Úgy hallottam, hogy a súlyos tömeg, egy nála nagyobb súlyos tömeghez van értelmezve (nehézkedés) A tehetetlen tömeg az, ami a súlyostól elszabadulva száguld. Mi a tömeg legjobb megfogalmazása? :)
A Higgs bozontost a hazudói sem látták és ami a lényeg, hogy nem is detektálták. Állításuk szerint 4 müont és két fotont detektáltak, melyekre ráfogták, hogy a 133 proton tömegű Higgs bozon-ból származik. Az érdekessége a két detektált fotonnak, hogy állításuk szerint úgy volt nekik 135MeV kinetikus energiájuk, hogy tömegtelenek voltak. Na ezért mondom én hogy ezek a modern fizikusok egy eget verő kretének. Hogy a fenébe lehetne a semminek kinetikus energiája? A négy müonnak 0.4 proton tömeg a tömege. Szopik a Higgs ökörségből 132.6 proton tömeg.
Köszönöm a jó tanácsaid, az okos gondolatokat, gazdagabb lettem általuk. Jobban örültem volna annak, ha a tanácsaid ellenére, vagy hozzájuk kötődve konkrét ellenvetéseket is írtál volna.
*1* ből sosem lesz *2*, s ezért jársz körbe körkörösen köröskörül járva a tudásodat énképnek vélve azt.. / ne daraboljál semmit ami nem a tied, csak azért hogy jusson neked, ne rakjál hozzá vagy vegyél el belelőlle csak azért mert teheted. /jó tanács/
„Ami létező, az már előtte megvolt létében és lehetőségében egyaránt.” A létező keletkezik létrejön ezért létében előtte csak, mint lehetőség volt. Ami lehetséges az egyúttal valóban nem lehet valóságos is.
„A lehető és a lehetetlen közötti határ nem átjárható, azonban a lehetséges az, ami végtelen sokra darabolható.” Kicsi igazság. Ha megkülönböztetjük az abszolúttól a relatív lehetetlent akkor a megállapításod az átjárhatatlanra nem érvényes. Ebből következik az is, hogy a lehetséges is felosztható abszolút és relatívra.
A lehetséges a már lehetetlen határán innét az elérendő eredményt tekintve behatárolható, nélküle valóban sok lehetőség válhat valóra.
A megszámlálható (véges) és megszámlálhatatlan (végtelen) sem áll fönn, mert nincs akkora mennyiség amelynél eggyel, vagy x-el többet ne tehetnénk hozzá, vehetnénk el.
Elvi akadálya megismerésnek az, ha a megismerő képtelen új és új hipotéziseket állításokat, elméleteket felállítani. Az emberről ez nem mondható el. Mindez független a véges-végtelentől, az ismeretek relativisztikusságától, a teljességétől, vagy annak hiányosságaitól.
Az így felállított ismeretek igazolásának, vagy/és cáfolásának vannak aztán gyakorlati, de nem elméleti korlátai.
„A létező és a nem létező, avagy a lehetséges és a nem lehetséges határát keressük/vitatjuk meg akként, hogy akárcsak megközelítő pontossággal is, de ki tudnánk jelölni a saját határainkat – amin túl, lássuk be, irreleváns a végtelen fogalma.:-)”
Ami létező, az már előtte megvolt létében és lehetőségében egyaránt. Ez az, ami öröktől fogva van, és szerintem végtelen. Ami nem lehetséges, az nem is létezhet. A lehető és a lehetetlen közötti határ nem átjárható, azonban a lehetséges az, ami végtelen sokra darabolható. A végtelen és a véges közötti határ sem átjárható, de a véges az, ami megszámolható. A megszámolhatókból álló halmazok között vannak a határok, amelyek mindkét oldalról átjárhatók.
Van már olyan fejlett a tudomány, hogy felismerte egy (végtelen) nyílt rendszer, és benne egy zárt rendszer közötti átjárhatóságot? Nem hinném. /a lézert alkalmazó holográfia, egy „teljes” pillanatképet alkot a 360 ° ban látott véges valóság eseményeiről, azonban az idő „filmszerű”múlása felaprózza, „elködösíti”, felismerhetetlenné teszi azt./
Mivel nem értjük/tekintjük analógnak a végtelent a (végesség, mint határok nélküli) folytonossággal, végtelen/parttalan vitákba bocsátkozunk a végtelen mibenlétét (mint nem behatárolható értelmezési tartományt) illetően.
A létező és a nem létező, avagy a lehetséges és a nem lehetséges határát keressük/vitatjuk meg akként, hogy akárcsak megközelítő pontossággal is, de ki tudnánk jelölni a saját határainkat – amin túl, lássuk be, irreleváns a végtelen fogalma.:-)
„feltételezés-vélt tudás-szócséplés-vakítás. a kíváncsiság -utána járás/”
Van egy mondás, mi szerint a kíváncsi hamar megöregszik. Aki meg feltételez, annak valamilyen tudáshalmaz vezeti az intuícióját. (homlokon csókolja a múzsája) Ezt követi az utána járás, a kísérletek elvégzése, ha az egyáltalán lehetséges. (a húrelméletek falkája nem ellenőrizhető fizikailag, csak elméletileg):) /azokkal meg tele van a padlás/
Így már érthető a végtelen fogalma, s a teremtés végtelenségének szükségszerűsége, a változatos létélményért,.. ami életkedvet generál. /kicsit olyan mint a perpetumobile, csak jobb mert ehhez csupán tudás kell. az meg fejleszthető, kíváncsiság a mozgatója*/*ez nem azonos a feltételezéssel. feltételezés-vélt tudás-szócséplés-vakítás. a kíváncsiság -utána járás/
„Nem értem, hogy a végtelen világegyetemben milyen elvi akadálya van a teljes megismerésnek és ebből hogyan következik ez, vagy ez hogyan következik abból, hogy a törvények is csak korlátozott keretek között érvényesek.”
Az egy elvi akadály, hogy a végtelennek nem lehet a végére járni. Mindig marad megismerni valója minden generációnak. Az ismeretekből azok maradnak fenn, amiknek az aktualitása sokáig nem évül el. De még így is szükséges a törlés, felejtés, mert véges az emberiség memóriatára is. A fizikai törvények ismerete is hiányos, nem hogy azoknak az érvényességi köre.:)
Nem értem, hogy a végtelen világegyetemben milyen elvi akadálya van a teljes megismerésnek és ebből hogyan következik ez, vagy ez hogyan következik abból, hogy a törvények is csak korlátozott keretek között érvényesek. Nem a mindenség – hanem a fizikai korlátunk az – amelynek a térben és időben megismerhető emberi határai vannak.
A jövőt nem tudod nem megismerni. Ennek mindenféle következménye van, lehet fatálisan rossz és felemelően jó is. Gondolkodunk a holnapról, tervezünk, végrehajtjuk azokat, vagy kudarcot vallunk. Hiányában az állatok is kipusztulnának. Nélküle a növények, élettelen dolgok szintjén léteznénk.
„Be kell érnünk azzal, hogy a megismerésünk korlátozott, de e határokon belül lehet pontos. Vagyis a teljes megismerésnek nem elvi, hanem gyakorlati akadályai vannak.
A megismerésnek nem a jelenségek részletei, hanem a köztük fennálló törvények felderítésének az igazi célja.”
Egy végtelennek tulajdonított világmindenségben nem csak gyakorlati, hanem elvi akadálya van a teljes megismerésnek. Ennél fogva, a törvények is csak korlátozott keretek között érvényesek. A „mindenség elmélete” is csak arra a tartományra vonatkozhat, amit térben és időben be tudunk határolni. A jövőt megismerni, viszont fatális következményei miatt nem érdemes.(amiről nem tudok, az nem fáj)
Sehol nem állítottam azt, hogy a tér-idő (téridő) valótlan kategória lenne. Azt, hogy pusztán a szellemi létező gyakorlat nélkül képes lenne a valóság megváltoztatására lehetetlennek tartom. Uri Geller a kanalakat nem rágondolással, hanem fizikai ráhatással görbíti.
„Amit az egyéni, szubjektív tudat megismer a valóságból, az számára a valóság. Az objektív, egyéntől független valóság teljességében nem ismerhető meg. Hamis illúzióink ugyan, lehetnek róla.:(„
Teljességgel megismerni a valóság bármely szeletét annyit jelenthet, hogy a jelenség történetét ismerjük. Ismerjük a múltját, és megismerjük a jelenét, a jövőjét pedig az előzőekből előre meg tudjuk határozni. Mindezt az érzékszerveink határain innen, belül és azon túl kellene tennünk. Hozzátéve azt, hogy igazán teljes a megismerés csak akkor lenne, lehetne, ha mindezt a térhez és időhöz kötve tudnánk tenni.
Be kell érnünk azzal, hogy a megismerésünk korlátozott, de e határokon belül lehet pontos. Vagyis a teljes megismerésnek nem elvi, hanem gyakorlati akadályai vannak.
A megismerésnek nem a jelenségek részletei, hanem a köztük fennálló törvények felderítésének az igazi célja. Minden tudomány nem a jelenségek látszatát, hanem a felderített törvényeket kutatja és oktatja.
A törvények a jelenségek általános, maradandó összefüggései, az egyes eseteknek az általánosításai.
„Elkerülte a figyelmedet az, hogy a tér és az anyag két külön kategória. Fizikai értelemben a tér a valóságnak az a része, amelyben az anyag:(tömeg-energia) átalakulása zajlik. Tehát ahol és amikor (tér-idő) energia van jelen azt anyagnak hívhatjuk.”
A személyes véleményem szerint, a tér, idő, valós létező, úgymint téridő. A téridőnek van fizikai aspektusa, mivel dinamikus energiája van, a tömeg által meg elgörbíthető. Ez ugyan a szellemi létezővel is megtörténhet, de kizárólag szellemi, fikciós és nem fizikai alapon. Habár, Uri Geller kanálgörbítése lehet a kivétel. :))
„Valójában itt arról van szó, hogy a tudat szubjektív valósága igaz-ként, vagy hamis-ként ismeri-e az objektív valóságot.”
Amit az egyéni, szubjektív tudat megismer a valóságból, az számára a valóság. Az objektív, egyéntől független valóság teljességében nem ismerhető meg. Hamis illúzióink ugyan, lehetnek róla.:(
„Az általános relativitáselmélet szerint, az anyagmentes téridőnek is van energiája, ergo fizikai jelentősége.”
Elkerülte a figyelmedet az, hogy a tér és az anyag két külön kategória. Fizikai értelemben a tér a valóságnak az a része, amelyben az anyag:(tömeg-energia) átalakulása zajlik. Tehát ahol és amikor (tér-idő) energia van jelen azt anyagnak hívhatjuk.
Amikor azt írtam, hogy a tudat a valóság szubjektív képe, akkor a „kép”-et nem szó szerint, hanem átvitt értelemben használtam, de ezt elhagyva – szemben a tőle függetlenül létező objektív valósággal – azt kapjuk, hogy magaa tudat a szubjektív valóság.
„A tudat a valóság szubjektív képe, amelynek kialakulását és létét az agy mint szükséges feltétel teszi lehetővé.”
Vagyis az agyban történő fizikai interakciók, hozzák létre. Ennél fogva, a tudat is az anyagnak egyik legfinomabb rezonanciája, amely önmagára is képes reflektálni. A szubjektivitás abból ered, hogy a „kollektív tudatnak”, mint egy kibővített halmaznak az „ön tudatát” az egyének másként tapasztalják.:)
„Tehát sem filozófiai sem fizikai értelemben szó nincs arról, hogy a tér energetikai képződmény lenne. Ebből következően az ellenvetésed értelmét veszíti.”
Az általános relativitáselmélet szerint, az anyagmentes téridőnek is van energiája, ergo fizikai jelentősége. (Meg tudja görbíteni a tömeg, illetve kijelöli a szabadon eső testek útvonalát, akár egy sínpálya.)
Filozófiai értelemben a semmi, egy olyan „kategória”, amivel a valamit tagadni lehet. De a semminek nincs valóságtartalma, csak a valaminek.
Fizikai értelemben nem tudatról, hanem az agyról mint anyagi létezőről beszélhetünk. A tudat a valóság szubjektív képe, amelynek kialakulását és létét az agy mint szükséges feltétel teszi lehetővé.
Az idézett megfogalmazás nem a tér, hanem az anyag definíciója.
A tér filozófiai értelemben attól anyagi, hogy a tudattól függetlenül létezik.
Fizikai értelemben a tér azon helyek összessége, amelyet, ahol és amikor az anyag tölt ki, és/vagy amelyből az anyag hiányzik.
Tehát sem filozófiai sem fizikai értelemben szó nincs arról, hogy a tér energetikai képződmény lenne. Ebből következően az ellenvetésed értelmét veszíti.
„Filozófiai értelemben anyagnak a tudattól függetlenül létezőt hívjuk, vagyis a teret mint anyagi képződményt fogjuk föl. Fizikai értelemben az anyag a térben egymásba, egymásból átalakuló tömeg-energia.”
Amennyiben a teret anyagi, energetikai képződménynek tekintjük, akkor a tudatot, ami az energetikai képződmény fogalmát (is) kimeríti a mérhető agyhullámok, (E E G) jóvoltából, ekvivalensnek tekinthetjük őket. Egy ezen felül, vagy túlmutató Tudat léte, csak szubjektíven egyénenként „igazolható”, ami már hit kérdése. :)
Azt gondolom, hogy diliháztól függetlenül is létezik a megismerés szubjektív és a valóság objektív oldala, az abszolút és a relatív viszonyrendszere, az igaz-hamis, az abszolút-relatív igaz, az abszolút-relatív hamis összefüggése. Ez nyugtató nélkül is könnyen belátható, de nehezen megoldható. Ha nem így lenne nem tartozna a tudomány hatókörébe.
Filozófiai értelemben anyagnak a tudattól függetlenül létezőt hívjuk, vagyis a teret mint anyagi képződményt fogjuk föl. Fizikai értelemben az anyag a térben egymásba, egymásból átalakuló tömeg-energia.
