Kedves fórumozók, ez egy provokatív topic lesz szándékom szerint.
Tekintve a válások mags számát, és azt, hogy - nemcsak itt, de egész Európában, sőt a keresztény kulturájú országokban is - egyre több a szingli és egyre kevesebben képesek egy házastárs mellett több évtizedet leélni, biztos, hogy annyira ragaszkodni kellene a hagyományos egy férfi efy nő, gyerekek családmodellhez?
Én még nem nagyon találtam rá jó megoldást, de akit érdekel ez a kérdés, és tud valami okosat, ne fogja vissza magát!
én változatlanul azt mondom, hogy talán a házasságra lépők még szabadabbnak érzik magukat, mint a hoszú távon együttélők, házasságlevél nélkül.
én voltam házas, meglehetősen szószerint értelmeztem a holtomiglan-holtodiglant, pedig 17 évesen mentem férjhez. a volt férjem elég szabadon kezelte a házastársi hűség fogalmát, valamint azt is, hogy miről is szól egy házasság a nő, és miről a férfi részére. akkor váltam el, amikor már majdnem késő volt , nekem késő. borzasztóan belebetegedtem, mind lelkileg, mind érzelmileg, de ami észhez térített, fizikailag is. kicsit túlzón mondhatom azt, hogy nem sok kellett volna ahhoz, hogy belehaljak a házasságomba:(
most csak együttélek, de nem érzem magam szabadabbnak, nem érzem azt, hogy könnyebben kilépnék, mint a házasságból. bár ez teljesen jól működik:)
előttem van a volt szomszédom példája: tizenx évig éltek együtt, volt egy 15 éves lányuk, majd született egy fiúk, összeházasodtak, 4 év múlva meg elváltak, és finis!
Mi az együttélés jogi hátrányai miatt házasodtunk össze (konkrétan a lakáshitel így egyszerűbb volt), és semmilyen minőségi változást nem jelentett a kapcsolatunkban. Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy összetartozunk, és nem éreztük, hogy erről igazolásra lenne szükségünk. Van még néhány ismerősöm, akik hasonló indíttatásból nem házasodtak össze, és nem azért, mert kiskaput akarnak hagyni maguknak (és nem olyan megalkuvók, mint mi, akik az egyszerűbb adminisztráció kedvéért anyakönyvvezető elé járultunk). Maradjunk annyiban, hogy _szerinted_ az együttélők nem akarják elkötelezni magukat.
De teny, manapsag a hazassag is beepitette a kiskaput a jogi intezmenybe. A lehetoseg, hogy ha nem megy, barmikor elvalhatunk, benne van minden eskuvoben, tehat nem csak az egyuttelok akarnak "szabadabbak" maradni, a hazasulok ugyanugy szabadnak erzik magukat a hazassagukban.
A hazassagok fele csak beall a sorba, eskuvozik, eskudozik, mert igy illik. Tudom en, hogy mi itt mindannyian kivetelek vagyunk, es ugy vedjuk a hazassag intezmenyet, hogy ez velunk sosem fordul elo, es langolo szerelemmel szeretjuk a parunkat eletunk vegeig, de azert eszrevehetjuk a statisztikai tendenciakat. Igenis mindegy, ugyanakkora eselye van egy egymast szereto/tisztelo parnak papir nelkul egyutt maradni, mint papirral. Mas volt ez 50-100 evvel ezelott, de most igy van. Amikor elitelte a kozvelemeny a valast is, volt alap elitelni a vadhazassagot is. Ma mar nincs erkolcsi alap lenezni az egyuttelest, sot, talan amit irtam egyszer, becsuletesebb felallas talan, mint az eskudozes a holtomiglanrol.
valoban.....a hazassag azert altalaban nem egy rozsaszin leanyalom csupan,mint ahogy az egyutteles sem.Lehet,hogy ez egy kiskapu,de nem ertem,ez miert baj.....Hiszen a nyavalya sem tudja,mi tortenik 20 ev mulva,lehet,hogy mar egyikunknek sem fog megfelelni egyutt...ki tudhatja??? Te elore tudod,hogy 40 ev mulva is hatalmas langon fogsz egni a parod irant ?? Es ha nem??
tudod,tobbe nem erdekel a vilag..A vilag sehol nem volt,mikor meg kellett volna vedeni,amikor a jogaimat ervenyesiteni kellett volna.Mikor meg kellett volna vedeni a gyerekeimet.nekem egy ilyen alszent vilag ne mondja meg,mit teszek helyesen es foleg ne mereszeljen kritizalni.
A vilag??? Ki a franc a vilag?? Az ovoneni az oviban,a szomszed?A rokonok,vagy kicsoda??? Aki ismer,az tudja az elozmenyeket,es elfogadja a dontesemet,mert nincs mas valasztasa.Aki meg nem ismer,ne mondjon kritikat
Nem véletlen egyébként az sem, hogyha valaki fölüti Atkinson pszichológiakönyvét, akkor a stresszskálánál azt fogja tapasztalni, hogy a legeslegerősebb stressz, ami egy embert érhet, a házastársa halála. Ez 100-as a stresszskálán, és csak jóval utána kullog, olyan 73-al a válás, csak utána a különélés, és a közeli családtag halála csak 63-al ezután. Szóval a házasság nagyon is sokat jelent.
Bocs, Molly, de ezzel nem tudok teljesen egyetérteni. Volt alkalmam elég közelrõl összehasonlítani a válással a házastárs halálát, a válás legalább akkora trauma lehet.
Ugyanis, ha egy jó házasság végetér az egyik fél halálával, akkor valami klassz dolgod volt, ami most elveszett. A válásnál pedig visszamenõleg megkérdõjelezõdik, hogy volt-e valaha valamid?
Kb. az a különbség szvsz, amikor valaki világbajnok volt, és elvesztette a következÕ nagy világversenyt. Nem világbajnok többé, de megmaradt az érme, az emlékei. A válás pedig olyan, mint amikor - szabálytalanság, dopping, téves nevezés stb. miatt - elvették az aranyérmedet. Visszamenõlegesen megvonták az örömódet. (Lásd Annus ADrián és a Fazekas nevû diszkoszvetõ.) Kéretik hasonlatként értelmezni, nem azt akarom kifejezni, hogy az elvált tehet a dologról, mint a doppingoló sportoló. Csak azt, hogy visszamenõlegesen megkérdõjelezõdik sok minden.
Éppen ezért is vagyok házasságpárti, és - a lehetõségeken belül - válásellenes.
A valas is kiskapu. Vagy eleg nagy, az elkotelezettek fele kisetal rajta. Itt ertekelodik le a hazassag intezmenye, valnak nevetsegesse a nagy szavak.
Igen, van olyan is, hogy csak ugy egyuttel az ember, kiprobalja, milyen, nem biztos, hogy o az igazi. De van olyan is, amikor igenis idilli minden, es az osszetartozas erzest csak erositi, hogy mi nem allunk be a kozhelyeket eskudok, majd visszavonok taboraba. Gabiiiieknal ez peldaul szerintem elteti a kapcsolatot, nekik ez igy sokkal jobban megfelel, mint a hazassag. Csak a vilag szaja ne lenne. Vagy kopkodne inkabb kigyot-bekat a valoperekre, nem jobban megerdemelnek?
Én is apukámhoz vagyok még mindig bejelentve, ez nem jelent semmit. A házasság azonban nagyon is sokat. Nem véletlen egyébként az sem, hogyha valaki fölüti Atkinson pszichológiakönyvét, akkor a stresszskálánál azt fogja tapasztalni, hogy a legeslegerősebb stressz, ami egy embert érhet, a házastársa halála. Ez 100-as a stresszskálán, és csak jóval utána kullog, olyan 73-al a válás, csak utána a különélés, és a közeli családtag halála csak 63-al ezután. Szóval a házasság nagyon is sokat jelent.
"szerintem nagyon sokan lustaságból és kényelemből maradnak benne egy házasságban, meg ott úgysem kell tenni a másik megtartásáért semmit, hiszen már a házastársam, tehát az enyém"
Tudom, hogy van egy ilyen általános szemlélet a házasokkal szemben, de nem tudom, hogy miért, én ezt sem a magam, sem mások házasságában nem tapasztaltam. Aki nem tesz a kapcsolatáért, azé tönkremegy, szarul fogja érezni magát benne, házas, vagy nem. Magának árt. Ha nem figyel házasságára, kapcsolatára, saját boldogtalanságának ágyaz meg. Ezt pedig mi, házasok jól tudjuk. Azt is, hogy a másik, a szövetségesem és társam, szabad szuverén lény, ahogyan én magam, és akkor tesz engem boldoggá, ha én is őt boldoggá teszem. Még nem találkoztam olyan házaspárral, akire illene, amit mondasz.
Szervusztok! Látom, Haliho, tartod a frontot helyettem is..:) Nagyon elfoglalt vagyok mostanában, de azért olvaslak titeket néha, és ha időm engedi, hozzá is szólok majd.
Szeretettel kíván jó vitát minden házasságpártinak és ellenzőnek: Molly
Majdnem teljesen egyetértek veled, de számomra a család nem a gyerekekkel kezdődik.
van-e erteke egy egysegnek,ami arra szovetkezik,hogy tarsai egymasnak,hogy felneveljek a gyerekeiket,hogy kimondottan,vagy kimondatlanul kiallnak egymasert,hogy kozosseget alkotnak,hogy feleloseget vallalnak egymasert...
Én úgy gondolom,hogy ez az egység, két ember stabil (én igenis meg merem kockáztatni, hogy szándékában életre szóló, jóban-rosszban) szövetsége hallatlan nagy érték. Ebben 100%-ig egyetértek veled. Tapasztalataim szerint ez a legnagyobb érték, amit eddigi életemben kaptam. De akkor is megáll, ha nincsenek gyerekek. A gyerek nagy ajándék és érték, de attól, mert mondjuk egy házaspárnak (és itt gondolhatsz egy életre szóló együttélésre is) nem lehet gyermeke, azért még ez a szövetség a legnagyobb érték lehet.
Nem biztos, hogy te nem így érted, nem is mindenáron vitatkozni akartam veled, de alá akartam húzni, mert sokakkal ellentétben én igenis azt gondolom, hogy nem a gyerek teszi a házasságot, és a házasság nem addig tart, amíg kirepülnek a gyerekek.
Egy kapcsolatert tenni kell,legyen az akar hazassag,akar egyutteles.....De a veglegesseg nekem tul misztikus,mint mar mondtam,nem mindenaron.....
Ebben egytértek veled. Tenni kell érte. Ha megfigyled, én azt mondom, hogy "szándékában végleges". És mindent meg kell tenni, hogy sikerüljön, de nem minden áron fenntartani. Van fenntarthatatlan helyzet is.
en azt hiszem,ezt a vitat inkabb arra kellne kihegyezni,hogy van-e erteke a csaladnak es nem a hazassagnak..van-e erteke egy egysegnek,ami arra szovetkezik,hogy tarsai egymasnak,hogy felneveljek a gyerekeiket,hogy kimondottan,vagy kimondatlanul kiallnak egymasert,hogy kozosseget alkotnak,hogy feleloseget vallalnak egymasert...azt latom,hogy ez az,ami lassan tenyleg kimegy a divatbol,pedig szerintem szukseg lenne ra.
Nekem legalabbis olyan hatorszagot jelent,mint egyetlen munkahely sem,pedig az enyem eleg stabilnak latszik:) /remelem,ez igy is marad/
Persze szuksegem van a napi hazon kivuli sikerelmenyre,de a nap fenypontja,mikor hazamegyek es szaladnak elem,mikor mindenki egyszerre meseli,mi tortent vele,mikor este furdes utan a nagyagyban osszebujunk es susmorgunk.....
Nem mondom,hogy a napi problemak megoldasa is ekkora sikerelmeny,de eleg sok nehez idoszakot lehuztunk mar egyutt es mikor vege van es megoldotuk,akkor az tolt el a legnagyobb elegedettseggel,hogy ezt is megcsinaltuk es EGYUTT......Aztan jonnek a konnyebb napok es ugy mar konnyebb.....
Tudom,hogy ez nem trendi,tudom,hogy meg lehet fogni a konnyebb veget is es ez az,ami ujabban tendencia.....
Egy kapcsolatert tenni kell,legyen az akar hazassag,akar egyutteles.....De a veglegesseg nekem tul misztikus,mint mar mondtam,nem mindenaron.....
De merlegelni kell,hogy erdemes-e kuzdeni,vagy odebballni...ez az a hatar,ami szerintem eltolodott a konnyebb vege fele...
Azzal nem értek teljesen egyet - amit szvsz MAXVAL se mondott így ki kategorikusan, de én így idéztem -, hogy a házasság jogi kategoria, és semmi más. Tehát nem feltétlenül vele vitatkozom, hanem a saját megfogalmazásommal. Én azt gondolom, ezt próbálom is rátok erőltetni :-), hogy két síkon zajlik minden ilyesmi: a formális jog, és a társadalmi elvárások, szokások, működésmód szintjén.
Az egyik a jog. Éppen most írtam MAXVALnak, hogy ezen a téren a szabályozás szvsz nagyon gáz az élettársi kapcsolatra nézve.
A másik szerintem még fontosabb dolog a társadalmi (formális) és informális felfogás. Amit a jog részben, de csak kis részben megjelenít.
Tehát mik maguknak a feleknek az elvárásai, a tágabb család elvárásai, a társadalom (munkatársak, szomszédok) elvárásai stb. Azt hiszem, hogy ebben a dimenzióban megáll, hogy a stabilitás, a véglegesség iránti elvárás nagyobb a házasságban, mint az élettársi kapcsolatban. Amikor azt hallom, hogy X és Y összeköltöztek, akkor abban valahol erősebben benne van, hogy majd valamikor meg szétköltöznek. Ha házasságot kötöttek, akkor inkább vagyok hajlamos azt gondolni (és szvsz maguk a felek is azt gondolják legtöbbször), hogy azért deklaráltuk ország-világ fele az összetartozásunkat, mert véglegesnek gondoljuk. (Aztán persze sokan elcseszik a házasságukat, és szétesik a véglegesnek gondolt kapcsolat. De a kiinduló szándék inkább ez - szvsz.)
Tehát azt gondolom, hogy a különbség nemcsak jogi, hanem jogi is. Lehet két ország, ahol a jog egyforma (itt még ez sem áll fenn, mint láttuk.) A lényegesebb terület mégis az szvsz, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az adott dologhoz. Köztisztviselőt megvesztegetni Svédországban éppúgy tilos, mint Magyarországon. Mégis a társadalmi felfogás jelentősen más helyzetet hoz létre. Pedig a jog azonos, de a mögöttes társadalmi felfogás nem. Szvsz a házasság - élettársi kapcsolat kérdésben a jog is más, és a társadalmi felfogás, elvárások is mások.
Ezért írtam pár napja, hogy ebben az informális értelmében Gabiii kapcsolata házasságnak tűnik nekem: a véglegesség, a teljes közösség igényével. Nekem inkáb házassáag, mint amikor valakik - mert vannak ma már ilyenek is nem kevesen - összeházasodnak, csapukn egy lagzit, jól elleszünk, oszt legfeljebb elválunk, ha nem teccik. Miközben ez jogilag házasság, nekem a házasság intézméenyéhez kapcsolódó képem alapján mégsem az.
Én a - mindkét értelemben vett - házasság mellett vagyok.
Kösz szépen a választ. Ennek fényében az élettársi közösség - jogilag - nekem nagyon kétesértékű, mondhatni nagyon gáz.
Egy egyszerű példa: a férfi és a nő vesz egy lakást. A nőnek nincs jövedelme, otthon van a gyerekkel. Házasság esetében válás után a lakás fele-fele arányban lesz a házastársaké (kivétel: ha a lakást egyik fél különvagyonából vette, pl. örökségéből). Élettársi kapcsolat esetén viszont a kapcsolat megszűnése esetében a lakás 100 %-ban a férfié lesz, a nőnek semmilyen tulajdona nem lesz rajta, mivel nem járult hozzá a vételhez.
Előrebocsájtanám, hogy férfi vagyok, és feleségem több mint 10 évig volt otthon GYES-en. Ezzel együtt is természetesnek tartottuk mindketten, hogy mindenünk közös szerzemény. Triviális érv: ha végigszámoljuk, hogy mennyibe került volna a takarítást, főzést, gyereknevelést - pl. baby sitterrel - megoldani, akkor nagymértékben hozzáajáarult a caslád anyagi gyarapodásáról. De ez csak a bamba érv, a lényeg ott volt, hogy mi már nem X vagyunk és Y, aki véletlenül egy lakásban él, hanem egy új egység van: a család. Nem én szerzem a pénzt és ő neveli a gyerekeket, hanem együtt keressük a pénzt és együtt neveljük a gyerekeket - bizonyos optimálisnak gondolt munkamegosztás mellett. Persze ez nem válásra volt kihegyezve: az, hogy család vagyunk, nem azt jelenti, hogy majd, ha meguntuk egymást, akkor megfelezzük a lakást vagy az árát. Ugyanolyan könnyű (vagy nehéz) szívvel nyúlt a feleségem a családi kasszába, mint én a levesestálba. Pedig a családi kasszába közvetlenül én töltöttem, a levesestálba pedig ő.
Ha jól értem szavaidat, akkor a társadalmi, jogi felfogás az együttéléssel kapcsolatban ezt az elemet - teljes élet és vagyonközösség - nem (vagy csak nagyon kevéssé) tartalmazza. Márpedig ez szvsz nagyon gáz. Akkor az együttélésben teljesen kiszolgáltatott a GYES-en maradt nő.
Tudom - lásd Gabiii és egy sor más példa -, hogy a jognak nem mindig tudnak érvényt szerezni, de sok esetben igen. Egyáltalán, van egy nagy többség, aki többé-kevésbé jogkövető magatartást folytat, másrészt van egy sugallt értékrend. Nekem kb. olyannak tűnik, mintha lenne 2 ország: az egyikben tilos gyilkolni és időnként nem tudnak megfogni 1-1 gyilkost, a másikban szabad gyilkolni. Ez persze durva hasonlat, de talán érthető.
