Baráti üdvözletem minden kedves érdeklődőnek.
Pszichológusként azt tapasztalom, hogy a mai világ egyik legnagyobb konfliktus-forrása a párkapcsolati frusztráció. „Nincs megfelelő hely az ismerkedésre” mondják a szociológusok, bár ha körülnézek, azt látom, hogy talán ez lehet a legkisebb gond.
Nézzünk csak meg pl. egy metró szerelvényt, amikor üresen beáll a megállóba, és elkezdenek az utasok beszállni…
Az első leül az egyik korlát melletti helyre. A második ettől a helytől lehetőleg a legtávolabbit választja. A harmadik vajon hol foglal helyet…?
Természetesen a két, már foglalt hely között, egyenlő távolságra mind a két utastól…
Az ember, társas lény, de ha beszállsz egy liftbe, mégsem vagy hajlandó beszélgetni az útitársaiddal. Ha már valaki köszön, az csodaszámba megy…
Vagyis nem hiszem, hogy a párkapcsolati problémák kialakulásának és a nem megfelelő működésének a külső körülmények lennének az okai, sokkal inkább vélelmezem, hogy belülről fakadó, tévesen értelmezett „énképek” kisebbrendűségi komplexusok azok, amelyek torzítása miatt kerülnek kapcsolataink sok esetben zsákutcába.
Ezt a fórumot azért hoztam létre, hogy megteremtsek egyfajta „virtuális” önismereti klubot, egy olyan helyet, ahol mindenki őszintén beszélhet párkapcsolati problémájáról.
Őszintén, hiszen a nicknév teljes ismeretlenséget biztosít mindenki számára.
Hiszem azt, hogy az ide bejelentkező „klubtagok” birtokolnak akkora élettapasztalatot, amelyek egy valóságos önismereti csoport működésének megfelelően át tudják segíteni a gondokkal küzdő társaikat a párkapcsolati, önismereti, vagy akár szexuális természetű problémáikon. Olyan „tagok” írásait várom, akik valós gondokkal küzdenek, de – akár idő vagy bátorság hiányában – ezidáig még nem kérték szakember segítségét.
Nos, kedves Barátom, itt az alkalom, élj vele…
A "felebarátok" nem így néznek az emberre! De azért lehet, hogy igazad van és túlértékeltem egyes dolgokat. Amúgy alapjaiban én is vallásos vagyok, csak nem az az elvakult fajta. Szoktunk is vitatkozni ezeken a dolgokon. Nem tudom, hogy a Hit Gyülekezete, ahová jár, mennyire szigorú ilyen szempontból, de a viselkedése és a szövege alapján nem sorolnám a prűd emberek közé.
Apropó, hisz valaki a teljesen önzetlen férfi-nő barátságban??
nem azért vagy te a terapeuta, hogy te adj válaszokat és megoldásokat? eddig nem sok segítséget láttam tőled. bár az is lehet, hogy nem is ez volt a topic valódi célja, csak létrehoztál plusz egy helyet, ahol a problémákat az ember kiteregetheti, aztán jól besértődhet, ha mások nem úgy reagálnak, ahogy az neki jó lenne. akkor viszont kár volt hangsúlyozni, hogy pszichiáter vagy.
Én nem is gondoltam arra, hogy fel kellene borítanunk a házasságunkat. Főleg, hogy egyelőre szó sincs semmilyen kapcsolatról. Annyira egyformák vagyunk, még az is lehet, hogy egyszerűen a szorosabb barátság fogja számunkra meghozni azt, amit otthon nem kapunk meg: a megértést, meg egy lelki társat. Hú, ezt most elég ömlengősre sikerült... Bocs! Azt se tudom, hogy ezt most komolyan gondoltam-e. :o)
Továbbra is úgy érzem, hogy semmi olyat nem írtam, amire így kellett volna reagálni.
Lehet, hogy velem van a baj, de nincs időm, kedvem, tehetségem mézes-mázas hímestojás mondatokon törni a fejemet, hogy nehogy megbántsak valakit.
Szerintem érthetően, tisztán fogalmazok, kertelni nem fogok.
Azt hiszem jobb lesz mindenkinek, ha eltünök, és olyan helyre megyek, ahol nem akar senki a sorok között olvasni, csak azt olvassa, amit leírtam. Se többet se kevesebbet nem akartam mondani. Azért írtam ezt.
Szia!
Szerintem itt már csak az a kérdés, hogy megéri-e felborítani a házasságaitokat. Azt gondolom, hogy rossz lépés lenne felrúgni mindent. Nagyon nehéz helyzet az biztos.
Szerintem mégis a legnagyobb baj inkább az, hogy vallásos. A katonaságnál is polgári szolgálatos volt. Szerintem ez bárminél nagyobb visszatartó erő lehet. Szerintem itt az egyetlen dolog, ami dönthet, az érzés mélysége. Hogy legyőzi a meggyőződést vagy sem... És főleg,hogy mikor?
Nem sértődtem én meg, csak úgy éreztem, hogy a kritikát azért kaptam, mert nem írtam le fontos információkat. (Pl. első körben nem írtam a családomról semmit.)
Amúgy annyi történt azóta, hogy sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, rengeteget beszélgetünk és a munkámban is nagyon sokat segít, még olyan áron is, hogy miattam túlórázik. Én úgy érzem, hogy lelkileg teljesen szét van csúszva, és bár nem mondja ki, de a szavaiból úgy tűnik, hogy ennek a feleségéhez van leginkább köze. Valahányszor le van törve, hozzám ül be este beszélgetni, és nagyon nincs kedve hazamenni. Pénteken én vittem haza, mert nagyon nem volt kedve elindulni, nekem meg nem volt szívem elküldeni.
Ami viszont érdekes nekem, hogy van egy másik kollegám (szintén férfi, korábban felszentelt pap volt és jóban van mindkettőnkkel), aki elég nagy lélekbúvár és ami a szívén, az a száján. Ő megjegyezte nekem a múlt héten, hogy a kollegánk úgy néz rám, mintha közeledni szeretne hozzám, de ennek a legnagyobb akadályát bennem látná... Hát mit csinálok rosszul??? Ha kívülállók is észreveszik, akkor csak nem képzelődöm. Viszont mégse ugorhatok a nyakába! :o)
Csibészke, én úgy tapasztalom, hogy az, aki bármilyen, a privát szféráját érintő dologban megnyílik, az egyúttal sebezhetővé válik. Vagyis érzékenyebb. Még akkor is így működik a psziché, ha mindezt álnéven, vagy bece(nick)néven teszi.
Bár nem azonosítható a személy, de az érzés mégis ott van, hiszen a legbelsőbb titkait adja közre.
Így értem az ingerlékenységet, illetve érzékenységet.:)
Szerintem nem azzal van a gond, hogy elmondtad a véleményedet. Sőt. Csak arra kellene kicsit több figyelmet szentelni, hogy az a vélemény ne sértse mások eleve ingerlékenyebb érzékenységét.
Egy értelmes vita sok esetben akár még hasznos is lehet, ha észérvekre épül.
Nem, szó sincs eltűnésről, csupán abban reménykedtem, hogy kezd kialakulni egyfajta wgészséges kommunikáció a fórum látogatói között, és mindenki elmondja a benne fölmerülő gondolatokat. Vélem, hogy egy egy ilyen hozzászólás is sokat tud lendíteni az adott probléma földolgozásán.
Nem minősítésnek szántam, szerintem visszaolvasva sem hangzik úgy. Hogy jönnék én ahhoz, hogy bárkit minősítsek ismeretlenül!?
Sőt, nem is kritizáltam. Szerintem.
Arról volt szó kibeszéljük a problémákat. Elmondtam a véleményem.
Ha nem bírod a negatív kritikát (mégegyszer hangsúlyozom: nem annak szántam), akkor ne rakd ki a szennyest, mert számíthatsz rá, hogy mások véleményezik azt, és nem feltétlenül gondolja mindenki azt, amit Te hallani szeretnél.
A témához visszatérve az a tapasztalatom, hogy az emberek szeretik homokba dugni a fejüket. A flört problémával jöttél ide, de kiderült, hogy otthon sokkal komolyabb problémák vannak... Sokan szeretnek a problémákkal nem foglalkozni, kis dolgokból meg nagyot csinálni, csak hogy addig se kelljen a gondokkal foglalkozni.
Félreértés ne essék, ezt sem negatív kritikának szántam. Én sem vagyok tökéletes, én is hajlamos vagyok a struccpolitikára, de belátom, és próbálok rajta változtatni.
Ha esetleg ezt is sértőnek érzed, akkor elnézést, eltünök.
Szerintem - mivel ő is olyan vérmérsékletű, mint Te - szinte biztos, hogy ő is ugyanigy orlodik.:)
Nincs szukseged tanacsra tapasztaltaktol, hiszen a flört-társad is csak pont ugyanolyan tapasztalt az ügyben, mint Te. ;)) Ha akarsz tőle valamit - akár csak színvallást is -, leégy merész, bátor!:)
Úgy gondolom, hogy Katinca általi gyors minősítésem elvette az érdeklődők kedvét, hogy kiteregessék a problémáikat mindenki előtt...
Nem akarok beleszólni, de szerintem tudatosítani kellene ezen a fórumon, hogy aki csak kritizálni jön ide, az rossz helyen jár. Itélkezni, meg amúgy Isten dolga, ha jól emlékszem. Ne vegyük már el a munkáját! :o)
A fórum kifejezett, és leírt célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik ezt itt kérik. Aki nincs itt, és nem írja le, hogy mi fáj neki, annak itt nem tudunk tanácsot adni.
Ezt a választ valószínűleg az indukálta, hogy a házasságomról nem írtam semmit. Én egyébként 12 évig mintafeleség voltam. Aztán olyan dolgok miatt, aminek köze nem volt a házasságomhoz (apukám meghalt, szüléskor majdnem mindketten meghaltunk, elvesztettem az állásomat, anyukám daganatos beteg lett, stb.), olyan mértékben pánikbeteg lettem, hogy már az utcára sem mertem egyedül kimenni. Ezt az otthoniak hisztériának minősítették. A gyógyszerek nem használtak, aztán amikor végre találtam munkát (köszönhetem megintcsak annak a kollegámnak, akiről ez az egész téma szól), akkor minden reggel-este rémálom volt az út, mert szédültem, ha nem volt velem valaki. Aztán munkahelyi gondjaim is akadtak, és megint csak ő állt ki mellettem, miközben hónapok óta gyakorlatilag 12-14 órázunk és közben otthon egyfolytában azt hallgatom, hogy de nagyon szeretek dolgozni, nagyon jó lehet a munkahelyemen, hogy csak aludni járok haza. Pedig inkább meg kell fordítani a dolgot, nem a munkahelyemen szeretek, hanem otthon nem nagyon szeretek. Ráadásul egyedül keresek, mert most a férjem munkanélküli, és leginkább az önsajnálattal foglalkozik munkakeresés helyett. Ha ezt megemlítem, csak a vita van, pedig gyakorlatilag értük dolgozok reggeltől estig. És tényleg dolgozok, nem mást csinálok, mielőtt ez lenne a következő "elítélésem" alapja. Csodálod, ha felnézek egy olyan emberre, aki önzetlenül mellém áll, ha szükségem van rá, és ráadásul sikeres? És mielőtt tévesen következtetne valaki, biztosan nem egyszerű hála az, amit iránta érzek. Azt hiszem túl sok a nyomás rajtam, és hiányzik valaki, aki időnként levesz a vállamról valamit, nem csak húzza lefelé...
Szerintem inkább a házasságodra kéne fordítani nagyobb energiát, mit a flörtölésre.
Ha kialakulhatott ez a flört, az azt jelzi, hogy valami nincs rendben a házasságodban, vagy valami hiányzik. Első körben talán érdemes lenne elgondolkozni rajta, hogy mi ez, hátha könnyen orvosolható a probléma.
Ha ez sikerül, rögtön nem fog fájni a fejed holmi kis flörtökön.
Természetesen. Nos, alapvetően számomra egy dolog világos. Ha titkolóztok, ha megpróbáltok úgy viselkedni, hogy elkerüljétek a kollégák "érdeklődő és cinkos" pillantásait, akkor egészen biztos, hogy hírbe hoznak Benneteket. De tudnod kell, hogy ez csak múló állapot, amint mindenki kielégült a pletykán való csámcsogásban, utána már senkit sem fogtok érdekelni. Kérdés viszont, hogy Ti merre akartok haladni. Ha nincs komoly tétje a dolognak, akkor szerintem akár tüntetőleg is föl kell vállalni a flörtöt a kollektíva előtt, mintegy nekik játszva el a dolgot. Ám de, ha mélyebb ez a dolog, akkor viszont a helyetekben tartózkodnék a nagy nyilvánosságtól. Készüljetek föl azonban váratlan meglepetésekre... Sokszor nem is gondolja az ember fia (lánya), hogy melyik munkatársa mennyi jóindulattal bír felé, és azután meg igen kellemetlen lehet egy-egy otthoni beszélgetés életetek párjával.
köszi a témafelvetést. Valóban hasonló témák felmerülésére számitok. A párkapcsolat, az ismerkedés, de akár egészen a szexualitásból fakadó egyet nem értések, devianciák is beleférnek ebbe a fórumba. Írtam egy leírást, ahol megfogalmaztam a fő csapásirányt. Ezen felül viszont nem elméleti síkon szeretném itt csillogtatni az elmémet, inkább a gyakorlati - mondhatni, hétköznapi - problémák leküzdésében szeretnék segítséget nyújtani.
