Az a baj, hogy annyi elfekvőben levő koncertfelvételem van az elmúlt évtizedből, amikhez még nem volt időm hozzányúlni (vágás, borító tervezés stb.), és a kedvenceim koncertjeihez se nyúltam hozzá, és mint pár hete írtam, a Neo iránt elvesztettem az érdeklődést. Mondjuk az még "A" Neo volt...
Ráadásul bajban lennék a dalcímekkel is, ugyanis már a Süsis bootleg is rossz tracklisttel terjedt el (és szégyen-gyalázat, én is hibásan tettem fel az oldalra), szóval még totózni is kellene... de majd összehozom.
Létezik ebből az időszakból egy sokkal jobb minőségű (konkrétan keverőpultos) koncertfelvétel is... Csak meg kéne keresnem, mert fogalmam sincs, hogy 4 költözés után merre találom...
A felajánlás csak az összes elhangzott, de meg nem jelent darab teljes, veszteségmentes változata esetén áll. :))) Hátha így még megúszom... Mondjuk már magáért a koncert anyagért is végtelenül hálás vagyok azóta is "valakinek". :) (Most épp hallgatom is elejétől végéig, ha már előszedtem...)
Hmm. Most újra meghallgatva azt a koncertet, arra jutottam, hogy szinte bármely szervemet eladnám, hogy ezeket a meg nem jelent számokat CD minőségben birtokoljam. Csak a fülem és az agyam kell, hogy megmaradjon, hogy tudjam hallgatni. :)
Ez a Süsi koncertfelvételen is rajta van "eredetiben". Az akkori koncertprogramból az egyik kedvencem volt pont. Ez a Jutasi változat viszont nekem is új.
Most elő is kerestem a nem koncert verziót gyorsan. Hát igen, ez "A" Neo.
"A NEO végül soha meg nem jelent "elveszett" második albumáról kikerült egy dal, a Sequence demo változata. Ezt a dalt koncerteken is játszották. 2002-ben végül a dal egy remixe felkerült Jutasi Tamás Good Morning Hungary! című mixlemezére Asian Airpot címmel."
Én is úgy gondolom, mint cliftony77: komoly igény 100, max. 200 db-ra lehet. Ekkora mennyiséget egy nagy kiadónak valószínűleg nem éri meg legyártatni sem.
A Neo aktuális közönsége nem venné meg, ez egy új generáció, akik nem fizetnek a zenéért, letöltik ingyen. Tehát marad a régi rajongótábor, akik közül sokaknak már megvan, akinek meg nincs, az talán megvenné. Tehát lehet, hogy van rá igény, de minimális az az igény, nem hinném, hogy 100 db-nál többet el lehetne adni belőle 2-3000 Ft-os áron.
Ráadásul nem a zenekar kezében van a döntés, az EMI terfelén pattog a labda - és az EMI az elmúlt 15 évben elkövette az öszes hibát, amit egy lemezkiadó elkövethetett - így lehetséges, hogy sikerült piacvezetőből (az eladások kb. fele az övéké volt az 5 nagy lemezkiadó forgalmából) a maradék 4 (időközben a Sony és a BMG egyesült, majd a BMG kvázi meg is szűnt) közül utolsónak lennie, kb. 15-20 százalékos forgalommal. Ráadásul a magyar EMI a legalja mind közül...
Szóval én nem nagyon látok esélyt arra, hogy megjelenjen a közeljövőben a lemez. Erre csak akkor lenne esély, ha a zenekar visszavásárolná a jogokat, és a saját kiadójukon keresztül dobnák piacra a lemezt. De gondolom erre nincs pénzük, ismervén a magyar kiadólk mentalitását, akik inkább elkérnek egy horror összeget, nehogymár másnak legyen haszna belőle. (Lásd még Perfect Name - Száz Év Magány, aminek a jogaiért milliós tételt kértek volna Losóéktól...)
Nagyjából amiatt, amit SB is írt: van rá kereslet még most is, és amiből pénzt lehet csinálni, akkor abból csinálnak is.
Évekig horribilis összegekért cseréltek gazdát pl. Bonanza - Búcsúkoncert CD-k, vagy hogy ON-abb legyek, Populär lemezek, aztán szépen kiadták mindkettőt ezervalahányszáz forintért.
Nem beszélve az igénytelenebb, "eredeti hangfelvételes" CD-kről, amiket 900 forint körül meg lehet venni (pl. jópár Kispál vagy Quimby lemez).
Most pl. a Hiperkarma első lemezére fenem a fogam, de azért túlzottan nem kapkodom el a dolgot. Idén úgyis lesz új Hiperkarma-lemez, akkor szerintem kiadják újra az első két lemezt, egybecsomagolva, 2990 forintért :-)
Amúgy nem is értem hogy hogy nem adták ki még újra? Felfoghatatlan, hogy hazánk egyik legsikeresebb együttesnének van albuma amiu nem kapható. Nonszenz.
Hejj, ha annyi pénzem lenne, akárhányszor azt hallottam tőled, hogy nincs időd :-)
A trojkában meg nagyon egyetértek. Nekem főleg a Lo-Tech a szívem csücske. Emlékszem, mikor kijött, még fanyalogtam is, mert valahogy keményebbet, vagy picit haladóbbat vártam. Akkor nem hittem volna, hogy pár lemezzel később a NEO fogja játszani a legüresebb, leglangyosabb, legkompromisszumosabb elektronikus zenét Magyarországon.
Látod, én még oda sem jutottam el, hogy letöltsem... Előbb-utóbb majd megveszem, hoogy meglegyen a gyűjteményben, de félek, hogy számomra a Neo az Eklektogram - Lo-tech - Kontroll albumtrojka lesz... :-(
Azért ez szégyen gyalázat, hogy a legutóbbi 3 Neo kiadvány még nem csücsül a polcomon, a honlapot meg nem frissítettem vagy 3 éve. Oké, nincs időm, de valszeg a motiváció hiányzik leginkább...
Ja, akkor lehet, hogy tudok segíteni. Csak légy türelemmel, össze kell futnom az öcsémmel úgy, hogy hozza a CDt, be kell rippelnem és feltolni - de nemtom mikor lesz ez esedékes, de jata vagyok a témán.
Na az nem lesz egyszerű, én is csak azzal az egy példánnyal találkoztam az évek alatt, ami alapján feltoltam a honlapra az információkat. Megkérdezem öcsémet, hogy eladja-e, de kétlem...