A vegyes-páros nemzetközi kupán játszó Fleming itt hagyta Asham nadrágját (megvan a férfiöltözőben), egy polár felsőt és egy fehér polót, rajta arany logó: Douglas Curling Club - ez utóbbit még telefonon nem sikerült "megtalálni" a pályán, hátha valaki tud róla, hogy máshová lett téve (vagy itt sem hagyta).
Kérte, hogy ha valaki megy az Oberstdof Cup-ra május 14-16 között, vigye el (ami megvan), ő ugyan nem lesz ott, de sok dán játékos igen, és hazaviszik neki.
Nagyon köszöni a segítséget, tehát két kérdésünk van: megy-e tőlünk csapat a kupára, és megvan-e a poló. Ha nem megy senki, akkor majd kiküldöm neki.
Matekom szerint a Mix a 7. helyen végzett (valami 21-ből, első világversenyük), a Senior ffiak az 5. helyen 12-ből, előző évhez képest 5 helyet ugrottak előre, négyszer annyit nyertek. Szerintem a TB 2. meccsre elfáradtak, 1 órányi pihenő 50+ kategóriában nem tudom, kinek az ötlete volt.
Gratulálok mindkét válogatottnak, tartogattak plusz meglepetéseket az ejafjatlajökutl füstölgése ellenére, ami miatt 3 meccs is elmaradt (pedig vagy 6 órányi zónával arrébb van, dehát onnan fúj a szél). Szurkoljunk Yanáéknak a győzelemhez.
Holnap reggel a seniorok tie-break-et játszanak a japánok ellen a csoportmásodik helyért. Ugyanez vár a párosra is, ők az észtek ellen játszanak tie-breaket. :))))
Sőt, úgy matekozok, hogy "legrosszabb" esetben 6. a szenyorok a 12-ből!
USA, Japán és Ausztrália is 3-3 győzelmes, usának még 2, többieknek 1-1 meccse van hátra, szóval akár 5. helyen is végezhet holtversenyben a csapat. Na, így indul jól egy nap:))
Egyébként a hivatalos fotósok körében a japán szenior csapatok a legnépszerűbbek (a magyarokon kívül), nem csodálom, önmagában érdekesség, de a ffi skip fura szemüvegével és ősz szakállával az csúcs.
Szenyor: háromszor annyit meccset nyertek, mint tavaly:))))
Mix: nem semmi! Így tovább az angolok ellen délután! Úgy olvastam, Kajanék legyőzték Yanáékat.
Kezdett már égnek állni a hajam, hogy melyik dimenzióba kerültem: sehol sem találtam a kiírt angol meccs eredményét:) Na, ez jó hír, azért mentek, hogy játszanak.