Pártízezer leütött karakterrel, egy évtizeddel és 30 perccel később….
Ismeretlen-“ismerős” megkért írjam le, mondjam el véleményem a mai postagalambsportról fiatal szemmel, megteszem!
Nevén nevezni senkit se fogok, mindenki keressen majd egy embert a környezetében akit behelyettesíthet….
Azt gondolom, úgy ahogy az élet minden területéhez , a galambászathoz is nagy szerencse kell. Barátok, csapattársak, galambok, versenyek, sokmindent kell ahhoz, hogy valaki élvezhesse e nagyszerű sport örömeit! 2001-től beszélhetek postagalambász ismerettségről, mikor megismerkedtem egy tagsz. bajnok Győri fiatallal egy nyilvános fórumon.... Százával váltottuk az emaileket, rengeteg kérdésem volt, nap mint nap , minden ami a postagalambászat, Ő időt, fáradságot, nem sajnálva készséggel válaszolt mindenre, mintha valami létfentartással kapcsolatos témában kérdeztem volna, valami általános dolgot, amit mindenki tud! - Pedig ááá dehogy! Versenyprogramot küldött, amit ha akartam volna se tudtam volna tartani, főleg időhiány miatt, legalábbis így éreztem. Ekkor döbbentem rá, hogy ez jóval több, mint az ember elsőre gondolná! - Ez egy életforma! Ha sikeres akarsz lenni ebben a sportban áldozatokat hozol, méghozzá nem keveset! Családot, munkát, egyszóval az addigi életed feláldozva a sikereid elérése érdekében mind-mind hanyagolnod kell! A "Mentor" tanítása szerint is csak annyit várj el amennyit Te beleteszel! Igaza volt ebben is! Másik mondása amit megjegyeztem egy életre, a fiataloknak más tanács nem lehet jobb: - "Ne csak nézz, láss is " ! Megfontolandó! Minden rezzenést, apró jelet figyelni kell, mert csak így haladsz előre! Feljegyezni szorgalmasan ezeket a megfigyeléseket, akkor majd egyszer talán túlnőhetsz a Mesteren. Eltelt egy év és megkörnyékeztem egy egyesületet, hogy ezt a sok gondolt tudást, tapasztalatot, versenyeredményekkel alátámasszam. Természetesen azonnal nem sikerült! Tele voltam önbizalommal és a ki ha Én nem érzéssel, mégis messze elmaradtak az eredmények az elvárttól. Sosem értettem, értettük miért! Talán a dúc? Talán a galambok? Talán a helyralyzi szám? Talán én? Sok sok tényező, amiből bármelyik ha nem passzol már bukott a mutatvány, ahogy történt éveken át, és történik azóta. Sok minden befolyásolhatja egy galambász versenyévadát. Anyagiak, magánéleti problémák, a motiváció hiánya. Persze ugyanezen tényezők pozitív irányba is eltolhatják az amúgy nagyon bonyolult gépezetet! Az egyesületben nagyon nagy szeretettel fogadtak, különösen családias egyesületről van szó, egy a Magyar Postagalambászatban Ikonnak számító sportemberrel aki nem csak 20 embert, hanem egy fél Országot képes összetartani Maratonos mivoltja révén! Minden gyűjtés, minden bontás, díjkiosztó nagyszerű hangulatban telt és telik. Az egyéniség elég ahhoz, hogy 20 embernek megfűszerezze azt a néhány hónapot amit szezononként együtt töltünk. Kisebb, számomra annál nagyobb sikereket sikerült elérnem egyesületen belül, motivált a nálamnál többet költő galambászok legyőzése, vagy a nagy öregeké akik persze mindent jobban tudnak"….. - Motiváció nélkül nincs versenyzés! Ahogy a galamboknak, úgy a galambásznak is szüksége van motivációra! Teltek múltak az évek, elérkeztünk mindennapjainkig.... Nagy ráérős időimben elkezdtem mélyebben belemenni a postagalambászat sötétebb zugaiba (bárcsak sose tettem volna). Elkezdett érdekelni más emberek nyomora, problémái, a pénz, stb.stb. egyszóval az árnyoldal. Hamar elmegy az ember kedve, ha ennyi rosszat olvas, így megy ez mostanság! Minden a pénzről , az egymás lejáratásáról, fals hírekről, vizsgálódásokról, feljelentésekről szól, ami óriási probléma!!!! - Hogy legyen így bárkinek is kedve bármihez???? Lassan fél a galambász nyerni! Nemhogy tisztelik, megkiabálják érte! Kérdem én: - Hogy jutottunk el idáig??? Milyen világ ez? Az élet egyéb területeiről hozott gyűlölködés, rosszakarat, begyűrűzött e remek sportba, ami lassan fleemészti ! Lépni kell, minél gyorsabban! Facebook, Postagalamb index, bárcsak sose lettetek volna! A technika ilyen irányú fejlődése rossz irányba vitte a történéseket! A fiatalok minden nap olvashatnak egy-egy összeveszést, okoskodást, agresszivitást, ami nagyon rossz! Sporttársak vagyunk, voltunk, nem ellenségek!
Azt kérte a könyv írója adjak tanácsot a fiataloknak, hogy csinálják, hogy sikeresek lehessenek. - Abban tudok nektek drága fiatal sporttársak tanácsot adni, hogy NE csináljátok! Ne kezdjetek el nyilvános fórumokra írogati , sőt olvasgatni se! Ne kezdjetek el a Facebook-on kommentelgetni, sőt még like-olni se! Ne nézegessetek drága árverési oldalakak, ne regisztráljatok véletlen SE! Ne higgyetek senkinek, csak a Mestereteknek! Ne vágjatok bele egyedül, mindig válasszatok mentort! Próbáljátok meg az anyagi háttereteket előtérbe helyezni, és mindig csak annyit költeni amennyit elbírtok, ne nyűg legyen a galambászat, csak és kizárólag szerelem!
Nem is írok ilyet, hogy márpedig ezt én már mondtam, és mégsem lett változás!
Miért lenne?
Nem így működnek a dolgok se itt se máshol.
Ha van neve az embernek -ha lenne-, mert már letett valamit az asztalra, akkor jelezze felfelé, hogy gyerekek én ezt és ezt így gondolom, hogy esetleg jobb lehetne, alátámasztaná esetleg észérvekkel, és ha fentebb átgondolják talán lesz változás.
Nem vakon, vaktölténnyel lövöldözöm aztán magyarázok, hogy én mondtam aztán mégsincs változás! -Miért lenne?
Mindenkinek van igaza, mindenkinek saját igaza van.
Az a kérdés, hogy a te igazad mások számára megfontolandó e vagy sem. Mind az egzisztencián múlik. Ha nem vagy senki akkor marad a saját igazad, ha valaki már vagy, lehet a te igazad másoké is.
Egy tíz évvel ezelőtti írás amit a könyvembe szántam, de úgy döntöttem, hogy kimarad! Az írója azóta durva jelzőkkel illet! Itélje meg az olvasó, hogy helyesen döntöttem e!
Segíthetnél, mennyire kell még belemennnem a témába! Hol mennyire bontsam ki a történetet! Mennyire zavaros ez így, mennyire összecsapott???? Mennyire érthető??? Hol , min kellene még változtatni? Mennyit írjak még hozzá?
Tehát!
Egy Kedves "ismerős" megkért, hogy írjam le, mondjam el véleményem a "mai postagalambsportról fiatal szemmel", hát megteszem!
Nevén nevezni senkit se fogok, mindenki keressen majd egy emebrt a környezetében akit behelyettesíthet egy egy körülírt személy köré!
Azt gondolom úgy ahogy az élet minden területéhez , a galambászathoz is nagy szerencse kell....., barátok, csapattársak, galambok, versenyek, mindent figyelembe véve, ahhoz, hogy valaki sokáig élvezhesse e nagyszerű sport örömeit! 2001-től beszélhetek postagalambász ismerettségről részemről, mikor megismerkedtem egy akkor már tagsz. bajnok Győri fiatal galambásszal egy nyilvános fórumon.... Százával váltottuk az emaileket, mint egy "újszülöttnek" annyi kérdésem volt, nap mint nap , mindennel kapcsolatban ami postagalambászat, és Ő mindig, időt, fáradságot, nem sajnálva készséggel válaszólt mindenre, mintha csak valami létfentartással kapcsolatos dolgot kérdeztem volna, valami általános valamit, amit mindenki tud! Pedig ááá dehogy! Versenyprogramot küldött amit, ha akartam volna se tudtam volna tartani, időhiány miatt, legalábbis így éreztem, és ekkor döbbentem rá, hogy ez jóval több , mint sok átlag ember gondolná! Ez egy életforma! Ha sikeres akarsz lenni ebben a sportban áldozatokat hozol, méghozzá nem is kevesetT Sőt! Családot, munkát, egyszóval az addigi életet hanyagolva a sikereid elérése érdekében mind-mind hanyagolod! Mert a "Mentor" tanítása szerint is csak annyit várj el amennyit Te is nyújtasz! Igaza volt és van mindenben , ebben is! Másik nagy mondása amit megjegyeztem egy életre és a fiataloknak más tanács nem is lehet jobb, mint "ne csak nézz, hanem láss is " ! Megfontolandó! Minden rezzenést, minden apró jelet figyelni kell, mert csak így haladsz előre! Feljegyezni szorgalmasan a megfigyeléseket, s akkor majd egyszer talán túlnőhetsz a mentoron, de egyenlőre a nyomába se érsz! :-) Eltelt egy év és megkörnyékeztem egy egyesületet, hogy ezt a sok gondolt tudást és tapasztalatot, versenyeredményekkel kamatoztassam....... Ez természetesen nem sikerült! Bár tele voltam önbizalommal és a ki ha Én nem érzéssel, mégis messze elmaradtak az eredmények az elvárttól és sosem értettem, értettük miért! Talán a dúc? Talán a galambok? Talán a helyralyzi szám? Talán Én? Sok sok tényező, amiből bármelyik nem passzol már bukott is a mutatvány, ahogy történt is éveken keresztül és történi is azóta! Sok minden befolyásolhatja egy galambász versenyévadát, az anyagiak , a magánéleti problémák, a motiváció hiánya, de persze ugyanezen tényezők pozitív irányba is eltolhatják az amúgy is nagyon bonyolult gépezetet! Az egyesületben nagyon nagy szeretettel fogadtak, mivel különleges, családias egyesületről van szó, egy a Magyar Postagalambászatban Ikon-nak számító galambásszal aki nem 20 embert, hanem egy fél Országot képes összetartani Maratonos mivoltja révén! Minden gyűjtés, minden bontás, minden díjkiosztó nagyszerű hangulatban telt és telik, mert ez az egyéniség elég ahhoz, hogy 20 embernek megfűszerezze azt a néhány hónapot amit egy versenyévadban együtt töltünk. Kisebb , számomra annál nagyobb sikereket persze sikerült elérnem az egyesületen belül, motivált a nálamnál többet költő galambászok legyőzése, vagy a nagy öregek legyőzése akik persze 2mindent jobban tudnak" , (ami sokszor igaz is) .... Motiváció nélkül nincs versenyzés! Ugyanúgy ahogy a galamboknak, úgy a galambásznak is szüksége van motivációra! Így teltek múltak az évek míg elérkeztübk mindennapjainkig.... Nagy ráérős időimben elkezdtem mélyebben belemenni a postagalambászat sötétebb oldala felé (bárcsak sose tettem volna) , elkezdett érdekelni más emberek nyomora, problémái, a pénz, stb.stb. eyszóval az árnyoldal, ahonnan nagyon nehéz a visszatérés a napfénybe! Hamar elmegy az ember kedve, ha sok rosszat olvas, így megy ez mostanság a mindennapokban! Minden a pénzről , az egymás lejáratásáról, fals hírekről, vizsgálódásokról, feljelentésekről szól, ami óriási probléma!!!! Hogy legyen így nem egy fiatalnak, hanem bárkinek is kedve bármihez???? Lassan fél a galambász nyerni, mert nemhogy tisztelik, hanem megkiabálják érte! Kérdem ÉN, hogy jutottunk el idáig??? Milyen világ ez? Sajnos az élet más területeiről hozott gyűlölködés, rosszakarat, begyűrűzött e remek sportba, ami lassan fleemészti azt! Lépni kell! És minél gyorsabban! Facebook, Postagalamb index, bárcsak sose lettetek volna, most minden más lenne! A technika ilyen irányú fejlődése rossz irányba vitte a sportot! A fiatalok minden nap olvashatnak egy-egy összeveszést, okoskodást, agresszivitást, ami nagyon rossz és nagyon nem tesz jót semminek, nemhogy egy sportágnak! Sporttársak vagyunk, voltunk, nem ellenségek régen is! Legyen ez a jövőben is! Azt kérte a könyv írója adjak tanácsot a fiataloknak , hogy csinálják , hogy sikeresek lehessennek, ami ugye Én sose voltam..... Csak abban tudok Nektek Drága fiatal sporttársak tanácsot adni, hogy , hogy NE csináljátok! Ne kezdjetek el nyilvános fórumokra írogati , őt olvasgatni sem! Ne kezdjetek el a Facebook-on kommentelgetni, sőt like-olni se! Ne nézegessetek drága árverési oldalakak, és ne regisztráljatok véletlen SE! Ne higgyetek senkinek, csak a Mentorotoknak mindenben, vagy nálatoknál sikeresebb Jóbarátnak, amiből maximum egy lehet! Ne vágjatok sose bele egyedül, mindig válasszatok mentort magatoknak! Próbáljátok meg az anyagi háttereteket előtérbe helyezni, és mindig csak annyit költeni amennyit elbírtok biztosan, ne legyen nyűg ez a sport! Csak és kizárólag szerelem!
Aztán áruld el nekünk tudatlan galambászoknak,hogy mire is kell várnunk,és miért is kell türelmesnek lennünk!Mert mióta a Gyuribácsi a "főnök"(de már a végén előtte is)sajnos nem úgy mennek,mentek a dolgok amiért galambásztunk!Már megint az a rohadt pénz,a milliomosok(milliárdosok)és a megélhetési postagalambászat teszi tönkre ezt a szép hobbit!Tudod addig mig egy egyszerü ,az AI által letiltott IP cimet(önhibámon kivül)nem tudnak elintézni ,visszaadni három hónap alatt ott tényleg bajok vannak!Mindenki a másikra mutogat és senki nem csinál semmit!Aki ebben a legkompotensebb ember az meg a levelemet két és fél hónapja el sem olvasta!(a tiikárunk által megadott cim!)Ebből is látszik ,hogy van fejetlenség bőven!Vakon kell galambászni mert senki nem csinál az ügy érdekében semmit!Azt csodálkoznak ha ilyen és egyéb dolgok miatt ,fogy a postagalambászok tábora!
Nem tudok egyet érteni veled, amikor azt írod a tájékoztatással kapcsolatban, hogy: Sajnos nem történt változás ebben a témában sem. De bizony történt, csak negatív irányban! Lapozd csak fel a 2020-2023-as szaklapokat, vagy nézd vissza a szövetség honlapján és megérted mire gondolok. Anno Mátyók Gyuri, meg még előtte való időben Mészáros bizony sokat írt elsősorban versenyügyekben, szabály értelmezési tájékoztatókat. Akkoriban az elnökségi és a közgyűlési határozatok közzétételében leírták, hogy mi is történt, miről, mit határoztak. Ma meg csak annyi a határozat, hogy "meghallgatták és elfogadták az előterjesztést". De, hogy az valójában mit tartalmazott, arról mélyen hallgatnak! De látva a jelen helyzetet ez nem csoda, nem a véletlen műve. Nincs mivel dicsekedni!
Versenyszabályzat 8 §. 8. pont: A startot rögzítő videó felvételt és a GPS-es adatait a Versenyszervező a VSZ. 8. § 4/. pontja szerint köteles a Sportszövetség VB. rendelkezésére bocsájtani ellenőrzés céljából. A videó felvételeket a startot követő 7 napon belül a galambom.hu eredményszámoló programon nyilvánossá kell tenni, a hozzáférést az óvási határidőig (2 év) mindenki számára biztosítani kötelező. Ezek be nem tartása a verseny Nemzeti Bajnokságból, hivatalos versenyekből (kiállításról is) történő kizárását vonhatja maga után.
Érted? Kötelező, kivéve OVB. elnök!
Versenyszabályzat 10 §. 1 pont: A versenyek tisztaságának, sportszerűségének és az elért eredmények hitelének megőrzése céljából a Versenybizottságok ellenőröket bíznak meg célfeladattal. A kimagasló eredményt elért versenyzőt és galambját (több első díj), országos, nemzeti, maraton klubok versenyein az él-galambokat kötelező ellenőrizni.
Reggel lesz 3 hete,hogy elstartoltak a galambok Wittenburg-ban.
Még mindig nincs start videó.Nem mintha ettől jobb lenne a közérzete bárkinek is,sőt általában csak rosszabb lesz tőle,de finoman fogalmazva is nem áll jól ez a "hallgatás".
Olyan nagy dolog egy start videót megmutatni?Lehet,hogy valami nem frankó?Csak találgatni lehet.Vagy akció közben eltűnt?
Elég sokunkat nem érdekli már......... számomra a maraton egy túlélő show-hoz hasonlít jelenlegi formájában. Versenyezni imádok szenvedni nem..... remélem a Pannon engedi majd hogy csatlakozzon még egy zóna hozzájuk ha nem akkor vége a maratonos versenyzésnek részemről.
Nem is értem mi a reklamáció oka. Két éve elég sok minden megváltozott, ha jól emlékszem. Mert sokan benyalták, hogy változtatni kell, majd akkor jobb, vagy ahogy te mondod f@sza lesz! Most meg már nagyon sokan megtapasztalták és felfogták, hogy még véletlen sem lett "f@sza"! Sőt! Sokkal jobb volt, úgy ahogy volt! A shownak menni kell tovább. Kérdés, kit mennyire érdekel még?
Ahogy már többször leírtam, soha nem is titkoltam, hogy én minden jó galambomat eladok, a legjobbnak, a legígéretesebbnek tartottakat is! De köztudott, hogy csakis olyan galambot adok el, amit gondolkodás nélkül én is a tenyész dúcomba tennék. Lehet választani bármelyiket én odaadom, talán a sikerem titka is ebben keresendő, hogy én amiket magamnak kiengednék, de ha megtetszik valakinek és megtudunk egyezni, viheti! Hozzáteszem még a rengeteg ajándék fiatalt, amit mindenki kap aki vette a fáradságot és meglátogatott! Ebben az évben is több száz fiatalt vittek el és több tucatot küldtem a világ számos pénzdíjas teszttelepére. A nagy kereslet ellenére úgy döntöttem, hogy szeretnék versenyezni azokkal amik végül is megmaradtak. Ezeket saját elgondolásom szerint felkészítem és részt veszek velük a 2018-as őszi versenyeken. De ez csak kivételes eset, mert a továbbiakban semmiképpen sem szeretnék már versenyezni! Inkább tenyésztem a galambjaimat a fiatalokat és az egy éveseket eladom, hogy azok a világban kiváló eredményeket és sikert hozzanak a gazdájuknak és persze nekem is. Most leírom azt a folyamatot, ahogy én készítem fel a fiataljaimat. Nos hogy is álltam hozzá? A 2018-as fiatalok versenyének a felkészítését 220 drb fiatallal kezdtem. A komáromi kerület, ahol versenyezni szeretnék 4 drb ládát tud biztosítani számomra, az 120 drb fiatal galamb versenyeztetésére ad lehetőséget. Ez okból kifolyólag a fiatalokat 2 csoportba soroltam és az edzéseket 140 drb fiatallal kezdtem el. Mivel az első verseny Szeptember 2-án lesz megrendezve, ezért ehhez a dátumhoz terveztem meg a felkészülést. A felkészülést augusztus 13.-án kezdtem, vagyis a tréningeket, de maga a felkészülés 10 nappal előbb kezdődött, mivel a fiataljaimat egy általam jónak gondolt antibiotikum mixel kezdtem, ami a következő gyógyszerekből állt, leszeretném szögezni, hogy ezekből a gyógyszerekből mind egytől egyig a gyártó által meghatározott mennyiséget adtam és összekevertem őket és egyben itattam, ami nemcsak nálam hatásos de akik ezt megfogadták, azoknak a galambjai makk egészségesek maradtak!! Maga az összetétel:STK=Sutrikol xTetraciklin xDoxiciklin xSulfacox xTilan x Ronidazol. Ezzel a kombinációval lekezeltem az egész társaságot, és utána elkezdődött 13.-án a fiatalok edzése. A fiatalok heti 6 napot edzenek vagyis hétfőtől szombatig, vasárnap a pihenőnap, vasárnap bezárva maradnak és fürödhetnek és pihennek. 13-án 15 km-es távolságról kezdték a felkészülést és szombaton 18-án 110 km-es távig jutottunk el. Hétfőn, azaz 20-án 120 km-es távról kezdünk, ami naponta 10 km-es távval növekszik, ami azt jelenti, hogy szombaton 25-én 170 km-es távról zárjuk a heti tréninget. 27-en hétfőn 150 km- es távról kezdjük a tréninget, ami kedden 180 km-es távra növekszik és szerda pedig 220 km-es távra, csütörtökön visszaveszem 100 km-re és pénteken pedig 50 km-es távra. Szombaton kosarazás, vasárnap az első verseny. Hétfőn pihenés de keddtől egész péntekig azaz 4 napon át napi 100-120 km-es távra növekszik ahol a csúcs a csütörtöki 120 km lesz. A galambjaim hetente 3 napon keresztül antibiotikumos kúrát kapnak, ami változó de a használt gyógyszerek a következők:Tetraciklin,Amoxiciklin,Lincosprektin,Doxiciklin,Ronidazol,,Sulfacocs ezeket még előre nem tudom, hogy mikor mit fogok alkalmazni de az biztos, hogy minden vasárnaptól szerdáig ezekből fogom összerakni a kezelést lehet hogy kombinálva, lehet hogy csak szimplán. Természetesen ahhoz,hogy ezt a tréninget végig tudja a fiatal csinálni, ahhoz napi 4-szeri etetés szükséges, én ehhez a Verseliga energia keveréket használom, amihez 40 % kendermagot teszek és ráetetésként pedig repcét használok, mivel a mogyorót nem nagyon eszik meg a fiataljaim, mert még nem ismerik. Az ivóvízhez kizárólag szőlőcukor és gyümölcscukor kombinációját használom, ami azonban már 1 hónapja 10l/2 nagy evőkanál -kombinációban folyton előttük van. Vitamin Gerwit-v alkalmazok, de majd amikor elkezdődnek a versenyek, akkor a fitnes centrumokban árusított multivitaminokból és különféle energia kombinációkból fogok az ivóvizekbe tenni, majd lefogom írni, hogy miket, de még nem volt időm konzultálni Dr.Holec barátommal, akinek a tanácsaira mindig hallgatok és majd az ő segítségével fogom ezeket összeállítani. Én nem a galambász szaküzletben veszek ilyen dolgokat, mert az emberi célokra készültek sokkal tisztábbak és jobb hatásúak de a legfontosabb, hogy kevesebbe kerülnek, mint a szak boltokban árult gyakran gyengébb társaik. Jövő héten folytatjuk a témát. Ami lényeges, a 120 km távot 137 drb fiatallal kezdem hétfőn, ebből 3 drb fiatal elmaradt, ami szerintem nem sok!
Aki nem tudja követni a leírtakat, lehet arányosan csökkenteni a költségeket a tréningek és a gyógyszerek tekintetében!
FIGYELEM! Újra támad a fiatalok betegsége! Több ismerősömtől hallottam, hogy betegek a fiataljai és ezért kihagyja a versenyeket! Kérek mindenkit, hogy kritikus szemmel nézze át a fiataljait és ha valami gyanúsat lát vagy kezdje el haladéktalanul a kezelést, de a többiekre való tekintettel inkább le kellene mondania a versenyzésről!
Mert én a nagy öregek alatt mondjuk 75 + éves embereket értem.
Amúgy meg az sem mindegy,hogy a kor mögött mennyi tapasztalat vagy éppen pályafutás van.
Lehet valaki 70 éves,de lehet ,hogy 20-25 év galambászat van a háta mögött.Én úgy gondolom ennyi idő még lehet kevés ahhoz,hogy egy lapon említsük azokkal,akiknek mondjuk fél évszázad van a háta mögött.És akkor még nem beszéltünk arról milyen eredmények vannak a sporttárs háta mögött.Nyilván ez nem ilyen kristálytiszta,vannak kivételek is.
Mindenkor az eredmények determinálják a dolgokat és nem a kor.
Ami a Maraton versenyeket illeti,az döntően a nosztalgia bűvkörében élőknek köszönhető,hogy a régi irányból "erőltették" a versenyeket.Megint bebizonyosodott,hogy nem kellene mindenáron a nyugati versenyeket erőltetni.
Látható,hogy a Rostocknak meghirdetett,de Wittenburg-gá változott versenyre a rossz időjárási kilátások ellenére is több galambot küldtek,mint a 3 Maraton versenyre összesen.
Megértük azt is,hogy még 300 galamb sem lett küldve a 3. versenyre.
Az már csak hab a tortán,hogy a korábbi években bőven 1000 Ft alatt volt a nevezés galambonként,most meg már elszaladtak az árak,sőt már a tagdíj mértéke is megszaladt,ha jól tudom már utanként is kell bizonyos összeget fizetni.
Szóval nem rentábilis a dolog még szerintem így sem.A Maraton gyűrűk árából kell elvenni,hogy a versenyek lebonyolítási költségét kompenzálni lehessen.
A díjalapról már ne is beszéljünk!
Visszatérve a nyugati útirányra: A nyugat Dunántúl galambászainak zöme néhány kivétellel tartózkodott a részvételtől.
Kinek jó ez?
Persze mindenki másképp látja a dolgokat, de azt azért szögezzük le,hogy már rengetegszer bebizonyosodott, hogy az É-Ny-i útirány,amit szinte az ország nagy része röptet szakmailag nézve jobb választás lenne.Mást ne mondja a Pannon Maraton is azt röpteti.Mint tudjuk a Pannon Maraton azért született meg,mert sok Maratont kedvelő volt a nyugati irányból "reménytelen" helyzetben.
Várhatóan napokig várjam az első galambot,hogy le tudjam jelenteni?
Ugyanis a szabály azt mondja mindenkinek le kell jelenteni megfelelő idő alatt az első galambját.
Ideje a hülye szabályt megváltoztatni!
Persze ezen kívül is lenne mit változtatni (pl: holt idő, 500 m/p alatti sebességnél állítólag korrigált út idő számítást kellene alkalmazni,de ez még sosem történt meg!)
Valószínűleg az időjárási kilátások miatt nem kevesen letettek arról a szándékukról,hogy küldjenek.
Én is könnyedén lebeszéltem magam,több más negatív dolog (előjel) miatt is.
Feszített begyűjtési rend (mondjuk úgy : szinte betarthatatlan).
Ebből következően a nem megfelelő "szállítási idő",ami egyértelműen a galambok ellátásának a kárára van.
MIért autózzak 160 km-t (csak a gyűjtés),meg ki tudja mennyit a bontás miatt,ha még plussz az időjárás is erősen cuminak néz ki.
Szóval évtizedekre visszamenőleg a sok negatív tapasztalat megint visszaköszönt.Több órás késés a begyűjtésnél.
Olyan infoó kaptam,hogy az utolsó gyűjtőhelyen éjjel még rá kellett rakni a kész rekeszekre még galambokat,mert csak 3 üres ketrec volt a felépítményben,amikor legalább 10 ketrec kellett volna még.
Éjjel "csesztetni" a galambokat,rápakolni a kész rekeszekre???
Mi lett volna,ha kedvező időjárási kilátások lettek volna,és így a hozzám hasonlóan nem küldők is küldenek?
Megmondom még nagyobb tömeg lett volna.
Szóval a 21.században így kell ennek lenni?????
Nem hiszem.
Tegnap még nem volt látható a start videó.Már eltelt bő 2 hét!!!!!!
Szóval enyhén szólva is megint egy olyan verseny volt,amiből lehet jobb volt kimaradni.
Ettől függetlenül a sikeresen szereplő sporttársaknak nagy gratuláció!
Állítólag a jövő elkezdődött,csak mi nem vesszük észre!
Ez nagyon jó kérdés csak megy a mutogatás egymásra. A 06 es 07 tagszövetségnek volt egy 300 km körüli útjuk az egyik halasztott a masik törölte a versenyt az ottani vezetés figyelt.jol döntöttek.
Teljes mértékig igazad van!De ha te meg én látjuk előre az előrejelzések alapján ,hogy szar lesz (nem versenyzésre való)az időjárás akkor miért is nem Látta a vezetés?Nem lehetett halasztani ,vagy pedig várni a starttal?Valahogyan ezek a dolgok érdekes módon a nyugati világban működnek,nálunk miért nem?Akár Barcelona vagy más hosszú versenyeken akár két három napig is el tudják rendesen látni a galambokat.Valahogyan el kellene már felejteni,azt a nézetet ,"hogy a galambok megoldják"!A mai világban már nagyon kevés olyan galamb van SAJNOS mint 30-40 évvel ezelőtt ,az akkori galambok tényleg megoldották az időjárási és egyéb problémákat.De ez vonatkozik a Maraton versenyekre is!
Sok tenyésztőnek az a dilemmája, hogy mit kéne adni a madaraknak azért, hogy egészségesebbek legyenek. Ez rossz megközelítés.A problémát másképpen kell megközelítenünk! Mit tegyünk annak érdekében, hogy olyan madarakra tegyünk szert, amelyek természetes módon erősek és jó ellenálló képességgel rendelkeznek anélkül, hogy rendszeres gyógyszerezésre szorulnának?A megoldás a megfelelő szelekció.A madarakkal egyszerre jól de szigorúan is kell bánnunk."Vaskézzel bársony kesztyűben."A kiválasztást nem lehet elég korán kezdenünk. Ez tulajdonképpen már akkor megkezdődik mikor a madár még a tojásban, van.Hibák:A szelekciót illetően a következő hibákat véthetjük: néhányan túl korán döntik el a madárról, hogy az egy jó példány. Így bekerülhet a galambházba egy olyan madár, amelyik versenyzőnek átlagos, tehát nem elég jó. Másoknál olyan madarak vannak a dúcban, amelyek nem odavalók. Például olyan négyéves példányok, amelyek még sohasem fialtak jó kicsinyeket. Egyetlen oka, annak hogy életben vannak a származásuk, vagy az ár, amit fizettünk értük.A versenyző madarak esetében ugyan ez a helyzet. Egy kétéves példány már nem fejlődik az idő multán. Ezért egy kétéves példánynak vagy jónak vagy, halottnak kell lennie. Ez az oka, annak hogy a bajnok tenyésztők legtöbbje Európában egy éves madarakkal versenyez.Fiatalon:Nagy különbségek láthatok a néhány évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest. Ha napjainkban megnézünk egy belga vagy holland eredménylapot, szembetűnő, hogy milyen fiatalok a győztes példányok a régiekhez mérten. Most főleg egy és kétéves példányok vannak a lista élén. Csak a kétnapos Pauból és Barcelonából induló versenynél látunk mást. Régen az a galamb, amelyik beteg volt egyszerűen elpusztult, egyszerűen azért mert nem voltak gyógyszereink. Később megjelentek a gyógyszerek és ezzel együtt különböző problémák is.Hogy miért? A gyógyszerezés az évek során gyengévé tette a madarakat. Túl sok az olyan tenyésztő, aki nem vette észre, hogy a gyógyszereket arra fejlesztették ki, hogy kikezeljük a betegségeket. A gyógyszerekhez menekültek, ha az eredményeik rossznak mutatkoztak, és úgy gondolták, hogy a jó eredmény titka a gyógykezelésben rejlik. Ez téves értelmezés. A gyógyszerezés nem eredményez jobb versenyzőket. A szigorú válogatás alapja a természetes ellenálló képesség jó egészségi állapot és az eredmények.Még fiatalabbak:Régebben sok európai tenyésztő négyhetes korban választotta el a fiókákat. Most ezt háromhetes korban teszik. Ennek megvannak az okai. Megkímélik az idősebb madarakat. A fiókák táplálása nagyon kimerítheti az idősebb példányokat. Ha fiatalabb korban választjuk el a fiókákat azok szelídebbek, lesznek. Nagyon kevés az olyan madár, amely természeténél fogva félős. Ha félős ezért a tenyésztőt terheli a felelősség.Nincs jó kapcsolatban a madaraival. Túl durván ragadja meg őket. Kezeket a madár fejére téve finoman közelit aztán hirtelen "bumm" megragadja. Hogy is várhatnánk, hogy a madár ezek után ne veszítse el irántunk levő bizalmát? Hogyan is várhatnánk el az ilyen madártól, hogy gyorsan a ketrecébe repüljön, mikor visszatér a versenyről, ha meglát minket. Ha hiszik, ha nem ismerek olyan tenyésztőket, akiknek a madarai csak akkor szállnak be a ketrecükbe, ha gazdájuk elrejtőzik. Vannak viszont olyan tenyésztők is, akiknek a madarai azért sietnek vissza a ketrecbe, mert látják a gazdájukat. Ők azok, akik jól bánnak a madarakkal. Van egy másik jó okunk is arra, hogy korán elválasszuk a fiókákat. Így minél korábban ki tudjuk választani a csenevész egyedeket.Galambok, amelyeknek nincs jövője:Minél korábban kiválasztjuk a galambokat, annál jobb. Igazából már akkor megkezdhetjük a válogatást mikor a madarak még a tojásban, vannak. Néhány jó tanácsa válogatással kapcsolatosan:1. Ne bízzunk azokban a tojásokban, melyeknek a héja kérges és lyukacsos. Ha a fióka nem pusztul el, az ilyen tojásból gyenge madár fog kikelni. Még ha a legjobb madaraink tojásából kelnek is ki, ezek a fiókák soha vagy csak nagyon ritkán lesznek életerősek. A tojások legyenek simák és tükörfényesek akárcsak az egészséges galambok. Szabaduljunk meg a kérge lyukacsos tojásoktól!2. Mikor meggyűrűzzük az egyhetes fiókákat, észrevehetjük, hogy egyes példányoknak vékonyabb a lába, mint az ilyen korú madaraknak általában. Az ilyen madár sem lesz soha erős és egészséges. Szabaduljunk meg tőle! Az ilyen madárnak nincs jövője.3. Figyeljük azokat a fiókákat, amelyek állandóan csipognak a fészekben! Ezt okozhatja a trichomoniasis nevű fekély és lehet, hogy gyógyszeres kezeléssel segíthetünk rajtuk. A komoly tenyésztővel ilyen soha sem történhet, mivel tudatában van a trichomoniasis okozta veszélyekkel, és megelőző lépéseket tesz. Általában a csipogó fiókák többsége selejtes. Szabaduljunk meg tőlük! Ezeknek a madaraknak nincs jövője.4. Szintén kísérjük figyelemmel azokat a fiókákat, amelyek nedvesek a fészkükben. Ezek azért nedvesek, mert a fészek belül nedves és a fészek azért nedves, mert a szülök túl, sokat isznak és túl sok vizet, adnak a fiókáknak. Ennek oka van. Azok a galambok, amelyek túl sokat isznak nincsenek jó állapotban. Többnyire az emésztésükkel van baj. Ha ilyen madárral kezdünk a rossz döntés. Néha a fiókák a saját ürülékükben fekszenek. Ez hogyan lehetséges? Nem elég erősek ahhoz, hogy az ürüléket kidobják a fészekből. Szabaduljunk meg tőlük!5. Néha a fiókák vállán gyérebb a tollazat. Ha összehasonlítjuk őket más hasonló korú fiókákkal, azok tollazata teljesebb. Szabaduljunk meg azoktól a fiókáktól melyek válltollazata Lassabban fejlődik a normálisnál! Belőlük hiányzik a vitalitás ezért az ilyen galamboknak nincs jövője.6. Néha megtörténhet, hogy miután elválasztottuk a fiókákat, néhány továbbra is táplálékért tátog. Néha képesek más fiókák nyomába eredni tőlük várván táplálékot. Ezek olyan gyenge egyedek, melyeknek nincs helye a galambdúcban.7. Legalább egyszer nyissuk ki a fiókák csörét. Elfordulhat, hogy a csőr gyenge és törékeny. Ez gyenge csontozatra utal. Ki vele a fészekből! Ugyan ez vonatkozik azokra a madarakra melyek torka nagy és ziháló.8. Hollandia és Belgium legjobb galambjaival volt dolgom. Nagyon kevés volt nagytestű közülük. Ha volt is, a rövidtávon versenyzett /kb. 80 mérföldön/. Annak az esélye, hogy egy nagytestű madár hosszútávon nagyon jól teljesítsen egyenlő a nullával. Nem szeretem azokat a madarakat, amelyek a földön totyognak, mert túl nagyok és kövérek, ahhoz hogy elérjék az ülőrúd felső fokait, míg a többiek magasra repülnek. Néhány újonc úgy gondolja, hogy a nagy madarak erősek. Tévednek. A modern erős galamb meglehetősen kicsi. Egyéb hibák:Fontos hogy tanuljunk a saját hibáinkból. Velem is megtörtént hogy életben hagytam olyan fiókát, amelyik nem volt teljesen egészséges. Egyetlen okom az volt, hogy különleges szülőktől származott. Még soha nem történt meg, hogy egy ilyen madár sikeres legyen. Most már nem vagyok könyörületes egy hasonlóhoz sem. A tökéletes egészségi állapot a legfőbb követelmény a madaraknál bármilyen korúak is. Ha a fióka nem egészséges, távolítsuk el csak utána, vizsgáljuk meg a fészekaljat, hogy milyen szülőktől származik. Ha arról győződünk meg először, hogy milyen szülőktől származik a fióka már elfogultak, vagyunk, más szemmel ítélünk, és életben hagyjuk azt.Meggyőző:Szeretem, ha a fiókák egészségesek és ragaszkodnak a saját területükhöz már fiatal korukban. Azok a madarak gyakran jobbnak bizonyulnak, amelyeket a sötétben is meg tudok fogni, mivel tudom, hogy ott vannak /mindig ugyanott/. Nem szeretem azokat a madarakat, amiket keresnem kell, mert bárhol lehetnek. Azok a galambok, melyek nem ragaszkodnak a területükhöz, és nem védelmezik azt ritkán, lesznek jó madarak.Befejezésül:Tökéletes testű madarak kiváló szemmel és kifogástalan tollazattal, sőt tökéletes pedigrével lehetnek olyan értéktelen galambok, melyek soha nem lesznek képesek díjat nyerni. Ez teszi a jó szelekciót olyan nehézzé. Nem láthatjuk előre azokat a legfontosabb dolgokat, amelyek fontosak ahhoz, hogy a madarunk igazán jó legyen. Ilyen jellemzők a karakter, tájékozódó képesség, ügyesség, kitartás és a területükhöz való ragaszkodás.Így mindig is fogunk hibákat elkövetni, mikor válogatunk és rangsorolunk. Az a tenyésztő, aki az egészségi állapotuk alapján válogatja és osztályozza a madarait soha nem fog jó madarat kiselejtezni. Szerencsére azt könnyű észrevenni, ha egy madár nem egészséges. Ne higgyük azt, hogy gyógyszerek segítségével győztes madarat kaphatunk. Olyan tenyésztők, mint Klak, Engels, Houben és sokan mások sikeres versenyzők voltak egész életükben.Egyikük sem orvos vagy kémikus épp ellenkezőleg, fogalmuk sincs sem a gyógyszerekről, sem a betegségekről.Egy dolog közös bennük, hogy felismerték milyen fontos a szelekció.
Ha galambjaink teljesítménye romlik nem kell sokáig kutatni ennek az okát. Két lehetöség van. Vagy a galambok rosszak, vagy nincsenek jó formában. Nagyon ritkán mind a két eset egyszerre fennállhat mivel manapság a madarak minősége olyan változatos, hogy nehéz elhinnem azt, hogy lehetnek olyan tenyésztők, akiknek csak gyenge minőségű madaraik vannak. Hollandiában és Belgiumban többnyire négyből egyet versenyeztetünk. Ez azt jelenti, hogy 1000 madár a versenyben 250 díjat hoz el. Ha a tenyésztő 16 madarat nevez be a versenyre, és négy díjat hoz el az átlagosnak nevezhető. Nem túl jó de nem is rossz. Ha 8 díjat nyer, ami 50% -os teljesítmény, ez már egészen jónak mondható. Az igazi bajnokok azonban nem elégszenek meg ennyivel. Az 50%-os teljesítmény nem elég jó nekik. Tehát a szituáció a következö: ha a bajnok 16 madarat nevez be a versenyre, és 8 díjat nyer, ez nem elég jó. Ha a kezdő tenyésztő 16 madarat nevez, és 8 díjat nyer neki ez csodálatos eredmény.Az viszont teljes képtelenség, hogy 16 benevezett madárból egyetlen egy se nyerjen díjat. Senkinek sincsenek ennyire rossz madarai.A minőség ilyen mértékű hiányát nem okolhatjuk. Akinek ilyen gondja van sürgősen, keresse fel az állatorvost, mert a madarai betegek.Hatalmas hiba:Gyenge minőség vagy gyenge egészség?Ez a nagy dilemmája azoknak, akik nem tudnak sikeresek lenni ebben a sportban. A madár minőségét illetően senki sem mondhatja meg biztosan, hogy az jó-e vagy nem. Ez nem olvasható ki a madár szeméből, és a legjobb vérvonallal büszkélkedő galamboknál sem biztos, hogy azokból jó példány válik. Azonban, ha valaki nem is tudja biztosan megmondani, hogy a madár jó ez nem jelenti azt, hogy nem látja, ha a madár rossz. Bizonyos madarak tollazata annyira rossz minőségű, vagy a testük olyan csenevész, hogy egyszerűen nem használhatók. Az már eredmény, ha elég okosak vagyunk ahhoz, hogy felfedezzük, ha a madár rossz. Úgy gondolom, hogy ez lehet a siker kulcsa sok tenyésztő esetében. Ha felismerik, melyik madarat távolítsák el. Sok bajnoktenyésztő vallja, hogy a titok a jó kiválasztásban rejlik. A madarak kiválasztása során sokan követnek el hibákat, de a bajnoktenyésztőkkel ez ritkábban fordul elő. Egy dolgot kell szem előtt tartanunk ahhoz, hogy soha ne kövessünk el hibát. A kiválasztás fő szempontja a természetes egészség legyen. Az, aki megszabadul a rossz állapotban lévő madaraktól, ritkán fog hibát elkövetni az év 365 napján. Ha 40 madárból 38 egészségesnek mondható, akkor a fentmaradó kettőnek nem lehet oka arra, hogy beteg legyen. Szabaduljunk meg tőlük! Nyilvánvalóan nem követhetjük el azt a hibát, hogy két beteg madár miatt 38 egészségeset is kezeljünk. Ha 2 tanuló fejfájásra panaszkodik, a tanár sem fog az egész osztálynak aszpirint adni.A Titok:a galambászatban sok féle út vezet a sikerhez. De a bajnokoknak van egy közös jellemzője. Nem könyörületesek azokkal a madarakkal szemben, amelyek nem egészségesek, vagy állandó gyógyszeres kezelésre van szükségük ahhoz, hogy jó formában maradjanak.Vannak olyanok, akik eltúlozzák a gyógyszerek használatának jelentőségét. Nekik lehet, hogy egészséges madaraik vannak, csak nehéz őket kiváló formába hozni. Ezek a madarak nem természetesen, hanem mesterségesen egészségesek. Ez megfontolandó tényező, ha galambot importálunk. Tartózkodjunk azoktól a tenyésztőktől, akik gyakran kezelik gyógyszerrel a madaraikat. Jobban tesszük, ha olyan tenyésztőtől vásárolunk, aki keveset tud a gyógyszerekről.Így olyan madaraink lesznek, amelyek természetes módon ellenállóbbak lesznek az összes vírussal és baktériummal szemben.
,,Miért is kell szándékosan katasztrófa utat (túlélő versenyt)csinálni!"
Ez túlzás, nincs az ilyen félresikerült utakban szándékosság. Képzeld magad egy ilyen verseny szervezőjének helyébe. Én nem irigylem őket. Inkább azon kellene elgondolkodni, hogyan lehetne minimálisra csökkenteni az ilyen vagy hasonló utakat. A startbizottságokat meg kell szüntetni egy startfelelős kell. A gyűjtéseket a kiírt időpontban le kell bonyolítani és a galambokat útra kell indítani. Minimum olyan konténerben kell szállítani a galambokat amilyenbe most utaztak. A feleresztő helyen ha kell több napot is várakozni kell amíg ideális nem lesz az időjárás a starthoz. A kísérők vigyenek magukkal mindent ami egy többnapos ,,táborozáshoz" szükséges, beleértve a galambok többnapos ellátásához szükséges mennyiségű élelmet is. Így sem a gyűjtésnél sem a feleresztésnél nem alakul ki kényszerhelyzet, és ami még fontos a pofáját fogja be minden fontoskodó, hanyagolják a nyomásgyakorlást.