Üdv! A lágyeleség alapja egy kb 30-40 percig főzött tyúktojás. Ehhez kell adni egy kisebb répát nyersen apróra reszelve és darált háztartási kekszet. Ezen kívül tehetsz bele lenmagot, szezámmagot, kukoricalisztet, búzacsírát, diót, mandulát, tökmagot, búzadarát, napraforgómagot, mézet, sajtot, mákot, a főtt tojás összetört héját, ami éppen van otthon. Annyi keksz kell hozzá, hogy az egész végül "földnedves" anyag legyen, akkor jó, amikor éppen összeáll, nem tocsog. Egy tojásból nagyon sok lesz, ezért érdemes fagyasztani: én bonbonos dobozból kivett műanyag izé lyukacskáiba osztom el, és mélyhűtőbe teszem. Lehet kis golyókat formázni, egy tálcán fagyasztani, majd dobozban tárolni is.Mindig csak annyit olvasztok ki, ami elfogy egyszerre. Ha fagyasztod, mindig felengedve add nekik, és két óra múlva vedd el, amit nem esznek meg. Ha nem csinálod nagyon nedvesre, akkor nem poshad, hanem megszárad, és nem okoz gondot. Én este szoktam nekik adni, reggelig semmi baja, ha hűvös az éjszaka.
Párzást nem látam, de a 3 madárból kettő a tulaj szerint pár volt/hogy mennyire komoly, nem tudom, és mivel össz-vissz 3-4 hete vannak csak nálam, lehet,hogy még az előző tulajnál megtörtént. Igazából az érdekelne csak, hogy mi legyen a majdani fiókaetetéshez használt lágyeleség, mrt ha már összejön a dolog, nem szeretném,hogy az én hibámból pusztuljonak el a kicsik.
Köszi szépen! ( a töbi dolog, ürülékes fészek, stb. nem zavar annyira, maga a röpde meg a 1.5m*0.6m-es alapjával egész angy nekik, 2 hónap alatt mindössze egyszer kellett kihúzni az alját, de a homokkal leszórt talaj egész tiszta, se ürülék, se amgvak nincsenek angyon. (mondjuk épp ma még a kelés előtt utoljára leszórtam tiszta homokkal nekik) Ma lucernát tettem be nekik, egész sokáig elpepecseltek vele, de mindig próbálgatom őket, lóherével, petrezselyem, uborka, reszelt répa, stb. (répa nem fogyott el).
Nem valami szerencsés, hogy az odút nem tudod ellenőrizni, így mindent a madarakra kell bíznod. Költés közben, és amíg picik a fiókák semmiféle zaklatást nem viselnek el általában, még a takarítást sem. Jobb ilyenkor békén hagyni őket. Ha nagyon zavar a sok ürülék, akkor sajnos rosszul választottál háziállatot: a madarak (különösen a pintyek) iszonyú rendetlenek. Szétszórják a magot-maghéjat, szétberhelnek mindent, potyogtatnak össze-vissza.
Amit tehetsz: -Hagyd őket békén -Minden nap friss fürdővíz -3 naponta zöldeleség -Kelés előtt néhány nappal minden nap lágyeleség (Kelés az utolsó tojás lerakása után kb két héttel)
A hímek egyáltalán nem foglalkoznak a tojásokkal? (az nem baj, hogy nem alszanak benn, mondjuk csak a nyest miatt nem a legjobb...) Párzást láttál/hallottál?
A H-10 Karcagi és a H-27 IDRE egyesületek közösen nagyszabású, közhiteles bírálatú kiállítást rendez 2007 Szeptember 2123 án, Karcagon. Sok szeretettel várunk minden kedves látogatót és kiállítót! Bővebb információ az IDRE honlapján: http://www.idre.hu/latest/nevezesi-felhivas.html
Sziasztok! Csaknem lehalt már ez a fórum, de hátha idenéz még néha valaki. Pár napja észrevettem, hogy a tojó zebrám sokat van a fészekben, a két hímem pedig, amikkel együtt van a röpdében éjszaka is az ágakon alszik, míg eddig mindhárman együtt aludtak az odúban. Tegnap aztán megnéztem és kiderült, hogy 4 tojás van az odúban.
Mit tanácsoltok, mikre kell ilyenkor figyelni, mit adjak enni nekik, stb. Soha nem volt még költésem, a pintyek is csak pár hete vannak nálam és most, ha már üli a tojásokat jó lenne, ha nem miattam sikeróülne balul valami. (az nem tudom baj-e,hogy netről szedett odúméretet csináltam nekik, de úgy tűnik elég mélyen van a fészek a nyílás alatt. (elölről félig nyitott az odú), de ha valami lenne a tojásokkal, vagy halott fióka lenne, akkor nem biztos, hogy ki tudna "Pucolni" a tojó a fészket. (és nagyon zavar, hogy sok ürülék is van benne). Sajnos nyitható tetejűre készítettem az odút, és úgy terveztem, kívülről lesz a röpdére akasztva, hogy ellenőriizni lehessen, de mivel nyestveszélyes az udvar, ezért jobbnak láttam a röpdén belül lábakon elhelyezni az odút, ami szinte lhetetlenné teszi a rendszeres ellenőrzést.
Kedves Fórumozók! Megújult honlapom! A képtárban több száz fotóval, a tartott fajokról értékes információkkal találkozhatsz. Látogasd meg az oldalt! http://www.papagajtenyeszto.mlap.hu
Elkészült a madaras linkgyűjtemények egy újabb tagja:
http://madarevolucio.lap.hu
A tartalomból:
Alvarezsauridae
A madarak evolúciója
A madarak fejlődéstörténete, evolúciója
A madártoll evolúciója
Archeopterix
Compsognathidae
Confuciusornithidae
Diatryma
Dromaeosaridae
Eoalulavis
Hesperornis
Iberomesornis
Jinfengopteryx
Korai madarak
Madárfosszíliák
Oviraptroidae
Phororhacos
Protarchaeopteryx
Protoavis
Részletes madárevolúció
Scansoriopterygidae
Teratornis
Therizinosauroidea
Tollasdinoszaurusz fajok
Tollas dínók
Troodontidae
Tyrannosauridae
Jó böngészést!
Szia! Én is inkább tenyésztőre gondoltam,nem is a pénz miatt,hanem sztem egy tenyésztő mégis csak többet foglalkozik a madárkákkal,mint egy boltoseladó,akinek elég annyi,hogy vhogy elviseljék ezt a meleget...Régen mindig tenyésztőtől vettem,csak akit ismertem, sajnos már abbahagyta a tenyésztést..
Másfajtát meg azért szeretnék,mert amióta van pintyem mindig zebra volt(nem tudom mért pont az lett :-)) ) és most hogy nézegettem interneten pintyes oldalt,nagyon megtetszett a többi fajta is.. De azt hiszem igazad van,és egy zebra hímet veszek mellé.. Másik fajtából meg inkább egy párt veszek :-)) Csak még azt nem tudom,hol lehet ,,beszerezni,, őket :-((
Én inkább a tenyésztőt ajánlanám. Egyrészt olcsóbb, másrészt meg mostanában láttam épp elég boltot, ahol szegény amdarak a kánikulában ott főttek tömegesen a kis kalitkákban. Tenyésztő minden szempontból jobb választás, megbízhatóbb, meg azt hiszem nem próbál az emberre mindt rásózni, ha visszajáró vevőt akar magának.
Miért akarsz más fajtájú madarat a zebra mellé? Én inkább szintén zebra hímet javasolnék, fajtatársak sokkaal jobban kijönnek egymással, meg idővel úgyis szerelem lesz belőle és akkor sokkal angyobb élmény őket nézeegtni, mint két egymástól különálló lakótársat.
Növényekkel kapcsolatban nem tudok segíteni. Én kábelkötegelőve fogtam össze búzát (kanászostul) és nádat, enyi dekorom van. Papajáűos fórumban kérdezz utána a növényeknek, tudni fogják.
Én még új vagyok itt. :)) Nekem is van egy zebrapintyem.. egy lány.. és szeretnék társat neki.. Úgy tudom más fajtát is megtűr maga mellett.. Tényleg igy van?? Meg még azt szeretném kérdezni,hogy pestmegyébe tudtok-e tenyésztőt ill. állatkereskedést ahol vehetnék neki egy ,,barátot,,? Tenyésztőtől vagy kereskedésből érdemesebb-e venni?
Hát mostanság télleg nem nagyon járnak erre ! Lenne még egy kérdésem ! A szőlőn kívül lehet valamilyen cserepes növényt betenni a röpdébe ??? Egy hete készült el a röpde és szeretném minnél otthonosabbra berendezni nekik !
NEm hinném, hogy bajuk lenne aszőlőtől. Ami nem nekik való, azt nem fogják megenni. (de szőlő 100%, ho gynem lehet ártalmas egy madárnak sem) Egyébknét hol van mindenki, egy időben nagyon futott ez a topic, most meg hetekig senki?
Elkészült egy újabb madaras linkgyűjtemény, ajánlom figyelmetekbe:
http://www.madaranatomia.lap.hu/
Jó böngészést!
A tartalomból: A madarak anatómiája, testfelépítése A madarak érzékszervei A madarak immunrendszere A madarak morfológiája, topográfiája A madarak vázrendszer A repülés és a madarak Álomőr madártollból Divat és madártoll Energiaháztartás, hőháztartás Horgászat és madártoll Idegrendszer Indián fejdíszek madártollból Izomrendszer Kalapok, fejdíszek madártollból Keringési rendszer Kiválasztó szervrendszer Legyezők madártollból Leonardo repülő gépezetei Légző szervrendszer Madárcsőr Madárkoponya Madárláb Madárszárny Madártollak és tárgyak Madártoll maszkok Madártoll Művészet és madártoll Ornithopter Ókori repülő gépezetek Repülés és az ember Szaporító szervrendszer Táplálkozási-, emésztő szervrendszer
Sajnos egy hete nincs pinty, nincs nyest sem. Sajnálom nagyon őket, főleg a fehér tojót. De most végre találtam egy távoli ismerős tenyésztőt. Neki van fekete pofaafoltos híme, és kontyosa is. Tehát nem gagyi madarakat árul vélhetően, bár lehet, hogy ezek manapság már nem számítanak olyan egzotikumnak.
Sajnos 6 madarat tud adni, de ebből 3 még enni sem tud, és a másik háromból is csak egy hím az ivarérett. Jövő héten elhozom őket, a nyestre meg kitaláltam, hogy éjszakára teszek a röpdére egy levehető furnérlapot, így nem fog hozzájuk férni.
De kis szerencsélve hamarosan úgyis sikerül lerendeznem a nyesteket más úton.
Na, most rám hoztátok a frászt! Az én kicsinyeim a teraszon vannak, egy nagy dobozkalitban. Ha erre téved egy ragadozómadár, biztos halálra ijeszti őket. Madár ellen meg nincs mit tenni.....
Ma berepült hozzánk egy díszpinty az irodába. Elhoztuk dobozban és teljesen nyugodt volt, megpróbáltam belerakni (vissza) a dobozba amiben elhoztuk, de ahogy kivettem a kezem kirepült egy fa tetejére. Szerintetek mennyi esélye van a túlélésre??
Tegnap reggelre a hím zebrám fej nnélkül találtam a röpdében. Borzasztó volt. Ma este már füleltem és tetten értem a bűnöst, egy nyest kapaszkodott a ketrecen. Sajnos a gyönyörű fehér tojóm is odaveszett. Most már keményen fel kell lépni a kártevők ellen. Az a legborzasztóbb, hogy fogalmam nem volt, hogy ilyen veszélyek fenyegethetik a picinyeim, pedig már hetek óta hallani lehetett, hogy néha zavargatja őket valami, de max. a szomszéd macskájára tippeltem.