Keresés

Részletes keresés

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3847

Devecsery László:

 

 


EGYSZERŰ KÉP-LET

Igen. Én vagyok.
Egyszerű.
Kell egy gép;
és kell egy ember.
Én megálltam, ő lefényképezett.

Egészen hétköznapi.

Ám szemembe szúrt a Nap.
Nem ettől lettem haragosabb.
Nem a tenger - és nem a mocska
bosszantott a puha homokba'...,
hanem a dagály, mely nem akar
szűnni már.
Folyton űzött vizek között rejtőző
kifosztott kagyló-létünkre
ömlik a világ...

Egyszerű kép és egyszerű képlet.
Mögöttem a tenger, s dagály-hordalék

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3846
Amíg van valaki, aki nem vet meg...
... aki nem gyűlöl... akinek számít, hogy élek...
... addig még van remény.

(Mudou Setsuna)

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3845
James Supervielle:
Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem...


Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
szemem láttára lesz belőled zene, dallam,
s már lát a fülem is, épp úgy, mint a szemem.


Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben.


(ford.: Rónay György)

 

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3844
(Anima Sound System: Közel a szerelemhez

 

 

Távoli hangok, távoli fény
De egy villanás és közel kerültél
Szoríts magadhoz semmi nem elég
Kérlek, soha el ne engedjél

A húsunk a bőrünk a lelkünk, ha összeér
Egy percre is, de ez már csak a miénk
Ha ez a szerelem, már ne félj
Fogom a kezed, hogy el ne szédüljél
*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3843
 

Ludwig Uhland
ÚTBAN A KEDVESHEZ

Híd, le ne törj; nagyon remegsz!
Szirt, rám ne dőlj; ne fenyegess!
Föld, meg ne indulj, ne szakadj le, menny,
míg ott nem leszek, ahol kedvesem.

(Keresztury Dezső fordítása)/

 

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3842

"Mindenkit szeress, ne sokban
Bízz, ne bánts senkit; ellenséged inkább
Féljen, mint hogy legyőzd; barátodat
Szívedbe rejtsd; szidjanak hallgatásért,
Ne beszédért."


(William Shakespeare)

 

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3841
Szép Ernő
PITYPANG

Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Az urak, a dámák
Úgye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfujtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezitlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja.
*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3840
Gyóni Géza: Csend

Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vizen.
Bús gondolat - tévedt madár -
Rajzolta röptiben.

Bús gondolat, mely újra visszatér,
Bús gondolat, mely elgyötör, kisér:
Örök hajszában élve élni,
Harcolni semmiért.

Célt, célt, teremtő Istenem!
Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
Ne kóboroljak ebként utamon,
Megtörten, hitlenen.

Mondd: gyűrű vagyok a vizen,
Mely célodat tovább viszem
S a messze ködlő végtelenben
Eloszlik - semmi sem.

Mondd: por vagyok, mit szél vihet,
Por, melyből trónod építed.
De mondd! A lelkes porszem
Kér - önts belé hitet.

Csend. Nem zavarja semmi sem.
Csillagfény reszket a vizen.
Isten - lényednek egy sugára -
Te vagy a cél, hiszem!

 

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3839

Baranyi Ferenc

 

 


Előled is hozzád

Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik
s múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már szakítottam rég veled,
nem is tudtad, hogy létezem,
és szakítottál rég velem,
elváltunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt,
én jobbra el - te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jőjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
Isten veled! Isten hozott!
Futok tőled s hozzád futok,
s te tőlem énhozzám szaladsz,
előlem is hozzám szaladsz -
ki érti ezt? Ki érti azt?

Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez? Alighanem.

 

 

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3838
 

 

"Az  "énnek" az egyedisége éppen abban rejlik, ami az emberről elképzelhetetlen. elképzelni csak azt tudjuk, ami az emberekben egyforma, ami általános. az egyéni "én" az, ami elüt az általánostól, ami tehát nem tételezhető fel, nem számítható ki előre, amit nekünk kell a másikban leleplezni, felfedni, meghódítani."

 

 

(Milan Kundera)

*felhő Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3837
Ady Endre

 

 

Dal a rózsáról

 

 

A szép leány a búcsuzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!

Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szálla
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

 

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a multból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyü csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végső »Isten hozzád!«

 

A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szive;
Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kis lánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!

 

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3836

Szép jó éjszakát kívámok  Mindenkinek !

 

 

 

 

 

T.Fiser Ildikó: egy hely

egy hely, hol összeér a föld az ég
egy hely, hol mindig béke van
egy hely, hol másképp lát a lélek
s hol minden jónak helye van

egy hely, hol táguló világ a szív
egy hely, hol megértésre lelsz
egy hely, hol talán nevetve sírsz
s hol alkotásoddal mindig ölelsz

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3835
Safárik Gabriella

Kék világ születik a Földre


Magányom útjain bandukolva már csak csillagporos csizmám elé néztem.
Nem láttam az eget, nem néztem a földet, érzések hívtak, képek villantak.
Ezer éve jártam ösvényeim, nem bántott szerelem lángja,
nem fájt zuhanások mélysége. A csend jött velem egyedül – hű társam.
A reménytől rég elbúcsúztam, ő pedig elkerült nevetve.
Egyszer… a napok kerekén megdöccent valami, furcsa kis zaj hallatszott bennem.
Szinte orra buktam szíved sírásában, megálltam, figyeltem,
honnan jön ez az édesbús, vággyal teli hang.
- Igen, innen… Ott van!
Pedig minden éjjel jártam fény-ösvényeimet, takargattam fázó meztelen-lelkeket.
De soha nem hallottam ismerős hangot, soha nem éreztem ismerős dalt.
Idegen volt minden, idegen volt az ég, idegen volt a Föld, idegen voltam – én…
S most hirtelen – magamat éreztem – magamat láttam valahol, valakiben.
- Hol vagy? Miért sírsz? Ki bántott?
Elmesélted hangtalan szavakkal az elmondhatatlant.
Hallgattam csended, nem szóltam szóval, mert ismertelek,
ismertem lelked, ismertem tested, ismertem minden rezzenésed.
Most itt van - azaz egy éjszaka - odaadom égi királyságomat,
mert mennem kell… hívtál… hát itt vagyok… lejöttem vándorlásaimból a Földre,
asszonnyá változom, hogy lehess a Férfi nekem – Te…
Elindulok lelked falához, halkan megyek oda Hozzád,
leülök a föld porába emlékeim árnyékába megpihenni…
Mert engem is bántottak.
Várom a reggelt, várom napunk virradatát…
Beszélj hozzám, nehogy halált aludjak örökre álmomban.
S akkor megéreztem, hogy jössz… Először csak nagyon halkan.
Majd erősödött a dal, az üzenet bezárkózott lelkembe.
A szívemmel hallottalak… s odasimultam a falhoz…

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3834
Leleszi Balázs Károly

 

Szívdobbanás egy ház előtt 
          
És a szerelem szövétneke mily´ törékeny.

 

Eljöttem érted kedvesem, virágot és madarat találsz a tenyeremben,
úgy mint régen a gazdag vándorkereskedők, akik messzi tájakról
érkeztek
és ritka virágokat, beszélő madarakat rejtettek iszákjukba.
Nos kérlek, engedj be, régmúlt emlékeket őrzök a szívemben,
kibújtam most a házak árnyékából, ahol úgy éreztem vékony
karjaimban ringatlak
és mégsem vagy olyan messze, mint álmaimban egy tutaj,
amely a nagy folyam mélyén sodródik az ismeretlenbe.
Sokáig kerestelek, de nézd, most már együtt vagyunk.
Mondd eljössz-e velem, hogy újból csókjaidból meríthessek erőt?
Mondd kedvesem, elkísérnél-e oda, ahol élek, hogy szemed
kékje fölverje az üres teret?
Kérlek ne szólj! Látom, hogy csomagolsz és mosolygsz rám.
És elindultunk a házak között, amikor az emberek nehéz
álmukat aludták.

 

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3833
Mészáros Ferenc  

Hajnal

 

Hajnal arccal,friss harmattal

napkorong szemekkel

Te vagy,magad a reggel.

Az ébredés,szárnyasult reményem.

 

Ujjaim,ügyetlen ekék

barázdálják bőröd mezejét.

Magot kaparnak,életadót,

sóhajt szomjaznak,szárnysuhogót.

 

Ébredni lelked oltárán!

Bontani zászlót,fénylobogót.

Karom,karodba,szívem szívedbe,

ömlök hűsítő tengeredbe.

 

Virágba robbant rügyreményem,

fényeken túli fényem,

tündökölsz a harmatos ágon

friss hajnaloddal,néma daloddal

véremben zúgó sóhajoddal.

 

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3832
Somló Tamás (LGT)
Nagyon kell, hogy szeress

1. Ha már nincs erőm a szép szavakra,
Ha már nem izgat a szép primadonna,
Ha a szerephez már semmi kedvem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

2. Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
S hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

3. Ha a jobb napok sem érdekelnek,
Mikor vége van a türelmemnek,
Ha a szerelmedet nem érdemlem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

4. Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

 

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3831

 

John Keats

 

 

Szonett a szabadban

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
oly édes annak, hogyha belelát
a mennybe s oda lehel egy imát,
hol telt mosollyal kék szinű az ég.
A szíve boldogabb lehet-e még,
mint ha hullámzó réteket talált
s olvas, gyepágyon nyujtva derekát,
egy szerelemtől epedő regét.
Ha este otthonába tér, a fül
még sejti a madár dalát, a szem
még rejti a kék, tág eget s örül.
S ő búsul, hogy a nap oly sebesen
száll, mint a tiszta űrön át röpül
egy angyal könnye, hullva csöndesen.

/Vas István fordítása/

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3830

 

 

Hatos Márta

 

 

           Tarts meg magadnak

Gyulladnak csaló, villanó fények,
Millió szeme virraszt az éjnek:
Betűk kattognak, bús szavak fakadnak...
Tarts meg Magadnak!

Legyen bár tiéd a világ kincse,
És utadat virágszirom hintse,
Ha téged talán mások is akarnak:
Tarts meg Magadnak!

Hullanak könnyek? Rád szakad átok?
Életed immár sötétnek látod?
Elsodor vad ár? Felhők szakadnak?
Tarts meg Magadnak!

Omlanak sziklák, pusztulnak népek,
Pusztulnak rosszak, pusztulnak épek,
Polipkarja van a búnak, s a bajnak:
Tarts meg Magadnak!

Sorsod legyen dús vagy elátkozott,
Napod kelőben vagy leáldozott,
Fejedre babér hull vagy eltaposnak:
Tarts meg Magadnak!

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3829
 

Hatos Márta

 

        Bezárt idő

 

Szerettem az időt elveszteni benned,
Holdat csodálni s lesni csillagokat,
Hinni szerettem nem múló varázsod,
Mindent szerettem ami te vagy.

Kietlen puszta volt a lét nélküled,
S te nőttél bennem mint a szürkület.
Lassan éjszakává terebélyesedtél,
Mindent beborító sötét egem lettél.

Kezdtem elveszni ebben a magányban,
Sötét, hideg éj vett körül mindenütt,
S ha néha lélektársamra találtam,
Hittem a szabad időben, a csodában.

De elegem van ebből a világból,
Hol hiányod már térdrekényszerít,
Emberi nyelven nem tud szólni senki,
S az őszinte szó is időbezárt semmi.

 

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3828

 

 

Hatos Márta

 

        Elégve

 

 

Egy halk sóhaj vágtat az éjen át,
érinti ajkad telt vonalát...

Erős karod ölel, nem enged el,
A magány pirulva tűnik el.
Ébren álmodjuk az élet álmát
Lecsókoljuk rabságunk láncát.

Szived riadtan, vadul ver, dobol,
Forró testem véd, hozzád simul,
Megszűnik idő, eltűnik a tér,
Csalfa útra indul a remény.

A tenger is csókol ha partot ér,
Szoríts szorosan szived fölé.

Karodba ájulva a fény kigyúl,
Nesztelen omló sziklához simul,
Ah, végtelen idők gyötrő Ura!
Égő fényeden siklok tova,

Belőled születek halok meg én,
Efemer lángod egekig ér.
Rejtve csobban szivünk, mig csókolunk
Szilaj hullámon lovagolunk.

Jelet hasítunk fekete égre,
Izzón égve hullunk a mélybe.

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3827
Pogány Zoltán

 

 

Ha legközelebb szólsz

 

Ha legközelebb szólsz,
ajkadra öltöm vágyam,
felruházom nyelved
szóvirágos ágyban,
paplant is húzok rá,
melegedjen meg benne
minden apró szavad,
mintha szavam lenne:
Hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz,
megfürdök dallamában,
szólamodba dőlök
mély sóhajjá váltan,
úgy szólok majd vissza
mint kit mézbe forgatnak
mézes-mázos hangon
igémmé fogadlak:
Hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz,
mást többé meg sem hallok,
másnak ajakáról
bármilyen szó csillog,
csak a te szavaddal
mondhatom el még szebben
mit képtelen voltam
ebben az egy versben:
Hogy mennyire szeretlek...

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3826

 

 

Reményik Sándor

Egy lélel állt...

  

Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

 

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

 

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

 

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

 

És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"

 

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy Megtalálod."

 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3825
Szabolcs Piroska (csingi)
Kagyló


Különös éjszakán a Tenger
Leányát partra veti
Remegve kagyló-szárnyát nyitja
A Hold ezüstben fürdeti.

Langyos szél kel, porszemet sodor
Lágyan magához öleli
Nem bánja, hogy sért, karcolja testét
Titkát felfedi neki.

Hisz sorsa, sebből szülni kincset
Sírni holdszínű gyöngy-opált
S a porszemből gyönggyé lett kedvest
Egy halásznak adni át.

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3824

Kósza:

 

 


Elvittél

szeretlek... volt
utolsó szavad
a legszebb érzés
mi elringatott
ahogy öledbe
fontál meztelen
s csuktad le szemeim
édes csókjaiddal
fölénk aztán
néma pillanatok
szálltak a szemhéj
fedett puha
sötétjében remegve
vittél el magaddal

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3823

Leleszi Balázs Károly:

 

 


Az égi titok

Az égi titok
szeretetajtajának
reteszét,
úgy gondolod,
hogy nehéz
kinyitni.
Épp ellenkezőleg -
bezárni nehéz.
 

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3822

Pribilinszki Dóra (Nosztromosz):

 

 


Mosoly az AMF sajgó szívű lányainak

Egy csöpp pillanat,
míg soraim olvasod,
észre se veszed, s én
huncutul mosolyt rajzolok.
Mert lopva suhanok át mindenen,
a téren, időn, s a képzeleten.
Csendes, titkos árny vagyok,
ki elűzi a gondot, bánatot.

Minden vagyok...
a szél simítása arcodon,
a könnyedben megbúvó fény,
takaród meleg ölelése,
szíved minden rezdülése.
Mert sóhajod vékony fonalát követem,
s bárhol is légy, titkos bánatod,
rejtekét én fölfedem.
S mint lágy érintés,
jelenek meg arcodon
én a suhanó csoda,
arcod kedves illanó mosolya.

*felhő Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3821
Válóczy Szilvia:

 

 


Ajándék az esőben

 

 


Csak nézem, ahogy pattog az eső tavam lapulevelein. S oly kitárulkozva ékes hófehér ruhájában az a számtalan rózsa, melyet mintha tündérek varázsoltak volna a kékben játszó, lassú vízhullámokra.
Szürkére borult fellegemben az álmok most mind elém szállnak. Beléjük markolhatok, tenyeremből fújhatom csillámló könnyedségüket. Ezúttal még az sem zavar, hogy ruhám lassan átázik a kövér vízcseppek súlyai alatt. Friss és annyira hideg, hogy mellkasom köré fonódott karjaim sem védenek. Hagyom, hogy arcom vonalában patakok csobogjanak, s kissé hunyorgó szemeimmel örvendezve állapítom meg, azok a virágcsodák mind nekem nyíltak.

b marci Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3820
Halotti beszéd


Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
*felhő Creative Commons License 2007.08.30 0 0 3819

 

Arany Tóth Katalin

 

Mielőtt...

 

Mielőtt elnyelnek a lángok,
a tűz még bennem ég;
lelkemben apadnak
s duzzadnak az árkok
- olykor taszít,
majd röpít e földi lét.

……


Mielőtt elnyelnek a lángok,
a tűz még bennem ég!
Hát legyek
szavakkal ölelő remény!
Vagy szelíd mosolyod
rejtett kacagása
ajkad szegletén...

Neked, ki Sorsomnál is
jobban fájsz talán,
s ki átléptél már ezerszer
a kínok kapuján.
Neked, ki hűen szeretsz,
követsz, vagy vársz reám...
Neked, ki velem
lépkedsz a végtelen
átjárhatatlanságán.

...

Mielőtt megpihen testem
a puha csend ölén,
míg a bánat könnyé folyik
s a vágy porrá törik,
itt hagyom létem szikráit
a szavak szent földjén.
Csendben.
- Neked.

 

 

 

(Nem érezted ,feléd áradó

Szeretetemet !  Itt minen rólad szól !)

*felhő Creative Commons License 2007.08.30 0 0 3818

 

Ecsedi Éva

 

Hiányzol

 

Mily messze vagy tőlem.
A holdfényén repülnék hozzád,
Szelek szárnyába kapaszkodva
A szivárvány bíborán,
Csak odaérhetnék, és betölthetném
Magányod, nekem adnád az álomvilágod.

Várj rám, s én jövök, az idő meg nem állít,
Vagy fekete szárnyaimon, mint tetszhalálból ébredt
Sötét angyal, bánom is én mivé lettem
Érted eladnám az ördögnek is a lelkem!
Emelj magadhoz, és ne engedj el soha.
Ez az élet velem eddig olyan volt, mint egy gonosz mostoha...

Hiányzol. Látod, a szívem téptem ki, hogy neked adjam.
Fogadd el, vedd magadhoz és érezd minden lüktetését.
De ha nem kell már, dobd el és taposd szét.
Inkább a halállal egyesülök akkor.
Nem lesz szükségem rá, nem viszem magammal,
Csak egy fekete lepel lesz, mi testemet betakarja

 

 

 

(Szívem szakad meg , nem érezted mennyire  Szeretlek !

Ebbe bele pusztulok.)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!