A pirotechnikával kapcsolatban egy elöltöltős boltossal konzultáltam. Valami olyasmit ajánlott hogy a lőkúp helyére egy jelzőpatronnak megfelelő szelencét kell csináltatni. És így már nem engedélyköteles. A lőpor un. hagyományőrző pirotechnikai lőpor amit kis papírcsomagba 3gr árulnak.
Persze az igazi ha a csapat elér egy létszámot és hivatalos lővészegyesület alakul, mert akkor bizonyos feltételek mellett lehet csappantyút is alkalmazni. Azt hiszem a szegediek is így csinálják. De hát ők vagy 60-an vannak.
Showtimes meg ne puffogj...ez nem véres dolog csak hobbi, szabadidő hasznos eltöltése. Örülj neki hogy nem kell osztrákokat hívni vagy oda menni ha osztrák gyalogost akarsz kaszabolni. :D Egyenlőre ugyis csak elöltöltőzésre akarok egy felszerelést. Egyébként ugy tudom az átállt sorezredek lecserélték a sapkarózsát nemzeti színűre. Sőt sok ezred magyar zászló alatt vonult csak néhány tartotta meg az eredeti zászlót. Sőt a nyári hadijáratra Görgei átszámozta az ezredeket. Azok is honvédzászlóaljakká váltak és a végén már az újonnan sorozottak többen is lehettek mint az eredeti személyzet.
A szab. harc első felében ezek az ezredek a harci tapasztalataik miatt nagyon sok katasztrófális vereségtől mentették meg a sereget.
Az egyik ilyen példa Bábolna ahol egy sorezred zászlóalja zászlóaljnégyszögbe addig tartotta fel az üldöző vérteseket amíg az utolsó magyar csapat el nem tűnt a látóhatáron.
Trencsénynél azért jóformán csak egy lórólesésnyire voltak a kurucok a sikertől.
Voltak jól képzett alakulatok, mint a palotások, a zsoldosok, de nem csak elhatározás, hanem első sorban pénz kérdése volt egy professzionális hadsereg felállítása. Egyébként a kurucokhoz valóban a portyázó harcmodor állt a legközelebb, de ennek ellenére elég sok várat sikerült ilyen-olyan módon, sokszor fortélyjal bevenni.
A tervek szerint a gőzössel megyek, de jó a közlekedés Miskolcról menetrend szerinti vonattal, autóbusszal is Kassára, további a 3-as főúton egy jó óra kocsival. Kassán pedig a gyülekezőhelyen lehet csatlakozni a menethez.
Showtimes:Légyszí ne provokáld a labanc hordát meg földig dozerolják a kuruc tábort :DDDDDD Egyébként azt nem lehet elvitatni hogy a kuruc sereg taktikailag szánalmas fegyelmezetlen csűrhe volt. Jobban tették volna a magyar hadvezérek ha egyáltalán nem bocsájtkoznak ütközetbe az osztrák sereggel. Sajnos ez nagyon hasonló volt a amcsi függ. háborúhoz. A gerilla harcmodor illett a kurucokhoz. Fegyelmezetten támadni együtt manőverezni nem tudtak. Sajnos 7 év is kevés volt egy ütőképes kiképzett sereget állítsanak fel. És ez sajnos csak és kizárólag a felső vezetés hibája volt. Nem pénz kérdése volt mert fegyverek megvoltak és önkéntes is volt bőven. Az is nagyon elkeserítő volt hogy alig sikerült nagyobb erődöt bevenniük ami miatt rengeteg katonát kötött le az ostromzárak fenntartása.
amivel lőni lehet az fegyvernek minősül és fegyvertartási engedélyt kell rá beszerezni. Nem számít, hogy 300 éves muzeális darab, vagy modern. A tűzijáték is engedélyköteles bizonyos méret fölött. A felhasznált pirotechnikai anyag lőportartalma alapján szabják meg (fejből nem tudom hány gramm a határ). Tehát még a sortűz se oldható meg olyan egyszerűen, a tüzérség meg pláne nem (ráadásul profi mérethez már szakvizsga is kell). Nem lehet barkácsolni, mert életekbe kerülhet.
Most nem keresem elő, de valahol azon agyalogtál(többek között) hogy a Rákóczi kurucaitól legalább annyira tartottak a falvakban mint a labancoktól. Biztos azért volt olyan széleskörű a társadalmi támogatottsága a Rákóczi szabadságharcnak.Persze tudom akkor még társadalom sem volt........
Arról meg végképp nem tehetek, hogy nem nagyon érted miszerint tőlem aztán mindenki olyan hagyományt őriz amilyet csak akar,meg lehetősége van.Biztos nagyon zavar a szemellenződ.
Most már csak egy népfelkelő k.k. sorezredet kell találni és őrizheted hagyományaikat.:)Persze voltak szerb meg horvát népfelkelők is, iszonyat kegyetlenséggel bántak el a magyar lakossággal (tehát civilekkel) tudok dokumentumot is idézni ha fontos.Szép hagyományok.
Persze egy korabeli sorezrednél a sortűz fontos elem lenne.Anélkül úgy festene a dolog mint a 80-as évek elején a TV-ben játszott rétestészta szovjet Háború és béke sorozat.(Volt vagy 20 része). Na ott például egy puska sem sült el a borogyínói csatában.
De a sortűz mág vaktöltéssel is, bizonyos engedélyekhez kötött e vagy sem? Ki tudja azt manapság? A Congréve rakétáról már nem is beszélve.Az nem analóg a tüzijáték rakétával. Viszont lehetne modellezni egy osztrákokat szórakoztató tüzijátékos csepűrágó társulatot!:)
A Tavalyi SAvarián volt egy osztrák középkori kiságyúval nyomuló és tüzelő társulat(jó felyek voltak amúgy) ők tüzeltek is az ágyúval.Nade náluk minden máshogy megy.
Jó hír a kuruc hagyományok tisztelőinek (labancok kéretik csendben dühöngeni) , hogy a hónap végén a Nagyságos Fejedelem újratemetésének centenáriuma alkalmából a Rákóczi Szövetség szervezésében gőzös indul Budapestről Miskolc és Hegyalja érintésével Kassára, ahol leróják kegyeletüket II. Rákóczi Ferenc és családja, sorstársai hanvai előtt a Szent Erzsébet dómban.
Aki teheti jöjjön turistaként is, lássák Kassán, hogy tiszteljük a nemzet nagyjait ( október 29. 10. óra, Kassa).
Jó ötlete egy a magyar oldalon harcolt sorezred...van több ötletem is
39. Dom Miguelnek azt hiszem mind a 3 zj.-e magyar oldalon nyomult
de van más ötletem is!
A felszerelésről még nem tudom mennyibe lenne de a puska ha olyat akarok ami teljesen lőhető replika az vagy 200e és akkor ez egy egész olcsó mert van ennél drágább megoldás is. Az olaszok által gyártott kovás osztrák puska 280e. Az eredeti Augustinok még borsosabbak. Most láttam egy aukciós oldalt ahol a lovassági pisztoly 500-600e.
Jelenleg tervezési fázisban van egy pirotechnikai vetőcső kategóriájú gyalogsági puska de valószínűleg az is 80-90e körül lenne. Ez egy borzalmasan drága hobbi.
Ha nem akarunk füstöt meg sortűzet akkor is 10-20e hasonló külső megjelenésű csak dísznek jó puska.
A legolcsóbb valószínűleg egy röppentyűs üteg lenne mert ahhoz nem kell lőfegyver csak egy tűzér szablya. Az állványt össze lehet ütbi házilag, a rakéta lehetne legálisan eregethető tűzijátékból fabrikálni. Persze nem tudom ez mennyire lenne veszélyes dolog. :) Erről a pirotechnikai szakember tanácsát kellene kikérni.
A legolcsóbb egyértelműen a népfelkelő. Kaszát bárhonnan lehet szerválni, mármint vidéken!!! :))
Nyilván nem eredeti, a régiség piacokon is hasonló áron mennek a kardok, s jelentős számban kínálják. Nyáron egyszer kinéztem, s 6-7 árúsnál volt, s általában több típusú, több példányban. Ugyanígy puskák is voltak, természetesen replika, nagy választékban. De első világháborúsnak mondott agyonrozsdásodott fémrészt ( tehát tus nélkül) 15 ezerért kínált az eladó. Ezt megjegyeztem.
Én szerintem szó sincs itt lenézésről.éppenséggel nincs kedvünk a sógorék hagyományait ápolni még a tagadhatatlan magyar vonatkozások ellenére sem. De mindenki azt tezs amit csak akar.Tőlem akár még maori hagyományt is őrizhet amíg nem én vagyok az étlapon.:)
A skótok tényleg skizofrén helyzetben vannak, mivel döntő többségük még nyelvét is elvesztette. Amennyire tudom azért többségük igen büszke skót származására, s a klánok saját mintájával díszített szoknyába öltöznek ünnepeiken. Ezredeik skót ruházatban, skót dudások vezetésével harcoltak. Hagyományőrzőik tudtommal nem a piros kabátos angol hagyományokat ápolják. (de részleteiben nem ismerem, Skóciában nem jártam, csak amit olvasok, látok róluk).
Államiságuk ugyan rég megszűnt, de jó úton haladnak a visszaszerzését. Újra működik a skót parlament, s nem vennék rá mérget, hogy egy-két évtized múlva helyreállítják államiságukat is. Tudtommal már most nagyon erős lobbitevékenység zajlik ennek érdekében.
Amennyiben megoldható ebben a topicban azért első sorban a magyar hagyományőrzőkkel, hagyományokkal foglalkozzunk.
Tudod még akadnak ebben a honban olyanok, akik számára fontosabb Buda visszavívása, mint a császárért vívott csata a Rajna mentén.
Egyébként természetesen minden magyar vér fontos, de nem mindegy, hogy milyen hagyományokat kívánunk őrizni, ápolni, tovább örökíteni. Már megvitattuk, nálam továbbra is fontosabb a kuruc, honvéd hagyományok ápolása, mint a labanc, császári... pl. elismerem, hogy Benedek jó katona volt, de Klapka, Görgey és társaik példáját tartom követésre méltónak. Az én fülemnek szebb a Klapka induló, mint a Radetczky marsch...
Jó kicsit kisarkítottam a dolgot de azt hiszem mindenki tudja mire gondoltam.
A sörözés belefér a megfelelő helyen és időben és ugyanez igaz a cigizésre is. Mondjuk ne sorakozóban vagy felvonuláskor. Persze biztos nagy áldozat ez a láncdohányosoktól. Meg hát megérteni sem tudom őket mert életemben egy percet sem füstöltem. :)
Visszatérve ide a Görgei topic felvetésére: Igen lehet hogy igaza van a sok "magyarkodó"-nak. De valószínűleg nemsok értelme van itt agyalognom milyen csapat alakítgatása lenne a megfelellő, mert ugysem lesz belőle semmi. Nincs a mai Mo-on annyi ember aki tudna elég pénzt vagy időt költeni egy ilyen hobbira.
Az ilyesit kétféle képpen lehet csinálni.
1. Egy kemény mag akinek van elég kézügyessége és szorgalma hogy alacsony költséggel megcsinálja a felszerelést a csapatnak ahová csak csatlakozni kell az érdeklödőknek. Ekkor az új belépőknek szinte semmi költsége nincs viszont hosszú időbe telik amíg teljes jogú (rossz kifejezés de nincs rá jobb szavam) tagok lesznek.
2. Mindenki maga költ s felszerelésére viszont ekkor el kell fogadnia hogy azt kell megvennie amit az eddigi tagok meghatároztak. Ott kell csináltatnia hogy egységes legyen a megjelenés. Ez baromi drága és felveti a konfliktus lehetőségét. Aki korábban csatlakozott vag alapító volt valószínűleg kicsit aggályosnak tartaná hogy egy újonc is teljes jogú tagként beleszóljon a csapat ügyeibe. Pedig aki annyit ráköltött ennyit a felszerelésére joggal várhatja el ezt.
Vélemény?
1. honvédzászlóaljról mi a véleményetek? Az pesti volt és végig harcolta a szabadságharcot. Ott volt szinte az összes nagy csatában.
A sörözés mért nem fér bele? Az autentikus nem úgy mint a cóla.:)(őseinknek több eszük volt minthogy cukros kátránnyal mérgezzék magukat)Dohányozni is lehet autentikusan mondjuk pipával.Napersze nem a sorban díszelgés közben.
De most ugye nem a nem löhető dolgokra gondolsz? Az Excaliburban érdeklődtem hogy az ilyesmi hogyé van és farncia kovás muskétát tudnak 40e-ért. Azt hiszem az elöltöltős kollégák most feszítenének keresztre de egy csőcsere a minimum hogy akár pirotechnikai vetőcsőnek jó legyen.
A francia egyébként kb. megfelelne azt hiszem a honvédeknek mert ők sok kovásat használtak. Többek között 1798M mintájút ami nagyon hasonlított a francia 1777M-re.
A kardok olyan 25-35e között vannak. Az egyenruha varrható házilag is ha van minta.
De ami a legfontosabb a hagyományőrzésben (szerintem) a korabeli harcászat és tábori életmód bemutatása.
Ebbe nem fér bele az érdeklődők előtt sörözés cigizés, mobiltelefonálás vagy karóra, stb.
Műsor kell! Nem csak csatabemutató. Szerintem sok hozzáférhető anyag volt mit főztek milyen szolgálatokat végeztek a katonák. Hogy építették ki a tábort, hogy kezelték a sebesülteket, hogy szórakoztak. És a legfontosabb milyen volt a kiképzés. Egyéni és a csapat egyaránt. De azt hiszem ezt már írtam valahol. Nos nekem valami ilyesmit jelent a hagyományőrzés. A felszerelés meg a lehető legolcsóbb de legteljesebb legyen.
Utángyártott kard és puska is egészen elfogadható minőségben és áron kapható - csak járni kell a régiség vásárokra, piacokra, elég nagy a felhozatal még vidéki nagyvárosban is, Bp-en gondolom még többől lehet válogatni.
Igazából még én sem tudom megvalósítható e egy olcsó 19. sz.-i felszerelés, fegyverzet...csak a sok nezézségben az ember könnyen feladja. Szeretném elérni hogy nem legyen több pár tizezernél.
A római hagyományőrzés kivcsit talán egyszerűbb...ha tud olcsón szerezni néhány alapanyagot...fa, vaslemez, vascső, korlátvas...az utóbbit valami hulladékátvevőből...esetleg olcsón bőrt...akkor már csak kézügyesség kérdése az egész
A dekorfűrész és a sarokcsiszoló alapfelszerelés. :))) Persze nem árt ha van egy ismerős akinek van eszterga...pl. gladius markolata :)
A komáromiak saját zsebből és lehetős legolcsóbban igyekszenek megcsinálni megszervezni mindent. Mindenki ugys egít a sapatnak ahogy tud. Aki épp tud egy kis olcsóbőr anyagot vagy ingyen rétegelt lemezt az azt szerez. Ha valaki csak a fellépésekre megy el és részt vesz az edzéseken annak is örülnek. NAgyon rendes csapat. Igazából meg tudod tanulni a római életmódot mert a több napos rendezvényeken vagy a nyári táborukon van lehetőség a római légiósok életét élni.
Nem csak harc van az tuti. Ahogy valaki egyszer elmondta a felszerelésük sufnitunning de nagyon igyekeznek. Van egy kettő saját mester álta készített fegyver és felszerelés de a legtöbb az ő házi gyártmányuk. Azt hiszem óriási dolog hogy eddig eljutottak saját erőből és szinte 0 külső segítséggel. Én leborulok előttük. Ez az a dolog ami nagyon kevés pénzből és hatalmas lelkesedésből kihozható. Azt hiszem többen csinálnák ezt a hobbit csak ugy mint te nincs pénzük erre. 200-300 e ft kigazdálkodhatatlan egy átlag magyarnak még ha keres is.
Mindenesetre én megprbálom hátha nem vagyok egyedül az elvakultságommal.
showtimes: mondjuk hogy kompromisszumra hajló vagyok..:) meg a honvédeket max. a harctéren írtom, sör (esetemben kola) mellett szívesen kocintok velük. A korabeli harcászatot meg közösen is lehet gyakorolni...a Legio Brigetio is csata után szívesen átmegy sörözni a germán táborba :DDD Szerintem beleférne egy csapatba mindkét oldal, max. mindig és mindehol lesz ellenfél.
Jó topic, és "in medias res" jelleggel rá is tapintottatok a lényegre. Vagyis, hogy miért lép vissza sok ember ettől a dologtól, amely alapvetően nagyon jó, érdekes és izgalmas dolog. Én személy szerint az ókori római hagyományőrzés után érdeklődöm. De sajnos éppen az az egy dolog tart vissza, a pénz. Legjobb tudomásom szerint egy római katonai felszerelés kompletten kb 200-250 esetleg 300 ezer forintba van. Na most, nekem messze nincs ennyi pénzem, sőt úgy is mondhatnám, csóró egyetemista vagyok az örök álmával, hogy egyszer egy római katona bőrébe "bújhat" és megtanulhat gladiussal harcolni. De ehhez támogatók kellenének, mondjuk Budapest önkormányzata... például... Nemrég beszéltem a komáromi hagyományörzők centúriójával, aki ugyan azt mondta, hogy nem kell fizetni a felszerelésért, csak nekem sajnos Komárom egy kicsit messze van. Meg aztán én úgy vagyok vele, hogy én elsősorban harcolni, római katonaként "élni" szeretnék megtanulni, és esetleg csak másodsorban különféle fellépésekre meg rendezvényekre járni. Az előbbit meg jó volna itt Pesten elsajátítani. Egyébként kíváncsi vagyok, a komáromiak miből finanszírozzák a kiadásokat (kopkaferi, esetleg te tudsz nekem segíteni...?!) Mindenesetre most felkerestem egy illetékest, de még nem érkezett válasz. De... a remény hal meg utoljára. Na ennyit rólam, és tiszteletem minden hagyományörzőnek!!!
A befolyásolhatóság alatt már arra gondoltam, hogy jó lesz a honvéd hagyományőrzés is, ha a császárihoz nincsenek jelentkezők:) (csak vicceltem)
Különböző fórumokon pengesd meg, s biztos lesz olyan "ökörkör" ahol bevesznek. A hagyományőrzők alapjában véve rendes magyar emberek, amivel természetesen együtt jár némi borocska elfogyasztása is ( ezen utóbbira is van külön topic :)
A lótartás szerencsére jóval kevesebbe kerül az említettnél, nyilván helytől, ellátás színvonalától is erősen függ az összeg, ami a mi vidékünkön az évi félmillió körül mozoghat ( csak a 4-5 évvel ezelőtti árakat ismerem, s kerekítettem inflációval). Ha saját maga neveli, akkor ennek is csak kisebb része az állatorvosi költség és a takarmány (ha veszi és nem termeli). Szeretek lovagolni s úgy látom, újra kezd divat lenni azok körében akik szeretik és megengedhetik maguknak. A fő gond, hogy a döntő többségüket nem érdekli a magyar lovas hagyományok, csak néhány megszállottat, mint akik közül egyet említettem is. Esetükben ez nem pénz kérdés.
Akik szívesen lennének huszárok (nosztalgia) azok jó részének nem, hogy lova nincs, még lovagolni se tud rendesen. Ők valóban csak talpasok lehetnek.
Látom nem figyelted amit írtam...szép dolog a kuruc hagyomány őrzése..meg a honfoglaláskori magyar lovasíjászat de nagyon szűk kör űzheti. Mert ugye ha te szeretnél kuruc hagyományt őrizni akkor max. talpas népfölkelő lehetsz, kiegyenesített kaszával. :)
A magyar népesség 99% nem rendelkezik lóval. Egy huszár hagyományőrző néhány évvel ezelőtt az írta hogy egy ló tartása év 1-1,5 millió forint. Ennyit sajnos az átlag magyar nem tud költeni. A gyalogos csapatok tagjai jó ha évi 150-200-at birnak. És akkor ez is nagyon költséges hobbinak számít.
Egy középkori vívóegyesületen egyszer számon kérték miért a viking meg kelta, germán viseletben szerepelnek. Miért nem jó nekik mondjuk az Árpád házi vagy kora középkori magyar lovagi kultura hiszen ez a mi igazi hagyományunk. Egyetértettek a hozzászólóval de kifejtették hogy sajnos egyiküknek sincs lova. Néha van lehetőségük elmenni néhány órát lovagolni de ez esetleges nem állandó. A szereplésekre nem vihetik magukkal. Így is sokba kerül a felszerelés. Az árakat pontosan nem tudom de a kardok úgy 30-40 ezreből indulnak. És a páncéling is közel 20-25. Az egyéb járulékos költségek (utazási költségek, kaja a fellépéseken, ezdőterembérlethez tagdíj) is vannak. Bár mindenki tudja hogy a hagyományőrzösdi egy nagyon költséges hobbi.
Valaki egyszer azt mondta nekem hogy Mo.-on a hagyományőrzés nagyrészt a lóról szól. Jó lenne ha nem így lenne. Szerintem a gyalogos is lehet látványos csak ahhoz több, sok ember kell. Mondjuk egy 50-60 fős század már látványos dolgokat is bemutathatna. Sajna ahogy látom a legtöbb csapat itt 10-12 főből áll. Ennyi emberrel nem látványos mondjuk egy hídon való átkelés. Amikor a vonalalakzatból oszlopba fejlődik a század majd a hídon túl ismét vonalba. Ehhez minimum 40-50 ember kell. Egy sortűz is akkor igazán látványos ha nem néhányan durantanak.
Biztos vannak olyan kiképzési anyagok a hadtörténetiben mint mondjuk az Amcsi polgárháború előtt készült anyag amit egy bizonyos Hardee írt aki West Pointon tanított és leírta részletesen az újoncok kiképzésének programját meg azt hogy az egyes csapategységeknek hogyan kell manőverezni (hogy kell végrehajtani) a csatamezőn.
"Természetesen" van kuruc hagyományőrző ismerősöm, a kisrozvágyi ezeres kapitány, neki ez az élete, lévén van egy árpádkori faluja jurtával, rönkfa házzal, veremházzal, racka juhhal, mangalica malaccal és természetesen lovakkal. A millecentenárium évében az egyike volt aki Baskíriából a Hősök terére lovagolt, az utóbbi években meg kuruc túrázik, pl. Zágonból Borsiba vezetett lovas túrát... az idei útvonala Szécsényből Sárospatakra ( remélem nem kell magyarázni a végállomásokat). Szerencsére van néhány ilyen megszállott magyar hagyományőrző. A honlapomon van pár, az árpádkori faluban készült kép.