Keresés

Részletes keresés

VEE Creative Commons License 2009.05.31 0 0 1273

Érdekes, hogy bennem sem előtte, sem azóta nem merültek fel ilyen kérdések. Igaz, hogy voltam már mázsa felett, de azt a nulla mozgásnak és a menzán jócskán megpakolt ételdobozoknak tulajdonítottam, mert ugyebár kár lett volna kidobni azt a sok ételt, ha már egyszer hazavittem...

 

A mostani 87 kilóm nem éppen ideális, de talán elmegy a továbbra is nulla mozgás mellett.

 

Amúgy a vezeték kivágása nem biztos, hogy kötelezően benne van a protokollban. Lehet, hogy csak azért teszik túlbiztosításból némelyek, mert hallottak olyan esetről, amit a jelenlegi államfő annak idején a helyettem megírt bírósági kereset fogalmazása közben mesélt és talán a keresetbe is beírt: egy orvosnak huszon évig, a diplomaszerzésig fizetnie kellett a páciens gyermekének, mert nem figyelmeztette őket, hogy összenőhet a vezeték és emiatt született meg a baba...

Előzmény: Törölt nick (1272)
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.31 0 0 1272
Ez a magyaros-konzervatív tipikusan "kőkorszaki" gondolkodás. De azért van pár tökös legény (ezekszerint) akik a kezükbe merik venni a sorsukat:)
Annak nem tudtam utánanézni, hogy mi történik a megtermelt, de a lekötés miatt a herékben maradt spermiummal? Van gyulladásveszély, vagy természetes, hogy felszívódnak? Mennyire befolyásolja a lekötés a férfi tesztoszteronszintjét? Nem lettetek "hízósabbak"? Nem csökkent az izomtömegetek? Talán nevetségesnek tűnő kérdések ezek, de szinte csak az ilyenek miatt filózok, ugyanis az döntésem szinte visszavonhatatlan:D Én ÍGY is teszek a feleségemért.
Előzmény: hold55 (1271)
hold55 Creative Commons License 2009.05.31 0 0 1271

Sziasztok!

Egyébként neked a régi jogszabállyal sem lenne probléma a műtét kérése,mert a feltétel 35év,VAGY 3 vér szerinti gyermek,ami most úgy változott,hogy betöltött 18.életév.

Nekem tavaly nyáron 30 évesen csinálták meg a mütétet.Az orvosok akikkel beszéltünk teljesen tisztába voltak a jogszabályi modosulásokkal.Ami meglepő volt kicsit számomra,hogy az urulógusokon kívül a többi orvos akivel beszéltünk sőt még a védőnő is teljesen tályékozott volt a témában,ami nem szabadna,hogy meglepő legyen,hisz valamilyen szinten eről is tudniuk kell a szakmályukból kifolyólag,csak én sem hittem,hogy ennyit el tudnak mondani Ök is.Egyébként nem csak lekötik a spermavezetéket,hanem ki is vágnak belőle egy 1cm-es darabot,annak érdekében,hogy a későbbiekben ne tudjon összeforrni.Ezzel megakadályozzák,hogy a spermium találkozzon az őt szálíto ondóval,amelynek állagában és mennyiségében nem lesz változás a műtét után sem.A libidó nálunk nem csökkent inkább,hogy tudjuk,hogy nem lehet nemkívánt terhesség még növekedett is,úgy mint amikor babát szerettünk volna és nem kellett a különböző védekezéssekkel foglalkozni.Próbáltam beszélni ismerősökkel a témáról,de még mindig az a téveszme él,hogy,ha a Nő nem akar gyereket oldja meg a fogamzásgátlást.Pedig ez korunk fejlett tudományainak köszönhetően megváltozhatna,és elmehetne a biztoságossabb és egyszerübb irányba,csak KICSIT gondolkodni,és törődni kellene a másik féllel is.

VEE Creative Commons License 2009.05.30 0 0 1270

Elkeserít, hogy milyen sokszor fogalmazok félreérthetően. Most sem azt szerettem volna mondani, hogy Te kételkedsz a szavamban, hanem hogy vajon mit tudtak e témáról az általad megkérdezettek, azaz hogy Te is a teljes tájékozatlansággal találkoztál-e, ahogyan én.

 

A lényeg tehát, hogy mivel 10% van blokkolva, a végeredmény is ennyivel, tehát csak észrevételhetetlen mennyiségben csökken. Viszont a terhességtőől való félelem elmúltával minden mutató javul.

Előzmény: Törölt nick (1269)
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.30 0 0 1269
A dolog működésével tisztában vagyok, sőt sokat olvastam tőled is, de te csak egy vagy, s én szerettem volna több műtéten átesett férfi véleményét meghallgatni. Az, hogy több forrásra vagyok kíváncsi, nem jeleni azt, hogy kételkednék a szavadban!!!
Szakorvossal még nem konzultáltam, viszont sokat olvastam arról, hogy mennyire elhanyagolható a műtéti kockázat a női petevezeték lekötéssel szemben. Ez sarkallt arra, hogy én vállaljam a műtétet, nem szeretném, hogy a feleségem továbbra is szedje a gyógyszert, a spiráltól Ő idegenkedik, az óvszart közösen nem szeretjük...:)))
A "végeredmény" állaga, az ejakulátum mennyiben változik?
Előzmény: VEE (1268)
VEE Creative Commons License 2009.05.30 0 0 1268

Hold55-nek köszönet a leírásért.

 

T. DMK!

Ha egy kcsit visszaolvastál volna, kiderül számodra, hogy a konzervatívok azon háborodtak fel három éve, hogy az Alkotmánybíróság döntése szerint bármelyik férfi és nő kérheti a műtétet 18 éves kor fölött.

 

Amikor ennek a megengedését régen perrel követeltem, már volt három gyermekünk, szóval én leginkább több gyerek után javaslom. De erre mondta a taláros testület, hogy ez magánügy, gyerektől és életkortól függetlenül lehet kérni.

 

Kiváncsi lennék, hogy a műtét előtti kutakodás során Te milyen tájékozottsággal találkoztál más szakorvosok vagy más fogalkozásúak körében, mert én állítom, hogy a férfiak műtét utáni működéséről szinte senki nem ismeri a tényleges helyzetet, azaz hogy csak az anyag 10%-át szállító vezetéket kötik le.

Előzmény: Törölt nick (1267)
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.30 0 0 1267
Helló!
Az én "problémám" csak az, hogy 35 vagyok, június végén születik meg az első gyermekünk, és nem szeretnénk többet vállalni. Nincs jogszabályi korlátozás erre vonatkozóan? Te mennyi idős vagy? Mikor volt a műtéted? Csökkent -e a libidód?
Egyébként praktikus fogamzásgátlási módszernek tűnik, ezért gondoltam rá.
Előzmény: hold55 (1266)
hold55 Creative Commons License 2009.05.30 0 0 1266
Szisztok!Én próbálok segíteni,a mi történrtünkkel.Amikor Feleségem megszülte az első gyermekünket,kaptunk a korházban egy könyvet,amely próbál segíteni a szülést követően leggyakrabban feltett kérdésekben.Ebben a könyvben szó van a külömböző fogamzásgátló módszerkről,ahol mi is olvastuk a művi meddővé tétel rövid leírását.Akkor megfogalmazódott bennünk,hogy lehet ez lenne a megfelelő megoldás számunkra.Ezután kicsit bővebben elkezdtünk utána nézni,és beszéltünk urulógussal mivel ezt a műtétet ők végzik.Ekkor kicsit hagytuk szunnyadni a témát,mert szeettünk volna második babát.Miután megszületett Ő is ismét előterbe került a fogamzásgátlás téma,de ekkor már tudtuk mit akarunk.Bejelentkeztem az urulógiára,ahol elmondtuk a dokinak mit szeretnénk,Ő ezt megértte éselmondta a folyamatot,ezután beszéltünk még a háziorvossal,védőnővel,nőgyógyásszal,mindenki hozzá tette a maga kis véleményét,de érdekes módon senk nem próbálta megváltoztatni a döntésünket.Ezután beadtunk egy kérvényt az urulógia főorvosának,akinek engedélyeznie kell aműtétet,3hónapot várni kell,majd meg kell erősíteni az elhatározást,amennyiben ez megvan ismét 3honapot kell várni a műtétre.Az utolsó hónapban beszéltünk a műtétet végző orvossal,hogy mikor esedékes.A megbeszélt időpontban bementem a kórházba,az urulógiai aszisztens adott egy számlát amelyet be kellett fizetni a pénzügyi osztályon,ott kaptam egy igazolást,ezt a dokinak kellett odaadni aki rendeztette a nővérekkel a szobát és a műtéti előkészületeket,ezután elvégezték a műtétet ami kb.:1,5óra volt,de normál esetben ez jóval gyorsabb csak itt volt egy tanuló orvos akinek közbe magyaráztak,de ezt elötte megkérdezték,hogy beleegyezem vagy nem.Majd visszatoltak a korterembe egy órát nem kelhettem fel,ezután megvizsgáltak és haza mehettem.Ez az egész 1/8 tól délután 1-ig lezajlott.3ap múlva egy kontrollra kellett menni.3hónap elteltével pedi ondóvizsgálatra.Amenyiben valamilyen kérdés felmerül szivesen segítek.
Előzmény: Törölt nick (1261)
VEE Creative Commons License 2009.05.27 0 0 1265

Szívesen segítenék, de amikor csaknem negyedszázada túlestem a vasectomia műtéten, akkor még egyáltalán nem volt megengedve. Ahogyan azt itt nagyon régen leírtam, a (szocialista) állam elleni perem közben (tehát az első és a másod fok között) szóltak a jogászok, hogy hívjak fel egy sebészt, aki megcsinálja az állami kis kórházban a műtétet. Én addig urológus ismerősöket kértem, de ők húzódoztak bevállalni.

 

Szóval akinek van ilyen igénye, menjen el a körzeti urológushoz, aki bizonyára segíteni fog. És tényleg nem akkora a beavatkozás, hogy keresni kellene egy ilyen témában nagy rutinnal rendelkező orvost, mert bizonyára jól megcsinálja, aki elvállalja.

 

Tehát ahogy olvashattátok, ez ambuláns műtét, rögtön utána haza lehet menni. Egy hétig egy kicsit kellemetlen, de utána már minden normálisan működik. Mondom ezt a műtét után sok évvel, túl a hatvanon...

Előzmény: Firedog (1264)
Firedog Creative Commons License 2009.05.26 0 0 1264

Semmi gond, csak a nicknevem keményebb hangzású, amúgy nő vagyok.

VEE viszont férfi, ha benéz ide, sztem tud neked segíteni.

Előzmény: Törölt nick (1263)
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.25 0 0 1263
Bocsánat, félreértettelek. Férfiként érdekel a dolog, azt hittem, te is az vagy, és van egy tuti címed:)
Elnézést.
Előzmény: Firedog (1262)
Firedog Creative Commons License 2009.05.25 0 0 1262

A mail címedből úgy látom, hogy te pasi vagy, ugye?

Mert ebben az esetben a nőgyógyásszal nem sokat tudsz kezdeni...

Előzmény: Törölt nick (1261)
Törölt nick Creative Commons License 2009.05.24 0 0 1261
Bár én még nem érdeklődtem körbe a dokikat, nekem is jöhet a mél.
Előzmény: Firedog (1259)
Firedog Creative Commons License 2009.05.05 0 0 1260

Akit érdekel ez a kérdés orvosi szemszögből, annak ajánlom figyelmébe az alábbi két írást. Nagyon részletes és hiteles - nem holmi "kóborújságíró" agyszüleménye.

 

Vasectomia - az ondóvezeték elkötéséről részletesen

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=40&menu=betegseg&news_id=3987&cim=Vasectomia---az-ondovezetek-elkotese

 

Petevezető elkötése

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=33&menu=betegseg&news_id=4022&cim=A-muvi-meddove-tetel

Firedog Creative Commons License 2009.04.23 0 0 1259
Mail ment!
Előzmény: Thalia77 (1258)
Thalia77 Creative Commons License 2009.04.22 0 0 1258
Kedves Firedog!

Lennél olyan kedves és elküldenéd nekem is a doki elérhetöségét? Elöre is köszönöm.
judyt77@citromail.hu
Előzmény: VEE (1255)
VEE Creative Commons License 2009.04.21 0 0 1257

No végre! Az alább látható statisztika szerinti évi három, műtéten átesett férfi közül egy megszólalt, tehát nem csak én mantrázom, hogy nem kell félni ettől a műtéttől és nem kell félteni ettől a férfiakat. De mivel szinte senki nem ismeri a két műtét veszélyessége közötti különbözőséget és a férfiaknál a következményeket (illetve azok hiányát), addig nem várható el, hogy az alábbi táblázat döbbenetes aránya megváltozzon.

 

Pár napja egy reptéren várakozva megkérdeztem egy férfit - aki kb. 45 éves klinikai ortopéd sebész egy dél-alföldi városban -, hogy mit tud a vasectomia műtétről. Arra számítottam, hogy egy sebész azért kissé tájékozottabb lesz, de gőze sem volt róla.

 

Tehát a sajtónak kellene az egy-két mondatos lényeget terjeszteni - azaz, hogy minden működik továbbra is, mert csak az "anyag" 10%-át szállító vezetéket kötik el -, hogy a családok kellő információ birtokában dönthessenek, melyikük vállalja a műtétet, ha már eldöntötték.

Előzmény: hold55 (1256)
hold55 Creative Commons License 2009.04.21 0 0 1256

Sziasztok!

Kedves Vee!Kérésedre én egy 1-essel kezdődő személyiszámú vagyok,aki vasectomiát csináltatott.Nagyon sokat gondolkoztunk a feleségemmel ezen a műtéten,amig erre az elhatározásra jutottunk.Sokat kérdeztünk orvosokat[urulógust,nőgyógyászt,háziorvost]sőt még a védőnővel is beszéltünk,hogy mondják el a részleteket,mi és hogy zajlik és milyen hatások várhatók.A kérelem beadásától számitva 6 hónapnak kell eltelnie műtétig,amely kérelmet 3hónap múlva meg kell erősíteni,és amely kérelem bármikor szóban is felbontható.

Azon családokban ahol felmerül a medővététel gondolata bármely fél részére,annyit tudok javasoli,hogy a férfiakon elvégzett műtétnek lényegesen kisebb a kockázata,könyebben elvégezhető,gyorsabban gyógyuló mint a Hölgyeken végzett beavatkozás.Nálunk semilyen szövődmény nem lépett fel,de természetesen lehetséges,bár itt is kisebb a valószinüség mint a Nőknél.Sokan félnek,hogy a műtét után mennyire és milyen irányba fog változni a házaséletük,és,hogy milyen lelki terhet ró rályuk az a tudat,hogy meddő lett.Véleményem szerint ha kellően felkészül mindkét fél megfelelő mennyiségű információ tudatában lelkileg nem lehet probléma!A szexuális életre nálunk pozitív kihatása van a műtétnek,nem kell tartani az ovszer sérülésétől,a különbözö hormontartalú gyógyszerek későbbi és gyorsabb lefolyású mellékhatásaitól a méhen bellüli eszközök elmozdulásától és sérülés okozásától.Amenyiben van kérdés ezzel kapcsolatban szivesen válaszolok.

Előzmény: VEE (1249)
VEE Creative Commons License 2009.04.08 0 0 1255
Szerintem az e témáról szóló párbeszéd mindenkinek tanulságos lenne és nicknévvel nem lenne indiszkréció a személyeteket illetően. Nem beszélve arról, hogy ezzel némileg felszínen maradhatna ez a közérdekű téma.
Előzmény: Meridiana (1253)
Firedog Creative Commons License 2009.04.07 0 0 1254
Mail ment!
Előzmény: Meridiana (1253)
Meridiana Creative Commons License 2009.04.06 0 0 1253

Kedves Firedog!

 

SZeretném ha felvennéd velem a kapcsolatot (ildo04@citromail.hu), ugyanis régóta keresek orvost, aki elvégzi a műtétet, de eddig 4-en már elutasítottak, és látom, hogy neked sikerült! SZeretnék néhány kérdést feltenni, valamint az orvos elérhetősége is nagyon érdekelne!

 

NAgyon várom leveled, előre is köszönöm, ha szentelsz rám egy kis időt! :)

 

Addig is minden jót! Meridiana

Előzmény: Firedog (1252)
Firedog Creative Commons License 2009.03.18 0 0 1252

Természetesen örvendetes lenne, ha ez a probléma nem kizárólag a nőket foglalkoztatná: és itt sajnos nem csak a végleges verzióról van szó, hanem a reverzibilis módszerekről is... elsöprő arányban a nők védekeznek (kivételt képez talán a kapcsolatok kezdete).

 

A veszélyesség... hmmm... személyesen átélve változott a véleményem: sztem csak nagyon-nagyon minimális veszélye van. Több okból jutottam erre a következtetésre, de döntően a beavatkozás előtti kötelező, minden részletre kiterjedő vizsgálatsorozat győzött meg: teljes nagyvérkép, vizelet, mellkasröntgen, belgyógyászati kivizsgálás, EKG, részletes hasi ultrahang, rákszűrés, nőgyógyászati átvizsgálás. Egy ilyen precíz feltérképezés során csekély lehetőséget látok arra, hogy  elsikkadjon valamely lényeges, veszélyt okozó rendellenesség. (mellékesen még az is megfogalmazódott bennem, hogy igazán hasznos lenne mindenkinek rendszeresen, mondjuk 5 évente egy ilyen szintű kivizsgálás)

Előzmény: VEE (1251)
VEE Creative Commons License 2009.03.16 0 0 1251

Nagyon hálás vagyok, hogy évek óta vette valaki végre a fáradságot, hogy pontos adatokat keressen. Még jobb lenne, ha ezt ennél a fórumnál nagyobb nyilvánosságra is hozná valaki. Akkor rá lehetne világítani, hogy a női műtét sokkal veszélyesebb, mint a férfiaké, mégis csaknem kizárólag a nők kérték ezt. Ez eddig is sejthető volt, de hogy ilyen arányban az elborzasztó.

 

Azóta is kérdeztem diplomás és tájékozott embereket, hogy a férfiaknál mit okoz egy ilyen műtét, de senki nem tudta, hogy semmilyen változás nem tapasztalható. Ezt kellene kommunikálni széles körben.  

Előzmény: Firedog (1250)
Firedog Creative Commons License 2009.03.15 0 0 1250

Nos, ha mással nem is, de 2008. évi pontos, országos statisztikával tudok szolgálni.

(remélem, nem tördelődik szét a táblázat)

________________Nő_____Férfi______Összes:

TB támogatott:____392_____11_______403

Nem támogatott:__480______3_______483

Összesen:_______872______14______884

 

A TB támogatottaknál egészségügyi indok keresendő, így az ő számuk jogszabályváltozástól független.

 

A kérdés tehát az, hogy a TB által nem támogatott 483 személyből hányan voltak azok, akik az előző törvényi szabályozásnak is megfeleltek (3 gyerek vagy 35 év feletti életkor). (más kérdés, hogy én is lassan már ide tartozok, hiszen heteken belül betöltöm a 35-öt... tehát nekem már nem is lett volna érdekes ez a változtatás)Ezzel kapcsolatban megkérdeztem az orvosomat. Úgy tájékoztatott, hogy igen ritka, hogy valaki egészségügyi indok nélkül, gyerekmentesen döntsön a végleges fogamzásgátlás mellett (akár fiatalabban, akár 35 év fölött) - ő az elmúlt  években mindössze 3-4 ilyen beavatkozásról tud a szegedi klinikán. Pontos adatot nem tudott m,ondani, de úgy becsülte, hogy évente max. 100 sterilizációt végeznek a női klinikán, ennek kb. felére császármetszés (többedik) során kerül sor.

Neki nem tünt fel, hogy megrohanták volna a kitáruló lehetőséggel egyidőben a kórházat...

 

Így meggyőződésem, hogy teljesen alaptalan volt a nemzetféltők iszonyatos pánikolása:  ha fogyogat is a magyarság, az NEM a végleges módszer elérhetővé tételének köszönhező - azaz aki nem akar gyereket, az megoldja majd máshogy, hogy ne legyen.

Előzmény: VEE (1249)
VEE Creative Commons License 2009.03.15 0 0 1249

Gratulálok a bátorságodhoz, meg hogy ezt a történetet nyilvánosságra is hoztad.

 

Még jobban örülnék, ha a saját hasonló döntéséről és műtétjéről egy 1-essel kezdődő személyi számú hozzászóló is beszámolna.

 

Meg annak is, ha az a sok tüntető, aki kb. két éve a Parlament ellen azért tépte a száját (élükön - a gyermektelen - Kondor Katalinnal), hogy emiatt kihal a nemzet. Azóta nem akadt egy újságíró sem, aki utánament volna, hogy emelkedett-e és mennyivel a művi medővé tétel műtétet kérők és azon átesettek száma a szabadabb szabályozás kezdete óta.

Előzmény: Firedog (1248)
Firedog Creative Commons License 2009.03.10 0 0 1248

Üdv mindenkinek!

Sikeresen megtörtént a beavatkozás - gyakorlatilag nem volt negatív élményem. Kár, hogy nem kerülhetett rá előbb sor - főleg annak a tükrében, hogy a spirállal mit szenvedtem... A műtéthez szükséges kivizsgálás során kaptam ugyan egy beszólást, de simán kezelhető volt. Az egészségügyi dolgozók nagy része kifejezetten reálisan és korrekten állt a döntésemhez, több helyeslő megnyilvánulást is tapasztaltam.

Törölt nick Creative Commons License 2008.11.04 0 0 1247
Nyilván ez csak kiragadott példa volt: retorikai elem.
Előzmény: Babco (1246)
Babco Creative Commons License 2008.10.24 0 0 1246
"aki ennyire nem akar, annak jobb is, ha nincs, mert csak kinyírja az erdőben, mert neki az nyűg, vagy kínos, stb."

Ez egy oltári nagy baromság. Nem azok szokták kinyírni a gyereküket az erdőben meg az emésztőbe dobni, akik mindent megtesznek a gyerek ellen, hanem akik bíznak abban, hogy hátha marha nagy szerencséjük lesz és megússzák, mert büdös és undorító nekik a koton. Aki meg ennyire figyel, hogy ne essen teherbe, az időben el is fog menni abortuszra.
Engem egyébként érdekel a történet, még ha nem is akarom magamnak a műtétet (legalábbis 4-5 éven belül nem) és még mindig hitelesebb mint egy cikk, hogy hogy is van most a jogszabályokban.
Előzmény: Törölt nick (1242)
Firedog Creative Commons License 2008.10.23 0 0 1245

Már nagyon várom a műtétet; minden hónapban legalább 2 hetet átkozódok a spirál miatt, nem hiszem, hogy jobban fog fájni, mint amikor úgy istenigazából görcsölök. S már egy közepes megeröltetés (erösebb mozgás, emelés, stressz, szex) előhozza.

A 2. (végleges) szándékmegerősítő nyilatkozatot január végén kell megtennem.

Előzmény: VEE (1244)
VEE Creative Commons License 2008.10.21 0 0 1244

Véletlenül benéztem és lám, feléledt a téma haló porából. Köszönet érte Firedognak.

 

T. Sumér! A téma eléggé közérdekű, hiszen egy-két éve még a Parlament elé is vonultak a volt rádió elnöknő vezetésével. Komoly társadalmi és egyházi szervezetek, személyiségek tiltakoztak az Alkotmánybíróság által a korábbinál kissé szabadabbá tett műtéti lehetőség ellen. Igaz, hogy a megelőző két évtizedben nem is vették észre, hogy az érintettek többsége addig is kérhette ezt a műtétet.

 

Akkor emiatt nemzethalált jósoltak, és úgy tudom, a szülések száma nem csökkent, de hogy hányan kérték e műtétet, senki nem tudja, mert nem mentek utána. Akik akkor annyira érdeklődtek a téma után, talán meg sem próbálják kinyomozni, mert akkor kiderülne, hogy alaposan tévedtek, mert valószínűleg nem tülekedtek a műtétet kérők.

 

Miért kell erről beszélni? Mert jelenleg a férfi és a nő egyaránt kérheti, de mivel gyakorlatilag még az értelmiségiek (ahogyan korábban írtam: még a nem sebész és nem urológus orvosok, valamint a gyógyszerészek) sem ismerik a férfi meddővé tétel - a vasectomia - műtét lényegét és következményeit, információk hiányában nem tudnak a családok objektíven dönteni, tehát még mindig a nők vállalják a sokkal nehezebb és kockázatosabb műtétet.

 

Firedog, nagyon várom a beszámolódat.

Előzmény: Firedog (1243)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!