Koronafúróval, spéci elszívóval gyakorlatilag pormentesen ki tudnak fúrni egy lyukat.
Aztán ha már kint van el lehet vezetni akár a tetőn át, akár mellette.
Nekem is van egy páramentesítőm, legutóbb akkor használtuk amikor festés volt, hamarabb megszáradt az első réteg.
Amúgy meg raktam egy olcsó 200m3/h-s ventilátort a zuhanyzó fölé, ami már keletkezésekor tolja ki a párát. A villannyal együtt kapcsolódik és még pár percig jár utána is.
Légbeejtő helyett szellőztetünk (reggelente, amikor a szomszédok fűtési szokásai miatt lehet).
Most pl. 54% a pára, 21 fok van, nagyon jó a hőérzet.
Hát.. szerintem a család leszedné a fejem, ha kilyukasztanám a fürdőszobafalat...
De egyébként se lenne megoldás, mert a fürdőszoba ablaka a teraszra nyílik ami fölött egy fából készült tető van, vagyis csak azt érném el, hogy a fürdőszoba helyett a terasz teteje penészedne ..
Egyébként volt már nekünk régebben ilyen szabályozott szellőztető rendszerünk, úgy hívták hogy nyílt égésterű kazán :)
Az biztos, hogy akkor 35-50% között volt a páratartalom a házban, de a gázfogyasztás is magasabb volt kb. 20%-al, mint mostani kondenzációs kazánnal.
Nincs víz, nincs penész. 1 árva szellőztető motor , egy időzítő kapcsolóval csodákat művel az átlag problémákkal. Fertőtlenítés aztán hajrá, 10-20x15 perc.
a hipo nem segít, eltünteti látszólag a penészt, de két hét múlva újból megjelenik. semmilyen klór tartalmú nem jó, a penészmentesítő festék se hatásos, lapostetős épület, a szigetelés tönkrement, még nyáron se tudott kiszáradni a fal a sok beázás miatt, a napokban levő eső miatt ismét nedves a fal. A hipo spricelése volt és azt is csinákom, csak kifehéredik, de a spóra az benne van a falban, hipo volt az első amit. kipróbáltam. Tényleg nagy segítség egy párátlanító készülék.
Nem tudom egyébként mit csináljak. pár napig nem voltam otthon és megnőtt a pára, persze lecsökkent a hőmérséklet, és újból megjelent a penész.<
Ha el akarod tüntetni a penészt, fújjál rá tömény hypót porlasztós flakonból. 10 perc alatt kifehéredik, esetleg ismételd meg még egyszer, ha nem. Dörgölni nem szabad (szétkenődik) utána pár nap szellőztetés, s újra fehér a fal. Persze jobb ezt jó időben (tavasszal, nyáron) csinálni, mikor lehet hosszabban szellőztetni, mert pár napig "kórház szag" lesz.
tavaly elektromos páramentesítőt vettünk, nem azonnal volt eredmény. kb két hét alatt elértem, hogy reggel nem volt párás az ablak, előtte a pára víz kis tócsákba összefolyt a párkányon, a harmadik negyedik héten csökkent a penész mennyisége, a ruháim már dohos szagúak voltak, kb két után, már sokszor nem éreztem dohosnak a ruhát, egy hónap után, viszont nem voltak büdösek. A penész nem tűnt el 100 százalékban de látványosan lecsökkent, ha a penész megjelenik, akkor azt nehéz kiirtani a falakból, bárki bármit mond, hogy a szellőztetni kell, az sem segít, mert a pára újból visszatermelődik.
Szerintem nagyon jó készülék a páramentesítő készülék, de 2-3 hét használattól még nem oldódik meg a probléma, legalább egy hónap kell. A hangja mint egy ventilátor, napközben fel se tűnt, hogy be van kapcsolva, éjszaka zavart a hangja, nem egész nap ment. Napi 2-6 órát ment, az áramfogyasztásom kb 800-1000 Ft-tal nőtt meg, ezt csak azért írom, mert én többre számítottam.
Én troctecet használok. Ennél a típusoknál a gyártó odaírja, hogy milyen lakásba való a készülék, hogy egyszobás vagy két szobás, egy 20 m2 esetén a két alapgépük a jó (két legolcsóbb készülék) minekünk is kb 20 m2 a szobánk. Sok video fent az interneten, jó sokat megnéztem. Elég nehéz volt dönteni, mert szinte az összes egy áron volt. Sajnos nem tűnt el a penész, de a penész kiújulásának ideje lecsökkent, és én már ennek is örülök.
Sziasztok, Nálam nincs penész, csak magas volt pára. Van elektromos páraelszívó, használtam napközben, reggelre ugyan úgy magas lett. Nem rég jöttünk rá, hogy az ablakokon van rés szellőző, napközben amikor dolgozunk az van nyitva. Azóta nincs magas pára. Vannak utólag beszerelhető szellőzök, de nagyon drágák ez a rés szellőző 300 ft-os dolog, ajánlom mindenkinek. Üdv.
"Az is érdekes, hogy a kazán tartja a 21 C fokot, mégis hidegebbnek érezzük a lakást mint volt korábban."
Semmi csoda nincs benne (sajnos) Munkahelyemen kb 40% a pára 23 fokon fázom, otthon ameddig nem volt hővisszanyerős szellőztető a 55-60% már a 22 fok is melegebbnek tűnt.
Én magam csináltam így megállt 100e alatt, minden szobán ill. a nappali-konyhán van légbeeresztő össz. 5 db. Egy limodor 40/100-as ventilátort raktam fel a fürdőbe s onnan és a mellette lévő wc-ből tolja ki a levegőt.
100m2-es a ház, 4-en lakjuk. Jellemzően 50% (kinti időjárás függvényében +- 10%) a páratartalom. A fűtésen én nem vettem észre változást, hiszen a naponta többszöri szellőztetés szükségtelenné vált, folyamatosan jó a levegő a házban.
Valaki tudja hogy amikor a ruhaszáritó funkció (aldis) megy,akkor is párátlanit e közbe,vagy ezt csak a külön rákapcsolás gombbal tudom szabályozni.??Külön-külön .
Persze, én is használom erre, van rajta egy külön ruhaszárító fokozat, dupla erősséggel. Odairányítom a légáramot lógó ruhák közé, és nagyon gyorsan elkezdi leszívni a vizet. A lényeg, hogy egy kisebb helyiség levegőjét keringesse újra meg újra, tedd be egy kisebb szobába a ruhaszárítót és a gépet, és csukd rá az ajtót.
Sziasztok! Használja valaki az Aldisat ruhaszárításra? Nekem van egy elszívóm a fürdőszobában 1 nap alatt 2/3 ig leszárad a ruha. Az a baj hogy szigetelt a ház, keveset kapcsol a fűtés és így még kb 2-3 napig kerülgetem a gyerekszobában a ruhaszárítót, mert akkorra szárad le teljesen. Jó ötlet ezzel rásegíteni? mennyire hatékony? Tapasztalatok?
Ha Aldiból szeretnél párátlanítót,írj az Aldi ügyfélszolgálatának,jelöld meg melyik üzletbe szeretnéd és megszervezik.Nekem 1 hét alatt leküldték a helyi üzletbe .
Itt mindenki a pára elszívó berendezésről beszél. Jó, nekem is van egy otthon, de ha a penészedés a téma, akkor miért nem kerül szóba maga a szabályozott szellőztetés, illetve a hygro szabályozású légbevezetők beépítése. Én most épp ezt tervezem, szívó ventillátorral.
Azt azért vegyük figyelembe, hogy ez kb. fele akkora kapacitású (10l/nap), mint az aldis (20l/nap) ugyanannyi pénzért. Meg elég ismeretlen, és a tescoban szerintem nincs 3 év gari rá.
Én 2 hete vettem egyet a tűzoltó utcai Aldiben (corvin negyed), 40 ezer volt. Akkor még volt belőle 4 darab... Amúgy elégedett vagyok vele, bár lehetne egy kicsit halkabb. Egy szobában nem szívesen tartózkodom vele hosszú távon. Ismerősömnek Midea van, azt mondja az övé is hangos, úgyhogy nem gondolnám, hogy az olcsósága miatt ilyen, bár egy 80 ezres lehet csendesebb valamivel...
Budapesten még meglehet venni valahol a lidl, vagy aldi üzletekben az ebben a topicban sokat emlegetett párátlanítók valamelyikét? Végig kellene járnom néhány üzletüket hátha szerencsém lesz?
Új 30 m2-es albérletbe költöztem és folyamatosan magas a páratartalom az egész lakásban.
Egy kb. 120 nm-es lakásba keresek páramentesítő készüléket. Nézegetem a Duracraft , Trotec, Midea márkákat, de nem tudok dönteni. Egyáltalán elég lenne-e egy olyan készülék ami Kb. 60-70 nm-t tud. vagy mindenképpen nagyobbat válasszak?
Ha sikerült kipucolni, meg fertőtleníteni, akkor mindegyiknek annyi. :)
Nem tudom, lehet hogy konstrukciós hiba. Meg kéne nézni más típusoknál. Lehet, hogy oda nem is kéne víznek menni, csak valami odavezeti? Lehet, hogy az büdösödik.
Nagyon ne döntögesd, főleg menet közben, nehogy felkapja a kompresszor az olajat.
Elvileg nem szabad mozgatni, illetve mozgatás után pihentetni kell mielőtt bekapcsolod, mint egy hűtőgépnél. Gyakorlatilag ez is egy hűtőgép.