Pedig két hét múlva megint költözünk. Most remélhetőleg hosszabb időre , a sajátunkba. Egyébként minden csomagolásnál kétségbe van esve Sadie, hogy ő most akkor egyedül marad. Amikor karácsony előtt a férjem haza készülődött, Köksi befeküdt a bőröndbe. Remélem most meg fogják érteni, hogy megyünk, és a lakáshoz tartozó kert meg el is feledteti velük a kellemetlenséget.
Sadie egyébként hajlamos a letargiára. Amikor kiköltöztünk ide, azután 2-3 hétig szomorú volt, nem találta a helyét, hiányoztak a barátai. Bizonyos neveket nem is lehetett kimondani előtte, mert sírni kezdett. - Nem ő volt az egyetlen- Köksinek meg sem kottyant, ő már többet élt itt, mint otthon.
Akkor ez semmiképp nem ugyanaz mint Epernél, szerencsére.
Érdekes hogy ezt csinálja. Még ha Kökény művelné, azt meg lehetne érteni, esetleg attól tart, hogy megint el kell költöznie valahová. Lehet hogy ő mesélt ezekről Sadienak, és ő meg komolyan beparázott :)
Akkor azt hiszem, hogy Sadienél ez csak műbalhé. Ha sétálni indulunk, akkor szokott összegörnyedni és megmakacsolni magát. Nem remeg, de nem esik jól neki az indulás ez látható. Viszont kint meg már jól érzi magát és ez is látható:))))
Ami a csókokat illeti, Kökény szinte már tolerálhatatlanul "nyalakodós". Mondjuk ő egymaga egy kis szeretet gombóc. Sadie már nem osztja a kegyeit csak úgy. Ha puszi van, akkor azt nagyon ki kell érdemelni, vagy egy sültcsirkének kell hűlnie a konyhapulton:)
Hát bátor sose volt, de a félelme is egyre komolyabb méreteket öltött. pl: imád kocsikázni, és persze lobogó füllel kiszagolni út közben. aztán már nem szagolt ki, csak ücsörgött, sőt ősszerezzent, és lebújt az ülés alá ha elhúzott mellettünk egy kamion. előfordult, hogy csak üldügélt a szőnyegén, és remegett. aztán mikor elkezdett fogyni is, egyből orvoshoz vittem. szed rá gyógyszert, azóta teljesen kivirult, sőt, már kimondottan huncut lett. :) de ez sem végleges megoldás, nem szedheti örökké a tablettát. hosszútávon kell majd valami vesebarátabb megoldást találni.
Nálunk is téma a puszilkodás:) Már akartam kérdezni, hogy Eperkénél mik voltak a tünetek, mert néha hajlamos vagyokazt hinni, hogy Sadie is mintha pánikbeteg lenne.
Eper is simán bebandzsít, ha pl közelről a szemébe nézünk. :) ez is olyan vizslás dolog lehet.
az egyik kedvencem még, imád puszit adni, de hogy miért pont csak szájra... :) felmászik a fejünkre, és fogni kell hátul a grabancát, hogy ne smároljon le kajakra. és ott küzd meg furakodik hogy szájközelbe kerülhessen. :)
Úgy látszik ez nagyon csajos tulajdonság:) Sadie is a "ki a gyönyörű" szövegre gerjed. Amint látod a lenti masnis képen neki keresztbe állnak a szemei.:)de ez a szexepile. Nincs egyébként semmi baja, legalábbis a szem specialista Szentgáli nem talált nála semmit anno.
Eper szintén. :) És olyan mint egy igazi modell, sokféle arca van. szólunk neki hogy figyeljen, ő meg elkezd arcokat vágni, és csóvál ezerrel. :) ilyenkor még jobban belelovalljuk, és elkezdjük a "nagggyon szép vagy.." szöveget, és már pózol is. :)
ezt a képet már korábban feltettem, csak érdekességképp mégegyszer hogy milyen a komoly-büszke Eper :
nagyon jól felszerelt rendelő, és az orvosok is felkészültek. Winter doktorhoz érdemes leginkább menni,(merthogy többen vannak) és ő csak hétfőtől szerdáig rendel.
nekem az tetszett, hogy amikor beteg lett Eper, és én sejtettem, hogy mi a baja, mindenhol hülyének néztek amikor előadtam. a Winter pedig segített a pánikbeteg Eperkén. :)
Édik. :) a mi lányaink is haláli pozíciókat tudnak felvenni, főleg télen volt vicces, ahogy Eper folyton Belcsi ölébe akart feküdni, hogy melegedjen. :)
nagyon örülnék ha összehoznál egy virtuális megbeszélést e leendő büszke papával/papákkal.
a többek között nekem szánt regényt nem olvastam el, mivel az alsó két sorból kiderült, hogy nem vizslákról, de még csak nem is kutyákról szól. és mint korábban kifejtettem, az ilyen jellegüek nem érdekelnek.
Köszönöm szépen! Most már kezdek megnyugodni,mert ő a harmadik doki, akit ajánlottatok (többesszámot "összvizslás fórumajánlat" értelemben :O) ), úgyhogy biztosan találunk közülük valakit, aki tud segíteni. A héten megpróbálok neki beszerezni egy másik fajta sípot, az ultrahangos nem nagyon jött be, de most a másik topicon javasoltak vadászsípot, mert hogy az ultrahang esetleg zavarhatja a kuttyot, és talán azért viselkedik néha furcsán, ha hallja. Jó lenne valami üzembiztos megoldás, amit meghall.
Már a férjem megelőzött a címmel:)) Csak még annyit, hogy nyugodtan hivatkozhatsz a sokgyerekes Sadie-re. így emlékszik ránk. Nekem személy szerint nagyon hiányzik, mert itt még nem sikerült hasonló orvost találnunk.
Ok zárjuk le a vitát és mindenki maradjon abba a topicba amit szeret.Csak megjegyzésként írom hogy mikor bluemary írta a bejegyzést akkor rákattintva a te e-mail címedet írta ki a gép viszont kriseva-ra kattintva az írta hogy az e-mail címe nem publikus.És érdekes hogy most este bluemary e-mail címe nem publikus viszont kriseva e-mail címe megint az....
Valoszínüleg akkor az index hülyült meg délután....
De tényleg zárjuk le a témát!Mindenki írjon oda ahova gondol.
Igen, szívesen venném, küldd el légyszi. Most begyűjtök mindenkit, akit ajánlanak, aztán aki a legszimpibb lesz, ahhoz fogom vinni. Nagyon helyesek a lányok :O)
Már bocsáss meg,de Neked üldözési mániád van.Én a másik topicban világosan,és értelmesen megmondtam,hogy nem bírlak,egyáltalán nem vagy nekem szimpatikus.
Miért kéne ezért nekem új nicknevet előkaparnom?Vagyok annyira "tökös",hogy saját nevemen,-amit már sokéve használok-,mondjam el,ha valami nem tettszik.
Én elmondtam a másik topicon a véleményem,olvashatja bárki,ott is elmondhattam.Miért kéne itt is elmondanom?
Hogy onnan eljöttél,azt is saját magadnak köszönheted....amilyen az adjonisten,olyan a fogadjisten...azért látom,visszajársz olvasgatni.Miért nem ott válaszoltál,ha úgy gondolod,hogy én vagyok ez a nicknév?
Külömben sem állnál velem nagyon szóba,mert nekem per pillanat 3 kutyám van,de egyik sem vizsla.Régebben volt vizslám.Ezt a másik topicban pontosan tudják,mégis szóba állnak velem....meg még sok más helyen is.
Csillaghegyen tudok egy nagyon jó állatorvost. Lelkiismeretes, kedves és nem elhanyagolható tény, hogy ő maga is vizslás. Ha kell az elérhetősége szivesen elküldöm mailben.
Stpk, az az igazság, hogy amint már említettem két partiképes pasit is tudok, aki szerintem örömmel vállalnák az apaságot. Ha lesz alom, akkor pedig egy gyermekre már vevőt is tudnék. Egy olasz kollégám beleesett a fajtába -nem csoda és őszre szeretné teljesebbé tenni az életét egy vizsivel.
Ehhez miért kellett külön nicket létrehozni? Itt simán elmondhatod a saját véleményed, egyébként pedig csak a ti javaslatotokat követtem. És csináltam egy új topicot, remélem rendszeres vendég leszel itt is, akár mindkét nickeden...