Ahonnan jöttél, ott már nem hiányzol.
Lassan több van már mögötted, mint amit még előre látsz.
Egyre több az emlék, a furcsa ismerős ("Honnan is?")
Nem lelkesít már annyira egy új kaland igérete, szívesebben játszol talán az elmúlt évek emlékeivel.
Fellöktek megint, ki tudja hányadszor -nem harcolsz már. leporolod magad és mész tovább, hiszen így szoktuk, "ez az Élet"....Ez?
És vagy már olyan bölcs, hogy ne osztogass bölcs tanácsokat. ("Minek? Kinek?")
A gyerekeid felnőtt emberek. Nem érnek már rád, várod hát a ritka ünnepeket.
A napok a metronóm egyhangúságával sorakoznak.
Tik...tak...tik...tak..tik...tak..tik...tak..
(Valahol vol már egy ilyen topik.)
teljesen véletlenül találtam erre az oldalra, igazából nem is állt szándékomban hozzászólni, de olyan lehangolónak találtam a lapot, hogy talán pár sort mégis megengedek, legföljebb áttekertek felette. Lehet, hogy a borusabb hangulathoz a tél is hozzájárul, de mindenkinek magán múlik, hogy mennyire engedi az életet átrobogni magán. Nem okvetelnül kell hagyni! Hiszem, hogy mi is tudunk fordítani a sorsunkon. Szeretnétek fiatalodni, jobb kedvűek, ne adj isten csinosabbak lenni? Én már találtam egy remek módszert, ami a gondolataimat és a tetteimet is pozitív irányba viszi. Ha gondoljátok szívesen megosztom veletek is. A pizo@freestart.hu címen hagyhattok üzenetet, ha valakit érdekel az én trükköm. Üdv. Mindenkinek A.
Igen ,konkrétan arra a rideg időszakra gondoltam amikor megszületünk,hirtelen pofon vág a hideg,a kiabálás,stb.
Igen vannak idős emberek akiknek megadatik a szép elmulás.De én munkámból kifolyólag sok időskori tragédiával szembesülök és nagyon elkeseritő,hogy nem tudunk a helyzettel mitkezdeni.
Az ablakból néha elnézem õket, hogy vacogó szélben, gallyal hátukon mint cipekednek hazafelé -- vagy tikkadt nyárban, a tornácon hogy üldögélnek a napsugárban -- vagy téli estén, kályha mellett hogyan alusznak jóízüen -- nyujtott tenyérrel a templom elõtt úgy állnak búsan, csüggeteg, mint hervadt õszi levelek a sárga porban. És ha az utcán bottal bandukolnak, idegenül néz a napsugár is és oly furcsán mondja minden ember: "Jónapot, bácsi."
A nyári Nap, a téli hó, õszi levél, tavaszi friss virág mind azt dalolja az õ fülükbe: "Élet-katlanban régi étek, élet-szekéren régi szalma, élet-gyertyán lefolyt viasz: téged megettek, téged leszórtak, te már elégtél: mehetsz aludni..."
Olyanok õk, mint ki utazni készül és már csomagol.
És néha, hogyha agg kezük játszik egy szõke gyerekfejen, tán fáj, ha érzik, hogy e két kézre, dolgos kezekre, áldó kezekre senkinek sincsen szüksége többé.
És rabok õk már, egykedvü, álmos, leláncolt rabok: hetven nehéz év a békó karjukon, hetven év bûne, baja, bánata -- hetven nehéz évtõl leláncolva várják egy jóságos kéz, rettenetes kéz, ellentmondást nem tûrõ kéz parancsszavát:
Ja, sokan felnek az egyedullettol. Azert, ha normalis szuloi hatterrel nosz fel, annyira nem vagy egyedul az elet kezdeten. Te vagy a sztar, a megszuletett gyermek.:) Bar, ha maga a szuletes traumajara gondolunk, amikor kikerulsz a jomeleg mehbol, a szuk szulocsatornan keresztul arra a zord, hideg helyre, ahol egyetlen, joesetben ketto hang ismeros szamodra... Az idos kor egy kicsit rajtad is mulik. Nagymamam videken el, kicsi faluban. Mar 7 dediunokaja van az orszag tobb felen, s mindig hazajarunk hozza, mert annyira szep gyermekkort adott nekunk, pedig NAGYON rosszak voltunk.
Mégis ha belegondolsz akkor mégis inkább az egyedülléttöl félnek inkább az emberek.Egyedül vagy amikor megszületsz,egyedül amikor meghalsz.Szerintem ez a legnehezebb az életben,a kezdet és a vég.
Igen, asszem ez igaz, ha az embernek van 'folytatasa' (gyermekei), szereto csaladja, talan mindent at lehet veszelni. Remarque azt irta, hogy oreg, aki mar nem tud szeretni...
Én átértékeltem tavaly az élet értelmét.44 éves vagyok ,a férjem mozgásszervi beteg 20 éve(a betegek legrosszabb tulajdonságaival)a gyerekem tavaly egy szörnyü kórral küzdött meg amiben mi is melette álltunk és állunk.
Most mégis ugy érzem ,hogy szeretek élni,vidáman veszem a kanyarokat,mert csak az igazán fontos dolgokkal foglalkozunk,könnyü örömet szereznünk egymásnak,és igy nem félünk az öregségtől,inkább minden napot megköszönünk egymásnak.
En nem a megoregedestol, nem is a vegtol felek, hanem a betegsegtol, s a haldoklastol... igen, a fizikai szenvedestol. Lattatok a 24 ora cimu sorozat 3. szeriait, ahol egy biologiai fegyvert vetnek be. Virust eresztenek egy hotel epuleteben, ami orakig tarto szenvedessel jaro halalt okoz. A CTU ongyilkos pirulakat adott a megfertozotteknek. Nem iteltem el... Jaaa, bocs az elkanyarodasert.
Ezt a ritka szép és szívszorító verset Bertók László írta 20 évvel ezelőtt, az 50. születésnapjára. Amúgy éppen holnapután lesz 70 éves. Olvassátok el! Megéri...
Platón benéz az ablakon
A visszavert fény évszaka, Platón benéz az ablakon, kezében ásó és kapa, csodálkozik, hogy itt lakom.
Mondanám, hogy rögtön megyek, lehetnék még jó asztalos, de megbénít a döbbenet, silány tükörré foncsoroz.
Mondanám, hogy nem én vagyok, bűnössé tett a félelem, hátam mögött a lét dadog, előttem a történelem.
Mondanám, hogy nincsen remény, hogy maholnap ötven leszek, s ami árnyékból költemény, a valóságban egyszeregy.
Mondanám, hogy akkor mi van, miért jobb, aki boldogabb, s ha a varázs anyagtalan, mire emlékszik az anyag?
Mondanám, hogy egyébiránt, hogy vártam már, hogy jónapot, de minden sorvég rímbe ránt, csak hazudnék, csak hallgatok.
Ez - számomra - amolyan elmélkedős, néha szomorkás topik. Nem a fizikai öregségről szól, inkább a Világból való kiöregedésről, a szánalomról, a tehetetlenséről, a megértésről, belenyugvásról.
vagy hogy eszembe jutott egy 25 évvel ezelőtti szerelmem, és többé már nem lesz olyan
Vége igaz? Most már nem a jövőt, hanem a múltat kell élvezni. Na meg egy kicsit a jelent...: )
hát az bizonyos "igazi" öregségre gondoltam,amikor már csak ülünk ölbe ejtett kézzel.... és nem szaladgál körülöttünk -gyerek,unoka,dédunoka,ükunoka-mert az ország másik végében lakik,dolgozik ....
Az idő múlását.....?,hát nem egyformán....néha nagyon fájdalmasan----amikor gonosz és lenéző módon ,mondják " és a mami"vagy amikor nevet a szeme és azt mondja-"na mi van öreganyám"hát,..
Lehet hogy nem is a kor bánt igazán, vagy nem csak, hanem azok a dolgok, amelyeket elveszítek, a vonatok amelyeket hagyok elmenni, a saját hibámból, figyelmetlenségből, lustaságból.
Nem, nem kell verset írni. Ez - számomra - amolyan elmélkedős, néha szomorkás topik. Nem a fizikai öregségről szól, inkább a Világból való kiöregedésről, a szánalomról, a tehetetlenséről, a megértésről, belenyugvásról.
Szokták mondani: aki nem akar megöregedni, haljon meg fiatalon...N ennyire azért nem vagyok elhivatott. Csak néha nincs hová elmondani, hogy kirúgtak holmi "fiatalok" miatt, vagy hogy eszembe jutott egy 25 évvel ezelőtti szerelmem, és többé már nem lesz olyan....
Szóval mindenféle. Hogy mikor hogyan éljük meg az idő múlását.
Már én sem lázadozom, sőt magától a haláltól sem félek, csak az oda vezető úttól, nem szeretnék magatehetetlen lenni avagy hosszú ideig fájdalmakkal viaskodni, sajna nem vagyok egy erős jellem... ez az egyetlen bajom. Éppen ma takarítottam, hát netuddmeg, ezelőtt 5 évvel még dalolva végigszaladtam a házon, most mege gy szint után (3 szintes a ház, 150 nm) alig birok mozogni.... na de a holnapi szél holnap fog fujni nem igaz?
Szia,szia! Ne félj,sokkal jobb és szebb félelem nélkül várni valamire-ami menthetetlenül eljön, mert eljön,csak szerintem em lesz olyan szép mint dédanyáink és nagyanyáink idjében.
Sziasztok! A másolás nekem sem megy!Nyugodt vagyok és bölcsen hallgatok-néha-valahol megbékéltem az őszhajammal,+kilókkal,a lábfájással-pedig kb 5 éve még a Mecsekben túráztunk viszonylag enhéz hátizsákkal és sok-sok ifjú emberkével-mostanában kemény derékfájással és még csak 55 leszek október közepén.Még akarom érezni az éveket, pedig itt dörömbölnek és csak reménykedek,hogy szelid ezüstös évekkel találkozom majd,igen,igen
Én ugyan szemüveges vagyok gyerekkorom óta, de most meg másik is kell :)) még csak 46 vagyok..még csak ismerkedem az érzéssel, azaz hát mondjuk ki, félek az öregségtől na :(
Azzal szoktam vigasztalni magam, hogy nem feledékenyebb és lassúbb vagyok, csak bölcsebb és az agyam már válogat. (ennek valóságtartalmát ne firtassuk, hétfő reggel van, épp elég baj az :)
Viszont az öregségről már van véleményem - én még nem vagyok öreg, csak éppen sejtem milyen lesz pontosan. Ahogyan az ember teste maga ellen fordul. Én amúgy egy makkegészséges lény volnék, kórházban még nem voltam, inflenzás sem voltam, náthás legutóbb 1992-ben emésztésem köszöni rendben, bár fiatalkori karcsúságom rég a múlté, de az orvosi tábla szerint túlsúlyos sem vagyok... viszont: már nem látok szemüveg nélkül (én a valaha sasszemű), valamim mindig fáj hol kicsit hol jobban hol - egyelőre még hálistennek csak ritkán - kibírhatatlanul , egyre rövidebb távokat bírok gyalogolni anélkül, hogy ne égne a talpam, van már bütyköm, volt átmenetileg magas cukrom (azóta már le kellett mondanom az édességekről is) , egyáltalán minden nap közelebb visz ahhoz, hogy már csak az agyam maradjon épen... az agyam? Hiszen időről időre nem jutnak eszembe alapvető kifejezések, elfelejtem, hogy ez az illető aki nekem olyan szívélyesen köszön ki a fene lehet (félóra mulva eszembe jut) és még sorolhatnám... és még csak 57 leszek okt közepén...
Viszont pillanatnyilag flegma és nyugodt vagyok mint egy budhista szerzetes - ez is valami... :-)))
Eső kering az utcán, s idebent a lámpa körül gyűrűzik a csend, ahogy ülök és várlak. Nincs más világ: magamba búvom el. Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell, ilyenkor óriás vagyok, aki elég magának, lebegek fönn, a csont-palack felett és az sem érdekel, hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.
Ülök és várlak. Mióta várok így?
Emlékszem, meggyűltek az évek, feltornyosult a megvárattatás, közben mosoly fürösztgetett, közelség, jó szó, szívesség és kézfogás, lassanként gyanús lettem önmagamnak s előrebukván a jövő felé (hogy ki jön még és ki az, aki nem jön) belémfagyott a maradék lehellet és meggyűlöltem, akit várni kellett –
és most eszméletem hideg falára kikönyökölve nézek innét, s mint az igazi boldogok, a tétovázó ifjúságra s a lépteidre gondolok.
Te vagy bennem a bizonyosság, az önvédelem és a gőg, a különbség, az azonosság, a fejtartás mások előtt. Ha jössz, a padló is megéled, körvonalat kap a világ, a tárgyak előrefeszülnek, türelmük szétveti az ajtót, lebiccenő fejem fölött a lámpa lélegző virág, jaj, nézd, hogy szeretek, szeretek várni rád,
nézd, én, az egykori csavargó, hogy ülök itt, nyugalmi lázban, e mozdulatlan mozdulásban, ülök és várlak, várlak – állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz, még felmutatlak a világnak.
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, kibelezett kőbányák üregében. Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Most is visszhangzik a léptem. Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok! Ha nem kisér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél. Az ember mindíg jobbat remél. Porból lettem s porrá leszek, Félek, hogy a ködbe veszek. Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Kibelezett kőbányák üregében. Közeli helyeken, dombokon, hegyeken, Most is visszhangzik a léptem. Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok! Ha nem kisér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél. Az ember mindíg jobbat remél. Porból lettem s porrá leszek, Félek, hogy a ködbe veszek. Itt ül az idő a nyakamon, Kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok! Ha nem kisér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél. Az ember mindíg jobbat remél. Porból lettem s porrá leszek, Félek, hogy a ködbe veszek.
