Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2018.12.14 0 0 95011

Balla D. Károly

A síklakó

lehetne mélyből a magasba
lassan föllebegni keszonolva
lazán fogva a kötelet, csak úgy
a látszat kedvéért
okosan beosztva erőt, időt, oxigént
mint aki tudja
mint aki mindent tud

lehetne a magasból alulra
siklórepülésben
hosszú körökben, nyolcasokban
hurkot hurokba fűzve
beosztva okosan távot, súlyt, iramot
mint aki tudja
mint aki mindent tud

vagy lehetne ostobán
hirtelen bukkanással
gyors zuhanással
erekben buggyanó gázzal
fülben roppantó nyomással
nem ügyelve erőre, távra
feledve időt és súlyt
oxigént, iramot
konokul szétrobbanva
makacsul agyonzúzódva
mint aki elszántan nem tud semmit

csak itt a síkban
nullaszinten ne kellene
emelkedésről és alászállásról
felbukkanásról és zuhanásról
félokosan
félhülyén
mint aki csak ezt tudja

ehmianév Creative Commons License 2018.12.13 0 0 95010

ORAVECZ IMRE: ÖRÖMÓDA

 

Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,

a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegőnek, melyet belélegzek,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tűznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szobába lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fűnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdőnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökcirpelésnek, melyet sokáig hallgatok,

már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.

Lutra Creative Commons License 2018.12.13 0 0 95009

César Vallejo

Az örök kockák

Én Istenem, siratom a lényt, akit élek;
megbántam már, hogy elvettem kenyeredet;
de e gondolkodó agyag, noha szegényed,
oldaladon nem rüh, nem varas fekélyed:
Máriáid, kik elmennek, neked nincsenek!

Én Istenem, ha embernek születtél volna,
ma Isten lehetnél, dicső,
de te, akinek állandó jó a sorsa,
nem érzed azt, kit gyúrtál hasonlatodra,
de az ember téged szenved, szól: az Isten ő!

Most, mert szememben sámáni tűz lobog
akár egy elítéltben,
én Istenem, összes gyertyádat meggyújthatod,
s elő a kockát, eljátszadozunk szépen ...
Ó, kockavető! Talán a mindenségnek
esélyt adsz boldogulásra,
úgy hogy a halál szemgolyói néznek,
két komor ász, de sárból csinálva.

Én Istenem, e süketen sötét éjben
játszani nem tudsz, mert sarkai egészen
elkoptak már a Földnek a hazárdos
pörgetésben, céltalan görgetésben,
s megállni nem tud, gödör kell nyugalmához,
megnyugszik majd irdatlan sírgödrében.

/Nagy László ford./

MILU Creative Commons License 2018.12.13 0 0 95008

AZ UTOLSÓ VERS 
 
Heinrich Heine 


 
Kihalt immár az én szívemben 
Minden hiú világi szellem, 
Mi több, az is kihalt belőlem, 
Hogy a gonoszságot gyűlöljem. 
Nem bánt magam s más sorsa már, 
Csak egy él bennem: a halál. 
 
Függöny le, vége a darabnak 
S most ásítozva hazaballag 
Én kedves német közönségem 
S e jó nép okos ám egészen. 
Ő vacsorázik most az éjbe 
S iszik vígan, harsogva, élve. 
Igazat mondott ama hérosz, 
Kit megdalolt hajdan Homérosz: 
A legkisebb élő filiszter 
Stukkert am Neckarban, bíz Isten 
Boldogabb százszor, mint én, a hírös, 
Árnyak királya, alvilági hős. 
 

Lutra Creative Commons License 2018.12.12 0 0 95007

Vass Tibor

Utolsó előtti vers

Mintha unos-
untalan az Utolsó előtti verset írnám,
mintha minden szavam arra az egyre készülne,
mintha valami folyton feltartana,
mintha belecsörögne szakadatlan a telefon,
nyomnák a kapucsengőt,
küszöbön állt

volna éppen az Utolsó előtti vers.
Mintha belőlem maradnék el,
mintha lehagynám magam,
mintha a számom hívnám,
s foglaltat jelezni nem tudnék,
üzennék, mintha magammal beszélnék,
mintha magamban,
mintha idegen hangon mondhatnám:
téves kapcsolás.

Mintha magamnak csuklóból mennék,
mintha elébem vágna az eszem,
mintha rám lőnék, érteném a célzást.
Tessék befáradni,
mondanám mintha-magamnak,
közben folyton utamba állnék,
körülem lábatlankodnék,
képezném kifelé menet, befelé jövet
azon a bizonyos küszöbön
önnön torlaszom,

menésem lennék, vagy a jövésem maga,
véremben a mérsékelt,
nem szűnő forgalom.
Lennék a saját bökkenőm.

Mintha olybá tűnnék,
körözne fejvadász-magam,
élve vagy halva
szakasztott az apja,

mintha kiköpött másom
vihogna egy kikopott máson,
mintha tudnék kopírom lenni
a küszöbre sercintett ha-
mismáson.

Lutra Creative Commons License 2018.12.12 0 0 95006

Allen Ginsberg

A kutatás

A kutatás bebizonyította, hogy a feketéknek alacsonyabbrendűségi komplexusuk van
a fehérek vonatkozásában
A kutatás bebizonyította, hogy a zsidók kizárólag pénzügyi kicsapongással
foglalatoskodnak
A kutatás bebizonyította, hogy a szocializmus egyetemleges kudarc, bárhol követte is el
a titkosrendőrség
A kutatás bebizonyította, hogy a Földet Kr. e. 4004-ben teremtették, isteni HÓRUKK
A kutatás bebizonyította, hogy a veréb, a méh, a gyík, a csirke, a disznó és a tehén
homoszexuális magatartást tanúsít a dutyiban
A kutatás bebizonyította, hogy a Keresztény Hit legfertőzőbb forrása a Déli Baptista
Csalhatatlan Egyház
A kutatás bebizonyította, hogy a fogorvoshoz járók 90%-ának rossz a foga,
keféld a fogadat hevesen naponta háromszor étkezés után a gyökerét nyűdd el
A kutatás bebizonyította, hogy Hollywoodban készülnek minden idők legjobb filmjei,
a szexuálisan degeneráltak
Hogy az ENSZ Jó_ Rossz_ Közönyös_ az amerikai érdekek szempontjából
Ikszelj be egyet
A kutatás bebizonyította, hogy a Keresztény Fundamentalisták homoszexualitása
vétek, a leszboszi szerelem bűn a természet ellen, az AIDS sorscsapás,
angyalcsináló buzik büntetése
A biszexualitást az amerikaiak 51%-a nem helyesli
A kutatás bebizonyította, hogy a tévénézők intelligenciahányadosa felülmúlja
az Amazon és Ucayali folyóknál élő bennszülöttekét, akiknek nincs antennájuk
A kutatás bebizonyította, hogy a bálnák és delfinek magasabb intelligenciakategóriába
sorolandók
A kutatás bebizonyította, hogy az Elitista Individualizmus a Szellemi Korrupció és az
Elfajzott Művészet okozta a diktatúrákat a Szovjetunióban, Kínában
és Németországban
hogy az Amerikai Családi Intézet tulajdonában lévő pornográf irodalom
35%-kal növelte a szexuális bűnözést az intézet könyvtárosainak körében
hogy a tévékomédiákban dívó gyilkos magatartás 100%-kal növelte az államfők
interkontinentális nyelvi erőszak-megnyilatkozásait
Mindent összegezve a kutatás bebizonyította, hogy az anyagi világegyetem nem létezik

/Eörsi István ford./

Lutra Creative Commons License 2018.12.12 0 0 95005

Eörsi István

Allen háromszor

                  1

A hekusok megostromolták
pár tömbnyire Allen
lakásától az épületet, hol
már kilenc éve laktak
a házfoglalók: csupa kedves
munkanélküli művész
és mesterember. Előző
este még náluk jártunk,
s ők örvendő tisztelettel
vezették körbe a költőt
csomagok halmai közt
a ház négy emeletén át
a tetőre, műveket és
gyermekeket mutogatva,
s rendőrök állásait.

Vakogó helikopterekre
ébredtünk. „Önmagunkban
kell legyőzni–mondta Allen –
az agressziót”, majd gyorsan
a szavamba vágott: „No hope”,
Nincs remény kapitalizmus
nincs remény kommunizmus”,
idézte magát, s mert újra
mukkanni akartam, ezt is
kimondta még, először
s maradék másfél évében
talán soha máskor: „No hope
Buddhism.” A kör bezárult.
Ültünk a konyhában némán,
háborús neszekre fülelve.

                  2

Első két nagy szerelmén,
Jack Kerouacon és a
legendás potenciájú
író és autótolvaj
Neal Cassadyn tűnődve
Allen úgy vélte: nem sok
változást hozott a haláluk,
hisz életük vége felé
már ritkán látta őket,
másrészt az emlékekben
s könyvekben erősen élnek,
akárcsak hajdan a földön.

Önkéntes, félreeső,
epizodikus barátként
is átérzem e vigasz
szépségét, komolyságát,
de nyugtalanít, hogy
csak az élő szemszögéből
használható, tehát
neki már nem segíthet –
buddhista porrá válik
megénekelt rokonok közt
Newark repülőtere mellett
a B'Nai Israel temetőben.

                  3

A halottas ágyon Allen
versben idézte fel
testének ünnepeit
fiúkkal, férfiakkal,
s a felgerjedt epizódok
együttes orgiája
összegezéssé avatta
a haldoklást. „A szabadság
bármely szeletét kívánod,
az egészért őrjöngsz” – sugallja
e beszámoló. Ha nincs is
remény, egy bátor élet
kéretlen igazsága,
túl vágyakon, ingereken,
az Alvilág rázuhogó
árnyait ledobja magáról.

Lutra Creative Commons License 2018.12.11 0 0 95004

Wislawa Szymborska

Szerzői est

Múzsa, ha nem bokszbajnok valaki, akkor nincs is.
Nem kell törődnünk nekünk az ordító közönséggel.
Tizenketten vannak a teremben,
és ideje már, hogy elkezdjük az estet.
A fele azért jött el, mert kinn esik,
a többi meg rokon. Ó, Múzsa.

Az ájulásra hajlamos nők ezen az őszi estén
el is ájulnak tán, de bokszmeccsen teszik.
Dante tollára illő jelenet csak ott van,
no meg mennybemenetel, ó, Múzsa.

Nem bokszolónak, csak költőnek lenni,
mely súlyos norwidokra* ítéli ez az embert!
ami – a legjobb esetben – annyi, mint izomzat híján
megmutatni a világnak a jövő kötelező olvasmányait,
ó Múzsa, ó Pegazus,
te lóféle angyal.

Az első sorban egy öregúr édesdeden szunyókál,
azt álmodja: holt felesége föltámadt a sírból,
és most szilváslepényt süt külön neki.
Tüzesen, de mérsékelt lánggal, mert odaég az a lepény,
olvasni kezdünk, ó, Múzsa.
 
/Gömöri György ford./

* Célzás Cyprian Norwid XIX. századi lengyel költőre, aki csak halála után kapta meg a művészetének kijáró elismerést.

Lutra Creative Commons License 2018.12.11 0 0 95003

Tatár Sándor

Ideg(en)dúc


Galambdúcnak épült, ám most fülbemászók
s csótányok lakják; ilyen a fejem.
Lábam hiába keresi a gázlót -
cél? Kétes, s végképp nincsen értelem.
 
Menekülni - ez nem cél, csupán ösztön.
Egy idő után sivár és kevés.
Ez a rend: fanfár csak olyat köszöntsön,
aki valódi énje kapuján belép.
 
Beköltözik, s tudja, hogy itt van otthon.
Saját ereje sosem hagyja el
- könyvet ír, nőt hódít, húst süt roston:
kételyeire tettekkel felel.
 
Én, mint a farkas a gidáknak házát,
kerülgetem, mi „jog szerint enyém”.
Nem ott őrzik tán lényem egyszeri csodáját?!
Ha bejuthatnék, megtekinteném.
 
Semmi gomolyog körülöttem, így hát
mint hideg űrbe kitett, rettegek.
Történetemet horror-napok írják,
míg a fásultság ledönt s eltemet.
 
Unom a verkli belső párbeszédet,
mely túlcsócsált falatként föl se le;
miben bízhatnék, ha egyszer az énnek
végveszélyben sincs mentő ötlete!?
 
Kicsit hibáztam, de azt kitartóan:
szabadságomból készült börtönöm -
jövőm sötét köd, és én pusztulóban,
volt hajlékomban nincs már kő kövön.
 
A vesztes árnyékán túl nem ugorhat:
az ész letette kardját, jogarát -
kiürültem; az egykori galambdúc korhadt,
férges, s nincs galamb, nincsen olajág.

Lutra Creative Commons License 2018.12.10 0 0 95002

Karafiáth Orsolya

Tél, Csopak

          1. Kint

Mitől óvhat meg az udvariasság?
Most például egy levestál maradt
szokott helyén. Néha nem mentség
a hirtelen felindulás, nincs jogos harag.

A gondoskodás is csak addig esik jól,
míg nem várnak érte túl sokat.
Kedélyeskedések: mi szél hozott erre,
mit nyújthat még a jó öreg Csopak…

S ha már itt tartunk: ez érdekelne
engem is – bár kétlem, hogy a családi ebéd az,
ahol megszülethet a helyes válasz.

Rokonaidat még óvja az udvariasság.
Mosolyom elég, hogy kérdéseiket semlegesítse:
Gyerekek, jó lesz ez így, felmelegítve?!

          2. Bent

Milyen könnyű a víz helyén repülni:
alattunk csak kövek, fagyott iszap.
A tó a parkot, utcát is jelenti –
biztos talaj, amit padlónk kiszab.
Teát főzünk, a gőz párája rebben
s a fáradtság olyan, mintha kint.
A százszor átsétált Csopak szemedben –
nem hittem, hogy szép még ilyenkor is.
A kertben pont hatévnyi tél havazgat
s a partot házunk fénye járja át.
Neked hagyom, csak így marad magamnak –
ebben már nem találsz iróniát.
Kézen fogsz, s én még most is szédülök.
Felfűtött, szűk szobánk a jég fölött.

Pannika127 Creative Commons License 2018.12.10 0 0 95001

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov

Nehéz időben drága társam...

 

Nehéz időben drága társam,
meglátogattam sírhelyed,
s hogy arcodat most újra látom,
minden vonása fényesebb.
Megtörten egykor annyi kínban,
elhagytam végképp magamat,
gyötört, meghajszolt napjaimban
komor voltam és hallgatag.
A nevetésed hangja sértett,
nem könnyítette lelkemet,
csak ingerelte víg beszéded
túlérzékeny kedélyemet.
Azt hittem, hogy ledér szivedben
részvétre nem találhatok,
s még inkább megnövelte bennem
e hit a tartós bánatot.
Ó tűnt idő! Az ifjuságnak
hibája, hogy nem érti meg,
hogy könnyek nélkül is van bánat,
s lehet vidám, ki nem nevet.
Te meghaltál... És jöttek mások,
ismertem nőket s könnyeket,
s gyakorta véltem kacagásod
hallani, s felidéztelek.
És most előttem egyre szebbek,
hogy rájuk visszagondolok,
nyugodt erővel teljesebbek
azok a bánatos napok.
Mért nem becsültem? Szemrehányón
és bánattal kérdezgetem,
s mindent feledve újra látom,
hogy jössz felém elevenen.
Nevetve mondod: "Légy vidámabb!"
Szemed ragyog, lobog hajad.
S víg hangodnak visszhangja támad,
mely könnyeknél fájdalmasabb.

 

Lator László fordítása

Lutra Creative Commons License 2018.12.10 0 0 95000

Kányádi Sándor

Vagyunk amíg

vagyunk amíg
lenni hagynak
se kint se bent
mint az ablak

ki-kinyitnak
be-becsuknak
berendeznek
kirakatnak

hol emennek
hol amannak
dicsekedve
mutogatnak

ilyen szörnyek
olyan szörnyek
be-bevernek
ki-kitörnek

kirámolnak
befalaznak
világtalan
vakablaknak

de ha mégis
lenni hagynak
szolgálatunk
mint az ablak

se kint se bent
rajtunk részeg
tekintettel
átalnéznek

Lutra Creative Commons License 2018.12.09 0 0 94999

Oravecz Imre

A halott tájékoztatja az élőket

Ebben a házban laktam,
ezen az ablakon át néztem ki,
ebben az ágyban aludtam,
ezeket a ruhákat hordtam,
ezeket az ételeket ettem,
ezeket a könyveket olvastam,
ezt a nőt szerettem,
ezt a fiút nemzettem,
ezekben az eszmékben hittem,
ezeket a hazugságokat gyűlöltem,
ezzel a földdel érintkezett a lábam,
ezeken az utakon jártam,
ebben az erdőben gombáztam,
ebben a patakban gázoltam,
ebben a hegyben gyönyörködtem,
ez volt a kedvenc völgyem,
ezen a tisztáson bódított legjobban a vadlucerna illata,
erre az udvarra léptem ki a házból,
ezeket a fákat ültettem,
ezt a pázsitot nyírtam,
ez a kutya állt legközelebb a szívemhez,
erre mentem a szerszámos kamrához nyáron,
arra a cinkéket etetni télen,
innen tartottam szemmel a lemenő Napot,
ezen a teraszon üldögéltem esténként,
innen hallgattam a tücsökciripelést,
itt folytak körül a meleg áramok,
itt éreztem a létezés édességét,
innen pillantottam fel lefekvés előtt a csillagos égre,

itt voltam köztetek.

Lutra Creative Commons License 2018.12.09 0 0 94998

Csáky Anna

Télutó

Fejébe szállt a tavasz a télnek,
orcáin önfeledt mámor, dalol,
mögötte izgatott rügyek heherésznek.
s kijön a föld az olvadó hó alól.

Téblábol az erdőn, az idővel perel,
duzzadó erektől feszülő fáknak
dől neki behorpadt kebellel,
s elindul, mint akit hazavárnak.

A telihold süket fényében botorkál,
szédölög, havas koloncát lerázza,
meginog zavartan egy kibomló bokornál,
húzza lefelé jégcsapos szakálla.

Szemében elfolyó csillag lassú cseppje:
enged a fagy kemény szigetelése,
derengő fény zuhan bele a ködbe -,
sietne. nehogy a hajnalt lekésse.

Fejébe szállt a tavasz a télnek,
fülébe szerelmes szél hegedül -,
hazatántorog, mint a részeg,
s motyog magában decemberül.

Lutra Creative Commons License 2018.12.08 0 0 94997

Josef Weinheber

Évről évre

Míg teltek holdad napjai,
mint árnyék kísért valaki,
évről évre és szüntelen,
hűs éjben, napos reggelen.
A gyermek szétnéz, s már öreg,
fut az idő, szó elremeg,
és minden folyik és bukik,
makk, mely hull, fa, mely rügyezik,
minden hanyatlik, ház, torony,
és sápad, öröm, fájdalom,
és végül így jársz te is, és
porszem idő volt az egész,
mire ráeszmélsz igazán,
örök éj vagy és üres árny.
Örök éj? Máris újra élsz,
hisz a fiadban visszatérsz,
az újrakezdi utadat,
s munkádat, mely félben maradt,
s fél, örül, tűnődik s remél
s fiában ismét visszatér; -
s óráját nézve s nesztelen
évről évre és szüntelen,
s mindig készen suhintani,
árnyként követi Valaki.

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 2018.12.08 0 0 94996

Edmund Waller

Öregség

Nyugszik a tenger. ha megállt a szél;
mi is, ha elcsitult a szenvedély.
Megtudjuk, mily gyönge tiszavirág
a tűnő dolgokra hiú világ.
Vágy ködösíti az ifjú szemet,
de észreveszi az űrt az öreg.

Új fénynek nyit a lélek repedő
sötét házába száz rést az Idő:
bölcsebb leszel s gyengülésed is edz,
ahogy örök hazádhoz közeledsz;
s a Régit elhagyva egyszerre két
életbe látsz be az Új küszöbén.

/Szabó Lőrinc ford./

Lutra Creative Commons License 2018.12.08 0 0 94995

Gyurkovics Tibor

Nature morte

Van ami van van ami nincs
nyűglődnek fák és kispapok
fejünk búbjára esnek és
összetörnek a csillagok
mi aztán földig hajolunk
ragyog az isteni hideg
és szedjük mint a koldusok
csillogó cserepeiket.

Lutra Creative Commons License 2018.12.08 0 0 94994

Eörsi István

Tartozás

Tartozom magának, és nemcsak e verssel – vagy huszonegy éve
az Egyetem presszóban „Csaljunk meg mindenkit!” javasoltam
     egy kávé
fölé hajolva, mire maga bólintott döbbent örömömre,
felállt és megindult mint kinek nincs oka tűnődni, tétovázni,
szobámban matracot löktem a földre, azon örültünk egymásnak
     sokáig,
álmomból ismertem régről, különféle falakon is láttam,
egyszer a fejem fölött nyöszörgött míg mással heverésztem,
hosszúdad, kemény formáit albumba kötve csodáltam,
a fedőlapon olasz név, Amadeo Modigliani,
attól a perctől kezdve nem halt ki a csodálkozás belőlem,
hogy otthont lelhettem magában tisztáson, erdei fák közt,
ágyban, autóban, tóban, s láthattam ezerszer, miképpen
törik szépsége cserepekre s miképpen tükröződik
minden szilánkban teljes személye, és benne én is,
és most, miközben ezt írom egy umbriai műteremben
2000 októberében, azt sem tudom, mit írok,
búcsúverset  vagy okmányt háláról, ámulatról,
mert akkor is mással éltem, mint hittem, szerelemben,
s azóta is meg most is másokkal éltem meg élek,
és persze főként magammal, de soha-soha magával,
és mégis kinek köszönjem, ha nem magának a leginkább,
hogy kormányok, kartársak, barátok buzgalma ellenére
derűsen kiteleltem, pedig nem álltam be a sorba,
különc se lettem, se önmagam szobra, se mások
szobrának árnyékában seftelő szellemóriás,
se bearanyozott tökfej – előbb a körém parancsolt
csönd falát döntötte porba lehelete, s a rám hányt
sokfajta gyűlölet mocskát is leszárította, aztán
megerősített abban, hogy jobb úton nem járhatnék
mint a magamén, és csak rajtam áll, ezen meddig
jutok el – puszta léte létfontosságú érv volt
a hűség mellett, mely főként magunkhoz kell, hogy kössön.
Ezért aztán magához sohasem lehettem hű,
mert megcsaltam volna magam, ha magát nem csalom meg,
asszonyok jöttek-mentek, jönnek és mennek folyvást,
sőt, egyikük maradt is, mint tudja – róla egy szót se,
csak azt, hogy ezt most kell megírnom, mielőtt még befutna
e tágas műterembe – perdöntő, halaszthatatlan
mondandóm van, de sajnos még nem tudom, mit is mondjak,
maga csak csöndet kért tőlem, ahányszor zavartam a csöndjét,
csönddel párnázta körül a sebeket, miket ütöttem
(volt köztük olyan is, melynek fájdalma radioaktív
sugárként áttört fészkén), csönddel a három évet,
míg idegen országban éltem számkivetve magából,
nincs bennem önvád, csak jelzem, hogy kettőnk kapcsolatában
maga az adakozó volt, én pedig fosztogattam,
ha szabadságra biztattam, büszkén kikérte magának,
a saját feje szerint élt, engem meg beillesztett
túl feszes életébe, örömek s gyötrelmek közt
osztott szét, mint gyanítom, váltakozó arányban,
mert érezte, ha ágáltam akármilyen közügyben,
hogy mint síliften a szélben, szédülök, ahányszor
nem azt teszem, amit elvár  – helyeslése viszont mint
kötéltáncos kezében a biztonságot adó rúd –
a gyötrően egyenlőtlen terhelés ellenére
köztünk is helyre állt ettől a kibillent egyensúly,
de ha mint meglékelt hajó elsüllyedne az ágyunk –
már rázza fejét, és kérlel, könyörög: ne beszéljek,
most már bármiről szólnék, ezt kérné, összeszorított
ajakkal, némán, miközben sötét pupillája kitágul,
vagy olyan hangon, amelytől könnyek szöknének szemembe,
mert tudok még sírni, bár ritkán gyakorlom tudományom,
vagy félrefordított fejjel egyszerűen felállna,
így hát halaszthatatlan közlésem elhalasztom,
tartozásomat majd Szent Sohanapján adom meg.
Ma felhívtam magát, mint ez külhonban járva szokásom,
az umbriai kert fürdött az őszi fényben,
láttam a telefonnál, tárgyai közt, melyek mind
magából következnek, és vallanak is magáról,
kifejezve személyét, ahogy én sohase tudnám,
és beszélni kezdtem, hogy elmondjam, amit nem sikerül e versben,
de csak magamról locsogtam, azután letettem a kagylót.

Lutra Creative Commons License 2018.12.07 0 0 94993

Erdélyi József

Takarodó

Még egyszer nyílt a trombitavirág :
takarodót fújt és lehullt;
lehullt a nyárvégi hideg
esőbe-sárba s belefuIt.

Lehullt a trombitavirág,
elhallgatott piros dala,
tüzes szava, s kenyérrel-borral,
terül az új úrvacsora.

Egy nap az év s mint egy nap, elszáll;
tavasza reggel, nyara dél,
estele ősz és éjszakája,
fehér éjszakája a tél ...

Lutra Creative Commons License 2018.12.07 0 0 94992

Garai Gábor

Rondó

Anyaölből anyaföldbe
Ha a vérem ki se hűlne
Ha a szívem se halkulna
Testem úgy is odahullna

Hol a kezdet mi a titka
Mi a nyitja ki tanítja
Merre fuss el hol a vége
Mi világit be a mélybe

Aki érti aki tudja
Jobb ha hallgat ki ne mondja
Járja útját egyre körbe
Anyaölből anyaföldbe

Lutra Creative Commons License 2018.12.06 0 0 94991

Branko Miljković

Mindenki ír majd verseket

az álom régi elfeledett igazság
már nem tud utánajárni senki
most az idegenség dalol mint a tenger meg a gond
kelet nyugatról nyugatra fekszik a hazug mozgás a legsebesebb ma a bölcsesség dalol
meg elhanyagolt kórságom madarai hamu s illat közt a virág
azok, akik nem akarják túlélni a szerelmet
és a szerelmesek akik visszaforgatják az időt ma a föld nem ismer rá a kert illatára
és az ország mely hű marad a halálhoz
hisz a Nap legfőbb gondja nemcsak e világ

de egy napon
a Nap áll majd ott ahol a szív volt
és nem lesz az emberi beszédben oly szó melyet a költészet kivet
mindenki ír majd verseket
az igazság jelen lesz minden szóban a dal legszebb pontjain
hátralép aki elsőként fakadt dalra hagyja hadd szóljon a másik
én elfogadom a jövendő poétikák nagy gondolatát: egy szerencsétlen ember nem lehet
költő én magamra veszem a daloló tömeg ítéletét: aki nem érti
a dalt érteni fogja a vihart

ámde:

dalra fakadhat-e majd úgy a szabadság
ahogy róla tudott dalolni a rab

/Radics Viktória ford./

Lutra Creative Commons License 2018.12.06 0 0 94990

Csuka Judit

 

Későre jár    

Hosszú kételkedés után nem hívod
fel barátaidat, nem keresed őket,
nem akarsz a sok gyűrődés után
megbocsátani, nem kellenek többé
az összefüggések, nem kellenek többé
a hízelgő beszédek,nem nézel bele
noteszeidbe sem,  fölösleges lesz
az írás is, pedig a szavak sok
mindent még elárulhatnak, nekik
majdnem mindegy, hogy Adyt
idézel, vagy Kosztolányit, reménykedjél,
lehet, hogy megtűrnek még,de még
néhányszor szíven döfnek a blöffölés
könnyű szlogenjével, ne politizálj,
újabb rendezések helyett itt van
a jól bevált színpadi kép, egyre
megy, ha tanár vagy, vagy költő, de
lehetsz még bohóc is, csak szórakoztass,
adj újabb szenzációt, legyél gyors és
felületes, de ne legyen megoldás,
a színfalak mögött úgysem várnak
rád, inkább ottmaradjon torkodban
a kimondatlan szó, ne legyél többé
letisztult klasszicista, sem avantgardista,
csak hallgassál, mint az elhagyott
sírjel, későre jár, későre jár...

Lutra Creative Commons License 2018.12.06 0 0 94989

B. Radó Lili

Ketten a tükör előtt.

Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?

Lutra Creative Commons License 2018.12.06 0 0 94988

Ady Endre

A GYERMEKÉRT

Párizs, júl. 24.

Fehér plakátok szólnak újra a párizsi anyákhoz. (Franciaországban csak a hatóságoknak szabad fehér hirdető papírt használni.) Ezek a fehér plakátok sűrűen jelennek meg egy idő óta. Az anyákhoz szól valamennyi, s inti, kéri őket: szeressék az ő kicsinyjeiket, óvják őket, vigyázzanak rájuk: - a jövendő Franciaországra.

A minap a francia kormány a legszegényebb és legmegvetettebb anyákat oktatta ki, kiknek szégyent és gyalázatot jelent a gyermek, hogy az anyaság mindent expiál, s ne igyekezzenek lerázni nyakukról az apróságot. A kormány hajlandó nagyobb segedelmet is adni, csak a gyermekek ne szakadjanak el az anyjuktól. Az új plakát meg arra oktatja az anyákat, hogy ebben az iszonyú hőségben mint kell gondozni, táplálni, óvni a kicsiny embereket: lehetőleg csak tejet s fölforralt vizet kell adni nekik, s kerülni kell a bacilust tenyésztő gumiból vagy kaucsukból való tápláló eszközöket, nem szabad velük gyümölcsöt etetni stb.

Millió és millió ilyen ingyenfüzetet, plakátot termel a francia nyomda, s a hatóságoknak ma már a gyermekvédelem a legelsőrendű gondjuk.

Mindez pedig egyik jele annak a nagy vélemény-változásnak, melyen az elnéptelenedés problémája dolgában a francia hivatalos és nem hivatalos gondolkozás átesett. Lehetetlen, hogy valami tanulságot ne nyújtson ez nekünk is magyaroknak, kik sok helyütt - sajnos - majdnem ugyanazt a veszedelmét látjuk az államalkotó fajnak, mint a franciák a magukénak.

Ma már Franciaországban általános az a hit, hogy az elnéptelenedés ellen államilag és társadalmilag csak egyetlen tennivaló van: a halálozás csökkentése. Franciaországban több, mint százötvenezer piciny csecsemő pusztul el évenkint. És félmillióra rúg a korán elhaltak száma. Csak felére szállítani le ezt a rettenetesen gyászos számot: hatalmas, szent cél, s a francia állam és társadalom immár útjára térült e nagy célnak.

Költők, írók, szociális apostolok és tudósok követhetnek más utakat is. Valamikor Jean-Jacques Rousseau egy írása elég erős volt arra, hogy az anyák nagy táborát rábírja, hogy gyermekeiket maguk szoptassák. Lehetséges, hogy Zola Termékenysége is javító hatással volt egy sereg emberre. A gondolatoknak, az eszméknek kétségtelenül nagy erejük van, de civilizációnk mai állapotában ez erő hatása lassú. A gyakorlati államférfinak, szociológusnak ma még nem mindig szabad magukat poétáktól s prófétáktól vezettetniök. Így jött rá a francia kormány, hogy az elnéptelenedés ellen az ő tennivalója: áldozatkész gyermekvédelem, a humanitás és az orvostudomány közös működése.

Már-már operettszerű hatásokat keltett az a hivatalos buzgóság, mellyel némely, lelkes, rajongó francia a születések számát akarta minden áron növelni. De mire való az anyaság ambíciójának hivatalos ápolása, a sokgyermekűség megjutalmazása, az agglegények megadóztatása és a többi szándék addig, míg ötszázezer megszületett, fiatal francia elpusztul évenkint?

A gyermekvédelem ma a legelső francia program.

A többit - vallják a franciák - a gazdasági átalakulások hozzák meg. A francia termékenységet a gazdag polgári nők hiúsága s a léha, jómódú férfiak romlottsága rontotta meg. De a nép, a munkásosztály, ma már csaknem teljesen meggyógyult, s a vagyonos osztály józanabb, nagyobb fele sem hadakozik már a természettel. Mindezt a gazdasági és szociális reformok eredményezték. Az orvostudomány, az iskola, az erkölcsi nevelés, a gyermekvédelem, az állami gondoskodás, a szociális fejlődés stb. mikor a halálozás csökkentéséért küzd, egyben küzd az egy gyermek-rendszer s a csekély születési arányszám egyéb okai ellen is.

A francia szocialisták a maguk érdemének hirdetik az eddigi eredményt, s azt mondják, hogy holnap-holnapután, mikor egészen ők lesznek az urak, a többek között az elnéptelenedés veszedelme is elmúlik Franciaországról.

Budapesti Hírlap 1904. július 27.

Lutra Creative Commons License 2018.12.06 0 0 94987

Jónás Tamás

Recept öngyilkosoknak

Hazudni bátran, újra, szerelmet, érdeket,
a vágy, ha fellazulna, henyélni élveteg,
kíváncsiságból törvényt, Istent kísérteni,
célt lopni, s csalni érte, ha nem is érdemi,
versenyre kelni rögtön, legyen az bármilyen,
eljárni operába, sírni a Carmenen,
fodrász, fürdő, nagy utazás, ital és más szerek,
tehetségesek használhatják a hátszelet,
csak sírni, dicsekedni, terjedni, mint a sár,
választani, mert élni avagy halni muszáj,
családot, kommunát vagy törzshelyet váltani,
elhinni, hogy a lélek közepe számtani.

Lutra Creative Commons License 2018.12.06 0 0 94986

Poós Zoltán

Legyenek átkozottak

Falpor a fákon. Mintha szondával
vizsgálnám a nehéz fényeket,
a repedéseket és a vakolatból
meredező nádat. Az esőtől
behorpadtak a törmelékdombok.
Az oltott mész kihozza a réti
rothadás bűzét, a kert végi avas
nád szagát. Verebek lepték el
a kert hasadozott útját.

Mintha ide tettek volna, ebbe az
elhagyatott házba, hogy fejlődjek,
nőjek kedvükre. Rám örökítették
a kőkemény salakos talajt, ahol
minden lény közös ismertetőjegye
az aljas számítás. Legyen az bolha,
krumplibogár vagy zsizsik.

A legapróbb részletekig
megutáltam a házat, és szikkadt
udvarát, ami csak az unalmat
ereszti át magán. És a rezgő fasort
a poroló mellett, és a porolón
ülő vetési varjút. A padláson
a kábeltévét buheráló kisnyug-
díjasokat és fiatal házasokat.

Persze, nem mindegy milyen
feltételekkel gyötörnek a lakók,
akik a kocsijukat mossák az
uzsonnázó tisztásomon,
és a folyosó korlátjára szerelik
a konzervesdobozt hamutál
gyanánt. Legyenek átkozottak.
Ne engedélyezzen nekik
semmi örömet a ház.

Lutra Creative Commons License 2018.12.05 0 0 94985

Vörös István

Szóvesztés

Hazád fölött ha reng az űr,
Szádban ha nő agyar,
Sziszegve nyílik sírod is,
Nem ápol s nem takar.

A kis világon itt belül
Nincsen számodra hely;
Ha útra indít sors keze,
Tudjad, hogy menni kell.

Ki balra megy, ki jobbra fut,
Ki metrón szökne már.
Ez a föld, melyen annyiszor
Fészkelt meg a halál.

Itt küzdtenek a honért a sok
Hazugnak karjai,
Itt illik az új rabigát
Puhának vallani.

Az alagút tovább vezet,
A koporsó szökik.
Szabadság, a zászlóidat
Röhögve égetik.

És elhulltanak legjobbjaink
A hosszú csend alatt.
Világhálóban ül a pók.
A járda beszakad.

És annyi új szerencse közt,
Oly sok erény után,
Bölcsőd az, s egyben sírod is:
A mai délután.

Az ebéd jó volt, elfogyott,
Itt mindenki kövér,
És vérrel kell fizetni majd
A koleszterinért.

Népek kamrája, nagyvilág!
Hozzád halkan kiszól:
„A túl sok idő ment-e föl
Gondolkodás alól?”

Az nem lehet, hogy annyi fej
Hiába kapna vért,
s a minden tudó ámulat
Egy fabatkát sem ért.

Az nem lehet, hogy változás,
És oly nagy akarat,
Mint boltok sorvadozzanak
Az állványzat alatt.

Még nőni kell, még nőni fog
Egy jobb kar, mely után
Buzgó imádság tör ki majd
Százezrek ajakán.

Vagy eltűnik, ha tűnni kell
A kézről tíz köröm,
És tíz karomnak ad helyet.
Mi a nevük? Közöny?

Légy híve, ha megreng az űr,
Hazádnak, bárki vagy,
Az Isten földje mindegyik,
Úgy elnyel, mint szivacs

A könnyet vagy éppen a vért,
Itt élned, halnod kell,
A kis világon se kint, se bent,
Nincsen számodra hely.

Lutra Creative Commons License 2018.12.04 0 0 94984

Otar Csiladze

Idő, vonat

Telt az idő odakint,
fűrész zengett, daru mászott,
a kőmívesek megint
felhúztak egy újabb házat.

Telt az idő, és vonult
évszakokkal, suhanókkal,
az erdő hol pőre volt,
hol merő lomb és rigódal.

Habzó patakokon át
villogott a ferde zápor,
messze-messze katonák
dala szállt az út porából.

Telt az idő, az idő.
Tavasz, nyár jött, várakoztam,
csak hogy teljen az idő,
régi újságot lapoztam.

Vonat szállt, sín csattogott,
síró mozdonysíp sikongott,
a szél lábamhoz csapott
az úton egy papírrongyot.

Nem intettem más után,
senki elébe nem mentem.
Vártam és voltam csupán.
Arcom súlyos tenyeremben.

Dúdolgattam éneket,
napot, évet nem számláltam,
sosem vertem gyökeret
az esztendő négy szakában,

mert tudom: az óra jár,
mutatója körbe ballag,
végül engem is bevár
a föld vagy egy messzi csillag.

Színek égnek itt meg ott,
gyászban-örömben ragyogva.
Akit a sors megfogott,
nem ereszti el, befonja.

Majd egy átfutó vonat
felkap könnyű füst-kezekkel,
elsodorja nyomomat.
S voltam, hol nem voltam egyszer.

/Rab Zsuzsa ford./

Lutra Creative Commons License 2018.12.03 0 0 94983

G.Pataky András

Korosztályomhoz

Ha titeket látlak,
magamat látom:
hét évtizednyi távolságból
szepegve int felém egy gyermek;
a fejét hó borítja
és üres tenyerében
pityereg a semmi.

Lutra Creative Commons License 2018.12.02 0 0 94982

Andreas Tscherning

Az idő változása

Az ember földi léte
a hívság példaképe;
úgy szállnak napjaink,
mint füst, mely légbe ömlik,
mint árnyék, mely felötlik,
és máris búcsút int.

A vándorkedvű széllel,
Aeolus gyermekével,
egy szárny sem versenyez.
Bár gyorsan jár az útján
a könnyű nyíl s a hullám,
még illanóbb a perc.

Mind újabb tájra tértünk,
nincs biztos partú révünk,
míg tart a földi út.
Nem szűnő harcban állunk;
hol üdvöt sejt a vágyunk,
hol bánat kínja sújt.

Mily boldog, ó a lélek,
kit meddő gond nem éget!
Ki pusztán testben él,
s a múló percre épít,
az semmit meg nem ért itt,
és gyászos véget ér.

/Hárs Ernő ford./

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!