Megint betévedtem ide, és hoztam egy szál szurokfüvet. A fotó nem saját eredeti, mert amikor épp ebből a növényből gyűjtöttem egy zsákkal a szállásadómék kérésére, nem volt nálam a fényképező.
Úgy látom, más nemigen jár erre mostanában; mi tagadás, a kezdeti bőbeszédűség után a Fórum haszna a számomra is a szűkszavúság megtanulása volt.
Kár, hogy nem tudom továbbítani azt az illatot, amitől visszhangzik a szálláshelyem felé vezető utcácska. Merthogy itt most mindenhol ilyen ibolyamezők vannak:
Nagyon kihalt mostanában a Fogadó, ezért földíszíteném néhány apró virággal, mert rám jellemző módon csak a lányokra tudok gondolni, hátha nagyobb kedvvel tévednek ide. A fiúk majd keresgélnek valamilyen italt a bárpult alsó sarkában, hátha akad. A képek szerények, de ezeket legalább már magam fotóztam, a Fogadó hölgyvendégeinek szeretettel:
'97 tavaszán 3 tanulóm akadt össze másik oktató növendékével néhány napon belül az addig legfőbb oktató terepünkön, a Máriahalom melletti dombon (Dorog és Zsámbék között), mert gyakran 70-80 növendék jött össze egyszerre, miután a legtöbb oktató oda járt, ha DNy-i volt a szél. Megúsztuk mindhárom esetet egy karcolás nélkül, de lehetett volna bármelyik végzetes is, ezért elhatároztam, hogy nem várom meg, amíg odáig fajul a helyzet, mert sejteni lehetett, hogy az érdeklődés fokozódik, évről évre egyre több a repülni vágyó, ezért egyre több lesz az oktató is, csak az alkalmas terepek száma nem fog nőni, sőt ellenkezőleg (a fokozódó természetvédelem és a korábban gazdátlan terepek kisajátítása miatt), mert a dombok aligha fognak szaporodni. Ezért, mint a legvénebb hazai oktató ebben a műfajban, elhatároztam, hogy keresek magamnak egy új terepet, ami egy kicsivel távolabb van a fővárostól, a fiatalabb kollégák, meg azt találnak ki, amit akarnak...
Nejem véleménye is az volt, hogy költözzünk, mert a vidéki környezet egészségesebb lesz a gyerekeknek. Így költöztünk Kisfüzesre, aztán öt évvel később, amikor a nejem elvált tőlem és visszaköltözött a fővárosba a gyerekekkel, átjöttem ebbe a faluba, 2002-ben. Elkezdtem kaszáltatni, bozótirtani és kivágatni a kiszáradt fákat a domboldalon és a leszállóhelyeken, amik zavarták a biztonságos repülést, majd írtam egy starthelyrendet (amiben az is benne, hogy itt egyszerre csak 1 kezdő tartózkodhat a levegőben, meg kell várni, amíg leér, és akkor indulhat a következő), elküldtem a Főnökségnek, föltettem a Netre, ezért híre ment, hogy létrejött a legjobb hazai oktató terep, és a fiatal kollégák elkezdtek idejárni a tanulóikkal. De a rendet betartják, ezért koccanásos baleset itt még nem volt.
'90-ben a Mecsek környékén nézelődtem, hogy apró falvak közül valamelyik mellett nincs-e oktatásra alkalmas domb, később egy bakonybéli régi barát hívott, hogy nézzek ott is szét, aztán a Pilisben, majd az Északi Középhegységben tallóztunk, már nejemmel együtt, és amikor sikerült eladni a lakótelepi lakást (amit nejem szüleitől kaptunk, amikor megtudták, hogy nagyszülők lesznek), már célirányosan keresgéltünk, a Mátrától északra levő dombvidéken. Véletlenül bukkantunk Kisfüzesre, a környék legkisebb településére, ahol használhatónak tűntek a dombok, és volt is egy eladó házikó, nagyon is jó helyen, aztán öt év múlva a válásunk után költöztem ide. És kiderült, hogy itt a legjobb a terep. A kisfüzesi házat volt nejem eladta, hogy visszaköltözhessen Bp-re a három gyerekkel, aki pedig megvette azt a falu végén is túl levő házikót, újabb hozzáépítésekkel feltupírozta idegenforgalmi hellyé. Idén, ha itde még a tavalyinál is többen jönnek repülős turistának, és szálláshely gondok lesznek, lehet, hogy a kisfüzesi házat is ajánlani fogom a vendégeknek, mert nincs messze: légvonalban 8 km, hátimotoros ernyővel hamar át lehet repülni. Sőt az is szóba jött, hogy az ottani paramotoros jóbarátnak segítek kialakítani egy kifejezetten motorosernyős bázist a falu melletti kisdomb és nagyrét előnyeire alapozva, mert nálunk időnként már zavaró a "gyalogernyős" oktatáskor, ha túl sok motoros berreg a fejünk fölött...
Keresgélni kell, mert nem mind alkalmas. Nem jó, ha nincs leszállóhelynek való terület, vagy ha szélfelől másik domb van túl közel és légörvénylést okoz, vagy ha elektromos vezeték a veszélyforrás. Van ami az ügyes célraszállóknak még jó, de az ügyetlenkedő kezdőknek már nem. Az a domb jó, aminek a kopasz lejtőjével épp szembe fúj a szél. Olyan, amelyiknél nagyjából mindegy, mi a szélirány, nemigen van idehaza a fedémesin kívül, csak sokkal kisebb és bokros-fás, Tatabánya közelében. Olyan van egy tucat szerte az országban, ami csak 1 szélirányhoz jó.
Ha ilyen jól elmarad a tél, akkor talán meglátogatnánk. :)))
Persze, csak ha az autónk nem esik szét, ma már alig tudtam vele hátramenni, a kuplungnak valami komoly problémája van. Hát úgy állok le azóta, hogy csak előre kelljen menni - de ez nem a hosszú távú megoldás, úgy érzem. :)))
Nemcsak udvariasságról van szó (ami lehet, hogy születési hibám), hanem arról is, hogy a régi és mostani tanulóim a FB-on beszélik meg a szakmai ügyeiket (hová menjenek repülni a nálam sikerült vizsga után, milyen ernyőt vennének, vettek, adtak el, hogy próbálták ki, milyen időjárás várható, és efféléket, közben várják a véleményemet, sőt csak azon keresztül üzennek olyasmikkel kapcsolatban, amikre tőlem várják a választ, mert szinte a FB-on élnek, és az e-mailt már elfelejtették, a többi régi ismerőseimmel együtt...
A jó kívánságaidat köszönöm, talán úgy is lesz, és akkor lehet itt megint topik tali.
Nem túl értelmes az "a Facebook-on, ahol csak azért maradtam meg, mert nem szeretnék csalódást okozni a sokadalomnak, aki tényleg régi, vagy újabb ismerős..." elolvasása után bejelölni fészbukon valakit - de azért mégis megtettem. :)))
Hódolatom a Fogadóba tévedő Hölgyeknek, Tiszteletem az Uraknak!
Sziasztok!
Nyáron arra gondoltam, hogy majd télen több időm lesz ide is bekukkantani, de kiderült, hogy nincs is tél, és több teendőm akad minden nap, mint valaha.
Most is csak azért vagyok gépközelben, mert eddig ma még senki sem jelentkezett be hozzám, hogy a dombra invitáljon, egy kicsit a repülést gyakorolni, ellenben egy rakás e-mail várja az azonnali választ szakmai ügyekben, és nem hagyhatom tanácstalanságban egykori tanulóimat, meg az érdeklődőket, és a túl sok ismerősömet, aki bejelölt a Facebook-on, ahol csak azért maradtam meg, mert nem szeretnék csalódást okozni a sokadalomnak, aki tényleg régi, vagy újabb ismerős...
A folyamatos, szinte minden nap reggeltől-estig a terepen szaladgálás, meg a sok firkálás közben szinte észre sem vettem, hogy új év van, ezért csak most hozok néhány szál virágot az általam kedvelt Fogadós Hölgyismerőseimnek, a közelgő tavasz reményében:
Hja kérem, anno itten nagyon nagy élet volt, el is varázsolt hát... Ezé' - 2008-ban - betértem a fogadóba, emígyen:
… hogy a ponty mondjon egy csúnyát, hát ponty most kellett a rollerem bal hátsójába a defekt?
Hiába, ezek az erdei utak sem jobbak a többinél. Lehet, talán rámentem egy gondos turisták által elhagyintott sörösüveg-romra. Nincs velem CroWa, roller-pótkerék, nincs mit tenni, itt köll hagynom a vasat. Tarisznyámban némi spárgát lelek, hát jól egy fához kötözöm. Igaz, nem fiatal már, se Hi-Fi-je, se GPS-e-riasztója: nem kellhet senkinek. De ezt gondoltam anno hasonló, öreg -szívemcsücske- Totoyámról is, mégis elkötötték majd’ az ablakom alól… Hát persze, már sötétedik is, nincs elemlámpám sem - a baj nem jár egyedül. Csak én. Hát kellett nekem (hogy még hamarabb öregedjek?) kíváncsiság, hogy milyen lehet az a békés völgy, s vendéglátóipari egység, melyről annyit olvastam. De már nem lehet messze, lejtmenetben ritkulnak a fák is, nosza elindulok az apostolok lován. Az erdő árnyai baljósan sötétek ugyan, a neszek-zajok sem a Shadows zenéi. De én Ulanbator vagyok, „nem ijhödök meg száz birkátu’ sem”. És lentebb már sötétlik is egy ház, ablakaiból sárga fények indulnak, talpam alatt már ösvényt érzek – hát csak járnak erre jóemberek. A cégért nehezen látom, valami „Ogre”-t azé’ mintha…
Ha már eddig eljöttem én biz’ – egy életem-egy halálom – bémenek…
