;
izgat a régi Cimabue
mint egy bizanti ős talány:
de izgatóbb vagy te talán,
     Pictor Ignotus!

Mi volt kincsed? öröm-e, bú-e?
Örömből, búból drága kincs
jele e kép és társa nincs.
Izgat a régi Cimabue
mert neve maradt, műve nem:
neked műved van, névtelen.
Mi az a név? Csupán lehellet
s embernek mégis mindene:
alkot, hogy fennlegyen neve
ősei büszke neve mellett;
te alkottál s neved ma sincs
és vagy, szegény, mint aki nincs,
     Pictor Ignotus.

Rokonok vagyunk, régi testvér:
miként te cellád rejtekén,
rajzolgatok magamban én
s csak folytatom, amit te kezdtél.
Mi vagy te már? Rég földi rög:
de akit rajzoltál, örök.
Ha én így, mielőtt elesnék,
emléket arról hagyhatok,
amit meglátnom adatott,
hogy mások is lássák s szeressék,
nyugodtan húnyom el szemem,
s leszek örökre névtelen
     Pictor Ignotus.

 

 

 

 

/Carlo Crivelli: A Szűz és a Gyermek/

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!