A tudósok többsége egyik oldalról zseni, másikról kétbalkezes amatőr. Nem is a tevékenysége a lényeges ebben az esetben, hanem, hogy az FBI ebben az irányban is az USA-ban jól bevált kiprovokáló módszert alkalmazta, mint más, "mezei" ország esetében. ( na persze, ha a hír ezen része igaz)
Azt írják, 10 éven keresztül tanácsadó volt (mellékállásban) egy közelebbről meg nem határozott tevékenységű izraeli cégnél. Tíz évnyi - vagy legyen kevesebb, de akkor se újonc az illető - feltételezett beszervezettség után felhívja őt egy ismeretlen telefonáló azzal, hogy üdvözlöm, itt az izraeli titkosszolgálat, szeretne-e nekünk dolgozni:
"The affidavit by FBI agent Leslie Martell said that on Sept. 3, Nozette received a telephone call from an individual purporting to be an Israeli intelligence officer. The caller was an undercover FBI agent. Nozette agreed to meet with the agent later that day at a hotel in Washington and in the subsequent meeting the two discussed Nozette's willingness to work for Israeli intelligence, the affidavit said. (...) The agent explained that the Israeli intelligence agency, Mossad, would arrange for a communication system so Nozette could pass on information in a post office box."
Jó, nem biztos, hogy az orrunkra kötik, pontosan hogyan történt a lebuktatás, de ez alapján ez volt az első komoly megkeresése - tehát addig nem hihette azt, hogy nekik dolgozik. Ha meg nekik dolgozott, akkor szégyen, hogy ennyire nem képezték ki, hogy ismeretlen cukrosbácsinak nem szabad csak úgy bedőlni.
Érdekes részlet a cikkben említett "másik ország", ahova viszont valóban úgy tűnik, hogy vitt adatokat.
Ez nem igazi Moszat-ügynök, csak szeretett volna az lenni és sok pénzt kapni. Izrael csak helyeselheti, ha egy ilyen anyagias és butácska jelentkezőt idejében leállítanak.
Az Obama kabinet új Közel-Kelet politikája úgy látszik a "szerveket" is eléri. Különösen, ha a lebuktatás módszerét tekintjük. Ez kellemetlenebbnek ígérkezik, mint a Poland ügy volt...
c&c: first decade ---> ez csak csere a német verzióra!!!
vampire bloodlines
films: magyar szinkron
alkonyadtól pirkadatig 1. (George Clooney, Quentin Tarantino, Salma Hayek - öt perc :D)
bőség (Meryl Streep, Sam Niel)
Sophie választása (Meryl Streep)
én, a kém (Eddy Murphy) (nagyon állat film :P)
az ördög maga (Harrison Ford, Brad Pitt) alapmű
gyomok között (Jack Nicholson, Meryl Streep)
első a szerelem (Uma Thurman)
(akit minden film érdekel odaadom 5000Ft-ért az egészet)
de cserébe is benne vagyok
főleg német játékokra vadászom talán van köztetek olyan akinek van néhány és angolra vágyik. Csere lehetőség lehet film is akár de a következő játékok érdekelnek:
Annyira ismert volt politikai attitűdje, ha ügyesen csinálja akkor se jutott volna érdemi információhoz. Egyébként a végén még igazuk lesz akik a 40'-es évek balos értelmiségét bemártották az '50-es években.
Szerintem ez az egész arról szól, hogy jól el kellene adni a kémkönyvet és nyomtak neki egy kis promóciót. Az előkerült, eltűnt orosz iratokkal meg nagyon óvatosan kell bánni...
A linkelt cikkben semmi bizonyíték nem szerepel, az ő linkjükben sem... egyébként nem igaz, hogy a britek mindent tudtak ami Los Alamosban történt, az meg pláne nem, hogy a helyszíni kémeiket überelhette volna egy "távügynök". Az illető dolgozhatott a SZU-nak, de nem tartom valószínűnek, hogy az említett fontosságú személy lett volna.
szeretnék hasznos és igazságnak megfelelő információhoz jutni a Dreyfus-üggyel kapcsolatban. Egy kémkedés történetéről szóló, Janusz Piekalkiewicz által írott könyvben olvastam, hogy a közkeletűen elterjedt felfogással ellentétben nem Walsin-Esterházy volt az ügy főszereplője, hanem egy állítólag mind a mai napig ismeretlen francia vezérkari tiszt. Az ügy hátterében pedig az új fejlesztésű 75 mm-es ágyú állt.
Nem tudom, vajon mennyire megbízhatók ezek az információk, vagy csak a francia hadügy és igazságszolgáltatás baklövéseit leplezni próbáló dezinformációkról van szó. Nem ismerem Piekalkiewiczet sem. Ő egy Alwin nevű francia ezredes két vh közötti kutatásaira hivatkozik, de róla semmit sem tudok.
Akinek van vmi infója ezzel kapcsolatban, kérem ne hagyjon kétségek és bizonytalanságok közt vergődni:-)))))))
Nem, én úgy tudom, hogy Németországban kutatható, volt is olyan magyar aki a Stasi archívumból kapta meg anno a megfigyelési dokumentumait.
"nyilván" a magyar állam nem kérte ki hivatalból, de azért vannak érdeklődő polgárok. Hátha valaki ezt, azt összegyűjtött... megérne egy rendes szakpublikációt is.
Az oroszok 55 végén, 56 első felében feltérképezték a magyar pártvezetőket, egészen le megyei első titkár szintig, s kartotékot csináltak róluk (érdeklődésüktől a SZU-hoz való viszonyukig), amit állítólag Brezsnyev idején bezúztak. Azért csodálkoznék, ha a KGB-nél ne lett volna másolat.
Szudoplatov. ,,A Kreml és a felderítés. Speciális műveletek." Folytatás. ..........................................................
5. Rész. A szovjet felderítés a háború előestélyén.
A Tuhacsevszkijjel szembeni leszámolás hátteréről és előtörténetéről.
1937 májuaában letartóztatták a nyolc fős Tuhacsevszkij-csoportot, amely a szovjet katonai vezetés színe javát tartalmazta, hazaárulással vádolták őket, kémkedéssel és titkos összeeskűvéssel, melynek célja a kormány megdöntése lett volna. Mindössze két hét telt el ezután, és a zárt ajtók mögött ülésezett hadbíróság ítélete nyomán agyonlőtték őket. Így kezdődtek a tömeges repressziók a hadseregnél, melyek eredményben közel harmincötezer parancsnokot érintettek. A hadvezérek csoportjából a leghíresebb, kétségtelenül, Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij volt, aki nagyon sokáig a hadügyi népbiztos helyettese volt és a Nagyvezérkar főnöke. A jelenben publikálásra kerülő archív-anyagokból közismert, hogy a Tuhacsevszkij és más parancsnokok elleni vádakat Sztálin és Vorosilov kezdeményezésére foglalták össze. Jelenleg három verzió van arra, miért kezdeményezte Sztálin ezt a leszámolást. Az első verzió szerint az adott emberek sorsát a német és csehszlovák titkosszolgálatok által terjesztett dezinformáció döntötte el, ami meggyőzte a mindég is gyanakvó Sztálint, illetve a hadügyi népbiztost, Vorosilovot, hogy Tuhacsevszkij és egy sor másik hadvezér kapcsolatban áll a németkatonai körökkel. Éppen ezt a verziót ismételte meg Hruscsov híres beszédében, melyben kritizálta Sztálint, a párt XXII-ik kongresszusán, 1961-ben. Viszont a németekkel fenntartott kapcsolatot csak is úgy lehet elfogadni, ha ismerjük a szoros szovjet-német együttműködést az 1920-30-as években. A hosszú évekig folytatódó szovjet-német katonai együttműködésnek Sztálin vetett véget, méghozzá igen váratlanul, 1933-ban, méghozzá fabrikált vádak alapján, melyek szerint a németek titokban megosztanak minden információt a franciákkal. Mindeközben a szovjet katonai vezetők egy csoportja, Tuhacsevszkijjel az élen, kiemelték az adott kapcsolatok pozitív értékét, és remélték, hogy így több technológiai újdonsághoz juthatunk hozzá a németek segítségével. Németország részéről is fennállt a további érdeklődés, hogy fennmaradjon a kapcsolat az SzSzKSz-el, bár ennek teljesen más okai voltak. A magas rangú tábornokok, akik elsősorban Kelet-Poroszországból származtak, a Wehrmacht alapítójának, Hans von Sektnek voltak a követői, aki hosszú éveken át iparkodott a hajdan volt német katonai ipar újjászületésén, illetve ő alkotta meg a szovjet vezetéssel közösen az új katonai doktrínát. Éppen ő volt az, aki kardoskodott a német vezetésben, hogy javítani kell a kapcsolatokat a Szovjetunióval, rámutatva arra, hogy a német politika fő célja, hogy háború esetén el lehessen kerülni a két frontos harcot.
"ez nem mondtam, csak te fújod fel a bolhát elefánttá... :-)"
Bocs, neked zárlatosak valahol a tekervényeid?
LA@674: "Egy kanadai újságíró (Margolis) szerint miatta buktak le sokan a Keleti Blokkban."
ist@693: "Ja, Aldrich Ames meg nyilván..."
LA@738: "nem, az Ames is keményen benne volt (...) ettől még a Pollard nyugodtan részes lehetett..."
ist@742: "Lehetni lehetett, (...) de azért valószínűbb, hogy (...) eleve (...) Továbbá"
LA@743: "az izraeliek utána hogyan adják tovább az USAtól kikémkedett infókat..."
ist@748: "Ja, tehát már nem is Pollard személyesen, hanem Izrael állam buktatta le fő szövetségese, fegyverszállítója és BT-védnöke teljes blokkbeli ügynökhálózatát."
LA@749: "ez nem mondtam, csak te fújod fel a bolhát elefánttá... :-)"
Tényleg. Te azt mondtad, hogy egy kanadai újságíró szerint, ezen túl csak a körmeidet reszelgeted :/
"Pollard izraeli útlevéllel ment az irzaeli követségre hiszen nekik dolgozott..."
Nem értem az összefüggést. Egyébként a visszatérés törvényére hivatkozva kért menedéket, vagyis nem lehetett állampolgár.
"az egy dolog, hogy az izraeliek utána hogyan adják tovább az USAtól kikémkedett infókat..."
Ja, tehát már nem is Pollard személyesen, hanem Izrael állam buktatta le fő szövetségese, fegyverszállítója és BT-védnöke teljes blokkbeli ügynökhálózatát.
Ames ugyan sokkal inkább hozzáférhetett ezen információkhoz, de akár P. is, mert miért ne, és akkor nyilván át is adta mindet. Ha nem a Szovjetuniónak, akkor Izraelnek, és aztán az izraeliek közvetítették a szovjeteknek, mert miért ne...
"az Ames is (...) ettől még a Pollard nyugodtan részes lehetett"
Lehetni lehetett, elvégre egyikünk sem volt a fejében, de azért valószínűbb, hogy az árulóként évtizedes karriert befutó CIA-tiszt Ames adta el ezeket az információkat, mint hogy az alig másfél év után lebukott NIS-elemző Pollard tette, eleve a hozzáérési lehetőségeiket nézve is. Továbbá ha mégis, akkor P. inkább a szovjetekhez menekült volna az izraeli követség helyett, hiszen egy mindenkinek lefekvő kalandorhoz nem illik az a naiv várakozás, hogy I. majd megvédi.
Van hat új könyvem (dokumentumgyűjtemény). Azok az iratok, amelyekről lekerült a titkosítási grif. Elektronikus formátumban kaptam.
Az Orosz Föderáció Föderációs Kémelhárító szolgálata/ Az Orosz Föderáció Föderációs Kémelhárító szolgálat Akadémiája. ,,Az SzSzKSz államvédelmi szervei a Nagy Honvédő háború éveiben". Dokumentumgyűjtemény. 1. Első kötet, első könyv (kiadva 1995-ben). ,,Előtte. 1938 novembere - 1940 decembere." (465 oldal); 2. Első kötet, második könyv (kiadva 1996-ban). ,,Előtte. 1941. január 1 - június 21." (401 oldal); 3. Második kötet, első könyv (kiadva 2000-ben). ,,A kezdetek. 1941. június 22 - augusztus 31.); 4. Második kötet, második könyv (kiadva 2000-ben). ,,A kezdetek. 1941 szeptember 1- december 31."); 5. Harmadik kötet, első könyv (kiadva 2003-ban). ,,A ,,Blitzkrieg" bukása. 1942. január 1 - június 30."; 6. Harmadik kötet, második könyv (kiadva 2003-ban). ,,A ,,Blietzkrieg" bukása. 1942. július 1 - december 31..
(A további kötetek (még két könyv, 1943-at ölelik át) még útban van. A teljes, tárgyalt időszak - 1938-1946.)
Ha valakinek kell - átküldöm maillal, ha van elég fogadási tárhely.
Folytatás .................. Amikor kiéleződött a nemzetközi helyzet, közvetlenül Amerika hadbalépése előtt, a felderítő munkát az NKVD vonalán, az USA Keleti partján Heifetz vezette. Korábban a Kominternben dolgozott. Az apja volt az amerikai kommunista párt egyik alapítótagja. Heifetz személyesen is ismert több híres amerikai kommunistát. Figyelembe véve a Kominternből származó tapasztalatait, őt a 30-as évek elején áthelyezték munkára az NKVD hírszerzéshez. Ő szervezett illegális csoportokat Németországban és Olaszországban a 30-as évek közepén, indiai diák szerepében tetszelegve, aki éppen Európában tanul. A valóságban Heifetz zsidó volt, te az olajbarna bőre miatt úgy nézett ki, mint egy igazi ázsiai emigráns, és ezt az árja ,,származást" a kék szemei is alátámasztani voltak hivatottak. Az Egyesült Államok baloldali köreiben őt úgy ismerték, mint Mr. Brownt. Míg előtte Olaszországban tartózkodott, Heifetz megismerkedett a fiatal Bruno Montecorvóval, aki akkor még diák volt, és Rómában tanult. Heifetz ajánlotta Pontecorvónak, hogy lépjen kapcsolatba Jean Frédéric Joliot-Curie-vel, a kimagasló tehetségű francia fizikussal, aki közel állt a francia kommunista párt vezetőségéhez. A későbbiekben éppen Pontecorvo lett az a csatornánk, amelyen át megkaptuk az atomtitkokat Enrico Fermitől. Heifetznek mázlija volt: a 30-as években nem tartóztatták le. Őt visszahívták Moszkvába, és bár 1938 novemberében Jezsov elrendelte őrizetbevételét, de ez már nem került végrehajtásra (korábban már írtam, hogy a parancs nem lett kikézbesítve). Hamarosan Heifetzet elküldték az Egyesült Államokba, a Nyugati partra, hogy ott is aktivizálja a hírszerző munkát. Heifetzre az a feladat várt, hogy szilárd kapcsolatot építsen ki a ,,mély alvású" ügynökhálózatunkkal, amit Eitingon hozott létre, és amellyet a Szovjetunió és Japán közötti háború esetén kellett volna aktivizálnunk. A kezdeti terv abból állt, hogy illegális hálózatot építsen ki az amerikai kikötőkben, Skandináv mintára, hogy diverziókat lehessen végrehajtani a Japánnak szánt stratégiai nyersanyaggal és üzemanyaggal megpakolt hajók ellen. Mivel nem tudtuk, hogy Japán készül lerohanni Délkelet-Ázsiát és támadást fog intézni Pearl-Harbor ellen, feltételeztük, hogy ők először ellenünk kezdenek háborút. Heifetz segédjének a San-Fracisco-i konzulátusunkon, Ljaginnak, aki mérnök volt, a Leningrádi hajótervező és hajóépítő egyetemen végzett, különleges feladatot szántunk - neki kellett jelenteni minden egyes technológiai újdonságot, amit a Nyugati part hajóépítő műhelyeiben vezettek be. A legfontosabb feladat, ami reá várt, - minél teljesebb anyagot gyűjteni az amerikai haditengerészeti építő programról. Emlékszem a jelentései egyikére. Benne szó esett arról, hogy az amerikaiak nagy érdeklődést tanusítanak a repülőgéphordozók építése iránt. Ljaginnak szintén sikerült beszervezni egy ügynököt San-Franciscoban, aki fontos információt juttatott hozzánk, melyben nagyjából körülírta azt a berendezést, amelyet az amerikaiak nagy titokban kipróbáltak, és amely a hajók mágneses aknák elleni védelmét szolgálta volna a jövőben. Hogy ne keltse fel maga ellen az egészségtelen érdeklődést és gyanút, Ljagin tartózkodott mindenfajta kapcsolattól az amerikai kommunista párt tagjaival. Viszont San-Fraciscóban nem dolgozhatott sokáig. Visszahívták őt Moszkvába és előterjesztették az NKVD külföldi hírszerzésének főnökhelyettesi posztjára. Akkoriban még mindössze harminckét éves volt. A német megszállás alatt elküldtük, mint illegális rezidenst a Fekete-tengeren, Nyikolajevban lévő német haditengerészeti bázisra. Ott sikerült végrehajtania több diverzáns akciót, közvetlenül a támaszponton. A GESTAPO végül mégis csak kinyomozta őt, és csoportjának rádiósát, majd foglyúl ejtették őket. Ljagin, bár lehetősége volt erre, nem volt hajlandó megszökni a börtönből, mivel nem akarta magára hagyni a sebesült rádiósát. Agyonlőtték őket. 1945-ben posztumusz megkapta a Szovjetunió Hőse érdemrendet. A San-Franciscoban maradt Heifetznek sikerült, miután megkapta Eitingontól az orientyirovkát, kapcsolatba lépni két korábban beépített alvő ügynökkel. Mindkettő átlagos amerikaiak hétköznapi életét élték: az egyik fogorvos, a másik egy bevásárló üzlet tulajdonosa volt. Mint már mondottam, mindketten zsidó, Lengyelországból származó emigránsok voltak. A fogorvos, akit Szerebrjanszkij személyesen is ismert, annakidején tőlünk kapott pénzt, hogy befejezhessen egy egészségügyi iskolát Franciaországnam, és megkaphassa a diplomát. Mindkét embert arra az esetre építettük be, hogy hátha szükségünk lehet rájuk egyszer, akár egy év múlva, akár húsz évvel később. Az 1941-1942-es években lett rájuk szükségünk, amikor ezek az emberek hírtelen közeli kaőpcsolatba kerültek Robert Oppenheimer kommunistákkal szimpatizáló családtagjaival - ő volt az amerikai atombomba program szülőatyja.
Következik: A szovjet hírszerzés a háború előestélyén.
A Tuhacsevszkijjel szembeni leszámolás hátteréről és előtörténetéről.
Folytatás ..................... Trockij fia, Lev Szedov, aki az anyja nevét viselte, állandó megfigyelésünk alatt állt. Ő volt a trockista mozgalom fő szervezője Európában, miután 1933-ban Párizsba érkezett, Törökországból. Nekünk Párizsban volt két, egymástól független ügynöki hírforrásunk is a környezetében. Az egyikben Zborovszkijnak (fedőneve ,,Etien" vagy ,,Tulipán") volt kulcsszerepe. Róla részletesen írt Volkogonov. A másik esetben a hírlánc végén Szerebrjanszkij volt. Zborovszkij vezetett minket Trockij archívumának nyomára, Szerebrjanszkij pedig, felhasználva a kapott információt, megkaparintotta ezt az elrejtett archívumot Párizsban és nagy titokban Moszkvába szállítatta. Ezt a már említett ,,Harry" ügynöként keresztül hajtotta végre, aki Párizsban tartózkodott, és egy másik ügynök is részt vett az akcióban, aki a közelmúltik a francia rendőrségnél dolgozott igen fontos beosztásban. Saját, ,,Trockij" című könyvében Volkogonov azt állítja, hogy az archívumot, úgymond, Zborovszkij szállította el, miközben a valóságban annak még a leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy mit hozott az általa megszerzett információ. Volkogonov azt is írja, hogy Zborovszkij segített megölni Szedovot, aki akkoriban egy francia kórházban feküdt. Trockij fia, mint az közismert, valóban meghalt 1938 februárjában, meglehetősen ,,titokzatosnak" ítélt körülmények között, egy perfarálódott vakbél eltávolítása utáni műtétet követően. Amit biztosan állíthatok, csak arról volt tudomásunk, hogy Szedov meghalt Párizsban, de sem a dossziéjában, sem pedig a trockista internacionálé aktáiban nem találtam semmit, ami arra utalna, hogy ez gyilkosság lett volna. Ha Szedovot megölték volna, akkor valakinek ezért állami kitüntetésben kellett volna részesülnie, illetve az aktákban szerepelt volna legalább egy felterjesztési javaslat. Abban az időben, amelyről szó van, sok vád érte a hírszerző szolgálatot, amely úgymond magának tulajdonított több nem létező akció babérjait fontos beosztású trockisták likvidálásában, viszont soha senki sem szolgált valamilyen bizonyítékkel ezügyben. Nyugaton úgy tartják, hogy Szedov egy NKVD művelet áldozatává vált. Mindeközben Spiegelglas, amikor jelentést tett Jezsovnak Szedov Párizsban bekövetkezett haláláról, mint ahogyan az a beszélgetés jegyzőkönyvében is olvasható, külön kiemelte, hogy a halálnak természetes okai voltak. Bár az is igaz, hogy Jezsov a következő szavakkal kommentálta a jelentést: ,,Nagyszerű művelet! Jó kis munkát végeztünk, mi?" Spiegelglas nem kívánt vitatkozni a népbiztossal, aki igyekezett saját hivatalának tulajdonítani Szedov halála körüli ,,érdemeket", és személyesen tett jelentést ezügyben Sztálinnak. Ez indította be azokat a híreszteléseket, melyeknyomán az NKVD-nak kezdték tulajdonítani Szedov halálát. Amikor mi Eitingonnal Berijánál megvitattuk Trockij likvidálásának tervét, a fia likvidálásáról soha sem esett szó. Könnyen feltételezhető, természetesen, hogy Szedovot valóban megölték, de én, a magam részéről, nem hiszek ebbe. Az ok pedig rendkívül prózai. Trockij szó nélkül megbízott a fiában, ezért nem folytattuk állandó megfigyelés alatt, és ez lehetőséget adott nekünk arra, hogy könnyen hozzájussunk olyan információkhoz, mint a trockista, propagandista és terrorista csoportok útnakindítása Európából a Szovjetunióba. A megsemmisítése oda vezetett volna, hogy elveszítjük a kontrollt az európai trockista akciók felett. Trockij likvidációja után az ügynökök egy része, azok közül, akiket Eitingon szervezett be, és mások, akik az ő hálózatával dolgoztak együttműködésben, és az Egyesült Államok, illetve Mexikó területén tevékenykedtek, konzerválva lettek, és a ,,felélesztésük" kizárólag Berija jóváhagyásával indulhatott be. Ez az igen népes ügynökhálózat a későbbiekben fontos szerepet játszott abban, hogy kapcsolatba lépjünk fontos tudósokkal, akik az amerikai atombombán dolgoztak. A miillegális ügynökeink, hamis papírokkal ellátva, miközben semilyen hivatalos pozíciót sem töltöttek be, még a 20-asévekben, vagy a 30-as évek elején letelepedtek az USA-ban. Legfőbb feladatuk az volt, hogy olyan munkábalépjenek, ahol hozzájuthatnak a tudományos és technikai információhoz, illetve a katonai és stratégiai szállítások információihoz, amennyiben háború robbanna ki Japánnal. A dokumentumok és jelentések Trockij likvidálásáról még mindig az Elnöki archívumban vannak megőrzésen, illetve Andropov és Berija személyes archívumainak anyagában. Az ügyhöz kapcsolódó iratok egy részét csupán 1996-ban adták vissza a hírszerzésnek. A 20-as években - 30-as évek elején Eitingon és Szerbrjanszkij el lett küldve az Egyesült Államokba, hogy ott kínai és japán emigránsokat verbuváljanak, akik hasznunkra válhattak a Japán elleni felderítő és diverzáns munkában. Ekkorára a japánok már elfoglalták Kína központi és északi tartományait, illetve Mandzsúriát, és mi nagyon tartottunk egy várható, Japán elleni háborútól. Ezzel párhuzamosan Eitingon beépített két hosszútávó, ,,alvó" ügynököt - lengyel zsidókat, akiket Franciaországból sikerült átszállítania Amerikába. Eitingonnak ráadásul fel kellett térképezni az amerikai kommunistákban rejlő potenciális lehetőségeket, amiket hírszerzésünk érdekében felhasználhattunk. A tőle származó, meglehetősen célretörő javaslat szerint, nem kellett volna toboroznunk ügynököket a kommunista párt tagságából, hanem a figyelmünket elsősorban azokra kellett koncentrálnunk, akik nem voltak soraiban, de szimpatizáltak a kommunista ideológiával. Eitingon Ahmerovval párhuzamosan dolgozott, aki, Eitingon komoly ellenvéleménye dacára, mégis csak elvette feleségül Earl Brauder, az amerikai kommunista párt alapítójának unokahugát. A műveleteink az Egyesült Államokban, és az ottani illegális ügynökhálózat kiépítése nem tartozott akkoriban a Kreml fontosabb célkitűzései közé, mivel akkoriban az Új Világból érkező felderítési adatok sehogyan sem befolyásolták a Moszkvában hozott döntéseket. Eitingon, viszont, megbízta néhány ügynökét, hogy folyamatosan figyeljék az amerikai, Kínával szembeni politika alakulását. Neki, többek között, sikerült találnia olyan újságírókat az ,,Amerashia" lapnál, akik később megalkották azt a politikai lobbit, amely befolyásolta az amerikai politikai döntések alakulását Ázsiában. Az egyik, Eitingon által beszervezett ügynök, az akkoriban meglehetősen híres japán képzőművész, Miyagi volt, aki később a Japánban működő Richard Sorge által vezetett csoport tagja lett. Eitingon, és egyik nagyon jó barátom, Ivan Vinarov (a hírszerzés főtanácsadója a 40-es években, Georgi Dimitrov mellett), kapcsolatba léptek Sorgéval Sanghaiban, a 20-as évek végén. A Sorgétól kapott információt a 30-as évek folyamán meglehetősen értékesnek tartottuk, bár, mindig hozzátettük, hogy mind a németek, mind a japánok kettős ügynöknek tartják. A ,,Drug" (,,Barát") fedőnevű ügynökünk - Németország politikai tanácsadója Csan Kai Shek vezérkarában - gyakran találkozottSorgéval, 1939-1941 között. Ő külön kiemelte Sorge széleskörű informáltságát a távolkeleti kérdésekben, és még csak nem is sejtette, hogy Sorge a Vörös Hadsereg Razveduprjának dolgozott. Mindik kiemelte, hogy Sorgénak szilárd és biztos kapcsolatai vannak a német hírszerzéssel. 1932-ben Eitingon elhagyta Kaliforniát és visszatért, Sanghaion át, a Szovjetunióba. Őt nevezték ki Szerebrjanszkij helyettesének, de valahogy nem sikerült megtalálniuk a közös nevezőt, így Eitingon hamarosan átkerült, vezetői beosztásban, az OGPU Külföldi részlegéhez.
Folyt. ................... A második világháború után Caridad többször próbálta elérni Ramon szabadlábra helyezését, még azt is felajánlotta, hogy talál neki menyasszonyt, de Sztálin ezt a tervet ellenezte, mivel Ramon személye még mindig vozotta magához a közvélemény figyelmét. Caridad járt Mexikóban, utána Párizsban, minden követ megmozgatott a fia időnek előtti szabadlábra helyezésének érdekében. Amikor Mexikóba elhozták Mercader dosziéját a spanyol rendőrségi archívumokból, a személyéről lehullott a fátyol, és a további tagadás értelmét vesztette. A kétségbevonhatatlan tények súlya alatt Frank Jackson bevallotta, hogy valójában ő Ramon Mercader, és egy gazdag spanyol családból származik. De azt továbbra sem volt hajlandó bevallani, hogy Trockijt a szovjet hírszerzés megbízásából ölte meg. Minden vallomásában és nyílt intervjújában Mercader továbbra is kitartott a gyilkosság személyes motívumai mellett. Ramon fogvatartásának körülményei, miután a szökevény vallott az igazi nevét illetően, azonnal és jelentősen javultak, és még azt is megengedték neki, hogy időközönként kijárjon Mehikóba, ahol megebédelhetett valamely étteremben, egyik vagy másik börtönőre társaságában. Az a nő, amely a börtönön belüli felügyeletével volt megbízva, beléje szeretett és most már hetente talélkozhattak. Később elvette feleségül és magával hozta Moszkvába, amikor végre szabadult, 1960. augusztus 20-ám. Húsz évet töltött magánzárkában. 1960 előtt Ramon soha sem járt Moszkvában. Pedig itt élt 1939-1942 között a menyasszonya, Silvia, aki TBC-ben halt meg. Moszkvában Mercadert fogadta a KGB főnöke, Selepin, aki átnyújtotta neki a Szovjetunió Hőse érdemrend Arany Csillagát. Viszont egy kis idő múlva Mercader audienciát kért a KGB új főnökénél, Szemicsasztnijnál, amit a hatóságok határozottan visszautasítottak. A KB különleges döntése alapján, és Dolores Ibarruri (Passionaria) személyes közbenjárására, Mercadert felvették, mint fő tudományos munkatársat a Moszkvában lévő marxista-leninista Egyetemre. Ezenkívül, neki és feleségének önálló állami dácsát ajándékoztak, a Moszkva alatti Kratovban. Mercader a KB-tól és a KGB-tól kapta a kiemelt, meglehetősen nagy állami nyugdíjat (a fizetésén felül). A végösszeg megfelelt akkoriban egy hadsereg tábornok juttatásokkal kiegészített teljes fizetésének. Viszont a kapcsolata a KGB-vel továbbra is meglehetősen feszült volt, a 60-as évek teljes ideje alatt: rendszeresen követelte a találkozót előbb Selepinnel, majd Szemicsasztnijjal, hogy Eitingont és engem azonnal engedjenek ki a börtönből. Ezt a kérdést többször is feltette Dolores Ibarrurinak is, és Szuszlovnak is. A Politbjuro legrégebbi tagja, Szuszlov, nem hatódott meg ettől a kiállástól, sőt, mi több, egyszer dűhödt kirohanással válaszolt a témában, miután Mercader több párttag jelenlétében szegezte hozzá a kérdést, sorsunkkal kapcsolatban: ,,A magunk számára egyszerre és mindenkorra eldöntöttük ezeknek az embereknek a sorsát. Ne tugja a hosszú orrát olyan dolgokba, amik nem tartoznak magára." Mercader nem kis meglepetést okozott, amikor odavágta Szuszlovnak: ,,Maguk hálátlan hóhérok." Eleinte Mercader a ,,Leningradszkaja" szállodában élt, a Leningrádi pályaudvar mellett, majd kapott egy négyszobás állami lakást, teljesen üressen, nem messze a ,,Szokol" metrómegállótól. Azok közül, akik valaha is munkaügyi kapcsolatban voltak Mercaderral, az egyetlen, aki nem vált a repressziók áldozatává, Vaszilevszkij volt, bár őt is kizárták a pártból. Ő Mercader védelmére kelt, így az új lakás számára biztosították a bútorokat is. Mercader felesége, Rochelia Mendosa, a Moszkvai rádió spanyol szerkesztőségében dolgozott, bemondóként. 1963-ban örökbe fogadtak két gyermeket: egy tizenkét éves kisfiút, Arturt, és egy hathónapos kislányt, Laurát. A szüleik Mercaderék barátai voltak. Az apjuk a spanyol polgárháború veteránja volt, a köztársaságiak veresége után Moszkvába szökött, majd később hazatért, mint illegális ügynök. A francisták elkapták és agyonlőtték. Az anyjuk Moszkvában halt meg, szülés közben. Merkader profi forradalmárvolt és büszke volt saját szerepére a kommunista ideálokért flytatott harcban. Soha sem bánta meg, hogy megölte Trockijt, és amikor beszélgettünk, megemlítette: - Ha újra át kéne élnem a negyvenes éveket, mindent megtennék, amit megtettem, csak nem a mostani világban. Sajnos senki sem választhatja meg azt a kort, amelyben kénytelen élni. A 70-es évek közepén Mercader elutazott Moszkvából Kubára, ahol tanácsadó volt Castro mellett. 1978-ban halt meg. A testét nagy titokban Moszkvába szállították. Mercader özvegye megpróbált kapcsolatba lépni velem, de én akkor nem voltam Moszkvában. A gyászszertartáson csak Eitingon volt jelen. Mercadert a Kuncevói temetőben hantolták el. Ott pihen a mai napig. A síkövén teljesen más név szerepel: ,,Ramon Ivanovics Lopes, a Szovjetunió Hőse." Számomra teljesen világos, hogy amai kor morális elvei összeférhetetlenek a kegyetlenséggel, amely mind a hatalomért folyó küzdelem korszakára is jellemző, ami a forradalmi változások után következik, mind pedig a polgárháborúra. Sztálin és Trockij szembenálltak egymással, bűnös módszereket alkalmazva céljaik érdekében, de a különbség az volt, hogy a számüzetés alatt Trockij nem csak Sztálinnal szemben küzdött, hanem a Szovjetunió ellen is, mint olyan. Ez a konfrontáció a végső megsemmisülésig folyó háború volt, a javából. Sztálin nem is viszonyulhatott másképp a száműzött Trockijhoz, mint filozófiai munkák egyszerű szerzőjéhez. Bárhogy is vesszük, Trockij a szovjet állam aktív ellensége volt. Az élet bebizonyította, hogy Sztálin, illetve a VKP(b) vezetőinek gyanakvása és gyűlölete a politikai renegátokkal és a küzdelmen belüli ellenfelekkel szemben igen is komoly realitásokra épült. A döntő csapást az SZKP-ra és a Szovjetunióra, az 1990-1991-es években, éppen a párt vezetőinek egy csoportja mérte. A hatalomért folyó harc szűklátókörűségből fakadó érdekeit a Trockijtól kölcsönzött lózungokkal palástolták - ,,küzdeni kell a bürokratizmus ellen az állami apparátusban". Halálos veszedelmet jelentett mindig is a szovjet hatalom megőrzése számára az uralkodó párton belüli szakadás.
"Én meg továbbra is kitartottam a mellett a verzió mellett, hogy engem a Silvia iránti szerelmem vezérelt, és hogy a trockisták elpazarolták azt a pénzt, amit a mozgalmukra adományoztam, majd megpróbáltak bevonni engem egy terrorista tevékenységbe, - mondta Mercader. - Soha sem tértem el az előre megbeszélt verziótól: a cselekedeteimet személyes motívumok indították el."
- micsoda véletlen egybeesés a Kirov gyilkossággal. Nem ?
Ez a 6 év letaglózott, igen amatőrök voltak a mexikóiak... a Gestapo 6 nap alatt rájött volna a valós személyazonosságra. 1. beküldtek volna egy nyelvészt, aki még aznap megmondta volna, hogy katalán származású az ipse 2, képtávírón elküldeni a spanyol szolgálatnak a fotót, s mégkérni, nézessék már meg a katalánokat ismerő ügynökökkel...
Folyt. .................... Amikor találkozott az anyjával a mehikói biztonsági lakásban, Eitingon, a szavai szerint, a következőt ajánlotta: miközben Mercader bent lesz Trockij villáján, maga Eitingon, Caridad és csoportjuk öt gerillája megkísérelnek egy áltámadást a villa ellen. Tűzpárbaj robban ki az őrökkel, mely során Mercader majd likvidálhatja Trockijt. - Én nem értettem egyet ezzel tervvel, - mondta nekem Mercader, - ésmeggyőztem őt arról, hogy egyedül fogom végrehajtani a halálos ítéletet. Azzal ellentétben, mint amit később állítottak róla, Mercader nem csukta be a szemét, amikor fejbe akarta vágni Trockijt azzal a kicsiny alpinista jégcsákánnyal, amit a kabátja alatt hozott be. Trockij ült az íróasztalnál és olvasta Mercader cikkét, amit a védelmében írt. Amikor Mercader már készült lesújtani, Trockij, aki elmerült az olvasásban, oldalra billentette a fejét, és emiatt megváltozott a csapás iránya és így gyengébbnek sikerült, mint amilyen lett volna, Ezzel magyarázható, hogy Trockij nem halt meg azonnal, hanem elkezdett kiabálni, és segítségért kiáltott. Ramon zavarba jött, és nem volt már ideje leszúrni Trockijt, pedig volt nála kés. - Képzelje el, végigharcoltam egy partizánháborút és a spanyol polgárháború alatt leszúrtam pár őrszemet, de Trockij visítása szinte megbénított engem, - magyarázta Ramon. Amikor a szobába berontott Trockij felesége és a testőrök, Mercadert leverték lábáról, és már nem volt ideje használni a pisztolyt. De, mint kiderült, erre már nem volt szükség. A következő napon, a kórházban, Trockij meghalt. - Engem elgáncsolt majd fejbevágott a pisztolymarkolattal Trockij egyik testőre. Ezután az ügyvédem ezt az epizódott használta fel arra, hogy bizonyítsa, hogy nem voltam profi gyilkos. Én meg továbbra is kitartottam a mellett a verzió mellett, hogy engem a Silvia iránti szerelmem vezérelt, és hogy a trockisták elpazarolták azt a pénzt, amit a mozgalmukra adományoztam, majd megpróbáltak bevonni engem egy terrorista tevékenységbe, - mondta Mercader. - Soha sem tértem el az előre megbeszélt verziótól: a cselekedeteimet személyes motívumok indították el. Az elsődleges tervünk szerint úgy gondoltuk, hogy Trockijt zaj nélkül tesszük el láb alól és Ramonnak majd sikerül csendben távoznia - hiszen Mercader gyakori vendég volt a villán, és az őrség nagyon is jól ismerte. Eitingon és Caridad, akik egy gépkocsiban vártak Ramonra, nem messze a villától, kénytelenek voltak elhajtani, amikor a házban, szemmel láthatóan, kitört a káosz. Először Kubára szöktek, ahol Caridad, kihasználva családi kapcsolatait, azonnal illegalitásba vonult. Grigulevics Kaliforniába szökött Mehikóból - ott senki sem ismerte. Az első hír hozzánk, Moszkvába, a TASS csatornáin keresztül jutott el. Ezután, egy héttel később, Eitingon küldött kódolt rádióüzenetet Kubáról, ismét Párizson keresztül. Nekem hivatalosan bejelentették, hogy Eitingonnal és embereivel Fent meg vannak elégedve, de a művelet résztvevői csak azután lesznek kitüntetve, miután visszatértek Moszkvába. Ami engem illet, én akkoriban már a Lettországi dolgainkkal voltam elfoglalva, így nem volt sem időm, sem lehetőségem, hogy tovább elmélkedjem a Trockij-ügyön. Berija megkérdezte tőlem, sikerült-e Caridadnak, Eitingonnak és Grigulevicsnek megmenekülniük és biztonságosan elrejtőzniük? Azt feleltem, hogy rendkívül jó búvóhelyük van, amelyről Mercader nem tud. Mercadert mint Frank Jackson kanadai üzletembert tartóztatták le, és a valódi nevét az államszervek hat éven át nem tudták. Ramon, ezenkívül, emlékeztetett engem arra, hogy én tanácsoltam neki és az anyjának, a Párizsban trtént utóképzésen: ha közületek valakit elkapnak, kezdjetek a börtönben éhségkúrát, de mindeközben ne ébresszétek fel a börtönőrök gyanúját. Eleinte egyetek minden egyes alkalommal egyre kevesebbet, felkészítve a szervezetet a teljes ételmegvonásra. Előbb vagy utóbb elkezdik a mesterséges táplálást, így a nyomozás időtartama beláthatatlan időre elnyúlik, miközben a kedélyek lecsillapodnak. Ez az, amire leginkább szükségetek lesz. Mercader két vagy három hónapig folytatta az éhezést, a nyomozás alatt azt állította, hogy ő egyike Trockij kiábrándult híveinek. Naponta kétszer verték össze a mexikói titkosszolgálat emberei - és ez így folytatódott hat éven keresztül, míg nem sikerült megállapítani valódi nevét. Ráadásul ezalatt magánzárkában tartották, amelyben ablak sem volt. Berija tudtomra adta, hogy döntés született arról, hogy semilyen pénzért sem kár, ha Mercader védelméről van szó. Az ügyvédeknek be kellett bizonyítaniuk, hogy a gyilkosság a trockista mozgalman belüli belső ellentétek és machinációk hatására következett be. Eitingon és Caridad azt a parancsot kapták, hogy maradjanak illegalitásban. Fél évet töltöttek Kubán, majd tengeren át mentek New-Yorkba, ahol Eitingon kihasználta a zsidó közösségen belüli kapcsolatait ahhoz, hogy új iratokat és útleveleket szerezzen, Caridaddal együtt átutazott Amerikán és Los-Angelesbe érkezett, majd onnan San-Franciscoba ment. Eitingon kihasználta az alkalmat, és felvette a kapcsolatot két alvó ügynökével, akiket ő és Szerebrjanszkij még a 30-as évek elején telepítettek le Kaliforniában, és azok vállalták, hogy összekötők lesznek abban az illegális hálózatban, amely később, 1942 és 1945 között információkat gyűjtött az amerikai nukleáris titkokról. 1941 februárjában Eitingon és Caridad egy gőzösön Kínába utaztak. 1941 májusában, a Nagy Honvédő háború kitörése előtt nem sokkal, visszatértek Moszkvába Sanghaiból, a Transszibériai vasúton. Mercader személyét csak azután sikerült megállapítania a titkosszolgálatoknak, miután 1946-ban Nyugatra szökött a spanyol kommunista párt egyik vezető személyisége, aki a szökése előtt Moszkvában élt. Mellesleg, ez az ember Fidel Castro távoli rokona volt. Az információ kiszivárgásért a felelősség teljes egészében Caridadot terheli. A háború alatt Ramon anyja Moszkvából Taskentbe lett evakuálva, ahol 1941-től élt 1943-ig. Éppen ott mesélte el ennek a spanyol ismerősének, hogy Trockijt az ő fia, Ramon ölte meg. Caridad naívan azt hitte, hogy ez az ember majd titokban fogja tartani a hallottakat, mivel ígéretet tett rá.
