Örülök, hogy vannak akik más véleményen vannak mint én, mert azt gondolom így az ember más szemszögből is vizsgálhat bizonyos kérdéseket.
Néhány dologban azonban nem értelek:
1. Nem mondtam, hogy a FIDESZ jobb, nem véletlen szavaztam ellenük. DE! Politika ide vagy oda azt hiszem kevés pozitivumot lehet felsorolni az eddigi kormánytól, de szeretném ha a közvetlen politizálást itt be is tudnánk fejezni. (Magánban szívesen cserélek veled véleményt, mert alapjában véve szeretném ha valaki meg tudna győzni hogy rosszul látom a helyzetet.)
2. Amikor a jelenlegi lakásomat vettem, én sem kaptam semmilyen támogatást az államtól, azt ami előtt a barátod áll már végigjártam.
3. Számomra az egész módosítási tervezet úgy tűnik, hogy mégis csak arra megy ki, hogy olyan helyzetet teremtsenek, hogy annak a közép-alsó rétegnek, aki megengedhetné magának hogy felvegye a hitelt, azoktól fosztják meg. Azaz számomra ez egyenlő bujtatott PÉNZÜGYI megszorító intézkedésnek. Szerintem nagyon kevesen maradnak, akik az új feltételek mellett megengedhetik maguknak a hitelt. (egzisztencia, biztonság...)
4. Igazad van, hogy nagy szar az a rendszer ahol támogatást bárhányszor igényelhet és kaphat bárki. De ennek nem az a megoldása, hogy egy nagy RÁSZORULÓ réteget kiiktatok.
5.Az általad felsorolt intézkedések összevetve a mostanival, számomra azt mutatja (kicsit vulgárisan) "Támogassuk a népet csináljon gyereket, aztán meg szívjon vele"
6. Szerintem a jelenlegi bér-és lakás ár szinvonal mellett az egyetlen jó ill. elfogadható megoldás az egy család-egy támogatás elve lenne.
Istkucs!
Szépen sikerült a maszop-ra kenned a fekáliát, pedig ugye nem is ők találták ki a rendszert. Az idézeted írója igencsak elvakult, akit a tények (fidesz alatti törvény) nem zavarják.
Abban igazad van, és ez lenne az első és legfontosabb lépés, hogy mindenkinek csak egyszer járjon. Egyébként én e vita kirobbanásáig szentül meg voltam győződve, hogy ez így is van. Nem hittem, hogy ilyen f@sz törvényt hozhat valaki.
A szocpol feltételéért sem a maszopot kellene szidnod, pont' így volt ez a fidesz alatt is (meg ki tudja, mióta)...
Az eseted nem nyerészkedés, csak szeretnéd kihasználni a mostani lehetőséget. De lásd be, valamivel jobb helyzetben vagy, ha eladod a lakásod, hozzárakod a másik lakás önrészére meglévő pénzed (feltételezem, hogy van), felveszed a szocpol-t, törlesztésből adójóváírsz, mint a volt kollégám, akinek a jelenlegi rendszerben semmit nem ad az állam. (Mielőtt nekemugrassz: nem Te vagy valami fényes helyzetben, hanem van aki -szerintem- Nálad is jobban rászorulna a segítségre, mégsem gondol rájuk senki...)
Tudós: az OTP pédául csak arról kér igazolást, hogy 3 hónapja kapsz legalább minimálbért... Éljenek az adócsalók.
A volt kolléga szüleinek nincs lakásuk (az alkohol elvitte), így csak magukra számíthatnak. Arról meg már írtam...
off
Nem akartam ideírni, mert baromira zavar a politika nem politikai fórumokban, de sokan b@sztatjátok a mostani kormány szociális intézkedéseit, csak rosszat tudtok róluk, holott:
-megemelték a csp-ot,
-megemelték a szülési segélyt (más a neve, de nem tudom mi pontosan),
-megemelték a szocpolt,
-előre bevállalhatóvá tették a 2 gyereket.
Ezek valahogy mintha nem élnének a kztudatban.
on
A bank nem fog adni hitelt fedezet nélkül, ezt be kell látni...
Nemrég olvastam egy cikket, hogy az ingatlan értékbecslés kicsit másképp néz ki az EU-ban, és nálunk is folyamatban van az átalakulás. Az eredménye az lesz, hogy a lakás árának nagyobb hányadát veheted majd fel hitelként. Évek óta Bécsben élő ismerősöm csodálkozott is anno, hogy mekkora önerő kell errefelé a lakásvásárláshoz ...
Ez a kényszerházasság téma egy kicsit messzire visz. :-)
A 6%-kal az a baj, hogy nincs elég messze az újlakás 4%-ától. Én szopok itt az új társasház kivitelezőjével, más meg felvesz majdnem ugyanolyan jó hitelt egy tuti kész lakásra.
Akkor hagyják meg új lakásra. 6%-kal még talán nem érzi úgy az ember, hogy mindenképpen belekergetik egy kényszerházasságba, kényszergyerekvállalásba. Aztán csodálkoznak, hogy sok a válás, és a gyerek szívja a legnagyobbat.
Sokan dühöngenek itt, hogy megint vmi szigorítás, anélkül, hogy ismernék a tervezett új feltételeket. Az ugyanis hivatalosan még nem létezik.
A lakástámogatási rendszert meg kell változtatni, ugyanis a jelenlegi ritka sz@r!
Nincs benne rendesen szétválasztva a szociális alapú támogatás, a befektetést ösztönzö támogatással. Már pedig a kettönek gyökeresen különbözö alapjai kellenének, hogy legyenek. Jelenlegi formájában szvsz tovább torzítja a meglehetösen visszás mo-i helyzetet.
A szociális alapúnak a közvetlen támogatás vonalán kéne kifejlödnie / szocpol+ :) /.
A befektetési célúnak pedig az adókedvezmények vonalán.
A kamattámogatást kidobnám a p...-ba, mert nehezen ellenörizhetö, hosszútávon nehezen számítható és finanszírozható. Olyan rendszer kellene, ami végre hosszútávon elörekalkulálható lenne lakossági és állami finanszírozási oldalról is. A mostani ui. erre nem alkalmas. Az adójóváírást szintén újra kell gondolni, hogy azért a támogattással együtt negatív kamatot ne lehessen megcélozni...
Amúgy teljesen egyértelmű a dolog. Ez a kormány sem jobb, mint az előző, a Fidesz lop, csal sikkaszt egy reklám szöveg volt az előzőek megbuktatására. Bejött. Pedig szerintem rengeteg jó dolog történt, a Szécsenyi terv, lakáshitel, diákhitel. Eddig a szocik tevékenysége kimerült az ötvenezer forint plusz nyugdíj kiosztásával, meg az hogy a "Fiúk" helyett a Kisz titkárok vannak szövetségben.
El vagyok keseredve, egyszerűen nem merem elhinni, hogy erre vetemednek. Pedig logikus a dolog. Ez a hitel főleg a középréteg számára volt elérhető. Most erre a pénzre más társadalmi rétegnek van szüksége. Ez ennyire egyszerű.
A szocpolt a szegény kisebbségi családok számára találták ki. Ezt kár is vitatni.
Külön iparág alakult ezen támogatásból épülő családi házak építésére:
Ingyen telek, szocpol és ÁFA, önerőként a saját munkát elfogadják. Befejezni nem szokták, külső vakolás, gázfűtés sose készül el. Könnyen meg lehet ismerni őket.
A durvább módszer, amikor egy így megépült ház lebontásával építenek meg egy másikat...
Igen, a szocpol szabályok bizony k...a szigorúak. Nem is lehet velük visszaélni (értsd: nem lakáscélra használni vagy lakásthalmozni). Nem is nyúlnak hozzájuk, mert nem veszik fel olyan sokan, hogy fékezni kéne bármit is rajta.
Azt nem mondom, hogy teljesen igazságos a dolog, de legalább stabil és nem lehetetlen felvenni.
A válasz igen egyszerű volt: "Önhöz hasonlóan, sokan küzdenek ezzel a problémával, de önnek sem tudok mást mondani, összéb kell huzni magukat. Vagy keresnek egy albérletet vagy hazaköltöznek a szülőkhöz."
HÁT A JÓ ÉDES.....annak aki kitalálta. Csak a tisztánlátás kedvéért: ugye tudod, hogy a 12/2001-es kormányrendeletről beszélünk?
Tavaly örömömben ujjongtam amikor a nyerészkedőnek nevezett FIDESZ után az MSZP megnyerte a választásokat. Bíztam bennük. Kár volt.
Valójában nem értem, hogy az aki jelenleg(pl. asszonnyal mi) egy negyven négyzetméteres lakásban éldegél, és családalpításra adván a fejét elkészít egy gyereket(amiből kettő lett) miért nyerészkedő, ha úgy érzi két gyerekkel már nem igazán élhet ott ahol eddig. A kiszivárgott infó szerint vagy eledom a lakást, s míg építek megyek vissza vidékre anyámhoz(ha szocpolt is akarok), vagy nem kapok támogatást. Mikor elolvastam a rendeletet azt hittem nem jól látok, de felhívtam a minisztérium kék számát, ahol megnyugtattak, de bizony. Ha szocpolt akarok, akkor nem lehet lakásom az igényléskor, és nem lehet kész az a ház amibe be akarom fektetni a támogatást. Ekkor merült fel a kérdés, de akkor hol lakom ÉN és a CSALÁDOM?
A válasz igen egyszerű volt: "Önhöz hasonlóan, sokan küzdenek ezzel a problémával, de önnek sem tudok mást mondani, összéb kell huzni magukat. Vagy keresnek egy albérletet vagy hazaköltöznek a szülőkhöz."
HÁT A JÓ ÉDES.....annak aki kitalálta.
Kedves MZperYpsz ! Akkor hogy is van ez? Miért nyerészkedés, ha azt mondom, hogy a jelenlegi fizetésem mellet a nehezen kinyögött, meglévő garzonom kiadásából és nem eladásából akarom fedezni a hitelem törlesztését, hogy legyen rá esélyem hogy a fizetésemből tartsam a KÉT gyerekemet? Miért kell teljesen feladnom a nehezem megszerzett létbiztonsági szintemet ahhoz, mert nem luxusból építkezek, hanem mert KÉT gyerekkel már más élettérre van szükségem?
Miért nem lehet azt az elvet követni -ha már jobbat nem lehet kitalálni-, hogy minden családnak életében egyszer jár az állami támogatás(mellesleg kedves kormányunk ezt hangoztatja, csak nem így cselekszik.).
Összafoglalva nagy barom voltam mikor hittam nekik (ne gondoljátok hogy csak ez az egy ügy tántorított el, gondoljunk csak csak pl. jelenlegi "pártatlan" MTV-re, amit úgy ígérgettek). Ennél már a 4 gyerek 4 szoba 4 kerék vagy mi is jobban hangzott.
De nézzük meg mit lehet tenni ! Szerintem kezdeményezzünk valamiféle társadalmi vitát az ügyről. Nem tudom elhinni, hogy ezt engedjük keresztülvinni.
Egyet tudni kell, azzal hogy a kedélyeket nyugtatják -"fölösleges a pánik amíg nincs meg a rendelet"- csak időt akarnak nyerni, ha kijön a rendelet már nem lesz mit tenni.
Még egy ideillő idézet egy másik topic-ból:
"Az egész ügy kurva egyszerű.
Akik a körön belül voltak, már megszedték magukat.
Mire az egyszerü ember is kitanulná a módit, addigra befagyasztjuk a forrásokat, lehetőségeket.
A hatalom jelenlegi bitorlói nem engedhetik meg maguknak, hogy mások is, kihasználva a rendeleteket, vagyonokhoz jussanak.
Mert akié a vagyon, a tőke, azé a hatalom, és az irányítja a politikát.
És ahhoz neked kuss. Ha a körön belül voltál (MSZP), akkor tudod miről van szó, nincs okod panaszra.
Ha nem, akkor örülj, hogy lyuk van a seggeden. (És nagyon ajánlom, hogy ennek tényleg örülj!)
"
Továbbra is azt mondom, hogy 3-4 lakás vásárlása nem éri meg senkinek, és nem is csinálják. Egyrészt az adóvisszatérítés értéke maximálva van.
Az OTP pl. nézi a törlesztőrészlet nagyságát, a fizetés harmadától többet nem lehet törleszteni, ergo a hital nagysága maximálva van.
Szerintem ez így korrekt. A volt kollégád problémájára egy másik ingatlan bevonása megoldás lehetne (szűlők háza, stb). A bank nem fog adni hitelt fedezet nélkül, ezt be kell látni...
A másik meg az, hogy most jönnek rá, hogy gondok vannak. Amikor a tanácsi lakásokat bagóért elajándékozták, akkor persze nem gondoltak arra, hogy hova teszik majd a szociálisan rászorultakat. Ebből kifolyólag most ott tartanak, hogy vadi új házakat kell építeni részükre. Számomra ez a hűtlen kezelés csúcspontja. Akkor is, aki spórolt pénzéből vett öröklakást, az jól megszívta, aki nem az állam nyakán lógott, párttitkárként kiutalták, az meg ugyanazt ajándékba kapta. De ez már egy másik történet...
Viktor!
Ami nem tetszik a jelenlegi rendszerben: úgy hirdették annak idején, hogy segítség a fiataloknak az első közös lakásukhoz jutni. Erre alkalmatlan ebben a formában.
Írod: "Márpedig annak a gyereknek én 18-20 év múlva saját lakást szeretnék, hogy tisztességes életet élhessen, ne legyen gond számára a gyerekvállalás, az együttélés a kedvesével, és ne kelljen fél fizetését albérletre költenie."
Te a gyermekedre gondolsz, mi lesz vele 18-20 év múlva. Én meg a volt kollégámra, aki a feleségével keres ugyan bruttó 250 ezret havonta (ami vidéken nem is olyan rossz), de a hitelt igénybe venni nem tudja önerő híján. A törlesztés menne, de albérlet mellett nem tudják összeszedni a 2-3 milliós önrészt. Így kiestek a körből. És én inkább támogatnám őket - nem azért, mert ismerősöm, hanem mert nekik MOST kellene megalapozniuk a jövőjüket.
Ezzel szemben akinek van 20 milliója, akár 3-4 lakást is "vehet", a törlesztések mennek az albérleti díjból, az állam meg havonta támogatja több 10 ezer (akár 100 ezer felett) forinttal.
Ez igazságos?
Hallomásból: miből induljak ki, ha nem az ismeretségi körömből?
Ügyeskedőkre meg azért fújok, mert például miattuk kell a mozgássérülteknek bemutatniuk az igazolványukat, miattuk nem lehet kapni a gyógyszertárban 90-100 %-os alkoholt... Baromi okosnak érzik magukat, közben miattuk szív a becsületes többség.
Tudós!
Nem irigy vagyok, nekünk -szerencsére- van egy viszonylag jó lakásunk, csak tudok másra is gondolni magamon kívül (lásd fentebb). Az adócsalók támogatásában egyetértek - mármint Veled.
Szomi_szomi!
Nem az volt a lényege a beírásomnak, hogy szocpol mellett maradhat 2 lakásod. (Ha így érthető, amit írtam, rosszul fogalmaztam.) A lényeg az, hogy az eladott ingatlan árát az utolsó fillérig fel kell használnod, de ha nem adod el, akkor az nem baj.
Igazságos?
És egy kérés: ha lehet, vitázzunk anyázás nélkül...
Tegnap olvastam valamelyik gazdasagi lapban, hogy az atlagos hiteligeny 5-7 millio Ft kozott mozog es alig 70 koztisztviselo vett igenybe tamogatott hitelt. Szoval marhasag azzal jonni, hogy spekulansok hasznaljak fel a hitelek nagyreszet (meg a 2. meg 3. lakast vasarlo koztisztviselok)
Elofogyott a penz a tamogatasra ill valahol huzni kell a szijon es most ezt peceztek ki...persze a spekulansokat nagy otlet volt bedobni...regi reakciok dolgoznak itt, mint tegnap is hallhato volt a lakasugyi fapina szerint "lakasigeny" (lakas hitel igeny helyett), hiaba no regi kader lehetett...mondom en aki alapvetoen szocialis beallitottsagu...
De remelem nagyobb volt a fustje az ugynek mint a langja...
Vikorral en is egyetertek...csak sajna erre az orszagra jellmezo a dogoljon meg a szomszed tehene effektus...
TOM
"Bocs, de nem tudok lopni, csalni, hazudni, mert utána arra kellene gondolnom, hogy milyen rossz annak, akit átvertem. Reggelente borotválkozni szoktam (férfilét hátránya:)), és a tükörbenézést nem szeretném kihívásnak tekinteni. ", na igen. Ezért tartunk még mi is itt, ahol tartunk.
Használt lakásokra még úgyahogy elfogadható a szigorítás, de az újépítésüekre nem jó. A lakásállománynak meg kell újjulnia, különben ezek az ingatlanárrobbanások és az azt követő totális pangások rendszeresen ismétlődni fognak.
:-)))) Kissé elragadtattam magam, való igaz.
Bocs, de nem tudok lopni, csalni, hazudni, mert utána arra kellene gondolnom, hogy milyen rossz annak, akit átvertem. Reggelente borotválkozni szoktam (férfilét hátránya:)), és a tükörbenézést nem szeretném kihívásnak tekinteni.
Egyébként a kisembernek is lehet jó, ha SAP szakértő vagy ilyesmi...:-))
Teljesen egyetértek veled, átérzem a leírtakat, de azért az az utolsó pár szó.... Kedvesed mit szólna, ha valaki jelentkezne...? :-))))))))))))
Szerintem ne idegesítsd magad, úgysem lesz soha semmi úgy, hogy nekünk,a kisembereknek is jó legyen. Ez a mai világ n(s)em erről szól.
Lopj, csalj, hazudj mert -sajnos kezdek rájönni, hogy- máshogy, tisztességes munkával nem fog menni. Az önbecsülésedet, tisztességedet pedig felejtsd el...
Hello Srácok !
Teljesen egyetértek Viktorral!!!
Amúgy nem tudom mit vártatok egy olyan kormánytól, melynek tagjai 50 éve manipuláják az embereket a jóféle moszkovita módszerek alapján?
Én sajnos nem csalódtam bennük.
Én kutató leszek és elég jó nemzetközi szinten (USA) publikálunk de a kőműves többszörösét keresi. Komolyan gondolkozom, hogy elmegyünk innen oda, ahol megbecsülnek (vagyis bárhová Európában).
Csá Mani