Keresés

Részletes keresés

messelg Creative Commons License 2006.05.05 0 0 216
Nem tartom elfogadhatónak, de a főváros kezelésében van az aluljáró. Már kezdeményeztük, hogy zárják le. Razziák vannak rendszeresen, időnként kitakarítják a hajléktalanokat is.
Előzmény: Törölt nick (215)
Törölt nick Creative Commons License 2006.05.04 0 0 215

Teszekegy utolsó próbálkozást ésmegszólítom Messel Gáspár képviselőt, közbiztonsági tanácsnokot, bízva abban, hogy egyszer - legalább ha az ő szakterületén vagyunk - érdemi válaszba is bocsátkozik.

 

Egy másik topicban korábban képet tettem fel a Móricz Zsigmond Körtér (Budapest, XI. kerület) új aluljárójáról. Igen drága dologról van szó, a budapestiek adóforintjaiból épült. Mára tetőtől talpig graffitik borítják, normális gyalogos le nem megy oda. Szakadt, koszos, büdös emberek laknak az aluljáróban, teljes háztartásukkal, rongyaikkal.

 

Kérdezem én, ezt nevezzük Újbuda közbiztonságának? Mit tesz a Városháza, mit tesz Tanácsnok úr azért, hogy az aluljárót visszakapják azok, akiknek épült: Budapest normális, dolgozó, építő, adófizető polgárai, akiknek a pénzéből épült, akik rendeltetésszerűen szeretnék használni, és azt szeretnék látni, hogy a "rend őrei" megóvják vagyonukat. Előállítottak-e akár egyetlen rongálót, követeltek-e kártérítést?

 

Vagy esetleg a jelenlegi helyzetet tartják normálisnak, elfogadhatónak?

erőltetett újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.05.04 0 0 214

Ma sem öltek meg Újbudán.

 

Hurrá!!!

nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.05.03 0 0 213

Ha már Sopron. Ajánlanék neked egy tuti helyet. Ha jól olvastam szereted a bort.

No, ha Sopronba mész akkor ajánlom keresd fel ezt a helyet: http://www.soproniborhaz.hu/

Isteni boraik vannak és a tepertőkrémes szendvicsük valami zseniális.

Előzmény: messelg (211)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.05.03 0 0 212
Ha ezt előre tudom ... De inkább a szuper titkos Öszödi bulira mentem volna. Ott azé' fontosabb dolgok dölnek el. Bár arról nem fogunk semmit meKKtunnni
Előzmény: messelg (211)
messelg Creative Commons License 2006.05.03 0 0 211
Rosszul volt mekbeszélve? Elkerülted a Fidesz szupertitkos gyűlését?
Előzmény: nagy újbuda-rajongó (210)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.05.01 0 0 210
Ma, hazajöttem Sopronból. Ide vissza a mi kis Újbudánkra. Mikor leszálltam a vonatról, olyan biztonságban éreztem egyből magam kelenföldön. Két rendőr autó, udvarias kedves rendőrök. Tudtam, hogy nem eshet bajom míg hazaérek. Ez Újbuda közbiztonsága.
messelg Creative Commons License 2006.05.01 0 0 209
Nem a polgárőröknek, hanem a közterület-felügyelőknek veszünk Citroent!
Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (206)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.28 0 0 208

Jáksót feljelenteni az ORTT-nél/

Jáksót feljelenteni a rendörségen közbotrány okozásáért!

Jáksó monnnyon le!

Előzmény: Törölt nick (207)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.27 0 0 207

Buta Jáksó csúfot űz Újbudából!

Hajtsatok át rajta a Citroennel!

erőltetett újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.27 0 0 206

Köszönjük!

Úgy hallottam, hogy a polgárőrségnek most vesznek egy Citroent. Beleférsz?

 

(Ja, a Trabantokat már nem gyártják. Be lehetett őket valamikor egyéves BKV-bérletre váltani.)

Előzmény: Törölt nick (205)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.27 0 0 204
Akkor legalább ingyé' parkolhat a vezérünk. Ráadásul Kupper tanulhat tőle, hogy kell viselkedni a csodás Újbudán!
Előzmény: Törölt nick (203)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.27 0 0 203
Javaslat elfogadva! Kuppert meg vegyük fel gépkocsivezetőnek mellé, had okuljon az az égetnivaló rossz kölyök!
Előzmény: nagy újbuda-rajongó (202)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.27 0 0 202
Javalom, hogy Újbuda Fő-Fő-Főpolgármesterének indiccccsuk el.
Előzmény: Törölt nick (197)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.27 0 0 201
A Budapest-Bécs maratonin. Vagy nem?
Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (200)
erőltetett újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.27 0 0 200
Hol indulnak?
Előzmény: messelg (196)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.27 0 0 199

Előbb volt család, később jött a liberalizmus.

 

Mit vársz, hogy megtagadja őket?

 

Ilyet még a Szentkirályi utcában sem kérnek, asszem.

Előzmény: petrovus-spqr (198)
petrovus-spqr Creative Commons License 2006.04.27 0 0 198
egy szdsz-esnek ilyen alkatrészei is vannak??? Gáspár, te elhajló áruló!!!
Előzmény: messelg (196)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.27 0 0 197

Kiváló választás, de Őket nem jelölte az ÚRK (Újbuda-Rajongók Köre).

 

De természetesen mehetnek Veled a megfelelő rezidenciába. (Azért vagyok bizonytalan, mert még nem döntöttünk, Főpolgármesternek, vagy azonnal Köztársasági Elnöknek jelöljünk-e?)

Előzmény: messelg (196)
messelg Creative Commons License 2006.04.27 0 0 196
Én a feleségemre és a gyermekeimre szavazok!
Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (195)
erőltetett újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.26 0 0 195

Indítsunk mozgalmat!

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9017536

 

Szavazz Te is!

 

Csak jól jöhet ki belőle Újbuda!

 

messelg

messelg

bp11helyhir Creative Commons License 2006.04.26 0 0 194
feketebubi Creative Commons License 2006.04.26 0 0 193

Mi köze ennek ahhoz, hogy szétütnének e téged, vagy nem?

Világosságot nekem is.  ;-)

Előzmény: messelg (181)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.26 0 0 192
Engem ne bántsatok, én nem loptam legot!
Előzmény: messelg (179)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.26 0 0 191

Természetesen nem ÚJBUDÁ-n (Optimia) készült!

 

Képünk csak (pesszimista) illusztráció.

Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (189)
nagy újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.26 0 0 190

Ez valami külföldi kép. Hiszen ilyen kép Újbudán nem lehet ilyet látni.

Még a legóktól sem.

Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (189)
erőltetett újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.25 0 0 189
hát... ami itt van, az lehet, hogy már nem is közbiztonság?

Nyugtass meg, hogy a felvétel nem Újbudán készült!

Itt az öntudatos polgárok nem verekszenek, nemhogy a legók!
Előzmény: Törölt nick (188)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.25 0 0 188

"mert nőtt rajta egy csúnya púp..."

 

egy csúnya teáscsésze!

Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (187)
erőltetett újbuda-rajongó Creative Commons License 2006.04.25 0 0 187

Szegény áldozat fejére már koppinthatott egyet, mert nőtt rajta egy csúnya púp...

 

Egyenruhájukból nem feltételezem, hogy a Magyar Néphadsereg tagjai lettek volna...

Előzmény: Törölt nick (186)
Törölt nick Creative Commons License 2006.04.25 0 0 186
Húha, most hogy mondod, csak nem a sokat emlegetett buzi főtörzs?
Előzmény: erőltetett újbuda-rajongó (185)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!