Akkor tényleg jó áron kaptad azt a fagyalmézet :)) Mostanában gondolkodtam el rajta, hogy többfélét is ki kéne próbálni...
Miért problémás a munkahelyen???
A mézes pálesz előállítása annyira nem bonyolult, csak az a trükkje, hogy a páleszt és a mézet is megfelelően langyosra kell melegíteni, majd összevegyíteni és szépen lassan hagyni kihűlni. Jah és persze az alapanyagnak is megfelelőnek kell lennie...
Az Őrségben ittam legutóbb és nagyon finom volt :)
A boszorkánykonyha nálam is nyerő, szeretem én keverni, amit iszom:)
A hátsnak az én emélkezetem szerint is nagyon jó íze van, és jó ötlet a patika, meg is nézem szerintem még ma, hogyé aggyák.
A különleges mézek ára biztos sokmindentől függ, ha jól tudom, pl a selyemfűméz kicsit drágább, mint a többi, de a fagyal méz, amit most vettem, ugyanannyi volt, 1100/kg, 580/ 1/2 kg. És nagyon tetszik az íze.
Nekem m.helyen kicsit problémás lenne a méz, de még az is lehet, hogy viszek be, télem úgyis literszámta iszom.
Egyébként én eddig nem talákoztam ilyen torokcsípő mézzel, ez volt az első. Anyukám mondta is, hogy sok gyerek ezért nem szereti a mézet, mert "csíp". Hát én eddig nem futottam ilyenbe.
Ennyire alacsony? Exemék ezt az említett mézet, meg a virágot 500-ért vesztegették, és ha jól emléxem, ez volt a "családi, baráti" ár. Nem tudom, mennyire ment nekik a bolt.
A mézes borokkal meg páleszekkel az a gond, mert ugye külön eljárást, időt, enerdiát igényel, azért nem csinál ám minden boldogtalan méhész. Nem tudom, mekkora plusz költség, de szerintem behozza az árát...magyaroknak ne lehetne eladni zat, amiben alkohol van?:)
A méheket füstölésel kezelik! Ha a méhész kezdő, vagy fél a méhektől akkor agyonfüstöli a méheket, és ez érződik a mézben is! A füstöléshez használt anyag se lehet akármi, hallottam már olyat is, hogy gázolajos ronggyal füstölnek! A legjobb füstölöanyag a tapló, vagy korhadt fa, mert ennek a füstnek az illata kelti a méhekben az erdőtüzek emlékét, és ilyenkor genetikailag az van beléjük programozva, hogy minnél több mézet vegyenek maguhoz a menekülés idejére, és készüljenek a menekülésre!
Az akácméznek egyébbként kötelező a torokkaparó csípős utóíz! Nem ez a legjobb mézünk,de ez a "HUNGARICUM"! Bizonyos vegyesmézeknek az ásványianyagtartalma tízszer jobb, mint az akácé! Az íz alapján történő megítélés pedig teljesen egyéni lehet!
A méz jelenlegi nagybani felvásárlási ára mélyponton van! Az akázméznek 370-400.ft
a vegyesméznek 240.ft. Két-három évi mézkészlet van a méhészek nyakán, de nem akarják idehaza olcsóbban adni az itthoni fogyasztóknak, ugyanakkor panaszkodnak, hogy a hazai mézfogyasztás milyen alacsony!
A medvehagyma méz milyen??? Én csak azt tudom, hogy a medvehagyma virágzás előtt kifejezetten "penetráns" fokhagymaszagot áraszt. Nem tudom elképzelni, hogy a mézben ez miként változik...
Mostanában én is sok filteres teát halmoztam fel, de az ízesítettekért nem vagyok odáig. A sima füvek a legjobbak, amit lehet adagolni, keverni, áztatni :))) A drágaság viszonylagos (nézd meg, mennyi pl. a kakukkfűtea filteresen egy bioboltban, majd vedd meg 100 gr-ját 200 Ft-ért a gyógyszertárban ;)
Idebent nyáron cukorral, télen mézzel iszom a teákat, azóta elég nagy mennyiségben fogy. Meg persze betegség esetén a hársfatea jó sok mézzel...
Szóval a hársmézen is lehet érezni elég erősen a hársfavirág ízét, nagyon fincsi :)) Általában akácot fogyasztok (nekünk ugyanis az van...) ennek szinte semmi jellegzetes íze, talán éppen ezért ideális bármihez.
Én vagy mézzel iszom a teát, vagy üresen. A hársfa mindig jó, az én téli teám a karamelles Pickvick (Meghitt pillanatok?), nyárom me a sárgadinnyést ittam. Sejtem, hogy mennyi sárgadinnyét láthatott, de nekem bejön:)
Meg nagyon szeretem a darabos gy.teákat, csak ne lennének olyan drágák..