Keresés

Részletes keresés

prenotalis Creative Commons License 2002.03.25 0 0 73
Megnéztem az eredeti felhívást !

2002. március 25.
Felhívás a honi sajtóhoz

Sit denique inscriptum in fronte unius cuiusque, quid de re publica sentiat – szólította fel Cicero Catilinát, illetőleg rajta keresztül a római polgárokat. Vagyis: mindenkinek legyen a homlokára felírva, miként vélekedik a köztársaságról. Ne alakoskodjék senki, vállalja önmagát, véleményét, értékeit, érdekeit. Különösen fontos ez, amikor két ellentétes lehetőség között kell választani. A civil kurázsi is azt diktálja, hogy ne kivárva az eredményt, utólag álljon valaki a győztes mellé.

Régi hagyománya ez a demokráciának, amit a szülőhelyén, az ókori görög városállamokban még igen komolyan vettek. Athénban például minden polgárnak kötelező volt valamelyik álláspont, valamelyik fél mellett letenni a voksát.

Hasonló szokás alakult ki a sajtó szabadságára és tisztességére oly kényes Amerikai Egyesült Államokban is napjainkra. Ott az elnökválasztási kampányok idején a szerkesztőségek közölni szokták, melyik pártot, melyik elnökjelöltet támogatják. A polgárok ennek ismeretében olvashatják, hallgathatják, nézhetik a médiaműhelyek híreit, kommentárjait. A manipulálás lehetősége tehát alaposan csökken e módszer által.

Hazánkban a rendszerváltozás folyamatának megindulása óta a függetlenség igénye és jelszava jellemző a szerkesztőségekre és az újságírókra, miközben korántsem vagyunk, lehetünk függetlenek. Valaha azt jelképezte ez a függetlenség, hogy nem igazodunk a pártállam, illetve az állampárt előírásaihoz. Ennek az aktualitása mára megszűnt, ráadásul mindannyian elköteleztük magunkat bizonyos értékek mellett, amelyek befolyásolják politikai állásfoglalásainkat – még ha nem is szoktuk ezt a tény hangoztatni.

A gondola.hu internetes újság szerkesztősége jónak látná, ha követnénk az amerikai sajtó demokratikus szokását, és a hazai szerkesztőségek is tájékoztatnák a magyar választópolgárokat arról, hogy a kampányban a győzelemre esélyes két párt, a miniszterelnökségért eséllyel versengő két személy közül melyiket támogatják. Nem teljesen ismeretlen ez hazánkban sem, hiszen a Népszabadság főszerkesztője – amikor levették a szocialista napilap alcímet –, úgy nyilatkozott, hogy lapja annak 1994-es győzelméig nem hagyta magára az MSZP-t.

A gondola.hu egyik fő céljának a magyar és európai identitás megőrzését, erősítését tartja, a konzervatív-liberális értékeket követi, tehát a Fideszt és szövetségeseit, jelöltjeiket, valamint Orbán Viktort támogatja.

Felkérjük a szerkesztőségeket, az önálló médiaműhelyeket az írott és elektronikus sajtóban valamint az interneten, szintén tegyék közzé állásfoglalásukat.

A szerkesztőség nevében: Kecskés János főszerkesztő

eltekintve attól, hogy már az első bekezdéstől baromság a párhuzam, mert szerintetek ugyan melyik szerkesztőség állna "utólag" a győztes oldalára, a nyilatkozat nyilvánvalóan nem erről szól.

Itt kérem azt látjuk, hogy Székely Kecskés János főszerkesztő az internet széles nyilvánossága előtt kinyalja Orbán Viktor seggét.

Biztosan oka van, hogy most a legkritikusabb órában hűségnyilatkozatot tegyen az őt és igen rozogának tűnő Gondoláját közpénzen eltartó gazdinak.

Nincs kétségem, hogy a Vasárnapi uszító, meg a Demokrata és a Heti Válasz, sőt talán a Magyar Nemzet is siet lojalitásáról biztosítani kenyéradó gazdáját, amelynek közvetlen és közvetett támogatása nélkül ezek a kontraszelektált kisztitkárok, idegenvezetők, sittesek és középszerű publikátorok éhkoppon tengetnék napjaikat.

Marad a kis nyomoronc suggallat, hogy a többiek sem függetlenek. Kérdés akkor ők miből élnek, mert közpénzből biztosan nem.

papirsarkany Creative Commons License 2002.03.25 0 0 72
nem. nem és nem! :))

abban ugye egyetértünk, hogy egy újság - többek között - akkor jó, ha van szellemisége. akkor érdemes olvasni. szerinted az alant felsorolt hármas - The Times, The New York Times, The Economist - azért írja meg, hogy ippeg melyik elnökjelöltet, miniszterelnökjelöltet támogatja, hogy a húgyagyú olvasóinak mankóként szolgáljon, mert azokat csökkent értelműnek nézi és némi atyáskodó lenézéssel a szájukba akarja finoman vagy nem is olyan finoman rágni, hogy kire kell szavazni? te komolyan ezt gondolod? mert én nem.

szerintem abban is egyetértünk, hogy ma magyarországon mindenki tudja a magyar nemzetről, hogy jobbos, a népszabóról meg a hírlapról meg hogy szoci/szadesz. ha ezek a lapok egy szerkesztőségi cikkben közölnék pártállásukat - és pl. minden politikai lap így tenne mondjuk a választások környékén - csak ismételni tudom: nem kéne a sorok között bújkálva üzengető cikkeket írni, nem kéne pl. gazdasági cikkekben gyalázni az ellenfelet.

egy ilyen nyilatkozat nem az illető lap politikai hovatartozásáról rántaná le a leplet, hiszen az mindenki által ismert, nincs mit felfedni rajta. az ilyen cikk éppenhogy megkönnyítené azt az adott lapnak, hogy egy cikkben letudja a kötelező politikai penzumot, leírja, hogy mit gondol az aktuális miniszterelnök-jelöltekről és melyiket támogata, hogy aztán a saját szakmájával foglalkozzon és ne politikai revolverújságírást folytasson.

Fideszes szerkesztő népszabóban ügy: ez annyira jellemző eötvösre! bakter, van egy tetves fideszes szerkesztőnk! hát hoooogyne lennénk pártatlanok! attól tartok, hogy a magyar sajtópiac - élén a népszabóval - soha nem fog eljutni oda, hogy az Economist módjára a másik tábor jelöltjét ismerje el jobbnak.
lya és még valami: én nem tekintem olyan gyengeelméjű gyermeteg birkának a magyar választókorú lakosságot, hogy ne legyen képes önállóan, akár saját kedvenc lapja - ha van neki ojjan - ellenére véleményt alkotni arról, hogy kire szavazzon a választásokon.

a te beírásod "ha vezércikkben kell a szájukba rágni szerkesztöségi állláspontként, " pontosan azt jelzi, hogy te tekinted dedósnak a magyar választókat. én például el tudnám (tudom) dönteni, hogy kire szavazok. és akkor is el tudnám dönteni, ha az összes lap politikai krédókkal lenne tele.
üdv.
sark.

Előzmény: HitetlenTamaska (50)
figyelő Creative Commons License 2002.03.25 0 0 70
Tegyük föl, hogy igaz; sőt, ha csak a valódi újságírókat számítjuk, még rosszabb a helyzet a jobbikra nézve...
Istenem, mit lehet tenni? Talán meg kellene formálni valami kulturált jobboldalt. Hisz panaszkodni semmi értelme.

Ezzel együtt ami a közmédiában zajlik, példátlan a magyar demokrácia történetében. A rádió és a televízió politikai műsorai az első szótól az utolsóig (szinte;-)) szándékos és folyamatos törvénysértést valósítanak meg.
Ami történik, választási csalási kísérletnek tekintendő, az Országblamázs Központ Gallupra hivatkozó idióta, ám közpénzből közzétett grafikonnyaival együtt...

Előzmény: Törölt nick (61)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2002.03.25 0 0 69
Kedves András
Ez utobbit természetesen olvastam.
Sőt még azt is tudom, hogy volt itt vagy az internetton egy "igazi Trebitsch" nevezetü nick is, ha nem csalódom, aki nem volt azonos Trebitsch-el.

Előzmény: Törölt nick (67)
BaSand Creative Commons License 2002.03.25 0 0 68
Tényleg nem értem, én sem.
Miért nem lehet nyiltan deklarálni azt, amit burkoltan, vagy nyiltan vállalnak. Erre valóban kíváncsi vagyok.
Előzmény: mondolat (58)
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 67
Akkor olvasd el, érdemes. És ugyancsak ajánlom jó szívvel "Piszkos Fred a kapitány" c. remekművet. Abban megleled az igazi Trebisch-cset.
Előzmény: HitetlenTamaska (65)
prenotalis Creative Commons License 2002.03.25 0 0 66
a 168 órát Pirítós látta szükségesnek felhozni nem én.
Előzmény: BaSand (57)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2002.03.25 0 0 65
Nos én nem olvastam, söt ilyen becslésekre se vállalkozom. De mitől leánykereskedő az utcanévszentelő rendszergazda?
Előzmény: Törölt nick (61)
Celeborn Creative Commons License 2002.03.25 0 0 64
Hajaj
Előzmény: teevee (47)
prenotalis Creative Commons License 2002.03.25 0 0 63
már bocsánat, de ha jól emlékszem a Bush vagy Gore topicra, éppen a jobbosok ünnepelték korszakos győzelemként amikor Bush nyert és akkoriban még hevesen ostorozták a Demokratákhoz húzó ballib médiát. Akkor most hogy is van ez ?
Nem jött be a számítás ?
Még Bush is túl balos lenne ?
Előzmény: mondolat (58)
BaSand Creative Commons License 2002.03.25 0 0 62
Az ÉS és MF olvasói, valószínűleg a hirdetőik jó része is, egyszerűen hátat fordína a lapnak.
Ennyi lenne a hatás. Egyébként miért csinálnák? Kit akarnának átverni? Nem lehetne egyenesen?
Előzmény: Törölt nick (60)
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 61
Gondoltam, balga lélekkel, hogy mindenki, aki e topicban elhinti gondolatainak magvát, olvasta Vásárhelyi Mária magyar média politikai irányultságát elemző cikkét. Abban, százalékra nem emlékszem, az szerepelt, hogy a magyar újságírók többsége baloldali-liberális irányultságú (talán 90%?).
Előzmény: HitetlenTamaska (56)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2002.03.25 0 0 59
Schau, es sind des Haifisch's Flossen rot, wenn dieser Blut vergiesst,
Mecki Messer traegt ein Handschuh, und ans Handschuh sieht man nichts.
Előzmény: Törölt nick (55)
mondolat Creative Commons License 2002.03.25 0 0 58
Kedves balos Asztaltársaim!

Elárulnátok, hogy BaSand kolléga felvetése miért keltett ilyen elementális ellenállást? Példaképetek, az USA csinálja így! A máskor oly sokat szajkózott USA. Ahol ha a George W. Bush nem fogadja Orbán-t, akkor jófiú, ha tovább irtja az esőerdőket, és szivattyúzza a kőolajat, akkor kuss van. Ha Enron botrány, akkor kiabálás, ha nyíltan vállalt pártszimpátiák, akkor fujjolás.

Komolyan nem értelek benneteket barátaim!

Üdv:

mondolat

BaSand Creative Commons License 2002.03.25 0 0 57
Egyáltalán nem arról van szó, hogy ki, miből tartja el magát. Senki sem vitatja el (pl) a 168 óra szerkesztőségének azt a jogát, hogy azt írjon, amit csak akar. A felhívás arra volatkozott, hogy tegye világossá, hogy a 168 óra, mint lap (és nem Mester Ákos, meg a takarítónő), kit támogat. Ennyi a felhívás tartalma. Önálló szellemi műhely a 168 óra. Vagy nem?
Előzmény: prenotalis (49)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2002.03.25 0 0 56
Lehet, hogy nagyot zuhanok a szemedben, de
Vásárhelyi Mária irodalmi munkásságát nagyon kevéssé ismerem.
A beirásdodból viszont ugy tetszik, mintha Trebi Vásárhelyi Máriával kereskedett volna, és akkor nekem alapvetően módositanom kellene azt a képet, ami bennem a lenykereskedőkről filmélményeim alapján kialakult.
Röviden, fogalmam sincs arról, hogy miről beszélsz.
Előzmény: Törölt nick (51)
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 55
Und der Haifisch der hat Zähne und die trägt er im Gesicht
und Macheath, der hat ein Messer doch das Messer sieht man nicht.

(B.Brecht)

Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 54
Igen, Eötvös mondott egyéb hülyeséget is. Pl. hogy független lenne, vagy mifene... :)
Előzmény: HitetlenTamaska (50)
pentangeli Creative Commons License 2002.03.25 0 0 53
""Semmilyen lyelentőssége nincs" az igazságnak, az értékek nyilvános felvállalásának, az egyenes beszédnek.;-)"
Nagyon is van jelentősége ezeknek, legyen az adott médium bármilyen szimpatizáns. Vonatkozik ez drKendére, Jusztra, de Pálfy G.-re, Siklóssy(?) Beatrixra, Chrudinákra, Mancsnépszabadságmagyarnemzetbayerzsoltra, és még sokan mások.
(Amúgyaz utóbbiak közül soknak szerepe volt abban, hogy a maszop 94-ben választást nyerjen.)
Az emberek nagy része úgysem hisz annak az újságnak pl, amelyik az általuk vallott értékekkel ellentétes véleményeket képvisel.
Előzmény: Pirítós (35)
Mercurius Creative Commons License 2002.03.25 0 0 52
Szerintem is jó ötlet. Bár lehetne finomitani, hogy mondjuk az újságiró nyilatkozzon, aki irja a cikket.
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 51
Ki a lánykereskedő?
Hát a Trebi.
Mivel érdemelte ki?
Hát lányokkal kereskedett.

Vásárhelyi Mária azért tetszik, ugye?

:)

Előzmény: HitetlenTamaska (44)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2002.03.25 0 0 50
Ha jól emlékszem Eotvös Pál a vele készített interjuban azt mondta, hogy vannak a lapnál Fidesz szimpatizáns szerkesztők is.
A lap olvasóit viszont - akik közül egy harmad nem is tekinthető baloldalinak vagy liberálisnak - feltehetöen nem tekinti gyermeknek, és ha vezércikkben kell a szájukba rágni szerkesztöségi állláspontként, hogy kire szavazzanak, akkor már régen rossz.
Ezen kivül képzeld el, hogy meg lennenének sértve a lap nem csekély számu liberális olvasói, ha a szerkesztőség kijelentené, hogy márpedig tessék a szocialistákra szavazni.

Előzmény: papirsarkany (39)
prenotalis Creative Commons License 2002.03.25 0 0 49
A 168óra a lap árából és a hirdetésekből tartja el magát.
A Gondola meg a mi pénzünkből.
Előzmény: Pirítós (46)
pert1 Creative Commons License 2002.03.25 0 0 48
Egy ilyen Természet- és Társadalombarát Fejlodésért Közalapítvány-nak szabad pártokat támogatnia?
Nem fél, hogy a kormány megvonja tole a közalapítványi támogatást, és átsorolja a pártszervezetek közé?
teevee Creative Commons License 2002.03.25 0 0 47
Megint jót nevettünk. Erről ennyit.
Előzmény: Törölt nick (42)
Pirítós Creative Commons License 2002.03.25 0 0 46
kedves teevee!
Tudod milyen szánalmas a butaság? Azt hiszed, hogy most aztán tutira bekérdeztél, pedig a gondola pont egy olyan alapítvány hozta létre, amit a kormány hozott létre.
Tehát csak meg kellene nézned a felhívást és választ kapnál a halyderavasz kérdésedre.
Én viszont arra lennék kíváncsi, hogy mit írna magára egy közpénzből gründolt 168 óra?
Erről ugyanis tényleg nincs info.
Hali,
Pirítós
Előzmény: teevee (41)
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 45
"A Dörmögő Dömötör vagy a Lakáskultúra pártszimpátiájára is kíváncsi vagy?"

Amennyiben foglalkoznak magyar belpolitikai kérdésekkel: igen. :)

De ha már így belecsaptunk a lecsóba, tudja valaki pl. a Hustler politikai irányultságát?

Előzmény: JO (38)
HitetlenTamaska Creative Commons License 2002.03.25 0 0 44
Ugy látszik, hogy én ebben a topicban főleg kérdezek. Ki a vita tárgyát képező leánykereskedő?
És mivel érdemelte ki e cimet?
Előzmény: Törölt nick (40)
JO Creative Commons License 2002.03.25 0 0 43
ÜDV!

Elég ha kiírja a nézettségi adatokat. Azok magukért beszélnek.

m.t.:
JO

Előzmény: teevee (41)
Törölt nick Creative Commons License 2002.03.25 0 0 42
Vámos Miklós és Kende Péter műsorterveit figyelve: tuti miépes. :)
Előzmény: teevee (34)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!